Észak-Magyarország, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-07 / 5. szám
> ESZAK-MAGYARORSZAG 4 Szerda, 1970. január 7. Művészek és munkásszállások A BORSOD MEGYEI Rónai Sándor Művelődési Központ, valamint a Miskolci Nemzeti Színház vezetői a napokban megállapodtak, hogy közösen sietnek a Borsod megyében levő munkás- szállások lakóinak segítségére, közös erővel juttatják el hozzájuk a művelődés és nemes szórakozás lehetőségeit. A megállapodás elsősorban munkásszállásokra vonatkozik, de nern zárja ki az ipartelepeket sem. A terv szerint ez évben egyelőre 20 alkalommal keresik fel majd á színház művészeiből összeállított. kis társulások azokat a helyedet, amelyeket a művelődési központ előzetes felmérése alapján ilyen műsorokkal felkeresni szükséges, és színes, verseket, kisebb prózai műveket, jeleneteket, vagy éppen énekszámot is tartalmazó műsorokat mutatnak be a szállások lakóinak. E műsorok nem ad hoc-sze- rűek, hanem a Fővárosi Művelődési Központ több éves tapasztalatai alapján hász- nosnak, könnyen mozgathatónak bizonyult összeállítások. A Rónai Sándor Művelődési Központ ugyanis kapcsolatba lépett a Fővárosi Művelődési Központtal, s onnan nemcsak a tapasztalato- , Icát kívánja átvenni, hanem komplett műsorokat is. A megvalósításban a Miskolci Nemzeti Színház társulata lett a vállalkozó partner, s a műsorok rendezője pedig Jurlca László színházi rendező. A megállapodás — biztosak vagyunk benne — hasznos lesz, igen sok értékes munkásszállási műsort fog produkálni, és emberek százaihoz, vagy éppen ezreihez juttatja el azt a művelődési lehetőséget, amellyel élve. százak és ezrek válhatnak a művészetek értő barátaivá. BORSOD MEGYÉBEN voltak már hasonló jellegű kezdeményezések. Például a bányászszakszervezet hosszú evek óta munkálkodik, hogy eltüntesse a bányászok^ lakta vidékekről azokat a * fehér foltokat,* amelyeken a kultúra fehér holló, s ahová általában soha nem jut el az élő művészet. A szakszervezet szervezésében a színház néhány művésze, valamint a bányász művészeti csoportok az időjárással dacolva állandóan járják a megyét, és tevékenységükről mindig csak az elismerés hangján lehet szólni. Munkájuk azonban elsősorban csak o szakmához tartozókra terjed ki. A Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ és a Miskolci Nemzeti Színház összefogása ezt a tevékenységet most kiszélesíti, szakmaközivé teszi, egyetemessé változtatja. Igen nagy azok száma, akik otthonuktól távol, munkásszállásokon élnek, s még ha e szállásokon mind több helyen biztosított is a kultu. ráltabb lakás, azaz a higiénia, a környezetkultúra követelményei mindinkább kielégítést nyernek, a művelődési lehetőségek nem tarthatnak vele lépést, legalábbis az élő művészettel történő találkozás tekintetében nem. A rádió és a televízió a legtöbb helyre elsugározza már a szórakoztató műsorokat, vagy az ismeretanyagokat, de a közvetlen előadással, az élfi, szereplővel történő találkozást, annak varázsát, semmiféle gépi közvetítés nem pótolhatja. A színészek most olyanokhoz mennek el, akiknek ez lesz talán az első, de napjaikban csaknem egyetlen találkozási lehetőségük a művészettel. Nemes feladatot vállaltak, mert olyanok számára közvetítik a szépet, a nemeset, akik korábban nem i is ismerték ezt, vagy pedig jelenlegi lakókörülményeik miatt el vannak tőle zárva. Akik még most találkoznak vele előszőj', azoknak az újat jelentő művészi műsor egyben a művészetek világának kapuját is felnyitja, akik pedig már régebbi ismerői .a művészeteknek, most az új- ratalálkozás örömeit élvezhetik. A MŰVELŐDÉSI központ és a színház közös vállalkozása