Észak-Magyarország, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-16 / 113. szám
Kiment a divatból Mi az, ami kiment a divatból? A háziszappan. Nem mintha csökkent volna tisztaságszerete- tünk, de a korszerű mosógépek, illetve a mosóporok kiszorították. Ezért a Szegedi Universal Ktsz vegyiüzemében meg is szüntették az évszázadokig szinte egyeduralkodó, s egykor a fahamut kiszorító háziszappan gyártását. A háziasszonyok a háztartásokban felgyülemlett zsiradékok ellenében most már csak mosóporokat és még ezeknél is korszerűbb folyékony mosószereket kapnak a falusi cseretelepeken, a „divatjamúlt” háziszappan helyett. ta I A „megingott“ rendőri önök Az egyik amerikai kisváros rendőrfőnökét, Bill Boucher urat a minap néhány családi esemény alaposan megingatta biztos és jól jövedelmező állásában. A bizonyos „családi” nap délelőttjén ifjabb bátyját kellett a fogdába kísértetnie, mert az súlyos közúti balesetet okozott. Délután édesapja volt első „ügyfele”, aki részegen közbotrányt okozott a városka utcáin, végül a kóterbe kellett szállítani. A rendőrfőnök röviddel ezután Claud nevű bátyjával is találkozott, aki egy vendéglő egész belső berendezését zúzta szét illu- minált állapotban, s végül a rendőri fogdában kötött ki. Politechnikai kiállítás Sárospatakon az általános iskolai gyakorlati foglalkozás eredményeiről ad számot a sárospataki városi úttörőházban tegnap, május 15-én délután « ■ Ügyeletes riporterünk jeienti: Omlás Zsiáli-ÉiÉii Természeti csapások Elesett a síneken Segítség Szabolcsnak Csütörtökön hajnalban fejtésomlás történt Zobák-ak- nán. A veszélybe került 4 bányász közül hármat néhány óra alatt egészségesen kiszabadítottak az omladék alól. Fodor János, 31 éves segédvájár 11 óra hosszat volt a szén fogságában, félig eltemetve, de eszméletét nem vesztette el. Amikor kiszabadították az omlás alól, a komlói kórházba szállították. A kórház pénteken szomorú hírt közölt: Fodor János életét a leggondosabb orvosi ellátás sem tudta megmenteni, súlyos keringési elégtelenség és sokk következtében meghalt. \ * Románia egyes területein is károkat okoznak a megáradt és medrükből kilépett folyók. A víz elárasztott számos helységet, megrongálta a villanyvezetékeket, megbénította több ipari objektum tevékenységét, s nagy károkat okozott a mezőgazdaságban is. A Sciníeia közlése szerint az áradás cmberáldozatokat is követelt. Használhatatlanná vált 16 országúti és 2 vasútvonal. A veszélyeztetett szakaszokon ezrek viaskodnak a pusztító elemmel. * Indiában rendkívüli hőség pusztít. Becslések szerint több mint 300 halálos áldozata van a Bihar államot eldöntő hőhullámnak. A hőmérséklet egyes helyeken elérte a 41 fokó'. A perzselő hőség a mezőgazdaságban is nagy károkat okozott. * A budafok—hárosi vasútállomáson Simon Lajos, 43 éves tolatásvezető, iváncsai lakos munka közben elesett a síneken, és a tolató szerelvény elgázolta. Kórházba szállították, állapota súlyos, de nem életveszélyes. * A miskolci tűzoltók is részt vesznek a Szabolcs megyei árvíz mentési munkáiban. Tegnap az egység állományának egy része Vásárosna- mény körzetébe utazott, ahol miskolci motorcsónakok is segítik az élet- és vagyonmentést. megnyílt politechnikai kiállítás. A műhelytermekben és a gyakorlókertekben a gyermekek valóban a gyakorlati élet feladataira készülnek fel. A bemutatott munkadarabok közül sokat közvetlenül felhasználhatnak szemléltetőeszközként az egyes tantárgyak tanításánál. Az esztétikai nevelést szolgálják a szépen sikerült hímzések, horgolt ruhák. Praktikusan hasznosíthatók a tanulók által készített bébicipők, gyermeksálak, sapkák, szatyrok. A kiállítást stílusosan egészítik ki a városi művelődési ház díszítőművész szakkörének figyelemre méltó népi hímzései, kézimunkái. Az ünnepélyes megnyitón megjelent Tóth József, a Sárospataki városi Tanács vb- elnöke is. A kiállítást Illyés Károly szakfelügyelő, a Központi Politechnikai Műhely vezetője nyitotta meg. Bemutatkozik a ód mező vásárhelyi majolika Az Iparművészeti Tanács Bacsó Béla úti kiállítótermében hódmezővásárhelyi majolikákat bemutató kiállítás nyílt május 15-én. A sokféle termék között számos újdonságot is láthatnak az érdeklődők, így többek között a hagyományos alföldi cserepek továbbfejlesztett változatait, köztük étkészleteket és dísztárgya1' Dísztányérok. Csiheevő tehén Az egyik jugoszláviai faluban, Nemesmiliticsen túlságosan jó étvágya támadt Na- co Ivankovics gazda tehenének. Egy éjszaka beszabadult a tyúkólba és reggelre nyolcvan darab több hetes, már tollas csirkét kebelezett be. A nagy lakmározástól a tehénnek semmi baja. A gazda viszont gondban van, mert húsevő jószága azóta csak fanyalogva szálazza a szénát, s mindig a tyúkól körül ólálkodik. Kórusok találkozója Tegnap, május 15-én nyitották meg Szolnokon a családi és társadalmi ünnepek kórusainak országos találkozóját. A háromnapos kórus- találkozón részt vesz a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium női kara is. Az első és a második napon a részt vevő kórusok bemutatták műsoraikat, és,közreműködtek néhány társadalmi ünnepségen, vasárnap, május 17-én pedig országos konferenciát rendeznek a Tisza-parti városban. A konferencia részvevői megvitatják a családi és társadalmi ünnepségek megrendezésével kapcsolatos zenei problémákat. Elítélték a dél-tirali iirciiflief Egy firenzei bíróság ítéletet hozott a Dél-Tirolban, 1967-ben elkövetett politikai Boeing légibuszjurat fáiizs es Budapest között A Francia Légiforgalmi Társaság, az Air France megnövekedett középtávú forgalmának lebonyolítására a korábbinál nagyobb befogadóképességű Boeing 727/200-as típusú gépeket állított forgalomba. Ezek közül az egyik Párizs—Prága—Budapest között közlekedik. A 168 személyes légibuszt sajtótájékoztatón mutattak be a Ferihegyi repülőtéren. A Boeing 727/20Ö-as legibusz a Ferihegyi repülőtéren. merghyle tsorozat tetteseinek ügyében. A dél-tiroli Alto Adige tartományban akkoriban nyolc halálos áldozata volt a merényletnek. Az olasz bíróság négy osztrák állampolgárságú vádlottat életfogytiglani fegyházra, további 14 személyt egytől huszonhat évig terjedő börtön- büntetésre ítélt. A per „szépséghibája”, hogy három kivételével valamennyi vádlott ellen távollétében hoztak csak ítéletet. KJS1KLOTT TEHERVONAT LOTTÓNYEREMÉNYEK A sátoraljaújhelyi határ- állomás közelében, a szomszédos Kelet-Szlovákiában kisiklott egy 21 vagonból álló tchervonat. A kár több, mint 300 ezer korona. A vágányok négyszáz méteres szakaszon megrongálódtak. GYILKOLT AZ ELMEBETEG Az FBI emberei holtan találtak rá Colemen G. Gish elmegyógyintézeti ápoltra, aki dührohamában három ápolóját megölte, majd egy lopott autóban elmenekült. Gish azután ön- gyilkosságot követett ( el. A RÁDIÓZENEKAR KÖSZÖNTÉSE Pénteken bensőséges ünnepség színhelye volt a rádió márványterme. Megalakulásának 25. évfordulója alkalmából a rádió és a zenei élet vezetői köszöntötték a Magyar Rádió és Televízió 97 tagú zenekarát, amely az eltelt negyedszázad alatt európai rangra emelkedett, s többek között elnyerte a Liszt Ferenc-díj első fokozatát is. VAGYON AZ ÁGYBAN Egy francia városkában elhunyt a szűkös körülmények között éldegélő Jeanne Icart asszony. Papíana. alatt, az ágyában meglepetésre 140 ezer frankot és félmillió frank értékű ékszert találtak. OJ VÁROSRÉSZ Kelet-Szlovákia fővárosában. Kassán új, csaknem két és fél ezer lakásos városrész építését tervezik. Miskolc- hoz hasonlóan az egyik gyéren lakott, már közművesített, kislakásos negyedet szanálják, hogy jövőre mintegy tízezer ember részére biztosíthassanak új, korszerű otthont. OJABB SORTÜZ A Mississippi állambeli Jacksonban tegnap, pénteken hajnalban a rendőrség tüzet nyitott egy főiskolai diákotthonra. A lövések a hálóteremben alvó — többségükben színes bőrű — diáklányokat érték. Kettejük életét kioltották, heten pedig megsebesültek. A rendőrség azt állítja, hogy előszűr a diákotthon épületéből tüzeltek, valamint köveket és üvegeket dobáltak az elhaladókra. A HIGIÉNIA ORVOS A munkahelyek higiéniájával, a munkaegészség védelmével foglalkozik majd a 27 ezer holdas Bólyi Állami Gazdaságban dr. Oratics József. A fiatal doktor az első mezőgazdasági higiénikus az országban. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Sátoraljaújhelyen megtartott 20. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 3, 13, 15, 56, 75. SZAKKÖRI KIÁLLÍTÁS A kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ képzőművészeti szakköre kiállítást rendez. Szerdahelyi Sándor festőművész, a kör vezetője tanítványai közül tizenöten mutatják be munkáikat. A tárlatot Ollári István országgyűlési képviselő nyitja meg május 18-án délután 5 órakor. FA AZ ÉPÍTŐIPARBAN A borsodi műszaki hetek során a Faipari Tudományos Egyesület miskolci csoportja előadást rendezett a fa alapanyagú elemeknek az építőiparban való felhasználásáról a miskolci MTESZ-szék- házban. MINDENNAPI PAPRIKÁNK A magyar konyha nélkü- lözhetetlon fűszernövényét, mindennapi paprikánkat pa- lántázzák Szeged környékén. Idén 19 ezer 300 holdon termelik majd t> világhírű fűszert. Ezen a tájon ily nagy területen még sohasem termeltek paprikát. 100 VÉRADÓ KÖSZÖNTÉSE Bőcsön ebben az évben százan járultak hozzá a véradó-mozgalom sikeréhez. A közelmúltban a Vöröskereszt járási és községi szervezete baráti találkozóra hívta és köszöntötte a száz véradót (Kozma Lajos levelébőL) CSILLAGÄ5ZAT2 EST Május 15-én távcsöves csillagászati bemutatót rendeztek Sárospatakon a miskolci Uránia Csillagvizsgáló munkatársai. Előadás hangzott el az űrkutatás gyakorlati jelentőségéről, és bemutatták az amerikai Apollo— 12 űrhajó holdutazásról készült színes filmet. HÄZIBOLTOK A megye , jobb kereskedelmi ellátására a kisebb községekben úgynevezett háziboltokat hoztak létre. A közelmúltban nyílt ilyen, lakóházban elhelyezett bolt Bükkszentkereszten, s most rendeznek be hasonlót Alsóvadászon. ISKOLAI HANGVERSENY A miskolci 6. számú Általános Iskola ének-zenei tagozata hazánk félszabadulásának és Bartók Béla halálának negyedszázados évfordulója alkalmából hangversenyt rendez május 17-én, délután 5 órai kezdettel. A Fazekas utcai iskolában Bartók és Kodály műveit szólaltatják meg az ének- és a zenei tagozat tanulói. Autós ..mor 99 Az Egyesült Államokban egy év alatt 35 százalékkal növekedett az autólopások száma. * Svájci pszichológusok állítása szerint lényegesen kevesebb lenne a közúti baleset, ha a bíróságok megfogadnák tanácsukat. Szerintük ugyanis a közlekedési rend ellen vétők számára nem a pénzbírság, vagy az elzárás, hanem a jogosítvány megvonása a legsúlyosabb és leghatásosabb büntetés. Az U Messagero című olasz lap szerint a közúti balesetek száma, olyan gyorsan növekszik, hogy azt az embert, akit ma gyalogosnak neveznek, hamarosan úgy emlegeti!: majd: „az, aki még életben maradt”. * Az angliai Birmingham város egyik börtönében, a hosszabb időre elítélt, gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkező rabok minden héten egy óra hosszat kötelesek autót vezetni. Mindezt azért, nehogy kijöjjenek a vezetői gyakorlatból, s kiszabadulá- uk után hamarosan visszatérni kényszerüljenek a börtönbe. ESZ A S< - M AGVARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lopta Főszerkesztői FÖDÖK LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Bnjcsy-Zs. u. 15. Központ: 36-132. 16-672. 35-380. 36-579 ntkársáe: 16-386. Gazdaságpolitikai rovat 16-035. Pártrcvat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-150. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-019 Munkáslevelezés. DanaszUgyek- 16-046. Kiadja o Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Balrsy-Zs u. 15. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon : 16-213. Terleszt: a Magyar Posta Előfizethető o helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dlla egv hónapra 20 forint. Index: 25655 Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN I