Észak-Magyarország, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-26 / 274. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Tudomány vagy presztízs (2. oldal) A levegő Aníokláv a BVK-ban üzem Szerdára összehívták az MSZMP Központi Bizottságának ülését (5. oldal) A jogról mindenkinél A Magyar Siocialisía Munkáspárt Központi Bizottságának ülését november 2á-ra, szerdára összehívták. <6. oldal) tJapírcítáen az orszáifis soron következő szakasza Tanácskozás a Parlamentben Kállai Gyula elnökletével, kedden, a Parlament Gobelin-termében ülést tartottak az országgyűlés tisztségviselői, az állandó bizottságok elnökei. valamint a képviselő- csoportok vezetői. A tanácskozáson részt vettek: Vass Istvánné, és dr Beresztóczy. Miklós, az országgyűlés alelnökei, valamint Lázár György, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese. Elsőként Kállai Gyula tájékoztatta a képviselőket az országgyűlés soron következe ülésszakának tennivalóiról feladatairól, majd Vályi Péter pénzügyminiszter adott tájékoztatást a jövő esztendei költségvetésről. Megkezdődül! a kelhozgarasztok kongresszusa Moszkvában A szovjet fővárosban kedd délelőtt megkezdte munkáját a kolhozparasztok XII. országos kongresszusa. Már jóval a megnyitás előtt benépesült a Kreml hatezer személyes kongresszusi palotája. Harminckét millió kolhozparaszt megbízásából 4500 küldött érkezett a nagy fontosságú tanácskozásra. Magyar idő szerint pontosan 0 órakor nyílt meg a kongresszus. A küldöttek viharos tapssal köszöntötték Leonyid Brezsnyevet, Alek- szej Koszigint. Nyikolaj Pod- gornijt, az SZKP és a szovjet állam más vezetőit, a szocialista államokból és más országokból érkezett delegációkat. A kolhoznarasztok III. országos kongresszusán hazánkat küldöttség képviseli, dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter- helyettes vezetésével. Á 18 külföldi delegációt Alekszej Koszigin, a Szovjetunió miniszterelnöke üdvözölte. Leonyid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára, a mintaalapszabályzat tervezetét kidolgozó bizottság elnöke mondott beszédet. Üdvözölte a részvevőket, majd kijelentette, hogy ez a kongresszus kétségtelenül nagy szerepet fog játszani a kolhozrendszer további fejlő' désében. a kommunista építés! feladatainak sikeres megoldásában. A munkásokkal váll vetve a szovjet parasztság] átalakította az országot, megszilárdította s megvédte a szocializmust és a ma kom munista társadalmát építi. A falu szocialista átalakításának minden szakaszában a Szovjetunió Kommunista Pártja a lenini szövetkezeti elvet követte. Nixon bejelentése Nixon elnök kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok csatlakozik a vegyi fegyverek, mérgesgázok és baKteriumíegyverek első alkalmazását megtiltó genfi egyezményhez. Az elnök azt is közölte, hogy az USA nem gyárt a jövőben biológiai fegyvereket és megsemmisíti jelenlegi készleteit. Nixon azt mondotta, hogy ezzel a lépéssel hozzá kívánunk járulni „a népek és az emberek közötti béke és megértés légkörének kialakításához.” Fehérházi hivatalos személyiségek szerint a döntés nem érinti a könnygáz, valamint más „tömegoszlató” eszközök valamint a növényzet elpusztítására szolgáló vegyszerek használatát, amelyeket az Egyesült Államok a vietnami háborúban alkalmazott. Mint ismeretes, a szocialista országok az ENSZ közgyűlésén javasolták valamennyi vegyi- és baktériumfegyver alkalmazásának. s ezen túlmenően gyártásának és raktározásának eltiltását is. U Thant, az ENSZ főtitkára a közgyűlés elé terjesztett jelentésében a könnygáz és egyéb ilyen gázok használatának eltiltását is felvetette. A biológiai fegyverekről szólva az elnök kijelentette: Ezek „tömeges, előre nem látható és esetleg ellenőrizhetetlen következményeket okozhatnak”, beleértve a járványokat és a jövendő nem zedékek megfertőzését Is „Ezért elhatározta, hogy az Egyesült Államok lemond a halált okozó hatású biológiai eszközök és fegyverek, valamint a biológiai hadviselés minden más válfaja haszná tatáról, s a biológiai kutató sát olyan defenzív módsze rekre korlátozza, mint az im rounizáció és a biztonsági in tézkedésok.” Nixon hozzáfűz te: A hadügyminisztérium ja vaslatot készít a meglevő ilyen fegyverek megsemmisítésére. A vegyi fegyverek megsemmisítésére a döntés nem vonatkozik. Kádár János fogadta a Német Kommunista Párt küldöttségét Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kedden fogadta a Német Kommunista Párt küldöttségéi amely Kurt Buchmannak, a párt elnökének vezetésével tartózkodik hazánkban. A látogatás során véleménycserére került sor a nemzetközi helyzet időszerű problémáiról és a két testvérpárt kapcsolatait érintő kérdésekről. A baráti légkörű találkozón részt vett Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Garai Róbert, az MSZMP külügvi osztályának helyettes vezetője. Találkozás—huszonöt év után Felszabadulása 25. évfordulójának méltó megünneplésére készül Miskolc. Lapunk, az Észak-Magyarország szintén egyidős a felszabadult várossal. Elődje, a Szabad Magyarország 1944. decemberében akkor jelent meg. amikor a felszabadító harcosok az utolsó német fasisztát is kiűzték városunkból, és a pincékből, óvóhelyekről a napfényre szólították a lakosságot — arra kérve mindenkit, foglalja el munkahelyét, kezdje meg az új életet. Milyen volt. a „Szabad Magyarország” című lap születése. hosvan készültek az első példányok; kik szerkesztették hogvan terjesztették? — erről folvt tevnan a beszélgetés szerkesztőségünk klubtermében. A lan euWori készítői. ma már nvuvdíjas nyomdászok látogattak el hozzánk. s emlékeztek a 25 év előtti eseményekre. Köszönthettük körünkben ebből az alkalomból- Vaída Gábort, lapunk első felelős kiadóiát fma a Magyar HMao külpolitikai rovatvezetőié), aki a Szabad Maevamrszág első számának vezércikkét írta. Hogyan késztilt lapunk elődje, a Szabad Magyarország. müven háborús sebeket kanott Miskolc: hogvan sar- iadt ki városunkban az út élet’ — minderről részletesen beszámolunk majd jubileumi számunkban. Kénünkön: Vajda Gábor elvtárs. aki 95 év után találkozott az általa szerkesztett Szabad Magyarország legelső nyomdai példányával. Fotó: Átmosó Szabolcs. r«M: Sn. Gjr„ Üdviislő távirat Mongóliába, KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZ1 PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, FOCK JENŐ, a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormányának elnöke, üdvöző táviratot küldött J. CEDENBAL elvtársnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének; ZS. SZABU elvtársnak, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnöksége elnökének Ulánbátorba. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány, az egész magyar nép és a magunk nevében forró üdvözletünket küldjük önöknek és a testvén mongol népnek a Mongol Népköztársaság kikiáltásának 45. évfordulója alkalmából. Örömmel tölt el bennünket, hogy országaink és népeink együttműködése, barátsága napról napra fejlődik, erősödik és a szocialista építés mind újabb és újabb területeire teried ki — hangzik többek között a távirat, amely további sikereket kíván a mongol államférfiaknak és a testvéri mongol népnek. Elsőnek s megyében lentős népgazdasági feladat nak jóval több. mint eg.v hó nappal a határidő előtt ele get tettek. A vállalatnál íg; lesz az esztendő 13 hónap ugyanis mint számítják, az é' hátralevő részében még mint egy 120—130 millió kilowatt óra villamos energiát adna] terven felül. A kitűnő kol lektíva eredményét nti i örömmel üdvözö’jük. A Borsodi Hőerőmű Vállalat ez évi fejlesztési és termelési tervét a megyében elsőnek példásan teljesítette. A legfontosabb, az éves termelési előirányzat egymilliúrd 130 millió kilowattóra villamos energia termelés volt. A vállalat vezetői: Bódi Béla igazgató. Széplaki Imre párttitkár és Ballók Ferenc szakszervezeti titkár lapunkban jelentették, hogy e jeA (rrár- szabadegyetem a sátoraljaújhelyi járásban A sátox-aljaújhelyi járás agrárszakembereinek továbbképzésére az idén is megrendezik az agrár szabadegyete. mi előadássorozatot. A járás harmadik agrár szabadegyetemén — 1970 februárjáig bezáróan — ót érdekes elő adás szerepel Az első előadásra november 28-án. pén« teken délelőtt 10 órai kezdettel kerül sor Sátoraljaújhelyen. a járási tanács nagytermében. Majoros László, a járási tanács vb-clnökhelyettesének megnyitója után dr. Bócz Ernő, tanszékvezető egyetem) tanár a gabonatermesztés helyzetéről és a 'óbb feladatokról tart előadás.. A szabadegyetemi előadás, sorozat következő foglalkozásain szó lesz többek között a tsz-ek középfokú üzemfejlesztési tervének készítéséről, a gépesítés szervezésének helyzetéről a növényvédelem problémáiról, valamint a legfontosabb agrárpolitikai' kérdésekről. [»inn A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEG VEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXV. évfolyam, 374. szám Ara SO fillér Szerda. 1909. november 26.