Észak-Magyarország, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-13 / 189. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 Csütörtök, 1970. aug. 13. IS API P#STAMMBOL Mi kor lesz újra megállónk \ Ez év május végén útépítés miatt lezárták a görombölyi Lavotta utcát.. Július 15-reel­készült az út, a forgalma: megnyitották, a Közlekedési Vállalat azonban a 4-es au­tóbusz járatot még azóta sem állította vissza. A legközeleb­bi megálló a Mosolygó ut­cában van és bizony minden­kinek — de különösen a dol­gozó szülőknek — nagyon kellemetlen korán reggel két megállóval tovább cipelni a gyerekeket. Az utca lakóinak nevében Tamás Miháíyné, Miskolc, II., Lavotta u. 34. ♦ A Miskolci Közleke­dési Vállalat forgalmi főosztályvezetője. Zava- gyák László a követke­zőket válaszolta: — Ebben az ügyben már hozzánk is érkez­tek panaszok. Két héttel ezelőtt a II. kér. Tanács építési és közlekedési csoport vezetőjétől azt a választ kaptam, hogy az utat műszakilag még nem vették át. Amint át­veszik, az autóbuszfor­galmat azonnal engedé­lyezik. Kérjük a II. kerületi Tanácsot, mielőbb tájé­koztassa olvasóinkat, mi az akadálya a műszaki átvételnek és mikor ke­rülhet sor a Lavotta ut­cában az auíőbuszforga- lomra. (Szerk.) Már éppen volt*.. ideje örömmel olvastuk, hogy a Vezérigazgatósága au­gusztus 3-tól a táska- és zsebrádiók, magnetofonok használatát a vonatokon és nz állomásokon megtiltja, s az ez ellen vétőket megbír­ságolják. Végre! Sok bosszú­ságtól, idegességtől, felesle­ges vitáktól menti meg az utasokat ez a rendelkezés. Nyugodt körülmények között utazhatunk és várakozhatunk az állomásokon, nem kell hallgatnunk a sokszor fejfá­jást okozó hangzavart, jó len­ne, ha ezután még azt is el­érhetnénk, hogy a miskolci autóbuszokon és villamoso­kon is allcalmazzák ezt a „csendrendeletei". K. J„ Miskolc Magyarázat helyett intézkedjenek! A Saivus gyógyvíz bükk­szék! helyszíni palackozását a töltőüzem épületének és gé­pi berendezésének elavultsá­ga miatt megszüntették. A gyógyvizet Bükkszékről tar­tálykocsikkal viszik fel Bu­dapestre és központi töltő­üzemekben — állandó egész­ségügyi felügyelet mellett — palackozzák. Amíg a palac­kozás Bükkszéken történt, minden fűszerüzletben kap­ható volt a Saivus víz, de most már csak gyógyszertá­rakban, s ott sem mindenütt. Akinek egészsége érdekében volna erre szüksége, kényte­len beutazni Miskolcra, ami bizony jócskán — nekem pél­dául 21 forinttal — növeli meg a beszerzés költségét. A Gyógyáruértékesítő Vál­lalatnak irt levelemre többek között azt a választ kaptam, hogy készletükből mindig és minden mennyiségben ki tud­ják elégíteni az igényeket. Csupán az kell, hogy a me­gyei nagykereskedelmi és gyógyszertár központok — ál­latában negyedéves viszony­latban, szállítási határidő megjelölésével — adják fel megrendeléseiket. Hölcz Rezsőmé, MezSesát, Bajcsy-Zs. R. 58. j Egy óra nagy idő Vidékről járok be dolgozni a Lenin Kohászati Művekbe. MOSSON ÖN IS AZZAL. AMIVEL MÁSOK: A ..KIVÁLÓ ÁRU” MINŐSÍTÉSŰ, LESZÁLLÍTOTT ÁRON VÁSÁROLHATÓ ffij mosószerek kel TOMI Prima nagy doboz 10,70 Ft TOMI Príma kis doboz 0,50 Ft TOMI Extra nagy doboz 11.70 Ft TOMI Extra kis doboz 6.90 Ft TOMI Super nagy doboz 9,50 Ft TOMI Super kis doboz 5,90 Ft TOMI Automat 9.90 Ft Bio TOMI 1 5,90 Ft A szikszói vasútállomásra autóbusszal és onnan vonat­tal. Az utóbbi időben vasár­naponként hiába érkezünk meg Szikszóra délután fél négyre, az autóbusz csak öt óra előtt 10 perccel indul, s így pár perc híján egy órát várakozunk. A autóbusz a vonatközlekedéshez igazodik, vasárnap viszont ebben az időpontban nem érkezik más vonat. Sajnos, hiába fordul­tunk az autóbusz vezetőjéhez, mert azt a választ adta, hogy az új menetrendben ez az időpont van részükre megje­lölve. Szeretnénk, ha az illetéke­sek megértenék, hogy a pihe­nésre szánt kevés időnkből nem akarunk egy órát feles­legesen várakozni és módosí­tanák a menetrendet. liukszár János és társai Selyeb Eszi, nem eszi... Kedves szokásnak tartóin — úgy gondolom, rajtam kí­vül még jó néhányan —, ha üdvözlő lapot küldhetnek ro­konaiknak, barátaiknak ab­ból a városból vagy község­ből, ahol megfordulnak. Saj­nos azonban nem mindig rajtunk múlik, ha erről le kell mondani. Legutóbb pél­dául az edelényi kórház bü­féjében, amikor helyi képes levelezőlapot kértem, az el­adó közölte velem, hogy csak kazincbarcikai képeslapot tud adni. Abból viszont akár két­százat is. Bár nem akartam becsapni ismerőseimet, vet­tem a lapokból, arra gondol­va, ha netán Kazincbarcikán járnék, s ott viszont csak edelényi képeslapot találnék, ne jöjjek zavarba. Kerékgyártó M. Dolgozókat alkalmaznak 16 évet betöltött lányokat szö­vőnek felvesz a Pamuttextilmíí- vek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét. Lakást minimális térítés meglett, leány­otthonszerű felhelyezésben adunk. Jelentkezés: írtában, a PTM Jacquard Szövőgyár üzemgazda­sági osztályán. Budapest, XIII., Szekszárdi út 19—25. Azonnali belépéssel alkalma­zunk gépkocsivezetőket, szervi­zes dolgozókat, autószerelőket és lakatosokat, valamint „B” jogo­sítvánnyal rendelkező műhely- gépkocsivezetőt. Autószerelői és lakatos munkakörbe nyugdíjaso­kat alkalmazunk. Belker., Mis­kolc, Szeles u. 69. A 3. sz. Autóközlekedési Vál­lalat, Miskolc, József Attila u. 72. sz. alatti (bejárat a Tüzér utca felől) telephelyére azonnali felvételre keres férfi és női gépkocsivezetőket, kalauzokat, rakodómunkásokat, segédmunká­sokat, autó villamosság-szerelő­ket, vízvezeték-szerelőket és fű­tésszerelőket. Azonnali belépésre 3 kocsikísé­rőt felveszünk. BH. megyei Vas- és Műszaki Nagykor. Vállalat miskolci telepe, Miskolc, Vágó­híd u. 6. sz. Jelentkezés: a te- lepigazgatónái. Karbantartó kőművest és fes- tő-mázolót azonnal felveszünk, ital- és Vegylcikkgyár, Miskolc, Partizán u. II. Autómotor-szerelőket és szer­kesztő műszaki rajzolót felve­szünk. Földtani Kutató, Miskolc. József Attila u. 59. sz. Egy gépírónőt alkalmazunk. Jelentkezés: kirendeltségvezető, MÉK, Sajó-part. Az. Eszakmagyarországi Állami Építőipari Vállalat, heti 44 órás munkaidővel felvesz: tehergép­kocsivezető. dömpervezető, rako­dómunkásokat. Jelentkezés a vállalat telephelyén: Miskolc, III., Herczeg “F. u. 19. sz., szál­lítási csoportnál. Főzni tudó bejáró­nőt keresek. Érdek­lődni: a 15-559 tele­fonon délután fi órá­tól. Pénzverdénél tanult fiatal ötvös szakmun­kás állást keres, le­hetőleg tíorsod me­gyében. „Cizellon” jel­igére az özdi Hirde­tőbe. __________________ T öbb éves gyakor­lattal rendelkező gép­kocsivezető munkahe­lyet változtatna, mis­kolci munkahelyre. Ajánlatokat „Megbíz­ható’' 30890. sz. jel­igére a Miskolci Hir­detőbe, Pf. 13-ra ké­rem. Eladó mosógép, süly- 1 vesztes varrógép, Mis­kolc, Kapos u. 34. 