Észak-Magyarország, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-22 / 274. szám
ÉSZAK-N?AGYA1?QRSZÁG 6 Vasárnap, T970. nov. 22. Könyvvásár— szépséghibákkal Iftjff rndossze néhány napja, hogy a könyvesboltok pultjain : •* megtalálható az idei téli könyvvásár könyveinek jegy- zeke. Maga a vásár november 15-én kezdődött meg, hogy a j télapó ajándékainak sorában és a karácsonyfa alatt ne csak j az édességeket, a játékokat és a különböző hasznos használati tárgyakat helyezzük el, hanem jó barátunkat, a könyveket is. Ha belelapozunk a téli könyvvásár ajánlójegyzékébe, kel- j tös érzés kerít hatalmába. Egyrészt örömmel regisztráljuk, hogy az ajánlott könyvek között több olyan van, amely most jelenik meg először. Másrészt olyan könyveket találunk e jegyzéken, amelyek jó néhány esztendővel ezelőtt jelenték meg, azóta már eltűntek a könyvesboltok polcairól, de nagyon sokan és gyakran keresték őket. Ugyanakkor azonban az is kitűnik, hogy sajnálatos módon kiadóink ismét csak elfeledkeztek a gyermekekről és az ifjúsági irodalomról. Mert a tizenéves, s a még fiatalabb korosztály számára mód- [ felett kevés úi könyv hagyta el a nyomdát. Mindez azonban még csak az ajánló,jegyzékre vonatkozik. Mert ha a könyvbarátök a jegyzékből kiválasztott könyv valamelyikét esetleg még a polcokon is keresik, kínos meglepetés érheti őket. A feltüntetett könyvek jó része ugyanis már nem kapható. No, persze ennek is megvan a magyarázata. A megjelenés és a könyvvásár megrendezése nem volt egészen szinkronban. így történhetett, hogy több könyvet már két-három hónapja megkaptak a boltok — s mert akkor még nem tudták. hogy ezek a téli vásár könyvei, bizony, el is adták őket. A kínos meglepetés akkor érte őket, amikor — a jegyzéket megkapva — utánpótlást kértek. A legtöbb könyv ugyanis már a „központban” is elfogyott. No és olyan is van, hogy a jegyzékén szerepel a könyv, de mindmáig nem érkezett meg a boltokba. A könyvesboltok polcain persze, ettől függetlenül bő ^ választék várja a betű szerelmeseit. Csak hát az az igazság, hogy a téli könyvvásár akkor igazán vásár, ha a légiek mellett bőven találunk újdonságokat, igazi csemegének ígérkező könyveket is. Ezúttal éppen a legnagyobb sikerre számító könyvek hiányoznak. Es sajnos, úgy tűnik, hiányozni is fognak. Ok. A. 1 A fancsali aima site Néhány évvel ezelőtt so- [ kan vitatták, hogy érdemes-e [ almáskertet, telepíteni a fan- \ csali határban. A fancsali ! Egyetértés Tsz a község ha- I tárában levő, az erózió pusztításainak kitett domboldalakat varázsolta gyümölcsös- * kertté. Vízelvezetőket, vízmosáskötő gátakat építettek, a terület jó részén teraszokat alakítottak ki. Az egykor sivár terület ma értékes gyümölcsöket terem. Nagy gondot fordítottak természetesen a gyümölcsös szakszerű gondozására, növényvédelmére. Felbecsülhetetlen hasznát látták a tsz-ben működő növényvédelmi előrejelző és megfigyelő állomásnak. Almáskertjük termése mennyiségben, de különösen minőségben vetekedett a híres szabolcsi almásokkal. A csereháti, azaz pontosabban a fancsali alma az idén külföldre is eljutott. A MEK 25 vagon almát vásárolt a tsz- töl. A minőség olyan kitűnő volt, hogy a termés zömét, 25 vagon almát sikerült exportálni. Mosolygós történet A szelíd, kedves, mosolyt előcsaló történetet egy édesanya mesélte el. Gyárban dolgozik, s nehéz teher nyomja vállait (bár, ahogy ö mondja: édes teher): két kiskorú gyermekét neveli, apai támasz nélkül. dotlál. Ládád, mindenkor így kell. — Hál azt nem lehet, édes mama. — rázta a. fejét Pistike —, meri tudod, névnapod is csak egyszer van egy evben. Ila. tudni akarod, ez ma van, és miután nem tudtam neked semmit venni, hát jól megmosakodtam névnapod alkalmából. Élj nagyon sokáig, édesmama!... (Holdi) *■ (Bozsik István rajza.) Itthon vagyok... A tornanádaskai