Észak-Magyarország, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-21 / 273. szám

Szombat, 1970. notr. 21. 7 MA: Ml? HOL? MIK Naptár. 1970. november 21., szombat líírtVi A nap kelte 6.57, nyugta 16.02 órakor. A hold kelte 23.55, nyugta 12.50 órakor. Névnap: Olivér. Évforduló, Cl Ki n ■ K KI Nyolcvan évvel ezelőtt, 1890. november 21-én szü­letett, a nemrég elhunyt Hevesi Gyula vegyészmér-\ nők, Kossuth-díjas akadémikus, a magyar munkás-* mozgalom kiváló harcosa. Tevékenyen részt vett a Kommunisták Magyaror-i szági Pártja alapításában, s ö szerkesztette az első1 magyaré o.yitrntot, amely Inter- y nacionálé címmel jelent meg. A Magyar Tanácsköz-< társaság idején a szociális termelés népbiztosakéntJ dolgozott, majd a fehérterror elől emigrációba kény-\ szerült. 1921-töl a Szovjetunióban felelős ipar szervezésig posztokat töltött be; az üzemszervezés, a műszaki ká-^ derképzés, a műszaki tájékoztatás kérdéseivel, vala-< mint az újítómozgalom megszervezésével foglalkozott,i Hazatérte után 1948—51 között ő vezette az Orszá­gos Találmányi Hivatalt. Ezt követően előbb az MTAl műszaki tudományok osztályának titkára, majd az£ Akadémia titkára volt. Rádió. Színház. Kossuth rádió. 8.20: Irányok, asszcwiyok. 8.49: Uj lemezeink­ből. 10.05: Kodály Zoltán nyo­mában. 10.25: Rádiószinház. 1122: Magyar táncok. 11.29: Operaslágerek. 12.20: Zenei anya­nyelvűnk. 12.30: Melódiákoktól. 13.53: Jegyzet. 14.03: Kóruspódi- mn. 14.20: Kis magyar nép­rajz. 14.25: Üj Zenei tíjság. 15.20: Csak fiataloknak! 18.08: Szombat délután. 17.30: Beethoven-szim- fónta. 10.25: 139-680. 22.20: Tán­coljunk! 0.10: Melódiákoktól. Petőfi rádió. 8.05: Daljáték- részlet. 8.30: Külpolitikai figyelő. 8.45: Nóták és népdalok. 9.45: Válaszolunk • hallgatóinknak. 11.50: Könyvszemle. 12.00: Ka­marazene. 13.03: Vivaldi-verseny- raü. 14.00: Lemezniúzeum. 14.20: Orvosi tanácsok. 14.25: Bajnoki labdarúgó-mérkőzések. 15.20: Fal­vakban. mezőkön. 15.50: Fúvós- zene. 16.05: Napraforgó. 17.05: A hét műsorából. 17.45: Kommu­nista arcélek: dr. Schönstein Sándor. 18.10: Verbunkosok. 18.35: Borisz Godunov. 21.01: A .teli cetek. 21.45: Indiai talál- . kozás. 23.15: Mozart-muvek. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon, 18—19 óráig) Hót végi ki-ónika. Tanácskoztak a szocialista bri­gádvezetők. Az ózdi József Attila Gimnázi­um jubilál. A tegnap esti színházi premi­erről. Tizenhétszeres névadó ünnep­ség. . , Az őszi üdülés szépségéi. Részletek zenés játékokból. Borsodi földek — borsodi fal­vak. Tanulás — falun. Eredmények, tervek a Mező­kövesdi AFESZ-nél. András-nap közeledtével. Zenés hétvége. Televízió BUDAPEST 9.00: Négy falu egyetértése. Hiportfilm. 9.35: Halál a függöny mögött. Csehszlovák film. 11.00: .séta a moszkvai Kremlben. 13.23: Bp. Honvéd—MTK bajnoki lab­darúgó-mérkőzés. 15.25: Szemes. Piroska: Mondd a neved. Tv- •játék. 16.50: Antenna. 17.35: Hí­rek. 17.40: Amikor én katona vol­tam. Jugoszláv játékfilm-sorozat. 1. 18.05: Tábortűz. 18.45: Szabó Pálra emlékezünk. 19.15: Cica­vízió. 