Észak-Magyarország, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-27 / 149. szám
Szombat, 1970. június 27. űSZAK-MAGYARORSZAG 5 Fejlődő ipar Üjhelyen A Sátoraljaújhelyi városi Tanács ülésén tegnap a város középtávú fejlődését meghatározó iparosítás lehetőségeiről tárgyaltak. A tanácsülés intenzíven támogatja az Elzett Fémlemezipari Müvek sátoraljaújhelyi gyárának fejlesztését. A bútorok iránti nagyfokú kereslet szükségessé teszi a bútorgyár termelésének bővítését és egy korszerű üzemház megépítését. Indokolt a faipari ágazatban egy új, 500 főt foglalkoztató üzem telepítése is. A tanácsülés szükségesnek tartja, a lakossági javító-szolgáltató igények jobb kielégítésére új szolgáltató ágazatok létrehozását, valamint nagy kapacitású szolgáltatóház lei- alakítását. Az 1971-től 1975-ig tervezett intenzív iparfejlesztés további 1100 dolgozó munkába állítását igényli. A inészégctés elterjedt foglalkozás volt évszázadokon át a Bakonyban. Ma a mészkombinátok háttérbe szorították ugyan ezt a kisüzemi tevékenységet, néhol azonban ma is jövedelmezőnek bizonyul. A bakonykoppányi Bakonyalja Tsz-bcn évente csaknem félezer vagon meszet égetnek, mellyel saját szükségleteiket teljesen fedezik, sőt, eladásra is jut. Rakásra váró boksaüregek. Ötéves az ózdi nagyáruház Szolgáltatások, kedvezmények a vásárlók megnyeréséért Szórták a pénzt9 s ráfizettek Rendet teremtettek a tokaji halászati tsz-ben Megyénk legnagyobb, s egyik legkorszerűbb áruháza, az ózdi, ezen a nyáron ünnepli megnyitásának ötödik évfordulóját. Ebből az alkalomból az áruház dolgozói kis statisztikát készítettek, melyből kiolvasható, hogy az ózdi Centrum tulajdonképpen már a megnyitás pillanatában megnyerte a vásárlók tetszését. Nemcsak meghódították, hanem ami nehezebb, meg is tartották, sőt évről évre újabb vevőket szereztek. Bizonyítja ezt, hogy 1966-ban 74 millió forintot forgalmaztak, s tavaly már 107 millió forint értékű áru talált gazdára. Öt év alatt 5 millió vevőt szolgáltak ki, s az összes forgalom megközelíti a fél milliárd forintot. — Mi az áruház népszerűségének a titka? — kérdeztük Duklesz Gábort, az ózdi Centrum igazgatóját. — Igyekszünk mindig új akciókkal, szolgáltatásokkal a vásárlók kedvébe járni, s olyan lehetőségeket biztosítani. hogy öröm legyen, s ne szükséges időpocséklásnak tűnjön a vásárlás. Az új szolgáltatások, kedvezmények bevezetésében Öz- don mindig a Centrum Áruház járt az élen. Az áruházban rendszeresítették az óra- javítást, a harisnya-szemfcl- szedést, a gombhúzást, a szö- nyegszegést és a függönyvarrást, s még sok hasonló szolgáltatás biztosításával igyekeztek megteremteni, hogy a vásárlók valóban mindent egy helyen megkaphassanak. Zenés délutánnal és tanácsadással egybekötött divatbemutatók is gyakoriak voltait, s nem egyszer olyan sok érdeklődőt vonzottak, hogy megyénk legnagoybb eladótérrel rendelkező áruházába nem lehetett beférni. A Centrum Áruház vezette be Özdon először a tartós fogyasztási cikkek díjtalan házhoz szállítását, s a versenyképesség érdekében, ezt követően a többi iparcikkeket árusító üzlet is kénytelen volt őzt a kedvezményt biztosítani. A vásárlók látták a hasznát. Az áruház igazgatója még elmondotta, hogy az ötödik évforduló alkalmából tovább bővítik szolgáltatásaikat és kedvezményeiket. Egyik legjelentősebb kedvezmény lesz, hogy a tartós fogyasztási cikkekhez hasonlóan, a város területén a bútort is díjmentesen házhoz szállítják, a vidékieknek pedig, a vásárolt értéktől függően, fuvardíj- térítést fizetnek. — tóth — Mint már arról korábban hírt adtunk és részletes cikkben is beszámoltunk, a NEB mindenre kiterjedő, alapos vizsgálatot tartott a tokaji htsz-nél. A vizsgálat eredményeként kiderült, hogy a szövetkezet vezetői megsértették, felrúgták a szövetkezeti demokráciát, figyelmen kívül hagyták a pénz- és számvitelt szabályokat, az aktív és elsőrendű halászati munka helyett a kupeckedést, a könnyű pénz- és jogtalan haszonszerzést választották. Enyhén szólva is a szerencselovagok módján éltek, irányították a szövetkezetét, kezelték a rájuk bízott közös vagyont. A felelősség elsősorban Kovács Pál volt elnököt és Márton József, volt főkönyvelőt terheli. Összefüggések egy nagy bűnperrel A halászati tsz vezetőinek ügye nem választható el Ga- rai Jánosnak, a miskolci Halászcsárda volt vezetőjének és társainak nagy bűnperétől. Ugyanis a termelőszövetkezet két volt vezetője az ellenőrzések elmulasztásáért, a borgőzös állapotban végzett leltárakért ebben az ügyben még sok másért mindenképpen felelős. Jóllehet, ma mindketten ártatlannak, áldozatnak vallják magukat. Az igazság azonban mégis az, hogy a népi ellenőrzés megállapításai minden tekintetben helytállóak. Többek között áttekinthetetlen a szövetkezet könyvelése, pénzügyi gazdálkodása, Csáki szalmája volt a közös vagyon. Kovács és Márton felelőtlenül szórta a közösség pénzét. Bebizonyosodott, hogy vezetésük ideje alatt több csaló és szélhámos úszta meg a felelősségre vonást. A szövetkezet tokaji halastavából. ahogy a magas vízállás engedi, leszivattyúzzák a vizet, hogy azután megkezdjék benne az intenzív haltenyésztést. A tóban mintegy 650 ezer forint értékű halnak kellene lennie; amelyben még' a megrögzött hívők sem bíznak, ugyanis nemrég hiába húzták meg hálóval, hal alig-alig akadt. A volt vezetőség 260 ezer forint olyan adósságot is hagyott az újakra, amely a tagoknak járna részesedésként a tervezett munkaegység értékére. Erre egyébként semmi fedezet nincsen. Az új vezetők azt mondják: nem akarják a tagokat megkárosítani, jobb gazdálkodással előteremtik a pénzt. A szövetkezet kollektívája most ítélkezett a két hanyag, felelőtlen vezető felett. Leváltották, elbocsátották őket, s aligha van okuk a hivalkodásra. Új úton a szövetkezet A szövetkezet új vezetősége a tagság teljes bizalmát élvezve látott munkához. Hamarosan befejeződik az új leltár és tiszta lappal, teljesen új szakasz kezdődik a kollektíva életében. Rendbehozzák a miskolci Halász- csárdát, melyet már napjainkban is, a korábbiakkal szemben bőségesen és naKÉRDÉS — VÁLASZ Kinek jár gépkocsivezetői plakett? Demeter István sátoraljaújhelyi olvasónk nincs tisztában azzal, hogy hitiek jár gépkocsivezetői plakettjutalom. Kérdésére közöljük, hogy a vonatkozó KPM-uta- sítás szerint a közlekedés- és postaügyi miniszter plakett- jutalomban részesíti azokat a hivatásos gépjárművezetőket, akik 1954. január l. óta 250. 500. 750 ezer, illetve egymillió kilométert teljesítettek. s ez idő alatt saját hibából eredő személyt sérülést, vagu 1000 forintot meghaladó anyagi kárt előidéző közlekedési balesetet nem okoztak, továbbá bírói eljárást maga után vonó, vagy vállalati fegyelmi eljárásra utalt közlekedési bűncselekményt, illetve szabálysértési nem követlek el, és az 1. sz. ellenőrző lappal rendelkeznek. Csak kiegészítésül és tájékoztatásul közöljük., hogy az elbírálásnál figyelembe veszik: a gépkocsivezető szakmailag képezi-e magát, rendszeresen részt vesz-c az oktatásokon és munkamódszereit átadja-e fiatalabb társainak, eleget lesz-e gépjármüve napi karbantartási kötelezettségeinek. Tenyérnyi kert a tényben A kert éppenhogy csak akkora, amilyenre a paraszt- ember azt szokta mondani: „elfér a tenyeremben”. Üde kis folt a hatalmas határban. Szembenéz a domboldallal. Onnan, a halom tetejéről ha nézed, az az érzésed támad — lám, valaki a zöld mezőn felejtette virágos szegélyű, tarka keszkenőjét. Tavasztól késő őszig édes illata messze száll. Málna- és ribizlibokrok szegélyezik. arrább néhány gyümölcsfa nyújtja ágait a fénybe. Példásan ültetett, gondosan megmunkált növények zöldellnek, virágzanak, s hozzák gazdag termésüket. A baktalcéki asszonyok gyakorta kopogtatnak be az iskolába ai tízperces szünetekben, és ilyenkor a vakációban is: — Jöttem volna egy kis borsóért... — Mondta a lányom, szép lett a paprika. Vinnék egy kilót. Iskolások ültetik, gondozzák a kertet. Büszkék ám rá nagyon. Mondják a tanárok, néha egy-egy gyerek az óráról tartósan kifelé pislog. Hiszen az iskola emeleti ablakaiból éppen a „háztájira” látni. A község vezetői mondogatják, hogy Balctakék lakosságának friss zöldséggel és virággal való ellátását jelentősen segíti az iskolakert. 11a elkészül az új iskola, s a napközis gyerekek számára biztosítják az étkezést, a kis konyhakert feladata lesz a nyersanyag biztosítása. Addig azonban a faluban értékesítették az iskolakert termését. Nem adták drágán a zöldárut, éppen ezért is volt mindig nagy keletje. Ott jártunkkor láthattuk: nyáron sem hűtlenek gazdaságukhoz a gyerekek. Minden héten egy-egy brigád látja el a teendőket. Előre kijelölik, ki mikor szedi a paradicsomot, vágja a viráloszkált az eszemben, ismerik-e vajon ezek a mai gyerekek a mi kedves kis nótánkat, melyet körbeállva énekelgettünk, s úgy szeretgyobb választékban látnak 'el hallal. Ugyanitt 150 ezer forintért most készült el egy 50 mázsa hal tárolására alkalmas hűtőkamra. Gondoskodnak a vendéglátóipari egységeik korszerű, esztétikus felszereléséről, s minden korábbinál fokozottabb ellenőrzéséről. Az egyébként közkedvelt halászcsárdákban Miskolcon és Tokajban máris jelentős javulás tapasztalható. Megkezdődött tehát a rendteremtés a tokaji halászati tsz-ben. Kitárultak a szövetkezet eddig zárt kapui, máris négy új tagot vettek fel és várják további új tagok jelentkezését. Korábban erről szó sem lehetett, a régi vezetők féltek attól, hogy a nyereséget több felé kell majd elosztaniuk és nekik kevesebb jut. ISagyobb újra munkakedv Munkában az ügyeletes brigád. got, öntözi a növényeket — ha éppen a terpiészet nem gondol erre. A tenyérnyi kertet megcsodálva mindvégig az mólót o: Szabados Gy. tünk. amely így kezdődött: ..Beültettem kiskertemet a tavasszal...” Gyárfás Katalin a A jobb halászszerencse mellett nagyobb lett a munkakedv is. Napról napra bőségesebb zsákmánnyal térnek haza a tsz halászai. Helyes az új vezetőség álláspontja: egy jottányit sem enged a fegyelemből és a termelőszövetkezet minden területén szigorúan megbünteti azokat, akik megpróbálnak saját zsebre dolgozni. Bizonyítani akarnak a Tokaji Tiszavirág Halászaü Tsz vezetői és tagjai, tekintélyt szerezni a lakosság, a fogyasztók körében. Mint tervezik, az idén 200 mázsával több tiszai halat juttatnak cl a piacra, jól ellátják a csárdákat, keszegsütőket, de jut majd a piaci elárusítóhelyekre is. Semmi kétség, hogy a tokajiak új törekvése támogatásra talál azoknál a szerveknél. akik feltárták a termelőszövetkezetben tevő visszaéléseket és a tagság segítségével menesztették a bizalommal visszaélő szerencselovagokat. A tisztességes munkában tehát zöld út áll a tokaji halászok előtt, mehetnek tovább rajta, nincs már akadálya az eredményes gazdálkodásnak. Csengeri Ervin Filmforgatás a Velencei- tónál Filmet forgatnak a Velencei-tó északi partjának festői szépségű falucskájában, Se- korón. Mészáros Márta rendező a romantikus dombok között kezdte meg a „Szép lányok, ne sírjatok!” című, másfél órás film külső felvételeinek forgatását. A főszereplő egy 15 éves. bájos csehszlovák kislány, Jarka Schal- leróva. Fiúpartnerei többek között: Zala Márk, Balázso- vits Lajos és Kosztolányi Balázs. f undorulra keltek A tanévzárást követően 201 pedagógus és 100 diák kelt „nyári vándorútra”. A diákok és pedagógusok Szlovákiába, Jugoszláviába és a Szovjetunióba utaztak. Cserébe ugyanezekből az országokból szintén érkeznek majd pedagógusok és diákok, akik a magyar nyelvet tanulmányozzák.