Észak-Magyarország, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-12 / 85. szám
Vasőrmsp, 1970. április 12. ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Társadalom és termelés Diósgyőrben 1514 előtt A királyi udvartartás, a ffáías gazdaság, majd uradalomliöspunt Obodovszkij kapitány DIÓSGYŐRBEN u váralja lakosainak összetétele, jogállása szoros viszonyban és alárendeltségben állt a királyi vár életével, udvari vagy katonai vezetésével. Az „oppidum” megjelölés 1439- ben fordul elő az okmányokban először, tehát a városi igazgatás bizonyos foka ekkor megállapítható. Ezzel a megjelöléssel kétségtelen az előbbrelépés az 1354-ben már szereplő „villa . regalis” — királyi falu — jogállásából. Amikor pedig Mátyás király 1466-ban „a népek sokaságával” akarja felfejleszteni a vár birtokait, azé célból adott építkezési és renoválási kedvezmények éppúgy illetik Diósgyőr . közvetlen lakosságát, mint akár Miskolc, vagy Mezőkövesd, vagy Muhi lakosságát. Amikor tehát most Diósgyőr társadalmáról igyekszem vázlatos képet adni. időbelileg értem azt a korszakot, amely nagyjából az 1370-es évektől az 1500-as évek kezdetéig tart. Ezt az időt a királyi udvartartás korának nevezhetnénk. Diósgyőr község, illetve mezőváros történetében. Ez a kor is — mint előző ismertetéseimből kitűnt — három periódusra osztható: Az első a Nagy Lajos—Mária alatti szakasz egyenletes mu- nicipális fejlődést biztosító társadalmi és termelési tényezőinek kora a királyi személyes jelenlét súlyával. A második a Zsigmond—Ciliéi Borbála alatti szakasz, amely a kezdeti időben Zsigmond itt-tartózkodásaival és pártfogásával Diósgyőr lakossága részére megnyugtatóan indult, de a jobbágyságra nehezedő újabb terhek miatt 1405-ben nyílt hatalmi harcba csap át és utána a katonavárnagyok egyeduralmát eredményezi, amit Ciliéi Borbála féle télén orgiái súlyosbítanak. A harmadik a Mátyás—Beatrix alatti szakasz, a várpalota fényűző udvari élete, az itt-tartóz- .1%-odó udvari nép és külföldi vendégek jelenléte és költekezése. AZ A BEATRIX, akinek pl. 14íH)-ben a firenzei posztósok 26 083 aranyforintos számlát nyújtanak be. s aki fali kárpitokra, selyemre, brokátra, ékszerre, köntösökre, aranyserlegekre, lovagtornáira, díszlakomáira „Mányás-arannyal” fizet, és aki a diósgyőri várpalotát Visegráddal és Budával azonos szinten rendezte be. ez a királyné az 1480—90-es években pénzbőséget teremt Diósgyőrben is. A nalaton egykori „favárosa" Keszthely, új szállóval gazdagodik. A 224 szobás csupaszéin szálló minden lakosztálya a Ilalalon fölé néz. A pénzbőség kihat a pálos monostor gazdaságára, árutermelésére. Csemegeszőlő csemegebor, a haltenyészet, a harkányi birtokukról ide haj tott sertéskondák makkol- tatása. mészárszékeinek fo kozott forgalma jelzi a pálosok gazdaságának e legmagasabb szintjét, egyben utolsó felvirágozását. Területileg Diósgyőr, az oppidum, a plébánia-környék: a mai Puskás T. utca — János utca—Bölcs utca— Kuruc utca tömbjeiben élt és a Táncsics térrel kapcsolódott a Tokaji F. utca tömbjéhez. A várpalotát és nyugati oldalán kiépült külső várát 150—200 méteres körzetben ligetek, kertek, a királynéi fürdőépület, délkeletről pedig a nagy halastó (Matula L. utca környéke) övezték. A katonai-hivatalnoki réteg, a zsoldossereg őrszolgálatot tartó alakulatai Beatrix diósgyőri tartózkodásai alatt létszámban felduzzadtak. A zsoldossereg lovasa havi 3 aranyforint zsoldot kapott, amikor a portaadó évi egy forint volt. Különösen Monelli Bernát várkapitánysága biztosította a lakosság számára a létbiztonságot. Beatrix kedvence, a 25 éves, cremonai polgárcsaládból származott Monelli nem egyszer részesült jutalomban. Amikor 1486-ban elszámolt, 441 dukát jutalmat kapott, halálakor pedig. 1496-ban vörüsmárvány síremléket a Mátyás-templomban. A királyi udvar „familiárisai” Diósgyőrben is, magas fizetéseket kaptak, ami szintén kihatott a helyi iparűző réteg jövedelmére. Mátyás az egyetlen és az utolsó király, aki a földet mívelő jobbágy számára, szó szerint' is a szabad ember jogállását követelte meg. MINDEZ, egy csapásra megszűnik a király halálával, 1490 után. Beköszönt egy korszak, merőben más, mint Mátyás belső politiká-1 ja. II. Ulászló felesége. Can- j daléi Anna utolsó kísérletként, hiába adja- meg újra a privilégiális jogokat diósgyőri udvara népének, az országos feudális politika csődje Dózsa György felkelőinek hősi és tragikus harcába torkollik, Diósgyőr pedig — egyszerű koronauradalommá süllyed. Koináromy József — Vaszilij, nézd meg, mi az! — A gépkocsivezető ki-1 száll, s előremegy az összezsúfolódott kocsik közé. Obo- dovszkij Anatolij Dimjano- vics lecsavarja a gépkocsi ablakát, s megszólítja az egyik katonát. — Messze van még Ede- lény ? — Két kilométer u falu. Vaszilij gondterhelten tér vissza. — Nem mehetünk tovább, kapitány elvtárs. Kocsival legalábbis nem. — Akkor megyek gyalog. csivezetöjével. Sok emberrel megismerkedett, összebarátkozott A halk szavú, komoly, fiatal kapitányt - mindenütt szerették. Múcsonyban jól szót értett a bíróval, sokszor, szívesen felkereste. — Ha valami problémád van öreg. csak gyere hozzám! — mondogatta a bírónak. Ha névről nem is, de arcról sok embert ismert. Hegy- megen például megakadt a szeme egy 15 év körüli fiún. Q volt a kisbíró. A járási kapitány rendeletéit mutáló, Ez a kép 1945-ben készült Szendrőn. Középen a kapitány, a kép hol oldalán az a szobrászművész, aki megyénk szovjet hősi emlékműveit tervezte. Es a kapitány, a járás katonai parancsnoka 1944. decemberében elindult gyalog Edelénybe. Feladata: helyreállítani a front után a rendet, segíteni a lakosságot, hogy elkezdhesse békés hétköznapjait. A kapitány reggeltől késő estig dolgozott. Harmincegy község tartozott az akkori ■járáshoz. Mind sorralátogat- ta. ellenőrizte, végrehajtják- e rendeletéit. Megkezdődött- e a munka, van-e elég élelem, kinyitották-e az iskolákat, az üzleteket? Két évig járta községeit Vaszilij jal, elmaradhatatlan, mindig derűs, vidám gépkokamnsz hangján telte közhírré. Anatolij. ha látta, hallotta. saját, diákjai jutottak eszébe, akik között olyan kevés időt tölthetett a főiskola elvégzése után, mert a háború hamar elsZólította. A háború pedig kemény volt és kegyetlen. A kapitány Egy asszony elment— Milyen ember volt'.' — Milyen? Hogy is mondjam! Mint a többi. Egész életében dolgozott, aztán megöregedett... , Igen. ezek az asszonyok mindig dolgoznak. Egész életükben. Mikor megöregednek, akkor is. Mindig találnak maguknak elfoglaltságot, munkát, ha másutt nem. úgy a ház körül. Kopottas, fekete ruhában, mélyen a szemükbe húzott fekete kendővel járnak-kelnek, nesztelenül, észrevétlen, mégis nagyon hozzátartozóan a faluhoz. Napszítta. szélverte, 'ráncos arcuk, kemény. inas. gyakran görcsös kezük olykor ültetője a rézkarcok, a tusraj- z.ok művelőinek. ..Öregasszony”.''Nagyanyám”. ..Tél”. Ha leülnek pihenni, csontos kezüket az (’lükbe ejtik — már azokat is nehéz tartani — szemük pár percre elv’vad. de ú jra megakad valamin. vagy eszükbe jut valami: „Ezt még meccs*rá1 nm. Nohá*. majdnem elfelejtettem !” Es mngv megcsinálja. A földeken nőttek fel ezejk, az emberek. a földeken töltötték egész életüket. kora tavasztól késő őszig nz egész határ munkahelyük. A föld pedig nem vár. A növény megsínyli a gondatlanságot, a „ráérünk még”-et, hát nem, lehet várni, menni kell. amikor kell. Idegzetük, erejük átitatódott a földdel, a földért való tevéssel. Tavasztól ösz.ig. gyerekkoruktól öregségükig. Mikor kezdenek öregedni? Nem tudható. Mikor; kezd a ruha könnyed, fiatalos, tarka színe sötétté, majd felcetévé válni? Nem vehető észre. Egyszer csak fekete. És akkor olyan, mintha mindig is az lelt volna. Fekete. Mint ennek a zászlónak a színe, mely a nagycsécsi tsz-iroda ajtaja fölött komorodik. Egy embert gyászol a lobogó, egy ember életének, munkájának. majd végső búcsújának szóló tiszteletadás. melynek láttára nz idegen is halkabbra fogja a beszédet. Egy idős ember ment el Örökre a faluból, a tsz nyugdíjasa özv. Bodnár Sándorné, a már nyolcvan körül járó nénike.” Milyen ember volt? Mint a többi. Egész életében dolgozott, aztán megöregedett... Nemcsak a falu közösségéhez tartozott, hanem egy másik, egy erősebb közösséghez is. a termelőszövetkezethez. Itt dolgozott, itt munkálkodót!, itt fáradt el végleg ennek á határnak a földiéin. Mikor már nagyon fáradt volt, nyugdíjba ment. Nyugdíjba ment a Isz-böl. Biztosan hallott már nyugdíjról fiatalabb korában is, de nyilván úgy. mint ami őt nem érinti. A jól szervezett üzemek, vállalatok, hivatalok dolcozóit érinti n nyugdíj. Akkor csak azokat érintette. Nyilván nem gondolhatta még akkor, hogy öreg korára a földek munkásait is megbecsülik ezzel. Addig sok mindennek kellett történnie. Történt is. Megszakadt egy sok évszázados. vagy évezredes folyamat, akokr mindenki által Öröknek természetesnek vélt folyamat. Ma már az erejéből kifogyott, magára hagyott, kitaszított. minden megélhetőségtől megfosztott falusi ember tragédiája nem lehet témája a valamikor döbbenetesen igaz valóság-drámának. — Az öregek jól vannak? — Hát . .. ahogy az öregek lehetnek. Szoktunk vti is ünnepségeket tartani, ahová elhívjuk, ralamrnnyiüket. De nem tud már valamennyi eljönni. Sokan nagyon fáradtak már, betegek. Ezekhez elmegyünk mi, a tsz vezetői, meg mások. Elvis szil k nekik az ünnepi ebédet, vagy vacsorát is. Nem, mintha nagyon kellene nekik, de az biztos, hogy mindnek nagyon jól esik. Csak az. hogy elvittük, hogy elmentünk hozzájuk ... .4 háztájiban is segítünk nekik, műveljük a .földei, bevisszük a terményt... mint minden más faluban is ... Ez természetes. Most egy gyászlobogó van a tsz irodáján özv. Bodnár Sándorné tiszteletére. Az emberek látják a lobogót tudják miért van ott, kiért van ott Nem nagyon szólnak róla. Nem is kel! Elment egy ember a faluból. A tsz- hez tartozott, a tsz gyászolja. Egész életében dolgozott, tavasztól őszig a földeken. Az őszhöz érkezett, a késő őszhöz. Most. ;i 'tói után zsendülü. éledő határ már nem látja. A csikó: kedvvel iramodó eroeskék. a lélegző szántások, a napra, tényre, igyekvő hajtások — mind, mind őrzik keze nyomát. Eriska Tibor —- Obodovszkij Anatolij DLmjanovics? — Da, da — derül fel a férfi, s melegen kezet ráz a fogadására érkezettekkel. Az egyik derék, nagydarab férfi sehogysem akarja elengedni a vendég kezét. — Obodovszkij Anatoliy! Tovaris kapitány! — Vaszilij! — kiált fel hitetlen csodálkozással a vendég, s már ölelik is egymást megható ttan. Igen, így volt. Amikor az egykori járási katonai parancsnok az Edclényi járási . Pártbizottság és tanács meghívására április 3-án megérkezett az edelényi állomásra. huszonöt, évvel ezelőtti gépkocsivezetője fogadta. Közben ő felette is elszálltak az évek, a vékony román katonát nemigen lehetne telismerni a mostani Lakmnn Vaszil Kaünovicsban, aki az edelényi bányák gépkocsivezetője. A kétéves egykori edelényi szolgálat sorsdöntő volt Vaszil életében. Megismerkedett eg’ lánnyal, s amikor a kapitányt elvezényelték, 6 maradt, s később visszatért menyasszonyához, aki most három gyermekének anyja. ’ Az ünnepnapok gazdag programmal teltek el. A járás vezetői mindent bemutattak, s Obodovszkij Anatolij tanár nem győzte elhinni, amit saját szemével látott. — Itt egy libalegelö Volt — mondta, mikor az új gimnáziumot meglátogatta. — Egy orvosa volt Edelénv- nek — emlékezett vissza a rendelőintézet és a kórház láttán. Baráti beszélgetésre, ültek össze a tanácsházán. A vendég emberekről érdeklődött, s így eszébe jutott az egykori kisbíró. — Nem tudják véletlenül, mi lett abból a hegymegi gyerekből? Tanakodnak, gondolkodnak a járás' ismerői, s egyszer csak megszólal dr. Sándor Dezső, a községi tanács vb-elnöke: — Én voltam pz a fiú, kapitány ! Obodovszkij Anatolij magával hozott néhány akkor készült fényképet. Magáról, a szendrői emlékműről, anLázár Jenő, a járási tanács vb-elnüke a 25 év fejlődéséről tájékoztatja a kedves vendéget. itt már nem harcolt, de a harcok utáni rend helyreállítása nehéz, fájdalmas feladatokat bízott rá. A hősi halottakat közös sírokba térne!- ték, s a katonáknak emlékműveket állítottak. Ilyen emlékművet lepleztek le 1945-ben Szendrőn is. Anatolij Dimjanovics maga ellenőrizte, felvésték-e minden hősi halolt nevét az emlékoszlopra. Gyakran kiment Szendrőbe, ahol az emlékmű köré kis íenyőcsemo- téket is ültettek. * Kis 1 csoport álldogál az.' edelényi állomáson. Befut a miskolci vonat, s az utasok közt egy középkorú, őszülő liajú férfi halad a kijárat felé. Meg-mogáll. körülnéz, fürkészi az arcokat. nak avatóünnepségről, a szobrászról, aki megyénkben az emlékművet tervezte. Elvitték Szendrőbe a kapitányt. Meghatódva látta, hogy az emlékmű a falu közepén ugyanúgy áll. mint v. csak a fenyőfák nőttek embermagasság fölé. Obodovszkij Anatolij Dimjanovics odalépett nz. epilék- műhöz. s félrehajtva a talapzatot elborító koszorúk vörös szalagjait, még egyszer végigolvasta a hősök nevét. Azo- két. akik életüket áldozták a, edelényi járás szabadságáért, s akik nem érzik már soha a hála, a szeretet melegei, amely Obodovszkij tanárt most nemegyszer könnyekig meghatotta. Adamovics Ilon*