19.30: Tv-híradó, 20.00: Házassági évforduló. Tv-komé- ci i a. 20.40: Legkedvesebb ver­seim. Major Tamás műsora. 21.10: Egy nagyváros dala — Stockholm. '22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.10: Éjszakai clöadas: A kopár sziget. Japán film. BRATISLAVA 15.15: Hírek. 15.20: Röplabdá­im na. 17.15: A négy tankista. meg a kutya. Tv-film. 8. rész. 18.00: Lányok, fiúk magazinja. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Időszerű nemzetközi kérdések. 19.50: Vad­libák országa. Kanadai termé- szetfilm-sorozat. 20.10: Nippon titka. 12. rész. 20.25: Hárman a bűnügyi rendőrségtől. A múlt árnyai. 10. rész. 20.55: Dalok — kifulladásig. 23.20: Tv-híradó. Sdő:árás. 21, szombat. Péntek Réz! (S).< Petőfi ifj. bérlet. ' Péntek Kézi (7). Csiky bér-* let. 22, vasárnap. Aúáshiba (7). Gol­doni bérlet. 23, hétfő. Nincs előadás. , 24, kedd. Péntek Rczi (7). Bérlet-, szünet. \ 25, szerda. Péntek Bézi (fel 5).« Radnóti ifj. bérlet. t péntek Réz! (fél 8). Bériét-« szünet. Mozi Béke: K: 4 ó. Felszabadítás. \ Színes szovjet. I—II. Máslél hely-c ár! K: 8 o. Bolondok hajója.{ Mb. am. — Kossuth de.: K: 10C ó. Felszabadítás. I—II. Színes \ szovjet. Másfél hely árral! —Kos- 5 suth du.: K: f. 3, f. 5 és f. 7) 0. 12 plusz 1. Mb. színes fr.J 16 éven f dühöknek! — Film-' klub (a Kossuth moziban): K:* 6 ó. Egy nehéz naip éjszakája. J AngoL — Fáklya: K: f. 5 ó. Hcintje. Színes NSZK. — Petőfi: K: f. 7 ó. Egy az ezerhez. Mb. , színes szovjet. — Táncsics: K:< f. 6 ó. Rómeó és Júlia. Színe9\ 01. I—n. Másfél hely árral! Szikra: K: 5 és 7 ó. Erotissimo.5 Színes fr.—ol. 16 éven felüliek-' nek! — Ságvári: K: f. 5 és lm. 7\ ó. Estély habfürdővefl.. S-zánesp am. Kiállítás Miskolci Galéria: Dvegművé-J szett kiállítás. Nyitva délelőtt 11, órától este 7 óráig. Miskolci Képtár: Képek .. Herman Ottó Múzeum gyűjte­ményéből. Nyitva délelőtt 10 órá­tól este 6 óráig. Llbressző: Gerő András festő-1 művész kamarakiállitása. Nyitva« 1 órától este 8 óráig. Jubileumi fotókiállítás a Di-' ósgyőri Vasas Klubban. Meg-, tekinthető délután 2 órától este j 8 óráig. Modern háztartás — több sza­bad idő címmel kiállítás az encsié művelődési központban. Megte- ( leinthető délelőtt 10 órától est»« 6-ig. Várdeák Ildikó keramikusmű-1 vész kiállítása a miskolci Sző- nyl-teremben. Nyitva délelőtt félj 10-től délután fél 3-ig. Könyvklállítás a leninvárosi« művelődési központban. Megte-; kinthető délelőtt 9 órától este 6« óráig. Borsod sportja — kiállítás sportcsarnokban. Nyitva délelőtt« 10 órától este 6 óráig. Országos sajtókiállltás az őzéül Liszt Ferenc Művelődési Köz-« pontban. Megtekinthető délelőtt' 10 órától este 6-ig. Comenius emlékkiállítás a sá-< rospataki Tanítóképző Intézet-' ben. Megtekinthető egész nap. Rendezvény. Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, már keve­sebb esővel. Mérsékelt, nap­közben kissé megélénkülő déli. délnyugati szél. Az év­szakhoz képest enyhe idő to­vább tart. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 12 —17 l'ok között. Ősz a Szinva-parton . . . Kont­rasztok címmel a Földes Ferenc irodalmi színpad bemutatója f Gárdonyi Géza Művelődési Ház­ban, este 6 órakor. A Magyar Rádió gyermekkóru­sának hangversenye az ózdi mű­velődési központban, este 6 óra kor. Barátság, szerelem, házassá? címmel előadás a rudolftelep művelődési ház ifjúsági klubest jén, 6 órakor. Ady Endre Művelődési Ház Autósok — motorosok baráti kö re, este 6 órakor. Vidám ügyességi verseny a pc recesi ifjúsági klubban, este órakor. Erzsébet—-Katalin bál a mező kövesd! művelődési központban este 7 órától. Átlépték a küszöböt! Az első NB-s csapat A szakszervezeti irodá­ban mostanában „meleg ki­lincsváltás” van, s egy ki­csit más is lett a tágas szo­ba eredeti hivatása. A láto­gatók arcán is különös fény van, mintha valami sorsfor­duló történt volna a gyár életében __ Persze, ha úgy v esszük; így is van. A ven­dégek zöme sportoló, vagy „szakmabeli”, s a szemek csillogását a kézilabdás lá­nyok nap: sikere okozza. — Először van NB-s csa­patunk — summázza az öröm okát Domoszlay Re­zső szb-titkár, úgy is, mint a sportkör elnöke. — De nem utoljára! — vágja rá a csapat üdvöské­je, Paszternák Éva. — Bizon y nem — fogad- kozik a sikerek kovácsa, Herédi Béla edző is —, mert ha már NB 11-esek lettünk; azok is maradunk! Negyedszerre sikerült... Ez nem tűnik szerényte­lenségnek, mivel a SÜMSE csapatában most is van any- nyi, mint amennyi néhány jelenlegi NB Il-es együt­tesben. Sorozatban negyed­szer nyerték meg a megyei bajnoikságot, s bizony csak ebben az évbén tudta őket megszorítani a kitűnő já­tékerőt képviselő KVSE csapata. Csak hát azok az osztályozok!..: Ott három­szor is „megbotlottak”, míg végül most a küszöböt is si­kerűit átlépniük. Rigmus és meccslabda lektW szellőn, a játéktu­dás, s a lányok pxiklamuta- 1 óan sportszerű magatartása — Mindenki nekünk szur­kolt Tatán — veszi át a szót Dinea Ica —, még a volt ellenfelek is. — Bizony — toldja meg társnője szavait Paszternák —, s az első ellenfelünk, a Technikai minimum­vizsga asztaliteniszben A Magyar Asztalitenisz Szövetség szakemberei meg­állapították, hogy a serdülő versenyeken sok felkészület­len fiatal jelent meg. Néha az alapvető technikai felké­szültség is hiányzott, ami hatással volt a versenyele színvonalára, és már az első lépéseknél elvette a kedvét a kezdő versenyzőnek, amikor sokkal felkészültebb ellen­féllel találták magukat szem­be. Újlaki Jenő szakfelügyelő javaslatára úgy döntöttek, hogy a jövőben serdülő ver­senyző csak akkor vehet részt nyilvános versenyen, ha megfelelő felkészültséggel rendelkezik. Ezért a megyei szövetség szakemberei de­cember hónapban sorra lá­togatják az egyesületeket, ahol asztalitenisz szakosz­tály működik. Ellenőrzik az ott folyó szakmai munkát, és az újonc versenyzők je­lenlétükben teszik le a tech­nikai vizsgát. Be kell mu­tatniuk a vizsgázóknak a kü­lönböző adogatási, ütésfor­mákat, megfigyelik a ver­senyző lábmunkáját, és álta­lános felkészültségét. Min­den versenyző igazolványt kap a technikai vizsgáról, és csak ennek birtokában indul­hat a jövőben nyilvános ver­senyen. Debreceni Kinizsi játékosai még rigmust is költöttek a Magyar Posztó elleni döntő mérkőzésünkre. Azt