figyelmet érdemel. Eredményei nem mérhetők le egyik napról a másikra, de minden bizonnyal fogunk találkozni a későbbiekben a színház széksoraiban olyanokkal, akik az elkövetkező hetekben még csak a munkásszállás ebédlő termi ben figye. lik a színészek ajkáról elhangzó verseket, tréfás, vagy komoly jeleneteket, figyelik a szép szót. (benedek) A 10, módszertani kiadvány \ . A Borsod megyei Rónai s Sándor Művelődési Központ 1 módszertani kiadványainak < sorában most jelent meg aí tizedik. Irodalmi emlékmű- sort ajánlanak benne, hazánk j felszabadulásának 25. évfordulójára. A Gyarmati Bélái; szerkesztette műsor alkal- inasnak mutatkozik, hogy $ bármilyen kis méretű színpa. < dón, vagy dobogón bemutas- í sák, és nem kíván nagy gya- i korlattal rendelkező előadó- > kát. Versele, prózai részletek, J korábbi hírrészletek felsora-( koztatásúval érzékelteti a < felszabadulást megelőző idő- l> szakot, és e jelzéseken keresztül vezet el az ország teljes felszabadulásának napjáig. A módszertani kiadványhoz aláfestő zenei anyagot is csatoltak, amelyet Varsányi Zsuzsa állított össze. E kiadvány, illetve a benne aján-' lőtt irodalmi emlékműsor jó h segítség az emlékünnepsé-; gekre készülő falvak, kisebb < települések kultűrcnunkásai- ( nak. A képzőművész szakkörben A számlálóbiztos esetei — Jó napot kivánofc! A környék számlálóbiztosa vagyok. Szeretném összeírni a lakás. — Jó napot! ítóglaijon helyet .. Ne oda, Rt kényelmesebb. Vegye le talán a kabátját is. — Jó meleg van itt. Jó lehet ez a káiyha. — Egyébként odakint sincs hideg. Csak ne olvadna így. — Szörnyű ez a locspocs! — Megkínálhatom egy kávéval ? — Jaj. ne tegye! A szomszédban nagyon erőset ittam. — Akkor gyújtsunk rá .. «- És lássunk munkához... Szabad a nevét? — Pillanat! Először meséljen valamit! — Én? Mit! — Valamit. Például egy sztorit a népszámlálásról. — Jó. Tegnap volt egy aranyos esetem. Egy idős nénitől kérdeztem a születési évét. „Az nem olyan egyszerű, fiam” — válaszolta ..Én 16 éves koromban mentem férjhez, 42 évig éltem az urammal és már 12 éve özvegy vagyok. Magának jobban megy a számolás, számítsa ki, hogy mikor születtem.” — Valóban aranyos. De most már kérdezhet... Lévay Györgyi Hogy senki se lehessen cseléd Néhányon ..Az alacsony asztaloknál emberek ülnek. Nézik egymást. Előttük üresek a talpas és hosszú nyakú poharak. Bár nem annyira, mint néhány emberi tekintet. A mennyezetről lelógó lámpák tompán világítják meg a lassan felfelé nyújtózó füstöt. Gyufák, csikkek, hamutartó. Benne szürke hamu. Összegyűjtve talán egy kiló is lenne. Fénycsíkok játszadoznak a falon. A megfakult tapétán a szenny nem látszik a gyér fényben, A sarokasztalnál halkan szól egy rádió. Egy pillanatra felerősödik: _ Betiltották a mozgatható szárnyú F—111-es típusú harci gépek minden további felszállását. N éhányon unottan néznek a sarokasztal felé.. A rádió elhalkul. Feldübörög a dob, a zenész ujja tipeg a zongora billentyűjén, lábak topognak a padlón. Majd ismét monoton zaj. Az utcán felvíjjog egy mentőautó szirénája. Benn a füstben változatlan arccal unatkozik néhány emh< ' íalbert) A Miskolci Szénbányák lyukói aknájában a légvágat falazásánál dolgozik Nem* csák Pál vájár-kőműves és brigádja. Betonból készült, 35 kilogrammos idomtéglákat raknak egymásra, pontosan körbe. Decemberben 122 százalékra teljesítették tervüket. Hogy mennyi téglát raktak be, nem tudják. Nem számolják. Az alacsony, szívós vájár- kőműves 20 éve kezdte a munkát Lyukóbányán. Közben hat évig az erdészetnél is dolgozott. Az ellenforradalom idején a megyei pártbizottságon volt. Azért ment oda, hogyha szükség van rá, fegyverrel védje a pártházat. Az ellenforradalom után az elsők között lépett a karhatalomba. A szocializmus vív. Hiányainak védelméért kapta meg a Munkás-paraszt hatalomért emlékérmet. És amikor 1957. márciusában megalakult a munkásőrség, itt is az elsők között öltötte magára az overallt. Az első között kezdeményezte 1958-ban a szocialista munkaversenyt, melyet megnyert 18 tagú brigádjával. Ezért kapta a Szocialista Munkaérdemérem ezüst fokozatát, valamint a kiváló dolgozó kitüntetést. Mint lcitűNcmcsák Pál. nő szakember, négy évig a perecesi vájártanulóintézet szakoktatója volt, sok fiatalt ismertetett meg a szakmával. De nemcsak oktatott, hanem növelt is. Büszke azokra az egykori tanulóira, akik ma már a szakma kivá. lói, hű hazafiak, kommunisták és munkásőrök is. Ö maga, 1948 óta tagja a pártnak, és tagja a Miskolci Bányaüzem pártbizottságának is. Sok társadalmi munkája közül a munkásőrsé- . get, mint párlmegbízatási tartja legfontosabbnak. Ez az áldozatos munka sok szabad idejét elveszi A műszaki és vegyvédelmi szakasz első Ver smondó gyerekek » z egyik ismerősöm annak idején játszva vette az akaA dályt, amikor magyar irodalomból felvételizett az egye- * temen. Arra a kérdésre ugyanis, hogy mit olvasott az utóbbi időben, azt felelte: verseket A felvételiztető profesz- szor összecsapta a kezét: „Maga az egyetlen ebben a felvételi időszakban, aki szereti a verseket. Beszéljen hát a kedvenc költőjéről.” A professzor mondatai egy sajnálatos igazságot fejeztek lei. Manapság — főként a fiatalok — jobb szeretnek regényt, novellát olvasni, sőt, még a könyv formájában megjelent színdarabok is kedveltebbek előttük, mint a vers. A líra szerelmeseinek. tábora nagyon megcsappant az utóbbi időben. Talán azért is üdvözlünk örömmel egy-egy irodalmi szín-. padi előadást, ha az a költészet gyöngyszemeit tolmácsolja. Mert az már valóban kevesek adottsága, hogy megelevenítsék, közvetítsék számunkra a verset, a szabályos sorokban kifejezett gondolatot, érzelmet, hangulatot. Az utóbbi időben gyakran örülhettünk egy-egy irodalmi színpad születésének, sikeres bemutatkozásának. A szép szó szerelmesei a művészet világát hozzák közelebb hozzánk, és olykor képesek megszerettetni az irodalmat még azzal is, akii inkább a technika vívmányai érdekelnek. Gyakran olyan kis településekre viszik el az irodalom szavát, ahol egyébként alig-alig van mód és lehetőség a művelődésre. E lap hasábjain is gyakran adtunk hírt sikeres előadásokról. Legutóbb például a szakszervezeti irodalmi színpadok megyei seregszemléjén figyeltünk fel a hollóháziak csoportjára. Keresetlen egyszerűséggel mutatták be műsorukat, és elsöprő sikert arattak. Volt közöttük egy kislány is, olyan nyolcéves lehetett. Felnőtteknek is dicséretére váló értéssel és érzéssel mondta el nekünk a Hirosimában hétéves korában meghalt gyermek figyelmeztető üzenetét. Nagy tehetség — mondták róla. A hollóházi kislány azonban csak egy a sok közül. Megyénkben egyre több helyen — legutóbb például Tiszaszederkényben — alakítanak gyermek irodalmi színpadi csoportot. A verssel, annak tolmácsolásával korán kell ismerkedni. Természetes, hogy a művészi produkció értékét náluk másként kell mérni, mint a felnőtteknél. Más a műsoruk, mások a követelmények és versmondó eszközeik. De az is igaz, hogy ezek a versmondó gyerekek más szemmel nézik az irodalmat, lasz szemük és fülük vershez, prózához egyaránt. Ezek a gyerekek fognak olvasni, amit gyakran olyannyira hiányolunk a felnőttebb korosztálynál. Gazdagabbak lesznek a művészet adta élménnyel. Ez pedig a mai világban, amikor a technika forradalmát éljük, nem is kis dolog. E nyereség mellett szinte elenyészőnek tűnik az, hogy ezek a gyerekek később a felnőtt irodalmi színpadok utánpótlását biztosíthatják. Évek múltával gyarapszik velük a szép szó értőinek és tolmácsolóinak tábora. I gaz, a gyermek irodalmi színpadok vezetése, a velük való foglalkozás újabb feladatot jelent a művelődési intézmények munkatársainak. De egy-egy sikeres előadás öröme, a felnőtt és a gyermek felfedezésélménye kárpótol az előadásba fektetett energiáért és munkáért. Csutorái Annamária Forgatom az évkönyvet dek, ha nagy sikert jósolok e kötetnek. A Film Színház Muzsika évkönyve — számolva a nagyközönségnek a művészetek és a művészek iránti fokozott érdeklődésével — a legjobb hagyományokat követve kínálja a hosszú időre jó szórakozást adó olvasni-, böngésznivaló- kat. Ugyanakkor nem téved a régi pletykasajtó évkönyveinek süppedés mezőire, s bár sok művészt mutat be olyan közelségből, ahogyan a színpadról, vagy filmvászonról megismerni nem lehet, nem intimpistáskodik, mértéktartó, ízléses módon elégíti ki a kíváncsiságot. Mint az ilyen évkönyveikből sosem hiányozhat, ebben is találunk egy nagyobb ősz- szeállítást, amelyben ismeri, színművészek és rendeződi válaszolnak arra a kérdésre, hogy mit várnak az új évtől, mire készülnek. Elkalauzol •az évkönyv néhány művészházaspár otthonába, interjúkat találunk ismert művészekkel, portrésorozatot olvashatunk a filmművészek halhatatlan világnagyságad- ról, néhány érdekességet találunk a televízióról, 25 év ötven fotója sok fejtörésre nyújt módot, találunk fantasztikus riportot, nagyon-na. gyon sok képes anyagot, több apró tárcát, humoreszket, anekdota összeállítást. Ismételem: jó szórakozást nyújt a Film Színház Muzsika évkönyve. Érdemes böngészni. És ha még van kritikai megjegyzés is, azt azért jegyzem ide, hogy majd az 1971-es évkönyv még teljesebb lehessen. Hiányol hatók az évkönyvből a tíz vidéki színháznál működő művészek (csak az Eliza — tizennégyszer összeállításban találkoztunk velük), s mert a hetilap címe Film Színház Muzsika, az első két művé szett ághoz képest, a harmadiknak is több teret szánhat. A fővárosi és a vidéki zene- művészetnek egyaránt — T> még így is szívesen ’■"> mé- szem az évkönyve!. (hm) Napjaink egyik új színfoltja az új évre megjelenő évkönyvek sokasága. Jóllehet, az évkönyvek kiadása nem egészen új dolog, nálunk azonban már nem is egy generáció nőtt fel, amelyik csak az utóbbi években találkozik ezzel a fajta kiadvánnyal. Ebben az évben adott ki először évkönyvet a Film Színház. Muzsika, hazánk egyetlen képes művészeti hetilapja. örömmel és érdeklődve forgatom a 240 oldalas képes könyv lapjait. Aligha téverajparancsnoka. Bányásztársaival, elvtársaival van együtt ebben a fegyveres kollektívában. Amikor megkérdeztem tőle, miért vállalja ezt a nehéz szolgálatot, elgondolkozott, aztán csendesen így szólt: — Tudod, az én szüleim erdei munkások voltak. Heten voltunk testvérek. Én 12 éves koromban szegődtem el cselédnek egy 180 holdas földbirtokoshoz. Tudom, mit jelent cselédnek lenni. Hát azért vagyok én munkásőr, hogy senki se lehessen cseléd a ml országunkban. Munkásőri pártmegbízatását éppen olyan komolyan veszi, mint munkáját. A kiváló munkásőr jelvény tulajdonosa, és most, a napokban megtartott egységgyűlésen kapta meg a haza és a nép hűséges szolgálatáért emlékérmet. Üzeme, a kitüntetés mellé jutalomszabadságot és tíznapos moszkvai utazást adott. Január 29-én indul a Szovjetunióba, ahol még sohasem volt. Nagyon örül ennek az útnak. Ezt mondja erről: — Ez volt minden vágyam. És természetesen első utam a Vörös térre vezet. O. J. Fotó: Laczó József.
