Észak-Magyarország, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-12 / 214. szám

Szombat, 1970. srept. T2. ÉSZAK-MAGYAItORSZÁG 7 Naptár _________ 1 970. szeptember 12., szombat A nap kelte 3.17, nyugta 18.03 órakor. A hold kelte 16.44, nyugta 0.40 órakor. Névnap: Mária. •r Évforduló_____ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ é ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ * ❖ X ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ❖ ♦ X ♦ H uszonhat évvel ezelőtt, 1944. szeptember 12-én je­lentette be röpiratban feloszlását a Békepárt, s. a Ma­gyar Kommunista Párt újjáalakulását. A történelmi esemény előzménye, hogy 1943. jú­niusában a Kommunisták. Magyarországi Pártja — helytelen taktikai meggondolások alapján — felosz­lott. Ekkor alakult meg az úgynevezett Békepárt, amely 1944. szeptemberéig, tehát a Magyar Kommu­nista Párt deklarált újraalakulásáig, a magyar kom­munisták szervezete volt. A Békepárt az egy és negyedév alatt elsősorban erőteljes antifasiszta propagandát fejtett ki. A párt 1944. januárjában kiadott memorandumában kidol­gozta a függetlenségi mozgalom platformját. 1944. márciusában Béke és Szabadság címmel ille­gális lapot jelentetett meg, 1944. áprilisában pedig létrehozta — valamennyi antifasiszta erő tömörítésé­re — a Magyar Frontot. majd 1944. nyarán megkezdte a fegyveres partizánharc előkészítését. Rádió ________ Színház Kossuth r ádió. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Cimbalomszó. 8.56: Mai témák... 9.07: Hall­gassuk együtt! 10.05: Hangjáték. 10.59: Lemezmúzeum. 11.49' Loowe-dalok. 12.20: Zenei anya­nyelvűnk. 12.30: Melódiákoktól. 13.50: Könyvszemle. 14.00: A bol­gár kultúra hete. 14,20: Kis ma­gyar néprajz. 14.25: Üj Zenei Újság. 15.05: Külpolitikai figyelő. 15.20: Csak fiataloknak! 16.08.- Ifjúsági Rádió. 17.05: Operett­részletek. 17.23: A bolgár kultúra íete. 17.53: Nagy Beethoven-elö- adók. 19.25: Magyarország— Franciaország válogatott ökölví­vó-mérkőzés. 19.30: BULK, 1970 22.10: Az elnöki különgéppel Afrikában. VL 22.20: Táncol­junk! 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió. 8.05: Operarészle­tek. 8.42: Külpolitikai figyelő. 8.57: Válaszolunk! 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Trom­bitaparádé. 12.20: Régi házban új bútőr. 12.30: Haydn-müvek. 13.03: Körmikrofon. 13.35: Schu- mann-művek. 14.00: Gyermekrá­dió. 15.00: Orvosi tanácsok..15.05.' Mire jó a zongorista? VII. 13.27: Falvakban, mezőkön. 16.05: Az élő népdal. 16.15: Folyóirat­szemle. 16.30: Bajnoki labdarú­gó-mérkőzésekről. 16.50: Leme­zek közt... 17.25: Bajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről. 17.50: Táncdalok. 18.10: Rádiójáték. 19.12: Üj könyvek. 19.15: Pablo Casals lemezeiből. 20.25: Ma­gyarország—Franciaország válo­gatott ökölvivó-fnérkőzésről. 20.30: Casals lemezeiből folyt. 21.0«: Magyarország—Franciaor­szág válogatott ökölvívó-mérkő­zésről. 21.20: A XX. század nagy Írói. 22.11: Folyóiratszemle. 22.28: Kamarazene. 23.15: Operarészlet. Televízió BUDAPEST 9.09: Francis az ősi Afrikéban, t. Argungu. 