Észak-Magyarország, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-13 / 240. szám
É5ZAK-MAGYARGRSZÁG 2 Kedd, 1970. október 13. Mplöílal Nagyszabású tömegde- I monstráció színhelye v'olt hétfőn délután az NDK-beli Cottbus, ahol a ..Fegyver- barátság” , fedőnevű hadgyakorlat alkalmából ünnepi i nagygyűlést rendeztek a vá- I ros főterén. A díszemelvény két oldalán sorakozott fel csapat zászlókkal a hadgyakorlaton részt vevő hét ország katonáinak egv-egy csoportja. Pontosan öt órakor foglalták el helyüket a díszemelvényen az NDK párt- és állami vezetői, élükön Walter Ulbrichttal és Willi Stoph- pal. Ugyancsak ott volt a nagygyűlésen és szintén az elnökségben foglalt helyet I. I. Jakubovszkij marsall, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke. A nagygyűlést Waldemar Werner tengernagy nyitotta meg. Az üdvözlő szavak után került sor a hadgyakorlaton részt vevő katonák fogadalmának felolvasására. Ezt követően Erich Ho- neeker, az NSZEP PB tagja, a KB titkára mondott beszédet. . Laoszi évforduló Laosz függetlensége kikiáltásának 25. évfordulója alkalmából a Hazafias Népfront szolidaritási nagygyűlést rendezett hétfőn Tatabányán a Komárom megyei Fémipari Vállalatnál. A gyűlésen Mátyás László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, az Országos Szolidaritási Bizottság áleínöke mondott beszédet. A gyűlés résztvevői az Országos Béketanácsnak küldött. táviratukban kifejezték a laoszi szabadságharcosok iránti szolidaritásukat. S milyen összefüggés van á túlzott dohányzás és mértéktelen evés-ivás között? A baltimorei Lélektani Intézet vizsgálatai szerint mindkettő ugyanegy töröl fakad. Az említett-intézet kutatói úgy vélik, hogy a túlzott dohányzás és a rlagy evészet-ivászat oka egyaránt az elégedettség, nyugalom utáni vágy, s egyben védekezés a félelem és a szorongás ellen. Az étel. a cigaretta és az alkohol — a nyugtató szerepét töltik be. Megfigyeléseik szerint az emberek egy része azt a kielégülést kapja meg a túlzott dohányzástól, amit munkája nem tud nyújtani neki. Ezek az emberek azokhoz a diákokhoz hasonlatosak ' akik azt 1 állítják, hogy akkor tudnak jól tanulni, ha közben halk zenét hallgatnak a rádióból. De az orvoskutatók és statisztikusok nem csupán a dohányosok lelkivilágával, testsúlyával, • vagy kedvenc ételének firtatásává! foglalkoznak1 Szorgalmasan gyűjtik az ' aikat a Nicot János palántái és dohánylevelei elleni nagy perhez is, azt vizsgálva, hogy milyen veszélyeket rejt magában a cigarettafüst Szalmaiánq: A legnagyobb veszély kétségtelenül a tüdőrák! A kutatók szerint napi 10 cigaretta tízszeresére, 20 cigaretta tizenhatszorosára, 30 cigaretta elszívása pedig már huszonötszörösére növeli a tüdőrák esélyét. A statisztikai adatok minden kétséget kiNemzetközi vezető-továbbképző konferencia Miskolcon ► Brandt nyilatkozata ► Ceausescu New ) óikban ► Nasszcr-múzeum ► Neofasiszta támadás i. 6 (Folytatás az J■ oldalról) lyek hasznosan alkalmazhatók a vezetésben. Ide sorolta azt is, hogy nem ilyen, vagy olyan szakvezetők számára ad ismereteket, hanem vezetési és szervezési tennivalókat oktat, amelyekből „ki-ki a maga szakterülete és vezetési-szervezési szintje számára hasznosíthat annyit, amennyit tud és amennyit lehet”. Az iskola tevékenységét dicséri az is hogy a vezetést és a szervezést nem befejezett tevékenységként, hanem mint dialektikusán megújuló fo- lyamatrendszert oktatja. „Ennek kapcsán a vezetők és szervezők nem csupán vezetési és szervezési ismereteket kapnak, hanem rendszer- szemléletet, olyan gondolkodásmódot. amely napjainkban, a szocializmus teljes felépítésének szakaszában népgazdaságunk intenzív fejlesztési, gazdálkodási feltételei között nem nélkülözhető.” záróéin bizonyítják, hogy az erős dohányosok halálozási „esélye” a 35—-44 év közötti korcsoportban négyszer akkora, mint a nem dohányzóké. Az idült hörghurutban szenvedőknek csaknem 100 százaléka dohányos. 2000 érszűkületben szenvedő zbéteg közül mindössze 2 nemdohányzó akadt, a dohányos nők magzata kisebb súlyú, mint a nemdohányzó anyákéi . . És még számtalan adat bizonyítja a bűnlajslroborsodí iskola bátran vállalt úttörő szerepet az elmúlt évek során. Ezután arról .szólt, hogy a vezetö-tovább képzés az oktatási rendszer része, s ugyanakkor a káderpolitikái célok megvalósításánál: ’k igen alkalmas eszköz. Hangsúlyozta a szakadatlan továbbképzés szükségességét, majd arról szólt, hogy a vezetéssel kapcsolatos kutatás ma világszerte központi kérdés. Igen fontos, hogy erősödjék a hazai tudományos bázis, és hogy kellő' kutatás alapján kialakítsuk a szocialista vezetéselméletet. Ezt követően dr. Bodnár Ferenc elmondotta, hogy az utóbbi években valamennyi baráti ország tett lépéseket a vezetők továbbképzése érdekében. Figyelemre méltó előrehaladási sikerült elérni a szocialista vezetéselmélet, a vezetéstudomány kialakításában. Az eredmények ma még kétségkívül kezdetiek, azonban „már ma is lehetővé és szükségessé teszik. a széles körű nemzetközi mot, amelyből kiderül, hogy havi átlagos 100 ‘forintért mennyi és milyen súlyos betegség vásárolható „meg”. Mégis, a dohányzásról leszokni igen keserves dolog az erős dohányos számára. A dohányosok, bár „kitűnően tudják a leckét”, hogv szenvedélyük mennyire ártalmas mégis nehezen tudnak leszokni- róla. Senki nem hagyja abba a dohányzást azért, mert a felesége rábeszéli erre a fontos lépésre, de — együttműködést és tapasztalatcserét.” Befejezésül dr. Bodnár Ferenc hangsúlyozta, hogy a gazdasági vezetők továbbképzésének elméleti és módszertani fejlesztése, hatékonyabbá tétele, valamint a szocialista vezetési módszerek tökéletesítése céljából igen fontos a szocialista vezetés- és szervezésel- mélet kutatásának foly- íaíása, a marxizmus—le- ninizmus ezzel kapcsolatos útmutatásainak felhasználása. j Igen fontos a szocialista or- \ szagokban elért eredmények és tapasztalatok kicserélése és széles körű hasznosítása, j „Hiszem és remélem, hogy a szocialista országok ezen nemzetközi vezető-továbbképző konferenciája csak első lépése egy szervezett, állandóan bővülő, szélesedő rendszeres kapcsolatnak” — fejezte be előadását dr. Bodnár Ferenc, majd sok sikert kívánt a konferencia további munkájához. Ezután dr. Lada László, a közgazdasági tudományok doktora tartott ' előadást a vállalati tervezés továbbfejlesztésének problémáiról. Az első nap hivatalos programját követően dr. Susánszky János tanszékvezető egyetemi docens, a Borsodi Vezető ] és Szervező Továbbképző Iskola igazgatója ismertette az újságírókkal a konferencia célkitűzéseit. Elmondotta, hogy az előadások lényegében három fő téma: a döntések előkészítése és az információrendszer, a vállalatok „mikroökonqmiája”, valamint az embernek az üzemekben betöltött szerepe köré csoportosíthatók. A konferencia vezérelvei közül meg | kell említenünk azt, hogy a kutatások, az előadások nemcsak a ma, hanem a holnap vállalataival is foglalkoznak. Igen fontos a problémák sokoldalú megközelítése, a I problémáknak az úgyneve- j zett „tudományközi” tudó- j mányok, a kibernetika, az. információelmélet, a rend- I szerelmélet ég a malemati- I ka alapján való vizsgálata, i F. T. i nem ringatjuk magunkat illúzióban — még egy vagy több ismeretterjesztő cikk hatására sem. Legfeljebb egy-két hétig tart az ilyen ,.szalmaláng”-elhatározás. A dohányzással egyszer és mindenkorra felhagyni erős elhatározás és kemény akaraterő kérdése. 'Az első nemdohányzó víkend Dr. Witner Villibald, a dohányzás elleni küzdelem egyik legjobb hazai szakértője írja egyik cikkében: „Gyógyszeresen mit lehet tenni? Csak segíteni az akaraterőt. Aki tablettától, injekciótól vagy hipnózistól várja a .leszokást, az tulajdonképpen saját magát szeretné az egészből kikapcsolni ... A szerek közül a mi gyakorlatunkban és világszerte is legjobban a Lobelin vált be, mely a nikotin közeli rokona, így csökkenti a nikotinéhségei, viszont rágyújtásnál kellemetlen közérzetet okoz. Saját kísérleteinkben betegeink 90 százalékát sikerült leszoktatni ezzel, és ez a hatás 60 százalékban tartósnak bizonyult. .. A hipnózis csak arra alkalmas médiumok első napjait könnyítheti meg, de nem lö- megmódszer.” MOSZKVA Kaarlo Leinonen tábornok, a finn fegyveres erők főparancsnoka és Ilmola vezérőrnagy, a fegyveres erők vezérkari főnöke október 14 és 20 között baráti látogatást lesz a Szovjetunióban. BONN Kenneth Rush, az Egyesült Államok bonni nagykövete hétfőn tájékoztatta Willy Brandt Szövetségi kancellárt és Walter Scheel külügyminisztert a négy nagyhatalom nagyköveteinek október 9-én tartott megbeszéléséről . A szövetségi kormány hivatalosan nem nyilvánít véleményt a tárgyalásokról. Brandt kancellár mindössze egy interjúban nyilatkozott vasárnap, megállapítván, hogy bizonyos területeken BUKAREST Nicolae Ceausescu. a román államtanács elnöke hétfőn délelőtt New Yorkba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ megalapításának 25. évfordulója alkalmából rendezendő jubiláris ülésen. Vele utazott felesége, továbbá Dumitru Popescu, a Román Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának tagja, Központi Bizottságának titkára, parlamenti képviselő és Corneliu I Manescu külügyminiszter. PÁRIZS A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága október 13—15 között ülést tart. Napirenden szerepel Georges Marchais főtitkár-helyettes beszámolója a politikai helyzetről és a part feladatairól, valamint Madeleine Vincent referátuma a pártnak a nők között kifejtett munkájáról. BELGRAD Belgrádban hétfőn megkezdődtek .Mirko Tepavac jugoszláv és Paul Härtling dán ’ Az első és legfontosabb mégis az akaraterő. Ennek támogatására a szakemberek sok tanácsot adnak. Ezekből i nyújtunk át néhányat. Dr. G. W. Ware amerikai orvos szerint: „Az erős dohányos jól teszi, ha a dohányzás abbahagyására egy olyan hétvégét választ, amikor távol van a dohányosok társaságától. Mondja el mindenkinek, hogy ezen a napon abba akarja hagyni a dohányzást. "Az első nyolc óra a legnehezebb. Legyen kéznél rágógumi vagy cukorka. Fontos, hogy a hozzátartozók' — elsősorban a férj. vagy feleség — segítsen,, mert a páciens ilyenkor természetesen idegesebb. A legnehezebb a dohányzásról éppencsak le- szokóban levő ember helyzete akkor, ha dohányosok társaságába kerül, mert a cigaretta utáni vágy ilyenkor a legerősebb. Fontos, hogy azonnal