volt Hadik-kastély parkja gyönyörű foltja az igazi ősznek, A féltve őrzött természetvédelmi relikviát az ember maga alakította ki, tudatosan, a maga kedvére, legalább olyan tudatosan, amilyen módszeres, elmélyült munka ma az ősi falak között tapasztalható. Az igazgatói irodában ülünk dr. Bán- szegí Lászlóval, a gyógypedagógiai intézet vezetőjével. — Mindössze két év és néhány nap, amit ebiben az intézetben eltöltöttem. Tenni, napról napra gyarapítani szerettem volna, mindem, ama t námbíztak. Mosolygok? Régen ismersz, ritkán szoktam mosolyogni. ...hogy derűsebb vagyok, az csak attól van, hogy ebben a kis faluiban mindenre van lehetőségem. Nyugodtan hajtom le a fejem mindennap. Ez már nagyon kell nekem, lépteim már lassúbbak, de gondolom, mega lapozo fctab bak a tieiteknél. — Asz udvaron cprtiktz? nek... — Hazudnék ha azt mondanám, hogy eddig rosszul felszereli intézet volt a mienk. Régi, teljesen más céllal épült, át kellett alakítani, hogy oktatni, gyermekeket elhelyezni tudjunk benne. Nos, ennek utolsó simításait látod. Egymillió-nyolcszázezer forintért építünk egy szárnyat a keleti oldalhoz. Lesz benne nagy ebédlő, több ágyas betegszoba, végre egy igazán korszerű konyha. Ha elkészül, igen boldog leszek. — Nem volt nehéz a város után? Alföldi ember hegyvidéken? '— Nem, egyáltalán, nem. Szeretek itt lenni. Korszerűbb, újabb volt a másik intézet. mások a munkatársak. Itt viszont úgy érzem, többet letFeni az intézetért. mint a másikban. Olyan munkatársaim vannak, akikkel részben már én szerettettem meg a gyógypedagógiát. Építünk, gyarapszunk. Talán egy kicsivel többet dolgozom. De bimm és nagyon szeretem. Itthon vagyok. — Nehéz lehet egy kis faluban kitárni az intézetet. Hogy tudják mások is, mi megy a falak mögött. — Ne hidd. Mindent meg lehet oldani munkával, akarással. Jóban vagyunk nagyon az általános iskola úttörőcsapatával, közös rendezvényeink vannak, közösen adunk műsort a felnőtteknek egy-egy társadalmi ünnepségen. A határőrséggel szinte reménységen felüli jó viszonyt sikerül kialakítani. Nemcsak a megye, hanem egyéb vidékek hasonló intézeteivel is állandó a munka- kapcsolatunk. A járás vezetőitől igen sok segítséget kaptunk. Persze, az ilyen segítséget is csak az kapja, aki igényli. aki kamatoztatni — Tudja, Pistike olyan, hogy is mondjam, olyan kis- öreg-féle. Alig nyolcéves, de mindent észrevesz, észben tart, rá lehet bízni a bevásárlást, az öcsike őrzései, szóval nevet a lelkem, hu ránézek. Egy valamivel azonban hadilábon áll. méghozzá a mosdással. Végeredményben mosdik ö, csupán annyira felületesen, ezért minden reggel — ha délutá- nos vagyok — ellenőrzőm kezeit, füleit. Emiatt a felületes mosdás miatt van köztünk a legtöbb nézeteltérés, ele hál ez van, majd csak kinövi. Szóval a sztori: egyik nap bent vagyunk öcsikével a szobában, s, csalc hallom am. hogy a konyhában nagy a locsogás, prüszkölés. Nem tudtam elképzelni, mit ügyködhet Pistike, talán bizony hadihajócsatát rendez a lavórban. Jó öt pere múlva aztán mégiscsak, kimentem a konyhába, ahol minden úszott az iszonyatos víztócsában, a lavór előtt pedig Pistike törölgctle haját. — Hát te. le kisfiam.... hogy jvlot eszedbe ez a fürdés-mosdás? És éppen ma! Pistike odajött, hozzám: — Kérlek, édes mama — mondta —, légy szives nézz meg jól. Szép tiszta vagyok? Megnéztem a kezeit, füleit. Bravó, hiszen most nagyszerű munkát végzett! — Jó alaposan mtff mourn állammal (Szeged) ülök egy kényelmes karosszékben és egy nevető szempár lesi izgatottságomat. Ez az új főnök. Első kellemes meglepetés: nem kérdezi meg, miért akarok újságíró lenni. Mottó: Sok minden függ az első benyomástól. Helyesbítek: minden. A vendégszobái magányból ki az utcára. Első este a miskolci utcán. Részegek (később tudom meg, fizetésnap volt), szilaj tekintetek, izzás, mintha