Észak-Magyarország, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-27 / 278. szám
(SÍI Uruguayi vendég Borsod megyében Tegnap, november 26-án, csütörtökön délelőtt, háromnapos látogatásra Miskolcra érkezett Juan Francisco Or- doque, a legnagyobb uruguayi szakszervezeti szövetség, a baloldali, Uruguayi Munkások Nemzeti Szövetségének oktatási osztályvezetője. A mintegy 300 ezer szervezett dolgozót összefogó szakszervezeti szövetség képviselőjét az SZMT székházában a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának vezetői fogadták. Délután baráti beszélgetésre került sor, amelyen a megye szakszervezeti szerveinek képviseletében Mráz Ferenc, az SZMT elnöke, dr. Balogh András és Kiss Béla, az SZMT titkárai, valamint az SZMT munka- braottságaiinak, megyei művelődési központjának és szak- szervezeti iskolájának vezetői vettek részt. A vendéget dr. Balogh András tájékoztatta a megye életéről. Ma délelőtt Juan Francisco Ordoque a Lenin Kohászati Művekbe és a 100. sz. Szakmunkásképző Intézetbe látogat, majd — délután — a megye nevezetességeivel ismerkedik. Holnap, szombaton, az SZMT tapolcai iskoláját keresi fel. Krónikások találkozója Szeremben A Hazafias Népfront megyei bizottságának rendezésében érdekes eseményre kerül sor december 2-án Szerencsen. A községek krónika- írói találkoznak és tanácskoznak a cukor- és csokoládégyár művelődési házában. A krónikások szép számú csoportja előtt Hegyi Imre, a HNF Borsod megyei Bizottságának titkára méltatja e találkozó jelentőségét, majd jó néhány értékes, módszertani segítséget nyújtó, tudományos előadás hangzik el a krónikaírásról. A tanácskozáson Töltési Imre, a HNF Országos Tanácsa belpolitikai titkárságának főmunkatársa mond zárszót. A krónikaíráshoz szükséges szép, bőrkötésű könyvet is ez alkalommal nyújtják át a találkozó részvevőinek. Ügyeletes Jj |QQ riporterünk , *** születésnap Teljesítette évi tervét Szilágyi Miklós — 24 társa* val — a Lenin Kohászati Művek finombengerművének kftzépsorán dolgozik. A szocialista brigád vállalta, hogy a pártkongresszus befejezésére teljesíti 10 ezer tonnás évi tervét. Kiváló munkája nyomán a brigád jóval előbb, november 25-én valóra vál- > tóttá ígéretét, sót, aznap 74 j tonnával többet hengerelt ! évi tervén felül. Vigyázat! Csúszós utak Tűz Riulolftelepefl A község legöregebb lakosának születésnapjára készülődték tegnap a mádi emberek. Bacsar István bácsi 1870. november 27-én született Mádon, és szülőhelyén töltötte az egész évszázadot . István bácsi születésnapját ma, pénteken délután ünnepli a község. Ott lesznek a Szerencsi járási Tanács egészségügyi osztályának képviselői, a községi tanács dolgozói, a szakmaközi bizottság, valamint a mádi üzemek küldöttei. Sok gondot okozott az ajándékozás, hiszen mindenki a legjobbat, 0* Újszerű csillagszórók Az idei karácsonyhoz "eredeti ajándékkal járul hozzá a bó- l.vi csillagszórógyártó üzem: figurális esillagszórót készít. A Bólyi Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet Győr, látja el az egész országot csillagszóróval. Az idén minden eddiginél többet, 21—22 milliói gyártanak ebből a kedvenc, karácsony esti kellékből. A különböző, csillag, kör, delta, perec stb. alakú pálcikák dúsabb szikrázást, látványosabb fényhatást adnak. Képünkön: minőségileg „ellenőrzik” a figurális csillagszórókat. I a legkedvesebbet szeretné adni az ünnepeltelek. A Szerencsi Csokoládégyár díszes dobozba csomagolt édességgel kedveskedik. Bacsur István bácsi és családja örömmel fogadja a sok gratulációt, és izgalommal várják a látogatókat. István bácsi a hegyaljai szőlők világhírű borával, aszúval fogadja a kö- [ szántókét. * A gépkocsivezetők legye- , szedelmesebb ellenségei ezekben a napokban a csúszós, I vizes utak. A balesetet csak úgy lehet megelőzni, ha minél kevesebbet használjuk a féket. A fékezést pedig úgy lehet elkerülni, ha lassabban hajtunk a szokásosnál. A Borsodi Mélyépítő Vállalat dömpervezetője figyelmen kívül hagyta tegnap reggel ezt az aranyszabályt, és a Pa- mufcfonó előtt összeütközött egy tehergépkocsival. Miló Mihály, a dömpervezető könnyebben megsérült, az anyagi kár számottevő. * Eddig ismeretlen okok miatt kigyulladt tegnap délután Rudolílelepen a Szendrői Állami Gazdaság takarmányborsó szalmakazla. A tűzoltó- ; kát 4 óra után riasztották, s j az oltás a késő esti órákig j tartott. i December 6-án nyílik a miskolci Már készül a nyomdában a