Észak-Magyarország, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-31 / 178. szám

Péntek, 1970. július 31. ÉSZAK-MAGYARQR5ZÁG 5 leifar autóim 2S szárító ' Gyorslmlalás Volt valami igazság abban ® gondolatban, melyet egy „nem hivatalos” beszélgetés alkalmával ekképpen fogal­mazott meg néhány újhelyi ismerősöm: „Ha tegnap fel­épül az új rendelőintézet, már akkor is késett volna ., A történelmi levegőjű vá­ros mai, lüktető, gyorsan fej­lődő életében nem egyszer súlyos gondot okoz: leg­több épülete elavult, a mai igényeknek már korántsem felel meg. A lakosság szociá­lis és kommunális ellátásá­nak javítását nem egyszer károsan befolyásolja a szű­kös, korszerűtlen épület. Ezek felszámolására reális tervek és elképzelések szü­lettek. Legtöbbször a helyi erőforrások, s a megyei se­gítség koncentrálásával anya­gi fedezet is van egy-egy be­ruházásra, vagy felújításra. Megvalósulásukig mégis évek telnek el — cammogva halad az építkezés. Vagy el sem kezdődik idő­ben. T ar tömkelegé Sátoraljaújhelyen a járó­betegek ellátását, gondozását, a városi rendelőintézet vég- 39. Jelenlegi épülete hajdan Iákés volt, melyet csak szük­ségmegoldásként alakítottak át e célra. Orvosok és egész­ségügyi dolgozók szinte em­berfeletti türelmére, munka­bírására van szükség ahhoz, hogy a mostoha körülményék között is színvonalas ellátást tudjanak nyújtani, s kielé­gíthessék az egyre növekvő igényeket. A betegforgalom is óriási méretekben növeke­dett az utóbbi években, hisz a társadalombiztosítás rend­szerének kiszélesítése után ez természetes következmény. Tegyük hozzá mindehhez — ezt egyébként a városi ta­nács vb is megfogalmazta je­lentésében —, hogy a mai épület életveszélyes. Elkészültek egy modern, 22 munkahellyel rendelkező, korszerű felszereléssel maj­dan üzemelő rendelőintézet tervei. A beruházáshoz szük­séges anyagi fedezet is 1969- ben rendelkezésre állt. És lényegében azóta néni sok változás történt. Tárgyalások tömkelegé, aktacsomók és a szakembe­rek a megmondhatói: mily sok lépést tettek a kivitele­zés érdekében. Látványos felvonulás A beruházási vállalat a Borisod megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalattal kötött szer­ződést a kivitelezésre — mi­után a szabolcsi építőik akko­riban nem vállalkoztak e NAPI POSTÁNKBÓL Az öregek érdekében... Ö A temetőkbe sok idős em­ber jár. Ök azoic, akik szinte haponta visznek virágot, 'heglátogatják, gondozzák hozzátartozóik sírját. Én is hetenként járok a Deszka- temetőbe, s úgy érzem, sző­tte kell tennem, hogy az utóbbi időben az új temetői tend mennyire megnehezíti az idősebb korosztály hely­zetét. Eddig gyalogosan három kapun is be lehetett jutni a temetőbe. Most, a Dózsa György utca felőli részen Gkv kaput lezártak, s így az erről érkezőknek tovább kell 'henni a következő kapuig, ^honnan ismét a temetőn belül kell visszakerülni. Megértjük, hogy a nagy ka­bát bezárták, mert kocsival, különböző építési anyagok­kal így nem tudnak bármi­kor, engedély nélkül közle­kedni. Arra szeretnénk azon­ban kérni az , illetékeseket, találjanak olyan megoldást, hogy a gyenge fizikai erővel rendelkező idős embereknek ?zért ne kelljen többet gya­iogolni í>. T.-né, Miskolc Olajkályha bosszúsággal Férjem egy Minikalor olajkályhával lepett meg. Igazi meglepetés volt, csak nem kellemes, mert a kály­hán a zománc több helyen le volt verve, és vajszínű olajfestékkel átfestették. Olyan csúnyán nézett ki, hogy elkeseredésemben visz- szavittem a boltba. A bolt­vezető ugyan azt állította, hogy hibátlan volt, a szállí­táskor sérült meg, és mi fes­tettük át, így nem cseréli vissza. Ez persze, nem igaz. Az megtörténhetett, hogy vásárláskor a férjem felüle­tes volt, nem nézte meg job­ban a kályhát. Ez azonban semmi esetre sem jelentheti azt, hogy hibás áruért első osztályú árat kell, fizetni. A boltvezető később*.&zt mond­ta, hogy kicseréli; inert tőle a nagykereskedelVtii vállalat visszaveszi, de férjemmel akar megegyezni, wt férjem vidéken dolgozik, ezért nem rendelhetem haza, de nem is értem, hogyha ki lehet cse­rélni, miért kell egyezkedni. A Borsodi Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalattól olyan tá­jékoztatást kaptam, hogy a hibás kályhát kicserélik, vagy ha nincs raktáron, visz- szakapom az árát. Mire azonban visszatértem a bolt­ba, már szó sem lehetett a cseréről, és ugyanazt a hi­bás olajkályhát kaptuk meg, amit visszavittünk. Tanácstalan vagyok, hogy mit is tegyek? Kiss Károlyné, Miskolc. II.. Szózat u. 28. * Gönczi János, a Borsodi I parcikk Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi főosz­tályvezetője a következőket válaszolta: „Szeretnénk meg­nyugtatni a vásárlót, hogy azonnal intézkedünk, és a kályhát kicseréljük.” munkára. A városi tanács | tervcsoportjánál kimutatták,! hogy az elmúlt évre vállalt több mint 7,5 millió forint értékű beépítésnek csekély hányadát, csupán párszázezer forintos töredékét végezték el az építők — holott látványo­san felvonultak. A mai állapot: az ugyan­csak szerződésben vállalt ki­vitelezési munkát, a kórház fűtési berendezésének re­konstrukcióját befejezi az említett vállalat, ám a ren­delőintézet felépítéséhez más kivitelezőt keresnek. A korábbi jó tapasztalatok alapján ismét a Szabolcs me­gyei Állami Építőipari Vál­lalathoz fordultak az újhelyi­ek. Ám a jelenlegi munká­latok, az árvízkárok helyre- állítása annyira leköti a SZÁÉV kapacitását, hogy a hírek szerint 1971-nél hama­rább nem tudják vállalni az építkezés megkezdését. Türelem, türelem... Félig-meddig házi kivite­lezőnek számítanak egyéb­ként S á torai j aú j helyen a szabolcsi építők. Jó néhány helyi létesítmény elkészíté­se fűződik nevükhöz. Határ­időket általában betartanak, s minőségi kifogások sem merülnek fel a műszaki át­vételkor. A bazai építőipari kapaci­tás-hiány idején, s valljuk be: a nem éppen mindig kiváló minőségű munkavég­zés korszakában tehát szinte aranyat ér a garantáltan jó, hatékony épít® vállalkozás. Ezek ismeretében tehát csak azt mondhartjflfc mi Jet: igaz, hogy már tegnap is késő lett; volna a rendelőintézet felépítése, de most már türe­lem, tüTelem... Mert ahogy a régi jó ma­gyar közmondás tartja, az ugyanis rózsát terem. Gyárfás Katalin Modern autómosó és -szárító berendezés üzemi próbáit kezdték meg a Petöfi-híd budai hídfőjénél. Az automatiku­san működő berendezést a Híradástechnikai Gépgyárban készítették. A sikeres próbák után rövidesen megnyitják az új gépkocsimosó állomást. Igaz, hogy a szakemberek és az exportőrök „baby- beef'-nek nevezik a hízott bikát. amelyet magyarul ..bébi-bikának" is szoktak nevezni. Egyszerűbben es érthetőbben azt jelenti ez. hogy fiatal, jól fejlett bika­borjakat speciális körülmé­nyek között, gyorsított mód­szerrel hizlalják meg a gaz­daságok. Megyénkben több helyen hizlalnak gyorsított eljárás­sal ..baby-beef'-bikákat, és az eredmények mindenütt ki­válóak. Az emődi Szabad­ságharcos Termelőszövetke­zet azonban csak . az idén vállalkozott ilyen munkára. Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalattal 43 darab fiatal bika gyorsított meghizlalásá- ra kötött szerződést. Az. ál­latok szeptemberben. 520 ki­lós átlagsúlyban kerülnek átadásra, levágásra, majd exportra. A termelőszövetke­zet 40 forintot kap kilónként a gyorsan hizlalt bikákért, élősúlyban. 4 bevételi hiány A larcali Tárcái Vezér Termelőszövetkezetben az idén rengeteg kárt okozott a belvíz, s emiatt a növény- termesztés nem tudja telje­síteni termelési tervét. A tsz vezetősége számos intéz­kedést fogánatosaitott, hogy a kieséseket más — elsősor­ban segédüzemági — tevé­kenységekkel pótolják. Te­herautóikkal fuvarozást vé-H géznek vállalatok és más tép-; melőszövetkezetek részére, j Sz—100-as traktoraikhoz dó- ■ zereket vásároltak, s azok; most a MÁV-nak tata jegyen-- j getési munkákat végeznek, j Egy #6p n«pi keveset« 3S0Ő forint A szőlők ts gyenge tersa&ft i ígérnek. Még a tavalyi jég­verés okozta károkat se he­verték ki a tőkék. Így sok borra nem számíthatnak. Az összes kiesés — a növény­termesztéssel együtt — meg­haladja az ötmillió forintot) Az idén is volt már jégverés, A 65 katasztrulis hold sző­lőben csak ötvenszázalékos termésre számítanak. A hi­ányzó bevételeket mellék­üzemági tevékenységekkel pótolják. Van a tsz-nek borpalacko­zó üzeme is. Napi kapacitá­sa 4000, félliteres üveg meg­töltése. Bor as idén kevés lesz. Ezért a tsz vezetősége elhatározta, hogy több évre előre is vállalnak borpalac­kozást az ország bármely bortermelő gazdaságának, hogy kihasználhassák a meg­levő üzemet A szakszerű pa­lackozást seeezőcfésbe* sza­Elismerés ax építőknek Határidő előtt hibátlanul Az eióző évekhez viszo­nyítva nagyon sokat javult az edelényi járási tsz-közi építőipatti vállalkozás mun­kája. Az építtetők mind Favágóverseny a Csanyikban A fejsze csak egyszer szerepelt Vigyázz! ... Rajt!... Szin­te percenként harsant a stop- perórás bírók kiáltása teg­nap a csanyik-völgyi lőté­ren, a Borsodi Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság favágó­versenyén. A megye erdésze­teinek legjobb motorosfűrész - kezelő szakmunkásai közül 16-an mérték össze tudásu­kat az első versenynapon. Ma, pénteken ismét 16-an állnak rajthoz. A kriptongyártól alig több, mint egy kilométerre egy er­dő ölelte kis tisztás közepén, a nyáríakorláttal körülkerí­tett „pályán” egyszerre hár­man birkóznak a feladatok­kal. A többiek távolabbról figyelik őket. Van, aki lát­szólag nyugodtan a hosszú lócán ülve, s van, áld fél, s alá sétál. Valamennyiük homlokán gyöngyözik a ve­rejték. Nemcsak a hirtelen jött meleg miatt, hanem az izgalomtól is. Hiszen más most megreszelni, élesíteni a fűrészláncot, más az erős vasláncra, s bilincsekbe fo­gott fatörzsből kivágni a haj- kot, majd arra úgy rávinni a döntő vágást, hogy ne ke­rüljön sem fölé, sem alá. Az­tán a darabolásnál is nagyon kell vigyázni, hogy a vágás merőleges legyen a fatörzs tengelyére. És a sarangolás. Az ám a férfimunka! Az egy köbméter papírfát úgy kell „kupacba” rakni, hogy minél kisebb legyen, s hogy minél hamarabb megálljon a stopper a bíró kezében. S végül célbavágásnál úgy irá­nyítani a fejszét, hogy felül­ről is, oldalról is pontosan találjon. — Hányadik versenye ez? — »ólltjuk meg Ligeti Im- jost, a lillafüredi csapat tag­ját. — Az első. — És izgul? — Nagyon A Pedig már 24 éve vagyok favágó, i De hiá­ba. Más a munka, más a verseny'. Itt a pontosságra nagyon ügyelni kell. S az emberben az is ott motosz­kál. hogy eredményt érjen el, hogy* ne csalódjanak ben­ne, akik küldték. — Otthon drukkolnak-»? — Hát. ha hazamegyek, biztos egyszerre kérdi a fe­leségem majd a fiammal, meg a két kislányommal: „Na, hogy sikerült?” Lopatövszky Pállal épp­hogy néhány szót váltottunk, amikor rajthoz szólították. Neki ez már a harmadik versenyre, de mégis remegett kezében a szerelőkulcs, ami­kor a lánccseréhez fogott. S a belső feszültségtől annyi­ra megizzadt a tenyere, hogy amikor fadöntés előtt egy szusszanásnyi időhöz jutott, egy marék íűrészport dörzsölt a keze között. Így szárította izzadó tenyerét. Egészen be­lesápadt az izgalomba. De olyan gyorsan és pontosan dolgozott a fűrésszel, hogy a kívülálló szakemberek nem is állhatták meg szó nélkül. — Hű, de jól csinálja — mondták többen is. Persze, ő ezt nem hallhatta. Mert ha pihent, s nem berregett a fű­rész, azt figyelte, milyen eredményi. írnak be a hajk (ék alakú bevágás a fa tör­zsén) hajlásszögét stb.-t mé­rő bírók. — Hiába tapasztalt az em­ber, ilyenkor nem könnyű bizonyítani, hogy mester a szakmában — mondta Lopa- tovszky Pál, mielőtt verseny- re szólították. A lillafüredi versenyző va­lamennyi társának gondola­tait fogalmazta meg. Hiszen valamennyien szeretnének ott lenni a legjobb hat kö­zött, akik szeptember 4-én, 5-én és 6-án megyénket kép­viselik majd a visegrádi or­szágos versenyen. Ilyen nagy a tét, s ezért olyan nagy az izgalom a Csanyikban a. favágók verse­nyén. ahol a fejsze csak egyszer szerepelt, a célbava- gás versenyszámában. B. F. gyakrabban dicsérik az ede­lényi építőket. A Szendrői Állami Gazdaság részére nemrégiben adtak át Ra­gályban egy 600 férőhelyes, mintegy egymillió forintos költséggel épített, korszerű juhhodályt. Nemcsak a ter­vezett határidő előtt készül­tek el a munkával, de a műszaki átadás során egyet­len egy minőségi kifogást sem tettek az átvevők, A hibátlan, minőségileg kitűnő munkáért elismerésü­ket fejezték ki a t.sz-közi vállalat építőmunkásainak. Ugyancsak jóval a határidő előtt építettek fel a tömöri tsz részére Hegymegen egy nagyméretű gépszínt. Májusban kezdték a terve­zést, s július utolsó heté­ben már be is fejezték a ki­viteli munkákat. A tsz-nek ugyanis nagyon sürgősen szüksége volt a színre. Az esős időjárás miatt Itt ren­dezik be a kombájnszérüt. Az építkezésen dolgozó Trestyánszki Lajos és öt ta­gú brigádja nemcsak a gyors munkáért kapott sür­gősségi prémiumot. Külön pénzjutalmat kaptak az Ál­lami Biztosítótól is, mert az építkezés közelében önfelál- dozóan eloltottak egy nagy károkkal fenyegető épület- tüzet. re Befejezték a nagy teherbí­rású vasúti sínek lefektetését Nyékládháza és Ernőd kö­zött. A nagy forgalom miatt csak jövőre folytatják a munkákat. 1971-ben Mező­kövesdig érnek el a vasút­építők, mintegy 100 milliós munkával. 1972-re tervezik a vágányok cseréjét Füzes­abonyig. Pénz van, kivitelező nincs Gyógyítás é l etvészé i y es épületben ■ Miskolc Romlott tojások ...A napokban Diósgyőrből .lőttem be a miskolci piacra, 'réss tojásért. Vettem is 30 'Arabot, de sajnos alaposan “résaptek. mert 26 darab •'omlott volt. Nagyon íelhá- Oőíitoit az eset, nemcsak azert mert kis nyugdíjból élő sszony vagyok, hanem azért ’*• mert bizalmammal visz- jZ.aé!<oU. Jó lenne, ha időn- nemcsak a tejtermékc- , ' häromfiknl ellen­*n?U a piacon, hanem n l°.iásl is. G. M.-né, Miskolc

Next

/
Oldalképek
Tartalom