Észak-Magyarország, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-27 / 73. szám

Diósgyőri elektroacélraü a oudapesti Dózsa György úton fícükcpkirői Magyarországra Felszabadulásunk negyed- százados évfordulóját minden eddiginél nagyobb felkészü­léssel ünnepeljük meg a fővá­rosban is. Az április 4-i fel­vonuláson — az eddigitől el­térően — részt vesz, az im­már 200 éves diósgyőri kohá­szati üzem is. Az LKM egyik kedvencét, az új elektroacélművet, pon­tosabban annak makettjét akarják végigvonultatni a gyár emblémájával egyetem­ben a Dózsa György ütpn el­helyezendő tribün előtt.. A 11 méter magas, és a töbSb te­hergépjárművet igénybe vevő alkotmány élethűen mutatja be az elektroacélmű működé­sét Az élethűség csak jelké­pes lesz, hiszen az elektro- kemence izzó fénycsóváit elektromos lámpák „utánoz­zák”. Az elektrokemence re­csegő „bőgése” viszont élethű lesz. A jellegzetes zajt a hét elején vették magnószalagra. m.rn ügyeletes riporterünk jelenti: Moto« balesetek Üvegszilánk a méhkasban Egy lövedék felrobbant R. Éva 22 éves miskolci lakos kissé' ittas állapotban takarított lakásán. Egyensú­lyát vesztve beleesett egy üvegajtóba és súlyosan meg­sérült: egy hegyes üvegszi­lánk fúródott a fiatal nő mellkasába. * Egy háborús lövedék okoz­ta szerencsétlenségről adott hírt a szerkesztőségi telex. .Murányi Zoltán VII. osztá­lyos tatai kisfiú karját, ar­cát és szemét sebezte meg súlyosan a gyilkoló szer­szám. Murányi Zoli játék közben találta a mezőn a fegyvert. Hazavitte és kala­páccsal akarta szétzúzni a gyújtószerkezetet.' A súlyo­san sérült gyereket egy bu­dapesti kórházba szállították. * Tegnap tartotta az idei el­ső műszaki konferenciáját a Lenin Kohászati Művek. A kibővített konferencián az üzem párt- és tömegszerve­zeti, gazdasági vezetői vettek részt. A késő délutáni órák­ban a tanácskozást felfüg­gesztették és ma délelőtt folytatják. Lapunk holnapi számában beszámolunk a konferencia eredményeiről. * Ügy látszik az idei balese­ti statisztika élére is a mo­torkerékpárosok „töreksze­nek”. Alighogy kisütött a nap és felszáradtak az utak, máris sok a motorkerékpár­baleset. Tárd és Csobaj kö­zött borúit fel figyelmetlen vezetés miatt egy motorke­rékpáros még szerdán. Az esés után látszólag semmi ba­ja sem történt, tegnap azon­ban súlyos belső sérüléssel kórházba kellett szállítani. Tegnap este a Sajószentpé­ter és Rgdostyán közti úton szenvedett, balesetet egy mo­toros. A késő esti órákban Mályi határában gyalogost ütött el egy figyelmetlen mo­torkerékpár-vezető. Szeren­csére ebben az. esetben nem volt szükség a kivonult men­tők segítségére. Ezek a kora tavaszi példák óvatosságra, elővigyázatosságra kell hogy intsék a motorkerékpároso­kat. , * Csütörtökön súlyos baleset történt az oszakai világkiál­lításon. Az egyik mozgójár­da, amely ötszáz látogatót szállított, beleütközött abba a körülbelül háromszáz vára­kozóba, akik az ellenkező irányba közlekedő mozgó­járdára vártak. Néhányon el­estek. a beléjük ütköző töb­biek pedig sorra rájuk zu­hantak. A ritka balesetnél 34 személy sérült meg. Hat se­besülés súlyos, kettő közülük életveszélyes. Peches géprablóké A Brií-Honduras-l Belize repülőterén egy kínai pár el­rabolt egy kis repülőgépet. A géprablók pisztolyt sze­geztek a pilóta fejének és figyelmeztető lövéssel kény­szerítették felszállásra. A repülőtér illetékesei szerint a kínaiak valószínűlég té­vedésből rabolták el a rossz állapotban levő, egymotoros gépet. Ez ugyanis még telje­sen feltöltött tartályokkal sem lenne képes elérni Ku­bái Azt feltételezik ugyan­is, hogy ez volt a géprablók úticélja. Lehetséges azonban, hogy az akció mégis sikerül, mert a gép később leszállt egy mexikói repülőtéren, ahol 4 órára elegendő üzem­anyagot töltöttek a tartá­lyokba, majd ismét felszáll­tak. Az újabb felszállás óta a gépnek nyoma veszett. Szőke Zoltán Tomy Tyler néven, az amerikai hadsereg kato­nája volt. Mint helikopter-pilótát, a dél-vietnami hadszínté­ren vetették be, ahol gépét lelőtték, ő maga megsebesült. Fel- gyógyulása után Szőke Zoltánt az NSZK-ba vezényelték, s miután újból megkapta a behívóparancsot Vietnamba, le­mondott amerikai állampolgárságáról, visszaadta kitünteté­seit. és hazatért Magyarországra. A 28 eves Szőke Zoltán a MÚOSZ-ban nemzetközi sajtóértekezletet tartott, ahol is­mertette azt a tiltakozólcvclet, amelyet Nixon elnöknek kül­dött. Szőke Zoltán válaszolt a nemzetközi sajtó képviselői­nek kérdéseire. Tovább áradnak a folyók Másodfokú készültség a Bodrogon Csütörtökön este a me­gyénket érintő folyók továb­bi áradásáról kaptunk hírt az Északmagyarországi Víz­ügyi Igazgatóságon. A legna­gyobb árhullám a Bodrogon vonul végig. A Bodrogközt vé'dő gátakon csütörtökön már másod fokú árvízvédel­mi készültséget is e! kellett rendelni. Feisőbcreckinél 24 óra alatt több mint GO cen­timéiért emelkedett a vízál­lás. Csehszlovákiából továb­bi víztömegek érkezését jel­zik. Az eddig csendes Tisza is „megmozdult”. Az árhul­lám miatt Tiszalöknél meg: Kellett szüntetni a duzzasz­tást. A Takla gátjain első­fokú a készültség. A Hcr- nád is újabb 40 centimétert áradt az elmúlt 24 órában. A Sajó már csak centiméte­reket árad. de n folyó egcsz magyarországi szakaszán el kebelt rendelni az elsőfokú készültséget. A folyók véd­vonalain több mint három­százan dolgoznak és tarta­nak őrszolgálatot. A tárgyalóteremből fizeianaiiszer a ííéíIiu Szinte se szeri se száma azoknak a különböző bünte­téseknek, amelyeket a 48 éves Szitái Sándor emődi la­kos már eddig kapott. A fel- szabadulás előtt öt alkalom­mal ítélték el orgazdaságért, csalásért. csavargásért. s 1915 óta most került tizert- harmadszor bíróság elé. Hat­szor vonták felelősségre lo­pásért, kétszer-kétszer ítél­ték el zsebelésért és orgaz­daságért, majd csalásért, s tavaly töltötte ki azt a 10 hónapi szigorított börtön­büntetést, amit garázdaság miatt róttak ki rá. Most egy sikertelenül vég­ződött lopás után jelentette őt. fel M. Ferenc, akinek a miskolci Béke téri piacon vette ki pénztárcáját a zse­béből. de tettét a helyszínen leleplezték, A Miskolci Já­rásbíróság a büntetés kisza­básánál súlyosbító körül­ménynek tekintette Szitái Sándor magatartásának nagyfokú társadalmi veszé­lyességét, s lopással elköve­tett tulajdon elieni bűntet­tért 9 hónapi, szigorított börtönben letöltendő szabad­ságvesztésre ítélte. A vádlott feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Ifi az cici értelme? EJNYE... Gyakran olvasom, hogy nagyvárosokban milyen gyor­san hány nap, sőt nem egy esetben egyetlen éjszaka alai, cserélik ki úttestek burkola tait, fektetnek le új, föld alat­ti kábelvezetékeket. Amikor a napokban felbontották u miskolci Szemere utca jár­dáit. kíváncsian vártam, hogy vajon mennyi idő alatt ké­szülnek el a kábelfektetéssel. Sokezred magammal remél­tem. hogy sietni fognak. An­na! is inkább, mert ezen az útszakaszon ezernyi veszély- iyel tár az úttestre terelt gya­logos forgalom. De vajon várhatják-e a miskolciak a kábelfektetés gyors befejezé­sét. amikor egyetlen műszak­ban dolgoznak a mélyépítő):? Ügy látszik, nem vagyunk még egészen nagy város. (p. s.) 25 ÉV A PARTBAN Az LKM új tervezőirodá­jának tanácstermében ünne­pélyes párttaggyüléscn kö­szöntöttek azokat, akik ne­gyedszázada tagjai a párt­nak. A jubileum alkalmából emlékérmeket osztottak szét a veteránok között. A mis­kolci 32. sz. Általános Isko­la úttörőcsapata műsort adott az ünnepeltek tisztele­tére. ÚJ SZERTAR Üjabb létesítménnyel gya­rapodik az idén Méra. A köz­ségben új tűzol tószertárt építenek. ÁRULÓ MINISZTER Letartóztatták Ahmed Ben Salah volt tuniszi minisztert, akit az ügyészség árulással és bizalommal való vissza­éléssel vádol. Ben Salah 75 millió frankot költött igazo­latlanul különböző célokra. FURCSA TILTAKOZÁS Egy szállítmányozási cég teherautóival beke­rítette és elzárta a . montreali postahivatalt, így tiltakoztak az ellen, hogy más társaságokra bízták a postai külde­mények szállítását. 2 MILLIÓ VEGYELEMZÉS KEVESEBB BALESET A Mezőcsáti Gépjavító Ál­lomáson a munkavédelmi előírások pontos betartásá­val, ellenőrzésével tavaly az élőző évihez képest nagy­mértékben csökkent az üze­mi balesetek száma. Az ál­lomáson tavaly százhúsznál valamivel több, az előző év­ben pedig csaknem kétszáz munkanap-kiesés volt üzemi balesetek miatt, AZ ÖNZETLENSÉG ESETEI A kanadai légiforgal­mi .társaság, az Air Ca­nada már több mint 2300 előjegyzést kapott az el­következő évtizedekben esetleg megvalósuló holdutazásokra. A ka­nadai férfink önzetlen-' ségét bizonyítja, hogy erre az igen drágának ígérkező utazásra leg­többjük a kedves anyó­sát jegyeztette elő, OTTHONUNK ÉPÍTÉSE Kiállítás nyílt Otthonunk építése címmel március 26-án a Budapesti Nemzet­közi Vásár 32-es pavilonjá­ban. jA kiállítás célja, hogy megismertesse a házi barká­csolókkal a korszerű építési anyagokat és a legújabb lak- berendezési tárgyakat. A ki­állítás április 10-ig tart nyit­va. LEVÉL KENDERESRE iI Metodij Petrovics Zse­lé j, a szovjet hadsereg tisztje, a Vörös Hadse­reg egykori futárja me­leg hangú levéllel ke­reste fel Uliczki Mi- hálynét Kenderesen. A szovjet katonatiszt egy­ben bejelentette látoga­tását is az életét meg­mentő asszonynak. Metodij Petrovics Zse­lé) sürgős futárpostát vitt gépkocsiján 1044 ok­tóberében Szapárfaluról Kisújszállásra. amikor Kenderesen golyózáport zúdítottak a kocsira a fasiszták. Zselej sebei­től vérezve az Uliczki családnál talált mene- £ dókét. EGYMILLIÓ — VÉDŐITALÉRT A BVK különböző üze­meiben védőctelt, illetve vé­dőitalt is adnak a dolgozók­nál!:. Tavaly kereken egy­millió forintot fizetett ki a vállalat védőételért és védő­italért. GYARAPODIK FELSÖDOBSZA Felsődobsza az idén to­vább gazdagodik. A község­ben bővítik a vízhálózatot, még több családot juttatva igy egészséges, tiszta ivóvíz­hez. Ugyancsak ebben az év­ben újabb utcákat látnak el járdával. FIGYELMETLEN VOLT: KÓRHÁZBA KERÜLT Tegnap a délutáni órákban Sajókazán egy idős asszony — helyi lakos — a község központjában levő autóbusz- megállónál a járműről le­száll va figyelmetlenül ha­ladt ót az úttesten és a mis­kolci Volán-vállalat arra ha­ladó pótkocsis teherautója alá került. Az idős asszonyt a kazincbarcikai kórházba szállították. A Lenin Kohászati Művek laboratóriumában — amely az ország legkorszerűbben felszerelt laboratóriumának számít — több mint 2 millió vegyclemzést végeztek az el­múlt évben. A laboratórium vcgj’észcinclc a fő feladata az acélok minőségének megha­tározása. a Gumidban A budapesti kisiparosok » városligeti Gundcl éltért m- ben mutatták be a nagykö­zönségnek tavaszi—nyári kollekciójuk legszebb darab­jait. Elegáns nyári ruha a kollekcióból. HALÁSZHAJÓK A BALATONON A „böjti szelek" dara­bokra törték a Balaton jégpáncélját. A keszthe­lyi. a tihanyi, a fonyódi, a balatonszcmesi és a siófoki halászok tíz ha­jója kifutott a nyílt víz­re és megkezdte az idei első halászatot. TERRORÍTÉLET Cairo Pradó ismeri brazil írót, jogászt és közgazdászt négy és félévi börtönre ítélte egy brazíliai bíróság. Pradót lázadásra való felbűjtással vádolták. acaiBuujBaBasaanaaaHwauBBav ÉSZAK-MAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod meeyei Bizottságának I8D10 Főszer Itesztő: FOl OR LÁSZLÓ Szerkesztőségi Miskolc. Balcsy-Zs. u. tí>. Központ 30-132. 16-072. 35-380 36-579 Titkárság: 16-880 Gaz­daságpolitika! rovat 16-035. Pártrovat 10-078 Belpolitikai rovat 10 4 50 Knltúrrovat 16-067. Sportrovat. 16-049 Mtinkásleve- lezés panaszuevek: 16-04« Kiadta n Burst,d megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Batesy-Zs. t>, 16. Felelős kiadó: WtrtTII LAitOS Teletop 36.131. Hl-detcsfelvétel: Miskolc Széchénvi u ts—17. Telefon 16-213 Tories*tt a Magyar Posta Előfizethető • a hílyt postaim atalokná) és a kézbesítőknél Az előfizetés álla eqy hónapra 20 forint Index • 75653 Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN | Milyen idős | a házassági | hirdetés? > Az első házassági hirde- S té$ 1675. július 19-én jelent < meg a „Collection lor Imp- (rovement of Hausbandry Í and Trade” című angol lap- ) bon: két házasulandó férfi í közölte ezirányú szándé­kát a lap olvasóival. Né- j metországban 1738-ban egy > bátor nő adta fel az első S házassági hirdetést az aláb­bi szöveggel: ..Egy tisztes­j séges nő szerény örökségi ; ügyének elintézésére jó doktort, vagy ügyvédet ke- 5 rés, akihez kész' feleségül ! hozzámenni. ha ügyét kel- l löen a szívén fogja visel­> ni.” A nők már akkor is > előnyben részesítették a ! diplomát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom