Észak-Magyarország, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-23 / 272. szám

e$7AK-MAGYARORSZ#<3 4 Wasa map, 1969. nav. 23. — Bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban Vidám, .zenés játék színház­ról, szerelemről két részben. Ez olvasható a Miskolci Nem­zeti Színház új darabjának színlapján. Irta Gáspár Mar­git, zenéjét Erdődy János verseire Patachich Iván szer­zetté. Központi alakja Clai- ron, a hajdani, XVIII. szá­zadi, párizsi színésznő, Vol­taire eszméinek rajongója, akit be is börtönöznek. Egy német hercegség uralkodója, aki régebben is nagy tiszte­lője a színésznőnek, magához veszi, s udvarában igen befo­lyásos személyiség lesz, A francia felvilágosodás eszmé­it i próbálja a német herceg­ségben is meghonosítani, pit- rifikátorként lép fel a. kor­rupt hivatalnokok között, de végül is buknia kell. Rész­ben, mert egyedül nem bír szembeszállni az állam hatal­masaival, részben pedig azért, mert ‘ vetélytársa, a herceg felesége is ellene for­dul. •EE5E2E33 Ennyi volna Gáspár Margit darabjának sovány története. Az egész előadásból elsősor­ban Clairon marad meg em~ • lékezetünkben. Ünnepelt szí­nésznő, forradalmi eszmék rajongója, odaadó szerető, ön­feláldozó társ, aki végül re­zignáltam csúfos bukással kénytelen távozni. A figura életre keltése kitűnő alkal­mat adott Máthé Évának, hogy ismételten megcsillog­tassa sokszínű tehetségét. A színművésznő a darabban is színésznőt játszik, és a darab­beli színésznő pedig hol a színésznőt, hot a kegyencnőt, hol az anyai jó barátot játsz­ása a játékon belül. Racine, Moliére, Shakespeare mű­veinek részleteit citálja, s természetesen Gáspár Margit szövegét. Legemlékezeteseb­bek azok a játékai, ame­lyekben a színésznő kicsit önkritikusan próbálgatja je­leneteit, monológszerűen elő­re kidolgozza egy-egy későb­bi találkozás minden mozza­natát. s kicsit görbe tükörben mutatja fel a színészi mes­terséget. feladva a talányt is. vajon Ciairon mikor alakít szerepet, s mikor játssza ön­magát. A darab adottságain belül igen sokszínű figurát kell életre keltenie. S nem­csak abban adódik a feladat nehézsége, hogy a könnyű zenés játéktól. szinte a brettlitöl a legnemesebb ve­retű drámáié majdnem min­ién színpadi árnyalatot ér­zékeltetni» kell. hanem csak­nem minden építés jelenet­ben teljes hannvlati átállást. :'s kell érzékeltetnie. Máthé ji’va rnovooőan oldotta meg féiadr>*át. és ez az alakítása sok éves miskolci színészi pályáiénak legszebb darabjai közé tartozik, Szokatlan talán, hogy el­sőként egy szereplő munka-- iáról szóltunk. De hű a való- iágos helyzethez. Ennek a rrodukciónak legnagyobb ér­iemé, illetve erénye a Máthé 'jva megjelenítette Clairon- igura. A darab ugyanis — hint írtuk, vidám, zenés já- ék színházról, szerelemről — nr-glehetösen laza szövésű ilkotás és igen sokféle szín­től keverödött. Megtalálható tenne, nem is ritkán, az itclier-humor, a túlcsorduló érzelgősséggel telített melo- Iráma, a szatíra, a parabo- isztikus utalás és nagyon ;ok minden. Brilliáns félper. cek, nagyszerű kétpercek váltakoznak derűs ötpercek- ce! vagy éppen kevésbé (fo­tós más percekkel, s — kü- önösen a darab elején — tt-ott még csikorgó fordula- ;okkal. Gáspár Margit, akit lem először , tisztelhetünk liiskoici darab szerzőjeként áth.atólag igen sok mindent :,kart elmondani, legalábbis írre utal a sokféle téma fel­villantása. a sok utalás, jel­űét- s talán énnen ezért nem tikerül mondandóját' mar­fcáűsabban érzékeltetni. Míg felszabadulás utáni első sza­tírája, az tJj Isten van Thé- bában teljesen egyértelmű volt. és a hat évvel ezelőtt bemutatott Hamletnak nincs igaza, bár vitatható megkö­zelítéssel, de egy központi témát tárt fel, ebben a zenés játékban kevés az összetartó erő, a jó, nagyszerű és ke­vésbé jő jelenetek szakado­zott, vagy szakadozásra haj­lamos szálra függeszkednek S így részleteiben helyenként nagyszerű, egészében vitat­ható játékot láttunk, és nem vigasztalt meg a darab záró- poénja, a frigiai sapka fel­mutatása, mondván, hogy ta­lán maid ez lesz a divat. ÍA darab töríénési ideje után valóban divat lett a frigiai sapka, mert a XVIII. század végén a francia forradalmá­rok ezt hordták, de á német hercegségben vendégszereplő Claironnak ebben aligha le­hetett sok szerepe.) két a nagy, kétrészes darabon belül, s ezzel már eleve bi­zonyos fintort kölcsönzött a produkciónak. Patachich Iván zenéjét He- rédy Éva vezényelte, jól se­gítve a színpadi játékot. Su- ki Antal díszlete célszerű, hangulatkeltő volt, a Vág- völgyi Ilona tervezte jelme­zek közül Clairon több ruhá­ja igen emlékezetes. Nyilassy Judit rendezése keveset tudott változtatni a darab eredendő gyengéin, s látszólag az egyes részletje­lenetek kidolgozására töreke­dett. Részleteiben sikerült is á rendezőnek érdekeset, jót, derűset teremtenie. A szín­padra állított színpad, és az azon látható függöny, nem­különben a függöny előtti át­kötő játékok alkalmazásával tt rendező is azt kívánta ér­zékeltetni, amit Clairon ját­szott, azaz színpadi játéksze­rben mutatni fel a. történése­Clairon partnereként, a herceg szerepében Pákozdy Jánost láttuk. Afféle szelí­den dürrögő fajdkakast kel­lett formálnia figurájából, aki szerelmes is, de méltósá­gát is tartja, ugyanakkor ki­csit karikatúrája is önmagá­nak. Pákozdy mindhárom kö­vetelményt jó mértéktartás­sal teljesítette. Érdekes je­lenség volt Kopetly Lia „ön­tudatra ébredő” hercegasz. szonya, Olgyay Magda öltöz­tetőnője pedig a nagy ldasz- szikusok dajka- és hasonló szerepeinek szókimondó fi­guráit idézte emlékezetünk­be, sok derűvel. Csiszár Nán­dor, Csiszár András és Kiss Jenő három korrupt minisz­ter túlrajzolt karikatúráját adta. Kanalas László pedig a negyedikét, aki nem korrupt, hanem ütődött volt. Bánó Pálnak hálátlan szerep ju­tott. A darab elején két-há- rom mondatnyit veszekszik, aztán eltűnik. Sem a szerző, sem ő nem tudott mit kezde­ni a jellegtelen figurával. Benedek Miklós Eszmefuttatás és anekdota éfk Ä&8 kérdések iránt csak valá- mennyire is érdeklődnek, képzetteket és járatlanokat egyaránt foglalkoztatja, hogy meg a giccset a művészettől, az igazi művészi 'alkotástól? A kettő között nehéz felfe­dezni és kimutatni a határ­vonalat; a giccs „természet­rajzának”, lényegének ugyan­mi a giccs, miért giccs a giccs, miről ismerhető fái, mi különbözteti meg azt az alko­tást vagy „terméket”, melyre rátett ük a megbélyegző és óvatosságra intő „giccs” cím­két — az igazi művészettől.., A „kulcskérdés” e problé­makörben: mi különbözteti A közelmúltban ^ kolcon élő művészházaspár közös kiállítását rendezte meg a tiszaszederkényi művelő­dési ház. A férj kisplasztikái alkotásait, a feleség gobelin­jeit és érdekes faliszőnyegeit vitte közönség elé. A kiállítás anyagát — néhány azóta ké­szült munka kivételével —• tavasszal bemutatták már To­kajban, szederkényi tárlatuk előtt pedig Szerencsen is. A három kiállítás anyagi mérlege: a férjtől hivatalos vásárlásban megvettek egy kisplasztikái művet, a feleség magánvásárlóknak két fali­szőnyeget adott el. Anélkül, hogy a három munka árát le­írnánk, hihető, hogy a házas­pár bevétele alig fedezte a bárom tárlat rendezésével kapcsolatos költségeiket. S ha fedezte is — hol van a szob­rok öntésével kapcsolatos ki­adások megtérülése, hol van az alkotó munkának az anya­gi megbecsülése. Mégsem az 6 csalódásuk adta csupán kezembe a tollat. Nem két miskolci művész gondjáról, nem csak a mis­kolci művészek gondjairól Van szó. A gazdaságirányítás re­formja a korábbinál nagyobb önállóságot biztosít mind. a termelő, mind a költségvetés­ből gazdálkodó vállalatoknak, intézményeknek költségkere­teik elosztásában, illetve fel- használásában. Átkerültek — az eevébként helyes decent­ralizál ási koncepciónak meg­felelően — korábban köz­ponti hatáskörök is megyei, városi, intézményi szervek­hez. Kétségtelen, hogy a na- gvobb önállósággal megnőtt felelősség, különösen eleinte, óvatosságra készteti mindazo­kat, akik anyagiakkal össze­függő kérdésekben döntenek. Ügy tűnik azonban, hogy egyes területeken eltúlzott ez az óvatosság. Ilyen terület például a kul­túra. az iroétaiom. a művé­szetek területe. Számos elgon­dolkodtató jelenség, példa ta­núsítja ezt. Hogy csökken a könyvtárak beszerzési, könyv­állomány-bővítési kerete, hogy kevesebb dotációval gazdálkodva a kultúra fóru­mai jócskán engedtek és en­gednek a pénzt hozó igényte­lenségnek, hogy a kulturális oífenzívával párhuzamosan folyik a kommercializálódás, az ízlésromboló gicesek, a ponyva „offenzívája” is, azt hosszú felsorolással, példák tömegével bizonyíthatnánk. A C7í>'?|‘sni értékeket 1% SIV lelni nem lehef a termelt javak, fogyasztási cikkek mértékével mérni. Tragikus zsákutcába visz, ha például azt a helyes gazda­ságpolitikai elvet, hogy abba invesztáljunk, ami a befekte­tést hamarább megtéríti, me­chanikusan érvényesíteni pró­báljuk kulturális-művészeti életünkben is. Miskolc nemcsak hazánk fontos ipari bázisa, hanem Észak-Magyarország szellemi központja is. Egyetemi város, értelmisége számottevő. S je­lentékeny szellemi élete, ter­mékeny művészete van. A Magyar Képzőművészek Szö­vetségének legerősebb terü­leti szervezete itt működik. "Joggal büszke Borsod megye és Miskolc város vezetése rá, hogy ilyen aktív és rangos művészkolóniát sikerült ide vonzania. Éppen erről van szó. Erről a vonzásról. Ennek a vonzás­nak a megőrzéséről. Jól ismerem Hódmezővásár­hely és Szeged képzőművé­szeinek problémáit, gondiait. S ezek, különösen az utóbbi idők problémái, kísértetiesen hasonlítanak a fent említett mű.vészházaspár gondiához, csalódásához. Nem érdemes. dolgozni! — mondják közü­lük sokan. Az ember nem azért alkot, hogy művei aztán a műtereit! vagy a kamra sar­kában lerakva porosorüanak, hanem hogy lássák, értsék és élfnnnd-ák, amit os:náit. Elfo­gadni! Ez a sző azt is kell hogy jelentse: anyagilag Is megbecsülni, áldozni érte. Országos képzőművészeti megmozdulásokon, kollektív kiállításokon alig-alig van vásárlás. Többnyire azok a szervek vásárolnak, amelyek erre a művészek meghívásá­val, a kiállítás megrendezésé- val kötelezettséget vállaltak. S annyit, amennyire feltétle­nül illik kötelezettséget vál­lalnia De hát elegendő-e, ha egy megyei vagy városi tanácsi szerv a központilag képzőmű­vészeti munkák vásárlására biztosított összeg erejéig „ál­doz” csupán a művészetnek? Vagy nincs arra módja, hogy ezt az összeget saját lehető­ségeiből bővítve, kiegészítve többet is tegyen"7 Hódmezővásárhelyen a mű­vészek azért érzik jól magu­kat, mert Tornyai János óla, s a város „múzsák szerette’* egykori polgármestere, End­rei/ Béla óta mindmáig köz­ügy a művészetek, elsősorban a képzőművészetek támoga­tása; s ez abban is megnyil­vánul, hogy műtermes laká­sok, kollektív műterem, új művésztelepek épülnek, épül­tek az utóbbi két-három év­ben is. Hogy nemcsak a hiva­talos szervek, a városi vezetés Vásárol alkotásokat, vagy ad ilyenekre megrendeléseket. Vásárolnak a művészektől különböző vállalatok, intéz­mények is. Eov-POV ?zobor ,egy >- *’ üzem udva­rán, előterében; kisplasztikái mű, rézdomborííás vagy fest­mény. grafika az üzemi klub- helyiség falán ott. ahol még nincs, bizonnyal elkelne rossz nyomatok, fénvképek, plaká­tok helyett. S körültekintés­sel. jóakarattal megteremt­hető ennek az anyagi feltétele í§. Mert a művészek megvan­nak hozzá, s elkészültek és elkészülnek a művek is. A jó művek. Ezekért a művekért fogtam tollat. Hiszem, ho°v r>»m ha­szontalanul, Papi» Lajos is éppen az a fő vonása, hogy a művésziség látszatát kelti: a művészet már „bevált” és „biztos” eszközeit igyekszik íelhasználni... r Ide illik az az anekdota, mely a modern magyar hu­mor „atyamesteréhez”, Ka­rinthy Frigyeshez fűződik. Ö mondotta ugyanis — ahogyan beszélik és meg is írtált már valahol — egy dilettánsnak (bár a dilettáns nem egészen ugyanaz, mint a giccselő, va­lamelyest azonban mégis ro­konságban van vele), midőn annak hosszas kérelmére vég­re elolvasta a véleményezésre átadott kéziratát: „Uram. nem tudom, mit mondjak önnek! Mert vagy egy rossz író vé­letlenül jól sikerült művét, vagy egy kiváló író gyenge alkotását olvastam az Ön kéziratában!”... Vara ugyan határvonal giccs és művészi alkotás között, ám ez gyak­ran elmosódik és alig ismer­szik fel. Csak úgy lehet kü­lönbséget tennünk adott ese­tekben a kettő között, ha minden tényezőt és körül­ményt mérlegelünk: a mű — vagy a „termék” — keletke­zésének feltételeit, tartalmi és formai sajátosságaikat, s az- ezek közötti összefüggés és az alkotó életművébe való be­illeszkedés milyenségét, a művek emberi — társadalmi — politikai, és művészi célját, életigazságának fokát, eszkö­zeinek színvonalát, és így to­vább ... Mindezek egybeveté­sével jól-rosszul mégiscsak el lehet dönteni, giccsel van-c dolgunk vagy sem ... Hogy azonban ez a döntés nem könnyű, azt mar az a puszta tény is szemlélteti, hogy sem a júliusban megje­lent Esztétikai Kislexikon nem tartalmazza a giccs cím­szavát, sem pedig a szeptem­berben napvilágot látott tankönyv, a Marxista—leni­nista esztétika nem foglalko­zik problémakörével.. Bizo­nyára azért nem, mert a tu­domány szempontjából ez a téma csakugyan nem tartozik a legfontosabbak közé... A mindennapi életben azonban gyakori és eleven problé­ma ... (Ezt a mostanában már hallható új keletkezésű sza­vunk, a „giccsadó” is bizo­nyítja.) Számottevő közön­ségrétegek ízlése ugyanis — még az úgynevezett „művelt emberek” egy részéé is — megreked a giccsnél, mely­nek mondanivalója hamis vagy sékélyes. eszközeivel ér­zelgős, olcsó hatásokra törek­vő. s így a művészetet felüle­tesen ismerők és