Észak-Magyarország, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-13 / 263. szám
* Gazdasági figyelő '(3. oldal) • Pegazus Ü és tömegsír <4. oldal) • 110 ezer látogató (4. oldal) I« Az ötpercek a ja (5. oldal) Kohóépítők XXV. évfolyam, 263. szám Ara: 80 fillér Csütörtök, 196!). november 13. ünnepelteti A nagyüzemek versenyében már az elmúlt évben élre törtek a Lenin Kohászati Művek dolgozói: 1056 liter vért adtak. Az idei véradó akció is nem várt, kellemes meglepetést hozott. A nehéz fizikai munkát végző kohászok és martinászok, az egyes osztályok, főosztályok, igazgatóságok dolgozói közül 5363-ban 1735 liter vért adtak. Az LKM ifjúsági klubjában tegnap, november 12-én, szerdán délután ünnepséget ren-. deztek a véradók tiszteletére. Az ünnepségen az üzemi párt-, szakszervezeti és KISZ- bizottság, és a vezérigazgatóság képviselőin kívül részt veit Tóth József, az SZMT vezető titkára, dr. Nádler Viktor megyei főgyógyszerész, a Vöröskereszt Országos Elnökségének tagja, valamint számos tanácsi és tömegszervezeti vezető. Koszti Lajos, a gyár szak- szervezeti bizottságának titkára üdvözölte a vért adó dolgozókat és a vendégeket. Árvái Béla, a nagyüzemi párt vb tagja értékelte a kimagasló eredményt, majd dr. Horváth Istvánné a Vörös- kereszt Országos Elnökségének véradó felelőse nyújtotta át 64 véradónak és szervezőnek a kiváló véradó, illetve kiváló szervező kitüntetések arany-, ezüst- és bronz- fokozatait. Dr. Szabó István, a városi tanács egészségügyi osztályának vezetője, a városi Vöröskereszt elnöke pedig több véradónak értékes ajándékcsomagokat adott át. A megyei vérellátó szolgálat dolgozói színvonalas irodalmi műsorral kedveskedtek. Este 6 órai kezdettel a Miskolci Nemzeti Színházban a Lenin Kohászati Művek több ezer véradója tiszteletére díszünnepséget rendeztek. A megnyitó és üdvözlő beszéd után 9 sokszoros véradót és több gyáregység kollektíváját tüntették ki, majd megtekintették a János vitéz című daljátékot. Szerdán délelőtt megkezdődtek Új-Delhiben a hivatalos tárgyalások Indira Gandhi miniszterelnök-asszony és Losonczi Pál a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke között. A megbeszélésen mindkét fél hangsúlyozta a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének szükségességét. Áz első megbeszélésen elsősorban a két ország kapcsolatait érintették. A megbeszélések csütörtökön folytatódnak. Mázott a VÖK küldöttsége Szerdán elutazott Budapestről a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége. Felvételünk a repülőtéri búcsúztatáson készült. Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese kezet szorít Le Tlinnli Nghi-vcI. a VDK küldöttségének vezetőjével Szerdán délután Delhi régi városrészében, a Vörös Erődben, nagygyűlést rendeztek a magyar küldöttség tiszteletére Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szerdán délután a delhi Vörös Erődben rendezett nagygyűlésen beszédet mondott. Jó ütemben halad az Ózdi Kohászati üzemekben a IH-as számú kohó átépítése Képeinken a gyár kar- bantaité lakatosai láthatok, amint a kohó felső szintjén dolgoznak. Foto: Mizerák István Vita a vállalati demokráciáról Szocialista brigádvezetök fóruma A Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának közgazdasági bizottsága és a megyei Rónai Sándor Művelődési Központ az elmúlt év szeptemberében kezdte meg a szocialista brigádvezetők fóruma rendezvénysorozatát. A szeptembertől májusig tartó első „évad” tapasztalatai alapján az idén tovább folytatják a fórum előadás- és vitasorozatát. A havonta sorra kerülő előadások és viták témájának összeállításakor a rendező szervek azt a célt tűzték maguk elé. hogy a szocialista. brigádok vezetői számára — szőkébb kollektívájuk problémáin kívül — magasabb szintű vezetői ismereteket is adjanak, s lehetőséget biztosítsanak számukra a vállalati és országos problémák megvitatására is. A fórum új évadjának első rendezvényére tegnap, november 12-én, szerdán délután, a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében került sor. A megye vállalatainak és üzemeinek képviseletében több mint száz szocialista brigád vezetője vett részt az üzemi demokráciáról, a vezetők és vezetettek viszonyáról, a fizikai és szellemi munka kapcsolatáról és a dolgozóknak a vállalatok irányításában való részvételi lehetőségeiről folyó vitában. Vitanidítóként György István így látom én ... című filmjét vetítették. A film a Lenin Kohászati Művekben készült, s benne több fizikai dolgozó, művezető és mérnök mondja el a fizikai munkások jelenlegi helyzetéről,, megbecsüléséről alkotott vé-’ leményét. A film levetitése után a szocialista brigádvezetők kérdéseket tettek fel György Istvánnak, a film jelenlevő rendezőjének. Ezután Tóth Tibor, a SZOT termelési osztályának munkatársa tartott összefoglaló előadást., amelyben egyúttal válaszolt a vita során megfogalmazott kérdésekre is. A szocialista brigádvezetők fóruma legközelebbi vitájára december 10-én kerül sor. Egyiptom! delegáció utazik Moszkvába Az A1 Ahram értesülése szerint a jövő héten szovjet —egyiptomi megbeszélések kezdődnek Moszkvában. Az egyiptomi delegációt Anvar Szadat, az ASZÚ legfelsőbb végrehajtó bizottságának tagja vezeti. Tagja lesz a küldöttségnek Mahmud Riad Külügyminiszter és Pavzf hadseregtábornok, az EAK hadügyminisztere. A megbeszélések napirendjét most állítják össze, s azon a két országot érintő kérdések mellett szerepel a közel-keleti válság is. A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJ A lndira Gandhi mini.szterel- nök-asszonyt a kormányzó Kongresszus Párt szerdán tartott vezetőségi ülésén kizárták a pártból. Mint az AP és az AFP rámutat, ez a döntés nem érinti közvetlenül Gandhi asszony miniszterelnöki tisztségét. A háromórás ülésen nem vett részt a miniszterelnök és kilenc híve, akik az utóbbi időben boj- kottálták a bizottság találkozóit, tiltakozásul az ellen, (Tudósitónktól.) Fiatalos hévvel és lelkesedéssel fogadták tegnap a mezőkövesdi gimnáziumban Ko- nyev tábornok elvtársat. A baráti beszélgetésre elkísérte a kedves vendéget Molnár Adrás elvtárs, a Mezőkövesdi járási Pártbizottság első titkára is. Konyev elvtárs a fiatalok kérésére magnószalagra mondja Mezőkövesd felszabadításával kapcsolatos emlékeit, majd bejegyezte nevét a gimnázium és KISZ- bizottság emlékkönyvébe. A kedves vendég — további programja szerint — meglátogatta a Martos Ferenc nevét viselő általános iskolát. A kispajtások rövid ünnepi műsorral fogadták a hős tábornokot. Átadták az iskola életét bemutató tablót. Késő délután a járási művelődési házban Konyev elvtárs és kísérete megtekintette a Matyó Népi Együttes műsorában , a Matyó lakodalmas című táncjátékot. M. J. Országosan első az LKM 'Ir-*1 e&er vér VILAU FKOLtlAKJAI. £GYfcSOUETEK> hogy Nidzsalingappa pártelnök kizáratta a bizottságból lndira Gandhi három támogatóját. A munkabizottság az ülés után kiadott közleményben a döntést Gandhi asszony „súlyos fegyelmezetlenségével” „ indokolta, továbbá azzal vádolta, hogy „a pártfegyelem sorozatos megsértésével — például Gi- ri támogatásával a párt hivatalos jelöltjével szemben az elnökválasztási harcban —, terjeszti a fegyelmezetlenséget a Kongresszus Pártban”. Elmarasztalták fyzért is, hogy részt vett egy rivális munkabizottság létrehozásában. A bizottság felhívta a Kongresszus Párt parlamenti frakcióját, hogy válasszon új vezetőt lndira Gandhi helyett. A pártfrakció csütörtökön ül össze. A UPI amerikai hírügynökség úgy véli. hogy a kizárás a Kongresszus Párt p eh ezen fenntartott egységének szakadását okozhatja. Ennek továbbgyűrűző hatásaként könnyen kormányválság léphet fel több szövetségi I: államban. ahol a Kongresszus Pártnak I csupán csekély többsége van | a helyi törvényhozásban. A párt parlamenti frakció- i jának csütörtökre összehívott R ülésén lndira Gandhi mi- 1 niszterelnök-asszony ismétel- ~ ten felveti a bizalmi kérdést. | A TASZSZ szerint az alsóházban (a népi kamarában) jelenleg 283 képviselővel rendelkező parlamenti frakcióból csupán hetvenen fordulnak ellene, a többiek őt támogatják. Ezenkívül lndira Gandhi asszony számíthat a kommunista párt, a többi baloldali és a függetlenéit tá- mosatására is Nyomban ezután^ hogy az j: országban elterjedt lndira r Gandhi saját pártjából tör- !í tént kizárásának híre, ro- [S konszenv-tüntetések kezdőd- K tek a négy éve miniszterei- I nők politikus-asszony támo- J gatására, s hamarosan országos mé- p retű tiltakozási hullám várható a miniszterelnök-asszony el- K lenfeleivel szemben. Pártszakadást cs kormányválságot okozhat lndira Gandhit kizárták a Kongresszus Pártból " Konyev tábornok . Megkezdődtek a magyar-indiai I tárgyalások [