Észak-Magyarország, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-17 / 89. szám
ÉSZAK-MAGVARORSZÁG 6 Péntek, 1970. április 17 \ in POSTÁNKBÓL 1 Eleid menteit.. Ügy érzem, családom nevében is köszönetét kell mondanom a Miskolci Finom- mechanikai Javító Vállalat gépkocsivezetőjének, Grand Róbertnek. Március 31-én délben görcsoldót akartam beadni 2 hónapos kislányomnak, de izgalmamban elnéztem a gyógyszert. Az édesanyámnak rendelt, hasonló üvegben tartott erős szeszből adtam be a gyereknek. Azonnal rohantam az utcára, s az első gépkocsivezetőt megkértem, segítsen bevinni gyermekem a kórházba. Sajnos megtagadta kérésem. Végső kétségbeesésemben á közelben levő javító vállalat részlegéhez mentem. Az udvaron javította kocsiját egy fiatalember — mint később megtudtam, Grand Róbert —, aki habozás nélkül, azonnal elvitt bennünket a kórházba. Időben érkeztünk. Köszönöm jóindulatát, emberségét. Berki Antalnc, Miskolc, Madarász V. u. 13. Szállítás — sok bosszúsággal Március 25-én Paksról Felsőzsolcára költöztünk, és még ezen a napon, háztól házig fuvarral feladtunk egy 7 darabból álló küldeményt, amelyben többek között ágyneműink, gyerekágy, matracok, edények stb. voltak. A feladásnál azt mondták, hogy a küldeményt néhány napón belül átvehetjük Miskolcon, a Gömöri pályaudvaron. Azóta többször is érdeklődtem, majd minden irodát végigjártam, de az árut azóta sem kaptam meg. Már nagyon hiányoztak az ágy- és ruhaneműk, s bizalmam is elvesztettem, amikor a ki nem rakott kocsik fuvarlevelei között megtaláltuk sajátomat Megnyugtattak, hogy másnap lebonyolítják a kiszállítást. Üjabb és újabb utánjárás, ingajárat az árupénztár és a raktár között, de még tegnap, április 16-án is ott tartottunk, hogy nélkülözni vagyunk kénytelenek holmijainkat. Kérem, segítsenek, hogy végre megkaphassam a családom részére nélkülözhetetlen ingóságaimat. Varga István, Felsőzsolca, Oprendek S. u. 16. * A MÄV Gömöri pályaudvaron több dolgozóval is beszéltünk, míg végül Jónás Tstvánné volt segítségünkre levélírónk panaszának kivizsgálásában. Mint elmondotta, Paksról Miskolcra 3 nap a fuvarozási határidő. Varga István ingóságai azonban március 28. helyett csak április 10-én érkeztek meg. Az okmányokból kitűnt, hogy a küldemény már 27-én Budapesten, a Nyugati pályaudvaron volt. ahonnan csak április 8-, vagy 9-én továbbították. Itt történt az első mulasztás. Ipari tanulókat felveszünk (o eső, szövő szakmára. Jelentkezhet minden 14. életévét betöltött, 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező fiatal. A gyár biztosít: kedvezményes utazást. 50 fillérért ebédet, díjtalanul munkaruhát, tankönyveket. A tanulók ösztöndíja előmenetelüktől függően emelkedik. A szülőktől távol élő tanulóknak havi 300 Ft különélés! pótlékot, szülőknél lakó fiataloknak havi 250 Ft ösztöndíjat fizetünk. Jelentkezni lehet bármely munkanapon, 1—10 óráig. Levélre részletes tájékoztatást küldünk. A gyár címe: Budapest, IV., Erkel u. 30. Személyzeti oktatási osztály. FACSEMETEVASÁR — ÁRENGEDMÉNNYEL Szerezze be facsemete- és szőlőoltvány-szükségletét 10—40 SZÁZALÉK ÁRENGEDMÉNNYEL — a Miskolci ÁFÉSZ Hemád utcai telepén. Bő választék, kiváló minőség! Szerződés szerint a beérkezés után 2 napon belül az AKÖV-nek le kell bonyolítania a kiszállítást. A MÁV 11- én át is adta a küldeményt, s bár azóta már 6 nap telt el, Varga István még csak értesítést sem kapott. A fuvarlevélen fel van ugyan jegyezve, hogy az átadást 15-én megkísérelték, de hogy kinek és hogyan, arról senki nem tud, pedig a családból valaki mindig otthon van. Már csak azért is hihetetlen ez a kísérlet, mert mint megtudtuk, az ingóságok sérülve érkeztek meg, ezért kiszállítás előtt jegyzőkönyvezni kell. Reméljük. végre nemcsak megkísérlik, hanem sürgősen el is intézi az AKÖV, hogy Varga István a 3 + 2 nap szállítási határidő helyett, több mint két hét késedelemmel. végre megkapja ingóságait. Mikor bontják házunkat? Nemrég olyan hírek terjedtek el, hogy a Petőfi-szo- bortól a Szénbányászati Tröszt melletti utcákat végig szélesítik, egyenes, hosz- szú utat alakítanak ki, hogy a Szabó Lajos utca forgalmát mentesítsék. Ezért több házat — főleg a Major és a Szepessy utcában — lebontanak. Nyugtalanít bennünket, itt lakókat ez a hir. Szeretnénk tudni, mi ebből az igazság, valóban mikor kerül sor a házak lebontására, mert ha rövid időn belül, úgy nem érdemes házainkat renoválni. Horváth Anna, • Miskolc, Major u. 17. Miskolc m. j. városi Tanács V. B. építési és közlekedési osztálya városrendezési csoportjának vezető főmérnöke, Sólyom Dezső válaszol: „1971 második felében készülnek el azok az úttervek, amelyeknek alapján el lehet készíteni az északi tehermentesítő út ütemezését. Ekkor tudunk majd pontos választ adni, melyik ötéves tervben kerül sor a Major és Szepessy utcákban levő házak lebontására. Az érintett háztulajdonosokat legalább egy évvel előbb értesítjük a bontásról. A mezőkövesdi Búzakalász Mg. Tsz tipizálás miatt megvételre felajánlja az alábbi gépeket: 2 db T—100 M lánctalpas traktor. 1 db DT—54 lánctalpas traktor, 2 db Z. Sup. 50 traktor, 2 db MTZ—5L traktor. Érdeklődni lehet a szövetkezet Irodájában, Sö-' rös István elvtársnál. Locsolásra legalkalmasabb a műanyag locsolókanna Osztrák import, könnyű, vízkőképződés kizárva, rendkívül tartós J 61 képzett kozmetikust felvesz az Ózdi Fodrász Ktsz. Özd, I., 48-aa u. ü. B 42-es magnetofon megkímélt állapotban eladó. III.» Bán Tibor u. 10.__________________ Eladó üzemképes Kékes tv, szekrénnyel. Érdeklődni lehet 18 órától. Pázmándi, Rácz Adám u. 2., Ill/1.___ Kékes televízió eladó. Miskolc, Téglás! út 27. (Cementgyárnál.) ________ k iadó asztaltűzhely, csíkótűzhely, zománcozott kályha, nagyméretű láda. Érdeklődni : Miskolc, II., Középszer u. 5. (Ta- polcai elágazásnál.) Eladó kombinált szekrény, egy kétszemélyes rekamié, ágy- nemütartó. Sipos János, Miskolc, in., Győri-kapu 62., „C” épület; délután 3 órátok_____________________ B ontott tégla eladó. III. kér., Károly utca 27/a. _____ R övid, bécsi, páncél- tőkés zongora olcsón eladó. Tömöri u. 7., 2. ajtó.__(Martíntelep.) 6 Ö0-as Trabant Combi és 250 köbcentis, kiskerekü Jáwa motorkerékpár eladó. Miskolc. Attila u. 12. Jó karban levő~kis- és nagy képernyős televízió olcsón eladó. Szeles u. 24.____ t Tj 250 köbcentis Jáwa motorkerékpár eladó. Miskolc, Musz- k á s _old a k______ E ladó 5 'éves tehén. Saj ószent péter, Kilián Gy. u. 10. (Alacskai út.) ^____________ 2 50 köbcentis, gene- rálozott Velorex rokkantkocsi eladó. Vásárláshoz engedély nem kell. Brehely László, Tomaszent- andrás. ________ 4 08-as Moszkvics 13 000 kilométerrel, kitűnő állapotban eladó. Sa jószen tpéter, Hákó- czi u. 12. Telefon: 164. Ford Consul személy- gépkocsi eladó. Érdeklődni a 34-175-ös telefonon. JóJ húzó szamár el- adó. Pacsirta u. 1. 1500-as Opel Record sürgősen eladó. Kis- várda, Vörös, Hadse- reg u. 18. Arnheim SJ gyártmányú, kétajtós, barna páncélszekrény, 210xl6'0x80~as méretű, Bizományin keresztül is eladó. Érdeklődni: Igényes” jeligével levélben a miskolci Magyar Hirdetőben, pí. 13. ______________________ G ülbaba vetőburgonya eladó. Miskolc, III., Bolyai Farkas u. 16. (Gyári kórháznál.) l db hízott sertés, 140 kg-os, eladó. Mis- kolc, Szegfű u. 39. Sürgősen eladó négyszemélyes rekamié, hármasszekrény, asztal. két székkel, kerek asztal és könyv- szekrény. Érdeklődni: mindennap. Bajcsy- Zs. u. 1., II/5. Csehszlovák gyártmányú sport gyermek- kocsi eladó. Paluska Lajos, Huszár u. 2. Eladó 2 és fél szobás, szövetkezeti lakás. Miskolc-Pereces, Debrecenyi Márton tér 30., fszt. 2. _ Albérleti szoba tó- adó, konyha- és fürdőszoba-használattal. Dessewffy u. 16., fszt. 1. __ S zŐlö-gyümölcsös felesbe, sürgősen kiadó, 1535 négyszögöl, a Népkerttől 8 percre. Érdeklődni: vasárnap és hétfőn, reggel 8—12 óra között. Miskolc, Tanácsház tér 11. Tüdőkórház mellett 900 négyszögöl szőlő kiadó bérbe, vagy el- aúó. Boldva u. 19. Albérletet keresek* befogadó nyilatkozattal, férfi részére. ,,Május 1.” jeligére kérnék címeket a hirdetőbe, pf._13.__________________ kilián-délen garázs eladó. Érdeklődni: III., Hegyalja u. 52/a. Eladó 400 négyszög- öles telek, új pincela- kás. azonnal beköltözhető állapotban. Bar- ta Éva, Ilódoscsépány, Arany János u. 18. Szoba-konyhás lakás beköltözhetően eladó. IIT., Tatárdomb, Csille u. 26. Kistokaj, Rákóczi u. 49. alatt 547 négyszögöl telken szobákon vha, kamrás ház eladó. Eladó családi ház, 1 hold szőlő-gyümölcsös. Beköltözhető. Pereces, Bellervölgy 13. sz. Fiatal férfinak bútorozott szoba kiadó. Miskolc, ITT. kér., Ke- ményu. 19. Fürdőszobás, bútorozott szoba két fiatalembernek kiadó. László Jenő ti. 16. 2 szoba, összkomfortos lakásomat elcserélném 2 db 1 szoba, konyhásra. Bajcsy-Zs. u. 32., fszt., 14. ajtó. Megtekinthető: 32—3 óráig, szerda, csütörtök. Miskolc-Tapolcán, Görömbölyi úton háromszoba-összkom- fort03 új vtlla, beköltözhetően eladó. Érdeklődni : 9—17-ig. Telefon: 33-451» Felvételre keresünk azonnali ' belépéssel csőszerelő lakatosé hat, villany hegesztőket, kőműveseket és segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Kohászati Gyárépítő Vállalat diósgyőri főépítést ehetősége, LK2V1 területéh, munkaügyi osztály. Mester eivtársnáL Felvételre keresőnk gyakorlattal rendelkező autómotor-szére- lőt, valamint asztalos szakmunkást. Jelentkezés: Miskolci Sütőipari Vállalat, TMK-üzem, Miskolc, III., Sétány u. 2. A Miskolci Patyolat Vállalat felvesz női dolgozókat üzleti vállalói munkakörbe. Győri-kapu 48—50. A Méretes Ruházati Szövetkezet felvételre keres szü’ési szabadságon levő dolgozók hosszabb helyettesítésére I fő gyors-gépíró adminisztrátort (nyugdíjas is lehet), valamint 1 fő gyakorlattal rendelkező bérelszá- mólót. Jelentkezni személyesen: Miskolc, Déryné u. 16., személyzeti előadónál. Felveszünk házilagos építő- részlegünkhöz segédmunkásokkal is rendelkező 10—12 fős kőműves- brigádot. Továbbá gépkocsivezetőt 1 tonnás Zuk kocsira. Jelentkezni: naponta 8—9 óra között a Miskolci ÁFÉSZ, Besenyői út 1. sz. alatti központjában, a beruházási osztályon. Miskolc és Vidéke ÁFÉSZ. Gyakorlattal rendelkező építőipari technikusokat, lakatos, villanyszerelő és hegesztő szakmunkásokat, nehézgépkezelő vizsgával rendelkező kolrómestc- rcket, elektromos úszókotró kezelésre, férfi és női könnyűgépkezelőket, híddaruvczetőUet, férfi segédmunkásokat betanított gépkezelői mnkakörbe és női segédmunkásokat felvesz a Beton- és Vasbetonipari Művek alsózsol- cai gyára, Aisózsolca. Jó kereseti lehetőség, 44 órás munkaidő- rend, napi egyszeri étkezést, utazási költségekben magas vállalat! kedvezményt és a távol lakóknak korszerű munkásszállásunkon elhelyezést biztosítunk. A Borsod—Heves megyei Vas- 6a Műszaki Nagykor. Vállalat miskolci telepe (Miskolc, Vágóhíd u. 6.), azonnali belépéssel felvesz 3 fő kocsikísérőt, 2 fő rakodót, 1 fő targoncavezetőt. Jelentkezés: telep Igazgatónál. Göngyölegjavításhoz segédmunkásokat alkalmazunk. Jelentkezés: MÉH Sajó-parti kirendeltség, munkaügy. tJj menyasszonyi ruhák érkeztek a májusi esküvőkre, a Jelmezkészítő és Kölcsönző Vállalathoz. Miskolc, Zsolcai-kapu 12. SZ. ________________ M ár most kölesed nözzön! Májusi esküvőjére menyasszonyi ruhát és kelléket. Nagyné, menyasszonyiruha-kölcsönző. Gyopár u. 3. (Győrikapu__40. sz. mellett.) E lveszett tizenharmadikán délután, Baross utcán, női táska. Megtalálója a pénzt tartsa meg, a többi holmit, személyi igazolványommal, a benne levő címre vissza- küldeni szíveskedjen. Elvesztettem Adám cipőbolt és a színház között arany karláncomat, medalionnal. BecsüPetes megtalálóját kérem, Jutalom ellenében adja le a ve- tőmagboltban. Komoly barna hölgy, egy gyermekkel* megismerkedne, házasság céljából, lakással rendelkező, barna fiatalemberrel, 39—46 évig. Csak fényképes, címmel ellátott levelekre válaszolok. Leveleket a kiadóba, Széchenyi u. 15—17., ,sRossz a m_agány” jeligére. _ Avason pincét bérelnék. Huba u. 23. A Borsod megyei Ví/mfíuek felvételre keres 10 gic.-rakoáót, Dutra D—4—K tip. vontatóra és F. 1514 tip. átokásógepre gyakorlattal rendelkező vezetőt azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: a vállalat Miskolc, Tömösi u. 2. sz. alatti munkaügyi osztályán. A Borsod megyei Vízművek felvételre keres irodaház takarítására takarítónőket és kézbesítési feladatok ellátására hivatalsegédet azonnali belépéssel. ? Jelentkezni lehet: Miskolc, Tó- g mösl u 2. sz. alatt, a munka- a ügyi osztályon. A Miskolci Építőipari Főépítés- j vezetőség éjjeliőröket felvesz, le- • hétnek nyugdíjasok is. Fizetés: a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Kohászati Gyárépí.ő Vállalat építőipari gyáregység főépítésvezetősége, munkaügyi osztály. LKM, Kertész-alsó. Mag- vassi Kálmán munkaügyi előadónál. Azonnali belépéssel alkalmazunk fiatal villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, kőműves, hűtőkompresszor-szerelő szakmunkásokat., valamint 1 fő elektroműszerészt. Bérezés megegyezés szerint. Állandó délelőttös műszak, heti 44 órás munkaidő. Jelentkezés a hűtőház munkaügyi osztályán. Az Avas Bútorgyár felvesz asztalos szakmunkást és nyugdíjas villanyszerelőt. 41 órás munkahét, munkaruhát biztosi- tünk. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: a gyár telephelyén, Miskolc, Tüzér u. 15— 17.. hétfőn, szerdán és pénteken 7-től 12-ig a gyár munkaügyi osztály ánA bőcsi Haladás Mg. Termelő- szövetkezet pályázatot hirdet fő- agronómusi állás betöltésére. Pályázatot a végzettség, szakmai gyakorlat és fizetési igény megjelölésével 1970. május 1-ig lehet eljuttatni a termelőszövetkezet elnökéhez. Feltételek: egyetemi, főiskolai végzettség, 5 éves termelőszövetkezeti gyakorlat. A mezőkövesdi Bűzakalász Mg. Tsz felvételre keres gyakorlattal rendelkező gépszerelőket és traktorvezetőket. Egész évi foglalkoztatottságot, Jó kereseti lehetőséget, vidékieknek munkás- szállást biztosítunk. Átképezünk továbbá traktorosoknak 18—35 év közötti, szakmával nem rendelkező férfi munkaerőket. Feltétel: 8 általános iskolai végzettség. Jelentkezni lehet személyesen Sörös István főmérnöknél. Kiváló minőségű olaszrizlíng, kékfrankos, leányka fajtájú gyökeres szőlőoltványok kaphatók a gyöngyöstarjuni Győzelem Mg. Tsz-nél, 5 Ft/db. Nagyobb tétel esetén megegyezés szerint. Figyelem! Figyelem! Most keresse fel a Miskolci Patyolat Vállalat fióküzleteit. RÖVID VÁLLALÁSI HATÁRIDŐK Ruháit most 10 nap alatt tisztítja és festi a Miskolci Patyolat Felvevőhelyek a város minden pontján és vidéken. Nagymískolc területén, aszfaltozott út mellett közművesített, földszintes, jó állapotban levő — 15 éves — épület \ eladó 533 négyzetméter hasznos alapterületiéi, 614 négyszögöles telekkel üzemnek, vagy raktárnak alkalmas, azonnal használatba vehető. Ajánlatokat a Magyar Hirdetőbe, Miskolc, Széchenyi u. 83., „Rátió” jeligére kérjük. köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik drága halottunk, Kövc;si Gáborné temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család Mely fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább gyermek, férj és édesapa JANCZEN LAJOS életének 65. évében elhunyt. Temetése április 18-án du. 3 órakor, a Deszka-temető ravatalozójából. A gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, testvér, anyós, nagymama, dédanya és rokon özv. RUBICZKI FERENCNE Szloboda Mária 1970. "április 14-én. életének 72. évében, türelemmel viselt, hosszas betegség után elhunyt. Temetése április 18-án du. 3 órakor, a Mindszenti temető ravatalozójából. „ A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, testvér és rokon özv. vízi ISTVANNE láppal Katalin géphímző életének 68. évében, Iiosz- szú szenvedés után elhunyt. Temetése április 18-án délután 4 órakor, a Deszkatemető ravatalozójából. A gyászoló család KOSZöNETNYII. V A NIT AS Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, Farkasovszky István búcsúztatásán megjelentek, ravatalára virágot és koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család