Észak-Magyarország, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-12 / 214. szám
f E==-ft Két iottósorsolás napon Kétszáz , éves a lottó. Legalábbis a Budai Lottó, mert amint arról tegnap este a televízió közvetített, éppen 200 évvel ezelőtt húzták ki Budán az első öt számot rejtő tekercset. A lottó hát 200 éves. Fortuna persze nem. Az istenasszony természetesen nem lehet idős, bár fiatal sem, ő egyszerűen csak: van. Ha van. Legtöbbször nincs, de azért egyszer-más- szor előbukkan valakinek, vagy valakiknek. Mindenesetre 200 évvel ezelőtt már a lottériához is megidézték. Valahogy úgy is történhetett minden, mint azt a képernyőn láttuk. Parókák, menüett, rokokó, nyerni akaró emberek. Vajon van-e közöttünk valaki, akit ne hevítene a meggazdagodás vágya? — kérdezhette az egykori játékmester. Persze, azóta már sok minden megváltozott. Kitűnt a menüett, nincsen any- nvi paróka, nem tekercsről olvassák fel a számokat. De netán-tán arra' a bizonyos kérdőmondatra még ma is igennel kellene válaszolni, úgy hadd álljanak itt a kihúzott lottószámok: A 37. játékhét nyerőszámai : 15,16,33,62,78 A jutalom játék nyerőszámai : 17,18,44,47,64 Szakkörvezetők tanácskozása A pesterzsébeti Vasas Művelődési Otthonban októbei elején találkoznak először azok a középiskolai szakkör- vezetők, akik a munkás-paraszt fiatalok egyetemi és fő iskolai előkészítő tanfolyamait vezetik. Az országban tevékenykedő több száz szakkörvezető közül az első érték el. A mostani tanácskozás célja az, hogy megvitassák, a jórészt spontán működő szakkörök foglalkozásait hogyan tudnák összehangolni, s a tematikákat miként lehetne még inkább hozzáigazítani a felvételi I vizsgák követelményeihez. 1 üészvéíteien a Csabai-kapu környé- ^ ke. Gépkocsi áll keresztben az úttesten. A figyelmetlenség emberi sodort a kerekele alá. Gá- zolásos baleset. J Napjaink krónikásai , gyakran számolnak be i ilyen szomorú eseményről \ A helyszín és a körülmé- nyék változnak, de van j egy ismétlődő momentum [ A tömeg. i J A tömeg ágaskodva bai múl. A kiváncsiak egy- | mást Lőkdösik, eltakarják a I sérültet. Az életért k.üzdö- i két is akadályozzák. El- | szívják a levegőt az em- i berroncs alig mozgó szája [ elől. A mentők perceket kíváncsiság veszítenek, mig a kör közepére érnek. A tömeg csak bámul. Párhuzamos kép villan bennem. A közelmúltban Drezdában jártam. A Zwinger előtt összeesett egy ember. Két-három járókelő odaszaladt. Egyikük mentőért telefonált. Amíg nem jönnek, mesterséges légzés, harc az életért. De a tömeg jelenet elmaradt. Csalt annyian vették ■ körül a beteget, amennyien segíteni tudtak. * tömeg részvétleien kíváncsisága akadályozza a bajbajutottak mentését. Megalázó is ez a. kíváncsiság. Mátó Gyula Ügyeletes riporterünk jelenti: Vendégül lát Imii Harangot szántod Keresztes Inad járni Megyeszerte nagy ütemben készülődnek a különböző vendéglátó egységek a most már negyedszer megrendezésre kerülő „vendégül lát Borsod” eseményeire. Az idei Borsod megyei vendéglátó napokat — melyekre a szomszédos országok szakemberei is ellátogatnak — az előzőekhez hasonlóan, most is több. érdekes rendezvény teszi színessé. Az elsődleges és legfontosabb ételbemutatók, különleges vacsorákon kívül magyarnóta énekesek vetélkedőjét, szakmai filmbemutatókat, szüreti