Észak-Magyarország, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
Szerda, 1970. áprifis 22. ÉSZAK-M AGY ARORSZÄG 9 Séta az ipari „országúton“ „Neki köszönhetjük a tőidet“ Divat lett manapság a munkamegosztás fogalmáról, a nemzetközi kooperációról beszélni. Valahányszor e köz- gazdasági kifejezéseket hallom, egy moszkvai látogatógazdagodásunkat — meghatározza az ipar fejlesztése. Üj üzemeinkben, megfiatalodó régi gyárainkban ennek szolgálatában — más országok berendezéseivel együtt — Az Ikarus autóbuszok szerte a Szovjetunióban naponta újból és újból elismerést szereznek a magyar járműiparnak. Az egyik legújabb típusú, magyar gyártmányú busszal Moszkvában, a Kalinyln sugárúton találkoztunk. sootn jut eszembe. Az egyik textilgépeket készítő korszerű gyárba látogattunk el. Mérnök kalauzom büszkén sorolta a legkorszerűbb szerszámgépeket, és az országokat, ahonnan vásárolták. Köztük voltunk mi, magyarok is. „Még az iparilag hatalmas országok sem engedhetik meg maguknak, hogy mindent maguk készítsenek — magyarázta —, ha itt végigsétál az üzemen, Európa jeles gépeivel találkozik...” Ez az „európai ipari országút” jellemzi korunkat. Korszerű terméket csupán korszerű berendezésekkel lehet előállítani, mint, ahogy mérnök vezetőm is bizonyította: „Aztán az itt készített sokat tudó textilgépeket eladjuk. Többek között Magyarországnak is..." A termékek kölcsönös főt: galma évről évre növekszik, és úgy gondolom, már egy második osztályos gyerek is tucatnyi szovjet árut tudna felsorolni, vagy elmondani, mit exportálunk a Szovjetunióba. Mindennapi életünk természetes kísérője lett ez! Ha felöltözünk, négy-öt ország iparának termékét öltjük magunkra, a lakásban úgyszintén ott található egy sor ország „küldötte”. A külkereskedelem tevé- ken3rsége az utóbbi években túlnő az áruk adásvételén. Segíti az áruválaszték növelését — elég. ha a kiváló szovjet kisrádiókat, hűtőgépeket, porszívókat soroljuk fel —, ugyanakkor a felvevő piac szélesedése révén nagy szériában lehet még divatcikkeket is készíteni. A Kaliott találjuk a szovjet technikát is, amellyel aztán versenyképes, világpiacon is rangos gyártmányok készíthetők. összegyűjteni mások technikai „okosságát”, hogy a magunkét hozzátoldva, még iyeket a magyar Moszkvics- tulajdonosoktól kapott. S hogy a kérdésem megelőzze, gyorsan megtoldta: „A rekonstrukció befejeztével még több autót szállítunk majd önöknek is, és természetesen hamarosan jelentkezik a piacon „konkurrensünk”, a Volgái Fiat-Fiatovios is.. M(g az üzemet jártuk, azon gondolkodtam: milyen természetes lett, hogy az országok „ipari határa” kitágult, és a kereskedelem „ország- útja” egyre szélesebbé válik. S ezen az „országúton” sok ismerőssel Is találkozunk. Egy alkalommal a — Vöri^j tér melletti, impozáns — Rosszija szállóban vacsoráztunk, és a szomszédasztaltól átküldték a pincérrel udvariasan egy üveg konyakot. Az illemkódex Íratlan szabályai szerint mi küldtünk egy üveg magyar bikavért. Vagyis ösz- szeismerkedtünk. Hamarosan kiderült, hogy Dagesztánia főgyógyszerészével paroláztunk, áld dicshimnuszokat zengett a magyar gyógyszerekről. Ha magyart lát — mondta — mindig elismétli: nincs jobb a magyar gyógyszereknél... Ez pedig egy hazánkban dolgozó, szovjet gyártmányú „kavicsgyár”. A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat által működtetett FK—121 típusú óriás kotró, amely óránként 250 köbméteres teljesitményével naponta 25 folyami aszályt képes megtölteni az általa kitermelt kaviccsal. korszerűbbet állítsunk elő — ez lehetne a mottó. Rigában, Tbilisziben és egy sor városban ugyanúgy szeretnének mind több magyar autóbuszt vásárolni, mint ahogy a magyar termelőszövetkezetek törik magukat az erős, megbízható szovjet traktorokért. Jó érzés volt hallgatni az Ikarusok dicséretét, de ugyanígy átadhattuk volna a kiBúcsúzőul, nagy szeretettel átnyújtotta a címét, és meghívott a mesés Dagesztánba Remélem egyszer majd eleget is tehetek a meghívásnak ... Bán János Névadóját ünnepli a szerencsi Lenin Tsz Újsághír; „Tegnap, április 21-én, a Lcnin-centcnárium előestéjén ünnepi közgyűlésen emlékezett meg névadójáról a szerencsi Lenin Tsz. Az ünnepi közgyűlésen Vaskó Mihály elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, ország- gyűlési képviselő mondott beszédet.** TfiWi mini húS7eszten* I UUU, IlllUl dős emlékek között kutatunk. Vajon miért választották Lenin nevét első közös gazdaságuknak, 1949-ben a szerencsi szegényparasztok, új földhözjut- tatottak. volt cselédek? Papír, írásos anyag szinte somr ml sem maradt meg azokból az időkből. A 18 alapító tag közül már alig él valaki, s akik még itt vannak köztünk. már-már küszködnek az emlékezéssel. Van, áld csak arra emlékezik, hogy az első években amolyan „vad” tsz- kémt működtek. Hiszen a Lenin Tsz hivatalos alapító- levelét csak 1954-ben keltezték. De már az azt megelőző őt esztendőben is együtt dolgoztak. s próbáltak a kezdeti, szegényes lehetőségek között is korszerűen, jobban, valahogy nagyüzemi módon gazdálkodni. A dátumok, “ “SJ munka első eseményei valahogy mindenkinek az emlékezetében mások és mások. Amiről egyikük úgy emlékszik, hogy 1949-ben történt, arról a másik azt állítja, hogy legalább két évvel későbben volt. De egyben valameny- nyien megegyeznek: az, hogy Lenin nevét választják, már a megalakulás előtt eldőlt, így emlékszik erre On da Já- nosné, Ferenczi Nagy István, s állítják, hogy így fnesélte mindig a sok mindenre emlékező, a Szovjetunióban is járt. sajnos, már elhunyt Orosz Jánosnó is. Hogy ki javasolta? Ma már úgy érzik, valamennyien. Hiszen nincstelen, szegény emberek voltak, akik mindig csak nagyobb darabka kényéiről, egy kis darabka saját földről álmodoztak, s álmaik megvalósulásához csak azoktól kaptak biztatást, akik Lenin nevét és a földosztást mindig együtt emlegették. — Neki köszönhettük a földet — hallom egyiküktől, s kiderül, hogy ő csak jóval későbben csatlakozott a közös gazdasághoz. Néhány évig szinte dédelgetve művelte a földet, ami végre övé volt, s csak aztán jött rá, hogy egymagában nem boldogul. A kezdeti évek gondjairól beszélnek. Arról, hogy bizony, nem mindig tudtak méltók lenni gazdaságuk névadójához. Nem rajtuk múlott. A semmivel kezdték, a jószándék. az akarat volt meg, s néha az is elfáradt, ki-kihagyott. Nehéz volt itt, Szerencsen, a zárt kertek világában, a szőlővidék kapujában, az iparosodó nagyközségben megtenni a nagyüzemi gazdálkodás első lépéseit. De bármennyire gyengék is voltak még gazdasági eredményeik, 1956 őszén nem oszlottak fel, nem szaladtak szét, mint sokan mások. Akadt ugyan olyan is, aki kivezette régi tehénkéjét a közös istállóból, de néhány nap múlva fejlehajtva, maga kötötte vissza a jászolhoz. Az utóbbi esztendőkről aztán már szinte büszkeséggel beszélnek. Alig akad olyan idénymunka, vetés, aratás, amelyet ne az elsők között fejeznének be a járásban. Amikor 1968 januárjában egyesültek az óndiak tsz-ével, náluk már a 15 ezer forint közelében járt az egy tagra jutó évi jövedelem értéke. Ondón pedig még a hatezret sem érte el. És a 3000 holdra megnövekedett gazdaságban 1968 végére 17 500, az elmúlt évi zárszámadásra pedig már 19 100 forint volt az egy dolgozóra jutó kereset. a Lenin Tsz meg- • szilárdult. Nagy névadójuk születésének centenáriumán, a hálás emlékezéskor elmondhatják: „Ügy gazdálkodunk, úgy élünk, hogy nem hozunk szégyent termelőszövetkezetünk nevére.” (p. s.) 25 éve történt Páritap telt a Szabad Magyarország 1945. ÁPRILIS 22. vasárnapra esett A Miskolc felszabadulásával egyidős, immár 0 oldal terjedelmű Szabad Magyarország lapfején ezen a napon olvashattuk először: „A Magyar Kommunista Fárt Észak-magyarországi Kerületének Napilapja”. Nógrádi Sándor összegező, s további programot adó egész oldalas vezércikkét közölte a lap — bízvást mondhatjuk — ünnepi száma. Negyedszázad távlatából zengenek az igaz szavak: „A Szabad Magyarország megteremtése a sajtószabadság első győzelme volt Észak-Magyarország területén.” „Visszapillantva a lap három és félhónapos múltjára, megállapíthatjuk, hogy a Szabad Magyaron lg elvitathatatlan érdemeket szerzett magának Miskolc városa és Észak-Magyarország új életének megindításában.” A lap munkájának irányításában kezdettől fogva vezető szerepet vállaltak a kommunisták, s nem véletlenül: A párt törekvéseinek szószólójává lett újság legfontosabb feladatának a forradalom következetes végigvitelét tartotta: „A kommunista párt hirdeti, hogy a magyar demokr.ácia nem állhat meg félúton.” Véletlen csupán, hogy V. I. Lenin születésének 100. évfordulója egybeesik a borsod—miskolci legális kommunista sajtó felszabadulás utáni születésnapjával- Egy azonban törvényszerű: Lenin eszméi, s a Lenin országából szabadságot hozók nyomában meg kellett születnie. Lenin írta a párt lapjáról: „a lapot ahhoz az állványzathoz lehet hasonlítani, amelyet az épülő ház körül emelnek, s amely megjelöli az építmény körvonalait, megkönnyíti az érintkezést az egyes építőmunkások között, segítségükre van a munka elosztásában, és a szervezett munka útján elért közös eredmények áttekintésében.” AZ ESZAK-MAGYAUORSZÄG elődje a Szabad Magyar- ország segített lerakni megyénkben közös nagy ügyünk épületének alapjait- Azóta felhúztuk a falakat is, de még nem lehetünk elégedettek. Sok még a munka, a harc a szocializmus épületének betetőzéséig. A kommunista Szabad Magyar- ország létrejöttének negyedszázados ünnepe minket, újságírókat is kötelez. A Budapesti Vegyipari Gépgyár egyik nagy sikerű gyártmányát, az LSZ—IH-cs szupereentrifugát exportálja a Szovjetunióba. nyin sugárúti ultramodern áruházakban sokszor megcsodáltam a legújabb divatú magyar cipőket, pulóvereket es ingeket. Lehet, hogy kevésbé látványos, de egész gazdaságunkat — és jövendő tűnő szovjet gabonakombájnoknak szóló elismerést is. Amikor a Moszkvics autógyárban Jártam, a hatalmas kombinát iguzgalója megmutogatta az ajándékokat, ameMásenylcn váratlanul „toppant” a terembe, mégis nagyon odaillően. Egy idős, hetven év körüli ember idézte évtizedek, mondható: félévszázad távlatából az ünneplő gyülekezet elé, ahol különben is jó hangulatban telt az idő. Kitüntetéseket adtak át, az MSZBT országos elnökségének kitüntetéseit, aranykoszorús jelvényeket azoknak, akik az elmúlt 25 évben sokat tettek a magyar—szovjet barátságért. Máscnykát idézte az idős ember, közvetlenül, könnyedén beszélve, mintha csak egy-két jóbarát- ja előtt elevenítené fel akkori emlékeit, amelyek most nem is Máscnyka miatt, de nagyon értékesek, szépek. Nagy Jenő, az MSZBT országos elnökségének tagja idézte az emléket Akkor, évtizedekkel ezelőtt egyike volt a magyar internacionalistáknak, akik az oroszországi, világot rázó földrengés Idején ott harcoltak a Vörös Hadsereg katonái között. — Músenyka szülei nagyon nehezen egyeztek bele a randevúba — mondta az idős ember. — Mennyit kellett nekem ott, a lakásukon beszélnem, amíg ráálltak: holnap Másenykával kettesben elmegyünk valahová! De végül _is, mindkettőnk nagy örömére, beleegyeztek. Végre kettesben lehetünk! — Holnap őrségbe kell menned! — közölték velem feletteseim. — Nekem?! Mikor?! — Közölték, hogy mikor. Akkor, amikor Másenykával lett volna találkozóm. Hát ez nem lehet! Hát ez rettenetes, valamit csinálni kell! Elképzelhetik lelkiállapotomat, megdöbbenésemet, de katona voltam, A parancs, parancs. Elmentem őrségbe, ahol egy hagyjon nekem békét, van most úgyis elég bajom, nem merek többé Músenyka elé kerülni, most is vele kellene lennem, nem itt. A férfi, aki a puska felé nyúlt, fenn hagyta kezét, majd fegyveremre mulatott: — Elvtárs! Kellett-e -már használnia ezt a fegyvert? — Nem. Nem kellett! — Ne is kelljen soha — mondta csendesen a férfi, majd a szemembe nézett, és más hangon folytatta. — De ha mégis használnia kell. ak_ I M ásenyka ■ hivatalnok mellett kellett áll- nom fegyveresen, a belépőket ellenőriztem. Álltam, járkáltam nagy búsan, bosz- szúsan, de nem figyeltem én senkire, semmire az égvilágon. csakis Másenyka őzike szemét láttam magam előtt. Egyszer csak azt láttam, hogy megállt egy kocsi, kiszállt belőle két férfi, az alacsonyabb odament a hivatalnokhoz, váltott vele néhány szót, majd elindult felém, és a puskám után nyúlt. Mérgesen visszarántottam a puskát, kor nagyon keményen iogja meg! — Ügy lesz! — mondtam. Az alacsony férfi elköszönt és ment. Lenin volt. Lenin volt, aki odajött hozzám, az akkori őrhöz, és beszélt velem. Tudtam, persze, tudtam akkor is, kicsoda Lenin, hogy vezetője a népnek, nagy politikus, de elvtársak, én akkor fiatal kölyök voltam, és az az igazság, hogy engem továbbra is sokkal jobban érdekelt Másenyka őzike szeme, csak arra gondoltam továbbra is! Jó lenne persze most Leninről pontosan felidézni, milyen ruha is volt rajta, milyen is volt egyáltalán ö, maga, de nemigen figyeltem meg. így sajnos, nem emlékszem rá. Másenykára emlékszem ... A terem moccanás nélküli csendjét megértő derültség váltotta fel. Tulajdonkepp mindannyian, akik a teremben ültünk, külön-külön is szerettük volna megköszönni az egykori internacionalista elbeszélését. Talán nem is magát a történetet, hanem azt, hogy ez egyáltalán megtörténhetett. Hogy ott volt — nemcsak ő, sok ezer ember ott volt — közülünk, magyarok közül akkor, azoknak oldalán, akik az igazért harcoltak. Mint ahogyan mindig is voltak közülünk mindenütt, ahol a népek igazáért, szabadságáért kellett fegyvert fogni. Büszkék vagyunk rá. és talán természetesnek is vesszük. Mint azt is, hogy a Leninről szóló történetek valahogy elválaszthatatlanok a legtisztább. a legemberibb érzésektől. Priska Tibor