2. ajtó. Martintelep. 1200-as Skoda Fur­gon üzemképes álla­potban olcsón eladó. Feszty Árpád u. 60. Pianínó bérbeadó 18 óra után mindennap. Kilián-dél, Iván u. 1. IV/1. (Dr. Korompay- né0_____________________ Eladó négyhónapos fajtiszta puli kutya. Hu­tás u. 3. __ M agas gyermek spoil - kocsi eladó. Jókai u. 9._______________________ C B-s Wartburg 25 000 Ft-ért sürgősen eladó. Béke-szálló. Közúti Jav. Üzem, Telefon : 14-871._______ S zép dió hálószoba- bútor, rekamié, fotel, szék, ágybetét, sod­rony, matrac, kombi­nált szekrény, könyv- szekrény, kis- és nagy­méretű konyhabútor eladó. Szendrei u. 7. Trabant Limousine (601-es) igényesnek eladó. (18 000 km-rei.) Pásztor, Saj óvámos, Tel.: 5.________________ E ladnám 1970. évi Trab ant ki utalnsom art sürgősen. Címet kér­jük „Trabant” jeligére az ózdi hirdetőbe meg­adni.__________________ Bútorok olcsón el­adók. Petőfi u. n. sz. Kolozsyné. Sárospatak dorkói megállóhely mellett ko- mondorkölykök el­adók, Szemán György­nél. _______ k étszemélyes reka­mié eladó. Martinte­lep, Kába u. 7. Üj állapotban levő, mély gyermekkocsi (fehér, rózsaszínű be­téttel) eladó. Miskolc, I., Major_u. 80. H egesztőtrafó (220 v- 1 ól működtethető) el­adó. Miskolc, III.. Do­rnt iya U. !. SZ. 1/1* 200 kg-os hízott ser­tés eladó. Érdeklődni: Bem József u. 6. Dem- ján. HIH 500 négyszögöl szőlő­gyümölcsös Templom­hegyen eladó, lődni: 37-629. Érdek­Lévay utca 47. szá­mú ház eladó, tó.) (2. aj­Egyedülálló szoba­konyhás házam el­cserélném másfélszo­bás szövetkezetire. Ajánl átok at: „ M isk ol­eon” jeligére Széche- nyi u. 15—17._________ Garázs a belváros­ban azonnal bérbe­adó. vállalatnak is. Ér­deklődni 8—17’ óráig 37-931/904 telefonon. Elcserélném vagy el­adnám sóját rendel­kezésű házrészemet új szövetkezeti vagy ta­nácsira. Ajánlatokat „L kerület” jeligére a kiadóba, Széchenyi u. 15—17. Fiatal, gyermektelen értelmiségi házaspár, üres albérleti szoba­konyhát keres aug. hó 31-ig. Ajánlatokat: „Jó közlekedés” jel­igére a hirdetőbe, Pf. 13. kérek. ______ B útorozott szoba azonnal kiadó SzŐnyi Márton út 14. sz. alatt. (László Jenő út mel­lett), Érdeklődni: 16.00 órától.________________ E ladó kétszer há­romszobás, összkom­fortos, ház. Kétszoba- és plusz egyszoba- haü-komfortosra cse­rével beköltözhető. Fél rész cserével, vétel nél­kül is beköltözhető. A másik fele budapesti­vel is megoldható. Petőfi u, 17. Telefon: 14-191. Gyermektelen házas­párnak üres szoba ki­adó. Feszty Árpád u. 119. sz. Elcserélném 2 szoba, összkomfortos, gázfű­téses, tanácsi lakáso­mat, hasonló kertes tanácsira, belváros te­rületén. Szentpéteri ka­pu 101. sz. Vlll/2. Két diáklánynak, vagy dolgozó nőnek szállást adok. Miskolc, III. k. I. utca 6/2 a. Üjgyör. Elcserélném állo­mással szemben levő. két szoba, összkom­fortos, központi fűté- ses, szövetkezeti laká­somat Miskolc belvá­rosában hasonlóért, esetleg másfél szobá­sért is. Érdeklődni : Nyíregyháza, Árpád u. 37. sz. IV. em. 16. sz. Fiatal házaspár, 1 kisgyermekkel üres szoba-konyhát. keres albérletbe szept. 1-től, „Belváros” jeligére a hirdetőbe, Pf. 13. Bútorozott szóba., fürdőszobahasználattal (házaspárnak nern) * kiadó. Eladó 3 ajtós festett szekrény. 2 szárnyas ajtó. Miskolc. Béla u. 7/a. Felvételre keresünk gyakorlat­tal rendelkező gépkocsivezetőket, valamint férfi és női munkaerő­ket, gépkocsikísérői munkakör­be. Ugyancsak felveszünk vizs­gázott kazánfűtőt. Jelentkezés: Miskolci Sütőipari Vállalat, Miskolc, Hunyadi u. 56. sz. Figyelem! Ipari és háztartási hűtő­gépek és egyéb háztartási kisgépek javítását, valamint villanymotorok te­kercselését. garan­ciával azonnalra vállalok. Hűtőgé­pek töltését a hely­színen elvégzem. Cím: Dobrik Lász­ló, ózd, Május L u. 13. Tel.: 14-73. iipzis tanfolyamokat indítunk az alábbi szak­ipi írott mákban: HÁZGYÁRI VILLANYSZERELŐ, valamint niieiskÉ/ása ÉPÜLETASZTALOS. A tanfolyam időtartama: 6 hónap. Vállalatunk az alábbi Jelentkezési határidő: szakmákban pótbeiskolá­1970. szept. 7. zást tart: A tanfolyam ideje alatt 1600 forintos biztosított kőműves, ács, állványozó, bért fizetünk. Jelentkezhetnek: 8 álta­hidegburkoló, épület­lános iskolát végzett és lakatos, műkőkészítő. 18. életévet betöltött sze­mélyek. Vidékiek részére üvegező, épületbádogos. szállást biztosítunk. Intézeti elhelyezés és Jelentkezés személyesen: 43. sz. Állami Építőipari teljes ellátás. Vállalat, szakoktatási Jelentkezés: 43. sz. A Ha­csoport Budapest, XL, mi Építőipari Vállalat Dombóvári út 19. (Megközelíthető: 4-es, 41-es, 43-as, 47-es villa­mossal.) szakoktatási csoport Bp., XI., Dombóvári út 19. Az Ongai Állami Gazdaság azonnali belépéssel felvesz vegy­ipari, vagy kohóipar!, vagy gép­ipari szakképesítéssel, kezdő vagy 1—2 éves gyakorlattal ren­delkező technikust, fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezni le­het személyesen, vagy írásban a gazdaság munkaügyi osztályán, cím: Ongai Állami Gazdaság, Ongaújfalu. VÁLTOZATLAN MINŐSÉG. OLCSÓBB ÁR! Értesítés: Értesítjük a diósgyőri vár és a Kryptongyúr között lakó fogyasztóinkat, hogy 1970. augusztus 13-án 7 órától 17 óráig az áramszolgáltatást hálózatátépítés miatt szüneteltetni fogjuk. ÉMÁSZ III. sz. kirend. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Melléktermék és Hul­ladékgyűjtő Vállalat következő szövegű bélyegzője el­veszett: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat anyagbeszerző Miskolc, Sajópart. Telefon: 34-907. MNB: 270-09(117. A bélyegző érvénytelen! A bélyegzőlenyomattal igazolt megrendelésekre, szám­lákra kifizetést nem teljesítünk. Mély fájdalommal és szomorú szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább férj, a szeretett édesapa, rokon, és a nagy­szerű munkatárs VÉN IMRE üzemrészvezető 56 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temeté­se augusztus 14-én, pénteken délután fél 3 órakor a Mindszenti temetőben. A gyászoló család a Miskolci Pamutfonó kollektívája Menyasszonyi ru­hák ás kellékek köl­csönzése. Nagyné, Gyopár u. 3. (Győri­kapu 40. sz. mellett.) Aranykarkötőmet el­vesztettem Tapolcán, o Görömbölyi úton szer­dán. Megtalálóját ju­talomban részesítem. Telefon: 1B-558. Értesítjük kedves megrendelőinket, hogy a Szentpéteri kapui szolgáltatóházban meg­nyitottuk a cipőjaví­tó részleget. Miskol­ci Cipész Szövetkezet. A 3. sz. AKÖV 3. sz. üzemegy­sége felvételt hirdet autóvilla­mossági szerelő, MAVAUT és tehergépkocsi vezető, rakodómun­kás munkakörökbe Sátoraljaúj­hely és encsi szolgálati helyek­re. Bérezés és egyéb juttatások a kollektív szerződés szerint. Felvételre jelentkezés: Sátoral­jaújhely. Kossuth u. 58., munka­ügy. A Mezőgazdasági Gépja­vító Vállalat, Felsőzsolca, keres azonnali belépés­sel ESZTERGÁLYOS, HEGESZTŐ szakmunkásokat. PORTAS és SEGÉDMUNKÁS dolgozókat. Bérezés megegyezés sze­rint. üzemi étkezés, vál­lalati busz biztosítva. Munkásszállás nincs. Je­lentkezés a munkaügyi csoportnál. Értesítési Értesítjük az aiabbi ál­cákban lakó fogyasztóin­kat, hogy ml áramszolgáltatást fenntartási tramfedferózk végzése miatt szüneteltetni fogjuk­1R70. augusztus 17-én 6 órától It) óráig a Tatár utcában, augusztus I7-ém 14 órától 15 óráig a Fürst S. utcában, Gábor Ä. ut­cában, Schweidel J. ut­cában. Augusztus 18-án 10 órától 15 óráig a Jó­zsef utcában. Kőporoson Augusztus 18-án 23.30 órától augusztus 19-én 03 óráig a Győri-kapó 24— 102. sz. között. ÉMÁSZ in. sz. kire««. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, após. testvér és rokon id. LEV AY ISTVÁN LKM-nyugdí.jas életének 71). évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése augusztus 14-én. pénteken délután fél 4 urakor, a diósgyőri rom- kát. temető ravatalozójából. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halot­tunk, Simon József teme­tésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és ezzel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Mis­kolc városi Tüzoltóparancs- nokságnak és dolgozóinak. Gyászoló lányai és családja ( KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik felejt­hetetlen drága halottunk. \ Varga Mihály temetésén ( megjelentek, sírjára virágot j és koszorút helyeztek, ez- 1 úton mondunk köszönetét. J Külön köszönetét mondunk | az ÉÁÉV 38. sz. ép. vez* | dolgozóinak, akik rész.vé- ] tűkkel fájdalmunkat enyhi- j teni igyekeztek. \ A gyászoló család KÖSZÖNETNYÍLV ANITAS Mindazoknak, akik szere­tett férjem. Köteles István elhunyta alkalmából rész­vétüket nyilvánították, ez­úton mondok köszönetét, özv. Köteles Istvánná KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetét mondok mindazoknak a jó barátok­nak és ismerősöknek, akik szeretett, drága férjem utol­só búcsúztatásán megjelen­tek, sírjára virágot és ko­szorút helyeztek, és mély' séges fájdalmamat részvé­tükké! enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönetét mon­dok közvetlen barátainak munkatársainak es a TVF gépgyár és öntöde minden dolgozójának segítő g°n' doskodásukért.. , özv. Bencze Bélái)

Next

/
Oldalképek
Tartalom