kiabál­ták: „Fehér felső, piros zokni, a Pamutnak ki kell kapni!” És mi bőven meg­szórtuk as MPSC hálóját. Közben valamennyiül? sze­me szeretettel simogatja a serlegekkel teli vitrin dísz­helyén ékeskedő meccslab­dát. A kis sporteszközön három eredmény olvasható: SÜMSE—D. Kinizsi 11:10, SÜMSE—Tiszavasvári 15:10. SÜMSE—MPSC 9:7. Legyőzitek a mumust — No, no... — helyesbít' a mester —, az a „bőven" azért egy kicsit túlzás. Az igazság az, hogy nem volt az a. döntő sétameccs, mert Ta­ta nekünk most is mumust jelentett. A háromszori si­kertelen nekirugaszkodás terhével, s az ellenfelek, is­meretének hiányával bizony minden mérkőzés, de külö­nösen a Posztó eífevi, nehéz veit. — Igaz, igaz — bólogat az elnök —, de a jó erőnkét, meg a taktikai fegyelem mégis olyan sikert hozott, amely a mummst is legyőz­ve, sportkörünk 25 éves tör­ténetében példa nélküli! Ehhez persze a kitűnő kol­is hozzájárult. Ök voltak Tatán a legcsendesebbek, a legkorábban fekvők. Még az esti tv-néaésről is lemond­tak a pihenés érdekében. Reméljük, hogy a megho­zott döntés gyakorlati alkal­mazása jó hatással lesz az asztalitenisz fejlődésére. Egyetlen szórakozásuk az elektromos kugli volt. Azt viszont bőven „művelték”, amit bizonyít az is, hogy Paszternák még a férficsa­patok tagjait is megelőzve nyert „bajnokságot” és Ste- fánné „abszolút táborcsú­csot” állított fel a bábok döntögetéseben. Ez aztán jó „előedzésnek” bizonyult, mert később az ellenfelek kapusait is sűrűn, elfektet­ték, s csoportelsőként jutot­tak az „ígéret földjére”. Megláthatja bárki... A siker fölött érzett túl­áradó örömüknek mégis csak Sajószentpéteren engedtek igazán szabad folyást. A ha­zaérkezés után a presszóban egy órán keresztül — jó né­hány üveg Coca-cola társa­ságában — zengték, hogy: ..Megláthatja bárki, aki rá kíváncsi, hogy nem lehet a SÜMSÉ-vel kikukoricázni 1” Persze, ért jövőre a pá­lyán is bizonyítaniuk kelll Asztalitenisz. Az útixírö- olimpia Miskolc városi dön­tője, Szilágyi Dezső utcai Ál­talános Iskola, 15 óra. Birkózás. NB III-as sza­badfogású csapatbajnokság döntője az NB II-be jutásért (a KVSE fnduä), Budapest Kézilabda. Osztályozó az NtB nMbe jutásért (Ormosba­nya. indul) a férfiaknak, Tata. Kosárlabda. NB II., férfi­ak: MKAFC—Gödöllői EAC, Miskolc, Fazekas u., 18 óra. Nők: Diósgyőr—Mezőberényi Vörös Meteor, Kilián GSrnná- zmm, 16.30 óra. Labdarúgás. NB III. Észa­ki csoport: MEAEC—Ózdvi- déki Bányász, Misko8c-Egye- temváros, 13.30 óra, Lóvéi. Vasárnap Asztalitenisz. NB I., férfi­ak: Pécsi Ércbányász—MÉM- TE, Pécs. 8.30 óra. Birkózás. NB III-as sza­badfogású csapatbajnokság döntője az NB II-be jutásért (a KVSE indul). Budapest. Területi ifjúsági verseny. Miskolc, 8 óra. Kézilabda. Osztályozó az NB II-be jutásért (Ormos- bánya indul) a férfiaknak, Tata. Kosárlabda. NB II., férfi­ak: Budapesti EAC—Diós­győr, Budapest. Szentkirályi u.. 10.50 óra. MVSC—Salgó­tarjáni Kohász, MVSC-pálya, 11.30 óra. Fokozódik az izgalom Pálma de Mallorcán, a safckvilágbajnokjelöltek ver­senyén fokozódik az izgalom. A nyolcadik fordulóban is heves csaták dúltak — meg­lepetésekkel. A vezető Fi­scher döntetlent ért el a fü- löp-szigeti Naranja ellen, Ivkov legyőzte az eddig ki­tűnően szereptelt Ujtument. Arra sem sokan számítottak, hogy a dán Larsen csak fél pontot szerez a kanadai Suttles ellen. Portisch a nyolcadik for­dulóban a szovjet Tajmanov- val került szembe. Játszmá­juk függőben maradt. Az élmezőny állása: Fischer 5 (2), Glrgorics 5, Uhlmann 4,5 (2), Geller 4,5 (1), Panno 4 (2), Minies, Uj- tumen, Polugajevszkij, Iv- kov, Hübner 4—4 (1—1), Szmiszlov 4, Larsen 3,5 (2), Matulovics, Mecking, Por- tisoh 3,5—3,5 (1—1). Portisch ellenfele a kilen­cedik fordulóban a 3,5 páni tál rendelkező kanadai Suttles. Röplabda. NB I.. nők: MV- SC—TFSE, MVSC-pálya, 11 óra. Sakk. OB I.: DVTK—MTK. DVTK-stadion klubja. 8 óra. OB II.: Miskolci Spartacus— Szegedi Vasutas, Miskolc, Széchenyi u, 96., 8 óra. Teke. Városi egyén i baj­nokság, Diósgyőr. 8 óra. Labdarúgás. NB I.: Pécsi Dózsa—Diósgyőr, Pécs. 13.30 óra, Kaposi. Tartalék: 11,45 óra. NB I. B: Ózdi Kohász— Kecskeméti Dózsa, Ózd, 13.30 óra, Soós G. NB II. Északi csoport: S. Spartacus — Leninvárosi MTK, Sátoraljaújhely, 13.30 óra, Bacsa. K. Vegyész;—Va­sas Izzó. Kazincbarcika, 13.30 ói-a, Emsberger. E, Vasas— MVSC, Esztergom, 10.30 óra. Boros. Nagybátonyi Bányász —Borsodi Bányász. Nagyba- tony. 13.30 óra, Bana. NB III. Északi csoport: R. Ércbányász — Miskolci Bá­nyász, Rudabánya, 10 óra, Kiss I. Gáspár SE—Trencsé- nyi SE, Hatvan, 10 óra, Vá­gó, Berva Vasas—Mákvölgyi Bányász. Eger. 13.30 óra, Sze­derkényi. E. Bányász—Edelé- nyi Bányász. Egercsehi, 13.30 óra. Gere. Papp József HSE — Ormosbányai Bányász, Miskolc, 11 óra. Vasvári. Megyei 1. o.: Miskolci Üveggyár — MÉMTE. Mis­kolc, üveggyári pálya, 11 óra. Taktaharkány — Alsó- zsolca, Szuha völgy—Borsodi Volán, Tállya—Királdi Bá­nyász. Szikszó—Sárospataki TC. Rudolftelep—S. Kinizsi. Sajószentpéteri ÜMSE—Sze­rencs, Borsodnádasdi Kohász —Felsőzsolca. Megyei II. o. Keleti cso­port: Miskolci Közlekedés— Tárcái. Pácin—Tiszalúc. Bod- rogolaszi — Tiszakarád. Mád —Bodrogkeresztúr. M. He­lyiipar—Hernádnémeti. Pál háza—Hejőcsaba. Monok— Karcsa. Tokaj—Sátoraljaúj­helyi MÁV Vasas. Középcsoport: Mezöcsát— Baktakék, Hejőkeresztúr— Mezőnyárád, Nyéki Kavics— Hidasnémeti, Arnót—Encs. Sajószöged—Alsóvadász. Me­zőkövesd—Szentistván, Tárd — Csavarárugyári Vasas. Bükkábrány—Kinizsi SE. Északi csoport: Putnok— Sajókazai MEDOSZ; Izsófal- va—Bánréve, Arló—Sajóbá- bonv Sajókazai Bányász— Harsány. Szalonna—Borsod- szirák. Nekézseny—Herbolva. Mucsony — Csokvaomány. Borsodbóta — Szirmabe.se- nyő. N. P. A Felsőzsolca! Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat azonnali belépéssel keres gyors- és gépírónöket, normatechnológust, síkköszörűs, esztergályos, lakatos és hegesztő szakmunkásokat. továbbá könnyű fizikai munkára NŐI DOLGOZÓKAT. Bérezés — a korábbi gyakorlati évek figyelembevéte­lével — megegyezés szerint! Jelentkezés: Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Felsőzsolca, Állomás u. 5. Munkaügyi csoport. Monostori Gyula SPORTMŰSOR Szombat \

Next

/
Oldalképek
Tartalom