9.30: Török Erzsi műsora. ío.oo: Ilyen nagy fiú. Szovjet film. n.25: Magyarázom 9 jövőnket. . . 3. A technikai és tudományos forradalom. 11.40: Az egyenlítőn túl. Szovjet film. 15.43: Képrejtvény. 16.05: Wgl- 'énstetn. I. Tv-film. A két Pic­colomini. 17.20: Hírek. 17.25: Keklámműsor. 17.30: Itthon va­gyok. Versek. 17.55: Reklámmű­sor. 19.00: Üsző Európa-bajnok- ság. 19.30: Cicavízió. 19.40: Sop- rony Mária zongorázik. 20.30: Tv-híradó. 20.50: Ha lúd, le­gyen kövér . . . Tv-komédia. 21.45: Wallenstein. 2. Wallen­stein halála. 23.30: Tv-hiradó — 3. kiadás. BRATISLAVA 8.30: Katonák magazinja. 9.30: A veszélyeztetett város. Szovjet film (ism.). 10.30: Miroslav Bor­ulnék szeptemberi beszélgetései <ism.) 11.25; Mesefilmek. 14.00: Országos atlétikai viadal. 15.55: tipartak Trnava—Inter Bratis- >ava bajnoki labdarúgó-mérkő-. zés. 18.09: Lányok, fiúk maga­zinja. 19.30: időszerű nemzetközi kérdések 19.50: Szahara. Belga ó okúmén tűm film. 20.15: Japáni képeslap. 2. 20.30: Waldemar klót. u ska estje. 21.05: Maigret felügyelő legnagyobb csele. Bűn­ügyi film. 22.50: Zenés névjegy. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora la 188 m-es hullámhosszon 18—19 óráig) Hét végi krónika. Tanévnyitó az egyetemen. Megvalósulás útján az ózdi kohászok nagy vállalkozása. A szakszervezeti munkáról a “árműjavitöban. Egy életen át az erdőt Járva. Népdalcsokor. Borsodi földek, borsodi falvak. Őszi munkák a tsz-ben. Határszemlén Dél-Borsodban. Eenés hétvége. Szeptember 7—17-ig a színház külföldi vendégjátéka miatt NINCS ELŐADÁS! 18., péntek, A tanítónő (7 óra) Bemutató bérlet. 19-, szombat, Csártiáskiráiynó (7 óra) Bérletszünet. Mozi Beke: K: f. 4. hn. 6 és 8 ó. Gramigna szeretője. Színes bol­gár—ol. 16 éven felülieknek! — Kossuth de.: K: n. 10 és n. 12 ó. Gramigna szeretője. Színes bolgár—ol. 16 éven felülieknek! — Kossuth du.: K: f. 3, f. 5 és f. 7 ó„ Folytassa, doktor! Színes angol. — Filmklub (Kossuth mo­ziban) : K: 6 ó. Séta az állat­kertben, stb., színes mesefil­mek. — Fáklya: K: csak 5 ó. Dajkamesék hölgyeknek. Mb. szípes am. — Petőfi: K: csak f. 7 o. Egy taxisofőr halála. Mb. lengyel. — Táncsics: K: f. 5 és :f. -7 ó. Tgy jöttem. Magyar. — Szikra: K: 5 és 7 ó. Heintje. Színes NSZK. — Ságvári: K: f. 5 és hn. 7 ó. Dr. Syn kettős élete. Színes angol. — Tapolca, kertmozi: K: f. 8 ó. Kereszte­sek. I—II. Színes lengyel. Dupla helyárral! — Népkerü szabadtéri: K: 7 ó. Az emir kincse. Mb. szovjet. Kiállítás ______ M iskolci Galéria: Feró Kral’ szlovák grafikusművész kiallt- t.ása. Megtekinthető de. 11 órától este 7 óráig. Czene Béla festőművész kiállí­tása a miskolci Szőnyi-teremben Nyitva délelőtt fél 10-től délután fél 3-ig. Herman Ottó Múzeum: Me­gyénk története — A Bükk élő­világa című kiállítás. Nyitva dél­előtt 10 órától este 6 óráig. Központi Kohászati Múzeum Hámorban — nyitva délelőtt órától délután 5 óráig. Nemzetközi bélyegkiállilás a miskolci Kossuth Művelődést Házban. Megtekinthető: de. 10 urától este 6 óráig. Rudabányal