Észak-Magyarország, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-21 / 169. szám

\ i KecW, 1970. jéflws 21. iaiiaj r. £SZAK-M AGYAROK SZAG 7 Naptár 1970. július 21, kedd .... A nap kelte 4.08, nyugta 19.33 órakor. A hold kelte 21.00, nyugta 7.17 órakor. Névnapi DánieL * Évforduló. Harminc évvel ezelőtt, 1940. július 21-én halt meg Marczalí Henrik, a neves történetíró. egyetemi tanár, akadémikus. Marcaliban született, 1856-ban. Tanulmányait kül­földön (Becs, Párizs, Berlin) végezte; 1878-tól a buda­pesti gyakorló gimnázium, 1895-től a budapesti egye­tem tanára. Haladó magatartása miatt, a Tanácsköz­társaság megdöntése után, egy időre szabadságolják, majd 1924-ben végkielégítéssel elbocsátják. Széles körű irodalmi munkássága (összefoglaló mü­vek, sok tanulmány, cikk stb.) a magyar és az egyete­mes történelem régibb és újabb témáit egyaránt fel­öleli. 1898-tól szerkeszti (és újkori részében írja) a Nagy Képes Világtörténet című sorozatot. Elsőnek dolgozza fel részletesebb munkákban Magyarország XVIII. századi történetét, gazdasági, társadalmi és művelődési mozzanatokra is kiterjedően. ^ádió. Kiállítás. A Magyar Rádió "’’skolci stúdiójának műsora <a 188 m-es hullámhosszon 18—19 áráig! ÍÍJRycl körkép. tervek — a Tervező falatnál. (.pézaeményezések, tapasztalu- iJf Üzemeinkben, vállalataink­ul!' intézményeinknél. — A 5V miskolci Igazgatóságán. £enekari muzsika. n‘?rvok — a Szerencsi Csoko- QeSyá.- diósgyőri üzemében. S^*eBnyltották a diósgyőri va- 'iiéijj képzőművészeti szakkörök egészségügyi kultúra kér­őkére tlm elődiák. ^!qv?zíó ________ B UDAPEST lt,}7'58: Hírek. 10.05: Mindenki íjJJekedik . . . 18.45: Ebédszünet. Esti mese. 19.35: A Len­ti?'1 Népköztársaság nemzeti Vn cbén. 2C.OO: Tv-híradó. ?0.30: f.,réi: nigoletto. Ónéra három J vonásbail. 22.29: Tv-híradó — ' kiadás. BRATISLAVA (j lB'i5: Hírek. 16.50: Testnevelési .^épségekről. 17.30: Dokumen- .'Jkiíilm. 18.15: Ütifilm. 19.00: Tv- aíl'aaó. 19.35: Tudósok: Jan Ho- akadémikus. 20.05: Kon- -tHráij. Kis tv-vetélkedő. 20.35: vUatav Brom zenekarának hang- 3Crsenye. 21.25: Afrikai szafari ^•55: Tv-híradó. ^ő?áras-----------­, tárható időjárás ma estig: f 5íu?at felöl megnövekvő .''"füzet, elsősorban északon s„ nyugaton több helyen íM°VeI, helyenként zivatar- (|l - Élénk, helyenként erős ,,e"’ majd nyugatira for- . "ü szél. A nannali fchne- •®8edcs az esős helyeken Sah'^Ul. Várható lcgmagr,- nappali hőmérséklet j. jjkknyugaton 18—Ti. dél- ' eten 22—26 fok között. 125 év magyar fotóművészete és Haller Stefánia festőművész ki­állítása a Miskolci Galériában. Nyitva délelőtt H órától este 7 óráig. Miskolci Képtár: A Petró-gyűj- temény kiállítása. Nyitva dél­előtt 10 órától este 6 óráig. Libresszó: Sldló Gábor fotó­művész kiállítása. Nyitva 3 órá­tól este 8 óráig. Központi Kohászati Múzeum, Hámorban. Megtekinthető dél­előtt 10 órától délután 5 óráig. Diósgyőri vasas képzőművé­szeti kör jubileumi kiállítása, a Vasas-klubban. Megtekinthető: délelőtt 11 óráiéi este 7 óráig. Lillafüredi Forrás mésztufa- barlang. Nyitva délelőtt 9 órától délután 5 óráig. Leninvárosi képzőművészek ki­állítása a Rónai Sándor Művelő­dési Központban. Nyitva délelőtt 10 órától este 6 óráig. Gyártástörténeti emlékek című kiállítás az ózdi szaíkmunkás- képző intézet udvarán. Megte­kinthető egész nap. Sárospataki vármúzeum: A Rákóczi-család emlékei című ki­állítás. Nyitva délelőtt 10 órá­tól délután 5 óráig. Rendezvény. Matyó lakodalmas a mezőkö­vesdi művelődési központban, délután 5 órakor. A bányász zenekar térzenéje Perecesen, este 6 órakor. Mozs Béke: K: f. 4, hn. 6 és 8 ó. A kardforgató nő. Színes japán. — Kossuth de.: K: n. 10 és n. 12 ó. Futóhomok. Lengyel. — Kos­suth du.: K: f. 3, f. 5 és f. 7 ó.' Futóhomok. Lengyel. — Filmklub (a Kossuth moziban): K: fí ó. Helyár 5 Ft. Isten hoz­ta. őrnagy űr. Színes magyar. — Fáklya: K: 5 és 7 6. Öreg­ember és a gyerek. Mb. fr. Petőfi: K: 7 ó. Vadászjelenetek Alső-Bajorországban. NSZK. 16 éven felülieknek! — Táncsics: K: f. 5 és f. 7 ő. O, az a cso­dálatos háború. Színes angol. — Szikra: K: 5 és n. 8 ó. Őfelsége herceg elvtárs. Színes NDK. Ság vári: K: 5 és 7 ó. Vágta a völgyben. Mb. szovjet. — Ta­polca. kert: K: f. 9 ó. A halál 50 órája. Színes am. Dupla hely- ár! — Népkerti szabadtéri: K: f. 9 ó. A halál 50 órája. Színes am. Dupla helyár! Közlemény---­A Magyar Államvasutak igaz­gatósága közli, hogy július 20- tól augusztus 28-ig nem közle­kedik a Miskolc, Tiszai pálya­udvarról 8 óra 02 perckor Özdra induló 9522. sz. személyvonat. Ugyancsak július 20-tól augusztus 27-ig nem közlekedik Miskolc Tiszai pályaudvar és Sajóecseg között a 20 óra 17 perckor induló személyvonat. Helyette 20 óra 05 perckor indul vonat Miskolcról Sajóecsegre. A miskolci repülőtér és Sajóecseg állomás között építik a pályát, ez tette szükségessé a menet­rend változtatást. PERCEK, GÓLOK, MÉTEREK ÉDOSZ-sportnapok Miskolcon Borsodi sikerek Salgótarjánban Tóth Gyula 3. lett Szegeden Atlétika Vasárnap még /V®, a nap is előbújt a szegedi nem- W9 zetközi maratoni Jp “ versenyre, ame­f lyen az idén for­dult elő először, hogy több volt a külföldi részvevő, mint a hazai. Az előzetes hí­rekkel és nyilatkozatokkal ellentétben mégiscsak indult a versenyen az ötszörös baj­nok, ózdi Tóth Gyula is. A kiváló versenyző, aki már hosszú hónapok óta sé­rüléssel bajlódott, végig az élbolyban volt, 5 kilométer­nél harmadmagával, 10-nél kettesben, a belga Periennel, a belga futó azonban 35 ki­lométernél visszaesett 40 ki­lométernél, a finisben vi­szont fordulat következett, és két lengyel sportoló vette át a vezetést, Tóth a harmadik helyre esett vissza. Ez is ma­radt a végső sorrend: 1. Kör­téé (lengyel) 2:24;35,6. 2. Wawrzuta (lengyel) 2:24;50, 3. Tóth Gy. (Ózdi Kohász) 2:25;06,4. Az utánpótlás atlétikai ba j­nokság Budapesten megren­dezett országos bajnokságán a diósgyőri Sáfrány szerepelt a legjobban. Kalapácsvetés­ben 50,58 m-es dobással a 2. helyen végzett. Vasárnap erős oldalszél mellett rendezte az ÖKSE minősítő versenyét. Jobb eredmények. Férfi 100 m: 1. Bánkút! (DVTK) 11,0, 2. Fol- láth (Ózd). 300 m leány: 1. Török M (Ormosbánya) 44,4, 2. Tóth I. (MVSC). 100 m-es gát: 1. Janvátl (Özd) 15,7. 600 m-es férfi: 1. Vámos (Ózd) 1:49,3. 800 m, férfi: 1. Hor­váth (Földes Gimnázium) 2:09. 100 m, női: 1. Schwei - chardné (Özd) 12,8, 2. Faze­kas K; (MVSC). 60 m, leány: 1. Sáfi (Ózd) 11,9. Női ma­gasugrás: 1. Jeges E. (DV- TK) 145 cm, 2. Paulin (DV­TK), 3—4. Farkas E. és Ga- lambosi M. (Ózd). Női távol­ugrás: 1. Fazekas (MVSC) 563, 2. Galambost (Ózd), 3. Farkas (DVTK). Férfi távol­ugrás: 1. Hadobás P. (Or- mosbánya) 618, 2, Nagy P. (Földes Gimn.). 400 m, fér­fi: 1. Zsilinszki P. (DVTK) 51,2, 2. Miskolci (MVSC). Női diszkoszvetés: 1. Együd (Ózd) 27,50. Női gerely: 1. Együd (Ózd) 38,17. Ökölvívás- Véget értek Salgótarjánban a háromnapos Äv Szondy-kupa J I küzdelmei. 15 egyesület 115 versenyzője lépett a szorító- ba. Éppen ezért örvendetes, hogy szép borsodi sikerek is születtek. Különösen a fel­nőtt borsodi öklözök tettek ki magukért, akik a nyolc súly­csoportban (közép- és félne­hézsúlyban nem volt induló) hat bajnokságot szereztek! Eredmények. Serdülök, pe­helysúly: 1. Berecz (MVSC). .Könnyűsúly: 1. Bara (MÉM- TE). Kis váltósúly: 1. Mustos II. (Ózdi Kohász), 2. Bak (MVSC). Középsúly: 1. Kiss (Ózdi Kohász). Ifjúságiak, könnyűsúly: 1. Mustos I. (Ózdi Kohász), 2. Szegedi (MVSC). Felnőttek, légsúly: 1. Csó­ka (MÉMTE). Harmatsúly: 1. Csendom (MVSC). Pehely­súly: 1. Pozsonyi (MÉMTE). Könny űsúly: 1. Remsberger (MVSC). Kisváltósúly: 1. Ra- dócz (Ózdi Kohász). Nehéz­súly: 1. Kaposvári I. (MÉM­TE). Úszás r Kétnapos ver­seny kezdődött tegnap reggel Tapolcán. A te­rületi gyermek seregszemlén in­dultak a Hajdú-Bihar megyei úszók is. Eredmények, leányok, bé­ka-korcsoport. Bajnokok. 100 m gyors: Havasi (Ózd). 100 m mell: Kaposvári (Ózd). 100 m pillangó: Kaposvári. 100 m hát: Kapás (Miskolci Spartacus). Delfin-korcso­port. 100 m gyors: Kincses (DVSC). 100 m mell: Somo­gyi (DVSC). 100 m pillangó: Krisztik (Miskolci Sparta­cus). 100 m hát: Krisztik. Fiúk, béka-korcsoport 100 m gyors: Tőzsér (DVSC). 400 m gyors: Tőzsér. 190 m pil­langó: Szűcs főzd). Delfin- korcsoport: 100 m gyors: Ste- fán (Miskolci Spartacus). 100 m mell: Stefán. 400 m gyors: Stefan. 100 m pillangó: Kris- kovics (Ózd). Sparfakiád ÉDOSZ sportnapokat ren­deztek a hét végén Miskol­con, az Ifjúsági sporttelepen. Az élelmiszeripari dolgozó legjobb megyei versenyzői­nek vetélkedését nem fogad­ta kegyeibe az időjárás, hi­szen mindkét napon rossz, hidgg, szeles, sőt esős időben voltak a döntők, melyeken közel kétszázan indultak. Eredmények. AfíétiJca, fu­tószámok, férfiak, 190 m: 1. LásovBzki (Sátoraljaújhely), 2. Szabó (Miskolc), 3. Barta (Kazincbarcika). 400 m: 1. Szabó (Miskolc). 2. Magyar (Szerencs), 3. Bányai (Sze­rencs). 1500 m: 1. Remmeczki (Kazincbarcika), 2. Szabó, 3. Juhász (mindkettő Miskolc). 4x100 m váltó: 1? Miskolc I., 2. Kazincbarcika, 3. Miskolc II. Nők, 60 m: 1. Kólái (Ka­zincbarcika), 2. Kovács (Mis­kolc), 3. Nagy (Miskolc). 400 m: 1. Kálai (Miskolc), 2; Bu- daházi (Kazincbarcika), 3. Nagy (Miskolc). Ügyességi számok, férfiak, távolugrás: 1. Mixtai (Sze­rencs), 2. Lisovszki (Sátoral­jaújhely), 3. Eke (Kazincbar­cika). Súlylökés: 1. Kovács, 2. Szöllősi (mindkettő Miskolc), 3. Kálai (Kazincbarcika). Gránátdobás: 1. Fejes (Mis­kolc), 2. Guiyás (Szerencs), 3. Mosóczki (Miskolc). Nők, tá­volugrás: 1. Budaházi, 2. Ká­lai (mindkettő Kazincbarci­ka), 3. Nagy (Miskolc). Súly­lökés: 1. Pincsák, 2. Nagy, 3. Verespei (mindhárom Mis­kolc). Gránátdobás: 1. Kole- szár, 2. Pincsák, 3. Verespei (mindhárom Miskolc). Járőrvecseny, férfiak: 1. Miskolci Sütőipar I., 2. Mis­kolci Sütőipar II., 3. Kazinc­barcikai Sütőipar. A nőknél a Miskolci Csokoládégyár csapata szerezte meg az el­sőséget, második helyen a Miskolci Húsipari Vállalat végzett, míg a Kazincbarcikai Sütőipar csapata itt is har­madik lett. Lövészet, férfiak: 1. Mis­kolci Sütőipar I., 2. Miskolci Sütőipar II., 3. Kazincbarci­kai Sütőipar. Nők: 1. Miskol­ci Sütőipar, 2. Miskolci Hús­ipar. Labdarúgás, elődöntők: Sá­toraljaújhely—Özd 5:0, Mis­kolc—Szerencs 3:1. Döntők az első helyért: Sátoraljaúj­hely—Miskolc 3:1 (1:1). 3. helyért: Özd—Szerencs 1:0 (1:0). Végeredmény: 1. Sá­toraljaújhely, 2; Miskolc, 3. Ózd, 4. Szerencs. Labdarúgás Miskolci járás—Szerencsi já­rás 4:1 (3:0) A miskolci járási labdarú­gó válogatott már harmadíz­ben játszott mérkőzést az ár­vízkárosultak javára. A va­sárnapi találkozót Felsőzsoi- cán rendezték még. mintegy 500 néző előtt A játékvezető Losonczi volt. Miskolc: Neu sebei II. — Tatárka, Szatmári, Darmol, Halász, Mészáros, Tóth II., Madalina, Szabó I. (Papszósz). Szolga, Bozó TI. Edző: Beu­schel Károly. Szerencs: Galatóczki — Tí­már, Verba, Kassai, Bodnár CPetruska), Kádas (Kaposi), Pálul- (Papp I.), Papp II., Fi- csor, Virágh, Szepesi. Edző: Deák István. A találkozó rendkívül sportszerű mérkőzést szép játékot hozott Góllövőle: Ma­dalina (2), Tóth n., Bozó II., illetve Pálur. Jók: Neuschel II. (a mezőny legjobbja), Ta­tárka, Szatmári, Tóth II., il­letve Tímár, Verba, Pálur. Siiloraijaújhelyi járás: Vaj­dácska—Hercegkút 0:2, Mak- koshotyka—Vámosújfalu 2:1, Olaszliszka—Tolcsva 1:0, Sá­rospatak II.—Hollóháza 2:0, Révleányvár—Zalkod 0:2, Viss—Györgytarló 2:2, Nagy- rozvágy—Kenézlő 5:0, Pácin II.—Tiszacsermely elm., Ka­ros—Bodroghalom 3:4. Sátoraljaújhelyi járási I. o. Hegyközi csoport: 1. Makkoshotyka 11 8 1 2 51:14 17 Alsóregmec 11 8 — 3 41:14 16 3. Sárospatak 11. 10 7 •» 1 33:16 16 4. Hollóháza 9 7 1 1 28: 7 15 5. Tolcsva 9 5 2 2 14: 6 12 ti. Olaszliszka 11 4 3 4 12:17 11 7. Vámosújfalu 11 3 3 5 1«:14 9 8. S. MÁV Vasas II. 8 3 o 3 14:26 8 9. Hercegkút 11 2 3 ti 15:22 7 10. Vajdácska 10 2 2 ti 14:24 ti 11. Füzér 9 3 — ti 15:29 ti 12. Alsóberecki 10 1 3 ti 14:32 5 13. Füzérra dvány türölvc 14. Cigánd 11. törölve Bodrogközi csoport: 1. Kenézlő 12 9 — 3 48:lfr 18 2. Nagyrozvágj 9 8 1 — 35:11 17 3. Viss 10 8 1 1 36:14 17 4. Bodroghalom 11 6 3 2 27:18 1 5 5. Karos 11 7 — 4 31:31 14 6. Györgytarló 11 4 2 5 28:27 10 7. Pácin II. 10 5 — 5 23:25 10 8. Tiszacsermely 9 3 1 5 25:27 7 9. Riese 10 3 1 ti 24:43 7 10. Cigánd 9 2 •> 5 13:20 6 11. Zalkod 10 2 1 7 16:37 5 12. Révleányvár 10 1 2 7 17:27 4 13. Karosa II. törölve 14. Zemplcnagárd törölve A Szerencs járási I. osz­tályú bajnokságban helyosz­tó mérkőzést játszottak a hét végén. Az első helyért: Tak- taszada—Bodrogszegi 5:2 (1:0). Harmadik helyért: Prügy—Bekecs 2:2 (1:1). A visszavágó találkozókra jú­lius 26-án kerül sor. Lejátszottak egy árvíz mi­att elmaradt mérkőzést is a járásban, amelyen a Tiszala- dány l:l-re végzett Jajha­lommal. To4ó A unó 29. heti eredmé­nye: 1, x, 1, 1, 1, 1, 1, x, 2, x, x, 1, 1 és a plusz egy: 1. K erek pár Vasárnap. a szikszói úton ren- dezték meg me- ^1 gyénk hosszútávú bajnokságát, me­lyen csaknem öt­venest indultak. Az időjárás itt sem fogadta kegyeibe a versenyzőket A bajnokság érdekessége, bogy Géra Imre háromszor is defektst kapott, aminek következtében gumi-, egyszer pedig még kerékcse­rére is kényszerült, mégis ő nyerte meg a verseny kereke s felnőttek küzdelmét, 2. Veres (mindkettő MVSC), 3. FSbri (Kazincbarcikai Vegyész). A versenykerekes ifjúsá­giak bajnokságában 1. Mat­ézis, 2. Hubai, 3. Vadász (mindhárom MVSC). Junio­rok: 1. Sóvári (Kazincbarci­kai Vegyész), 2. Kovács (MVSC). Vaskerekes ifjúsá­giak: 1. Kiss, 2. Budaházi, 3. Sándor (mindhárom MVSC). Vaskerekes serdülők: 1. Ottó­kéi, 2. Román, 3. Bádec (mindhárom MVSC). Kajak—kenn Már pénteken délután megkez­dődött az Űjpes- ti-öbölben az or­szágos junior, il- júsági és serdülő kajak-kenubajnokság, mely­nek valamennyi versenyszá­mában igen népes mezőnyök álltak rajthoz. Jellemző, hogy még a váltószámokban is elő­futamokat kellett rendezni, amire még nem volt példa a magyar utánpótlás kajak-ke- nuversenyein! A serdülő fiúk PK—4 2000 méteres bajnokságát a DVTK nyerte meg az Újpesti Dózsa és a Rába ETO előtt. A PC— 1 2000 méteres döntőjében pe­dig Zaborecz Árpád (DVTK) diadalmaskodott. Búiorkiáüíltás és vásár füzesabonyi an A művelődési ház nagytermében és a bútoráruházban, július 20-tól augusztus 3-ig. Nyitva: 8—18 óráig, vasárnap is. Bútorkészletünk és lakberendezési cikkeink választéka minden igényt kielégít. ÁFÉSZ. Füzesabony ^ád ÍÓ __________ K ossuth rádió. 8.20: Opera- ,,8yesek. 8.50: Harsan a kürt- 9.25: Népi zenekarok műso- M.05: A felsfllt vőlegény. i-26: Zenekari muzsika. 12.30: ííp'ődíakoktél. 13.45: Törvény- frjáyv. 14.00: Kéruspódltim. 14.11: wszer már tetszett: TUnemé- t/es Ferdinand. 15.10: Carlo Ma- tGitilini vez.ényel. 16.05: Mai t»®4k — mai dalok. 16.17: Acs- t,h4netok. 16.37: A lengyel kul- .JJK hete. 17.20: Traviata. Opc- ,.Részietek. — 17.48: Mit szól a taszter intézkedéséhez? 18.16: n/Jhezmüzeum. 18.28: Könnyűze- l9” híradó. 19.25: A Szabó1 család. th?: Az. évszázad nagy Brr - SiT-’eti-előadói. 21.04: Kozmosz. w1®: Népi zene. 22.20: Operett- etetek. 23.10: Szimfonikus ze- w; 9-10: Vidám vásár. Dtmajevsz- 1 filmzenéjéből. > íl ‘öfi rádió. 8.057 Tánczene. jg: Külpolitikai figyelő. 9.09: 1(!*yászene. 9.15: Kamarazene. H'Jh Zenés műsor üdülőknek, üj»: Vitnyédi lakodalmas já- 12.28: Haydn operaiból.- z'j': Kórusok, hangszerszólók. ilJjk Randevú kettőtől hatig. 19*J: Fiatalok hullámhosszán. Művelődéspolitikai műsor, könyvek. 20.28: Nóták. Rádiójáték. 22.00: A len- tj^Mciiltúra hete. 23.15: Ritmus-

Next

/
Oldalképek
Tartalom