Észak-Magyarország, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-19 / 271. szám
Csütörtök, 1970. nov. t9. ÉSZAK-MAGYAR ORSZÁG Naptár. 1970. november 19., csütörtök A nap kelte <>.54, nyugta 16.04 órakor. A hold kelte 21.40, nyugta 12.14 órakor. Névnap: Erzsébet. Évforduló. 115 évvel ezelőtt, 1855. november 19-én halt meg) Vörösmarty Mihály, a magyar romantika és a reform kor költészetének egyik legjelentősebb alakja. 1800. decemberében született — elszegényedett, kö-c zépnemesi családból — Kápolnásnyéken. Gimnáziu mi tanulmányait Székesfehérvárott és Pesten végez-\ te, majd apja halála után (1817) a Perczel-családnál< nevelösködött. 26 éves korától csak az irodalomnak^ élt; az 1830-ban megalakult Magyar Tudományos \ Akadémia az elsők között választotta tagjává. Gazdag életművéből kiemelkedik a Csongor és Ttin-i de nagy drámai költeménye; a filozófiai elemekkel átszőtt mesedráma hőse a boldogságot keresi, s ezt az? igaz és őszinte szerelemben találja meg. Sok, nagy ha-s tású hazafias költeménye közül legismertebb a Szó-f zat. Számos versében foglalkozott a kultúra és a ha-K ladás kérdéseivel; az ember céljául az utópikus szo-^ eializmussal rokonszellemben elképzelt igazságos, be.-< kés jövőt, az ezért folytatott küzdelmet jelölte meg. Rádió. Kossuth rádió. 8.20: Opera. 10.55: Jusku. Elbeszélés. 11.15' Baeh-müvek. 12.30: Melódiákoktól. 13.40: őszintén, embersége- sen. 14.00: Sebestyén András müveiből. 14.15: Korondy György énekel. 14.31: Kétzongorás művek. 15.10: Zengjen dalunk. 15.40- Fúvósötös. 15.51: Két lihndal 16.05: Népi zene. 10.38: Vörösmarty Mihály élete és- költészete. 17.15: Bartók: Kontrasztok. 17.33: Házunk és az országunk háza. 17.58: Opcraslágerek. 18.28: Nyitott stúdió. 18.43: Nóták. 19.25: Kritikusok fóruma 10.35: Hangverseny. 21.20: ,.A hallgatag többség” az urnák előtt. 21.50: Kovács Andor gitározik. 22.50: Latin-amerikai elbeszélők. 23.20: Rettegett Iván 0.10: A Golden Gate és Acker Bilk együttesének felvételeiből. Petőfi rádió. 8.05: Slágerek. 8 45: Külpolitikai figyelő. 0.00: Nóták. 9.40: Két országgyűlés között. 12.00: Könnyűzenei híradó. 12.30: Chopin-prelüdök. 12.45: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 13.03: Magyar muzsika 14.00: Ifjúsági randevú. 18.10: Monológok a Nemzeti Színház 2 j évéről. 20.25: Ü.1 könyvek. 20.28 Népi zene. 20.56: Vendégségben Medvegy Antal iskolaigazgatónál 2116: Táncdalok. 21.26: Kamarazene-est. 23.15: Tá-nczcne. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon, 18—19 óráig) A megye életéből. Szállítás a Hegyközben. Megnyitották az idei fogászati hónapot. Edelóny egészségügyi ellátásáról. Téli feladatok a Gázmüveknél. Ktez-elnök a mikrofonnál. A Bartók Béla Művelődési Központban. Fiatalok zenés találkozója. Telev?zsó Időjárás Színház. 39, csütörtök. Péntek Rézi <T».g Bérletszünet. 20, péntek. Adáshiba (7). Bemu tató bérlet. 21, szombat. Péntek Rézi (3) .<; Petőfi ifj. bérlet. \ Péntek Rézi (7). Csiky bér-< let. 22, vasárnap. Adáshiba (7). Goldoni bérlet. Mozi Béke: K: f. 4 6. Felszabadítás. 1 Színes szovjet. I—H. Másfél hely-, árral' K: 8 ö. Bilincs és mosoly.' Színes am. 16 éven felülieknek!. — Kossuth de.: K: 10 ó. Felsza-; badítás. I—II. Színes szovjet. ^ Másfél helyár! — Kossuth du. :< K: f. 3, f. 5 és f. 7 ó. 12 plusz l.\ Mb. színes fr. 16 éven íclüliek-c neki — Filmklub (a Kossuth mo-( ziban): K: 6 ó. Egy nehéz nape éjszakája. Angol. — Fáklya: K:j f 5 és f. 7 ó. Vörös rózsák* Angelikának. Színes ol. — Petőfi:! K: f. 5 és f. 7 ó. A hullaégető.* Cseh. 18 éven felülieknek! —} Táncsics: K: f. 5 és f. 7 ó. Lányi az országúiról. Színes angol. lßJ éven felülieknek! — Szikra: K:^ 5 és 7 ó. Különös úr. Színes* cseh. — Ságvári: K: t 5 és lm.i 7 6. Nagykorúság. Szovjet. Kiállítás BUDAPEST íí.io: Iskola-tv. Magyar irodalom ».55: Magyar nyelvtan. 11.05: Kémia. 11.55; Filmesztétika. 13.10: Magyar irodalom. 14.55' Magyar nyelvtan. 15.50: Kémia. 17.28: Hírek 17.35: Tizen Túliak Társasága. 18.25: Elégia. Tánc- dráma. 18.45: Comenius Sárospatakon. Dokumentum film. 19.15- Esti mese. 19.30: Tv-liíradó. 20.00 A novellairodalom gyöngyszemei tv-fi lmon 1. A postamester. o a levelezőlap. 21.00: A Tv Galériája. 21.40: Turisták voltunk Spanyolországban. ?2ui- Tv-liíradó — 2. kiadás. BRATISLAVA 10.35: Hírr.k. 10.40: Pályaválasztási tanácsadó. 17.10: Fi/.Jka 17.40: If 1 ű szemmel. 18.35: A rakéták az égre szegfődnek, w.oo: Tv-híradó. 19.35: Hárman önok helyett. Publicisztika. 20.00: Doni v’ur szíve. Szovjet tv-íihn. •'>*• rész. 2105: Táncok. Filmriport. 21.40: A légkorongozás hírei. 21.55: Tv-híradó. Kevesen voltak, de becsülettel helytálltak A győztes Ózdon megcsappant a kézilabdasport híveinek száma. Tavaly még nem volt véletlen esemény, ha 2—3000 ember biztatta hétről hétre a kedvenceket. 1970-ben — különösen a pályaeltiltás után — legalább ezer nézőt vesztettek a csapatok. A fiúk az NB I. B-ben küzdöttek, a lányok... hát igen, váltakozó játékot produkáltak. Erről beszélgettünk Pet- róczi Lajossal, a női' csapat edzőjével. — Elsődlegesen a létszám- hiány volt az, ami rap6zódi- kussá tette a női csapat teljesítményét. Az év elején ugyan azt válaszoltam az elnökség kérdésére, hogy a 10. helyen végzünk. Alikor többen is csodálkoztak a kijelentésemen. Én viszont már akkor láttam, hogy a meglevő létszámú játékos- állománnyal nem lehet jobb helyezést elérni. A tavalyi „középcsapatból” kivált Csintalan, Lo- thallerné, és közben eltávozott Kovács Ica, a csapat erőssége. Szinte egész évben a sérültek listáján volt Fán- czi Margit Szezonközben súlyos sérülést szenvedett Ba- nosné, és hónapokig nem állt a csapat rendelkezésére. A fiatalok ügyesek, de még nem nőttek fel az NB I-hez. Erősítést viszont egyedül Szabó Zsuzsa jelentett Neki is nehéz helyzete volt. Át kellett állnia egy más csapatstílusra, ami nem könnyű. — Nem panaszkodhatom a lányokra '— folytatja az edző. — 205 edzést tartottunk, és a látogatottság 88—97 százalék között mozgott Azonban volt mérkőzés, amikor a kispadon csak a tartalékkapus ült. Az ózdi lányok idegileg fáradtak el! Évek óta kis létszámú a csapat előnye, mint azt elképzelik. Sőt, sok esetben hátrányos is. Gondoljunk csak a különböző bekiabálásokra. Ezért voltak itthon váratlan vereségek, idegenben váratlan győzelmek. Nincs más kérdésünk az edzőhöz, mint az, hogy az évi teljesítmények alapján jelölje meg a legkiegyensúlyozottabb játékosokat: — A legnagyobb fejlődést Szókénénél — Üjhelyi Jutkánál — tapasztaltuk. Jól védett Bányi Margó is. Lacz- kónénak sajnálatos problémái adódtak az év során, Banosnét sérülése gátolta. De nem panaszkodható«! senkire. Becsülettel helytálltak. Vincze Zoltán ff* Hü' X\\<; -g-t fy\V A vasárnapi Budapest—Leningrad férfi tornaverseny győztese Molnár Imre lett. Képünkön korlátgyakorlatának egyik pillanata látható A fegyelmezettséggel nem volt baj egész évben. Akarat dolgában is helytálltak a lányok, dicséri őket az edző. Bizonygatja, hogy megfelelő játékosállománnyal az 5—6, hely valamelyikén végezhettek volna. Ezután a hazai közepes mérleg iránt érdeklődtünk. — A lányoknál nem any- nyira döntő a hazai pálya Szirmabesenyő járási bajnok Miskolci Galéria: Ovegmüvé-* szeli kiállítás. Nyitva délelőtt 11' órától este 7 óráig. Miskolci Képtár: Képek sí Hennán Ottó Múzeum gyűjteményéből. Nyitva délelőtt 10 órától este 6 óráig. Libresszó: Gerö András festőművész kamarakiállítása. Nyitva! 1 órától este 8 óráig. Jubileumi vasas fotókiállítás a< Diósgyőri Vasas Klubban. Meg-' leklnthelő délután 2 órától csto* 8 óráig. Modern háztartás — több sza-* badidö címmel kiállítás az encs)^ művelődési központban. Megír-c leinthető délelőtt 10 órától est«! 6-ig. Várdeák Ildikó keramikusművész kiállítása a miskolci Sző-' nyi-teremben. Nyitva délelőtt fel * 10-től este 6 óráig. Könyvkiállitás a léninvárosij művelődési központban. Megte-, hinthető délelőtt 9 órától este C* óráig. Borsod sportja — kiállítás a? sportcsarnokban. Nyitva délelőtt < 10 órától este 6 óráig. Országos sajtókiállítás az ózdi' Liszt Ferencv. Művelődési Köz-' untban. Megtekinthető délelőtt' 0 órától este 6-ig. A miskolci járás mér megrendezte az 1970—71-es 'nyári úttörő-olimpia kispályás labdarúgó-mérkőzéseit, amelyeket a zsúfolt tavaszi program miatt hoztak előre, és Szirmabesenyőn bonyolítottak le. Az első hely megszerzéséhez tíz iskola együttese gyűjtögette a pontokat Hasznos tanfolyam Véget ért az MTS OT természetbarát szakszövetsége által szervezett tanfolyam, amelyet november 8-tól tartottak a megyei oktatási és propaganda bizottságok vezetői részére. Borsod megyét az ózdi járási szakszövetségtől Ivák József elnökségi tag, a sátoraljaújhelyi szak- szövetségtől pedig Éles íjászló elnök képviselte a tanfolyamon. Várható, hogy a Magyar Természetbarát Szövetség az oktatásban, főleg a túravezetői képzésben — az előadások, viták, hozzászólások felhasználásával — új, a követelményeknek jobban megfelelő, minden kérdést átfogó szabályzatot bocsát a területi szakszövetségek rendelkezésére. Bornemissb* A döntő eredményei: Szirmabesenyő ■— Saj ószentpéter IL Iá). Végeredményben: L Szirmabesenyő, 2. Sajószent- péter II„ 3. Hernádnémeti. Szirmabesenyő csapata jogosult a megyei döntőn való részvételre. Sportkönyvek Labdarúgóvilág 1970 Birkózó sza bálykön A sportrajongók ezúttal nem panaszkodhatnak. Hazai vonatkozásban rekordidő alatt készült el a nyári mexikói labdarúgó VB „minikiadványa”, amely ezen felül — vagy pontosabban, ezen belül — még a honi labdarúgás ismertetésére is tudott szerény terjedelméből helyet biztosítani. A Kutas István—Lakatos György—Péterdi Pál hármas ezúttal sem maradt hűtlen lapjuk, a Képes Sport