tájékoztassa dohányos barátait, ismerőseit arról. hogy véglegesen szakítani akar a dohányzással, s kérje meg őket: segítsenek ebben, ne kínálják cigarettával, s- ne füstöljenek társaságában . . Vannak, akiknél az a módszer válik be, hogy először csak rövidebb távot — néhány nikotinmentes napot — tűznek ki maguk elé célul, s ezt a „minimális programot” propagálják egyre tovább, mígnem végleesen felhagynak a dohányzással. Fontos azonban, hogy ellenálljanak a „csak egy szippantás” nagy kísértésének, mert ha nem: menthetetlenül visszaesővé válnak. Sz. E. külügyminiszter hivatalos megbeszélései. A két külügyminiszter Jugoszlávia és Dánia kapcsolatain kívül a nemzetközi kérdések közül a közel-keleti"" válságot, s általában a Földközi-tenger térségének helyzetét, valamint Európa problémáit tűzte megbeszéléseinek napirendjére. KAIRÓ Nasszer elnök hagyatékát, és emlékezetét külön intézel, és múzeum fogja ápolni az Egyesült Arab Köztársaságban. Az Arab Szocialista Unió különbizottságot áhított fel és ezzel kapcsolatos munkálatokra, s a bizotlság elnökéül Mohamed Heikal-í. az ország tájékoztatásügyi miniszteréi, az A1 Ahram főszerkesztőjét nevezték ki. BUKAREST Fazekas János, a mmán minisztertanács elnökhelyettese hétfőn délelőtt Bukarestben fogadta Nagy Józsefire könnyűipari minisztert, a bukaresti nemzetközi vásárra érkezett magyar kormány- küldöttség vezetőjét. Nagy Józsefné hétfőn háromnapos vidéki körútra indult. RÓMA Nápolyban vasárnap éjszaka neofasiszta bandák provokatív támadást intéztek az Olasz KP egyik kerületi szervezetének helyisége ellen. Robbanóanyaggal töltött palackokat dobtak be az ablakon a pértszerve'°4 irodájába. SZÓFIA Georgi Truj.. ----- a bolg ár nemzetgyűlés elnöksége elnökének, valamint Todor Zslvkovnak, a Minisztertanács elnökének meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Szófiába érkezett Marian Spychalski marsall, a lengyel államtanács elnöke és felesége. PRÁGA A prágai Magyar Kultúra idén a korábbi éveknél is gazdagabb programmal készült fel a csehszlovákiai magyar napokra. Vasárnap este a prágai vigadó zsúfolásig megtett Sladovsky-termé- ben dr. Vaclav Holzkneeht, a Prágai Nemzeti Színház operatársulatának igazgatója ünnepélyesen megnyitotta a Bartók Béla halálának 25. évfordulója alkalmából adott hangversenyt. Október és november hónapokban Magyarországról szóló kiállítások nyílnak. Ertesí lj ük f ogy asztói nkat, hogy az alant felsorolt területeken és időpontban TMK-munkála- tok végzése miatt az áramszolgáltatást szüneteltetni fogjuk: 1970. október 14-én 7,—15 óráig* Hejőcsaba. Balassi B. u., Kő u„ Mész u., Ágoston Péter u„ Csabavezér utca a Sütő János utcáig páros es páratlan oldal, valamint a cementgyárig páros és páratlan oldal, Koboz u„ Hoch J. u„ Szirma u. és a Cementgyárral határolt utcáig. i 1970. október 15-én 7—15 óráig Hejőcsaba, Templom u.. k Szelete' u.. Achim A. u.. I Hejő u„ valamint a Sülő | János utcával * határol! terület. 1970. október 16-án j 7—15 óráig' Hejőcsaba, Május 1. telep, Vörös Hadsereg u. a | Kiscsaba vendéglő',o t ' polca fel ' ________ i A z előadó méltatta, hogy a A honismereti mozgalom tízéves jubileuma alkalmából tegnap országos konferenciára került sor az Építőipari Dolgozók Szakszervezetének székhazában. Képünkön: Bugár Já- nosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkár- helyettese a mikrofonnál. A tudomány nagyítója alatt 3. Az akaraterő próbája \ / líiláöj^j ■