Észak-Magyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-24 / 298. szám

Szerda, 1969. dee. 2«, im ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Két álom egy apáról A nagy tél lelassítja az éle. tct. Lassabb, óvatosabb em­ber és gép mozgása egyaránt. Lassabban járnak a vonatok is. Több idő jut ismerkedés­re, beszélgetésre, emlékezés­re a vasúti kocsikban. Ha tét­lenségre van kárhoztatva az ember, könnyebben tárul meg a szive-lelke az idege­nek előtt. Vonaton, jól fűtött fülkében hallottam a minap a következő történetet. — Elmondanám, hogy jár­tam.. Sok furcsa dolgot meg­él az ember, amíg rászege­zik a koporsófedelet, de azt soha nem gondoltam volna, hogy apám, akit több mint ötven esztendeje láttam utol­jára, majd egy plakátról néz le rám. Egy plakátról, amely két éve látható volt minden városban, községben. A pla­kátra ez volt írva: „Fel vörö­sök, proletárok 1” Sok kép volt rujtu, bizonyára látta maga Is, emlékszik rá talán. Az egyik képen magyar ha­difoglyokból lett vörösgárdls- ták láthatók Oroszországban, 1017-ben. Köztük az,egyik az én apám. meg csuk álltam előttük, és hallgattam őket. Hát aznap, akkor éjszaka történt az első álmom upámmal. — Almomban láttam a mi kisszerű házunkat, anyámat az udvaron, a nagy eperfák alatt, meg kistestvéremet. Aztán kijött a házból apám. Barackot nyomott a fejemre, és azt mondta: „Gyere, gye­rek”, Mentem vele. Apám utász volt, erős munkásem­ber. Kiballagtunk az ország­úira, sokáig mentünk. 6 megfogta a kezem. Aztán szénát gyűjtöttünk, merthogy akkoriban az utász kapta el az ú tszéli füvet. Délfeló et­tünk. Tarisznyából. Egyszer nekem vágott apám a ke­nyérből, szalonnából, egyszer meg magának kanyarintott. Estefelé mentünk haza. Anyám palacsintát tett elénk az asztalra. Volt közötte tú­rós, meg lekváros is... — Ebből az álomból csak ennyire emlékszem. Hiába, légen volt. Reggel hallottam, amint nevelőapám megkér­dezte nevelőanyámtól: „Mi lehetett ezzel a gyerekkel? Többször felsírt éjszaka.. — Először Iá—14 éves ko­romban álmodtam apámról. Pontosan nem tudom, mikor történt, de csak 1019-ben, vagy 1920-ban lehetett. Ki­sebb csomag érkezett postán nevelőszüleim címére, akik uradalmi cselédek voltuk, és még három kisebb testvére­met is etették, gondozták. A kis csomagban egy csapat irat volt. Levelek, amelyeket anyám írt u frontra, meg egy családi fénykép, amelyiken ott van mind uz öt gyerek, meg az anyám. Ezt is úgy vitte apám után n frontra a posta a katonasághoz. A cso­magban ott voltak még apám iratai, meg a bukszáin. Volt egy levél, nem emlékszem már, ki írta. de az Alit ben­ne, hogy apám Oroszország­ban a forradalmi hadsereg­ben harcolt és elesett. Aki « csomagot küldte, ott volt a halálánál., és most elküldi ezeket a holmikat. Azon az este nevelőszüleim többször te elolvasták ezt a levelet. Én — A második álomra so­káig kellett várni. Ez két éve történt. Reggel mentem dol­gozni a nagy munkásszálló­ba, mert ott vagyok vízveze­ték-karbantartó. A bejárat­nál, a táblánál, u plakát előtt megálltam. Ahogy rávetettem a szemem, mindjárt azon a képen akadt meg a tekinte­tem. Valami belehasított a szivembe. Ott volt az apám. Ahogy néztem az arcát, a tartását, nagy öröm szállt meg, de nagy fájdalom Is. Ki tudná pontosan megmagya­rázni ezt az érzést! Férfiak vagyunk, hatvanéves korban meg igazán nem illik sírni. Egész nap apám járt az eszemben. Elkértem n plaká­tot, siettem haza. Leakasztot­tam a falról azt a képet, amit apám küldött még 1014-ben anyámnak haza. Mutatom a feleségemnek, meg a lányom­nak. ök is azonnal rátalál­nak nz apámra. Esto sokáig l>eszélgettünk. Nehezen tud­tam elaludni, de azv hiszem, nz egész éjszakát végigál­modtam. —• Álmomban tisztón hal­lottam a kisbíró dobolását azon az 1014-beli. nyári va­sárnapon. Azt kiabálta a dob- szó után, kinek kell azonnal berukkolnl. Anyám gyorsan összeszedett bennünket, gye­rekeket. Akkor hallottam először a háborúról. Este sír­tak mind a ketten. Anyám is. apám is. Korán reggel ket­ten kísértük ki apámat a ha­jóállomásra. Anyám, meg én, a legidősebb fia. Alig vir­radt. Apám a papírdobozt vitte, amiben egy kis útra- való volt. A hajóállomáson már sokan voltak. Emberek, akik a háborúba mentek, és asszonyok, meg gyerekek, akik Itthon maradlak. Min­denki sírt. Aztán megérkezett a hajó. Csak úgy hullámzott körülötte a víz, ahogy kikö­tött. Az emberek beszálltak, köztük apám Is. Aztán a Ti­sza elvitte a hajót, rajta apá­mat. Az apám soha nem tért többé vissza ... — Ezen a mostani éjszakán álmodtam a levelekről, ami­ket apám írt a frontról, meg még a hadifogságból is. Al- j modtam arról, milyen nehe- | zen éltünk. Visszaálmodtam | azt .a napot, amikor 1017 i szeptemberében eltemettük j anyámat. Tisztán hallottam j álmomban, amint anyám ezt mondta halála előtt nekem, legnagyobb fiának: „Csak szegény apádat segítse vissza a Jóisten..Aztán megint kisgyereknek láttam magam álmomban, ahogy apám előtt álltam szénagvűjtéskor és kértem, hogy jöjjön visz- sza. ö azt mondta: „Megígé­rem, fiam, hogy hazaté­rek .. — Reggel fáradtan, fejfá­jással ébredtem... A „Kis“ Petőfitől a „nagy“ Petőfiig A napokban ünnepelték Abaújszántón a „kis” Pető­fi Termelőszövetkezet meg­alakításának 20. évforduló­ját. A ma már kicsinek ne­vezett régi tsz több mint 400 holdjával és 49 tagjával ak­koriban elég jelentős gazda­ságnak számított. Az alapító tagok zöme ma is ott volt a több mint 3500 holdas, 10,5 millió forintos közös vagyon­nal rendelkező „nagy” Pető­fi Tsz ünnepségén. Az évforduló jó alkalom volt rá, hogy összehasonlít­sák a régi és a mai eredmé­nyeket, értékeljék a két év­tized alatt megtett utat. A Petőfi Tsz fejlődését fényké­pes, grafikonos kiállításon is bemutatták. Lénárt József, a tsz elnöke pedig Ismertette a fejlődés számadatait. Az első évek termésátlagai­ról nemigen állnak adatok rendelkezésünkre. Az 1960-as évek elejétől azonban már pontosan mérhető fejlődésük. Az árpa átlagtermése példá­ul 5,1. a búzáé 3,5. a cukor­répáé 65 mázsával nőtt hol­danként. Még számottevőbb 3 milliós nyereség Teritett asztalok mellett ünnepelték meg az idei gaz­dag szüretet az olaszliszkai Hárslevelű Szakszövetkezet tagjai. Minden okuk megvolt az örömre. A szakszövetke­zet tiszta nyeresége megha­ladja a hárommillió forintot Öröm Szenísimonban Az ózdi járásban levő Szcntslmon község általános iskolásainak kedves ajándé­kot nyújtottak át a napok­ban. A község felszabadulá­sának 25. évfordulója alkal­mából az Országos Talajja­vító és Talajvédelmi Válla­lat sajószentpéteri kirendelt­sége, valamint a helyi Ha­ladás Termelőszövetkezet egy Sztár típusú tv-készülékkcl ajándékozta meg az iskola gyermekeit. Készül a „necces“ burgonya — Tudja, elvlárs, nagyon fáj az embernek, hogy nem tudja, nem tudhatja meg ta­lán egész életében, hol halt meg az apja. hogyan halt meg az apia. hol van elte­metve hol van a sírta. Csak az lehet vigasz, hogv jó ügyért adta az életét. Büsz­kén viselem ezért is a Dóka János nevet, amely az ő ne­ve és az enyém is... Oravec János I oldj hánya Scmjénhen A Bodrogközben, a vékony­ka felső termőréteg alatt, te­kintélyes tőzciív agyon van. Az címűit években a nagy- rozvdgyi határban termellek ki jcienlös mennyiségű tőze­get Az Idén a semjénl Búza- kalász Tsz nyitott űjnbb lő- zegbányát. Az itt található értékes talajjavító anyag több évi bányászkodásra elegendő. A MP.K gönci le’epén három brigád Is készíti, csomagolja a „nececs". azaz hálós burgonyát. 80—100 mázsa a napi telje­sítményük. Miskolc, Ózd és a bányavidék üzletei is Innen kapják a szépen válogatott, előre csomagoli burgonyáit. (Fotó: Sz. Gy.j M S bizalma lehetett Tominak abban a magasabb ren­dű világban, ahol nem várták, senkinek sem kel­lett. Szülei szeretkezését pap nem áldotta meg. így született szárnyaszegetten. Tomi lelenc volt. So­ványka koszt, verejték, könny kisérte mindennap­jait. Alig volt több mint tízéves, s tudott már várni. Várni türelmesen, szebb, Jobb perceket. Sok mindent nem szeretett és különösen nem a pénteki napokat. A faluban ezen a na­pon voltak a hetipiacok. A nevelőszülők — egyéb áruikkal együtt — ekkor adtak túl a megúnt lelencen. Tomi életének ez a nevezetes napja péntekre, piaci napra esett. A tanyasi asszonyok jöttek sorban bátyúikkal a piac­ra. Totyogtak labfújósan, kínos volt őket nézni. Tomi lehaj­tott fejjel bandukolt közöttük. Bilincs helyett vékonyka spár­ga kötötte csuklóját ?»z öreg Szlntal nénihez, ki éppen túl ■ akart adni rajta. „Tulajdonképpen meg is szökhetnék” — gondolt rá. „De hová ?” S hogy a kérdésre nem tudott választ adni, csak ment az öregasszony után. — Fene egy lelenc ez! — mentegetőzött olykor Szintai néni egy-egy elcsodálkozó asszonynak. Rántott a vállán, hogy nó­gassa a fiút. Tomi semmin sem csodálkozott, és sírni sem volt kedve. Csak közömbösen nézte a régi házat, a malmot, a gömbakácokat a piactéren. Kis félelem fogta el, amikor meglátta a lelencek telepfelügyelőjének házát a piactér sar­kán. Szép, nagy ház volt. Nagy kerttel. Finom művű vasrá­csos kerítéssel. Csupa Jómód, gazdagság sugárzott róla. A pia. tánok és gesztenyék alatt, rendezett virágágyakban árvácskák és nefelejcs virítottak. A kertből ki lehetett látni a piac nyüzs­gő forgatagára. A kisasszony, a lelencek telep tel ügy elője, csú­nyaságban és válogatósságában megőszült öreglány, ott állt a tornácon. Próbált jóságos lenni. Bevált módszere Volt a za­jos szigorúság a lelencekhez, jóindulat a nevelőkhöz. Ezzel gyakran elérte, hogy tyúkot, vagy kövér ludat kapott hálá­ból egy-egy dolgosabb gyerekért. Tomi Sápadtan lépett elé. Tudta, hogy a kisasszony nem örül, nem szereti, ha ogy gyerek visszakerül. Már haragu­dott magára, amiért nem hagyta, hogy megverje Szintai né­ni. Az öregasszony úgysem tudott nagyokat ütni. Igaz, az áz­tatott kötélről voltak már rossz emlékei, nem Is az asszony elől futott, inkább a kötéltől félt Igazán. Az öregasszony nem hagyott sok Időt a gondolkodásra. Darálta, csak úgy fütyült eivénült. reszkető hangja: — No hát kisasszony, mit tetszik szólni? Lopott!... Tojást lopott a rohadt lelencei Ötöt megivott, a fene a belibe! Odábblökte Tomit, neki a kisasszonynak, hogy nz hátra­esett. és a piaci bámészkodóknak odamutatta mindenét, amit hosszú ideje nnnvira gondosan eltakart. Ha egyáltalán vol­tak bocsánatos bűnök a kisasszonynál, ez szóba sem jöhetett. Kivörösödött, borzasztó dühvei vágott egy köcsögöt a piád röhögök felé. Szikár, kiszáradt teste még hosszabbra nvúlt, magasan meredt a görnyedt parasztasszonyra. Kezét előre­nyújtotta, hangjában annyi megvetésnél mondta, amennyit egy úriasszony a paraszttal megengedhetett: — Takarodjon! Állt, moz.riulatíanul. állt a tornácon, árnyéka túlnyúlt a cső. szogó vénasszony nagy nyomorúságán, amit egy még nyomo­rultabb lelencre akart ráruházni. — Lopnak! — kiáltotta gőgösen a kisasszony. — Persze, hogy lopnak, ha nem adnak nekik eleget zabától! Keresztet vetett. vBmiEmzmszímmBBBamBmamaBaaaBmamamttm Az öregasszonyban még utolsó lángra lobbant a sértett pa­raszti büszkeség. Megfordult a kiskapuban, sipítozva kiáltotta: —> Maga meg egy kölyketlen, lelketlen! Nagyra vannak ezekkel a fattyákkal. Ezek csak zabáinak, de dolgozni egy se tud. Ennek is olyan fehér könyérhöz való neve van... To­mi. Tamás... Ismételgette a vénasszony, és kint az utcán elsírta magát. Az emberek hallották, amint csak úgy. magának dünnyögte: „Én vén marha, minek Is hoztam ide vissza, ki vág nekem fát... Tomi meg ott állt, ahová lökték. Moccanni sem mert. A kisasszony meg csak nézett, úgy nézte, szigorú tekintettel, hogy Tomi hátán borsózott a hideg. Mégsem-tudott mene­külni. — Visszamégy a Soós-tonyára! — mondta kurtán és meg­vetően a kisasszony. Hosszú fekete ruhája alól nádpálcát hú­zott elő, és csak a szemével intett a fiúnak. Tomi szeme meg­telt könnyel. — Kisasszony kérem, tessék engem megverni úgy. ahogy csak akar, csak a Soós-tanyára ne, oda ne... könyörgöm, oda ne. , Előretartotta mosdatlan kezét, kicsit félre, ferdén, hogy az ütések lecsússzanak. Sohogtnk az ütések. A kisasszony kimér­ten, kegyetlenül ütött. Fogta a fiú csuklóját, és hetyére for­dította a félrehnltott kezet. Tomi húszat számolt le. csak felszlsszent az ütésektől. Vér serkent a tenyerén, és az utol­sók már nem Is fáitak. Csak hajtogatta, könyörgőn: — A Soós-tanyára ne... — Aki top. annak elszárad a keze. fgy büntet a jó Isten! — mondta a kisasszony, amint befejezte az ütlegelést. A fás­kamrára mutatott Tomi némán végigment az udvaron, a köcsögök és agyag­korsók melleit be, a fáskamrába. Némán tűrte, amint dühö­sen rárcteszelik az ajtót — Imádkozz! — mondta a kisasszony —, de úgyis a po­kolra juttok mindül A fiú meg csak bámult, ki a íécajtón a fa és a szén met- * lett Hallotta a pinc zajos vidámságát, látta, amint őt kövér J asszony jött az udvarba. Vézna lelenceket cseréltek. Lányt i fiúra és megfordítva Tapogatták, szidták, dicsérték a gvere- ] keket, késő délutánig. A Soós-tanyüról senki nem Jött Tomi i csak állt. éhesen bámult ki. látta, hogv a házak felett fész- J kükhöz húznak a fecskék. Látta, amint sápad a fény és az i alkonyba omlik. Az udvaron, a porban még egy csöpp kis , lelenclány játszott elhullott cserépdnrabokkal. Játszott önfe- { ledten, a világon túl. túl azon. amit egy ilyen kis lelenclány | tudhat. Vékonyka lábszára vörös volt. kifújta a szél. s ebben • a szűkén mért boldogságban még azt sem érezte, hogy fáj. i t A fiú pedig csak bámult ki a rácson. Már a kislányt sem ■ látta, csak a villanyfényt, a lámpát, amely ott függött n tor- ■ nácon. Kerti asztalt látott rózsaszínű abrosszal. Ralta egész ! tállal tej. egy egész medence, olyan merőkanállal a fehér tó- J ban, mint egy nagy buzogány. Libamáj, vadhús, sonka, pe- ' csenve, színes porcelánban Gyümölcshalmaz és az egész fö- • lőtt kimagasodva egy nagv habos torta. T omi először gondolt rá. hogy megszökik. Nem érdé- 1 kelte már hova. A Soós-tarvára gondolt, az ott át- ! élt vizes köteles pokolra. Soósné mázsás testére. 1 amin boszorkánvfej mozog. Vizes kötélre, könnyre. J vérre, ami a lelencekből a ház mögött csorog. A Iá- ' nyok, fiúk sikolyát vélte hallani. Kinyúlt a rácson és köny- | nyedén tolta el a reteszt, öntudatlanul lopódzott a torná',hoz. J az asztalhoz, beletúrt, kézzel túrt bele a habos tortába. Tele- • tömte száját, habzsolta az Ismeretlen, fenséges ízt. Ezzel az i ízzel, valami felemelő boldogságban rohant az úton. Nem | vette észre, hogy az út sem úgy vezet már a folyóhoz a falu- J ból, mint azelőtt. Nem látta a kisvasutat, a gömbakácokat a * piactéren. A régi házakat, a malmot, a temetőt, ahol a füzek < alatt mindennap több új sír van, csők futott a folyóig. A ki- ■ kötött halászcsónakokig. A folyót sem vette észre, amint alat- í ta hömpölyög, csendesen, szelíden. Csak amikor csónakja tá- J votodott a paritól, akkor ébredt új álomra. Képzeletében va- 1 lami csodálatos, mesebeli paripára szállt, amely vágtat a vi- • zen. Érezte a hűs simogatást. Sajgó kezében elbűvölten tar- í tóttá a gyeplőt, s csak hajtott, hajtott, el az emberi gonosz- J ság, közömbösség elől. Cscngcrl Ervin J a javulás a kukoricánál, atiol 15-ről 35,2 mázsára és a lu­cernánál, ahol 7,6 mázsáról 32,7 mázsára növekedett, az átlagtermés. 1962-ben vásárolta első, sa­ját erőgépét a gazdaság, s ma már 11 traktoruk és 5 te­hergépkocsijuk van. A tejho­zam az elmúlt nyolc év alatt kétszeresére nőtt a tehené­szetben, a 100 katasztrális holdra jutó hústermelés pe­dig ötszörösére növekedett. Több mint kétszeresére nö­vekedett az egy tagra jutó átlagjövedelem is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom