Észak-Magyarország, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-08 / 158. szám

Szerető, T970. jtfHus 8. ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Naptár. 1970. jiilius 8, szerda A nap kelte 3.55, nyugta 19.43 órakor. A hold kelte 8.5C, nyugta 22.02 órakor. Névnap: Ellák. Edgár. w Évforduló. 120 évvel ezelőtt, 1850. július 8-án született, a 49 éves korában tragikus körülmények között elhunyt ki­váló esszéiró és kritikus, Péterfy Jenő. A pesti egyetemen szerzi meg tanári oklevelét, és 1872-töl, 1899-ben bekövetkezett haláláig, reáliskolai tanár. Korán kezd a lapokban írni; először zenekriti­kákat, majd irodalmi, esztétikai, történelmi esszéket, kritikákat Eötvösről, Jókairól, Keményről, Aranyról, Bajzáról, Daniéról. Gyulai Pál köréhez kapcsolódik, de bizonyos értelemben túlhaladja őket, élénk, szellemes prózájával pedig jelentősen eltér Gyulai és társai me­revségétől. 1887-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választják; 1888-ban egyetemi magántanár, de csak fél évig ad elő az egyetemen. 1896-tól az Eötvös Kollégiumban is tanít. Élete utolsó éveiben a fő müvének szánt görög irodalomtörténetén dolgozik, amelyből jelentős részek el is készültek, de öngyilkossága miatt félben maradt. A magyar elméleti és kritikai próza egyik legkivá­lóbb művésze, akinek esszéit iróniával, humorral ve­gyes élénkség, képekben gazdag stílus, tömör nyelvi forma jellemzi. i Rádió. Kiállítás. .Kossuth rádió. 8.20: Operák­0M: Éjféli mise. Novella, ^égi melódiák. 10.05: Ze- ^kari muzsika. 11.30: A Szabó J^jád. J2.30: Tánczenei koktél. i * *r?: Népi zene. 13.45: Válaszo- hallgatóinknak! 14.00: Ka- jj-y^enc. 14.34: Operettekből. íú/°: Kóruspódium. 15.20: Ezüst- j^anesos őz. Rádiójáték. 15.40: fj^vösművek. 16.05: Muzsikáról 1 Tuloknak. 10.38: Acstörténetek. lV~°; Operarészletek. 17.50: VI- v,r®fazdasági ügyelő. 18.05: Két 2ph i lum és fuga. 18.18: Nép- Magazin. 10.30: Kettősver- j> *y* 20.05: Töltsön egy órát dftu^?nceivel i 21.08: A Hadió iro- foirt 1 laPJa* 21.48: András Béla hanlg0zásalból. 22.20: Esti 1(^ekVerSCny* 23,20 * °Pcrcttrész" J^tőfi rádió. 8.05: Timmy Tom. játék. 8.29: Könnyűzene. !)?4. hallózás a világsajtóban, kiüt Bach-művek. 10.00: Zenés ' 12-°0; Igor herceg. Opc- h3o??zleí‘ 12.48: Ütibeszámoló. Szimfííniktis zene. 14.00: 1 hatig. 18.10: Kis magyar herav Z‘ 10*15: Utak, terek, em- 10.24. 1I?.45: Debussy-művek. 10 34- ^ezséry László riportja. 20’ 2*: '’Zengj. zengj kantele...” 20^57: könyvek. 20.28: Dalok, ifjú* Zongoraverseny. 21.16: Egy ÜnJL muzsUu&. 21.48: Az arató- húR,p* 22.06: Hanglemezgyűjtők 23i*.perce- 22.26: Népi zene. • A XX. század zenéjéből. Miskolci Képtár: A Petró- gyüjtemény kiállítása Nyitva délelőtt 10 órától este 6-ig. 125 év magyar fotóművészeié és Haller Stefánia festőművész kiállítása a Miskolci Galériá­ban. Nyitva délelőtt 11 órától es­te 7 óráig. Központ] Kohászati Múzeum Hámorban. Megtekinthető dél­előtt 10 órától délután 5-ig. Gyártástörténeti emlékek cím­mel kiállítás az ózdi szakmun­kásképző intézet udvarán. Meg­tekinthető egész nap. Munkavédelmi kiállítás a Ró­nai Sándor Művelődési Központ­ban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Libresszó: Gerő András gra­fikusművész kiállítása. Nyitva 1 órától este 8 óráig. Üjmassai múzeum. Nyitva 10 órától 12-ig és délután 2-től 6-ig. Csoportoknak egész nap. Számítógép- és alkalmazástech­nikai kiállítás az egyetem fő­épületének előterében. Megte­kinthető délelőtt 10 órától este ü óráig. Lillafüredi István cseppkőbar- lang. Megtekinthető délelőtt 0 órától délután 5 óráig. A Magyar Rádió RendeZVénV. llCl cli'irlíni-íiial- ivincnrfi » <a *88 m-es hullámhosszon 18—19 óráig) A ÍÍPortereké a szó. l\1„„'J,)nyűbet°ngyárban. Dai?.£asportré- Eiinv hangszerszólók. Tanf, ’ asszonyok. A ..vámon a népművelők. A forgalom ára. <^aSSr51' Bartók Béla Művelődési Köz­pont: gyermekfoglalkoztatás — kirándulás a diósgyőri várba, 9 órakor. Utána vártörténeti elő­adás. Ady Endre Művelődési Ház: Virágkötési tanfolyam, este 6 órakor. Mozi Revízió Béke: K: f. 4, hn. 6 és 8 ó. Dajkamesék hölgyeknek. Mb. színes am. — Kossuth de.: K: j) Hq t "f'írzét «fi1“ <ism.). 9.25: Egy ,nyUßtni tonénete (ism.). 10.30: A k°« S, Amerikában. I. Diú- ^iáci^02^* 10.50: Színházi va- JhiS: ' SzovÍ9t kisfilm (ism.). Váci* százhúszat verő szív.” J4irr.u. 'haly emlékmüsor. 17.58: -‘Porini '05: Emberek és gépek. epvInl; 18.30: Négy galamb fiú. Tins- A 94 óra. BUDAPEST r^ti ^"gyéi fiú. 19.05: A 24. óra. -»u úokuinentumfllm. 19.25: ..Nevess!” Do- ~9.2o" r^.'hfhm. 20.00: Tv-híradó. '"'’mbf.ní tenne ön az én he- Sn®kri ?100: Ewa Dcmarczyk < a'.r)!r.' ^1^25: Körkérdés: A fáj­n. 10 és n. 12 ó. Egy taxisofőr halála. Mb. lengyel. — Kossuth du.: K: f. 3. f. 5 és f. 7 ó. Egy taxisofőr halála. Mb. len­gyel. — Filmklub (Kossuth mo­ziban): K: 6 ó. Ne Ingereljétek a mamát. Színes ol. — Népkerti kertmozi (Építők sporttelepe): K: f. 9 6. A veréb Is madár. Színes magyar. Csak 16 éven fe­lülieknek! — Kertmozi, Tapolca: K: f. 9 ó. Ne ingereljétek a mamát. Színes ol. ®fló. komában. 22.00: Tv-hír­Bratislava í?:^V*Í';ek- 17.10: Dalműsor. fill. jTÍteerek a motorok kö- Ü£25: . Ertiekes iparágak, ^'hiradb? a nk Szemével. 10.00: Székiem A Tv-hiradó !?01ttor Dalok. 20.00: ^teza,. „“luter. NDK tv-fllm- '• 22-°0: Tv-hiradó. Bodrogközi Állami Gaz­daság, Sárospatak felajánl megvételre 2 db SZK—4 föjavított kombájnt. 'dőiá °iarás. välto»5at” időjárás ma estig: ^®hánv *Penny's®8ű felhőzet. Avatar , lyen még zápor, 'd'inkLí .í\ct- Mérsékelt, szél a .piioR északkeleti tHeliIí,i-,1°P1®rsékk't tovább “»bb naómraíat/ legmaga­*5* tokköróílomerséklct 35 A Miskolci Vasipari Szö­vetkezet azonnali belépéssel ALKALMAZ nagy gyakorlattal ren­delkező, mérlegképes fő­könyvelőt Jelentkezés: Miskolc, I. kér., Partizán u. 7. sz. SPARTA KIAD Kitűnően sikerült Edelény- ben a falusi dolgozók spar- takiádversenyéinek járást döntője. Az egész napos sportrendezvényen 18 község 450 versenyzője vett részt. Az atlétika női bajnokai. 100 m: Kubaszek I. (Ormos­bánya) 13 mp. 400 m; Török (Ormosbánya) 64,2 mp. Spar- takiádváltó: 1. Ormosbánya 2;48,1, 2. Perkupa A-csapata. 3 Perkupa B. Magasugrás: Kubaszek 1. 135 cm. Távolug­rás: Kubaszek I. 504 cm. Súlylökés: Kubaszek I. 9.0C m. 'Gránátdobás: Zobor (Or­mosbánya) 45,10 m. Férfi bajnokok. 100 m: Ha- dobás (Ormosbánya) 11,0 mp. 400 m: Németh (Borsodszi- rák) 58.8 mp. 800 m: Molnár (Ormosbánya) 2:18,2. 1500 m: Lakatos (Edelényi Spartacus) 4:43,2. Magasugrás: Dénes (Szalonna) 145 cm. Távolug­rás : Hadobás (Ormosbánya) 619 cm. Súlylökés: Lázai (Szendrő) 10,08 m. Gránátdo­bás: Lippai (Edelényi Bá­nyász) 63,60. Kézilabda, nők (6 csapat): 1. Szendrő. 2. Edelényi Bá­nyász. 3. Perkupa. Férfiak (8 csapat): 1. Ormosbánya, 2. Edelényi Bányász, 3. Szendrő. Röplabda, nők (5 csapat): 1 Felsőtelekes, 2. Perkupa, 3. Szendrő. Férfiak (6 csapat): 1. Lakvölgye, 2. Balajt. 3. Sza­lonna. Kispályás labdarúgás (18 csapat): 1. Perkupa, 2. Edelényi Spartacus, 3. Sza­lonna. Teke: 1. Budai, 2 Her­ber. 3. Bácskái (mindh i-om Ormosbánya). A szerencsi járásban is be­fejeződlek a sparlakiád küz­delmei. Tokajban a kézilabda és röplabda döntőjére került sor. Kézilabdában a férfiaknál: 1. Tokaj, 2. Abaújszánló, 3. Szerencs. Nőknél: 1. Bekecs, 2. Tokaj. 3. Megyaszó. Röp­labdában a tarcali férfiak el­lenfél nélkül lettek elsők. Sátoraljaújhelyen két rész­letben bonyolították le a spartakiád járási döntőjét. Mindkét alkalommal 15 köz­ség több mint 300 versenyző­je vett részt a küzdelmek­ben. Az atlétikai versenyek baj­nokai. Nők. 100 m: Váradi (Karcsa). 400 rn: Váradi. Spartakiádváltó: 1. Karcsa, 2. Tiszakarád, 3. Zalkod. Tá­volugrás: Hajdú (Olaszliszkai. |fgg|A^ Magasugrás: Papp (Zalkod). Súlylökés: Dámóczy (Zalkod). Gránátdobás: Orosz (Tisza­karád). Férfiak. 100 m: Cservényéi: (Pácin). 400 m: Batta iZal- kod). 800 m: Takács (Zal­kod). 1500 m: Kiss (Karcsa). Spartakiádváltó: 1. Zalkod, 2. Karcsa, 3. Tiszaka'ád. Tá­volugrás: Gál (Tiszakarád). Magasugrás: Sivak (Pácin). Súlylökés: Bornemissza (Ti- szakarád). Gránátdobás: Gál. Kézilabda, férfiak (8 csa­pat) : 1. Olaszliszka 2. Pácin, 3. Riese. Nők (3 csapat). 1. Hercegkút, 2. Karcsa, 3. Ti­szakarád. Röplabda, férfiak (9 csapat): 1. Filkeháza. 2. Zalkod. 3. Pacin. Nők (3 csa­pat): 1. Zalkod, 2. Karcsa, 3. Kovácsvágás. Népi birkózás, úttörők: Szabó (Karos). Ser­dülők: Lakatos (Karos). Ifjú­ságiak: Szabó (Karcsa). Fel­nőttek, 65 kg: Molnár (Ka­ros). 70 kg: Sárosi (Szépha­lom). 75 kg: Gabóczy (Pá­Ami kimaradt. A mexikói labdarúgó vi­lágbajnokság történetének dús anyagából egy csokorra- való érdekesség maradt ki a tudósításokból. * A támadójáték diadalát jelzi, hogy Mexikóban ösz- szesen 95 gól esett. Ez a leg­utóbbi két VB-hez viszo­nyítva előrehalad á»t jelent, hiszen azokon 89 gól szüle­tett. * Egyetlen játékost sem ál­lítottak ki a játékvezetők, így ez a világbajnokság a legsportszerűbb labdarúgó világversengésként kerülhet be az évkönyvekbe. Leg­utóbb Angliában például öt játékost állítottak ki. * Végleg elnyerték a brazi­lok a Rimet-kupát. Sokféle kupát ajánlottak fel azóta — sőt előtte is. Javaslatok: Pe- lé-kupa, Aztéca-kupa, Jasin- kupa, Stanley Rous-kupa, Carioca-kupa, Kupa-Mun- dial, Kupa-Football, Jules Rímet Il.-kupa stb. Még négy esztendő az újabb VB-ig, ele­gendő idő jut a „keresztelő­re”. * V Sok neves és beharango­zott játékos ült a kispadon Mexikóban. Íme a tartalé­kokból összeállított tizenegy — nem is olyan rossz! Jasin (szovjet) — Dobrin, Dán Coe (románok), Stiles (angol), Jose Maria (brazil) — Pivarnik (csehszlovák), Gori (olasz) — Edu (brazil), T. Nordahl (svéd), Melreveli (szovjet), Prati (olasz). Bonyodalmak vízilabdában A KVSK második Elmaradt Harcikén a Ka­zincbarcikai Vegyész—Mis­kolci VSC OB n. B-s vízi­labda-mérkőzés, mert a já­tékvezetői hármasból nem ér­kezett meg az időmérő, és a miskolciak nem egyeztek bele abba. hogy „beugró” időmérő működjön közre a találkozón. Ehhez csak annyi a hozzá­fűzni való, hogy OB I-es mérkőzéseket is játszottak mór „beugró” időmérővel. Valószínű ez az oka, hogy másnap rendkívül ideges lég­körben mérkőztek meg ugyanezek a csapatok Tapol­cán. Az egyébként heves ira­mú találkozót a vendégek nyerték meg 6:4 arányban (2tt, Itt, 2:1, 1:1). A KVSE közepes játékkal is biztosan győzött. Az átlagostól csak Szósz nyújtott többet, aki há­rom góljával nagy mérték­ben hozzájárult csapata győ­zelméhez. A Kazincbarcikai Vegyész vízilabdacsapata jelenleg má­sodik helyen áll a bajnok­ságban, az első helyen álló Budapesti Elektromos együt­tese július 26-án játszik Ka- zmcoamKao* cin). 80 kg: Nezánski . (Ka­roly falva). * Encsen is színvonalasabb volt a járási döntő, mint a korábbi években, A hét vé­gén itt kézilabdában, .röplab­dában és kispályás labdarú­gásban rendezték meg a dön­tőket. Kézilabda, női: 1. Novajid- róny, 2. Forró, 3. Halrnaj. Férfi: 1. Novajidrány. 2. For­ró, 3. Hidasnémeti VSC. Röp­labda. női: 1. Novajidrány, 2. Encs. 3. Forró. Férfi: 1. Sze­mere, 2 Baktakék. 3. Encs. Kispályás labdarúgás: 1. Encs, 2. Abaújdevecser. 3. Szikszó. A községek közötti pont­verseny élcsoportja: 1. Encs MEDÓSZ VM SK 150, 2. Hi­dasnémeti VSC 135, 3. Szik­szó 111, 4. Gönc 109, 5. No­vajidrány 84, 6. Fügöd 76 ponttal. Sporthírek Az NB I-es bajnoki lab­darúgó-mérkőzéseken meg­szűnik ősztől az 1+2 csere, augusztus 9-íői csak két já­tékost lehet cserélni. * A szakszervezeti labdarú­gó-válogatottak nemzetközi tornáján szereplő Moszkvai Szpartak csapata vasamap Sajószentpéteren vendégsze­repei a Borsodi Bányász el­len. A mérkőzés 16.30 órakor kezdődik. * Az asztalitenisz szövetség a tavaszi szereplés alapján elkészítette a serdülő és if­júsági asztaliteniszezők új ranglistáját. Brilla és Molnár (mindkettő MÉMTE) is a harmadik helyre került, az előbbi a serdülő, az utóbbi pedig az ifjúsági leányok csoportjában. Az ifjúsági fiúknál Pataky (DVTK) ne­gyedik helyre került. * Augusztus 9-én. vasárnap délután 17 órakor kezdődik Diósgyőrött a labdarúgó-baj­nokság — ekkor kezdődik a DVTK—Komló találkozó. mijei k* A rnentőcsónak kenu bajnokság is lehet kapott A hét végén a Csorba-telepi tavon rendezte meg a megyei szövetség Borsod megye ka­jak-kenu bajnokságának küz­delmeit. Vasárnap orkánsze­rű szél és hatalmas hullám­zás nehezítette a versenyt. Sok volt a borulás, a mentő­csónak is léket kapott, így félbeszakították a küzdelme­ket. , Borsod megye 1970. évi bajnokai. Hosszútáv, felnőt­tek, K—1, 10 000 m: Uglyai (MVSC). K—2. 10 000 ni: Ho- vanyecz L.—Simon (MVSC). K—4, 10 000 m; MVSC. Ke­nu: C—1, 10 000 m: Nagy (DVTK). C—2, 10 000 m: Puy —Vass (DVTK). Nők: K—1, 2000 m: Balázs (DVTK). Ifjúságiak: K—1, 5000 ni: Kunfalvi (DVTK). K—2. 5000 m: Csocsó—Búkor (DVTK1. K—4, 5000 m: MVSC. Kenu: C—1, 5000 m: Pereverzia (MVSC). C—2, 5000 m: Nagy —Agócs (DVTK). C—6 + 1, 5000 m: MHSK. Nők: K—1, 2000 m: Száraz (DVTK). K— 2, 2000 m: Drótos—Somogyi (DVTK). Rövidtáv. Felnőttek: K—1, 500 m: Uglyai (MVSC). K—2, 1000 m: Svidró—Hovanyecz A. (MVSC). K—1, 1000 m: Svidró (MVSC). Kenu: C—2, 1000 m: Liksai—Csontos (DVTK). C—1, 500 m: Liksai (DVTK). C—1. 1000 m: Nagy (DVTK). Nők: K—2, 500 m: Balázs—Takács (DVTK). K— 1, 500 m: Balázs (DVTK). Ifjúságiak: K—1, 500 n*: Csocsó (DVTK). K—2, 500 m: Csocsó—Kunfalvi (DV­TK). K—4, 500 m: MVSC. Ke­nu: C—1, 500 m: Pereverzia (MVSC). C—2, 500 m: Nagy —Agócs (DVTK). C—6 + 1, 500 m: MHSK. Nők: K—2, 500 m: Drótos—Somogyi (DVTK). K—4, 500 m: DV­TK. Az árvízkárosultakért Tokajban és Barcikán szerepel az MTK A Szerencsi járási TS meg­hívására július 11-én, szom­baton délután labdarúgó­mérkőzést játszik az MTK Tokajban, a hegyaljai labda­rúgó válogatottal. A Hegy­alja válogatottat a Sátoralja­újhelyi Spartacus, Tállya. Bodrogkeresztúr, Tárcái, Szerencs, Rakamaz és Tokaj legjobb labdarúgóiból állítják össze. A 17 órakor kezdődő találkozó bevételét — csak­úgy, mint a vasárnapi mécs­esét — az árvízkárosultak megsegítésére fordítják. Másnap Kazincbarcikán szerepel az MTK, s a Kazinc­barcikai Vegyész együttesé­vel mérkőzik meg. Ez a ta­lálkozó 15 órakor kezdődik. Dicséret illeti a fővárosi klu­bot, hogy két mérkőzést is játszik Borsod megyében, az árvízsújtotta lakosság megse­gítéséért. Atlétika Az atlétikai Olimpiai Ku­pában Nyitray Zsuzsa (DV­TK) ötödik lett súlylökésben (13,84) és hatodik diszkosz- vetésben (50,68). Háztömb körüli. 25 kilomé­teres futóversenyt rendeztek Dunaújvárosban. amelyet Tóth Gyula (Ózdi Kohász) nyert meg l:23;47-es idővel. Változás Az MTS elnökségének ha­tározata szerint 1971-től ti­zennégyről tizenkettőre csök­kentik az NB Il-es röplabda - csapatok létszámát. Az NB 1- ben nem lesz változás, az utolsó három együttes esik ki 1970-ben, s kerül az NB II-be, A most folyó NB n-es bajnokságból csoportonként az utolsó négy helyezeti esik kt Megyei II. o. Középcsoport: ( l./Encs 15 10 4 Mezőkövesd 15 3. Bfikk&brány IS 7 4. Alsóvadász 15 8 5. Amót 15 7 6. Nyék 15 6 7. Mezőcsáti V. M. 15 6 8. Mezőnyárád 15 7 9. Kinizsi SE 15 6 10. Sajószóged 15 6 11. On&a 15 5 1«. Tárd* 15 7 13. Hejőkeresztúr IS 14. Seen ti st van♦ 15 re. Hidasnémeti* K re. Baktakék« 15 9 3 3 4209 n 3 5 4 3 3 1 1 Z 3 33:13 19 5 32:24 IS 4 27:21 18 4 27:18 17 4 31:21 17 5 30:31 17 7 *6:33 M 7 26:33 34 6 18:32 34 8 33:44 15 7 21:28 n 8 15:26 10 ti 11:38 6 12 18:47 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom