Észak-Magyarország, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-23 / 119. szám
tmmsmmmmm ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 Szombati 1970. május 23, (Folytatás az 1. oldalról) ki, hogy mindig lehet rajta valamit igazítani, rendezni és finomítani. A kiállítók még a nyitás utáni első órákban is lázasan dolgoznak és reggel óta izgalomban élnek: hova látogatnak el, kivel váltanak néhány szót, mi érdekli majd legjobban a párt és a kormány vezetőit. A hagyományt, mely szerint az első nap délelőttjén országunk vezető személyiségei tekintik meg a BNV-t, most sem szegték meg. Utána pedig délután kettő órakor a nagy nemzetközi seregszemle hivatalosan is megnyílt a kapuk előtt várakozó, már az első napon nagyszámú érdeklődő előtt. Hirtelenjében nem is tudom, mit említsek meg az első tudósításban, hiszen anélkül, hogy egyik, vagy másik iparág, vagy kiállító vállalat javára elfogult lennék, meg kell mondani az igazat: minden, ami itt látható, rendkívül magas színvonalú, látványos és érdekes nemcsak a hozzáértő szakembereknek, hanem a kíváncsian sétáló látogatóknak is. Tanulságos és tapasztalatokat adó: csak most, amikor eny- ' nyi csodát, ennyi gépet, műszert és' kiváló terméket lát együtt az ember — érti meg igazán, hogy milyen modern világban élünk! Mégis, hadd legyek előzékeny a mi szűkebb pátriánk, Borsod kiállítóival szemben. Érthetően nagy az öröm és az izgalom is. Az öröm a kapott díjaknak, elismeréseknek, az izgalom az idelátogató szigorú szemű szakembereknek, mindent nagyon megvizsgáló, alaposan mérlegelő üzletembereknek szól. Hiszen a BNV nevében is benne van: nemzetközi vásár! Mégpedig a nevezetes, egyre híresebb vásárok sorából, hiszen már a korábbi BNV-k révén rangot szereztünk magunknak a világban és a vásárvárosok között. A cél: megmutatni hazai iparunk termékeit és jó üzleteket kötni. Ügy is, hogy eladjuk termékeinket, lehetőleg valamennyit, amit erre a célra szántunk és úgy is, hogy nekünk előnyösen megvesz- szük másoktól azt, amire szükségünk van. Érthetően még nem került sor üzletkötésre, de a díjak odaítélésére már igen. Otthon elsőnek közöltük a jó hírt: a megtiszteltetés az liánét sztrájkba léptek a párizsi metró dolgozói, az utasok a lezárt metróállomások mellett percek ’ alatt sorba állnak, buszra, taxira vagy autóstopra várva. Ötvenéves m Indonéz KP N incs még egy olyan testvérpárt, amely ily Súlyos körülmények között érkezne el alapításának félévszázados jubileumához. Tízezrek, százezrek fizettek életükkel Indonéziában azért, mert a marxizmus—leniniz- mus eszméit magukénak vallották, védelmezték a nép demokratikus vívmányait, küzdöttek a neokolonializmus veszedelme ellen. Elviselhetetlen internálótáborok, kínzás, éhezteíés jut osztályrészül azoknak, akik mostanában kerülnek a hatalmon levők kezébe: ötödik éve folynak Indonéziában a kegyetlen, véres megtorlások a kommunisták ellen. Mégis, öt év is kevés volt ahhoz, hogy kiirtsák, felszámolják az indonéz kommunista mozgalmat. E rettenetes körülmények között is él, létezik a párt, vívja harcát, újjáépíti szervezeteit. Létrejött „Az IKP marxista—leninista csoportja” néven az az egészséges mag, amely képes felmérni az 1965-ös vereség okait, következményeit, képes helyreállítani a kommunista szervezet lenini normáit, a testvérpártokkal vale kapcsolatokat. Ez a csoport nagyjelentőségű okmányt adott ki a hatvanas évek elejétől elkövetett hibákról. Megállapítja. hogy az akkori pártvezetés, a NASAKOM (a Su- karno-féle egységfront) kereteibe beilleszkedve, az osztályharcot alárendelte a nemzeti érdekeknek, s a párt sorsát olyannyira Sukarno elnök személyéhez kötötte, hogy politikai tömegharc helyett az államapparátusba való. felülről támogatott beszivárgás útján képzelte cl a kommunisták befolyásának növelését. A Sukarno-barát tisztek úgynevezett „Szeptember 30-i mozgalma” aktív támogatásával a párt egyik csoportja 1965-ben rendkívül kalandos útra lépett, lényegében provokáció áldozata lett, és lehetőséget adott a reakciónak egy általános, kom- munistacllenes hisztéria kibontakoztatására. Ez a rendkívül fontos dokumentum félreérthetetlenné teszi, hogy mind a katasztrófa idején, mind jelenleg, Mao Ce-tung nézeteinek elfogadása jelentette és jelenti a legnagyobb veszélyt az IKP-ra. 19G5-bcn azok keveredtek az „cllenpuccsal”, avagy „megelőző puccsal” kísérletező szeptember 30-iak uszályába, akik elfogadták Mao Ce-tung koncepcióját, és engedték, hogy Indonéziát a maoista nézetek megvalósítása kísérleti terepévé tegyék. A katasztrofális következmények ellenére ma is akadnak olyan csoportok az IKP- ban, amelyek „a paraszti tömegek mozgósítását az azonnali fegyveres harcra”, s „a városok körülkerítését a falvak által” maoista koncepciót próbálják a pártra ráerőszakolni. Ez azonban — mint az IKP marxista—leninista csoportja vallja — csak újabb kalandokhoz, újabb katasztrófákhoz vezetne. U aga az a tény, hogy megalakult az IKP marxista—leninista csoportja, hogy megkezdődött a múltban elkövetett ideológiai, stratégiai és taktikai hibák felülvizsgálata, hogy megszületett az a program, amelynek alapján ennek a nagy múltú pártnak az újjászervezése eredményesen folytatódhat, arra a reményre jogosítja fel a nemzetközi kommunista mozgalmat, hogy az ötvenéves IKP megbirkózik az ellenforradalom erőivel. Ehhez a nehéz, bizonyára hosszan tartó, és még sok áldozatot követelő küzdelemhez kívánunk sikereket, megújuló indonéz testvérpártunknak. LKM-et, az Ózdi Kohászati Üzemeket, a DIGÉP-et, a BVK-t, s még több más vállalatunkat érte. Előkelő helyre kerültünk a jutalmazottak, díjazottak sorában és úgy látom, hogy ennek megfelelő az érdeklődés is. Akár a TVK, akár a BVK pavilonjába, vagy a kohászat kiállításaira látogatok, mindenütt nagy az érdeklődő tömeg, s a tárgyalóirodák foteljeiben már ott ülnek az első külföldi üzletemberek, akik ma még csak puhatolóznak, nézelődnek, de holnap, vagy holnapután már konkrét ajánlattal állnak elő. Reméljük, minél többel!... Onodvári Miklós DIYSZkongresszus Budapesten A DÍVSZ végrehajtó bizottsága katowicei ülésén úgy határozott, hogy ez év őszén — a DÍVSZ megalakulásának 25. évfordulóján — Budapesten tartják meg a világszövetség kongresszusát. A végrehajtó bizottság elfogadta a budapesti kongresszus elé terjesztendő politikai programtervezetet. Ez különös erővel hangsúlyozza a demokratikus ifjúság anti- imperialista harca fokozásának szükségességét. Lengyel küldöttség Miskolcot Kedves vendégek érkeznek ma, május 23-án Miskolcra. A Magyar Honvédelmi Szövetség testvérszervezetétől, Lengyelországból, a LOK-tóí érkezik küldöttség a megye székhelyére, Zbigniew Szyd- lowski vezérőrnagy vezetésével. A lengyel küldöttséget elkíséri útjára Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára. i Vendégeink ellátogatnak a megyei tanácsra, ahol dr. Ladányi Józsej vb-elnök fogadja őket. Ezután az LKM-be mennek, ahol többek között ismerkednek a kohászat honvédelmi szövetségi munkájával te. A küldöttség később a csanyiki futóvadlövő lőte- ret tekinti meg. Országos Sorversenyen A zempléni agrávuapok tanácskozása Olaszliszkán A zempléni agrárnapok keretében tegnap, május 22-én Olaszliszkán rendezett tanácskozás napirendjén a nagyüzemi gépesített szőlő- művelés és -feldolgozás témája szerepelt Kér bolt Gyula, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezési osztályának kertészeti és szőlészeti szakfelügyelője előadásában adatokkal bizonyította, hogy a gépesített nagyüzemi szőlő- műveléssel az elmúlt évben már 40 mázsánál jóval nagyobb szőlőtermést értek el, holdanként a Hegyalján, míg a hagyományos karós műveléssel a termésátlag ugyanekkora területen csali 33 mázsa volt. Reális számítások szerint a holdankénti 50 mázsás szőlőtermés sem jár együtt a minőség romlásával. A továbbiakban arról tájékoztatta az előadó a megjelent szakembereket, hogy To. kaj-Hegyalja megkülönböztetett szerepének elismeréseként a kormányzat a jövő esztendőben itt rendezteti meg az országos borversenyt. Előtte a megyei borversenyre is a Hegyalján kerül sor. A hozzászólók közül Leskó István, a szakszövetkezetek területi szövetségének titkára Tokaj-Hegyalja rekonstrukciójának problémájával fog, lalkozott. Dezső László, az olaszliszkai Hárslevelű Szak- szövetkezet főagronómusa a biztonságos gazdálkodás alapvető feltételeként elemezte a szőlőfeldolgozás és a borértékesítés hegyaljai tapasztalatait. A tanácskozás tanulságait Szabó lsvtán,, a Sátoraljaújhelyi járási Tanács mezőgazdasági osztályának vezetője összegezte. Az agrárnapok következő rendezvényére május 27-én, Tiszakarádon kerül sor. Ilatártalálkozó Kelet-,Szlovákiában Elutazott a borsodi hékedeleffáció A fasizmus felett áru to 11 győzelem negyedszázados évfordulója alkalmából vasárnap, május 24-én nagygyűlés lesz a kelet-szlovákiai Mecenzéíen. Erre az alkalomra — az ottani népfront meghívására — békedelegáció utazik Borsodból Csehszlovákiába. Ma, szombaton, a kora reggeli órákban Hegyi Imrének, a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottsága titkárának vezetésével harmincöt tagú küldöttség indulóéi megyénkből a baráti találkozóra. A delegáció — melynek tagjai békeaktívák, s a társadalom valamennyi rétegének képviselői — Hidasnémetinél lépi át a határt. Első útjuk Ke- let-Szlovákiában Szkáros községbe vezet, hol annak idején nagy harcok voltak a II. világháborúban. A mai programban szerepel baráti találkozó a péderi Békevédők Tsz tagjaival. Vasárnap, május 24-én részt vesz a küldöttség a béketalálkozón Mecenzéíen, s megkoizorúzza az elesett hősük emlékművét. A kelet-szlovákiai határtalálkozó programjában Stósz-fürdői és jászói látogatás is szerepel. Segít a társaláíró Felajánlások megyeszerte az árvízkárosultak megsegítésére 2,5 millió forintot ad Miskolc A szomszédos * Szabolcs - Szatmár megye árvízsújtotta vidékén nemcsak az egyéni javakban keletkeztek jelentős károk, hanem a lakosság kommunális ellátására hivatott létesítményeket is megrongálta a pusztító ár. Az épületek helyreállítása tetemes összegekbe kerül majd. Éppen ezért határozatot hozott tegnap Miskolc város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága a károsultak megsegítésére. Az állásfoglalás többek között kimondja: bár városunkban is sok még a tennivaló a lakosság szociális, kulturális és egészség- ügyi ellátásának javítása érdekében, mégis most az erőforrásokból emberi kötelességünk a bajbajutottak segítése. Éppen ezért a vb úgy határozott, hogy a város költség- vetéséből az elmúlt évi megtakarítás terhére, 2,5 millió forintot juttat el Miskolc — Szabolcsba. Ugyancsak tegnap úgy döntött a városi tanács művelődósügyi osztálya, hogy a Balatonmáriafürdőn levő Kilián György úttörőtáborban június első heteiben 200 árvízkárosult család gyermekét üdültetik majd — fedezve ellátás- és az utazás költségeit Egynapi fizetésüket ajánlották fel Miskolc város Tanácsának valamennyi dolgozója csatlakozott tegnap az egyre szélesebb méreteket öltő társadalmi . akcióhoz. Felajánlották, hogy egynapi fizetésüket juttatják el a bajbajutottakhoz. Százezer forint Rudabá nyáról Műszakváltáskor röpgyűlést tartottak az Országos Érc- és Ásványbánya rudabányai üzemének dolgozói. Ügy határoztak, hogy májusi keresetük öt százalékát, összesen mintegy százezer forintot utalnak át az árvízkárosultaknak. Tanárok és diákok segítsége Egynapi keresetüket adják a miskolci 3-as számú Ipari Szakközépiskola dolgozói az árvíz pusztítása miatt bajbajutott családok megsegítésére. Az iskola KISZ-szervezete úgy határozott: valamennyi tanuló 10 forinttal járul hozzá a segítő akcióhoz. A tanárok és a diákok segítsége forintokban kifejezve meghaladja a tízezret is. A KISZÖV felajánlása A Borsod megyei KISZÖV. valamint a jogi, a műszaki és a revizori iroda alkalmazottai 7 ezer forintot ajánlottak fel, mely .közel kétnapi keresetüknek felel meg. t Népművelők napja Úzdok Az Özdi járási Tanács V. B. művelődésügyi osztálya és a Pedagógus-szakszervezet ózdi járási Bizottsága által harmadik alkalommal megrendezett járási pedagógiai napok rendezvénysorozata tegnap, 22-én délelőtt Özdon. a Kun Béla Művelődési Házban folytatódott a népművelők napjával. A rendezvényen részt vett Varga Gá- bómé, a megyei tanács vb- elnökhelyettese, s ott voltak az ózdi járás művelődési otthonainak igazgatói, a népművelők és a járás könyvtárosai. A közművelődés helyzetéről és fejlesztésének feladatairól Takács Sándor, az Özdi járási Tanács vb-elnökhe- lyetlese tartott előadást. Gulyás István, a megyei tanács művelődésügyi osztályának munkatársa Borsod megye közművelődésének helyzetét, feladatait ismertette. Ezt követően Korszerű olvasószolgálat a közművelődési könyvtárakban címmel Szőnyi László, a II. Rákóczi Ferenc megyei Könyvtár igazgatója tartott előadást. Befejezésül az ismertetett témáról rövidfilmet vetítettek. A rendezvénysorozat ma, szombaton a nevelők napjával folytatódik Özdon, a Kun Béla Művelődési Házban. Tízezrek a ktsz-ektől A megyében tevékenykedő kisipari szövetkezetek dolgozói egymás után csatlakoznak a társadalmi megmozduláshoz. A sátoraljaújhelyi Hegyalja Ruházati Szövetkezet mintegy 1600 dolgozója egynapi keresetét, összesen 60 ezer forintot ad a károsultaknak. Ugyanitt a nőtanács ruhaneműt is összegyűjtött. Hasonló akciót és gyűjtést szerveztek Bodrogkeresztú- ron is — a készpénz, a ruhanemű és a munkafelajánlás értéke ott is meghaladja a 60 ezer forintot. A mezőcsáti Vegyesipari, a miskolci Bő- röndös és a Szerencsi Bútoripari Ktsz dolgozói szintén egynapi keresetükkel segítenek az árvízkárosultakon. Az utóbbi szövetkezetben elvállalták két darab kétszobás lakás nyílászáró szerkezeteinek elkészítését is, társadalmi munkában. Anyagi támogatás Mezőkövesdről Az árvíz megpróbáltatásait viselő szabolcsiak megsegítésére nagyarányú megmozdulás történt Mezőkövesd üzemeiben, intézményeiben is. Egynapi munkabérüket ajánlották fel a Gépjavító Vállalat és az Építőipari Szövetkezet dolgozói. A helyreállítási munkákhoz a Matyó Háziipari Szövetkezet 30 ezer forintot ad, a gimnázium hatvan diákja pedig két keze munkájával akar majd Begí- teni. A járás több termelőszövetkezete — a bükkábrányi Béke, a tibolddaróci Rákóczi, a sályi Bükkalja — tagsága felajánlotta: az árvízsújtotta területen működő mezőgazdasági üzemeknek hathatós anyagi támogatást nyújtanak majd az élet megindításához! 120 mázsa árpa az árvízkárosultaknak Az ináncsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet tagjai 120 mázsa vetőmag árpát ajánlottak fel a szamosszögi termelőszövetkezetek árvízkárosultjainak. A vetőmagot ma délelőtt szállítják el a tsz védett helyen levő raktárába. ötezer köbméter bányakavics A nyéki kavicsbánya dolgozói az árvízkárosultak megsegítésére egynapi termelésüket, azaz ötezer köbméter bányakavicsot díjtalanul felajánlanak. Ennek értéke 135 ezer forint. Negyvenötezer forint A Nyékládházi községi Tanács. a pártszervezet, a népfrontbizottság, a helyi intézmények és vállalatok dolgozói az árvízkárosultak megsegítésére 45 ezer forintot ajánlanak fel. Szerencsi diákok vasárnapi munkája A szerencsi Bocskai István Gimnázium KISZ-szervezete átérezve az árvízkárosultak súlyos helyzetét, elhatározta: a következő három vasárnap munkát vállalnak a fiatalok, s a teljes munkabért az árvízkárosultak javára ajánlják fel. Első alkalommal május 24-én 160 gimnazista szőlőt ápol a tarcali kutatóintézet, illetve a szerencsi T °nin Tsz szőlőtábláiban. Ruhát gyüjtenei. A KPVDSZ-hez tartozó megyei pénzintézetek ((Országos Takarékpénztár Állami Biztosító. Magyar Nemzeti Bank, Beruházás’ tank) dolgozói egynapi fizetésüket ajánlották fel az , árvízkárosultaknak. Jelenleg ruhagyűjtési. valamint gyermekelte- lyezesi akció van folyamatban. Megnyílt a BNV