hagyományához. Hozzájuk csatlakozott Almási László fotóriporter is, s így, baráti négyesben, magazinszerűen sok képpel, rövid, szellemes szöveggel az olvasó még egyszer — vagy ha kedve tartja, többször is — végigélvezheti a világbajnokság, és az előtte lezajlott tavaszi, egyfordulós bajnokság eseményeit. Megjelent a „Birkózás” szabálykönyv (írták és ösz- szeállították: Matura Mihály, Lukácsa Béla, Szántó Ottó), amely hosszú időn át „hiánycikknek” számított a szakosztályokban és a könyvesboltokban egyaránt. Reméljük, hogy az 1000 példányban megjelent kötet segítséget nyújt a versenyek szakszerű lebonyolításéihoz. r lklh.invat Ipartörténeti Mú-S f rí Ä„N?'tx?A,.f’el6u 0 6rálo;> em lek verseny Rendezvény Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás, enyhe idő. Elsősorban északnyugaton többféle csövei. Mérsékelt. később megélénkülő déli. délnyugati szél. Az éjszakai lehfilés főként nyugaton gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Asztalunknál Fekete Gyula írót — ankét a Diósgyőri Vasas Klub- c ban, este 6 órakor. A Pege-együttes hangversenye’ a Rónai Sándor Művelődési Köz-, pontban, este 7 órakor. A magyar néphadsereg lionvé-- delmi törvénye — tájékoztatói előadás a mezőkövesdi ifjúsági* klubban, este 6 órakor. Szocialista brigádok klubestje^ a rudabányai művelődési házban,^ este 6 órakor. Fúvószenekari hangverseny az! I.KM munkásszállójában, este 6< órakor. Vitaminok az ember életében' címmel előadás a/ Ady Endre' művelődési házban, este 6 óra-; kor. A Heves megyei Röplabda Szövetség immár ötödször rendezte meg a Bornemissza Gergely országos ifjúsági röplabda emlékversenyt Egerben. A fiúk küzdelmében az MVSC csapata végzett a harmadik helyen, a BSE és a Budapesti Honvéd mögött, amely nem kis dolog, ha figyelembe vesszük hogy a NIM együttese az MVSC mögött fejezte be a? emlékversenyt. A lányok küzdelmét a BVSC nyerte, a BSE és Tjac Slavia Ko- marno előtt. FELHÍVÁS! A pénzügyi osztály felhívja a háztukijdonosok (hasaooéiwi- zők) figyelmét, hogy az 1971. évi házadó kivetéséhez csak azokról az épületekről (épületrészeiéről, toldaleképitke- zésekről, garázsokról stb.) kell házadóbevallást benyújtani; a) amelyeket (egészben, vagy részben) 1970. évben vettek használatba, vágj' tulajdonba (birtokba); b) amelyeknél a tulajdonos (birtokos, haszonélvező), illetőleg kezelő vagy bérlő személyében, a bérjövedelem ősz- szegében, valamint a házadót és a lakáshelyreállítási hozzájárulást érintő bármely vonatkozásban a legutóbb benyújtott bevallás adataihoz képest változás következett be. A fenti feltételek fennállása esetén a bevallási kötelezettség a szövetkezeti, társas-, valamint az öröklakások tulajdono- % saira is vonatkoznak. Adóbevallási kötelezettség esetén a bevallást •— a szövetkezeti, társas-, valamint az öröklakások kivételével — az egész épületre vonatkozóan kell benyújtani. A bevallások beadásának halárideje 1970. november 30 Azzal, a bevallás adására kötelezettel szemben, aki bevallásadási kötelezettségének a fenti határidőig nem tesz eleget, a büntető rendelkezéseket kell alkalmazni! Bevallási ívek az illetékes kerületi tanács pénzügyi osztályán szerezhetők be. Miskolci m. j. városi Tanács pénzügyi osztálya V