Észak-Magyarország, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-10 / 238. szám

I Szombat, 1970. október 10, 6SZÄK'MÄG¥ARORSZÄG 7 Naptár 3?> gépkocsi \«issoitycz a il. Máj raílytm Ma hajnalban: rajt 1970. október 10., szombat A nap kelte 5.55, nyugta 17.07 órakor A hold kelte 15.10, nyugta — órakor Névnap: Gedeon Évforduló ____ « • ! í ♦ ♦ * I­| t ♦ ♦ c « Négyszáz érvel ezelőtt, 1570. október 10-én hall meg. 72 éves korában Zay Ferenc, a kivaló katona és történetiró. Zay Ferenc részt vesz a mohácsi csatában, majd utána 1. Ferdinand pártjára áll. 1528-ban királyi ud­varnak, 1542-ben huszárjai élén kitünteti magát a schmalkaldeni háborúban. 1548-ban egri várnagy; 1550-ben szolnoki várkapitány és Külsö-Szolnok vár­megye főispánja. Mint diplomata is jeles szolgálatokat tesz I. Ferdinándnak, akinek hosszú éveken ál portai követe. 1557-ben a naszádosok főkapitánya 1560-ban pedig kassai és fclsö-magyarországi főkapitány. Ugyanebben az évben a király bárói rangra emeli. Eseményekben gazdag élete mellett neve azért is említést érdemel, mert tőle származik a Verancsics Antal hagyatékában fennmaradt történeti leírás; ír­juk ide az egykori helyesírással műve címét: Az Nándor fejirwar el wezessenek oka e woch és Így esewth. (Vagyis: Nándorfehéniár elveszésének oka. Ez volt és Így esett.) Rádió Színház Kossuth rádió. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Zenekari muzsi­ka. 9.38: Katonadalok, csárdá­sok. 10.05: Rádiószínház. A kék >. 10.49: Rll Jani Si. Ope- rettrészl. 11.03: Lemcxni úzeum. r/..20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódiákoktól. 13.55: Krúdy Gyu­la: A vörös postakocsi. 14.05: Kóruspódium. 14.20: Kis magyar néprajz. 15.05: Külpolitikai fi­gyelő. 15.20: Csak fiataloknak! Ki.00: Operarészletek. 16.20: Az NDK kultúrájának hete. 18.00: Cigánydalok. 18.23: Lemezek közt válogatva... 18.30: Cigánydalok, csárdások. 10.25: , Éneklésről, dzsesszről . . . «20.10: Így láttam Párizst. 21.31: Népdalok. 22.15: sporthírek. 22.20: Táncoljunk! ON): Melódiákoktól. Petőfi rádió. 8.05: Népi zene­karok műsorából. 8.45: Külpoli­tikai figyelő. 9.00: Slágereink­ből. 0.45: Válaszolunk hallga­tóinknak! 11.50 i Könyvszemle. 12.00: Beelhoven-müvck. 12.30: Operacsillagok — operaslágerek. 13.03: Az iskolakapu előtt... 13.13: Locatellt: F-dúr hegedű- verseny. 13.40: Orvosi tanácsok. 14.00* Napraforgó. 15.00: Labda­rúgó-mérkőzésekről. 15.20: Bol­gár indulók. 15.30: Falvakban, mezőkön... 16.05: Labdarúgó­mrérfcőzésekről. 16.20: Az élő népdal. 16.30: A hét műsorából. 17.45: Kommunista arcélek. 18.10: Húszas stúdió. 19.08: Az NDK kultúrájának hete. 20.53: Ruszlán és Ludmilla. Elbeszélő költemény. 21.55: Arany virág. Operettrészlétek. 22.18: Hónap­ról hónapra. 22.33: Hans Eisler műveiből. 23.15: Régi olasz ope­rákból. Televízió , BUDAPEST 9.00: Brigád a Herpenyőben. 