Észak-Magyarország, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-08 / 236. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZ AG 4 Csütörtök, 1970. október 8. Lcuinvárosi kockák LENIN VÁROSBAN, f ^ ________________________kovits G yula Művelődési Központban, mint arról korábban hírt adtunk, a Népművelési Intézet országos kísérlete keretében rendszeresen felmérik a hírlapolvasó forgalmát. Napjainkban már havi 500-—600 olvasó látogatja a művelődési központ hírlap- olvasóját, és olvassa a nagyszámú újságot és folyóiratot. Havonta átlagban négyezer olvasást mutat ki a statisztika. A szombati és vasárnap délutáni nyitva tartást megoldották, és a nyári szabadságok lejártával jelentősen megemelkedett a 26—40 éves korosztály arányszáma a látogatók között. A művelődési központ könyvtára a hírlapolvasóban rendezi meg a közeljövőben a Nők Lapja, illetve a Labdarúgás című képeslap szerkesztőségi ankétjét, majd a műszaki könyvhét alkalmából kiállítást: rendeznek, valamint vetélkedőt a műszaki folyóiratokból. és itt lesz novemberben a Kossuth Kiadóval közösen a politikai könyvhét országos megnyitója. Huszonhat állandó tagja van már a művelődési központ filmszakkörének. Október 3-án másodszor rendezik meg éves szemléjüket, amelyen 14 különböző jellegű amatőrfilmet mutatnak be. BŐVÜLNEK a művelődési központ külföldi kapcsolatai. A Straske- Chemco nevű szlovákiai vegyipuri vállalat művelődési- intézményeivel már korábban kapcsolatban állottak. Május H-én a leninvárosiak tánczenekara volt kint műsort adni, majd augusztusban egy ottani csoport viszonozta a látogatást, és több helyen fellépett Borsod megyében. A napokban tért haza Szlovákiából a művelődési központ delegációja, amely fotókiállítást, képző- művészeti kiállítást és filmbemutatót is rendezett a test- vérintézményben. A kapcsoA műszaki ház programjából latot a következő évben fejleszteni kívánják. Jól beváltak Leninváros- ban a különböző ismeretterjesztő előadássorozatok, fórumok. Például a szocialista brigádok fórumát a Tiszai Vegyikombinát szakszervezeti bizottságával és a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központtal rendezik meg. A fórum tervében ti téma szerepel, többségben műszaki és közgazdasági. Többek között megbeszélik a műszaki fejlesztés hatásál a dolgozók munkakörülményeire. Hasonlóan 8 témából áll majd a szakszervezeti tisztségviselők fórumának ankét- sorozata. s most készülnek az újítók fórumának szervezésére. A MŰVELŐDÉSI központ ___________________ fenntartásában érdekelt valamennyi szerv bevonásával októberben tartják azt a koordinációs értekezletet, amely az lfi71-es és 73-as időszakra átfogó művelődési programot állít össze, és azon belül elkészíti az 1971-es részletes évi tervet. Az már bizonyosnak látszik, hogy korábbi gyakorlattól eltérően a művelődési heteket nem egy hónapra összesűrítve rendezik meg. hanem témákra bontva különböző hetek ti szerveznek, s azokat elosziA leningrádi Ermílázs grafikai gyűjteményéből 120 rajzol, műiül be az a 'kiállítás, amelyet október 3-án Hantos Já- iios, a Fővárosi Tanács vb-°!nöhhelyetlese nyitott meg a Szépművészeti Múzeumban. A tárlaton megjelent B. Pjot- rovszkij, az Ermitázs folge ' /ja. a Külügyminisztérium, a Művelődésügyi Minisztérium Kulturális Kapcsolatok Intézetének munkatársa, vale mint a Szovjetunió budapesti nagykövetségének képviselői. A Diósgyőri Gépgyárban ünnepi aktívaülést tartottak október 5-én délelőtt. A műadást, melynek előadója szintén a Herman Ottó Múzeum i igazgatója lesz. | iák az év egész időtartamában (bm) , Pártunk kongresszusi irányelveiben hangsúlyozottan szerepet kap a sokrétű zeumi hónap keretén belül dr. Zádor Tibor múzeum- igazgató tart előadást a diós- győrvasgyári és miskolci munkósoik kulturális törekvéFilmjegyzet | seiről az első világháborúig. Az aktívák részére tartott előadással és azt követően a múzeumi hónap programjának. ismertetésével kezdődik a hivatalos rendezvénysorozat. A DIGÉP műszaki házában október 20-án a szakszervezeti sportfelelősök részére Borsod megye sportéletének történetéről tartanak előRuszlán és Ludmilla Puskin Ruszlán és Ludmillája újra filmre kerül. Plus- ko szovjet filmrendező vállalkozott Puskin művének megfilmesítésére. A főszerepeket Oleg Ridovra és An- tonyina Piljuszra bízta. A filmet Vlagyimirban, Bahcsi- szerájban, a Krim-íelszige- ten és Örményországban forgatják. A Puskin-mese első filmváltozata 1916-ban készült, a második 1930-ben. Az Álmodozások kora és az Apa után Szabó István harmadik filmje is elkészült. A Szerelmesfilm méltó folytatása „elődeinek”: nemcsak azért, mert ebben is Bálint András játssza a férfi főszerepet, hanem azért is, mert problémafelvetése, és a feltett kérdésekre adott válaszok is az előző filmekben felvetettek folytatásai. Egy szerelem története a film, de jóval több annál. Valahol a film vége felé, a francia kisvárosban kószáló Jancsi szinte megrögzötten ismételgeti magában — a közönyösen tovasiető emberek között: „pardon, monsieur, pardon madame, nem tudják, hol van Magyarország? Nem tudják, hol van Budapest?” Még korábban, a kint élő magyarokból verbúválódott kis társaságban mondotta az egyik férfi: Itt nem tudják, nem tudnak rólunk semmit. Ez az a plusz, amit a film nyújt. Nem nagy szavakkal, hanem az apró történetekből összeálló emlékképekkel vall arról, hogy mit is jelent a haza. Mert Kata emlékképei mindig valamilyen „történelmi eseményhez” kapcsolódnak. Jóllehet, ezek az emlékképek a múlt nagy és hétköznapi eseményeinek nem tartoznak a fősodrába, de a rész egész koncepció elve algpján ezekből az ap! ' , Az Észak magyarországi Állami Építőipari Vállalat — heti 44 órás munkaidővel — FELVESZ: Jelentkezés a vállalat telephelyén: | Miskolc, III., Herczeg F. u. 19. sz. — j 'akarílónők: a központban, Miskolc. I., ■; '-temondy u. 2, sz., munkaerő-gazdálkodás. Jelenet a Szerelmesfilmhöl Szerelmesfilm ró részekből, momentumokból alakul lei az, amit az emberek már nemcsak saját történetüknek mondanak. Kata és Jancsi útjai elváltak egymástól. Más világot építettek fel maguknak, s bizony az is bekövetkez hét — egy régi közös barátjukkal történt találkozás megdöbbentő ráeszmélése —, hogy az ellenkező oldalakról egymásra kell lőniük. A líra így töltődik meg drámai feszültséggel. Egy szerelem története pedig emberi állásfoglalással. Szép film Szabó István alkotása. Két [ főszereplője — Bálint András és Halász. Judit — kitűnően formálta meg Jancsit és Katát. Adalen 31 Észak-Svédországban Ada- lenben játszódik a film története 1931-ben. Innen a ci- me. Emlékfilm Bo Widerberg alkotása, akinek eddig két filmjét, a Gyerekkocsit és az Elvira Madigant mutatták már be Magyarországon. A városka munkásai sztrájkolnak. E sztrájk kapcsán ismerjük meg -Harold Andersont és családját. Tulajdonképpen e családon keresztül követhetjük nyomon az általános sztrájk alakulását is. S közben tanúi lehetünk egy kibontakozó szerelemnek Kjell, Anderson fia és Anna, a gyár cégvezetőjének lánya között. Ebben a filmben is a líra és a dráma ötvöződik eggyé, hiszen a „szemben álló táborok” — a munkások és a részvényesek érdekei merőben ellentétesek, s a szerelmesek a két táborból jöttek. Szükségszerű hát az ösz- szecsapás. S Kjellnek nemcsak apját kell elveszítenie — a békés természetű Harold Andersont golyó éli a tüntetésnél —, de Annát, is. Minderre azért is szükség van, hogy Kjell világosan lássa: a munkások mellett van a helye. S miközben sérült kezével a gőzsíp fogantyúját húzza, megfogalmazza a tennivalókat is: a halalom átvételéhez tanulni kell. Memenlónak készült az Adalen 31. S valóban az is Becsületes film. S mondaté ■ valóját hiteles színészi jatt kok tolmácsolják .szarnunk in. Csutoráit Annamária társadalomvizsgálat, a társadalom életében mutatkozó új vonások, jelenségek elemzésének igénye. A Borsodi Szemle legújabb számának értékes tanulmányai, cikkei e társadalmi jelenségeket vizsgálják az élet valameny- nyl területén, vagy különböző problémák kapcsán. Elgondolkoztató mind fényeiben, mind a tennivalókra vonatkozó következtetéseiben Halászi Aladár tanulmánya a folyóirat Napjaink kérdései rovatában a pedagógusfluktuáció okairól Borsod megyében. Ismert, hogy éppen a mi megyénkben igen nagyarányú a pedagógusok vándorlása más városokba, más megyékbe, vagy épp más pályákra is. Borsod megye foglalkoztatja országosan a legtöbb képesítés nélküli pedagógust, itt a legtöbb a betöltetlen tanítói, nevelői státus. A tanulmány csak a legfontosabb okokra próbál rámutatni, teljességre nem törekszik. Értéke épp abban van, hogy javaslatai és észrevételei konkrétumokban, nagy tényismeretben gyökereznek. Végre komolyan szembe kell néznünk azzgl, a hovatovább társadalmi szintűvé szélesedő -jelenséggel, hogy a pedagógusnak az értelmiségi foglalkozások között érthetetlenül csekélyebb társadalmi, erkölcsi és anyagi megbecsülés jut, holott a vele szemben támasztott követelményeink, épp szocialista társadalmunk jövője szempontjából igen nagyok, s egyre fokozódnak. Halászi jellemző példaként említi meg a falusi peúagó- guslakások kérdését; akkor, amikor egy orvosi lakás és rendelő építése társadalmi mozgalommá válik egy-egy faluban, s a lakást általában az odatelepülő orvos kívánságainak megfelelően építik fel, a pedagógusnak jó, ha egyáltalán jut lakás. Ezen a szemléleten 'feltétlenül változtatni ,kell, ha azt akarjuk, hogy megyénkben ne váljon végképp tarthatatlanná az amúgy is súlyos pedagógushiány és a fluktuáció. Néni kevésbé érdekes, izgalmas témát elemez írásában, amelynek első része a folyóirat előző számában látott napvilágot, Kuzmányi Gusztáv, aki a megye munkás- és falusi ifjúságának életkörülményeit térképezte fel alapos statisztikái anyag értékelésével. A tanulmány második része az ifjúság anyagi viszonyaival, munka köri problémáikkal, szociális helyzetükkel foglalkozik. Holnap, október 9-én délelőtt 10 órakor a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kazinczy klubjában kerül sor a megyei múzeumi hónap ünnepélyes megnyitására. Ebből az alkalomból adja at Varga Gáborné, a megyei tanács vb-elnökhelyette- se az idei néprajzi pályázat díjait is. Az ünnepélyes megnyitó és az „eredményhirdetés” után tudományos ülést, tartanak, amelyen a Hajdú-Bihar megyei Múzeumi Szervezet tudományos kutatói számolnak be legújabb kutatási eredményeikről. A tudományos ülésen öt előadás hangzik el. s külön fejezetben dolgozza fel a' szabad idő felhasználásának tapasztalatait is. A rovat harmadik írása Kiss Gyula mikroszociográfiai írása Sályról, inkább csak vázlata egy alaposabb és elemzőbb dolgozatnak. A Gazdasági élet rovatban Barla Imre cikke a közvéleményt befolyásoló társadalmi-gazdasági kérdésekkel foglalkozik, elsősorban a gazdaságirányítási rendszer reformja következményeként mutatkozó jelenségekkel. Lo- sonczi László a vállalati belső irányítás továbbfejlesztését, annak különféle útjait fogja össze írásában. Csépá- nyi Sándor írása a fennállása 125. évfordulóját ünneplő Ózdi Kohászati Üzemekről emlékezik meg. A Történelmünk rovatban Bírta István, ipartörténeti írását olvashatjuk a Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Rt. Borsod megyei .szerepéről. A Művészet, irodalom rovatban Ol- tyán Béla ezúttal irodalmunk negyedszázadának — érthetően vázlatos — áttekintésére vállalkozott. Írásában jól érzékelteti a szocialista irodalom kibontakozásának útját, e kibontakozás ellentmondásait. s az elmúlt tizen- két-tizennégy év sokkal egészségesebb bontakozását, a változatosság azonban helyenként elnagyoltságot, másutt túlságosan leegyszerűsített következtetésedet eredményez. Reméljük, igaza lesz: valóban érik irodalmunkban eg.v minden eddiginél átfogóbb szintézis lehetősége. A Társulati élet rovat Novák Istvánnak az ismeretterjesztő munka új lehetőségeivel foglalkozó írását, a Jegyzet rovat Tóth Sándor Hagyomány és na tudás. Benedek Miklós Tokaji nyár es Tóth Pál NEisOSL- találkozó Miskolcon című cikkeit közli. A Könyvszem,e rovatban Rálki András Az élet megindulása Miskolcon és Borsodban a felszabadulás után című dokumentumgyűjtemény értékeit méltatja. A folyóirat különösen jvz- „ng anyagú, szép szám >■ Csohány Kálmán öt gráf,kaja diszili. ppl Értékes írások a 3í<>b'sgí!H Szem'e íegú[abb számában Pályázati Éjek átailása Rajzok az Ermilázsból nehézgépkezelőket aép kocsi vezetők et dömpervezetőket és takarítónőket