a gyár lépett volna ki a Forintosra, valami furcsa hátborzongató vibrálás a levegőben. Ez nem Szeged kulturált finomsága, nem az alföldi ember tempós mozdulata. Az élet sűrűje, elefántcsonttornyokon gázoló sodrása. Vendégszoba. Herrn ed ten nézek magam ele. Úgy érzem, idegen a város és az emberek. Talán mindig is azok maradtak. * Kollégák. Öregek, fiatalok, tapasztaltak, hab szavúak, vérmesek. Ü.i hangok, ű.i mondatok. Segítenek, és ami! rögtön észrevenni, nem illemből, szánalomból. így szokták meg. Lesem őket, írógépnél, fehér asztalnál. riporton, mindenütt. Kukucs, hol vagytok? Mindig előttem. Nem pózol ni tanítanak. Látni. Sokszor — mikor már lehunynám a szemem — rámmordulnak, megsimogat- nak. * Mottó: Aki keres, az talál. (De nem mindegy, hogy mit.) Igen, az albérlet. Drága volt, piszokul drága. Amikor két hónap múlva feléért ajánlottak egy újat, szembekacagtam az illetőt. Tanulság: ha valaki családtag lehet havi x-ért, ne menjen idegennek sehová, még x per 2-ért sem. Barátok, azok nincsenek. Szegeden két hét után a tél város barát, do legalábbis ismerős volt, Miskolcon csaknem két év alatt a kollégákon kívül egy málnára sem ültem le senkivel. Északon mindig . hűvösebb van. Szerelem. '• őszinte, első. But-'' !•/- F löt' (melyik kezd ' '": n'- wn) as ha lehel még bvlábbtö fejeződött be. 1 Vidéki ,utak. A nagy csodák. A kis hegyi falvak, szavakkal mélán játszadozó öregek, súlyos dolgokat csendesen közlő tanítók, rátarti vezetők, megható emberségek. A fekete szerkesztőségi Volgában szorongó kollégák fél mondatai, meghitt poha- razgalások, és P-nek, a gépkocsivezetőnek egyszerű, mégis annyira odaillő közbeszólásai, mindez maga volt a csoda. tv « M Ottó: Van úgy, hogy ninrs sehogy. 1970. június. Csaknem két évvel azután, .hogy az ormótlan bőröndöt szorongattam, sok kollégától, ismerőstől cl sem búcsúzva, lopva, szökve kigurultam a városból. Visz- szanéztem a csabai cementgyár zebracsikos kéményére, s elszorult a torkom. Elfutottam, mint az érettségizett diák az öreg iskolamester elől anélkül, hogy hálásan megköszönte volna az okítást. Van úgy. hogy nincs sehogy. Csütörtökönként, amikor lapzártára a nyomdába sietek, kínzó nosztalgia fog cl Miskolc után. i város után — amelyet nem is szerettem. Forró Péter tudja munkájában. Ha niég nem vagyunk ilyenek — bár ezt nem szeretném hinni —, ilyenek, erre méltóak akarunk lenni. — ... és hogyan él az ember? Nem az igazgató. — Benne a faluban Legjobb érzéseim egyike. Benne élek a községben — ismerem a falu, az emberek gondjait, bajait, apró és nagy örömeit. Adjak példát hozzá? Tizenöt tagja van a pártszervezetnek. amikor ide jöttem, nyolc volt. Nem tudom, mennyi benne az én munkám, egy rég’ mozgalmi ember munkája, de igen örülök neki. * Dr. Bánszegi László negyedik diplomájának megszerzése felé halad. Húsz íve igazgat iskolái. Esténként egyedül. 20(1 kilométerre családjától hajtja álomra feléi Tornanádaskán. És az! mond ja, egy kis. hegyek közé szorult falura, hogy itthon vagyok. Mert ide köti a boldogító munka. Meg — kommunista becsi'1”’Hegyes Zvíán ülői! fiáira nézve (Miskolci istenhozzád) Voltaképpen nem magáról a városról van szó, mégis minden érzés, indulat, lüktetés és elszántság, amely az írás közben elfog, belőle fakad. Folyó ő, zaklatott, gigantikus, koszos áradat, amely, hu akar. kristálytiszta patakká szelídül. * 1960. augusztus. A Tiszai előtt a Budapestről érkező gyorsvonat utasai megrohanták a villamosokat, az autóbuszokat, a taxikat. Az ijesztő káosz közepén egy sovány kölyök ál! ormótlan bőrönddel, kicsit félve, kicsit meghatódva. Rozoga taxihoz lép: — az Észak-Magyaror- :;zág szerkesztőségébe — szól rekedten. A taxis a kollegájára nevet, és indít. „Új róka.” — gondolja. Igaza van. * Háromhónapos, meglehetősen dicstelen szerkesztőségi