9.20: Radar. 9.50: Mozart: g-moll szimfónia. 10.10: Maigret fel­ügyelő. A nyerő tikett. 11.00: Magyarázom a jövőnket. 10. Munkaerő. 11.05: Az Üzemi de­mokráciáról. 15.00: Mélyhűtött szerelem. Nyugatnémet tv-íilm. 16.25: Hírek. 16.30: Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön. I. A körtemuzsikn. 10.55: A Csepel— Diósgyőri VTK bajnoki labdarú­gó-mérkőzés. 18.50: Eladod-e? Mai latin-amerikai líra. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-liíradó. 20.00: A vád tanúja. Amerikai film. 21.55: Bartók Béla emlékére. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. BRATISLAVA 10., szombat, Péntek Rézl (3 óra) József A. ifj. bérlet — (7 óra) Bérletszünet. 11., vasárnap, A tanítónő (3 óra) Bérletszünet — (7 óra) Dé- ryné-bérlet. 12., hétfő, Hangverseny (fél 8 óra) 13., kedd. Péntek Ré/.i (7 óra) Csortos-bérlet. 14., szerda. Péntek Rézi (7 óra) Bérletszünet. 15., csütörtök, A tt*n*tx>nö 7 óra) Huszka-bérlel. 16., péntek, Péntek Rézi {7 óra) BérJetszünet. Mozi BÉKE (£4. hn6, 8): Adalen 31 (színes svéd). 14 éven felüliek­nek! — KOSSUTH de. (nlO, nl2) : Szerelmesfilm (színes magyar). -- KOSSUTH du. (C3, f5, Í7) : Szerelmesfilm (színes magyar). — FAKLYA (csak 5) : Matróz. - szereiem (színes NDK). — PE­TŐFI (csak f7): Dr. Syn kettős élete (színes amerikai). — TÁN­CSICS (15, 17) : Eccc. homo Ho­ni ol'ka (mb. csehszlovák). — SZIKRA (5. 7) : Hót katona meg egy lány (színes román). Ki éven felülieknek! — SÁGVÁRr (f5, lvn7): A kardforgató nő (színes japán). 14 éven feKiMekru :! Kiállítás Miskolci Galéria: Vilt Tibor szobrászművész kiállításának megnyitása 12 órakor. Megte­kinthető este 7 óráig. Miskolci Képtár: Képek a Herman Ottó Múzeum gyűjte­ményéből. Megtekinthető délelőtt in órától este 6-ig. Libresszó: Juhász Miklós fotó­kiállítása. Nyitva 1 órától este 8 óráig. 25 év legszebb sajtótermékei címmel kiállítás a tokaji műve- iődési há/bnn. Megtekinthet 0 délután 2 órától este 6 óráig. Lengyel műszaki kiállítás á Ró­nai Sándor Művelődési Központ előcsarnokában. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. 16.10: Hírek. 16.15: A négy lan kist a meg a kutya. Lengyel i.v-.sorozat. 2. rész. 17.05: Lá- nyok-fiúk magazinja. 17.55: Spar­ta Praha CKD—SK SI avia Praha labdarúgó-mérkőzés. 19.00: Tv- híradó- 20.20’ Időszerű nemzet­közi kérdések. 20.40: Hogyan értik meg egymást a halak és a madarak? 21.05: Nippon titka. 2i.?n* A tettes éjszaka jön. NDK tv-sorozat. 4. rész. 21.50: Ház- t art 4si köz iéi ékok. Vidám jele­net. 2'*.30' Tv-híradó. 22.43 Európait y Sí rassburg. A Magyar Rádió miskolci stűd iójá n a k m íísora (*i 188 m-es hullámhosszon, in—19 óráig) Hétvégi krónika. A pedai?. . ;us >k ez évi tovább­képzéséről. Ktsz-elnök a mikrofonnál. * Szombati kaleidoszkóp . . . ,'Vií már 'égen hallottunk. s e’.; Vinllftása brr ".ors- '<t íöldek. borsodi fal­vak . . . Vásár után . Mi az a Wopa? Nótacsokor. llarkácsl József fotókiállítása a kazincbarcikai művelődési ház­ban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. A KPVD5Z IX. országos fotó­kiállítása a Rónai Sándor Műve­lődési Központ klubjában. Nyit­va 12 órától este 6 óráig. öröklés ér változékonyság címmel kiállítás a Bartók Béla Művelődési Központban. Megte­kinthető egész nap. Mezőkövesdi Matyó Múzeum: A matyó nép díszítőművé­szete című kiállítás. Megtekint­hető délelőtt 10 órától este (> óráig. Központi Kohászati Múzeum, Hámorban. Nyitva délelőtt 10 órától délután 5 óráig. Rendezvény Irodalmi és gyermekrajz pá­lyázat díjkiosztása a sárospataki Erdélyi János teremben délután l órakor. Teréz-bál a leninvárosi műve­lődési központban este 8 órakor Aulósok-motorosok baráti köre az Ady Endre Művelődési Ház­ban este 6 órakor. Táncest a vargahegyi munkás­klubban este 6 o rak or. Tegnap délig fogadták az V. interpressre és a II. To­kaj rallye-re érkező ver­senyzőket a fővárosban, a Budapest-szállóban. Hamaro­san kiderült, hogy az 51 be­nevezett gépkocsiból 38 indul a mai versenyen. Ez a szám már önmagában is kifejezi, hogy megnőtt az érdeklődés a Tokaj rallye iránt, hiszen a tavalyi első versenyen — amelyet lénye­gében ugyanezen a szép út­vonalon rendeztek — csali 25-en indultak. Ma 23 gép­kocsi vág neki 6 órakor az Ik I ad—Güdül lő—Zsámbék— Kistérén ve—Sírok—Felsőtár - k á n y—M iskolc—Tok a j—M i s - kolc útvonalnak a sportosz- tályban. A többi gépkocsi a túra osztályban versenyez a Budapest—Hatvan—Eger— Miskolc—Tokaj—Miskolc 1á - von. 45-ös ragszámmal Szerkesztőségünk a túra­osztály - harmadik géposztá­lyában indul, a 45-ös rajt­számú Wartburggal. A kor­mánynál Kovács Ferenc, mellette pedig, mini „navi­gátor” jómagam. Mivel a menetlevél szerint 8 óra 58 perckor indulunk, így előre­láthatóan 12 óra 25 perckor érkezünk a Kilián-déli ben­zinkúthoz, ahol is a második ügyességi próbán, a slalom- versenyen veszünk részt. (Az elsőre még reggel, a Nép­ligetben kerül sor.) Mint már beszámoltunk róla, a legnehezebbnek a Felsőt árkán ytól a répáshutai elágazásig tartó, 22 kilomé­teres bükki szakasz ígérke­zik, amelyet 20 perc alatt kell teljesítenünk — vagyis 66 ki­Ma délután 17 órakor Cse­pelen lép pályára a Diós­győr labdarúgó-együttese, amelynek szereplését a szo­kásostól is nagyobb figyelem kíséri, hiszen a találkozót a televízió is közvetíti. Tátrai Sándor mesteredző halála óta mindkét mérkőzését meg­nyerte a csapat, s az elég hosszú bajnoki szünet — no, meg a szovjet túra — után mindenki kíváncsi, milyen formában van a vasgyári gárda. Sajnos, az előjelek nem a legkedvezőbbek, mert Hor­váth és Sáfrány sérült. Es nyáron, amikor az MNK- ban döntetlent (2:2) csinált a Diósgyőr Csepelen, a komp­lett csapat állt rendelkezés­re. — A mérkőzésnek most is a Csepel az esélyese — mondta Mathesz Imre edző, aki az elmúlt bajnoki talál­kozókon még a játéktéren belülről irányította a csapa­tot —, de megteszünk min­dent, hajtani fogunk. Nyá­ron a csepeliek felvették a „nagy mellényt", lebecsül­A spliti bíróság 15—30 na­pi elzárásra ítélte a Hajdúk labdarúgó-csapatának 5 el­keseredett szurkolóját, akik vezető szerepet játszottak azokban a hétfő és kedd es­ti rendzavarásokban, ame­lyek annak hírére robbantak ki a tengerparti nagyváros­ban, hogy a jugoszláv lab­darúgó szövetség 3:0-ús gól­aránnyal az OFK Beográdot minősítette a vasárnapi Haj­dúk—OFK Beograd találko­zó győztesének. A mérkőzés 2:2-re állt, amikor a máso­dik félidőben minden való­színűség szerint kővel meg­dobták Risztics játékvezetőt, aki az ütéstől elájult. A mérkőzés okkor félbeszakadt. lométeres az átkígsebessé- g’ünk. És ez nem valami könnyű — már „feltérképez­tük” ezt az utat —, hiszen 125 kanyart kell „bevenni” a kocsinak. Ebből 23 érős, 44 közepes, 58 enyhe kanyar. (Ugyanezt a távot a sport- osztálybelieknek 17 perc alatt — 77,6 kilométeres át­lagsebességgel! — kell tel­jesíteniük.) Külföldiek a rafíye kategóriában A külföldiek érdeklődése is nőtt a Tokaj rallye iránt. A rallye kategóriában például háromszor több külföldi in­dul, mint magyar. Csehszlo­vák, francia, szovjet, lengyel és NDK-beli párosok vesz­nek részt a versenyen. A ta­valyi abszolút győztes, Ná- dasi is ebben a kategóriában versenyzik, 11-es a rajtszá­ma. A verseny szervező bizott­sága ismételten kéri a gép­kocsivezetőket, hogy ma dél­előtt 10 órától óvatosan köz­lekedjenek — legjobb, ha el­kelniük — a Miskolc—Eger közötti szerpentint. 18 rekiámkocsí Egyébként az autósport miskolci rajongói a Kilián- déli ügyességi versenyen va­lamennyi túrakocsit verseny­ben láthatják — a sportosz- táiy indulói csak befutnak a benzinkúthoz, nem indulnak az ügyességi próbán. Maga a kocsik miskolci vonulása is érdekes lesz. mert a sok kísérő autó kö­zött például 18 reklámkocsi tek bennünket, most bizony­nyal a visszavágás reménye is füti őket. A döntetlen már nagy sikernek számítana ne- ! künk. Külön is érdekessé teszi a mai találkozót, hogy a DV- I TK és a Csepel egy repülő­gépen utazott a Szovjetunió­ba és haza Magyarországra. A fővárosiak már akkor na­gyon fogadkoztak, hogy majd ma... Ennek ellenére is bíz­nak a szurkolók a döntet­lenben, hiszen a Diósgyőrnek éppen olyan csapatok ellen sikerült tavaly is a pont­szerzés, amelyek szinte biz­tosra vették, hogy a Diós­győrtől két pontot lehet sze­rezni. Legutóbb 1 :Ü arányban i nyert — 1969-ben — a Cse­pel Diósgyőr ellen. A DVTK kerete a mai ta­lálkozóra: Veréb, Ser főző — Kovács, Hajas, Gál, Salamon, KoUáth, Földest, Oláh, Vass, Gass Sikora, Fekete, Török. — A csapat kipihente a túrát — mondta Mathesz Imre a