Észak-Magyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-14 / 290. szám

ESZAK-MAGYARQ8SZÄG 6 Vasárnap, 1969. dec. Í4. Toka| késői várának •felfedezett alaprajza 4/ r országos grafikai biennale és a magyar grafika útjai HA A MAGYAR képzőmű­vészéi leggazdagabb hagyor mányú műfaja a piktúra, elsősorban a táblakép-festés, ügy sajátos hagyományunk az is, hogy klasszikusainktól, legjobb művészeinktől gra- filcai lapok jobbára egy-egy készülő festmény, nagyszabá­sú munka előterveiként, résztanulmányokként, vagy épp a nyugtot nem hagyó té­ma feldolgozásának, alkotói nalen, amely él a színekkel való kifejezés lehetőségével is, bár a rézkarcoknál és metszeteknél a színek kompo- zíciós, vagy hangulati, s a vonallal, a rajzzal való kife­jezésnek alárendelt eszközök. Mégis, a színezés e térhódí­tása a grafikai technikában is azt bizonyítja, mennyire lendületes és sok irányú mo­dern rajzművészetünk tájé­kozódása, s egyben azt is, BESKÉI/OETÖK kiélésének mellékhajtásai­ként születtek. S részint a hagyománytiszteletnek — mennyire tiszteltük az 50-es években a XIX. század rea­lizmusát, s a patetikus elő­adásmódot — részint pedig képzőművészetünk viszonyla­gos izoláltságának következ­ményéként az a hallatlan föllendülés, amely az elmúlt fél században valósággal for­radalmasította az európai grafikát, nálunk csak az utóbbi másfél évtizedben volt képes kibontakozni. 13 másfél évtized alatt — tíz év eredményei tudtával bátran leírhatjuk — kezde­ményező, s talán meghatáro­zó szerep is jutott Miskolc­iak, a miskolci múvésztelep- nek. A biennale „miskolcivá", a város szellemi-művészeti éle„ ♦ét magas szinten reprezentá­ló eseménnyé lett. S az öt nagy kiállítás felívelő vonu­lata engedi rpeg kimonda­nunk: a miskolci biennale nemzetközi rangra emelked- hetik; betöltheti Közép-Euró- pa országai nagyszabású képzőművészeti találkozójá­nak kultúrpolitikai misszió­ját. a bolgár, a cseh, a jugo­szláv, a lengyel, a román, a szlovák, az ukrán és a ma­gyar grafikusok mai legjobb alkotásainak reprezentatív bemutatója lehet. Mert szo­morú tény, hogy kevésbé is­merjük a szomszéd szocialis­ta országok képzőművészeté­nek mai eredményeit, érté­keit. mint a nyugati tőkés or­szágok modern irodalmát, képzőművészetét. AZ V. BIENNALE terje­delmében, s magas kvalifi­káltságában egyaránt méltó a számvetés ünnepi alkalmá­hoz, s ahhoz Is, hogy a nem­zetközi szintre emelkedés sorsfordulója, kiindulópont­ja legyen Hetvenegy művész — lényegében a mai magyar rajzművészet teljes gárdája — 220 grafikai lapját válasz­totta ki a zsüribizottság a be­küldött 800 munka közül. A számokat számok követik: fi­gyelemre méltó például a ki­állított müvek megoszlása a készítés technikája szempont­jából. A teljes anyagnak csaknem a fele — 93 lao réz­karc; a sokszorosító grafika e leghatásosabb, legtöbb meg­oldási lehetőséget nyúitó s légiódban formálható kifejező eszközével készített alkotás. A rézkarcokon kívül 40 li­nómetszet, 25 litográfia és 18 fametszet reprezentáliá a bi­ennalen a grafika hagvorr.á- nvos technikáit. A sokkal fáradságosabb, több munkát mirívlő rézmetszetből viszont mindössze három van; mind­három egv művész. Rékassy Csaba alkotása. Ugyancsak érdekes a színezett grafikai művek térnyerése. 8 színes, linómetszet. 14 színezett réz­karc. 5 színes vegves techniká­val készített lao és 5 színes fa- -nH-sret — «seresen tehát 32 olyan alkotás látható a bien« Rékassy Csaba rézmetszete. mily gazdag a kifejezés le­hetőségeiben maga a műfaj, a grafika. Az 1967-es biennale nagy­díjasa, Csohány Kálmán, il­lően kiemelt helyet kapott a katalógusban, s 21 rézkarca külön termet a galériában. Ügy érezzük, huszonegy réz­karca a kötelességszerű tisz­teletadáson túl is méltó ar­ra, hogy a kiállítás anyagá­ban egy kiforrott, szuverén művészetnek, letisztult világ­látásnak és kifejezésmódnak kijáróan, kiemelt, hangsúlyo­zott szerepet kapjon. Nem­csak az eszközeiben, mester­ségbeli tudásában érett mű­vész biztonsága sugárzik fe­lénk e művekből, hanem a higgadtan, megfontoltan íté­lő ember — olykor tán rezig­nált. fájdalmas — kevés sza­vú, mégis megmaradó, sú­lyos véleménye. A JUBILEUMNAK is szó­ló gesztusként, kell örömmel nyugtáznunk korábbi bienna- lek nagydíjasainak e tárla­ton való jelentkezését. Hincz Gyula a modern magyar rajzművészet egyik nagy mestere, s gyármolítója. ezen a kiállításon artisztikus szépségű, egyéni rézkarcok­kal. s a színezett grafika le­hetőségeit is meghatározó erejű színes rézkarcokkal lé­pett a miskolci biennale kö­zönsége elé. Másik nagydíja­sunk, Kondor Béla — aki most a Művészeti Alap díját ritmusait, az egymásmelletti- ség és egymásutániság össze­fonódó rendjét. Mély, filozo­fikus indítékú elhatározott­ság teszi különösképp figye­lemre érdemessé e műveket. Pásztor Gábor nyerte el műveivel az V. miskolci or­szágos grafikai biennale nagydiját. Három litográfiá­ja és 2 rézkarca a rajzos ki­fejezés szuggeszlív dinamiz­musával, a szerkesztés belső feszültségével, drámai erővel hat a műélvezőre. S témái (1919, Fegyverbe. 1919, Sira­tó. Adj esélyt a békének), amelyek magas szintű művé­szi kifejezést nyerve lettek alkotásokká, azt mutatják — s ez egyben ennek a bienna- lenak egyik fontos vonása is —, hogy rajzművészetünkben a világ nagy dolgai, az embe­riséget., s minden egyes em­bert egyaránt érintő sorskér­dések iránt fokozott érdeklő­dés mutatkozik. Ez a magas igényű, hol filozofikus fogal­mazásban, hol az érzéki je­lenségek, a konkrét látvány öltözetében megjelenő közéleti hang. a közösségért felelős­séget érző művész magatar­tása szép és útmutató voná­sa a miskolci biennalenak. A miskolci városi tanács díját elnyert Kunt Ernő 4 színes fametszete és Pető János 4 rézkarca, Lenkey Zoltán 6 színezett rézkarca — közöttük is a Nagy László és Nemes Nagy Ágnes verseit idéző lapok —, Barczy Pál 3 reneszánsz kultúráiú, tiszta­ságú rézkarca (Öregasszo­nyok. Kútnál), s a már emlí­tett Rékassy Csaba míves rézmetszetei mellett. nem hagyhatjuk említés nélkül a két salgótarjáni: Czinke Fe­renc Bartók Béla műveire komponált 5 rézkarcát, ame­lyek szinte egyedülállóan tudják a modern grafika lá­tásmódjával ötvözni a ma­gyar folklór hangulatait, mo­tívumait megtalált egyéni hangon, Lóránt János három balladisztikusan tömör fa­metszetét. Bozsik István réz­karcait. Jurida Károly 4, Ro­manics Tibor 6 linómetszetét. 5 ha nevek és művek sorolá­sát itt megszakítjuk, annak nem az az oka, hogy nem em­líthetnénk más műveket (Ka­ján Giniln. Józsi János. Ma- zsaroff Miklós, Seres János, Tóth Imre műveire már csak zárójelben utalunk), hanem a terjedelem kötöttsége, amely most visszafogja sebe­sen szántó toliunkat. SOK GONDOLAT kíván­kozik még elmondásra. Azt nyerte el — a rajzművészet nagy klasszikusa. Albrecht Dürer témáira komponálta bravúros rézkarcait. A sza­bad asszociációs szerkeszté­sű képteremtés alkalmat ad a fantázia, a látomások teljes kibontására, egy olyan jel­képvilág megjelenítésére, amely nyolc grafikai lapon képes modern világképet elénk vetíteni, annak komo- rabb és derűsebb színeivel, ellentmondásaival teljesen. Feledy Gyula három, vegyes technikával készült kompo­zíciójával jelentkezett. Há­rom nocturne-je a zene el­vont. mégis nagyon érzéki hangulatait asszociálja; lát­tatni a láthatatlant, a testet­len eszmét és érzést, a min­den megnyilvánulásunkban Jelenlevő törvényt, as élei Pásztor Gábor rézkarca. emelnénk ki talán közülük, amely mind a művészek, mind a város közönsége, a műbarátok közös gondolata s óhaja; legyen a miskolci biennale azon túl. hogy im­már országos, s maholnap nemzetközi rangú eseménye lesz a magyar rajzművészet nek — legyen valóban jó ér­telemben vett közügye is a szűkebb hazának, Borsodnak, Miskolcnak. Mert egy kiállí­tásnak végső soron az ad rangot, hogy a kiállított mű­veket megvásárolják a művé­szet barátai. S talán azon is gondolkodni lehetne — külö nősen, ha a biennalenak nem. zetközi vonzása lesz —, hogy a díjak összegükben is a ran­gos művészetnek kijáró elis mérést tükrözzék. Papp Lftjce A íícmfi«»., a,mit Tokaji Ferenc felkelői elfoglaltak TOKAJ HIKES VÄRA — az Anonymus által már meg­nevezett „Ilimösudvar”, mely nemcsak Salamon királyt és lázadó öccsét, Gézát látta fa­lai között, hanem több más királyt is — először 1241-ben pusztult el, amikor a város­sal együtt a tatárok felper­zselték. A romba dőlt nagy. kerek lakótorony helyén ónodi Czudar Péter tornyok­kal megrakott várrá építette 1388-ban. Ez az erősség fej­lődött tovább Mátyás király idején. Szapolyaiék idején, mint János király párthívei­nek egyik nagy központja, a vár ismét fontos hadászati pont lett. Dózsa György elő­zőleg sikertelenül ostromolta. Ide hozták a királyi koronát őrzésre, Bethlen Gábor feje­delem itt tartotta meg fényes esküvőjét Brandenburgi Ka­talinnal, 1627-ben. I. Rákóczi György velencei és belga hadmérnökökkel erősíti to­vább a várat. Ezután hol a császári zsol­dosok, hol Thököly felkelői kezén volt. De Souchez csá­szári generális végzett a vá­ron nagyobb átalakítást. Eb­ből a korszakból való a most felfedezett „Palota alaprajz”, amelynek szövege élénk fényt vet az átalakítás cél­jaira is. A magyarázat el­árulja, hogy (a képen jobb oldali, hosszanti) öt helyiség az adószedő deputációk tagjai részére szolgált szállóhelyül. es belőle, négy lépcsővel lefelé az a kínzókamra, amely­nek még a kínzópadját is be­rajzolta a mérnök, mint fon­tos felszerelést.. A kép bal ol­dali hosszanti szárnyán van a „tizedelő rezidenciája” és a „Domus Vinaria seu Bor- h ász”. A felvételi rajz élénken il­lusztrálja azt a császári ural­mat és világot, amely célul tűzte Iá a szisztematikus or~ szágkifosztast. E tekintetben rendkívül becses dokumen­tuma a XVII. század utolsó harmadának. A beszállásolt katonaság tűrhetetlenné vált garázdál­kodása. a nehéz adóteher és a Felfedezett alaprajz Tokaj várának „Palotájáról”, a kín- zökamra és tizedelő helyisé­gek feltüntetésével. 1666, porciók ellen Hazad fel a búj* dosó kurucok népe Tokaji Ferenc, Szalontaí György és Kábái Márton vezetésével, 1697-ben. Elfoglalták Tokaj várát, benne az itt ismerte­tett „Palota” teljes felszerelé­sével együtt. Ezért különösen érdekes ez a most, az egyik ausztriai archívumban meg­talált alaprajz. A kurucok ellen nagy lét­számú császári csapat indult Tokaj ostromára. Vaudemont herceg és Nigrelli kassai ge­nerális vezérletével. Az ost­romlóknak lépésről lépésre kellett az elszántan harcoló kurucok ellen küzdeni. Ak­kor pusztult el ez a ..Palo­ta” is. Az erősen megrongált vá­rat, amely már katonai cé­lokra nem volt használható, és teljesen korszerűtlenné vált, Rákóczi Ferenc — Pa- táv Sámuel kapitánnyal —■ 1705-ben romboltatta le, aki azután jelentette, hogy a „várnak elhányattatása jé módon végbement...” A SZÓ LEGTELJESEBÖ értelmében így azután kő kö­vön nem maradt a „Kis Pod- rok”, a „Podrok Fluvius” és * „Theisa Fluvius” között ma- gaslott Tokaj várából. A campingező turisták százai nem is tudják, honnan sar­jad a kövér fű és a sok bo­kor, mezítelen lábaik alatt, Komáromy József ISJehéz szántás Ilyenkor, télen, kora reg­gel nehezebben ébred, moz­dul munkára ember, gép egy­aránt. Még akkor is, ha Ke- czer József csak 25 éves. a DT—45-ös pedig megifjított traktor. De az élet télen sem állhat meg. Így hát a határ­ban is dolgozni kell, ha úgy adódik. A borsodsziráki Bar­tók Béla Termelőszövetkezet 2032 hold szántóterületéből az utolsó 30 hold földet ha­sítják az ekék. Mélyszántás lenne, de csak középmély­szántás lesz belőle —, ahogy Horváth Tibor agronómus, üzemegységvezető mondja. Az Alsóvető-dűlő 55 holdas sártengerének közepén for­dulnak a traktorok. Felka­paszkodom Keczer József DT —45-ösére. A gép úgy indul el — minden átmenet nél­kül —, mint egy ház földren­géskor. A lánctalpak bele­marnak, az ekevasak beleha­sítanak a földbe. Teljes erő­vel dolgozik a motor. Leg­alább 30 fokos lejtőn kapasz­kodunk felfelé. Minden re­meg az erőlködéstől, csak a halott műszerek mutatói mozdulatlanok. A zaj szinte bénító. A mellettem ülő trak­toros frissen borotvált arcán is megfeszül a bőr. Egész emberként figyel. Sáros keze a botkormányon, szeme a ba­rázdán. Mintha láthatatlan drótköteleken, láthatatlan erő húzna minket felfelé... A tetőn, a fiatal erdő szél­ső fáinak ágait súrolva for­dulunk, meg. A motor lecsen­desedik. Égy kis időre meg­állunk. Keczer József vissza­néz, Kiköp a traktorról, fe­je búbjára tolja a svájci sap­kát, aztán felém fordul: — Pocsék talaj. Tiszta vö­rös nyirok. Az istennek nem megy bele olyan mélyen az eke, ahogy kellene. Teljesen át van ázva a föld. Még szem­re sem lehet szép,munkát csi­nálni. Lent, a laposban jobb volt szántani — mutat a fa­lu felé. A napfény felszippantja a ködöt. Egyre jobban látsza­nak a házak. Távolból vonat­fütty hallatszik, meg egy-két puskalövés csattan. — Valahol lövik a vadat. — mondja a traktoros, és gázt ad a gépnek. A csend úgy hal meg, mint­ha az előbbi puskalövések ol­tották volna ki az életét. Fel­dübörög a motor. A sáros kezek a botkormányt, igazgat­ják, a csupasár csizmák a kuplungpedált tapossák. Le­felé kettes sebességgel hala­dunk. A még lábon álló ku­koricaszárak katonás sorait a földbe temetik a lánctalpak. •A lejtő aljában — kéré­semre. ismét megállunk. — De csak egy cigarettára — mondja a traktoros. Kár minden percért, teljesítmény-, ben dolgozunk. Fújjuk a füstöt, és nézzük a meghasított. Iá fordított földet, amint párolog. — Pocsék talaj — bosszan­kodik ismét, és a gumicsizma orrával szétrúg egy földgö­röngyöt. -— De hát szántani kell. Egy kicsit elmaradtunk vele. A betakarítás miatt Éjszaka is dolgozunk, ha kell. A héten kedd reggeltől, szerda estig egyfolytában a nyeregben ültem. Vagy 15 holdat szántottam meg. Köz­ben nem aludtam semmit Hoztam magammal üvegben feketét, azt ittam. Igaz. gyak­rabban néztem a karórámra, mint máskor, de ez itt, a me­zőn. éjszaka szinte nem mond semmit. Itt az idő múlását a természet méri és mondja meg az embernek. Elmúlik egy nap, amikor besötétedik, új nap kezdődik, amikor Pir­kád. Persze, az éjszaka a leg- ■ nehezebb. Egyedül van az ember, sötétség veszi körül. Hiába rakom ki magam mel­lé az ülésre a Uaiát. még en­ni sincs kedvem. A hideg nem kínoz. Melegít a motor, meg a munka, de itt van a báránybőr is. Ha lassabban is. de az éjszaka is elmúlik. Hiába követel a munka tel­jes figyelmet, az ember gon­dolatai el-elkalandoznak Van min töprengeni Ad elég gondolatot, emléket, tervez- gefést maga az élet.. Nélkülem kapaszkodik a Laktor a parton felfelé. Az ekevasak a földbe fogódznak mintha maradni akarnának De mégis vonszolódnak a gép nyomában, és pontosan ha- sítiák a barázdákat. Azért, mert Keczer József traktoros így akarja. Oravec János Színek nélküli sokszínűség

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom