Észak-Magyarország, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 Vasárnap, 1970. aug. 2. maaamm p- 1 ^^ fjr] 2|| ^yjllllll Az élet apróságaiból Egy fiatalembert, kinek tehetsége jobbára még csak olykori felvillanásokban mutatkozik, de kötelességtudásának hézagai és munkabírásának edzetlensége szükségessé tennék, hogy állandó irányító ellenőrzés alatt munkálkodjék egyelőre. — idő előtt „kiemelnek”. Azaz: a vidéki „fiók” hatásköréből átteszik a fővárosi „központ” önálló területi megbízottjává. Nincs mit tenni: „saját” hatáskörhöz jutott emberünknek most már egyedül kell helytállnia magáért, — akik ösztökélhetnék, messze vannak. A „szabadság” mámorának legelső napjaiban úgy érzi: kedve, hangulata szerint végez valamit vagy nem végez semmit sem ezután egy- egy munkanapon, hiszen jóformán a „maga gazdája” lett... Egy darabig megy is a dolog, némi „termeléssel”, többszöri „kihagyással”, — de mihamarabb maga is érzi: „bizonyítania” kell, többet várnak tőle. S munkálkodni kezd, rendesen és rendszeresen. Baráti társaságban azonban kifakad: „A fene egye meg, mióta nem dolgozom, annyi munkám van!”.., — En azt hiszem — s éppen e bölcs kifakadás, önbíráló érzékre, öniróniára és humorra valló kifakadás tükrében hiszen így —, hogy ez a fiatalember: „nem elveszett ember ... Fejlődik és formálódik, A körülményei révén is, meg mert maga is akarja... Hallhatták a rádióban a minap, hogy Földi Iván, az Esti Krónikának bátorsága és szellemessége folytán népszerűvé vált jegyzetírója, levelet kapott, „aktatáska-ügyben”. Arra leérték őt e levélben, tegye szóvá, hogy mennyire „helytelen dolog” megszüntetett bánya irodaépületeiben aktatáska-készítő üzemet berendezni, s ezáltal a néptől elkülönült (!?) „aktatáskás emberek” igényeit méltányolni... A jegyzetíró rámutatott a nyilvános válaszban a levelező nézetének maradi, szektás, korlátolt jellegére, tarthatatlanságára, s azzal érvelt — egyebek között —, hogy nem az a fontos, aktatáskával jár-e valaki vagy sem, hanem, hogy mi van az aktatáskában, mennyi ideig rejtőzik az benne elintézetlenül, és így tovább... — Tökéletesen egyetértve Földi Iván szép érveivel, egy mondattal itt megtoldom jegyzetét. Így: de még fontosabb, hogy mi van az aktatáskák tulajdonosainak fejében és szivébenL— Fejlődésünket, formálódásunkat — nagyon helyesen — azon is szoktuk mérni, hogy emelkedik az életszínvonal, nőnek az igényeink a személyi tulajdon határait át nem lépő anyagi javak iránt... Eddig ez rendben is volna. Csak, ami néha aggasztó, az az, hogy az anyagi életszínvonal növekedésével nem mindig jár együtt az igény a kulturális javak iránt, nem mindig növekszünk emberségben, belső tartásban, nem mindig tudunk ember módjára (az ember szó Gorkij-i, nagy kezdőbetűs értelmében!) élni a kielégített és ki- elégülő anyagi igényekkel... Senkitől sem sajnálom például, ha telik neki „saját gépkocsira”, s ha az ezzel való bajlódáshoz kedve, ideje és türelme van, szolgáljon gyönyörűségére ... De sajnálom azt a magángépkocsi-tulajdo- nost, akinek már sohasem jut eszébe a Móricz Zsigmond igazsága: „Gyalogolni jó!”, és aki kocsijában ülve, úgy érzi, pusztán attól, hogy maga vezeti a „saját” autóját, különb lett másoknál, azoknál, akiknek egyáltalán nincs, vagy csak az övénél régibb típusú, kopottabb gépkocsija van ... Vannak jelek — a jólét, de sajnos, a jólét torzulásának is jelei ezek —, melyek arra vallanak, hogy bizonyos rétegekben szokássá kezd válni a szemkápráztató külsőségek túlbecsülése, e külsőségek meglétén vagy hiányán az emberek „megmérése” ... Gyerekkoromtól fogva mindmáig szeretek lexikono. kát, szótárakat, térképeket, statisztikákat nézegetni, s eltűnődni azon, ami adataik mögött van, vagy ami belőlük következik ... Ám mégsem tartom mindenben a fejlődésünk. formálódásunk kétségtelenül bizonyító erejű mutatóinak a statisztikákat. Mert az, hogy itt meg itt eny- nyi újságot, folyóiratot járatnak, ennyi és ennyi könyvet kölcsönöznek a közkönyvtárból, illetve vásárolnak a boltokból: bizonyíték is, meg nem is. Nem jelentenek ugyanis az adatok ugyanany- nyi „nyájas olvasót”. Néha többet — a családtagokhoz, a barátokhoz, a szomszédokhoz is eljut az újság, a hetilap, a folyóirat, a könyv —, gyakorta azonban — kevesebbet!... Á nagyfelfedezés Három-négy évvel ezelőtt, amikor a kalauz nélküli járatok divatba jöttek Ózdon, nemcsak egy kalauzzal, hanem egy ajtóval is szegényebbek lettek a buszok a gyárvárosban. A háromajtós, „faros” buszokon ugyanis a középső ajtókat beszögezték, a lépcsőt bedeszkázták, mondván, hogy a gépkocsivezetőknek elég a perselyre ügyelni, no meg arra: nehogy valaki hátul is felszánjon. Három ajtó esetén nagyobb a valószínűsége, hogy a potyautas valahol fellopakodik. Az „újítás” nagy ellenállást váltott ki az utasok népes táborából, hiszen sokszor artistamutatvánnyal is felér, míg valaki a zsúfolt kocsikból „leverekszi" magát, de az AKÖV könyörtelen volt. Nos, néhány hónapja újra feltűnt egy-két háromajtós busz a városban. Üj kocsik lehetnek, s valószínűleg elfelejtették beszögezni a középső ajtókat. A lényeg az, hogy a buszok már hónapok óta így közlekednek, s a, pilóták is nehézség nélkül megbirkóznak a feladattal. Csodálatos dolog ez, kérem! Háromajtós buszon utazni! Az embernek nem kell közelharcot vívni, hogy leszállhasson. Olyan boldog vagyok, hogy ezt én fedeztem fel először ... T. L Könyvet ugyanis „sikkből”, lakásdísznek, és hogy lássák, azért is szók talc venni, s nem csak azért, hogy forgassák, tanulmányozzák, elolvassák. Minthogy az évforduló elmúltával ritkábban emlegetjük, egy lenini példával szeretném zárni mostani tűnődéseimet. Olvastam a Népszabadsáig- július 26-i számában Miko- jan: Emlékezések Leninre című munkájáról, mely magyarul még nem jelent meg; egy szovjet folyóirat közölte. Ebben a Népszabadság-beli ismertetésben nagy örömmel fedeztem fel azt a részt, mely arról szól, hogy „a Központi Bizottság 1322 májusi plénumán az elnöklő Lenin órával a kezében ellenőrizte, hogy a felszólalók betartják-e a referensek számára megállapított 3—7 perces (1), a hozzászólóknak megszavazott 1—2 perces /!) időt” ... — Ó, lenini példa, milyen messze vagyunk még tőled! Ö, korunk „morbus Hungari- eus”-a, „magyar betegsége”: véget nem érő, tömörítés nélküli értekezletek és szónoklatok, „előregyártott” hozzászólások, másokat, közhelyeket ismétlő, semmi újat, semmi egyénit nem tartalmazó, csupán szereplésvágytól sarkallt vélemény-nyilvánítások!... — Fejlődésünkhöz, formálódásunkhoz, a szocialista demokrácia mélyüléséhez bizony hozzátartoznék, hogy jobban kíméljük egymás idejét és türelmét, hogy takarékoskodjunk a szóval, többet juttassunk a tettnek (bár olykor a megfelelő alkalommal mondott vagy leírt jó szó is lehet tett!), s ne a beszéd, az írás terjedelmével, hanem fajsúlyával mérjük egy-egy ügy nagyságát!... Gyárfás Imre Szép művelődési ház 1 millió 600 ezer forintért regionális vízmű, húsbolt, gázcse- ratelep, eszpresszó, sportpálya, kenyérbolt, zöldségbolt, két kilométer út épült Felújították az orvosi rendelőt és az orvoslakást, az összes községi intézményt bekapcsolták a vízhálózatba, 300 méterrel bővítették a villanyhálózatot, fásítottak, parkosítottak. Így leírva is szép, amit 1967 óta megvalósítottak a 2373 lakosú Boldva községben. Csetneki Ernővel, a községi tanács vb-elnökével beszélgetünk a boldvaiakról, a községről. — Hogyan tudtak három év alatt ennyi mindent létrehozni? —• Úgy tervezett a tanács, hogy a község lakói meg legyenek elégedve. Sohasem feszítettük túl a húrt, csak abba kezdtünk bele, amit fennakadás nélkül meg is tudtunk valósítani. Nem vallottunk kudarcot, s ezzel elértük azt, hogy most már minden boldvai segíti a tanács munkáját. Családonként 300 forintot és a jövedelemadó 20 százalékát fizeti a lakosság községfejlesztési hozzájárulásként. Nyolc éve fizetnek ilyen magas összeget, s körülbelül nyolc éve végezték az első társadalmi munkát a boldvaiak. Társadalmi munkába való bevonásuknak emlékezetes története van. — Járdát szerettünk volna építeni a József Attila utcában —■ emlékezik a vb-el- nök. — De sajnos csak az építőanyagra futotta a pénzünkből. Utcagyűlést hívtunk össze, és kértem a lakókat, segítsenek. Még vagy kétszer beszéltem velük, hasztalan. A következő utcagyűlésen váratlanul felállt egy rokkant ember és elmondta, ő szívesen segít, de igen egyértelműen azt is hozzáfűzte, hogy aki rálép a járdára, annak ő üti el a lábát. A József Attila utcaiak természetesen nem ijedtek meg a fenyegetéstől, de másnap kora reggel már ott várták a szakembereket, s mindenki járdát épített. Azóta sok szép példáját bizonyították az összefogásnak. Évente minden ember 130 forint értékű társadalmi munkát végez. A sok kicsi tavaly 235 ezer forintra rúgott. Az idén is vállaltak társadalmi munkát az emberek. A Dózsa és a Táncsics utca lakói például 40 ezer forintot takarítanak meg a közös kasszának: visszatöltik a vízvezetékcsatorna árkát. — A regionális vízmű építése nagy vállalkozás volt. Családonkénti 2500 forintos hozzájárulással lehetett csak megvalósítani. A falugyűlésen megszavazták ugyan az emberek, de a tanácselnököt úton-útfélen 'megállították még hónapok múlva is: — Ernő bácsi, biztos, hogy a mi kutunk is kólibacilu- sos? Hiszen olyan jó vize van. Csetneki Ernő 21 éves boldvai tartózkodása alatt kivívta magának a falu bizalmát. Az építkezések, a sok beruházás mind a végrehajtó bizottság törekvését bizonyítják. Persze, probléma mindig akad, azokról is beszélnünk kell, — mondja az elnök. — Most a Gyöngyvirág utca lakói türelmetlenkednek, mert még nincs köves útjuk. Igazuk van, de egyszerre mindent nem lehet megcsinálni. Az elkövetkezendő évek első feladataként szerepel a Gyöngyvirág, a Rózsa Ferenc, a Petőfi és a József Attila utcák útjainak építése. Egyébként a község további fejlesztése is megnyugtató. — Szeretnénk felszámolni a 270 lakosú cigánytelepet, bővíteni az út-, víz-, és villanyhálózatot. Közművesíte- nünk keil azt a területet is, ahol 42 házhely van kiosztva. Fogorvosi rendelőt és lakást, politechnikai műhelyt, sportöltözőt építünk. Fejleszteni szeretnénk a kereskedelmi hálózatot is. Legelőbb egy kisvendéglő kellene Bold- vára. Az elmúlt évek létesítményei azt bizonyítják, ezek a szép tervek is megvalósulnak. A tanács munkája azonban megnövekedett. Alig egy hónapja közös tanács lett a boldvai. Borsodszirák és Ziliz csatlakozott hozzá. Boldva fejlődését nézve, úgy gondoljuk, nem rossz szövetkezés lesz. Lévay Györgyi A ííílriiíí kereskedők fi sorában alig találunk még kiemelkedő neveket a Rákóczi-szabadság- haxc idején és az utána megindult Habsburg-reakcióban. Voltak pedig szép számmal, de vagyoni hatalmuk még nem jelentkezett Miskolc gazdasági életében. A szepesi kamara 1727-ben ajánlotta az udvarnak, hogy a tokajihoz hasonló görög kercskedötár- sulat alakíttassák Miskolcon is. A szervezett „kompánia” tehát ekkor még nem működött. Így csak 1714-ben olvasunk Görög Tamás és Görög Pál Deák „boltjáról ott való házával” együtt, 1720-ban „a bótos görögök vagy arnóthok- ról”, 1724-ben pedig „hites görög bíróról”, azaz Questor- róL De már nagy pénzeket forgatnak ezek a névtelen görögök is. 1716-ban a „Város Kettős újboltjának” bérében évi 55 aranyforintot fizetnek. A görög vagyonok és a híres nevezetes családok listája a XVIII. század második felében lesz mindinkább gazdagabb. Ekkor már többet tudunk sorsuk, vagyonuk hiteles alakulásáról. Azonban a legtöbb gazdag görög neve mindössze két-három generációt ér meg és csak tucatnyi azoknak a száma, akik továbbra is megmaradnak Miskolc társadalmában. Ilyen rövid életű görög család volt itt a Grabóczky- család. A vagyon megalapítója Grabóczky János. A Rákóczi u. 14. számú ház északi szárnyán, földszintes házban lakott. Mellette a Vágómalom, szemben vele a vágóhíd és a mészárszékek forgalma, s az utcában végig az állandó piaci nyüzsgés. Fia. Grabov- szky György (ő már így írja a nevét) már nem helyi jelentőségű szatócs. Nagy borüzleteket lebonyolító hazárd kalmár, aki testvérével, Tamással, Lengyelországot járja. Krakkó, Poznan külföldi összeköttetéseinek központja. Kiváló miskolci borokat árul nagy tételekben és bejáratos Krakkó konzulához és tanácsosaihoz. 150—200 aranyat érő egyedi szállításai vannak. Sokszor megszorul készpénz dolgában. Ez esetben „fizetésképtelenséget” jelent, és ezzel megússza. Egy nyugtájára (Charta bianca), tehát váltójára bukkantunk a miskolci levéltárban 1783-ból. Száz holland ^STteí feleségével, Stang Annával együtt. A váltón két tanú neve: Peszkár Tamás és Pesz- kár Kristóf. Házépítésre szolgál ez a nagy pénz. Ekkor építi meg apja házának kibővítésével a 14. számú ház déli szárnyát. Itt él a család, Anna, a feleség, és nőnek a gyerekek, köztük Athanáz, aki hamarosan, már fiatalember korában megcsinálja a szerencséjét. Ö a harmadik generáció. Sokan ismerik miskolciak a pesti Kriszt-házat, a „Száz éves éttermet". Ott van a Galamb utca sarkán, az egyetemmel szemben. Mayerhof- fér András pesti építőmester remekbe készült barokk palotája. Péterffy János báró építtette ezt az egyemeletes kis palotát 1756-ban. Halála után Oberg Antónia bárónő 1800-ban 26 000 forintért pedig eladta Mazinea Konstantin dúsgazdag pesti görögnek. Azonban Mazinea nem sokáig élvezte a palota szépségét, meghalt, özvegye ismerte a kellemes külsejű Orabovszky Athanázt, bor üzleteket kötött vele és ebből házasság lett. Athanáz itthagyta a Rákóczi utcai családi házat. A 3cis vízparti, malom melletti ház ott maradt apja, György és nagybátyja, Tamás birtokában, akik tovább mérték a földszint folyosójának nagy vaskarikás mennyezetéből lógó futósúlyos mérleggel 3 zsákokat. Anthanáz beköltözött a Péter ffy-pr.lota emeletére Balkonos ebédlőjét hellenisztikus tájak díszítették, tengerbe nyúló sziklaszirtek, hullámzó vizen sirályok és 3 parton kupolás paloták ... A földszint az üzleté és a vagyongyarapításé volt: nagy vendéglője, ivója, borospincéi hatalmas forgalmat bonyolítottak le. Mazinea Konstantin szép özvegye az új férjjel. Gra- bovszky Athanázzal nagy kort ért el, 1845 körül haltak meg. Egy kéményben befa' lazva megtalálták a régi Pest e Forum Civitasának teljes családi irattárát. Maurice Brian savoyai kereskedő, az első tulajdonos, s Péterffy báró és Mazinea Konstantin minden iratát, német és görög nyelven, szerződéseket, és nyugtákat. Utoljára a miskolci Athanáz irattárát. • • A száz holland arany bőségesen kamatozott... Ár/mihílll a Sazclag Athaíl/iUUUdll ná3/ fla KonS. iantin, a negyedik generáció, már előbb bérbe, aztán végleg eladta a palotát. Koináromy József Moldva sikerei? Boldva tervei A Rákóczi utca 14. számú háztól a pesti Péterfiy-palotáig