tegnapi elutazás előtt —, ezen nem múlik majd. Splitben az igazságtalan­nak tekintett döntést köve­tően a Hajdúk szurkolói töb­bek között gépkocsikat do­báltak a tengerbe, autóbu­szokat rongáltak meg, s az egyéb kárt is több tízezer dinárra becsülik. A rendőr­ség később gyülekezési tilal­mat rendelt el a nagyobb i tereken és a forgalmasabb utcákon. Az 5 legvérmesebb Haj- ; duk-szurkolóti kívül még 52 spliti polgár részesült kisebb büntetésben. Azt azonban ! nem lehet tudni, ki téríti meg annak a két autótulaj­donosnak a kárát, akiknek a gépkocsijait a tengerbe dob­ták mivel nem volt Casco- biztosítasuk. t is lesz, amelyek elsősorban sötétedés után mutatnak ha­tásosan, mert éppen a kor­szerű reklámot mutatják be, népszerűsítik. A versenyzők befutása Tokajból Miskolcra fél egy és 3 óra között törté­nik a Szentpéteri kapui la­kótelepre. Nyitray Péter SAKKHÍREK Befejeződött a Közlekedés sakk szakosztályának csillag- szerző versenye. A verseny győztesei: Bölcsházi és Doí- lák 8 és fél—8 és fél ponttal, 3. Szanyi. A két győztes csil­lagot szerzett, Szanyi pedig megerősítette további egy évre. A Helyiipar sakk szakosz­tályának csillagszel zö verse­nyén Kaposi Zoltán lett a győztes 10 ponttal, 2—3. Ko- rompai Béla és Székely Béla 8—8 ponttal. Szombat Atlétika. NB I.. férfiak: Borsod—Csepel—Újpesti Dó­zsa. NB I. B, nők: Borsod— Békéscsabai Dózsa—Szabolcs, DVTK-stadion, 14.45 óra. Asztalitenisz. NB I„ férfi­ak: OGSC-—MÉMTE, Mester u., 18.30 óra. Autósport, Az V. Interpress és II. Tokaj-rallye, sportosz­tály 10.30-ra, túraosztály 11.45 órára érkezik Miskolc­ra (első gépkocsik!) — ügyés­zségi verseny a Kilián-délen. Kézilabda. NB I. B, férfi­ak: Miskolci Bányász—Csö­möri Tsz SK, Pereces. 15.30 óra. Özdi Kohász—Tisza Ci­pőgyár, Ózd, 15.30 óra. Nők: Borsodi Bányász—Postás, Sa- jószentpéter, 14.30 óra. Ökölvívás. Területi serdü­lő egyéni bajnokság, Eger. Labdarúgás. NB I.: Csepel —DVTK. Csepel 17 óra. Petri. Tartalékmérkőzés 15.15 órakor. NB III.: Papp J. HSE —Trencsényi SE, Népkert. 14.30 óra, Lővei. Megyei I. o.: Miskolci Üveggyár—B. Volán, Miskolc, 14.30 óra. Vasárnap Asztalitenisz. NB I., nők: MÉMTE—31. Építők, Nép­kerti tornacsarnok, 9.30 óra. Atlétika. NB 1., férfiak: Borsod—Csepel—Újpesti Dó­zsa. NB I. B nők: Borsod— Békéscsabai Dózsa—Szabolcs, DVTK-sladion, 9.30 óra. Me­gyei középiskolás csapatbaj­nokság. DVTK-stadion, 14 óra. | Birkózás. OB 11-es kötött­fogású csapatbajnokság: Ka­posvári Dózsa—Újpesti Dózsa —DVTK, Kaposvár. Kézilabda. NB I., nők: Ta­tabányai Bányász—Ózdi Ko­hász, Tatabánya. 10 óra. NB II., férfiak: Miskolci Vörös Meteor—Debreceni Építők. Népkert. 11 óra. DVTK— Nyírbátori Vasas. Diósgyőr, 11 óra. MVSC—Zalka SE. MVSC-pálya, 11 óra. Nők: DVTK—Ny í regyházi Tan á r - képző, Diósgyőr. 10 óra. MV­SC—Egri Dohánygyár. MV SC-pálya. 10 óra. Kosárlabda. NB II.. férli- ak: MVSC—DVTK, MVSC- tornacsarnok 11 óra. JSTök: DVTK—Kiskuntélegyházi Va­sas. Kilián Gimnázium, 9 óra. Ökölvívás. NB II.: MÉM­TE—Dimitrov SE. népkerti tornacsarnok, 16 óra. Röplabda. NB I.. nők: MV­SC—Díjbeszedő, MVSC-pá­Kálnai László r az Ózd áj edzője Mint tegnapi szamunkban közöltük, az ÓKSE elnöksége és Dobó Zoltán edző október 15-ével szerződést bontott. Pénteken délután már Kál­nai László utazott a csapat­tal Zalaegerszegre, aki eddig a serdülő csapatot irányítot­ta. Kálnai László nem isme­retlen Ózdon, hiszen egy al­kalommal már bevitte a Ko­hászt az NB I-be. lva. 9.30 óra. NB II., férfiak: MEAFC—Gyulai MEDOSZ, Egyetemváros, 9.30- óra. Ózd- vidéki Bányász—MGM Deb­recen. Farkaslvuk Zalka FS —MVSC. Üllői u„ 11 óra. Nők: DVTK—Bp. Postás, Di­ósgyőr. 12 óra Sakk. OB I.: Szállítók— DVTK, István u.. 9 óra. OB II.: Ganz Vili—Miskolci Spartacus, Kisrókus u., 9.30 óra. Vívás. Országos II. osztá­lyú férfi, női tőr egyéni verseny. Miskolc, Miklós ut­cai Általános Iskola. 9 óra. Labdarúgás. NB 1. B: Za­laegerszegi TE—Özdi Kohász, Zalaegerszeg. 14.30 óra, Fáth. NB II.: Sátoraljaújhelyi Spartacus—MVSC, Sátoralja­újhely, 14 óra. Mohácsi. Ka­zincbarcikai Vegyész—Salgó­tarjáni Kohász, Kazincbarci­ka, 14 óra, Jaczina. Volán SC—Borsodi Bányász. Rákos­csaba. 13.30 óra. Zsolt. Kis- terenye—Leninvárosi MTK. Kisterenve 14.30 óra, Papp I NB Ili.: MEAFC—Ruda- bánya, Egyetemváros. 10.30 óra, Kreisz; Bert a Vasas— Miskolci Bányász, Eger, 14.30 óra. Bucz; Ormosbányai Bá­nyász—Gyöngyösi Spartacus, Ormosbánya. 14.30 óra, Koncz; Ózdvidéki Bányász— Mákvölgyi Bányász. Somsálv. 14.30 óra, Fülöp: MÁV HAC —Edelényi Bányász, Hatvan, 14.30 óra. Kruj. Megyei I. o.: Borsodná- dasd—1Taktaharkány, SÜM- SE—Szuha völgy Rudolf telep —Tállya, Szikszó— Alsózsol- ca. MÉMTE—Királd. Nép­kert. 11 óra. Felsözsolca— Sárospatak, Szerencs—Sátor­aljaújhelyi Kinizs Megyei II. o. Keleti cso­port: Monok—M. Közlekedés, Pálháza—Pácin, Miskolci He­ly iipar—Bodrogolaszi, Mád— Tokaj-Hegyalja. Tokaj—Ti- szalúc. Sátoraljaújhelyi MÁV Vasas—Ti szakarád Karcsa— Bodrogkeresztúr. Hejőcsaba —Hernádnémeti. Középcsoport: Mezőkövesd —Mezöcsát. jTard—Hejöke- resztúr. Sajoszöged—Nyék. Arnót—Baktakek. Bükkáb- ránv—Mezőn.várad, Mezöcsá- ti Kinizsi—Hidasnémeti. On- ga—Alsóvadász Szent ist ván —Encs. Északi csoport: Putnok— Izsófalva. Borsodbóta—Srjó- kazai Bányász, Muesony— Szál on na Nekézseny—Bán ré­ve, Arló—Harsány, Sajóbá- bon.v—Borsodszirák Sa jóka - zai MEDOSZ—Herbolya. Szir­ma besenyő—Cüokvaománv. Elítélték a jugoszláv szurkolókat A Miskolci Spartacus mes­terjelölt-versenyén Nagy Ká.l- ! mán vezet Labancz Imre és j Szurovszky Elek előtt. Szerződést ezúttal nem kö­töttek, csak megállapodás történt az új edző és az egye­sület között. SPORTMDSOR Cseneis» esélyes, Ée...

Next

/
Oldalképek
Tartalom