felületesen kedvelők számára „szep”-nek, tetszetősnek, „megható”-nak tűnik... S ezért veszedelmes! A maradi, a külsőséges „ru­tint” kedvelő kispolgári ízlés­re számít, s azt segíti is mint­egy továbbélni, „csodálatra” késztető „bravúrjaival”, saj­nálatos népszerűségével... A /[Ííííío iskolapéldáiként n S'CCS többnyire bizo­nyos képzőművészeti, elsősor­ban festészeti „termékeket” szoktunk emlegetni: a „szi­rupédes” csendéleteket, tájké­peket téli alkonnyal, őzikék­kel, a lemenő nap fényétől, rózsaszínű hóval, aztán kü­lönböző lakberendezési tár­gyakat, porcélanfigurákat stb. Ám ezek: csupán a legfelöt- lőbb példák. Mert sem a mű­vészeti ág. sem a műfaj (pél­dául: operett, magyar nóta, táncdal, detektívregény) öra- magában még nem giccs.. i Bármely művészeti ágban — az építészettől a zenéig, a tánctól az irodalomig és a filmig —, bármely műfajban és bármilyen irányzatban le­hetnek remekművek, és kelet­kezhetnek giccsek is. Van például, fájdalom, ,,szocialis­ta giccs” is; de akadnak —•• mondjuk — szürrealista és. „intellektuális” giccselők is... Babits Mihály szerint, aki — iia egyben-másban „ingado­zott” is — a művésziség te­kintetében igazán nem vádol­ható megalkuvással, giccs mindaz, ami könnyen előállít­ható és olcsó sikert ígér... Töredezett, szinte csak „jel­zésszerű” eszmefuttatásomat egy meghatározás-kísérlettel zárom, majd — befejezésül — egy másik anekdotát adok közre. Meghatározás-kísérletem: giccs az a művészi alkotás­nak szánt termék, mely ugyan többnyire az igazi művészet hatását kelti, de tüzetesebb elemzéssel kiderül róla, hogy tartalma felületes, nélkülözi az életigazságot, esetleg má­sodkézből való. „utánérzett”: formájában is csak látszólag színvonalas, valójában csu­pán tetszetős, sablonos, se­matikus; (be nem vallott) célja a gyors siker megraga­dása, a „divat” és az érzelmei; egyoldalú megnyergelése. a közönség nevelése, fejlesztése helyett, „kiszolgálása”, az el­ringató, a hétköznapi érte­lemben vett „szórakoztatás”... Az anekdotát pedig azérí. mondom el, hogy szemléltes­sem: az említetteken -kívül attól is függ, giccs-e vagy nem giccs valami, hogy ki­től származik. Nemrégiben hallattam Im­rék Zsigmondnak, a néhány évvel ezelőtt elhunyt kiváló miskolci festőművésznek egy hajdani tanítványától az anekdotát, amely, ha esetleg nem is igaz. akkor is nagvon jellemző! így hangzik: Még, a harmincas évékben, az úgy­nevezett „szabadkézi rajz” egyik óráján Zsiga bácsi a fes- tegető gyerekek között sétálva, az egyiket, aki sehogyan sem boldogult a feladattal, nagyon megsajnálta, és megcsinálta helyette a kis vízfestményt A következő órán, egy hét múlva, sor került a tanulók az évi összes teljesítményének összefoglaló osztályozására. Mikor az illetőnek rajzait át­nézte, és ahhoz a bizonyos 'festményhez ért. melyet vol­taképpen nem a diák. honen. Zsiga bácsi készített el. meg­szólalt: „Hát te itt mit csi­náltál. fiam?! Hiszen ez giccs 1” Mire a diák nagy lel- kendezéssel: „Pedig ezt tanai’ úr csinálta nekem a múlt órán!” Vita nem lett a do­logból, mert Zsiga bácsi el­vágta ennek lehetőségét: „Az más! Akkor ' nem giccs!... Csak ha te csináltad voln;. így!..” Az elbeszélő ?zt. vaí­lotta ne­kem, hogy csak körülbelül harminckét éves korában ér­tette meg, milyen útravalál kapott ezzel kisdiák korában nagynevű rajztanárától. Gyárfás Hue#

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom