Észak-Magyarország, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-27 / 149. szám
éSZAK-MAGYARORSZAG 6 ™ Szombat, 1970. június 27. Az 1970. január 1. napján hatályba lépett jogszabály rendelkezése szerint (11/1909. (XII. 28.) MŰM sz. r.) az 1970. január 1. napján, vagy azt követően sorkatonai szolgálatot teljesítő személyek szolgálati idejét munkaviszonyban töltött időként kell figyelembe venni abban az esetben is. ha bevonuláskor munkaviszonyban nem álltak, vagy munkaviszonyuk a sorkatonai szolgálat ideje alatt megszűnt. (Pl. próbaidő, határozott idő letelte folytán.) Ezt az időt a fegyveres erők illetékes szervétől kapott igazolás alapján a katonai szolgálatot követő munkába lépéskor a vállalatnak kell a dolgozó munkakönyvébe bejegyeznie. Mivel a vállalatok munkaügyi eljárásában az említett jogszabály alkalmazása során téves intézkedések tapasztalhatók, — a helyes eljárás biztosítósa és a panaszok megelőzése érdekében — szükséges rámutatni az alábbiakra: A jogszabály rendelkezése alapján 1970. január 1. napján, vagy azt követően sorkatonai szolgálatot teljesítő személyek teljes szolgálati idejét figyelembe kell venni, nem pedig csupán a szolgálati időnek az említett időpontot követő részét. — Ha tehát például valaki I960, október 1-ével vonult be sorkatonai szolgálat teljesítésére, és 1971. augusztus havában szerel le, szolgálati idejét 1908. október 1. napjától figyelembe kell venni a munkaviszonyban töltött számításnál, mivel a dolgozó 1970. január 1. napján sorkatonai szolgálatot teljesített. A jogszabály rendelkezéseinek helyes és törvényes alkalmazása egyaránt köz- és magánérdek. Küzülctck és magánosok részére villanyszerelési munkálatokat vállalok. Freivolt Béla villanyszerelő mester. Miskolc, III. kér.. Avar utca 1G. Telefon: 21-822. ______ G yermek mellé idősebb asszonyt, bentlakással felveszek. Érdeklődni: 17—20 óráig. Miskolc, I., Eszterházy u; 25. Ke- resztesné. Kereskedelmi technikumot végzett dolgozót felvesz az Öra- és Ekszerkereskeclelmi vállalat 152. sz. boltja. Jelentkezés: Miskolc, I-, Széchenyi u. 04._________________ B etegápolást vállalok. Írásbeli ajánlatokat „Megbízható” jeligére a kiadóba, Széchenyi u. 15—17. Miskolcon is cserélheti» az import turista gázpalack Közgazdasági technikumot végzett, könyvelésben, bér- számfejtésben, áruforgalomban jártas női munkaerő állást változtatna. „4 éves gyakorlattal” 30 825. sz. jeligére a hirdetöbe, pf. 13.____________ F elvennék jól képzett női fodrászt. Juhász. Mezőcsát, Kossuth u. 21. Több hónapos problémát okozott az import pb-gázpalackok töltése, illetve cseréje, amelyet nem tudott biztosítani a TrGÁZ miskolci tizem egysége. Ezt lapunkban is szóvátetttik, s kértük az illetékesek mielőbbi intézkedését. — Egyelőre, hosszas utánjárás után sikerült végre 56 db 1 kg-os és 7 db fél kg-os cserepalackot beszerezni — mondotta Katona Zoltán, a TIGÁZ miskolci üzem egységvezetője. A jövőben tehát nem kell már Budaörsre, vagy Nyíregyházára küldeni a palackot, mert azok a miskolci cseretelepen beszerezhetők. Gyakorlattal rendelkező lakatos, villanyszerelő, motorszerelő és hegesztő szakmunkásokat, férfi és női könnyűgépkezelőket, férfi és női segédmunkásokat felvesz a Beton- és Vasbetonipari Művek alsózsolcai gyára, Alsózsolca. Jó kereseti lehetőség, 44 órás munkaidőrend, napi egyszeri étkezést, a távollakóknak korszerű munkásszállókon elhelyezést biztosítunk. Utazási költségekben magas vállalati kedvezmény. Jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál. Értesítés! Értesítjük az alábbi területen lakó fogyasztóinkat, és üzemelő közü- leteket, hogy munkálatok végzése miatt a közölt napon 7 órától 17 óráig az áramszolgáltatást szüneteltetjük: 1970. június 29-én: József Attila u. 41. számtól 51. számig — Vásárhelyi Pál utca végig. 1970. július 1-én: József Attila u. 45—59. számig, Partizán u. 2. szám, í—15. számig, Vásárhelyi Pál u. 2. szám, 1—19. számig. ÉMÁSZ I. sz. kirend. A Miskolci Mélyépítő Vállalat, Miskolc, Partizán u. 2, sz., (cl- vesz: kubikosokat, könnyű- és nehézgépkezelőket, dömpervezetőket, segédmunkásokat. Üzemi ebéd, munkásszállás, hetenként szabad szombat. Felvételre keresünk építészmérnököt és legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező építésztechnikust. Jelentkezés a Miskolci Üveggyár személyzeti osztályán, szombat kivételével bármelyik nap 7 órától 15 óráig. Címünk: Miskolc, III., Tatár u. 28. Ipari számviteli gyakorlattal rendelkező, mérlegképes könyvelőt, számviteli csoportvezető munkakörbe felvesz a Beton- és Vasbetonipari Művek alsózsolcai gyára, Alsózsolca. Jelentkezés a számviteli osztály vezetőjénél. Adminisztratív munkakörben jártas gépírónőt 2 hónapra, lakatost végleges szerződéssel alkalmazunk. Fizetés megegyezés szerint. Tüzeléstechnikai Kutató- intézet, Miskolc-Egyetemváros. Ifjú szakmunkások, figyelem l Budapesti munkahelyeinkre felveszünk kőműves, építőgépész, ács-állványozó, vasbetonszerelő, vízszigetelő, tetőfedő, bádogos, épületasztalos és szegezőlakatos, bútorasztalos, épület- és általános lakatos, üveges, szobafestő és mázoló, hidegburkoló, hézagmentes padló burkoló, parkettás, műkövei, villanyszerelő, víz-, gáz- és központifűtés-szerelő szakmunkásokat. Jelentkezés a Középületépítő Vállalat munkaerő-gazdálkodásán. Budapest, V., Molnár u. 19. Felveszünk építőiparban jártas, mérlegképes főkönyvelőt. Fizetés: megegyezés szerint. Feltétel: ó éves szakmai gyakorlat. Jelentkezés helye: Ónodi Vegyesipari Ktsz. 16 évet betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamuttextilművek Jacquard Szövőgyára. A betanulási Idő 12 hét; ezen idő alatt havi 1050 Ft bruttó fizetést, és napi 1 Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett le- ényotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés Írásban, a PTM Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán, Bp., Xin., Szekszárdi u. 19—25. Északkeletmagyarországi iparvállalat közgazdasági egyetemi, vagy számviteli főiskolai végzettséggel, megfelelő gyakorlattal, VEZETŐ ALLÁSÜ dolgozót keres. Pályázatokat önéletrajz csatolásával a Felszabadulás téri hirdetőbe kérjük leadni „Főkönyvelő 1692” jeligére. Volkswagen személy- gépkocsi, kisablakos, szinkronváltós, eladó. Miskolc, Bádogos u. 5._______________________ Fiatal nyestet, borzot, nyúlbőrt veszek. Dunaharaszti, Szilágyi u. 77. Részletfizetésre re- kamiék, garnitúrák, fotelágyak. Kérjen képes árjegyzéket. Román kárpitos, Budapest, Nagymező utca hatvanhat. Vennék pulóverkötő gépet, C, vagy 10-es, dupla tűagyasat. Cím az ózdi hirdetőbe. Konyhabútor és sötét hálószobabútor eladó. Horváth, MSZB tér 2. __________________ B ontásból ajtók, faanyag, léc, falikút, deszka, angol-W. C., ácskapocs, ruhásszekrény, asztal, bárszekrény, függönykarnis, sodronyos ágy, lószőr matrac, csillár, képek eladók. Debrecenyl u. 10. ________________■ 9 6 bőgős, 14 regiszteres, jó állapotban levő Weltmeister tangóharmonika eladó. Érdeklődni: délután 5 órától. Viskolcz Erzsébet, Miskolq, Kassai u. 70., IV., 1. (Szentpéteri-kapui 9 emeletes bérház.) __ S zögletes Wartburg eladó. III.. Miklós u. 26. Generálozott Skoda Octávia Super eladó. Telefon: Sárospatak 125. Budavári (hétköznap)._____________ 2 db használt sezlon eladó. Dr. Gaál, Szigligeti Ede tér 3. sz.. Eladó csehszlovák konyhaszekrény, varrógép, sezlon, nyugágy. Érdeklődés: 17 óra után. Miskolc, Gagarin u. 1.. íszt. 2. Eladó 1500-as Polski FIAT. írásbeli ajánlatokat „Színválasztás előtt” jeligére a kiadóba, Széchenyi u. 15—17._________________ E ladó költözködés miatt, jutányos áron: 1 db pianinó, kifogástalan állapotban, 1 db kihúzhatós, 12 személyes ebédlőasztal, színes bútor tükörrel, beépített mosdóval, víkendház-berende- zésre igen alkalmas. Érdeklődni: Miskolc, Kölcsey u. 12. Szegőnél^ __ __________ V ilágos’ teleháló eladó. Diósgyőr, Ákos u. 9._________________ B árszekrényes iv- szekrény eladó. Mátyás király u. 41.___ V aria szobagarnitúra, újszerű állapotban, íróasztal, német kagylófotelokkal, helyszűke miatt elacfá, esetleg darabonként is. Bacsó Béla u. 4., III/3. Megtekinthető: hétköznapokon. ______ W arszawa üléshuzat, keréktárcsák, rá- fok, belsőgumik el- adók. Telefon: 33-822. Eladó bontásból dupla bejárati ajtó, 120x 180-as üvegfal, vasrácsos ablak, 50xG0-as ablak. Balassa u. 20. (Martintelep.) Kombinált szekrény, hálószobabútor, magányos szekrény, világos, háromajtós szekrény, konyhaszekrény, fotel, szék, asztal, ágyneműtartó és egyéb használt bútorok eladók. Pianinó és táskaírógép bérbe adó. Széchenyi u. 76.______ Alig használt mély gyermekkocsi eladó. Megtekinthető: egész nap. Miskolc, Zombo- ri u. 3/1., I., 4. ajtó. Fürediék. 800-as DKW Junior de Luxe kifogástalan állapotban eladó. Miskolc, III., Lányi Ernő u. 8., íszt., 2. _________ H asznált rádiót, hanglemezt, lemezjátszót, tv-t vesz és elad, használt rádióke- reskedés. Szeles u. 24. Zongora, világmárkás, körpáncélos, rövid, olcsón eladó, részletre is, vagy bérbe adó. Szentpéteri- kapu 101. sz., IV/3, 408-as Moszkvics személygépkocsi, 15 000 kilométerrel eladó. Szirma, Pólya Jenő u. 15. _______________ „ Szikra” típusú kombinált szekrény eladó. Fizetési kedvezménnyel is. Miskolc, IIL kér., Lumumba u. 4., ü/3. Kilián Gimná- zium mellett. Panorámás Opel Record személygépkocsi eladó. Simon György, Miskolc-Tapolca, Kő- bánya u. 12. 1200-as Volkswagen motor, garanciával eladó.__Telefon: 34-414. I larmóniumot keresek megvételre, egy-, vagy másfél sípsorost. Miskolc, II., Nagyszalonta utca 4. Tóth Sándor.___ J ó állapotban levő Skoda Octavia Super sürgősen eladó. Érdeklődni : vasárnap és hétfő du. 4-től este a- ig. Tamássy, Bánhorváti, _ Bányatelep. Eladó Wartburg 1000- es személygépkocsi, kedvező fizetési feltételek mellett. Szirma, Hevesi Ákos u. 34. ___ Ü j „Balassa” kombinált szekrény és új konyhabútor eladó. III. kér., Rácz Adóm u. 33. sz., IIT/6. ______ J ó állapotban levő „Pannónia” oldalko- csis motorkerékpár eladó. Martintelep, To- mory u. 32. Szőlő terméssel együtt, Bodrogkeresz- túrban, déli lejtőn, betegség miatt, áron alul eladó. Telefon: 38-812, 17 óra után. Üres szoba albérletbe július 1-től, gyermektelen házaspárnak kiadó. Martintelep, Latinka Sándor u. 79. Avason, Arnóti sor 108. sz. alatt pince, 38 négyszögül telekkel eladó. Érdeklődni: Miskolc, Kölcsey u. 12., Szegőnél. ________ T apolcán, F.nyedi és Zója utca között, Beregi úton villatelkek eladók. Érdeklődni lehet: délután.__________ K omlóstető 49. sz. alatti ház, azonnali beköltözéssel eladó. Ugyanott szőlőtelepítésre alkalmas, 1100 négyszögöl terület is. Érdeklődni: Miskolc, 111., Szántó Kovács János u. 22. szám alatt, naponta délután 4 órától. ______________ I dősebb nő gondoza- 120 négyszögöl, házBát lakásért vállalom helynek alkalmas te(tanárnö). Széchenyi lek eladó. III., Zenta u. 18., íszt. 3.________ u. _15._________________ G yümölcsös a tapol- Kiadó bútorozott cai műút mellett el- szoba, két fiatalember adó. Érdeklődni: 15- részére, július hó 1-re. 768-as sz. telefonon. ül., Endresz György u. 30. „Selmer” hangfal, erősítővel, „Marshall” torzító, vau- oedál, visszhangosító, mikrofonállványok és mikrofonok, sürgősen eladók. Nemes. Örs u. 13._______________________ 12 5 köbcentis, MZ motorkerékpár eladó. III. kér., Hegyes u. 18._____________________ „ Zaporozsec.”kiutn- lás, mely 1971. elejére szól, eladó. Ugyanott veszek keveset használt Wartburgot, vagy utalványt. Miskolc, IIL, Árpád u. 28. Kézi hajtással működő gyógykocsi eladó. Mezőcsát, Kinizsi u. 17. Fiatal mérnök házaspár fürdőszoba- és esetleg konyhahasználattal albérletet’ keres. Kérem az értesítést a 34-323/163-as telefonon. Elcserélném Kilián- Dorottya utca 4. sz., 2. ajtó (három- egy emelethez tartozó), kétszoba- összkomfortos, ház- felügyelői lakásomat hasonló főbérletire. Érdeklődni: egész nap. Leninváros mellett, árvízmentes helyen, Nemesbikk központjában, Alkotmány tél 12. számú, 2 szobás, beköltözhető ház, 690 négyzetül telken, melléképületek, 22 szőlőlugas, 90 termő gyümölcsfa, földiepres eladó, 70 000 Ft-ért. Ugyanott szép hálószo- bábútor, ágynemű, felsőruhák, olcsón eladók. MAV-állomás, Hejőpapi. Oda és visz- sza, Leninvárosba gyakori autóbuszjárat. Árusítás: szombaton, vasárnapokon. Dobos. Családi, kertes villa igényesnek, kétszáznyolcvanezerért eladó. Garzon főbérletet beszámítok (beköltözhető). Érdeklődők „Alkalmi vétel” jeligére írjanak a kiadóba, Széchenyi u. 15—17. Kiadó külön bejáratú szoba albérletbe, július 1-re, bútor nélkül, gyermektelen házaspárnak. I., Pozsonyi u. 2. sz. __________ S zoba-konyhás, kertes ház, beköltözhetően, sürgősen eladó. Miskolc, III., Mária u. 43. sz. _________________ E lcserélném nagyméretű. 1 szoba, konyha, előszoba, éléskamrás, alacsony bérű MIK-lakásomat villamosmegállónál, 1 szoba, konyhás bérházi lakásért; I—II. emeletig, megegyezéssel. Tizeshonvéd u. 30., 4. ajtó._________________ E lcserélném gödöllői kertes családi házamat miskolcira. Érdeklőd- nt: Kassai u. 4G., III/4. Egri három szoba, hall, összkomfortos, szőlő-gyümölcsös, kertes házamat elcserélném miskolci, hasonló kisebbért, vagy eladnám. Cím: Háztulajdonos, Eger, Petőfi u. 16.____________________ A vasalja 12. számú ház, beköltözéssel eladó. Érdeklődni: MSZB tér 2. alatt, I-Iorváthnál. ____________ E lcserélném egyszo- ba-lakókonyhás, összkomfortos lakásomat kisebbért, lehet garzon is. Miskolc, Szemere u. 10., jobbra 1. ajtó. (Nem a szabóműhelyben.)__________ Víkcndtelkek Tapolcán eladók, az Enyedl utca sarkán. Érdeklődni: vasárnap a helyszínen, vagy in., Bercsényi u. 12. üres szoba július 1- től kiadó. Kistábornok u. 56/b.___________ _ E ladó családi ház, két üzlethelyiséggel. Érdeklődni: József Attila u. 35. Varga. Keresek egy nagyobb szobát, vagy kis szoba-konyhás lakást, költségmegtérítéssel. „Egyedüli, dolgozó asszony” jeligére a kiadóba, Széchenyi u. 15—17. ____ _ M iskolc legszebb részén levő, kétszoba- összkomfortos, gázfűtéses, tanácsi lakásomat elcserélném há- romszoba-hallos nyíregyházira. „Miskolc” jeligére a kiadóba. Eladó 3 szobás csa- di ház, főútvonal mentén. Pereces, Bollőalja 120.___________ Elcserélném kétszo- ba-étkezős, gázos, összkomfortos, tanácsi lakásomat, kétszobás bérházi, vagy udvarosra. Katowice u. 25^ III/2. __________________ E lcserélném Szentpéteri-kapui, 2 szobás, összkomfortos, tanácsi, gázfűtéses lakásomat Győri-kapui két és fél, vagy háromszobásra. Katowice u. 27. sz.; fszt. 1. ajtó. Elcserélném egyszo- ba-összkomfortos, szövetkezeti lakásomat, kétszobás hasonlóra, a Győri-kapuban. Érdeklődni: 15 óra után a 18-170-es telefonon. Rövid időn belül beköltözhető, különálló szoba, konyha, spájz, előszobás lakás kiadó. Pereces, Csehov u. 9.____________________ Eladó családi ház, kombinált szoba-, hálószoba- és konyhabútor. Érdeklődni: Salétrom u. 9. Debrecenire cserélném miskolci kotszo- ba-összkomíortos, második emeleti, tanácsi lakásomat. Ajánlatokat „Debreceni” jeligére kérnék a miskolci^ kiadóba. Eladó 4 szoba, összkomfortos, szuterénes, garázzsal és minden mellék gazdasági épülettel ellátott családi ház, 2x800 négyszögöl szőlő, 638 négyszögöl házhely. Jó állapotban levő BMW személy- gépkocsi. Érdeklődni: Sajószcntpéter, Kossuth L. u. 45., Vad- nay, vagy Miskolc, 37-008-as sz. telefonon. Közületnek, vagy magánosnak garázs kiadó, Kont—Zrínyi bér- házaknál. Ajánlatokat a hirdetőbe, pf. 13-ra kérem, „5x3” sz. jeligén^ __________________ K ülön bejáratú szoba. fürdőszoba-használattal, két személynek kiadó. Zrínyi u. 17.__________________ M ályiban, Fő utca 1G. számú ház, ugyanott jól gondozott szőlő, gyümölcsös, nagy köpincével eladó. Elcserélném 2 szoba, összkomfortos, zárt udvaros, olcsó bérű lakásom másfél szobás bérhúziért. Ugyanott eladó jó állapotban levő csővázas re- knmié, 2 fotel, toaletttükör, háromajtós szekrény és dohányzó- asztal. Sebestyén, Arany János u. 144. Garázs Arany János utcában kiadó. Érdeklődni: 36-151-es telefonom _________ K ülönálló üres szoba fiatal házaspárnak július hó 1-től kiadó. Ilejőcsaba, Cseresz- nyés u. 4. Elcserélném 1 szoba, konyha, előszoba, spájzos, házfelügyelői lakásomat hasonlóra, vagy garzonra. József Attila u. 17.__________ Uj családi ház eladó. Autót beszámítok. Szirmabesenyő, Rózsa u. 8,__________ M egvételre keresünk 3 szobás házat, a tiszti telepen, esetleg a belvárosban, cserebeköltözéssel. Adok: 2 szoba, összkomfortos, 1 szoba, konyhás miskolci lakást, plusz 1 szoba, hallos, budapesti öröklakást. Telefon: 14-G20, csak hét- köznap, 9—17 óráig. Mályi központjában házhelyek, a téglagyár mellett lakóház eladó. Cserét beszámítok. Nagy Béla. Víkcndházak építése. DOBOS építész. Borsvezér u. 26. Matematika-fizika Bzakos grmnáziumi tanár javítóvizsgára és pótérettségire előkészítést vállal. Park u. 9. sz., I. emelet 1. (Petneházy utcai bérházak.) Hajszálak végleges eltávolítása. Tömös- közyné, Kemény u. 8. A Diósgyőri Szűcs Ktsz-szel szemben levő utca. 24/170 magas technikus megismerkedne korban hozzáillő lánnyal. Csak címmel ellátott levelekre válaszolok. Leveleket „Piros szegfű” jeligére a kiadóba, Széchenyi u. 15—17. Közgazdasági technikumkiegészítő tanfolyam indul, érettségizettek részére, elegendő jelentkezés esetén a Közgazdasági Szakközépiskolában. Érdeklődés. jelentkezés: Ózd, Rudas László u. G. Matcmalikakorre- petálást. ismét vállalok. Érdeklődni: 16 óra után. / Kassai u. 54., 1/4. Olcsó nyaralás Avastető legszebb helyén. Arvayné, Munkás u. 6. Néhány sor kézírásból legőszintébb jellemábrázolást küldöm egyéniségéről. Adatokat : kor, foglalkozás, válaszbélyeg. Somos- kéry Pál, Budapest, 10. Postafiók 144. 170/62 éves, elvált, minden káros szenvedélytől mentes férfi, házasság céljából megismerkedne finom- lelkű, barna, molett, egyedülálló nővel. „Megértés” 30 024. sz. jeligére a hirdetőbe, pf. 13. Francia és magyar nyelv tanítását vállalom. Éberné, Ságvári u. 13. Üj lakótelep. 42 éves, független, magányos, iskolázott, jó megjelenésű, kertes házzal rendelkező, dolgozó nő, jó férjet keres, házasság céljából, aki szeretetre, megértésre, boldog otthonra vágyik. Címmel ellátott leveleket „Megtalált évek” jeligére a kiadóba, Széchenyi u. 15—17. Nyári diák beat tánctanfolyam július 1-én, szerdán délután 5 órakor kezdődik a tánctanítók iskolájában. Debrecenyl u. 29. Jelentkezés egész nap. Az 5. sz. AKÖV FELVÉTELRE KERES MÄVAUT gépkocsivezetőkéi, továbbá 8 általános iskolai végzettségű MAVAUT jegykezelőket. Jelentkezés Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 12., személyforgalmi osztály. Mely fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és rokon id. KISPATAKI AltPAD életének G9. évében, hosz- szú szenvedés után elhunyt. Temetése június 2a-én délután 2 órakor, a pereccsi ravatalozóból. A gyászoló család Végzett miskolci Kossuth gimnazisták, figyelem! Jó kereseti lehetőség. Otthon végezhető, folyamatos szőnyegszövő munkára bedolgozóként felvételt hirdet a Fővárosi Kézműipari Vállalat. Megbeszélés július 6-án az iskolában, 15 órakor. köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen drága halottunk, ifj. Kósa Mihály temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot és koszorút helyeztek, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhülni igyekeztek. Külön köszönetül)lcct fejezzük ki az MSZMP Miskolc városi és Diósgyőri Gépgyár Pártbizottságának, 'vállalatvezetőségének, szakszervezeti bizottságának, MHSZ-nek, Partizánszövetségnek, a BM dolgozóinak, intézményeknek, vállalati, hivatali és társadalmi szerveknek, akik a temetésen megjelentek. Köszönetét mondunk a rokonoknak, jó barátoknak, volt harcostársainak, elvtársainak, munkatársainak, jó szomszédoknak és mindazoknak, akik ismerték és szerették. A gyászoló család KINCSET ÉRŐ NYEREMÉNYEK A KINCSES TOTÚKUPA PÁLYÁZATON a 26-32 játékheteken (június 23-augusztus 9.) ÉRTÉKES ÓRA ÉS ÉKSZER #■ VÁSÁRLÁS! UTALVÁNYOKAT NYERHET! Pályázati fettételek a szelvény hátoldalán. Siflisül szolgálati Ifi fniiífisa