Észak-Magyarország, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-18 / 41. szám
Sierde. 1976. február 18. m ÉSZAK• MAGYARORSZÁG 7 p* Naptár. _______ 1 970. február 18, azerda A siap kcíte 6.4S, Fsyugt» 17.12 érakor. A hold kelte 14.04, nyugta 5.4$ órakor. Névnap: Konrád, Simon» Évforduló, Huszonöt évvel ezelőtt, 1945. február 18-án tanácskoztak Orosházán a dél-magyarországi szervezeti földmunkások, s követelték a földosztást. A tanácskozás előzménye az volt, hogy a földreform szükségességében, a nagybirtokrendszer felszámolásában a különböző demokratikus pártok egyetértettek ugyan, de a Szociáldemokrata és a Kisgazda Párt hetekig válasz nélkül hagyta a magyar kommunisták és a Nemzeti Parasztpárt 1945 Januárjában nyilvánosságra hozott földreform-tervezetét, és csak február végén, a Kommunista Párt leghatározottabb sürgetésére nyilatkozott. A földreform végrehajtásának időpontjára és radikalizmusára vonatkozó vitába azonban beleszóltak már a felszabadult vidékek is; az ottani szegényparasztok természetesen azonnali és széles körű földreformot követeltek. Az 6 határozott fellépésük sokban hozzájárult, hogy a földreform ügye nem fulladt meddő vitákba. 1945. januárjától a szegényparasztok már nyíltan, felelős fórumok előtt is jelentkeztek az addig csak egymás között alaposan megtárgyalt, megvitatott nézeteikkel. Paraszti küldöttségek hosszú sora kereste fel Debrecenben a kormány tagjait, az MKP vezetőit, sürgetve a földreform gyors végrehajtását. Rádió Színház Kossuth ráűiű. 8.20: Aranyvi- rán. Részletek Huszita—Marton operettjéből. 8.48: Ml, janicsárok. Részlet Tóth Béla regényéből. 9.08: Leoncavallo: Ba- jazzók. 10.34: Tudományos körkép. Fejér megye kutatói között 10.59. Goldmark-. Hegedűverseny. 11.30: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Uj íel vételeinkből. 14.09: Mario Lanza énekel. 14.25: Ember a vízben. Bánhidy László életregénye. IX 13.10: Az élő népdal. Egyházaskozár. 1. 15.20: Magyar századok. Mohács után. lG.Oo: Kóruspódium. 16.13: Koneertino Prága. 16.33: Nyitott stúdió. 17.20: vendégszerkesztő: Reményi Sándor. Operarészletek. 18.00: Arab sakkfigurák a világpolitikában. 18.15: A szürke autó utasai. Rádiójáték. , II. rész 18.35: Gaál Gabriella népdalokat énekel. 10.30: Lemezmúzeum. 19.50: Egy rádiós naplójából. VIII. 20.35: Háromnegyed óra dzsessz. 21.20: Gondolat. 22.20: Frasquita. Részletek Lehár—Har- sányi—Dalos operettjéből. 22.40: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. 23.00: Kamarazene. 0.10: Könnyűzene. Petőfi rádlő. 8.05: Moznrt: B- riúr zongoraverseny. 8.35: Tallózás a világsajtóban. 8.50: Verbunkosok, nóták. 9.30: ADC-mc- seáruház. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.35: Néhány perc tudomány. 12.00: Kamarazene. 13.03: Az MRT Szimfonikus Zenekarának felvételeiből. 14.00: Kettőtől hatig. Közben 14.20: Néoszerű zenekari muzsika. 14.30: A Keltőtől hatig c. mfisot folytatása. Közben 14.46: Turisták ötpercc. 14.51: A Kettőtől hatig c. műsor folytatása. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Utak, terek, emberek. 19.00: Üj könyvek. 19.03: A Hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 19.23: Emlékezés Sebes Imrére. 19.44: Stark Tibor táncdalaiból. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: A BBC Szimfonikus Zenekarának hangversenye. Kb. 22.00: Cigányda- lok. 22.19: Dohnányl Ernő egyénisége. I. 23.15: A szép Heléna. Részletek Offenbach operettjéből. Televízió _____ Í Suclapest 9.00: Maigret felügyelő. George Simonon bűnügyi regényének magyarul beszélő tv-fllmváltoza- ta. Gyilkosság a Montmartre-on. 0.55: Szicíliai képek. NSZK-kis- fllrn. 10.25: Andrejev: A kormányzó Tv-film. 17.58: Hírek. 18.05: Zsigmond király szőnyegei. Lengyel képzőművészeti film. 18.20: Fókavadászat. Finn klsfilm. 18.40: Reklámműsor. 18.45: írók, könyvek, kritikusok. Néhány szó Kiss Benedekről. .18.55“: Esti mese. 19.10: Divatbemutató. A. Rajkin műsora.- 19.25: Reklámműsor. 19.30: Két ülésszak között... A dunaújvárosi „szenátor”. 20.20: Halló fiuk! Halló lányok! 21.20: Parabola. 21.40“ Sanzonról sanzonra. Jean Claude Pascal énekel. 22.15: Tv-hfradó — 2. kiadás. 18, szerda. A legjobb «pa (7). Lehár bérlet. 19. csütörtök. A mosoly ország» (7). Schiller bérlet. Mozi Béke: K: f. 4 ó. Kezdő katona koromban. Szovjet. Hn. 6 és 8 6. Scrafino. Ol. 16 éven felülieknek! — Kossuth de.: K: n. 10 és 11 ó. Kezdő katona koromban. Szovjet. — Kossuth du.: K: f. J ó. tgy Jöttem. Magyar. F. 5 és t. 7 ó. Serafino. Ol. 16 éven felülieknek! Kiállítás ______ M iskolci Galéria: Fónyl Géza festőművész leállítása. Nyitva délelőtt 10 órától este 7 óráig. Miskolci Képtár: Szilágyi Jolán Munkácsy-dljas festőművész kiállítása. Nyitva délelőtt 10 órától este 6-ig. Lengyel színházművészeti kiállítás a Miskolci Nemzeti Színház nézőtéri társalgójában. Megtekinthető az előadások alatt. Llbresszó: Iványl Ödön festőművész kamaraklállftásH. Nyitva 1 órától este 8 óráig. üstgnár István festőművész kiállítása a kazincbarcikai művelődési központban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6-ig. Az NDK zenei élete című kiállítás a Zeneművészeti Szakiskola Bartók-termének előcsarnokában. Nyitva délután 3 órától este 6-ig. Mazsaroff Miklós festőművész kiállítása a műcsonyi tsz szék- házában. Megtekinthető egész nap. Rendezvény.----R ónai Sándor Művelődési Központ: Szocialista brigád vezetők fóruma, kezdés 1 órakor. Mezőcsát: A tsz-mozgolom szakemberellátási helyzete és problémái című előadás a tanács dísztermében, délután 2 órakor. Ady Endre Művelődési Ház: Emlékezzünlc-soroznt: Hazánk a második világháborúban címmel, este 6 órakor. Rónai Sándor Művelődési Központ: Kisz-vezetők akadémiája, délután 5 órakor. Mezőcsátl művelődési központ: Leonardo da Vinci kora és művészete című előadás az Ifjúsági klubban, este 6 órakor. Kazincbarcikai művelődési központ: Ne szóljatok bele — a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadása, este 7 órakor. Gárdonyi Géza Művelődési Ház: K'skerttársulások működési szabályzata, jogi helyzet, adózás című előadás, este 6 órakor. Miskolci Fotoklub: A Magyar Amatőrfilm Szövetség tanácsadó szolgálata, délután fél 6 órától. 22.25: Sivilágbajnokság. Filmösz- széfoglaló. Bratislava 9.00: Sí VB. 11.55: Tv-híradó. 15.40: Si VB. 18.00: Zenés félóra. 18.25: Napjaink szemszögéből. 19.00: Tv-hfradó. 19.40: Tónc- miniatürök. 20.00: Filmösszefog- ialó a sl VB-röl. 20.10: Honoré 'de Balzac. Tv-játék. 21.20: Magazin. 21.15: Tv-hfradó. időjárás---------Várható időjárás ma estig: nyugat felől megnövekvő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon havazással. Megerősödő, délnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb napnál! hőmó’séklet plusz 1 — “urtosz * tok között. Munkatársunk teld on jelentése a sívilághajnokságról ! Teke edzőmérkőzés Csendes nap Vysoké Tai.ry. 1970. február 17. Rygl nevétől visszhangzott még kedden is a völgy, nem csoda, hiszen győzelme a VB legnagyobb meglepetése. Az első csehszlovák aranyéremhez Svoboda, Husak, Strougal egyaránt táviratban gratulált, a közönség pedig a helyszínen rendezett nagy ünnepséget. Már az északiak klasszikus száma, a férfiak 15 kilométeres futása tartott javában, amikor öblös hazai hang a Rygl-1 emlegette. A norvég Martinsent valóban szorongatták, a svéd Aslund és a szovjet Szimaszov. Ebben a számban egyébként fii -en indultak, szinte már a „fordulónál” kialakult a ranglista, bár az első három helyért mégis nagy harc íoljd.. Ezúttal az északiak remekeltek — fantasztikus időt futva. Amikor a szovjet Szimaszov célba ért 40 percen belüli idővel, úgy tűnt, ö lesz a győztes. De néhány perc múlva befutott Martinsen még jobb idővel és a svéd Aslund szinte szárnyakat kapva, az utolsó 50 méteren újabb másodperceket takarított meg — övé lett az arany, a norvég versenyzőjé az ezüst, míg az esélyes szovjetnek a bronz jutott. Valóságos „számtanéra” volt a verseny időszakában. Számoltak a versenyzők, az edzők, az időmérők — és a nézők. Méghozzá nagyon jól. Mert az egyébként nagyon gyorsan működő eredmény- jelzőket néha bizony nemcsak gyorsaságban, hanem biztonságban is felülmúlták. A világversenyek szinte törvényszerű velejárója a tapasztalatcsere. Ennek megvannak a hivatalos és baráti formái, sőt akadnak csendes figyelők is. Erős pillanatok közepette magyarázta egy szovjet ugró a norvég futónak, hogy a pálya melyik szakaszát hogyan lehet átugrani. Edzők lerajzolták, miért vont le pontokat a zsűri versenyzőik teljesítményének értékelésekor, mások pedig. szorgalmasan jegyezget- ték a szervezéssel, rendezéssel és elhelyezéssel kapcsolatos ügyleteket. Ez utóbbi között miskolci ismerőst találtam. Menyhért László, h Marosi 3 kívánsága: Dobogó a VB-n ■ 100. válogatottság ■ Vissza az NB l-bc Alig zajlott le az NSZK elleni kettős nemzetközi kézilabda-mérkőzés, felkerestük Özdon Marosi Istvánt, az ismert válogatott játékost. — Milyen reményekkel indul a 'VB-re? — Nehéz kérdés! Jól együtt van a csapat, de a felkészülés még nem fejeződött be. Sok munka vár ránk, ha sikert akarunk elérni. De ha mtnden jól megy... a dobogó sem elérhetetlen számunkra! Igyekeztünk személyére terelni a szót. — Az NSZK ellen voltam 90-edszer válogatott. Most két mérkőzés következik a szlovák válogatottal, majd a VB előtt még kettő Svájcban. Ez összesen 94 lesz. Ha minden jól megy, a VB-n ünnepelem a 10Ö-at. — Kicsit tarajk is ettől a VB-től. A legutóbb megjelent Hamburger Handball kikiáltott „Numero 1” játékosnak. Tűi azon, hogy ez a cím kötelez... Szóval, jobb volt és könnyebb is ismeretlenül a világnagyságok ellen pályára lépni. Biztosan vigyáznak majd rám. Jóval nehezebb lesz. Nem hagyjuk annyiban a válaszokat. Az is érdekel, mi lesz Ózddal. Hiszen Marosi az ózdi csapat motorja, esze... Sakk Miskolci Spartacus—Bajai Spartacus 8,5:5,5. OB II., Miskolc. Nagy küzdelem után megérdemelt győzelmet aratott az újonc OB 11-es csapat. Gy.: Lobermayer, Varga, Móré, Zs. Molnár, Keczer, Nagy K. , Lázár. Döntetlen: Kovács L. , Orosz, Nyíri L. A városi csapatbajnokság első fordulójának eredményei : MEAFC II.—Miskolci Közlekedés III. 8,5:1,5, Szirma —Sajószentpéteri Építők II. 3:7, Miskolci Közlekedés II.— Hidasnémeti 6:4, 1. sz. Szak- középiskola—Vízügy SK 5,5:4,5, Miskolci Helyiipar II. —DVTK II. 5,5:0,5, Miskolci Vörös Meteor II.—Miskolci Spartacus III. 6:4, Borsodi Volán—Miskolci Vörös Meteor Hl. 9:1. A II. forduló eredményei: Miskolci Közlekedés III.— Szirma 5,5:0, Borsodi Volán— MEAFC II. 4:6, Miskolci Vörös Meteor III.—Miskolci Spartacus TIT. 4:6. — Nem! Nem így! — tiltakozik. — Mondogatják, hogy egyedül velem is visszakerülünk az NB I-be. Nem így van. Csak közös erőfeszítéssel juthatunk feljebb. Erős mezőnye van az NB I. B-nek. Kár lenne magas lóra ülnünk. Az új fiúk ügyesek, lelkesek, tehetségesek. Már: láttam őket edzőmérkőzésen. Persze sokat keli fejlődnünk valamennyiünknek. — Tehát elégedett az igazolással? — No, nem éppen. Sikerült Klein Jóskát Özdra hoznunk, de sajnos, egy évet ki kell várnia. Sajnálom Csoltkó távozását, de annak örülök, hogy Tiba Imre nem vonul vissza. Az új fiúkkal bizonyára megértjük egymást, hiszen 2 hetes debreceni táborozás és egy NDK-túra áll előttünk. Mindkettőn részt, vesznek. A kézilabda világbajnokság előtti rövid „szünetben” Marosi reálisan mérlegel. Az is jó, hogy célfeladatokat tűz maga elé. Nem is akármilyeneket. Dobogó a VB-n, 100. válogatottság, jó játék mindenki megelégedésére, és a Kohász visszajutása az NB I-be. Vinczc Zoltán A bajnokság állása: 1. MEAFC II. 14,5 (4), 2. Borsodi Volán 13 (2), 3. Miskolci Spartacus III. 10 (2). * A megyei csapatbajnokság első fordulójának eredményei: Miskolci Volán—Ormosbányai Bányász 7:7, Sajószentpéteri Építők—Miskolci Közlekedés 2:12, Kazinc- baróikaí Vegyész—Borsodná- dasdi Kohász 6.5:7,5, Miskolci Helyiipar—Mezőcsáti Vörös Meteor 12:2, Miskolci Spartacus II.—Özdi Kohász 6:8. A bajnokság állása: 1. Miskolci Helyiipar 12 (2), 2. Miskolci Közlekedés 12 (2), 3. Ózdi Kohász 8 (2). Küzdelmes mérkőzéseket, szoros eredményeket hozott a Maróczi-emlékverseny két legutóbbi fordulója. Egy nagy meglepetés is akadt: a listavezető 101. sz. ITSK csapata vereséget szenvedett a Gépipari Technikum együttesétől. A fiúmérkőzések eredményei : Kohóipari T.—Közgazdasági Szakközépiskola 4:1, Földes G.—Herman O. G. 3:2 városi TS elnöke nemcsak gyönyörködni jött a Tátrába, hanem szorgosan jegyezte azokat a dolgokat, amelyeket Miskolcon is hasznosíthat az ökölvívók junior Európa-bajnokságán. A leghasznosabb tapasztalatokat az ultramodern sajtóközpontban jegyezte fel, de sokat érdeklődött róla: miként építették fel egy-egy objektumot hónapok alatt. Nem Is tudom innen a távolból, hogy áll a miskolci sportcsarnok építése? $ Csendes nap volt ma a VB-n. Csendes, jó versenynyel, mégis izgalommal, derűs pillanatokkal. Holnap folytatódik a verseny. Paulovlts Ágoston Özdon Ózdi Kohász—Egri Spartacus 5:3 (4888:4809). Teke ed- zőmérkőzés Ózdon. A két csapatban mindössze két egészséges játékos tudott pályára állni, és ez meg is íát- zott az eredményeken. Két héttel a rajt előtt az ózdiak még mindig nem „érzik” saját pályájukat. Sokat kell javulniuk.' hiszen az idén 200 dobásos bajnokságot kezdenek. Eredmények: Zeleí 854, Koós 844. Baji 831. Acs 792, Lezák 775, Jakab 772. Az egriek legjobb dobója Tösi, 848 fával. Bérletek, jegyek, kiemelt mérkőzések Diósgyőrben Rendkívüli elnökségi uíes Elkészül a stadion környékének világítása Rendkívüli elnökségi ülésen foglalkozott a DVTK a rendezési problémákkal, a labdarúgás ösztönzőivel és a stadion környékének rendezésével. A DVTK elnöksége a rendkívüli ülésen jóváhagyta a labdarúgó-mérkőzésekre szóló bérleti helyárakat, valamint a jegyek érák Az 1970-es évre szóló bérletek árai a következők: állóhely 144 forint, tribün és korzó 300, a páholy pedig 360 forint. A bérletek valamennyi ez évi‘ labdarúgó bajnoki és edzőmérkőzésre érvényesek. Nem érvényesek viszont a nemzetközi labdarúgó találkozókra, más sportágak bevé- teles rendezvényeire és a közös rendezésű labdarúgó- mérkőzésekre. (Ezekre viszont tagjegy váltására jogosultak a bérlettulajdonosok.) A bajnoki mérkőzések jegyeinek árai is rendeződtek. A zárójelben levő száma a tagjegyek ára. Páholy 20 (18) forint, tribün és korzó 16 (14), állóhely 10 (8), tanuló- jegy egységesen 6 forint. Az elnökség az ülésen úgy határozott, hogy a Budapesti Vasas, az Üjpesti Dózsa, a Győri Rába ETO és az MTK elleni mérkőzéseket kiemeltként kell kezelni, és ezeken módosított helyárak lesznek. Az őszi program kiemelt mérkőzéseit csak a sorsolás birtokában határozhatják meg. Az elnökség szabályozta a szabadjegyek kiadásának elveit is — egyébként a szabadjegyek és a bérletek érvényesítése március 7-ig tart. (Bérleteknél — az állóhelyt éknél is — egész évben biztosított helyek lesznek. Ezzel a diósgyőri szurkolók régi vágya teljesült. A labdarúgás ösztönzőivel kapcsolatos terveket is elfogadta az elnökség. Megvalósult a diósgyőri egyesület speciális ösztönzőrendszerc. A rendszerben nemcsak az ösztönzőket rögzítették, hanem a klub és a játékosok célkitűzéseit, feladatait és kötelességeit is. Legfőbb célkitűzések: & csapatépítés, az egyes mérkőzéseken nagyobb teljesítményre sarkallás, és csak harmadsorban a bajnoki helyezés. Ismét úgy néz ki, hogy végre rendeződik a DVTK- stadion környéke. Az első lépcsőben a stadion környékének és kőrútjának világítását teremtik meg, majd elkészül a körút 6 méter széles útteste is. Szurkolói ankét Diósgyőrben Zsúfolásig megtelt tegnap délután a DVTK klubja. Az érdeklődő diósgyőri szurkolók közül jócskán álltak is, hogy meghallgassák Tátrai Sándort, a labdarúgó-csapat Villamosipari T.—3. sz. Szak- középiskola 4:1, 2. sz. Szak- középiskola—1. sz. Szakközépiskola 4,5:0,5, Kilián G.— Gépipari T. 3,5:1,5, 101. sz. ITSK—Zrínyi G. 5:0, Kossuth G.—Kereskedelmi Szakközép- iskola 3:2, Közgazdasági Szakközépiskola—Kereskedelmi Szakközépiskola 5:0, Zrínyi G.—Kossuth G. 3,5:1.5, Gépipari T.—101. sz. ITSK 3:2, 1. sz. Szakközépiskola—Kilián G. 3,5:1,5, 2. sz. Szakközépiskola—3. sz. Szakközépiskola 3,5:1,5. Földes G. —Villamosipari T. 2,5:2,5, Kohóipari T.—Herman O. G. 4:1. Az élcsoport állása: 1. 101. sz. ITSK 15,5 p„ 2. 2. sz. Szakközépiskola 14,5 p., 3. Kohóipari T. 14. p. A leánymérkőzések eredményei: 2. sz. Szakközépiskola—l. sz. Szakközépiskola 2:1, Földes G.—Zrínyi G. 2:1, Közgazdasági Szakközépiskola—Kilián G. 3:0, Herman Ö. G.— Kilián G. 2:1. Az élcsoport állása: 1. Közgazdasági Szakközépiskola 6 p.. 2. Földes G. 5 p mesteredzőjét, Hőrlch Tibor szakosztályvezetőt és Balogh Bélát, az elnökség tagját. Egy ilyen szurkolói ankéten az újságírót mindig a szurkolók érdeklik legjobban, hiszen a csapat, a klub vezetői hétről hétre tájékoztatják a sajtót. A szurkolók viszont ilyenkor mondják el gondolataikat, kérdéseiket^ minden örömüket és gondjukat a kedvenc csapatról. Ezúttal sem csalódtunk; Tamás kiadatásától a premizálásig, edzőpályáktól a világításig minden szóba került. Azoknak. 3kik nem voltak ott, annyit, hogy a DVTIv prémiumrendszere igen. progresszív, a DVTK-nak többet ér a 8. pont. mint a 7. és a 12. is többet ér, mini a 11. Még olyan szurkoló is akadt, aki szabálymódosítási ajánlott (legyen kiállítás 10 percre stb., mint a kézilabdában), azonban minden hozzászólásból kiesendült a klub, az együttes Szeretete, a jobbat akarás. Azzal a reménnyel zárjuk tudósításunkat — a szurkolók óhaját is tolmácsolva —, hogy olyan szezonok következnek, amikor a drukkerek fellelkesítik a „Di-jóóós-győrt”, és a csapat a szurkolókat, de nemcsak 10 percig, ahogv egyik hozzászóló mondta hanem legalább fél óráig.