Észak-Magyarország, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-28 / 201. szám
tS&fiK - mtKWMKyftSZbG 4 Péntek, 1970. oug. 28. Ezekben a napokban tízezer fölött jár azoknak a saáma, akik felkeresték Móricz Zsigmond házát Leányfalun, s tisztelgő látogatást lettek a mester irószobájá- ban, a Móricz-emlékszobá- ban. Sok ez a tízezer, vagy kevés? — nehéz lenne megmondani. Ha azonban azt vesszük számba, honnan került az eddigi tízezer, akkor az emlékkönyvi bejegyzések egy egész ország szeretetéröl vallanak. Tatáról járt itt Futó Veronika, Mátyás János Tokajból érkezett, Abo- nyi Jánosné Szarvasról kereste fel a Móricz-házat, Pappné Miskolcot, Gémes Ernő Hódmezővásárhelyt képviselik, Kissné Kertáról zarándokolt ide. A diáklátogatók sorából iktassuk ide a pécsi tanárképző gyakorló iskoláinak növendékeit. Az írógép pihen A lankás kavicsúton át, a ház felé baktató szinte ott látja a ház előtti térségben, a fehér asztalka mellett Móricz Zsigmondot. Ide ült ki dolgozni a ház ura már hajnalok hajnalán, amint megérkezett a fény a kertbe a Duna felől, és kattogott., az írógép egészen addig, amíg csak el nem ért a delelő nap a kert fölé. A ház előtt most Móricz Virág játszik i unokájával, Zsiga dédapa j legifjabb leszármazottjával. | Dóri kával. Az író házába, a változatlan formában megőrzött emlékszobába lépve Móricz Virág Apám regénye című könyvének bevezető sorai tolulnak a látogató emlékezetébe: „Apám dolgozószobájában, íróasztalán, írógépén leírom élete regényét. Körülvettek könyvei, levelei, kéziratai, jegyzetei és eleven emléke, s én igyekeztem e dús kincstárban úgy rendezgetni, hogy az olvasó oly közel érezze magához. mint harcostársát, jóbgrátját.” Eleven emlék... Ott áll az ablakhoz húzott íróasztalon írógépe, amelyről meg van írva, hogy 30 embert etetett. A belőle áramló fürge betűk tengere gondoskodott a nagyszámú családról, házanépéről; a könyvtárnyi Móricz remekmű pedig, amely a gépen született, egy nemzetet halmozott el kincseivel. A gépben most nincs kéziratpapír. Már nem maradt ideje arra, hogy a betyárkirályról szóló monumentális életregény 3. kötetét is lekopogja. Könyvek és halotti maszk Körös-körül a polcokon sok-sok könyv. Móricz Zsigmond csodás történelmi freskójának, az Erdély-trilógiá- nak forrásmunkái egész sort tesznek ki közöttük.. Itt sorakoznak a mester munkáinak első kiadásai. S a könyvek, az élő gondolat tárházában — micsoda ellentét —■ ott láthatja a látogató Móricz halotti maszkját, amelyet a debreceni kollégiumi évek óta jóbarát Medgyessy Ferenc keze formált 1942- ben. A maszk hallgat, de hallgatva is beszédesek a falon. látható arcmások. Gyulai Pál képe arról beszól, hogy a Nyugat nemzedéke másként élt és írt, de tisztelte mégis az előtte való idők nagy öregjét. (Csak zárójelben: Móricz anyai nagybátyjának Gyulainál, Leányfalun tett látogatása után figyelt fel először a kedves Duna-parti község nagyon kedves nevére Móricz Zsigmond, akit aztán később Rózsahegyi Kálmán hívott ide teleknézőbe és egy „szülőföldje szent fáira emlékeztető” öreg diófa tartotta itt végleg.) Az Ady Endre, a hű harcostárs által dedikált képen így szól az ajánlás: „A kedves, rossz Móricznénak, a jó és hűséges Ady Endre”. Petőfi Sándor arca is méltó helyen van a móriczi dolgozószoba falón: sokat tett ő azért, hogy Petőfi országában megszűnjék az Űri muri! Múzeum lehetne? A Móricz Zsigmondnái tett látogatás óhatatlanul azt a gondolatot sugallja az itt időzőknek, hogy nem lenne-e helyes a Móricz-emlékszobát múzeummá tágítani. A Pest megyei Tanács művelődési osztályán nem tudnak ilyen tervről. Móricz Virág pedig így fogalmazta meg kérdésünkre a csalód álláspontját: — A leányfalui ház védett magántulajdon. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a család el akarná adni, az államnak elővételi joga van. A család azonban nem szándékozik megválni örökségétől. Kisdiákok nagy iskolában Évről évre csökken a tanyai lakosság száma, sőt fokozatosan maguk a tanyai települések is megszűnnek: az ott élő emberek a közeli nagyobb községekbe, még inkább egyenesen a városokba költöznek. Ez végeredményében örvendetes jelenség országszerte, s ez figyelhető meg Borsod jellegzetes tanyai településű vidékén, Bodrogközben is. Az idősebbek még ragaszkodnak a megszokott életformához, de a fiatalok már a kényelmesebb városi életet keresik. Ezért aztán rohamosan csökken a tanyavilágban az iskolás gyermekek száma. Eddig csak a felső tazas ajánlatai: MISKOLC—KIJEV—SZOCSI—MOSZKVA 1-A napos társasutazás autóbusszal, repülővel, vonattal. Részvételi díj teljes ellátással: 3600 forint -f- 650 forint költőpénz. Indulási jdőpont: október 13. Jelentkezési határidő: szeptember 6. ZAKOPANE—KRAKOW 4 napos társasutazás autóbusszal, teljes ellátással, városnézéssel. Részvételi díj kb.: 950 forint + 261 forint költőpénz. Indulási időpont: október 6. Jelentkezési határidő: szeptember 6. NAGYVÁRAD—KOLOZSVÁR 3 napos társasutazás autóbusszal, félpanziós ellátással, szállodai elhelyezéssel. Részvételi díj kb.: 650 forint + 180 forint költőpénz. Indulási időpont: október 10. Jelentkezési határidő: szeptember 6. JELENTKEZÉS. FELVILÁGOSÍTÁS VOLÁN UTAZÁSI IRODA Miskolc, Zsolcai kapu 18. Telefon: 33—572. gozatokat kellett megszüntetni, illetőleg a gyermekeket a körzeti iskolákba irányítani, újabban azonban az alsótagozatos kisdiákok száma is annyira megfogyatkozik, hogy a tanyai iskolákat teljes egészükben a körzeti iskolákba kell beolvasztani. Így történik ez szeptembertől kezdve például Apróhomok tanyán, ahol megszűnik az iskola, és az új tanévtől kezdve a kisdiákok is a sárospataki Esze Tamás Általános Iskolában fognak tanulni. Itt általános iskolai diákotthon működik, cs az apróhomoki kisdiákokat a szüleik már a diákotthonba is beíratták. Hasonló sors vár a többi tanyai iskolára is, éppen ezért a sárospataki diákotthont fokozatosan 250 személyes intézetté kívánják bő- víetni. A szakkörben, a miskolci Ady Endre Művelődési Ház képzőművészeti szakkörének aprócska termében a modell mozdulatlanul ül, tekintetét könyvére szegezi. De nem olvas, csak nézi a könyvet. Gondolatai ki tudja. hol járhatnak, amíg a körben ülő fiúk-lányok fejének * vonalait próbálják visszaadni a rajzpapíron Bozsik István grafikusművész. szakkörvezető tanár, figyelmesen szemléli munkájukat, tanácsokat ad. ha kell, belejavít a munkába, korrigál. 1969. januárja óta működik a diósgyőri szakkör. Né- hányan már a kezdettől itt dolgoznak, mások egy évvel . ezelőtt jöttek, s vannak, akik csak néhány hete. Az alakulás stádiumában van a kör, hagyományai még nem is lehetnek, egy értékes emléke viszont már van: 1970 tavaszán a miskolci Libresz- szóban kiállítást rendeztek. Akad a tagok között, aki 40 éve szerelmese az ecsetnek, de a többség diák, diákkorú, vagy csak éppen elhaladta az ifjúkort. A foglalkozásokon természetesen elsődleges a gyakorlati munka, de négyhetesként van művészeti témájú előadás. Tartanak zenés beszélgetéseket is. A tanmenetszerű haladást ibt-ott megnehezíti a tagság heterogén összetétele, és a fluktuáció. Mindez azonban nem csökkenti sem a munkakedvet, sem a munka értékét, hiszen másfél esztendő egy új szakkör életében igazán gyermekkornak számit még, e kor minden múló betegségével is. A kör legidősebb tagja Dévai Hugó. Nyugdíjas. Még a hajdani főreáliskolában szerette meg a festészetet, s egy életre szenvedélye maradt, A színek szerelmese, a diósgyőri tájat szereti. A szakkörben látható akvarell- jei erről vallanak. — Jó lenne tovább tanulni, de nem lehet, csak itt! — Ezt már egy huszonegy- néhány éves férfi mondja, kicsit lemondóan. Kőszeg- falvi Antal vállalati előadó rövid esztendeje dolgozik a szakkörben, korábban otthon íestegetett. Itt tanul, főiskolai felvétellel nem is kísérletezhet, már nem független ember, nős. Pedig — ... minden emberben van becsvágy, szeretné kifejezni magát az alapokon túl is — mondja később, amikor arról beszélünk, hogy a szakkör, a szaktanári irányítás mennyire segíti fejlődését, a különféle technikák elsajátítását. JÖN A SZÜRET! JÖN A SZÜRET! Már most vásároljon SZŐLÖBOGYÖZÖ OLLÓT Fogyasztói irányára: 77 FI. Hosszúsága: 21 cm. Vágóéi hossza: 5.5 cm. Alkalmas: szőlő szüretelésére, a romlott, penészes bogyók kicsípésére, egyéb, lágyszárú növények vágására. Kapható a szövetkezeti áruházakban, a vetömagboltok- ban és a szaküzletckbcn. Kérjük a boltvezetőket, rendelésüket az alábbi címre küldjék: SZÖVÁRU VÁLLALAT, Budapest, IX.. Soroksári út 16. Telefon: 140-487 és 336-355. Ma este a tv-ben Újra a kezdet Kiss László, a sárospataki Tanítóképző Intézet hallgatója. A nyári szünidőben jár a szakkörbe, s majd később tanítási szünetekben, amikor itthon lesz, továbbra is tag marad, mert úgy érzi. hogy majdani nevelői pályáján a mind jobb rajzkészség nélkülözhetetlen, s a tanítóképző módszertani óráinak értékes tanításán túl. hasznos lesz számára a diósgyőri szakköri tapasztalat is. Hasonló gondolatokkal jött Molnár Rozika ajkai fiatal., a budapesti művészeti gimnázium tanulója is, aki nyári gyakorlatát a miskolci üveggyárban töltötte, s itt találta meg a rajzgyakorlatok jó lehetőségét. Szatmári János most felvételizett az Ipar- művészeti Főiskolán. Sajnos sikertelenül, mint elyan sokan. Másfél éve jár a szakkörbe. korábban a vasasokhoz járt. Most a Borsodi Nyomda kliséüzemében dolgozik. s tanul, fejleszti tehetségét, hogy jövőre több sikerrel próbálkozhasson. Szereti a szakkört, bízik benne. Amikor ott jártunk, éppen egy új jelentkezőt kalauzolt: Benlcö Judit. laborasszisztens is kedvet és hajlamot érez a képzőművészethez. (Maid egy későbbi időben megnézzük, mennyire volt helyes megérzése.) Közben mind több rajzlapon válnak markánsabbá a modell fejének vonalai. A szakkör tagjai csendben dolgoznak. Vajon ez a fegyelmezettség a látogatónak szól-e. általában megtalálják-e itt a tagok azt, amit keresnek, kielégülést kapnak-e önmaguk tehetségének kiélésében, vagy keveslik az iskolaszerű munkát? — Tagadhatatlanul a Vad néha türelmetlenség az ..alázatos" stúdium-munkákkal szemben, s a különféle technikai munkák, a rézkarc, vagy a linómetszés jobban érdekli a tagokat, de nem ez a jellemző a kör életére — halljuk Bozsik István lói. — Ide mindenki önként jön. hogy tudását, tehetségét a kör nyújtotta lehetőségek között fejlessze. Ehhez pedig a stúdium-munkák is hozzátartoznak. Kis szakkörünk szelleme jó, a tagok szívesen járnak ide, amit az is bizonyít, hogy egész nyáron nem tartottunk szünetet. Diákok és más fiatalok jelentik a többséget az Ady Endre Művelődési Ház képzőművészeti szakkörében. Hogy melyikükből lesz majdan művész, nem tudhatjuk előre. De az bizios, hogy akik folyamatosan és szorgalmasan részt vesznek a kör munkájában, egy életre el- jegyzik magukat a képzőművészettel, ha nem alkotóként, úgy értő élvezői lesznek annak. (benedek) Ma este a hamar népszerűvé lett Nyitott könyv című ismeretterjesztő sorozatban Lengyel Józsefnek, a közelmúlt hetekben megjelent kisregényéről az Üjra a kezdetről vitáznak az ismeretterjesztő kerekasztal részvevői Természetesen, a már kialakult szokás szerint, a regény több részletét dramatizálták, és azokat filmről láthatjuk, mintegy a vita illusztrációjaként. Az 1945 tavaszán egy koncentrációs láger felszabadulása körüli időben játszódó regény központi alakját Bessenyei Ferenc kelti életre. Képünkön őt látjuk Tyll Attila társaságában. APRÓHIRDETÉSEK Gyakorlott mezőgazdasági gépészmérnök elhelyezkedne, termelőszövetkezetben . is. Ajánlatokat ..Lakás szükséges” jeligére a kiadóba. Széchenyi u. 15—17. ADÁS-VÉTEL Táskaírógép eladó. Rosenberg házaspár u. 33. (Kórház mellett.) Rövid bécsi zongora — páncéltőkés — jutányosán eladó. Miskolc, III. kér., Fazola Henrik u. 13. III/l, (Bulgár- iüld.) Telefon: 21-876. Wartburg CH-s személygépkocsi eladó. Szentpéteri-kapu 13 5., V. em„ Bíró. Fényezett tv-, rádiószekrény és szobai íróasztal igényesnek eladó. Szemere u. 16. (Szuterén.) Eladó modern, mély gyermekkocsi és állóka. Széchenyi u. 76., Hajdú. Eladó Trabant Combi személygépkocsi, 600 köbcentis. II. kér., Dallos I. u. 66. A KG MTI diósgyőri kirendeltsége eladásra felajánl 1 db rajztáblát vasállvánnyal és rajzgéppel. Érdeklődni lehet a 36-970-es telefonszámon. Kétszemélyes rcka- mié, két fotel, csipke ágy terítő eladó. Miskolc, Győri-kapu 58. Czeizlcr. __ E ladó 6 db osztott ablak és egy betétes ajtó. Kossuth u. 33. Eladó kétajtós szekrény, modern virág- állvány és diófakomód. Érdeklődni délután 4 órától. Gólya U. 3.___________________ Négyhónapos, fajtiszta puli kölykök el- adók. Hutás u. 3.__ P áncél tőkés zongora sürgősen eladó. Érdeklődni Rákóczi u. 28., 1. ajtó, egész nap. Varrógép, vaságy «riadó. Martintelep, Ka- pos u. 34._________ K isipari konyhabútor. Nóra villanysütö költözködés miau eladó. Vörös Hadsereg u. 56. sz., fszt. 2. ajtó. CN — 601-es Trabant. hordozható cserépkályha eladó. Fesztje Árpád u. 53. Éladó két kis méretű gyermekágy, matraccal együtt. III., kér., Irinyi u. 21. IX/3. Neobarokk. kilenc- részes garnitúra, új állapotban eladó. Érdeklődni a 17-125-ös telefonszámon. Eladó két, télen használt. hordozható cserépkályha. Munkácsy u. 33. Eladó nagyméretű, zománcozott tűzhely. Móricz Zsigmond u. 1L ________________ T etőanyag eladó. Miskolc. 1. kér., Bá- bonyibérc. Üjtelep 29. Szép új, kétszemélyes rekamié eladó, i Kun Béla u. 12. Két diáklánynak, vagy szellemi dolgozó lánynak bútorozott szoba kiadó. Miskolc, Katowice u. 13., I. -em. 1. ajtó. II. lépcsőház. Miskolc, III. kér.. Pünkösd-hegy 4. sz. alatti 825 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, házzal eladó. Érdeklődni: ugyanott,__________ B útorozott szobába szellemi dolgozó kislányhoz szobatársat keresünk. Füzes u. 28.__ 2 diáklány részére szoba kiadó. Érdeklődni lehet pénteken, szombaton. Miskolc, III., Avar u. 27. sz. alatt. ___________________ B útorozott szoba egy személynek kiadó. I. kér.. Kun Bé- la u. 83. Külön bejáratú szoba kiadó. Hejőcsaba, Sütő János u. 25. Görömbölyön kétszobás házrész eladó. Beköltözhető. Érdeklődni délutánonkéni. Felszabadítók útja i>. Szabó. Eladó 170 négyszögöl házhely, építési anyaggal. Hejőcsaba, .Tegenyés u. Érdeklődni: Miskolc, III., GyŐ- ri-kapu 60.. I '2. Szabó. Elcserélnem kétszo- ba összkomfortos tanácsi lakásomat eg.y- szoba. vagy hálófülkés összkomfortosra. Vörös Hadsereg u. 15. III. em. 12. ajtó. Szabó. (Petnehózy- bérház.) Szeptember í-től külön bejáratú, bútorozott szoba 2 diákfiúnak kiadó. Vörösmarty u. 29. Bútorozott szobába fürdőszoba-hasznólat- tal rendes leány szobatársnőt keresek, szeptember l-től. Baj- csy-Zsilinszky u. 21. II1/3. Bútorozott szobába szellemi dolgozó kislányhoz szobaié rsn öt keresünk. Füzes u. 20. Kél ipari tanulónak: albérleti szoba kiadó. Vörösmarty u. j). Sajóládon, Arany János u. 37. sz. ház, 400 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: Király Jó- zsefné, Sajólád. Albérleti szoba két ipari tanulónak, vagy diákfiúnak kiadó. Má- lyás király u. 66. Két rendes kislánynak szoba kiadó, fürdőszoba-használatiad . Jánosi Ferenc u. 6. Érdeklődni a házfel- ügy élőnél. Négy tanulónak külön bejáratú szoba, ugyanott vállalatnak egy nagy szoba szeptember 1-töl kiadó. Miskolc. II. kcr.. Koboz u. 25. (Petőfi mozinál.) Albérleti szoba diáklánynak kiadó. Széchenyi u. 26., I. «.in. Különálló szoba** konyha kiadó azonnal. Szirmabesenyö, Gárdonyi Géza u. 19. Autógarázs eladó. Favázas, áthelyezhető. Győri-kapu 19. (Bíró- óknál. Udvarban.) Négy rendes tanuló- fiú részére külön bejáratú bútorozott szoba kiadó. Szarkahegy 82/b. Perecesi őrházhoz 5 perc. Egy szó ba - kony h a kiadó. Görörnböly. templom mellett. Szabó Mihály u. 3. Juli ; i s z. 400 négyszögöl ví- kendtelek cládó. Tapolca. Dimitrov-hegy* Kopasz. Egyszoba, előszó** bás. konyhus ház beköltözéssel eladó. Toldi u. 28. Albérleti szoba kiadó. Miskolc. III. kei- Gyertyán u. Jacsó János. Papírgyárral szemben. Érdeklődni: délután 4 órától. Fiatal házaspár eltartási szerződést kötne lakásért. Levelet- ..Megbízható” jelige; vei a kazincbarcikai hirdetőbe kérik. Fél házrész beköltözéssel eladó. III. kér.« Komlóstetö. Szeged* u. 15. Érdeklődni: HL kér.. Szervezet u. 32- sz. Egész nap. 28,172 barna szakmunkás megismer kedne házasság céljából hozzáillő, házi»3 lánnyal. LehetŐíe? fényképes választ károk. ..Magányos” jel' igén* a miskolci hi** detőbe. Pf.: IX Vallomások a szakkörben Eleven emlék Látogatók Móricz Zsigmond házában