bált, táncdalestet, borhetet stb. is tartanaik a megye különböző városaiban, községeiben. A cél most is a világhírű magyar vendéglátás nemes hagyományainak ápolása, az eddig elért szakmai eredmények bemutatása. A „vendégül lát Borsod,” eseményei szeptember 18-tól október 4-ig tartanak. A vendéglátó napokat dr. Sághy Vilmos, a belkereskedelmi miniszter első helyettese nyitja meg szeptember 18-án, a megyei tanács dísztermében, majd este fél fi órai kezdettel Miskolcon, a Katowice étteremben nemzetközi nyitóbált rendeznek. ilyen jellegű tanácskozáson mintegy 25-en, 30-an vesznek részt. A budapesti találkozón megyénk is képviselteti magát. A munkás-paraszt fiatalok egyetemi, illetVe főiskolai tanulmányainak előkészítésére alakult szakkörök már eddig is igen szép eredményeket Felborult a kombájn Súlyos mezőgazdasági baleset történt Csokvaomány határában. Frecskó Sándor 26 esztendős keleméri lakos felborult a putnoki Egyetértés Termelőszövetkezet SZK—4 típusú ara- tócséplögépével. A kombájn vezetőjét bordatöréssel, állkapocstöréssel és koponyasérüléssel szállították az ózdi kórház- i ba. Állapota súlyos. * Érdekes leletet, talált a Somogy megyei Bárdudvarnok határában Zsigrai József, atalomi lakos. Mélyszántás közben egy késő-gót stílusú kis harangot fordított ki a földből, melyet átadott a kaposvári Rippl-Rónai múzeumnak. Az értékes leletért megjutalmazták. Somogybán egyébként ez már a harmadik, földben talált harang. Az első 1890-ben került elő. Tegnap adta« közre a hír- ügynökségek két, pittsburghi közgazdász számvetését a levegő szennyeződésének káros kihatásairól. Többek között megállapították, hogy ha az amerikai nagyvárosokban a levegő szennyeződését 50 százalékkal csökkentenék, úgy az emberi életkort 3—5 évvel hosszabbítanák meg, a tüdőrák okozta haláleseteket 25 százalékkal csökkentenék, évente 4,5 százalékkal csökkenne mindenféle megbetegedés. A Görögország „aranykoráig tárgyalóteremből „Ha nem vigyáztok, legközelebb kiürítem a boltot...” ban”, a 2500 évvel ezelőtt épített Parthenont is pusztulással fenyegeti a nagyvárosok egyik átka, a szmog. Az illinoisi államügyész azt javasolta, hogy indítsanak világméretű keresztes hadjáratot a szennyeződés elleti. Június 2-i letartóztatásával véget vetettek a 19 éves Herkner Zoltán miskolci lakos sorozatos bűntetteinek. Munkája, rendes keresete volt, s a múlt év végétől mégis valóságos sportot űzött az egymás után elkövetett lopásokból, betörésekből, s tetteit aligha menti gyenge értelmi képessége, művelet- lensége. Éjszakai portyázá- sairá hol szöghúzó, hol feszítővassal felszerelve indult, de alkalmanként beérte apróbb zsebtolvajlásokkal is. Először' egy szövetkezeti pavilon, majd egy vendéglátóipari büfé ablakának védőrácsát feszítette le, ahonnan kisebb összegű pénzt, csokoládét, cigarettát vitt el. A Széchenyi utcán egymás után két' ismeretlen nőnek a táskájából vett ki nagyobb összeget tartalmazó pénztárcát. Megdézsmált egy trafikot, egy hírlapárusító pavilont, majd ismét egy dohány boltra került sor, ahonnan már tetemes értékű holmit cigarettát, lottószelvényekei vitt el. Május végén újból visszatért a már egy ízben feltört büfébe. Itt magához, vette 'a 80 forint váltópénzt, italt, csokoládét, cigarettát, s írásos üzenetet is hagyott a helyszínen: „Ha nem vigyáztok, legközelebb kiürítem a boltot.. Utolsó betörésekor amelyet ismét egy trafikban követett el, egy gépkocsizó rendőr járőr tettenérte, s azonnal letartóztatták. A Miskolci Járásbíróság Herkner Zoltán büntetésének kiszabásakor enyhítő körülményként figyelembe vette a cselekmények elkövetésének beismerését, de a 2 rendbeli ársadalmi tulajdont károsító lopásért és a 7 rendbeli lopással elkövetett tulajdon elleni bűntettért 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte, amit szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen kell letöltenie. Mellékbüntetésül a közügyek gyakorlásától 2 év-, re eltiltották. — aa — hogy hiányzik! A Kilián-cléli női locl- rászatban körülbelül két héttel ezelőtt csináltatott frizurát az a leány, vagy asszony, aki a számla értékével együtt a pénztárcáját is „átadta” a pénz- tárosnőnek. Azóta, az üzlet dolgozói hiába várják vissza. Petiig biztos, hogy hiányzik tulajdonosának maga a tárca is, meg a benne „őrzött” pénz is. Lehet, hogy amikor el akart számolni a zseb-, vagy a kosztpénzzel, már nem tudta, hol hagyta el? Lehet. Ezért is próbáljuk meg ezúton értesíteni — az üzlet dolgozóinak kérésére — hogy pénzét és pénztárcáját bármikor visszakaphatja a pénztárostól. ŐSZI UTAZÁSOK Sok emberi vonz az őszi lengyel. Tálra és a szeptemberi tengerpart is. A miskolci Volán Utazási és Szállil- mányozásí Iroda, három-három csoportot indít Lengyel- országba és Romániába. Egy 42 tagú csoport pedig Olaszországba utazik. BIZTOSÍTÁSBÓL — A kiállításon Vasárnap reggel a 3. sz. ÉPFU 36 dolgozója utazik autóbusszal Budapestre, hogy megtekintse a mező- gazdasági kiállítást. Az utazás költségeit az Állami Biztosító fedezi az önsegélyezési csoport tagjainak. NÖVEKSZIK — CSÖKKEN A szarvasmarha-állomány 3 százalékos, a juhállomány 5 és fél százalékos növekedése várható az idén az ózdi járás termelőszövetkezeteiben és háztáji gazdaságaiban. Ezzel szemben a járás területén a sertésállomány 42 százalékos (!) csökkenése várható. VENDÉGJÁRÁS FANCSALON Nagy vendégjárás volt a napokban a talajúé- delmi munkáiról, kis meteorológiai és növény- védelmi előrejelző állomásáról ismert fancsali termelőszövetkezetben. Az itt járt olasz és dán vendégek ezúttal nem ezeket az érdekességeket tekintették meg. Szép bikákat és lovakat vásároltak a tsz-ben. MUNKÁSVÉDELMI KIÁLLÍTÁS A cementgyári dolgozók egészségével és testi épségével való fokozott törődés jegyében nagyszabású munkásvédelmi kiállítást rendeznek Hejócsabán, A kiállítás megnyitására szeptember 15-én, kedden délelőtt, a cementgyár tanácstermében kerül sor. NÉPMŰVELŐK FÓRUMA Özdon, a Liszt Ferenc Művelődési Központban fórumot rendeztek a város népművelői számára. A művészet mai értelmezéséről és megértéséről „tanácskoztak”. Vitaindító előadást dr. Poszler György, a Művelődésügyi Minisztérium főelőadója tartott. ÚJABB VÁLLALÁSOK Az Özdj Szénbányák Vállalatnál dolgozó ifjúsági brigádok augusztusban újabb feladatok megoldását vállalták a II. félévi terv maradéktalan teljesítése érdekében. Vállalásaikat a X. pártkongresszus tiszteletére lelték. BARCIKAI PROGRAMFÜZET A kazincbarcikaiak is jó előre tájékozódhatnak ezentúl az Egressy Béni Művelődési Központ programjáról. Megjelent ugyanis a művelődési központ első műsorfüzete. Az ízléses kiadványt havonta kapják majd kézhez a város lakói. ÚTTÖRŐK AKCIÓJA A Magyar Vöröskereszt, a. Magyar Úttörő Szövetség és a. MÉH Tröszt, szeptember 15-től november 15-ig hirdeti meg az Úttörők az árvízkárosult iskolákért akciót. így kívánják segíteni az árvízkárt szenvedett iskolákat és úttörőcsapatokat. A nemes akcióban a megye és Miskolc város úttörői ís részt vesznek. Időóáras________ Várható időjárás ma estig: nyugat felől időnként felliö- södés, a délutáni óráktól kezdve a Dunántúlon záporcső, zivatar lehet. Mérsékeli, megélénkülő déli, délnyugat' szél. Meleg marad az idd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok közölt. TIZENKÉT ÉS FÉLMILLIÓS HITEL Az idén, augusztus végéig 13 tsz vett igénybe rövid lejáratú. úgynevezett eseti hitelt az ózdi járásban. Ennek együttes összege csaknem 12 és fél millió forint, amelyből 2 millió 175 ezer forint a rövidlejáratú beruházási hitel. A többi az átmeneti pénzügyi nehézségek áthidalását segíti. ÚJ ÓVODA Óvoda építését kezdték meg Vizsolyban részben küzságfejleszlési alapból, részben állami támogatásból. Az építkezés összesen 700 000 forintba kerül és a jövő évben fejeződik be. SZAKMUNKÁSTANULÓK A MAGÁN KISIPARÉ AN A Kisiparosok Országos Szövetségében elkészült a tanév eleji összesítés. Ma- gánkisiparosnál 66 szakmában több mjnt 3200 szakmunkástanuló kezdi meg az új tanévet. A fiúk közül a legtöbben a kőműves szakma fortélyait sajátítják el, míg a lányoknál a női szabó szakmáknak volt legnagyobb a keletje. BANKFIÓK HIDASNÉMETIBEN Hamarosan új takarékszövetkezeti bankfiókkal gyarapodik megyénk. A Gönci Takarékszövetkezet épit ú.i kirendeltséget Hidasnémetiben. A falusi bankfiókot szeretnék még ebben az esztendőben megnyitni. KözSeménv ___Ü gyeletes állatorvos szombaton déltől héttőn reggelig: dr. lrc' hér Miklós, 1. kei*.. Tóth utca .35. Telefon: 15-989. Betegbe dentes: 8—9 és 13—14 óra között. I ESZAK-MAUÍARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságán# k lapja Főszerkesztő: FÖDÖK LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. u 16* Központ: 36-132. 16-672. 35-»fl«* 36-579. Titkárság: 16-881 daságpolitikal rovat: 16 "33Pártrovat: 16-078. Belpoü1 rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16 ,lö‘- Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés. oanoszügyek: 16-046 Kiadja: u Borsod megyei Lapkiadó vállalat Miskolc. Bajcsy-Zs u 15- Felelős KiadO: WIRTH LAJOS Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. 15—»'• Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Előüzethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Vz előfizetés díja egy hónapi 20 forint. Index: 25655 Készül* t Borsodi Nvotndau# Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Megbocsátás A kétéves Attila rajong az élőlények mindenfele fajtájáért. Lehet az virág, négylábú háziállat, vagy még akár bogár is. A múltkoriban egy légy szállt az asztalra, azt üdvözölte kitörő lelkesedéssel. —4 Bogár! Apa, ott megy a bogár! — s már nyúlna is, hogy közelebbről megismerkedjen a hívatlan vendéggel. — Nem szabad, kisfiam! Az csúnya bogár. Nagyon csúnya . . . — hangzik ? felvilágosítás. — Csúnya vagy, bogár! Menj innen, bogár! — visszhangozza most már ö is. Aztán mégis megenyhül: — Gyere bogár, puszild meg apát! f. t.