katalógus, készülnek a plakátok: december 6-án, vasárnap délben megnyílik a Miskolci Galéria termeiben a miskolci téli tárlat. Éppen két évvel ezelőtt tizedszer nyílt meg a Galériában a miskolci országos képzőművészeti kiállítás, s e kerek számmal le is zárult az ilyen jellegű tárlatok sora. Minden páratlan évben a graKétszáz varrónő felajánlása A Budapesti Konfekció Ktsz tavaly létesített egy ki- | helyezett üzemet Mezőkeresztesen. A műhely manapság már kétszáz helyi és környékbeli asszonynak, lánynak ad munkalehetősé- St1! A párt X. kongresszusa- ; nak tiszteletére a varrónők felajánlották: a ÍV. negyed- j évben terven felül készíte- I nek 1200 „farmer”-nadrágot t* száz gyermekkabátot. Bemutatták és vá súrolhat f> Gyakran rendezünk kiállításokat. Ott sok szép dolgot láthatunk. A látogatók gyakran megjegyzik: — Vajon, mikor lehet ezt megvásárolni az üzletekben ? A miskolci Avas Bútorgyár jó példát mutat a kiállított termékek gyártásában. A júliusban és augusztusban lezajlott IV. miskolci helyi- ipari kiállításon bemutatta a Tapolca nevű szobái. A szekrénysor megnyerte a lakosság tetszését, a kereskedelem sokat vél" belőle. Az Avas Bútorgyár felkészüli a Tapolca-garnitúra sorozatgyártására. Ez évben 220 garnitúrát készítenek el | az üzem dolgozói, s ezeket — a közlés szerint — decemberben már megtalálhatjuk a bútorüzletekben. Varaslődi kerámiák A Veszprém megyei Háziipari Szövetkezet a. legújabb népművészeti tárgyakból kiállítást rendezett. A használati eszközök kicsinyített másai amellett, hogy értékes fafaragványok, egyben a népművészet népszerűsítői. A bemutatóit újdonságokat 1971-ben árusítják a Balaton parti üdülőhelyeken is. Képünkön: ízléses városlődi kerámiák a kiállításon. Hitelpolitikáról közgazdászoknak A kormány a közelmúltban tárgyalta meg a hitel- politika aktuális kérdéseit. A hitelekkel kapcsolatos irányelvek alapos ismerete nélkülözhetetlen a közgazdászok, elsősorban a vállalatok gazdasági szakemberei számára. A közgazdászok tájékozódásának segítésére a Magyar Közgazdasági Társaság megyei csoportja programjába vette a hitelpolitika időszerű problémáinak megvitatását. Hétfőn, november 30-án 14 órákor a Magyar Nemzeti Bank megyei székhazában előadással egybekötött konzultációt rendeznék a fontos témáról. Az előadás megtartására és a konzultáció vezetésére Pulai Miklósi, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettesei kérték fel. léli tárlat í'ikai biennale — mint országos rendezvény — jelentkezik Miskolcon, a páros években pedig a jövőben a miskolci téli tárlat képei vonzzák majd a látogatókat. Az első tárlat teljes neve: miskolci téli tárlat, 1970. A korábbi országos képzőművészeti kiállítástól a téli tárlatot alapvetően az. különbözteti meg, hogy ezen a Miskolcon, illetve az észak-magyarországi területen élő, vagy a munkásságukkal idekapcsolódó művészek vesznek részt, továbbá azok a meghívott alkotók, akik legjellegzetesebben képviselik a mai magyar képzőművészetet:. A miskolci téli tárlat kapcsán ismét megmutatkozik szocialista intézményeink mecénás-szerepe. Miskolc város Tanácsának 15 000 forintos nagydíján, valamint Borsod megye Tanácsának 10 000 forintos diján kívül több nagyüzem is dijat alapított. összesen 56 000 forint; összegű díjat adnak majd ki a december 6-i nyitóünnepségen. A díjazottak megkapják a miskolci téli tárlat új plakettjét is. Az utasok véleményét kérik a KN-hez Miskolc varos Tanácsa Végrehajtó Bizottságával; légiin, pi ülésén szó esett a kalauz nélküli közlekedés előkészítr. séről is. E rendszer megteremtésében nagy gond n legcélszerűbb technikai eszköz kiválasztása. Szóba került a perselye megoldás, melynek révén az utas nem kap jegyet. viszont így kevés az ellenőrzés lehetősége, a közlekedés is lassúbb, a külföldi — megfizethető — automatáknak is sok a hibájuk, mindent figyelembe véve, a legeljogadhatóbbnak a Budapesten már alkalmazott módszer tűnik. A kalauz nélküli közlekedés előkészítéséhez azonban a; utasok véleményét is kérik. Melyik megoldás lenné lehetővé, hogy: lehetőleg ne lassuljon a közlekedés, minden, napszakban biztosított legyen a jegy, és valamiképpen az cl lenőrzés is? Aki úgy véli, hogy jó megoldást tud a kalauz nélküli közlekedés technikai feltételeinek megteremtésére, elképzelését írja le, küldje b c szerkesztőségünkbe, az Észak Magyarországhoz. ÚJ VÍZMŰ Több mint ötven éve építették a sátoraljaújhelyi vízhálózat jelentős részét. A rekonstrukció ellenére is a megnövekedett igényeket ma már nehezen tudja kielégíteni. A Borsodi Vízművek a következő években saját beruházással és az OVH támogatásával mintegy 10 millió forintot költ a vízellátás korszerűsítésére. Egy új vízmüvet is létesítenek. ELMARAD AZ ELÖADAS A miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Házban november 23-án estére tervezett előadás — a Győri Arrabona Színpad vendégjátéka — technikai okok miatt elmarad. NYOLC KILOMETER JÁRDA A miskolci járás községeiben tanácsi fejlesztési alapból az idén nyolc kilométer járda épül. A járdaépítés a tervezettnek megfelelően halad, így remény van rá, hogy év végéig teljes egészében megépül a nyolc .kilométer hosszú gyalogjáró. LÉVAY-EMLEKEST Sajószentpéteren a község szülötte, Lévay József költő emlékére irodalmi estet rendez a megyei és a miskolci járási könyvtár november 27-én, pénteken este. Az irodalmi műsort megelőzően megkoszorúzzák a költő szülőházán az emléktáblát, és kiállítást rendeznek Lévay relikviáiból. AJÁNDÉK A TV-VASARLOKNAK Százötven forintos ajan - dékutaJványl; kap a miskolci Cehtrum Áruházban minden vevő, aki a karácsonyi vásár idején vásárol Videoton gyártmányú tv-készüléket. AZ ELSŐ BUÉK Megérkezett az első B. ú. é. k., az első karácsonyi és újévi üdvözlőkártya. A Miskolci Nemzeti Színház a feladó, s a jókívánságok közlésén kívül tapintatosan és ügyesen felhívja a figyelmet az ünnepnapok műsoraira. TÚLTELJESÍTETT LAKASTERV Sátoraljaújhelyen eredetileg 268 állami és szövetkezeti lakás építését tervezték a III. ötéves terv időszakában a város súlyos lakáshelyzetének enyhítésére. Ez közben 296-ra módosult. Azonban várhatóan ezt a módosítóit tervet is túlteljesítik. Év végéig — a tervek szerint — megépül a 324. lakás is. 200 ÚJ TELEK Pálházán a jóváhagyott rendezési terv alapján és a községíejlesztési elképzeléseknek megfelelően új telkeket alakítanak ki a faluközpontban. A 200 új telekkel kapcsolatos földmérések már megkezdődtek, sőt, negyven házhelyre vevő is akadt. KEDVES AJÁNDÉK Az Edelényi Bányaüzem szakszervezeti bizottságának meghívására a Miskolci Nemzeti Színház művészei a napokban meglátogatták az edelényi szociális otthon lakóit. A- színészek kedves ajándékkal — több mint egyórás, színes műsorral — lepték meg az idős embereket. ENGELS SZÜLETÉSNAPJÁN Az MSZMP Borsod megyei Bizottságának oktatási igazgatósága Friedrich Engels születésének 150. évfordulója tiszteletére november 28-án délelőtt 9 órai kezdettel ünnepi felolvasó ülés! tart, amelyet Kerekes József igazgató vezet be, majd az intézmény tanárai olvassák fel tanulmányaikat. MEGKEZDŐDÖTT Háromszáztíz millió forintos beruházással az ország legnagyobb forgácslap üzemévé fejlődik a nyugat-magyarországi fűrészek. A beruházás kivitelezése megkezdődött. Befejezése után az üzem forgácslapból a jelenlegi 36 000 köbméter helyet! 100 000 köbmétert ad majd piacra évente. FELKÖSZÖNTÖTTEK Szombathely öregjeit minden évben felböszöntik a társadalmi és tömegszerve- zetek. Csütörtökön tizedik alkalommal került erre sor. A találkozóra meghívott 150 nyugdíjast Magyar Gyula, a Szákszervezetek Vas megyei Tanácsának vezető titkára köszöntötte. OSZTÁLYOZZÁK A Magyar Közlöny csü törtök! számában megjelent a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendelete az erdők osztályozásáról. Ez azért szükségles, mert nem minden erdőben lehet a korszerű követelményeknek megfelelően hatékonyan gazdálkodni. Vannak gyengébb erdők, amelyeknek kezelése nem kifizetődő — ezekkel szemben a jövőben más követelményeket kell támasztani. ESZAK-MAGYAROUSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borz oo megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő-. i onon laszlo Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. u. la. Központ: 36-132. 16-672, 35-3a0, 36-579. ‘titkárság: 16-830 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-07Ö. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat : 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés. oanaszílgyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zti. u. 13 Felelős kiadó: mura Lajos Telelőn: 36-131. Hirdetésfelvétel: i Miskolc. Széchenyi u. 15— 17. Telefon: 16-218. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: o helyi postahivatalokon! és a kézbesítőimé* , Az előfizetés díja egy Hónapra ao forint. Index: 25650 Készüli a Borsodi Nyomdába« Felelős vezető: I .SZEMES ISTVÁN