érc- és ásványbá­nyászati múzeum. Megtekinthető délelőtt 9 órától délután 4 óráig Forrás mésztufabarlang, Lilla­füreden. Nyitva délelőtt 9 órá­tól délután 5 óráig. Szikszói Grafikai Képtár Nyitva reggel 8 órától 12 óráig és du. 2—10 óráig. Gyártástörténetl emlékek cím­mel' kiállítás az ózdi szakmun­kásképző intézet udvarán. Meg­tekinthető egész nap. Diósgyőr) vármúzeum. Nyitva reggel 8 órától este 6 óráig. Rendezvény-------­A lenini páncélautó fogadása Mezőkövesden, délután 3 óra­kor, Miskolcon, a Hősök terén este (6 órakor. Ünnepélyes tanévnyitó a mis­kolci Nehézipari Műszaki Egye­temen. délelőtt 10 órakor. Az autó-motoros baráti kör alakuló összejövetele az Ady Endre Művelődési Házban, este « órakor. Szombat esti ifjúsági tánc a szikszói művelődési központban, este 8 órakor. Gárdonyi Géza Művelődést Ház: így Játszunk mi! című műsorának bemutatója este 1 órakor. Megyénk középiskolai sportköreiről Az MTS Borsod megyei Tanácsúnak középfokú isko­lai sportbizottsága elkészí­tette jelentéséi a megyei kö­zépiskolai sportkörök 1969— 70. tanévi munkájáról. Most, hogy az új iskolaév már el­kezdődött, nem árt egy kis visszapillantás az elmúlt sze­zonra, hogy felmérjük kö­zépiskolai sportunk helyze­tét — annál is inkább, mert az iskolai testnevelés és sport óriási szerepet játszik az utánpótlás nevelésében. Az 1968—69. évi tanévhez képest annyi változás tör­tént, hogy az ózdi II. számú Gimnázium és a Miskolci Bányaipari Technikum meg­szűnt. Ennek ellenére nőtt a tanulók és a sportköri ta­gok száma is. Sajnos tovább­ra sincs sportköre (!) nyolc szakmunkásképző iskolának. És még mirtdig nem alakult meg a sportkör a Miskolci Építőipari Technikumban sem. Örvendetes viszont, hogy a KISB kapcsolata tovább ja­vult a megyei TS-sel, a szak- szövetségekkel és az iskola- fenntartó hatóságokkal is. Fontos dolog az iskolai Asztalitenisz. NB I., férfi: Budapesti VSC—MÉMTE, XIV. kér., Újvidék tér, 18.30 óra. Atlétika. Megyei összetett bajnokság. Özd, 15 óra. Kajak-kenu. Megyei mi­nősítő verseny. Csorba-telepi tó, 16 óra. Kézilabda. NB I. B, nők: Borsodi Bányász—Kiskunha­lasi MÁV, Sajőszentpéter, 18 óra. NB II., férfi: Miskolci Vörös Meteor—DVTK, Nép­kert, 16 óra. Ökölvívás. Bányász-kupa, Sa jószen tpéter, 16 óra. Labdarúgás. NB III, Észa­ki csoport: MÁV HAC—Ru- dabányai Ércbányász, Hat­van, 15.30 óra, Kiss*I.; Papp J. HSE—Berva Vasas, Nép­kert, 15.30 óra, Duhl. Négy város (Varsó, Mis­kolc, Pozsony, Prága) ifjúsá­gi labdarúgó válogatottjának tornája, selejtezők: DVTK- stadion, 14 óra (itt játszik Miskolc). MVSC-pálya. 15 óra. Megyei I. o.: S. Kinizsi —B. Volán. Vasárnap Asztalitenisz. NB 1., női: Egri FMSZ—MÉMTE, Éger, 9.30 óra. Atlétika. Megyei összetett bajnokság, Özd, 9 óra. Já­rási egyéni bajnokság, Sajó- szentpéter, 9 óra. Kajak-kenu. Megyei minő­sítő verseny, Csorba-telepi tó. 9.30 óra. Kézilabda. NB I.. női: Óz­di Kohász—Híradástechnika, Özd, 10 óra. NB I. B, férfi: Özdi Kohász—Szegedi Vo­lán, Özd, 11 óra. Miskolci Bányász—Váci Fonó, Pere­ces, 11 óra. NB II., férfi: Nyíregyházi Kinizsi—MVSC, Nyíregyháza, 10.30 óra. Női: Budapesti Építők—DVTK. Népliget, 10,30 óra. Nyíregy­házi Kinizsi—MVSC, Nyír­egyháza, 9.30 óra. Kerékpár. Területi baj­nokság, 183-as kilométerkő­től, 8 óra. Kosárlabda, NB II., férfi: Szegedi EOL—MEAFC. Sze­ged, 9 óra. DVTK—Gödöllői EAC, Miskolc. Kilián Gim­názium, 11.20 óra. Hódmező­vásárhelyi MEDOSZ—MV­SC, Hódmezővásárhely, 10 óra. Női: DVTK—Szekszárdi Vasas, Miskolc, Kilián Gim­názium, 10 óra. Motorkerékpár. A junior salakpálya-bajnokság IV. fordulója, Szeged, 10 óra. ökölvívás. Bányász-kupa, Sajószentpéter. 9 óra. Röplabda, NB 1.. női: MV­SC—Almásfüzitő, Csokonai u., 9 óra. NB II., férfi: MTK —MEAFC. Hungária körút, 10.30 óra. MVSC—Debreceni sportkörök tömegsportmun­kája, és a sportkörök zöme igyekezett is éleget tenni e feladat megoldásának. A há­zibajnokságok, KISZ-kupa küzdelmek, „Jó tanuló — jc sportoló” mozgalmak, sport­napok egyre népszerűbbek Ösztönzésül ettől a tanévtó) kezdve az eddigitől nagyobb mértékben veszik figyelembe a tömegsport-tevékenységei az iskolák közötti pontver­senyben. A középfokú iskolai baj­nokságok kiszélesítése to­vábbi lendületet adott az is­kolai sportkörök minőségi munkájához. A borsodi c’sa-, patok — kézilabda kivételé- vei — valamennyi sportág­ban eljutottak az országos középfokú iskolai bajnokság' döntőjébe, ahol szép sikere­ket értek el. Atlétikában pél­dául három országos bajnok ságot nyertek megyénk sportolói. A középfokú iskolai sport­körök munkájának leméré- sét szolgálja „a legeredmé­nyesebb iskolai sportkör" címért négy évvel ezelőtt in­dult általános pontverseny amelyet tovább finomított a KISB. Ennek köszönhető, MEDICOR, Csokonai u„ 15 óra. Női: Budapesti Haris­nyagyár—DVTK, Taou!o u„ 11 óra. Teke. NB I.. férfi: Ózdi Kohász—Pápai Textil Özd, 11 óra. NB II.: DVTK—Z. Danuvia, Diósgyőr, 10 óra. Honvédelmi és repülőnap. Miskolc, repülőtér, 10 óra. Labdarúgás. NB I.: Diós­győr—Budapesti Honvéd, Diósgyőr, 10.30 óra, Emsber­ger. Tartalék, 9 óra. (Mis­kolc ifjúsági válogatottja 12.15 órakor játszik a DV- | TK-stadionban a négy város tornáján.) NB I. B: Oroszlányi Bá­nyász—Özdi Kohász. Orosz­lány, 15.30 óra, Bacsó. NB II. Északi csoport: Kazinc­barcikai Vegyész—MVSC, Kazincbarcika, 15.30 óra, Szegedi. (Előtte két külföl­di ifjúsági együttes játszik a négy város tornáján.) Lenin- városi MTK—Borsodi Bá­nyász. Leninváros, 15.30 ó.„ Demeter dr. Nyíregyházi Spartacus—Sátoraljaújhelyi Spartacus, Nyíregyháza, 15 óra, Katona. NB III. Északi csoport: MEAFC—Egercsehi Bányász. Egyetemváros, 10 óra, Sul- ránszki; Ózdvidéki Bányász —Gáspár SE, Somsálybánya, 15.30 óra, Falcsik; Ormosbá­nyai Bányász—Hatvani Kini- [ zsi, Ormosbáúya, 15.30 óra,, Vincepap; Zalka SE—Mis-| kolci Bányász, Gyöngyös. 15 óra. Jakó; Edelényi Bányász —Trencsényi SE, Edelény, • 15.30 óra, Sári; Mákvölgyi j Bányász—Gyöngyösi Sparta­cus, Alberttelep, 15.30 óra, Tölgyesi. Megyei I. o.: Szerencs— Taktaharkány. Felsőzsolca— Szuhavölgy, MÉMTE—Tály- lya (10.30 óra). Miskolci Üveggyár—Szikszó (11 óra). Borsodnádasd—Rudolf telep. Sajószentpéteri ÜMSE—Al- sózsolca, Sárospatak—Ki- ráld. Megyei II. osztály, Ke­leti csoport: Hejőcsaba—Mis­kolci Közlekedés, Karcsa— Pácin, Bodrogolaszi—Sátor­aljaújhelyi MÁV Vasas, To­kaj—Mád, Monok—Miskolci Helyiipar. Pálháza—Tokaj- Hegyalja, Hernádnémeti— Tiszáidé Bodrogkeresztúr— Tiszakarád. Középcsoport: Csavarárugyári Vasas (On- ga)'—Mezöcsáti VM. Szent- istván—Hejőkeresztúr. Me- zőcsáti Kinizsi—Nyéki Ka­vics, Bükkábrány—Arnót, Mezőkövesdi Spartacus—Sa- jószöged, Tárd—Baktakék. Alsóvadász—Mezőny árad. Hidasnémeti—Encs. Északi csoport: Szirmabesenyö— lzsóíalva, Sajókazai ME­DOSZ—Sajókazai Bányász, Ai'ló—Nekézsenv, Sajóbábony —Szalonna. Putnok—Mu- esony, Borsodbota—Bánréve. Csokvaomány—Harsány. hogy az iskolai bajnokságok egyre népiesebbek, vala­mennyi iskola igyekszik mi­nél több sportág versenyeibe bekapcsolódni és jól szere­pelni. Az 1969—70. tanév pont­versenyének végeredménye fiúknál: 1. Miskolci Földes Ferenc Gimnázium, 1329,5 ponttal, 2. Miskolci Villa- mosip>ari Technikum 1000,5 3. Miskolci II. sz. Szakközép- iskola 978,5 ponttal. Lányoknál: 1. Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium 978,5 ponttal, 2. Miskolci Herman Ottó Gimnázium 845,5, 3. Miskolci Földes Fe­renc Gimnázium 841 pont­tal. Az összelett pontversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium nyerte 2160,5 ponttal, 2. Miskolci II. sz Szakközépiskola 1785, 3. Ka­zincbarcikai Vegyipari Tech­nikum 1644, 4. Miskolci Ki­lián Gimnázium 1616, 5. Le- ninvárosi Gimnázium 1466 6. Miskolci I. sz. Szakközép- iskola 1436,5 ponttal. Az 500 tanulón aluli iskolák verse­nyében a Kazinebarickai Vegyipari Technikum, a Le- ninvárosi Gimnázium és az Encsi Gimnázium végzett az élen, míg a három legered­ményesebb szakmunkásképző iskolának a kazincbarcikai 105-ös, a miskolci 101-es és az ózdi 102-es bizonyult. A kategóriák győztesei és helyezettjei a vándorserlegen kívül felszerelési juttatásban részesülnek az MTS-től. A hétközi edzés befejezése után beszélgettünk a DVTK női kosárlabda-együtteséről Baumann Gáspárral, a csa­pat edzőjével. — A tavaszi forduló 13 mérkőzéséből tízet megnyer­tünk. Három pont előnye van velünk szemben az él­lovas BEAC együttesének — mondta az edző. Felkészülésünk, annak el­lenére, hogy július 20-án el­kezdtük, nem volt zavarta­lan. A nyári szabadságok, a különböző elfoglaltságok mi­att játékosaink rendszerte­lenül jártak edzésre. Jó ké­pességű csapiatok elleni mér­kőzéssorozattal szerettünk volna felkészülni, de ezt csak részben valósítottuk meg. Az NB I-es bajnokság későbbi kezdése miatt ezek a csa­patok még csak az alapozás­nál tartanak. Az MNK-ban bejutottunk a legjobb nyolc közé. ám, a döntőkre decem­ber közepén kerül csak sor. így saját leleményességünkre voltunk utalva. A szegedi szabadtéri kupa nem tette próbára csapatunkat. Edző­mérkőzést játszottunk az Előrével, majd az elmúlt hét Tegnap este a mongol asz­talitenisz válogatottat fogad­ta a MÉMTE férfi és női NB 1-es csapata. Az őszi forduló első találkozója után lejátszott mérkőzés jól szolgálta a hazai együttes felkészülését a holnapi ta­lálkozóra, reméljük, hogy mongol barátaink magyar- országi tanulmányútjának miskolci állomása hasonlóan jó szolgálatot tett. MÉMTE—Mongólia 4:1 Női mérkőzés. Eredmények, egyéni, Molnár—Ozgonzsar- gaí 2:0. Kolos—Mönhceeeg 2:1. Molnár—Mönhceeeg 2:1, Kolos—Ozgonzsargal Pompás győzelem Ózdi Kohász—Komiói Bá­nyász 22:17 (15:7). kézilab­da NB I. B, férfi. Komló. A hazai csapat edzőtáborban készült a Kohász ellen. Az egyik játékvezető nem érke­zett meg, a másik etcy órát késett. Így a komlóiak hazai bírót „szereztek”. A Kohász­nak azonban ezen a nap>on nem volt ellenfele. Erős ira­mú, kemény mérkőzéssel, nagyszerű győzelmet aratott az Ózd. Ld.: Marosi (9). Jók: Marosi (a mezőny legjobb­ja), Teremi, Tiba, Bellér. * Három hónap után ismét hazai környezetben mérkőz­nek az ózdi kézilabdázók. A szövetségi eltiltás hétfőn le­telt. A kézilabda szakosztály ezúton is köszöni a lelkes kazincbarcikai közönségnek azt a támogatást, amelyet a két Kohász-csapatnak nyúj­tott. Nem érezték magukat Kazincbarcikán idegenben, és a barcikai szurkolók nagyban hozzásegítették az ózdiakat az elért sikerekhez. V. Z. Isinél csatasorban A DVTK birkózó szakosz­tálya szeptember közepétől kéthetes helyi edzőtáborozást tervez az NB 1-es csapatver­senyekre való felkészülésre. Újra meghívták a csapat- versenyekre Budai Lajos és Gonda Viktor edzőket és Kalán István intézőt is. A három kitűnő birkózó rutin­ja bizonnyal sokat segít majd a csapatversenyek so­rán. végén kétszer idegenben az NB I-es Szolnoki Vörös Me­teorral. Az elsőt elvesztettük 77:60 arányban, a másodikon mi győztünk 91:72-re. Még az utolsó hetünk programja sem volt zavartalan. Hétköz­ben a BKV Előre csapatát kellett volna fogadnunk, de nem jelentkezett. Sajnos, két jó képességű játékosunkra nem számítha­tunk a bajnoki rajtnál. Viz- keletiné, csapatunk erőssége anyai örömök előtt áll. Lu­gosi Éva ősztől Debrecen­ben folytatja tanulmányait, rá sem lehet rendszeresen számítani. Viszont újra ed­zésbe állt Holyevácz Mária, eddigi szertelen játéka után komolyan szeretne csapa­tunk hasznára lenni. Nagy Erzsébet is visszatért. Min­dent egybevetve, védelmünk erősödött, támadóink pont­erőssége csökkent. Nehézsé­geink ellenére is bízom te­hetséges fiatalokból álló együttesünk sikeres szerep­lésében, és remélem, hogy a bajnokság hajrájában már ismét játszhat Vizkeletiné is. 2:1. Páros: Molnár. Kolos— Mönhceeeg, Crieonzsargal 1:2. MÉMTE—Mongólia 5:0. Férfi mérkőzés. Eredmények, egyéni: Madarász—Baldan 2:0, Engi—Bjambazsav 2:0, Madarász—Bjambazsav 2:0. Engi—Baldan 2:1. Páros: Madarász, Engi—Baldan, Bjambazsav 2:0. MÉMTE II.—Mongólia II. 4:1. Férfi mérkőzés. Ered­mények, egyéni: Dubéczi— Tombuu 2:0, Tálas—Ceden- balzsir 2:0, Dubéczi—Ceden- balzsir 1:2. Tálas—Tombuu 2:0. Páros: Dubéczi, Tálas— Tombuu, Cedenbalzsir 2$. SPORTMŰS O It Szombat Ny. P. Bajnoki rajt előtt Nemes Péter Asztalitenisz Hármas MÉMTE-győzelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom