Észak-Magyarország, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-23 / 223. szám
Elsőkén! az országban jjfjlfj Csak földgáz Miskolcon Befejeüödölt az átszervezés Bányaüzemi körzeti orvosi halódat Az edelényi járásban a III. ötéves» terv sorén, az adott feltételeknek megfelelően fejlődött a lakosság egészségügyi ellátása. Köszönhető ez annak is, hogy a három áthúzódó fogorvosi körzet kivételével sikerült megvalósítani a III. ötéves terv feladatait. így fejlődött a lakosság alapellátását biztosító hálózat, javultak a tárgyi feltételek. A gyarapodás tehát számbeli is, minőségi is. A lakosság egészségügyi ellátásának javulásában fontos határkő az idei év szeptembere. Ugyanis most, a hónap elején fejeződött be a bányaüzemi körzeti orvosi hálózat Magyar hetek az NSZK-hun A napokban Budapestre látogattak az NSZK-beli Herti Áruházi Konszern képviselői, s elmondották, hogy a jövő év tavaszán a Német Szövetségi Köztársaság 14 városában levő áruházaikban magyar heteket kívánnák rendezni. Eddig is árusították a magyar mező- gazdaság és élelmiszeripar termékeit, de a jövőben bővíteni akarják a magyar árak választékát, ezt szolgálják majd az áruházi hetek. átszervezése, vagyis a főfoglalkozású üzemorvosi hálózat kiépítése. Ez közvetlenül eredményezi - az üzemegészségügyi ellátás javulását, de közvetve javítja a lakosság általános egészségügyi ellá- j lását is. Tegnap deleiül l Miskolcon a régi. városi gáztermelő üzemben ünnepélyesen leállítottak a termelést. A/ Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgató-helyettesének. Bcncze László nak jelenlétében a kis bú csúzlató, ünnepségei) Katona Zoltán, a Tiszántúli Gázszol .sállal6 es Szerelő Vállalat Miskolci Gázmű üzemegység- vezetője mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy Mis kolc az ország első olyan városa, ahol a kormány áltál jóváhagyott gázenergiaPatronállak a palronálóknál A 3. sz. ÉPFU-nál szép számmal vannak brigádok, amelyek a különböző intézmények lakóit / patronálják. Az üzemegységnek saját autóbusza van, s e járművet a vezetőség készséggel rendelkezésre bocsátja. A patronálok közé tartozik a Volán nevű szocialista brigád. Ennek tagjai az edelényi szociális otthon lakóival törődnek. Felkeresték őket a nők napján, az anyáié napján, s kisebb ajándékokkal kedveskedtek az öregeknek. Hétfőn a Volán, a Békebrigáddal közösen, egész napos miskolci kirándulást szervezett az otthon lakói számára. A programban szerepelt Tapolca, BiTlafüred megtekintése, ahol a két brigád megvendégelte az öregeket. A vendéglátónap városnézéssel ért véget. Molnár Lajos tejlesziési program alapjait teljes egészében földgázra alapozzák mostantól a városi gázszolgáltatást. Míg a századforduló idején a városi gáztermelő üzem évente mintegy 30i> ezer köbméter kemencegázt állított elő. most egy évben 100 millió köbméter földgázt használ fel a város 17 000 fogyasztója az ipari üzemek nélkül. A földgázprogram megvalósítása Miskolcon 1062-ben kezdődön, amikor leállították a kemencegaz termelését. és földgáz alapanyagú városi gáztermelésre lértek át. Most ennek a termeléséi is beszüntették. így tegnaptól a város mintegy 130 kilométer hosszúságú csőhálózatában tiszta földgáz jut el a fogyasztókhoz. Ezzel megteremtették a. gázszolgáltatás korlátlan bővítési, fejlesztési lehetőségét Ügyeletes riporterünk lelenti: liar a laliiiAaii IMégysáva® út — k&rsi&eríií csomópont Súlyos gy ermek baleset Ezer véradó Mmt mar hírt adtunk róla, megkezdődött a Baross Gábor utca József Attila utcába csatlakozó szakaszának átépítése. Beruházó a KPM Közúti Igazgatóság, generálkivitelező pedig a Budapesti Közlekedési Építő Vállalat miskolci főépítésvezető- sége. A négy forgalmi sávos út és a Bajcsy-Zsilinszky utcai korszerű forgalmi csomópont építésének tervezett beruházási összege 5 millió forint. Ebből ez év végéig a régi úttest melletti két új sáv, azaz körülbelül 2 millió forintnyi munka készül el. Jelenleg az új gázvezeték fektetésénél tartanak. Amint helyére kerül minden vezeték és kábel, megkezdődik a tényleges útépítés. A nagyszabású korszerűsítés. a négy nyomsávos út és a forgalmi csomópont kialakítása a jövő év első felé- j ben fejeződik be. | Szeptember 16-a óta lakik Zsuzsika, egy 4 év körüli kislány a szombathelyi átmeneti gyermekotthonban. Zsuzsikát éjfél előtt vitte oda aznap éjjel egy rendőrségi UKH-gépkocsi. Egy talponállóban találtak rá. A kislány nem tudja szüleinek nevét, csak annyit mond, amikor felőlük érdeklődnek, hogy apja is, anyja is szereti a bort és a sört. A szülőket a rendőrség keresi. GVANÜ9 FIGMELME8&EG — Készítek neked egy nyugalmas, szélcsendes helyei. Póí-dás bü ntet.es Vádlottak padján a szadista apa Szinte példátlan eset történt a közelmúltban Bánhorváti községben. Mint korábbi riportunkban beszámoltunk róla, Botló József, 30 éves, 5 gyermekes „apa” magához vette az állami gondozásban nevelkedő ötödik gyermekét, az ötéves Balázst, akit születése után a miskolci koraszülött osztályon . „felejtettek”. Az állami gondozásban levő .gyermeke után 200 forintot kellett havonta fizetni, s ezt akarta megspórolni. A kis Balázs az elmúlt év novemberében került haza szüleihez, s rövid idő után nagy szálka lett apja szemébe«. Az ellenszenvet azzal váltotta ki, hogy szellemileg és értelmileg sokkal fejlettebb volt még három évvel idősebb testvérénél is, s ezért Botló nem isméidé el „saját vérének”. Az ellenszenv hamarosan pokoli szadizmussá fajult Botlónál. Ütötte, verte, rugdosta gyermekét, még a válogatott kínzásoktól sem riadt vissza. A községi tanács vb-einö- ke, Molnár István szinte az utolsó pillanatban ragadta ki a gyermeket a szadista apa kezei közül. A szadista apának természetesen a bíróságon kellett feleim tettéért. Ügyét tegnap tárgyalta az Ózdi Járásbíróság dr. Kun Dezső büntetőtanácsa. Botló a súlyos vádakra azzal érvelt, hogy ő csak „nevelte” a rakoncátlan gyermeket. A tárgyaláson 12 tanút hallgattak meg, akik szenvedélyesen bírálták, s bizonyították a szadista apa bűnét. Az Ózdi Járásbíróság különös kegyetlenséggel, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértésben és ifjúság elleni bűntettben mondta ki bűnösnek Botló Józsefet, s ezért 4 év és 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte.. Mellékbüntetésként 5 évre eltiltották a közügyék gyakorlásától. T. I. Araóton K. György 13 éves, felsőzsolcai lakos kerékpárral eléje fordult a már előzésben levő motorkerékpárnak, amelyet Németh János boldvai lakos vezetett. A motorkerékpáros és a kerékpáron is kért személy utazott.. A járművek összeütköztek, mindkettő felborult. Varga László 14 éves felsőzsolcai fiút, a kerékpár pótutasát életveszélyes fejsérülésekkel vitték kórházba. A másik három személy 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. * Szabó István, a Borsodi Vendégiatóipari Vállalat szakács-instruktora hosszú évek óta gyűjti a tiszai tájon ismeretes halételek receptú iáit. E gyűjtőmunkának premierje volt tegnap este a sátoraljaújhelyi halászcsárdában. A csárda szakácsai is kitettek magukért. * Az év folyamán több alkalommal rendeztek véradást a. Diósgyőri Gépgyárban. Tegnap azok jelentkeztek, akik az előző véradások idején szabadságon, vagy egyéb elfoglaltságuk miatt távol voltaik az üzemtől. A nap eredménye kimagasló: 200 vénadó gyűlt össze. A többi 5 nappal ösisaesitve a DXGÉP ezer dolgozója 315 liter vért adott. * Tegnap délután Miskolcon a Győri-kapuból a Miklós utcába kanyarodott személygépkocsijával Nyegra József miskolei lakos, és összeütközött a kerékpárral közlekedő Nagy Ferenccel. Nagy Feren- cet súlyos, nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Borítékos sorsjegy Szeptember 24-töl a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság az MTS felkérésére 15 millió „Sport” sorsjegyet bocsát forgalomba, változatlanul négyforintos áron. A borítékos sorsjegyeik bevételének egy része, mint eddig is, az olimpiai felkészülést és újabb sportlétesítmények elkészítését szolgálja. Figyelembe véve a vásárló- közönség részéről felmerült igényeket, a jövőben a sorsjegyek között több lesz a középnagyságú nyeremény: 50, 100, 200 és 500 forintos összeggel. A borítékos sorsjegy előállítására minden előkészület megtörtént, a szelvények csütörtöktől vásárolhatók az egész országban. Veszélyes helyzet! A másodperc töredéke elérj hozzá, hogy egy veszélyes ka- rambolhelyzelből lesz-e súlyos következményekkel járó összeütközés. vagy csal; koccanás, esetleg ártalmatlan ösz- szecsúszás. Mindé; szerencse kérdésé. Egy azonban biztos. minden közúti vitánál a: egyik fél feltétlenül hibás, mert ha mindkét tél ormos. figyelmes, nem következik be baleset. • Miskolcon a Szenipéteri-kapui kórház melletti kis utca és a fővonal találkozásánál mentette meg a helyzetei az a töredék idő. amellyel a Moszkvics vezetője lassabban indította él kocsiját a lejtős úttorkólóinál. A kocsi már percek óta várta, hogy kikanyarodhasson a Szent pé t e r i - ka púi útra. oly nagy volt a forgalom. Balra akart fordulni, s régre bal kéz felöl jött egy tehergépkocsi, jobbra villogó indexszel, tehát láthatóan azzal a szándékkal, hogy abba az utcába akar befordulni. ahonnan a Moszkvics végre szerelne kijutni. Megragadva a kínálkozó lehetőséget, elindul előre a személykocsi, csakhogy kitűnt, hogy a teherkocsi vezetője nem akar bekanyarodni —csupán kint felejtette iránujelzőjét. Fékcsikorgás — ezúttal hajszálon múlt. Milyen apró feledékenységnek tűnik, ha az irányjelzöt nem kapcsolják le időben. Kis gondatlanság, de nagy bajok származhatnál'i belőle! (a. 1.) ÚJ SZOCIALISTA BRIGÁDOK Hat új szocialista brigád alakult a kongresszusi verseny során a Borsod megyei Fodrász Szövetkezetben. fgy huszonhat brigád mintegy 300 tagja versenyez a megtisztelő címéri. TERV-PROGRAM Elkészítették a IV ötéves terv irányelveit a Miskolci 3. sz. AKÖV-nél is. A programot sokszorosítják és így juttatják el a vállalat dolgozóihoz. MSZBT-CSOPORTOK TALÁLKOZÓJA A Diósgyőri Gépgyár műszaki házában MSZBT-csoportok talál hozójára kerül sor ma. -'•miember 23-án, délután fél háromkor. A Béke-vonattal Szovjetunióban járt brigádok tartanak itt diavetítéses élménybeszámolót. TÖBB, MINT A MILLIÓ Miskolc oktatási intézményeiben egyre javulnak a nevelés tárgyi feltételei. Köszönhető ez annak, hogy a városi tanács évről évre többet fordít költségvetéséből erre a célra. Az idei év első felében iskoláink több mint 4 millió forintot költöttek az oktatás tárgyi feltételeinek javítására. HOLLAND TULIPÁNOK Leninváros lakói joggal büszkék arra, hogy virágaik kora tavasztól késő őszig díszítik a házak közötti kis terecské- ket és a. parkokat. Tavasszal 22 ezer tő nyári virágpalántái ültettek el. Most ősszel holland tulipánok, azaz tulipánhagymák kerülnek a központi kultúrpark virágágyaiba. NYELVTANFOLYAMOK KAZINCBARCIKÁN Kazincbarcikán megkezdődtek a különböző szintű nyelvtanfolyamok. A BVK- ban és az Egressy Béni Művelődési Központban szervezett német, angol, orosz és francia nyelvtanfolyamokra eddig mintegy kétszázan jelentkeztek. BESZÉLGETÉSEK A LAKÁSKULTÚRÁRÓL A miskolci Ady Endre Művelődési Házban ma. szeptember 23-án tartja alakuló összejövetelét a lakáskultúra baráti köre. Az este 6 órakor kezdődő beszélgetésen ifj. Horváth Béla építészmérnök tart előadást a lakásformákról. BESZÉDES TETTEK Kazincbarcikán az ipari vállalatok szocialista brigádjai példás társadalmi munkával segítették a város iskoláiban, óvodáiban és bölcsödéiben a nyári karbantartó munkák hiánytalan elvégzését. Közreműködtek a sportpálya lelátójának építésében is. Beiratkozás A Központi Nyelviskola orosz nyelvtanfolyamaira szeptember 30-ig, Miskolc. Kossuth u. 11. sz. alatt. Alap-, középfokú, haladó és speciális nyelv tanfolyamon. Jutalomutazás a Szovjetunióba. Telefon: 37-582. LOVASISKOLÁK <4 Balaton és a Bakony leglátogatottabb idegenforgalmi nevezetességévé váltak a lovas- iskolák. Az idén több mint 20 országból keresték fel a nagyvázsonyi, a tihanyi és a siófoki lovasiskolát. A legtávolabbról érkezett „tanuló'' brazil. Miről ír az újság? (Foto: Lacző József) KORSZERŰSÍTÉS A Beton- és Vasbetonipari Miivek Borsod megyei üzemeinek, illetve telephelyeinek korszerűsítésére 210 millió forintot fordítanak a IV. ötéves terv során. Ebből az összegből — többek között — Bodrogkeresztúrhaa megoldják a duzzasztott per- litbő! készülő hő- és hangszigetelő elemek gyártását. KS/. A K - tVl AU Y A KOKSZ AG fi, Magyar Szociálist» Munkáspárt Borsoe megyei Bizottságánál' laoiti főszerkesztő: KÖDÖK LÁSZLÓ Szerkesztőse« Miskolc. Bajcsy-Zs u IS. Központ: TO-is* IB-OT2. 1S-SB0- ! 36-579 ’titkárság iti-nnf GaZ' | daságpoMtika) rovat 16-03ü Pártrovat Belpolitikai rovat - 10-450 Kulturrovat: 16-06’ S portréval iit-049 Munltáslevf •ezes oanas?ucv°k tfi-046 Kiadta • Borsoo megyei Lapkiadó vállalat Miskotr Ba1esv*Zt u 19 telelőt Klaue IVIRTH LAJOS leleten i(i-isi Hirdeteateivétel Miskolc. Széchenyi u ifi— *’■ Telefon: 19-213 reneszt) a Magyat Pos« Előfizethető 8 Helyi oostaluvatalokriaJ és f, kézbesítőknél . fi/ slritizetes illa eev hónáé1 20 forint Index 251-55 . Készüli P.' • v '„mdstise I Felelős vezeió SZEMES IST V AJ*