Észak-Magyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

VKMi

CSZAK - I^Ä©?ÄRORSfÄG 4

Sierda, 1969, dec. S.

M Ű VÉSZETEK 'ADÓSSÁGA

S

zűkebb pátriánk fel- szabadulásának 25. évfordulóján, a jubileumi emlékezések között keresgéljük azokat a művészi produktumokat, amelyek a most jubilált történelmi fordulatot örökítik meg. Hallgatjuk: a kortórsak vallomásait, emlékezünk magunk is, s amikor a. művészi ábrázolást keressük, rneg- hökkenünk. A képzőművészetet leszámítva — amelyek egy korábbi időszakban sokszor választotta témául Miskolc és Borsod felszabadulásának mozzanatait és a fel- szabadulást követő eseményeked, például a földosztást vagy a bányák, gyárak életének újraindulását — alig- ■ alig találunk könyvtáraink polcain olyan alkotást, amelyet ez az esemény ihletett volna.

A Borsod megyei II. Rákóczi Ferenc Könyvtár a jubileumra összegyűjtötte

mindazokat az irodclmi alkotásokat, amelyek Miskolc, vagy Borsod felszabadulásából merítették témájukat. Elgondolkoztatóan kevés oldalt tölt meg a jó összeállítású kötetben ezek felsorolása. Egy verseskötet, ezenkívül négy fennmaradt, vers, három regény, egy regény- részlet. négy ‘elbeszélés alapján írt hosszabb riport, négy élménybeszámoló és egy irodalmi igénnyel összeállított pártbizottsági jelentés idézi a történelmi fordulat borsod—miskolci eseményeit, egy regény emlékeztet az 1944-es deportálásra, és található még egy album, amelyben borsodi és miskolci grafikusok rézkarcai emlékeztetnek 1944 decemberére.

A művek nagy többsége is régebbi keletű, alig akad közöttük frissebb, az utóbbi években született. Színházi produkciókról sem tudnánk számot adni, amelyek Miskolc, vagy Borsod megye felszabadulását tükrözik, ez élmény ihlette volna őket. Csak a 25. évfordulóra született meg a színházban is egy alkalmi műsor, amely ünnepi hangvételével, a fel- szabadulást idéző, kisebb terjedelmű művek csokorba kötésével emlékeztet a jubileumra. Nem tudunk filmről, amely erről adna számot, nincs olyan felszabadulási témájú filmalkotás, amelyben szűke bb pátriánk szerepelne. Nem hallani ilyen témájú zeneműveket sem.

K

épzőművészeti életünk — mint rnár említettük — kevésbé adós e korszak megörökítésével. Feledy Gyula, Lukovszky László, Csabai Kálmán, Vali József és mások korábbi munkáin sokszor jelentkezett felszabadulásunk egy- egy mozzanata. Az évtizedek elhaladtával a képzőművészetben is ritkábban bukkan elő felszabadulásunk, és az utóbbi években a regények közül is talán csak Gulyás Mihály kötete ^fordult témáért a negyedszázad előtthöz.

Vajon szűkebb pátriánk felszabadulása, e felszabadulás hősei, kisebb, nagyobb mozzanatai ma. már csak ünnepi, alkalmi megemlékezések témái? Aligha lehetnek csak azok! Ha hozzávesszük ehhez, hogy az említeti; művek között 2—3 munkát kivéve alig akad jelentős mű, művészileg értékesebb alkotás — kivéve a korábbi képzőművészeti

munkákat —, úgy érezzük, nagy a művészet adóssága Miskolccal és Borsoddal szemben.

Ma már nem divat erről írni? Az igazi hősök és társadalmat formáló változások helyett újabb, talmi „hőspk” születtek és elfoglalják irodalmunkban, művészetünkben, tudatunkban az igaziak helyét. Érdeklődési körünkben és a művészetek művelőinek érdeklődési körében

ruigyobb helyet foglal el sok egyéb, mint önmagunk újra- születése. A felszabadulás annyira természetes, hétköznapi dolognak tűnt már az elmúlt években is, hogy nem ihletett művészeti alkotásra? Megszürkült, volna ennek az egyetlen, soha nem Ismételhető ünnepnek a fénye?

És a felszabadulás óta eltelt korszakos változások milyen visszhangra találtak? A képzőművészet kivételével alig találkozunk a 45-től eltelt évek borsodi változásainak irodalmi és művészeti tükröződésével. Nem születtek miskolci, borsodi témájú, művészileg is értékes színházi darabok. Filmben megörökítettek-e valamit Borsod és Miskolc felszabadulását követő éveiből, ihlette-e e sokszínű tájék lüktető élete forgatókönyvírásra, filmrendezésre a művészeket? Igaz, az Életjel című film az egyik borosod: bányában történt szerencsétlenség adta ötletből született, a Simon Menyhért születéséhez pedig a téli Bükk szolgáltatta a hátteret, de mindez nagyon keveset mutat meg 25 év életéből. Egy megváltozott Borsodból és Miskolcból. Dokumentumfilm is kevésszer, egyéb kís- film is ritkán fordul ide témáért. Néhány évvel ezelőtt született a Variációk egy városra, most meg György István csinál sorozatot miskolci ' és borsodi üzemekben, továbbá egy-két amatőr, illetve amatőr-jellegű film pótolja kis részben a hivatásos filmművészet mulasztásait. (A Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ által készített filmek élen járnak ebben.)

De hol késik az irodalom? Gulyás Mihály a közelmúltban két regényt is megjelentetett. Egyik a felszabadulást, másik a falun végbement nagy társadalmi változást ábrázolja. Legújabb éveink irodalmi erejéből ennyire futná csak? És hol késik a zenemű, amely meg- énekli ezt a kort és változásait? És a 25 éves jubileumra előkészített „központi” műsorokon kívül hol vannak azok az irodalmi, művészeti összeállítások, amelyek kiállják a próbát és hnéltőn ábrázolják a felszabadulást, a felszabadult életet. Nemcsak általában a felszabadulást, hanem konkréten szűkebb pátriánkét. A jubileum alkalmából születnek ilyenek, de az élet nemcsak jubileumokból áll. Mindennapjainkban is kellenének a művészi értékű emlékeztetők.

Vitáznunk kell azzal a helytelen nézettel, hogy ez a téma elavult, ez ma már nem érdekli az embereket. A történelmi valóság művészi megfogalmazásán, művészi átköltésén múlik, hogy érdekeljen. S a művészetnek ezt a mulasztását pótolni kell addig, amíg teljesen a feledés homályába nem vész. Addig, amíg élnek a források, a szemtanúk, a fel- szabadulás és a felszabadult élet formálói.

A

z ünnepi pályázatok sok segítséget adnak ebben. Jó kezdeményezések, de talán nem elégségesek. Nem a legélvonalbelib- beket mozgósítják. Az ünnepi hangulat emlékeztet ugyan, a kortárs, aki felnőtt fővel érte meg a felszabadulást, mindig is emlékezik, de a művészetnek közvetlen környezetünk, városunk és megyénk felszabadulásának, huszonöt évünknek ábrázolása nemcsak ünnepi téma. Olyan adósság, amelyet mindennapjainkban is törleszteni kell.

Benedek Miklós

II társadalom „megmozdul”

Amikor a kategóriákat eltörölték, nagyon sokan felvetették: vajon nem szorulnak ki a fizikai dolgozók gyermekei az egyetemek, főiskolák padjaiból? A kérdés indokoltnak látszik, hiszen a szülői házból hozott „többlet” valóban jelentkezik az értelmiségi, de‘ az alkalmazotti réteghez tartozó családok gyermekeinél is.

Jogosként kell viszont elfogadnunk a másik felvetést is: 25 esztendővel a felszabadulás után szükség van-e még rá, hogy a felvételiknél a kategorizálással juttassuk előnyhöz a fizikai dolgozók gyermekeit? A válasz egyértelműnek látszik: a legjobbak, a legtehetségesebbek jussanak be felsőoktatási intézményeink padjaiba. A feladat az: á fizikai dolgozók tehetséges gyermekeit úgy készítsük elő, hogy felvegyék a versenyt előnyösebb helyzetből induló társaikkal.

Az iskola — nyilvánvalóan «— jelentős munkát vállal magára e feladat végrehajtásából. A gyermekek felkészítése a pedagógusok feladata. S ehhez a körzetesítéssel lehetőség nyílik. Természetesen önmagában a körzetesítés, a szakrendszerű oktatás, de még a szaktanári oktatás sem elegendő. A jehetség felkutatása nemes, de nehéz feladat. Szükséges hozzá az állandó és folyamatos foglalkozás, a gyermek viselkedése rugóinak felderítése. Ha a pedagógus mindezt lelkiismeretesen elvégzi, akkor sem biztos, hogy a fizikai dolgozók tehetséges gyermekei versenyre kelhetnek a már említett, előnyösebb helyzetben levő tanulókkal.

A fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek tanulása nem korlátozódhat csak az iskolára. A társadalomnak segítenie kell őket, hiszen az, hogy bejutnak-e az egyetemekre és a főiskolákra, megállják-e ott helyüket, egész társadalmunkat érinti.

Az erkölcsi segítségnyújtás ebben az esetben nem lehet elegendő. Többre van szükség. Mert bármennyire is sokat fordít az állam az iskola- és gyermekintézmény-hálózat fejlesztésére, a meglevők minőségi javítására, kevésnek bizonyul. Felszabadulás előtti örökségünk — különösen így van ez Borsod megyében — kísért még ma is, az eltelt 25 év alatt még nem tudtunk mindent pótolni. Van adósságunk, és van a jelen követelményeiből adódó feladatunk.

A kérő sző nem maradt meghallgatás nélkül. Elkezdődött valami — igaz, még gyerekcipőben jár —, amely már mutatja: a kérdés és a kérés helyesen fogalmazódott meg az emberek, a közösség tudatában. És nem maradt meg csak a megfogalmazás szintjénél.

Nem mondhatjuk, hogy megyénk valamennyi járásában egyformán foglalkoznak a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek ügyével. Van, ahol az értetlenség még nagyon erős, mondván: milyen hasznot hoz ez a mi kis közösségünknek? S amíg ezt az értetlenséget nem sikerül mindenütt felszámolni, nem tudunk szebb eredményeket elérni. Szerencsére már olyan példáról is beszámolhatunk, mint a csobaji termelőszövetkezeté: valamennyi olyan fiatalnak ösztöndíjat biztosítanak, aki a községből, tovább kíván tanulni, és rászorul. Vannak már ösztöndíjas középiskolásaink, anyagi támogatásban részesülő általános iskolásaink. Leginkább az üzemek alapítottak ösztöndíjat, de egy-?íét termelőszövetkezet és állami gazdaság is

csatlakozott hozzájuk; Kevesen varinak még, tudjuk jól. De az, hogy már van mit felmutatni, s az első lépések eredményesek voltak, biztató.

Az is örvendetes, hogy gazdasági szerveink nemcsak az ösztöndíj adásánál „jeleskednek”, hanem „besegítenek” egy-egy oktatási intézmény megvalósításába is. Több millió forintot áldoztak már megyénkben üzemek, állami gazdaságok és termelőszövetkezetek arra, hogy felépüljön egy tanterem, kollégium, vagy éppen napközi otthon. Arra is van már példa, hogy foglalkoztak azokkal a szülőkkel, akiknek tehetséges gyermekei vannak, anyagilag is vállalni tudnák a továbbtaníttatást, csupán nem tartják fontosnak. Mert ilyen is van. Elsősorban falun, ahol az igény a gyermekek iskoláztatására még nem annyira élő, mint városon.

Mozdul a társadalom. Az első, a kezdő lépéseket már megtettük ahhoz, hogy biztosítsuk: a fizikai dolgozók tehetséges gyermekei méltó partnerei legyenek az értelmiségi, vagy az alkalmazotti réteghez tartozó családok gyermekeinek. Természetesen, e társadalmi segítségnyújtás kiterjesztésére van szükség, hogy ne morzsolódjanak le, ne tűnjenek el azok a fiatalok, akik képességeik és tehetségük alapján a legmagasabb képesítést is megszerezhetik.

Szívós munkára, anyagi- és energiaáldozatra van szükség. De ha mindenütt, mindenki megérti jelentőségét, véglegesen megválaszolhattak a cikkünk elején szereplő kérdést. A fizikai dolgozók tehetséges gyermekei megállják majd helyüket a felvételiken és a vizsgákon is.

Csntorás Annamária

?

Papp Lajos:

!;

j Századunk

í

( Hetteu néha. a szív. Ha az égeti gyors repülő zug,

\ vagy katonák menetelnek az utcán uj csapatokban.

\ Fegyvert zörget az újságokban a mondatok1 írott

< hadserege, s front épül az eszmék nyersanyagából.

(Vem harctér ugyan ez. De az ágyúk hadsora isme.

I közbe üvölthet. S kő a kövön meg nem marad akkor • elpusztul a világ. Csak az árnyékát veti később

> távoli bolygókra, s az az árnyék vallani lesz tuár • egy kialudt, hideg és szava veszteit égi utasról;

s és a halál... A halál a letördelt, lombtalan élet c helyén. Nemzetek, országok pora-korma a szélben.

? Lenni akar pedig: élni a föld, meg a földben a régmúlt

> ezredek emlékké kövesült páfránya, liarasztja.

s Nőni akarnak a fák és elsokasulni a zölden

< ' ringó rengetegek, hol az ágon csillagok ülnek,

s minden nap gyönyörűbb és tejtebb fürtöket érlel fényük a párás, barna homályban a délszaki tenger ^ városain túl. S ott, a jajok kövein, hol az égre s tűz-gombákat rajzol a végzet. Ott is, az égő

<! fűszálak, s a füvek közt perzselten lehanyatló,

lollatlan madarak. Mind élni akarnak a roppant ) hullámok taraján tovasikló, fürge idővel;

S Múlatván riadalmuk a tegnapi vészek után és

boldogan ujjongó repüléssel szállni a holnap j útjain el, a Reménység zengő-kélc szigetéhez.

Fegyverek ős-robajából tisztán kelt ki a béke.

< Vágy volt még csak előbb és hit, hogy nem lehet ugy mai

< tűrni tovább: örökös remegéstől törten a földön.

S akkor az elfáradt katonák mind, mind ledobálták

< v zubbonyuk, ingüket is, majd tréfákon hahotázva

j tetveket uldöstek, s levelet, lapot írtak a frontról.

) Elünk! — ezt írták, s ez a kis szó, mint a madár szállt

ILLUSZTRÁCIÓ

M;i/.sarun Mikié« uwnkáj*

túl a komor felhőkön, a távoli fény fele, s boldog szemsugarak tüze védte, ha támadt fagy-viharos szel. Később megdördültek az ágyúk. Am az a halk perc, mint a kisarjadt mag, nagy erővel nőtt a szivekben, s nem ronthatta meg és nem törte se vérbe, se lángba bombák vad dobogása az árkoktól sebezett táj odvaibaii ... Fölnyíltak a kék ibolyák is az erdőn.

Majd a pipacs táncolt a mezőn pirosan-kipirultan. mint a leányok. Táncát nézni megálltak a küzdők olykor az ütközetek közepette is. Így tusakodtak vágy és durva valóság — marcangolva a lelket.

S legjobb volt a halottaknak, kik az égre nyitották

kristállyá hidegült szemüket. Hamarább kitudódott

minden előttük a törvényről, s a határról az élet

és a halál peremén, és oly biztos nyugalommal

bomlottak ki teremtett formáik keretéből,

hogy sem idő, sem más akarat nem szegheti rendjét

széthullásuknak: legelőször a védtelenül lágy

belsőrészeket oldla le az zsugorult inaikról,

majd az izomzat foszlott rostosán el, s a ruhákban

már c*,sak a váz lötyögött később, s ki fakul tan a naptól

vas-sisakos koponyák vigyorogtak a fűben a tankok

lánctalpára sem adva, se tüzérség zsivajával

nem számolva azontúl. 5 majd, hogy a lárma elült rég.

akkor födte be pár kapa földdel az irgalom Őket*

Megfaragott fejfák nem jelzik a sírt a besüppedt

hantok előtt. Csak a rög feketébb ott, s több a bogár táat.

özvegyek ülnek az asztal mellett és a kötőtű

úgy villog sebesen, mint két szemük Őrzeni rendelt

pillantása, ha baj támadna, s a rend szakadoznék.

Hírek futnak a géptávíró gyors szalagán és készül a holnapi nap, hogy végig járja kitűzött útját; hajnali friss iramoktól jutva a fáradt alkonyaiig, hol lassan lépked a gondolat is már. s hallani, hogy csikorogva az égre feszülnek az este döngő tűi; és becsukódnak a boltok utóbb majd.

Élni akar, aki élt, s aki él még, várva az újabb rendeket négy égtáj féltett s rendre kiművelt földjein és kiabáló félelmében az álkok káini nyelvén szól, gonoszul a viszály lobogását szítva tovább; ez a század vérbe fogant. Keserű füsi lengte be ével útját, tört-feketén gomolyogva ég és szárazföldek földúlt csendje fölött s rnár ismét készül az új haditerv is. A béke sugárzó tervei ellen vak-beteges haragok gyülekeznek.

Szép rend kellene már! Nem gyáva szavak napi árátv. nem szónoklatok és nyafogások frázisain nőtt meddő alkudozásból sarjad a tiszta világ majd egy új korszak teltebb fényén szökve magosba, hol már terveit új napok égnek a pontos egekben. Megrajzolt utakon járván, miket emberi elme mért s igazít, ha a szükség később azt követelné.

Aztán összefog egyszer minden nép, kitanálván, mint járjon közös üggyel azontúl. S bár a hatalmas gépezetek közt eltörpül kicsisége: az ember akkor mind a vizekbe, a tenger mélyibe. szórja fegyvereit, s erejéből majd csak házakat épít.

S hidakat! El a gigászi szomszéd-csillagokig, hol önképére emelhet városokat. Ki nem alvó szelleme így munkál, ki-kitörvc a földi körökből.

Nem fog félelem és harag ott már szállni kívánó képzeletet. Nem kö| sem harc, sem a kényszerű tűrés láncra szabad, s már megszelídült erejű atomokkal munkálkodni okos törvényt, igazabb tudományt sem.

Üj század nemesíti az emberi fajt, s a jövendő őszintébb, kezesebb lesz örvényes jelenünknél.

N