Észak-Magyarország, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-09 / 82. szám
Csütörtök, 1970. április 9. r ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Naptár 1970. április 9, csütörtök A nap kelte 5.08, nyugta 18.24 órakor. A liolú kelte 6.16, nyugta 23.01 órakor. Névnap: Erhard. Évforduló öt. évvel ezelőtt, 1965. április 9-én hunyt el Kossá István, az ismert kommunista politikus, miniszter.. Ba- latonlellén született, 1904. március 31-én. A keszthelyi gimnázium elvégzése után Budapesten keres munkát, és villamoskalauzként helyezkedik el. Tizennyolc éves, amikor bekapcsolódik a munkásmozgalomba; 1923-ban belép a Szociáldemokrata Pártba. Mint a baloldali Villamos Szövetség tagja, tevékenyen részt vesz a szak- szervezeti ellenzék harcaiban. 1933-ban a szövetség főtitkárává választják; ugyanebben az évben a vezetőség többi tagjával együtt letartóztatják. 1942-ben büntetőszázaddal a frontra viszik, ahonnan többedmagával sikerül átjutnia a szovjet csapatokhoz. Antifasiszta iskolára kerül, s 1944. novemberében azzal a pártmegbi- zatással tér haza, hogy vegye fel a kapcsolatot a párttal és a Magyar Fronttal. A felszabadulás után a szak- szervezeti mozgalom egyik vezetője; 1945—48 között a Szakszervezeti Tanács főtitkára. Az ellenforradalom leverése után pénzügyminiszter, majd közlekedés- és postaügyi miniszter. Haláláig az MSZMP Központi Bizottságának tagja. i^ádi©——----K ossuth rádió. 3.20: Barokk muzsika. 9.00: Kuruzslás, vagy gyógyítási 9.25: Népek zenéjéből. 10.05: Utazás a Holdra. 10.25: Beethoven és Bartók zenei öröksége. 111. 11.03: Apai örökség. 12.20. ICi nyer ma? 12.30: Melódiákoktól. 13.50: A költészet hete. 14.00: Kovács Péter énekel. 14.10: Mozart: D-dür „Párizsi'* szimfónia. 14.30: Nóták. 14.43: MJhály András: n_ vonósnégyes. 15.10: Zengjen dalunk I 15.40: Purcell operáiból. 10.05: Két operettdal. 10.18: Népdal- gyűjló úton Kodály Zoltán nyomában. 16.38: Vlagyimir Iljics Lenin. IV. rész. 11.15: Dohnányi Ernő zongorázik. 17.41: A hazai társadalomkutatás tapasztalatai ból. 10.00: Operacsillagok — ope- rasiágerek. 18.36: A Stúdió 11 Játszik. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Kovács Dénes zenekari hegedűestje. Közben kb. 20.10: A- lcöltészet hete. Kb. 21.13: Visszhang. Kb. 21.43: Csárdások. 22.15: A koldusdiák. n. felvonás fináléja. 22.30: Falra hányt borsó. 23.00: Kamarazene. 0.10: Tánczene. Petőn rádió. 8.05: Fúvószene. *.15: Könnyűzenei híradó. 9.00: Balettzene. 9.40: Két országgyűlés között. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Erkel operáiból. 13.03: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.20: Zongorán kisér: Gerald Moore. 14.00: Kettőtől hatig. 18.10: Vendégségben Szalal György egyetemi hallgatónál. 18.30: Régi magyar dalok és táncok. 18.51: Jó estét, gyerekek! 18.56: Egyszál magam. 21.34: Muzsikáról fiataloknak. 22.01: Majláth .Júlia táncdalaiból. 22.11: Bethlen Gábor a független Magyarországért. 22.21: Verbunkosok, népdalok. 23.15: Vldróczky. Televízió ______ B udapest 9.00: Szünidei matiné. 17.15: Irány az egyetem! 17.58: Hírek. 18.05: Szakkörről szakkörre... 18.45: A repülő Fábián. Rajzfilm. 18 55: Esti mese. 19.05: Reklámműsor. 19.15: öntudat és piac. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Pamir *69. 7. Karnevál Taskent- ben. 20.50: A szent hazugság. Játékfilm 21.20: Ősi Indiai tún- ' cok. 21.55: A Tv Galériája... 22.35: Tv-hiradó — 2. kiadás. 22.45: A költészet hete. , Bratislava 9.20: Autósok — motorosok. 10.55: Zenés műsor. 11.10: Háborús napló. 28. Német támadás az Ardennekben. 11.25: Tv-hír- adó. 19.00: Tv-híradó. 19.35: Elő krónika. 20.05: A kékruhás lány. Cseh filmvígjáték. 21.35: Pompás délután. Mikrokomédia. 22.05: Tv-hlradó. Mozi __________ B éke: K: f. 4, f. 7. Verseny a javából. Színes amerikai. Dupla hely árral! — Kossuth de.: K: n. 10 és 11 ó. Az Angyal vérbosszúja. Angol. — Kossuth du.: K: f. 3, f. 5 és f. 7 ó. Az Angyal vérbosszúja. Angol. — Hevesy Iván Filmklub (Kossuth moziban) : K: f. 0 ó. Helyár 5 Ft. Egy férfi és egy nő. Fr. 16 éven felülteknekI — Fáklya: K: f. 5 és f. 7 ó. Diliinger halott, Ol. Csalc 16 éven felülieknek! — Petőfi: K: f. 5 és f. 7 ó. A nősülés keservei. Cseh. — Táncsics: K: f. 5 és f. 7 ó. Egymillió karátos ötlet. Ol. — Szikra: K: f 5 és 7 ó. Serafino. ol. 16 éven felülieknek! — Ságvári:K: X, 5 és hn. 7 ó. Krebsz, az isten. Magyar. Színház----------9 , csütörtök. Tizenkét szék (7). Schiller bérlet. 10, péntek. A tizenegyeink parancsolat (7). Bemutató bérlet. Kiállítás______ M iskolci Galéria: Jubileumi építészeti kiállítás. Nyitva délelőtt 11 órától este 7 óráig. Miskolci Képtár: Senyéi Oláh István festőművész kiállítása. Nyitva délelőtt 10 órától este 6 óráig. Llbressző: Az Ady Endre Művelődési Ház képzőművészeti szakkörének kiállítása. Nyitva 1 órától este 8 óráig. Helyiipjiri kiállítás Szerencsen, n Hunyadi János Általános Iskolában. Nyitva délelőtt 10 órától este 6-lg. Feltárta kapuját a lét című kiállítás a mezőcsáti művelődési központban. Nyitva délelőtt 10 órától este S-ig. Borsod S3 szabad éve című kiállítás a megyei tanács aulájában. Nyitva 9 órától este fél 6-ig. Zinner Erzsébet fotóművész kiállítása a ttszaszederkényt művelődési központban. Megtekinthető délelőtt 10-től este 8 óráig. Perecest bányászklub: A Miskolci Bányaüzem 25 éves fejlődését bemutató kiállítás. Nyitva délután 4 órától este 9-lg. A Borsodi Szénbányák 25 éve címmel kiállítás az igazgatóság székházában. Ünnepélyes megnyitása 11 órakor. Megtekinthető este 6 óráig. Sárospatak fejlődését bemutató kiállítás n művelődési házban. Nyitva délelőtt 10-től este 6 óráig. 25 év legszebb kiadványai címmel kiállítás a hejőkeresztúri művelődési házban. Megtekinthető este 6 órától 10 óráig. Hazánk, a Magyar Népköztársaság című kiállítás az LKM munkásszállásán. Megtekinthető egész nap. Könyvkiállítás a költészet napja alkalmából a Bartók Béla Művelődési Központ előcsarnokában. Megtekinthető egész nap. Rendezvény------T iszaszederkényi művelődési központ: A Magyar Ifjúság című lap ankétja, délután 5 órakor. Sárospatak: Óvodai és alsó tagozati nevelőmunka címmel ankét a Rákóczi filmszínházban, reggel 9 órakor. TIT Kazinczy Ferenc klubja: Weöres Sándor Kossuth-díjas költő és Károlyi Amy költönő Irodalmi, estje, 7 órakor. Ózdi művelődési ház: A legjobb apa — a Miskolci Nemzeti Színház előadása, este 7 órakor. MTESZ: Nyugdíjasok klubja, délután 3 órakor. Ady Endre Művelődési Ház: Hogy is volt? — A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének zenés-táncos műsora a papírgyári szocialista brigádok tagjai részére, este 6 órakor. Perecesi József Attila-szálló klubja: A Magyar Néphadsereg része a Varsói Szerződés katonai erejének címmel ismeretterjesztő előadás, délután 5 órakor. Időjárás—.------V árható időjárás ma estig: időnként erősen felhős idő, többfelé, főként délen esővel. Elénk, néhány helyen erős déli, délnyugati szél. Az éjszakai lehűlés tovább gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között. Ismét lesz sportélet Bogácson Hét szakosztályból csak három — Asszonyok a sport ellen — Művészitorna lesz az iskolában? Sporthírek A DVTK elnöksége április 10-én, pénteken 16 órakor ülést tart. Ezúttal vitatják meg az egyesület létesítményeinek helyzetét. * Nézegetem Borsod megye térképét. Bogács Mezőkövesd mellett fekszik, utána már csak Cserépfalu és Bükkzsérc van. Azután Heves megye következik. A bogácsi asztal tóton haladunk, amikor a nap is kisüt. Fény önti el a házakat, a piros cseréptetőket. Rövid kutatás, kérdezőskö- dés után megtaláltam a bogácsi Üjv Elet Tsz SK elnökét, A. Molnár Gyulát. Kiderül, jókor érkeztünk, hiszen ez év februárjában alakult meg a ' sportkör. Igaz, 3 évvel ezelőtt is volt, és akkor is a termelőszövetkezetnek kellett volna patronálni. — Reméljük, hogy most valóban magáénak érzi majd a tsz — mondja a sportköri ein öle ötezer forintot adott a közös gazdaság, 2 ezret a községi tanács. Kezdetnek elég kevés. A sportkörnek minden telszerelését fel kell újítani. — A körzeti erdészet kapufának valót ad, csak lei kell termelni — meséli A. Molnár Gyula. Az indulás gondjai, bajai bontakoznak ki előttünk a beszélgetés során. Tulajdonképpen 7 szakosztályt akartak létrehozni, azonban ehhez kevés a támogatás. A járási TS-től pedig nem kaptak pénzt (mindössze 500 forintot kértek szakosztályonként), mert elkéstek. Így aztán 3 szakosztály maradt a 7- ből. A kézilabda, röplabda, atlétika és sí egyelőre csak álom Bogácson. — A három megmaradt szakosztályban mennyien sportolnak? — 26-an futballoznak, 15- en pingpongoznak, sakkozni pedig korlátlanul lehet. — A nők sportolnak-e? \ — Csak a lányok. Az asz- szonyok nem. Focizni is jobbára csak a legények. Ha megnősül valaki, nem engedi az asszony. No, persze, tervek jócskán akadnak a nehézségek ellenére is. Ügy gondolják, hogy az általános iskolában művé- szitomát indítanak. A sportkör venne a lányoknak labdát, karikát és szalagot. A Bogácsi Tsz SK-nál most azt tartják a legfontosabbDiósgyőr—Szolnoki MTE l.-O (1:0) Diósgyőr, 500 néző. Vezette: Bodnár. DVTK: Serfőző — Kovács, Salamon, Sáfrány, Mathesz, Hajas, Udvarev, Fehér, Fekete, Horváth (Kolláth), Hajdú. Az esős időjárás ellenére is aránylag nagyon sokan vol13. perc: Fükő elhúzott a jobb oldalon, beadását Szend- rei átlépte, és a jó ütemben érkező Bozó a léc alá bombázott 1:0. 23. perc: Ártalmatlan támadás végén, 20 méterről Molnár kapura lőtt, Csank rosszul vetődött, a labda fölötte a bal felső sarokba pattant 1:1. 53. perc: Az. előrehúzódott Várallyai megunta a csatárok tehetetlenségét, és a 16-osról a jobb alsó sarokba lőtt 2:1. Keserves győzelmet aratott a Kohász. A vasutasok lelkesen játszottak. A színvonal rendkívül alacsony volt Az össz- játék mindkét oldalon akadozott Az 1 gólos különbség reális. Jók: Várallyai, Fükő, illetve Krompaszki és Kiss. nak, hogy visszaszerezzél^ a közönséget. Egyébként igen sportszerető emberek laknak ott. Ha a termelőszövetkezet segít — például megoldja a sportkör utazási gondjait, amit egyébként meg is ígértek —, akkor a most, szinte nulláról induló tsz-sportkör életerős lesz Ny. F. Visszavonul a versenyzéstől Kaién György birkózó, aki 15 esztendőt töltött Diósgyőrött. Természetesen nem szakad el a szakosztálytól — az utánpótlás ügyeivel foglalkozik majd. * A Borsod megyei Asztali- tenisz Szövetség kibővített elnökségi ülést tart április 13- án. hétfőn, 16.30-kor, a Vörösmarty u. 16. sz. alatt. Aki ez vitánál sakkozik Mialatt Belgrádban a sakk- óriások csatája folyt, nálunk csendben zajlik a XI. magyar levelezési sakkbajnokság. A részvevők között két borsodi is ean, Kovács Aladár ózdi és Czabán Márton perecesi sakkozó. A verseny előzményeiről és Czabán Márton eddigi sportr pályafutásáról beszélgettünk a jeles versenyzővel. Kiderült, hogy 1960 óta űzi a sakkversenynek ezt a formáját. Fokozatosan haladt eredményei révén a ranglistán, és most sikerült első ízben bejutnia az országos döntőbe. Azt tervezi, hogy 6,5 pontot szerez, és ezzel mesterjelölt minősítést kaphat. Pereces-bányatelepi otthonából már évek óta a világ minden tájára megy és érkezik levél. A levelezési versenyek során amerikai, francia. német, olasz, lengyel és szovjet sakkozókkal kapcsolatot épített ki és csatázik velük rendszeresen. Előbb a vereségek száma volt nagyobb, de ma mar pozitív eredményt mutat az eddigi versenyek sorozata, 12:7 az eredmény Czabán Márton javára. Nem beszél idegen nyelvet, keveset tud németül, de a sport nyelvét mindenki érti, különösen érthető a sakk nyelve. Persze, a játék mellet szoros barátság is kifejlődik az ellenfelek között. Büszkén mutatja legújabb sakk-jegyzőkönyvét, amit ízléses kivitelben, egy szép sakkjelvény kíséretében az egyik szovjet ellenfele; egy újságíró küldött. — Amikor külföldi partnerével mérkőzik, egy-egy nehéz állásnál kér-e segítséget valamelyik nevesebb versenyzőtől? — Bár a nagy nemzetközi versenyeken is megengedett egy-egy szekundáns igénybevétele a függőben maradt játszmák elemzéséhezmégis, elvből, magam igyekszem megoldani a legnehezebb helyzeteket, hiszen csak így fejlődhetek. Másrészt bizonyos erkölcsi erőt is ad, ha a feladat legnehezebb részét is magamra vállalom. \ A levelezési verseny nem nagyon terjedt el nálunk, pedig nem költséges szórakozás. Ajánlom azoknak a fiataloknak, akik szeretnek sakkozni, csatlakozzanak a levelezési versenymozgalomhoz. A Magyar Sakkszövetség segíti e mozgalmat, és magam is hajlandó vagyok erre, ha valaki igényli segítségemet. Nemes Péter Negyedszázad | Három korszak tak kíváncsiak erre a találkozóra. Nem sok örömük tellett a szurkolóknak a játékban, legtalálóbban Tátrai Sándor jellemezte fiai játékát: — Nem tudom, mi legyek — mondotta —, ha ezek gondolkoznak Is a pályán. Pontatlan átadások és rossz támadásbefejezések váltották egymást a mérkőzésen. Mindjárt kellemetlen epizóddal kezdődött, az első percekben Horváth csontzúzódást szenvedett, Kolláth váltotta fel őt a pályán. A vendégek időnként nemcsak lelkesen, hanem sokkal tervszerűbben játszottál?, mint a hazaiak. Mintha a fáradtság jelei mutatkoznának a diósgyőrieknél. Csak erre vezethető visz- sza a feltűnően gyenge játék. A mérkőzés egyetlen gólját, egyéni akció befejezéseként, Kolláth lőtte az ellenfél hálójába. * Ózdi Kohász—Miskolci VSC 2:1 (1:1) Özd, edzőpálya, 500 néző. Vezette: Mixtai. Ózd: Csank (Benkő) — Gö- böly, Murányi, Machat (Simon), Várallyai, Abuczki, Széles (Schiller), Egri, Szend- rei, Fükő, Bozó. Edző: Dobó -Zoltán. MVSC: Vadas — (Kiss) — (Gulyás) — Krompaszki, Takács (Tóth II.), Hernádi, Mezei, Szendrei, Simonyi, Jónás (Tóth I.), Molnár, Kiss, István. Edző: Szentmarjai Tibor. EGYETLEN SPORTÁG talpraállása sem ment olyan nehezen a felszabadulás után, mint a teniszé. Nemcsak az jelentett óriási hátrányt, hogy alig-alig akadt használható állapotban levő pálya, hanem az is, hogy hosszú időn keresztül „úri sportnak” minősítették a teniszt, s a további fejlesztést nem tartották szükségesnek. Több mint két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valamennyire egyenesbe kerülhessen ez az egész világon rendkívül népszerű játék. Aki évtizedeken át figyelemmel kísérte a magyar teniszt, jól tudhatja, hogy három jelentős korszak különböztethető meg. A két világháború között volt. a Kehrling-, azt követően az Asbólli-, majd 1954-től a Gulyás-korszak. Mind a három játékos kiemelkedő szerepet játszott a nemzetközi élvonalban is, de sohasem volt mellettük hozzájuk hasonló képességű versenyző, aki biztosítani tudta volna a Davis-kupában való eredményes szereplést. A magyar "válogatott 31 mérkőzést játszott a legnépszerűbb, s valójában a csapat-világbajnokságot pótló vándordíjért, 12 alkalommal győzött, 19-szer vereséget szenvedett. A LEGKIEMELKEDŐBB egyéni eredményeket a negyvenes-ötvenes években As- bóth József és Körmöczi Zsuzsa érte el. Mindketten győztek Párizsban, a világ legjelentősebb versenyei között nyilvántartott nemzetközi bajnokságon, s ezt követően Wimbledonban, a ..nemhivatalos világbajnokságnak” nevezhető angol bajnokságon a harmadik helyre kerültek. 'Asbóth az ausztrál Brom- wichtól, Körmüpzi az angol Mortimertől szenvedett vereséget az elődöntőben. S hogy nagyszerű volt átlaguk is, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Asbóth többször is szerepelt a világ- ranglista első tíz helyezettje között. Körmöczi Zsuzsa pedig 1961-ben 3. volt. Az ifjúságiak kategóriájában ebben az időben Vad Dezső ért el kiemelkedő eredményt: 1948-ban Wimbledonban a svéd Stockenberg mögött második lett. Gulyás István méltó „váltótársa” lett Asbóth Józsefnek. 1957-től 1968-ig sorozatosan nyerte a magyar bajnokságot, s külföldön is jelentős sikereket ért el. A legemlékezetesebb az 1966-ban, Párizsban az ausztrál Roche mögött, szerzett második helye volt. (Ez volt az az emlékezetes mérkőzés, amelyet Roche sérülése miatt Gulyás játék nélkül nyerhetett volna, de ö kérte a találkozó elhalasztását, s aztán vereséget szenvedett tőle. Ekkor ítélték neki a Fair Play-dí- jat.) Annak ellenére, hogy a lehetőségek az utóbbi években nem javultak (kevesebb pálya áll rendelkezésre, nagyon megdrágultak a sportszerek). jelentős a fejlődés. Kiegyensúlyozottabb lett az élvonal, s úgy tűnik, hogy megszűnt az „egyl?e”-kor- szak. Baranyi Szabolcs Torinóban nyert amatőr Európa- bajnoksága, Szőke Péter. Varga Géza, Machán Róben fejlődése biztosítéknak Ilit - szil? rá. hogy az elkövetkező években eredményesebben szerepelnek majd legjobbjaink. A FEJLŐDÉS LEMÉRÉSÉRE kitűnő alkalom lesz majd a május 8—10. között Budapesten sorra kerülő Magyar- ország—Szovjetunió találkozó. Egy győzelem nagy lendületet adhatna a sportág fejlődésének, de nem kétséges. hogy a tömegesítés csak abban az esetben képzelhető el. ha újabb pályák épülnének, s jelentős mértékben csökkenteni lehetne a felszerelések árát