Észak-Magyarország, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-225. szám)
1969-09-03 / 203. szám
Szerda, 1969. szeptember 3. ->■=■ ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Naptár 1969- szeptember 3, szerda A nap keltő 5.04, nyugta 18.22 órakor. A hold kelte 21.18, nyugta 13.83 órakor. Névnap: Hilda. r Évforduló ____ 1 10 éve, 1859. szeptember 3-án született Jean Juarés francia szocialista politikus, történész, a filozófia egyetemi tanára. Előbb polgári radikális képviselő volt, s a Dreyfus-ügyben Zola mellett szállt síkra, az igazság győzelméért. 1902-ben létrehozta a Francia Szocialista Pártot, majd 1904-beií' megalapította az l’Humanitét, a párt nagy hatású orgánomát. Nevéhez fűződik a franciaországi nagy szolidaritási mozgalom megszervezése az 1905. évi oroszországi forradalom támogatására. Ragyogó szónok, köziró és tehetséges politikai vezető volt. Bátran harcolt az imperializmus ellen, a demokráciáért, síkraszállt a militarizmus és a háborús uszítás ellen, támadta a francia gyarmatosító politikát. Híve volt a francia—német megbékélésnek. Ez volt az oka. hogy a francia hadüzenet előestéjén, 1914- ben egy Vitáin nevű, elvakult soviniszta agyonlőtte. A francia közvélemény akkor a gyilkos mellett foglalt állást, akit a bíróság később felmentett. Jaurés emlékének 1924-ben adtak csak elégtételt, amikor holttestét a nagy franciák között, a Pantheonban helyezték el. Rádió_______ K ossuth rádió, a.20: Zenekari muzsika. 9.10: Operettrészletek. 10.05: Versek. 10.20: Énekszámok. 11.00: Kórusok. 11.30: A Szabó család. 12.20: KI nyer ma7 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népi zene. 13.43: Válaszolunk. 13.50: Kicsi Lao legyezője. Mesejáték. 15.10: Domenico Scarlatti: A i- négy évszak. 15.40: Déryné naplója. XI. 16.05: Vallomások a népdalról. VI. 16.26: Filmdalok. 16.33: Visszhang. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Mérkőzések percről percre. 18.00: Hallgassuk együtt. 18.46: A Stúdió 11 játszik. 19.25: Népzenei Magazin. 20.' 5: Üj felvételeinkből. 20.20: P modern tudomány műhelyeiből. 20.35: Tánczene. 21.19: Gondolat. 22.20: Esti pihenő. 23.15: Liszt: Dante szimfónia. 0.10: Cimbalommuzsika. Petőfi rádió. 8.05: Népi zene. 8.35: Túl az óceánon. 9.00: Ezer- egy délelőtt. 11.55: Néhány perc tudomány 12.00: Zenekari muzsika. 13.05: Kamarazene. 13.40: Orvosi tanácsok. 14.00: Kettőtől hatig, 18.10: Utak, terek, emberek. I. 18.50: Wagner: A wal- t ,kür. Opera. 23.23: Elbeszélés. £3.40: Operettrészletek. . , i • Televízió« * Budapest 18.05: Az erdőnek sok a fája. Hiportfilm. 18.40: írók, könyvek, muzsikusok. 18.55: Esti mese. 19.10: Könnyűzenét Kedvelők Klubja. 19.40: Ebédszünet. Balogh Mária riportműsora. 20.00: Tv Híradó. 20.20: Angyal kalandjai: A végrendelet. Magyarul beszélő angol film. 21.10; Tudósklub. Számítógép és társadalom. 22.00: TV Híradó — 2. kiadás. Bratislava 16.30: Nemzetközi kerékpáros- verseny. 18.00: Történelem. (Nagy Morvaországtól a Premysl uralkodöházig.) 18.35: Kerületi adás. 19.00: TV Híradó. 19.35: . Dokumentumfilm. 19.50: J. Ji- lek: Az anyós (tv-játék). 21.05: 70. tv-riport. 22.05: Dokumentumfilm a Csehszlovák Autóbuszforgalmi Vállalat fennállásának 20. évfordulójára. 22.15: TV Híradó. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon, 18—-19 óráig) Megyei körkép. Emlékünnepség Kazincbarcikán. Az antikváriumban. Szólóhangszer: a hegedű. Lányok, asszonyok ... Az új diplomás első lépései. A megye sportéletéből. Előadó: a szerző. időjárás—------V árható időjárás ma estig: időnként kissé megnövekedő felhőzet, legfeljebb az északi megyékben néhány helyen záporral, zivatarral. Éjszaka gyenge, napközben kissé megélénkülő délkeleti, keleti szél. Meleg marad az idő. Hajnalban és .reggel többfclé párásság, köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok leörül. Színház 19, péntek. Vörös és fekete (7). Bemutató bérlet. 20, szombat. Vö-ös és fekete (7). Csiky bérlet. 21, vasárnap. Charley nénje (3). Bérletszünet. Vörös és fekete (7). Szigligeti bérlet. 23, kedd. Vörös és féket« (7). Csortos bérlet. 24, szerda. Vörös és fekete (7). Lehár bérlet. 25, csütörtök. Vörös és fekete (7). Madách bérlet. 26, péntek. János vitéz (7). Bemutató bérlet. 27, szombat. Vörös és fekete (3). Petőfi lfj bérlet. János vitéz (7). Katona bérlet. 28, vasárnap. János vitéz (3). Bérletszünet. Vörös es fekete (7). Déryné bérlet. 30, kedd János vitéz (fél 5). j Gárdonyi ifj. bérlet. Vörös és fekete (fél 8). Bér- I letszünet. j A Közmű és Mélyépítő Vállalat alkalmaz szállítási ügyintézőt Budapesten, továbbá felvesz jó kereseti lehetőséggel földmunkagépészeket, építőipari gépkezelőket, röntgenhegesztőket, motorszerelőket, maróst, esztergályosokat, lakatosokat, ácsokat, kőműveseket, kubikosokat (brigádokat is), fúró- és cölöpöző gépekhez segédmunkásokat budapesti és változó vidéki munkahelyekre. Szállás, üzemi étkezés, építőipari szociális juttatások, szabad szombat, kedvezményes utazás biztosítva van. Második héten felvételre utazás vasúti költségét kifizetjük. Jelentkezés Budapest, VII., Wesselényi u. 4. sz. Felveszünk gyakorlattal és szakképzettséggel rendelkező, mélyépítőipari gépeket ismerő -TMK-előadót, valamint építőiparban Jártas időelemzőt. Nehéz- és könnyűgépkezelőket azonnal felveszünk. Csökkentett munkaidő, szállás, útiköltség biztosítva. Jelentkezés: Miskolci Közúti Építő Vállalat, Miskolc, Györi-kapu 23. sz. A Mezőkövesdi Sütőipari Vállalat tiszaszederkényi kenyérgyára gépkocsivezetőt vesz fel. Jelentkezés: Sütőipari Vállalat, Mezőkövesd, Dohány 11. 2. sz., munkanapokon 7—15.30-ig. Épületlakatos, vasszerkezeti lakatos, szerelő, szak-, betanított és segédmunkásokat felveszünk, budapesti és vidéki, változó munkahelyre. Megfelelő gyakorlat után külföldi szerelésre is. 5 napos. 44 órás munkahét. Bérezés: teljesítménybér, korlátozás nélkül. Vidéki munkahelyi pótlékot fizetünk. Szállásköltséget és hazautazás! költséget térítünk. Jelentkezés Fémmunkás Vállalat szerelési üzem, Budapest, XIII., Vágó Béla u. 11. (Volt Lomb utca.) Azonnali belépésre keres szö- vőátképzős. női betanított munkás munkakörbe Jelentkezőket a HPS soroksári gyára. Budapest, XX., Soroksár, Marx Károly u. 294. Albérletet biztosítunk, költségbozzájárulással. Minden második szombat szabad szombat. Férfi segédmunkásokat, magas kereseti lehetőséggé) azonnali belépéssel alkalmazunk vagonrakodó. daru kötöző, öntvénytörő. préselő munkakörökbe. Munkás- szállót. térítés ellenében napi egyszeri étkezést, kedvezményes utazást biztosítunk. Munkaidő heti 4? óra, havonta 3 nap szabadnap. Kohászati Alapanyagéi- látó Vállalat miskolci gyáregysé ***sko1e. Repülőtér. Kézilabda NB L, férfiak. 1. Elektromos 17 13 1 3 355:267 27 Z. Bp. Honvéd 17 13 1 3 332:268 27 3. Csepeű 18 12 4. Tatabányai B. — 6 361:31€ 24 18 10 4 4 355:314 24 5. Bp. Spartacus 17 8 2 7 334:312 18 6. TFSE 16 8 7. Pécsi Bányász 1 7 299:280 17 18 7 3 8 290:309 17 8. Bp. Vörös Meteor 18 7 2 9 339:356 16 9. Debreceni Dózsa 17 7 — 10 346:350 14 10. Győri Textil 18 6 2 10 274:328 14 11. Ózdi Kohász 18 6 1 11 331:388 13 12. Rába ETO 17 4 4 9 275:307 12 13. Újpesti Dózsa 18 5 2 11 288:347 12 14. Vasas 18 5 1 12 298 :334 11 NB I., nők: 1. FTC 17 16 2. Bakony V. — 1 195:103 32 17 15 2 — 218:132 32 3. Vasas 16 13 4. Pécsi Bányász 2 1 181:109 28 17 13 1 3 196:135 27 5. Goldberger 16 8 1 7 166:162 17 6. Bp. Spartacus 17 6 5 6 176:181 17 7. Ózdi Kohász 17 7 2 8 155:163 16 8. OGSC 17 5 3 9 128:166 13 9. Csepel 16 4 10. Tatabányai B. 3 9 151:170 11 17 3 4 10 144:179 10 11. B.-csabai Kötött 16 3 2 11 117:166 8 12. TFSE 14 3 13. Győri Textil 1 10 120:155 7 16 3 1 12 137:187 7 14. Postás 17 2 1 14 119:195 5 NB I. B, férfiak: 1. Szondy SE 15 11 1 3 314:254 23 2. FTC 15 10 — 5 363:263 20 3. BNA 14 10 — 4 302:260 20 4. Csömör 15 10 5. Pécsi Dózsa — 5 285:259 20 15 8 1 6 309:26S 17 6. Videoton 15 8 1 6 259:278 17 7. Váci Fonó 15 7 — 8 290:338 14 8. Székesfehérvári MÁV 15 6 1 8 299:289 13 9. Nyíregyházi K. 15 5 —10 313:248 10 10. Szegedi Előre 15 5 — 10 207:264 10 11. DVTK 14 4 — 10 261:313 8 12. MGM Debrecen 15 3 — 12 269:337 6 NB I. B nők: 1. BHSC 15 13 2. Híradőtechn. — *> 170: 97 26 15 12 1 2 168: 99 25 3. Bp. Vörös Meteor 14 10 3 1 131:102 23 4. Elzett 15 9 5. Csornai SE — 6 130:122 18 14 7 1 6 121:118 15 6. MTK 15 6 2 7 128:108 14 7. Borsodi Bányász 13 6 2 5 114:101 14 8. Rába ETO 15 7 — 8 106:108 14 9. Risk. MÁV 14 4 1 9 112:129 9 10. Pápai V. 15 3 1 11 105:169 7 11. Debreceni Dózsa 14 2 1 11 94:161 5 12. Keszthelyi Haladás 15 2 — 13 102:167 4 Egy pennen fémes remény Isméi játszik Horváth — Sérültek az MIK ban — Mi van Sikorával? — Sérült volt, a Győr ellen már játszott néhány percet, egyelőre nem szerepel. — Most hosszabb szünet következik az MTK mérkőzés után ... — Igen. Csütörtökön utazunk Lengyelországba, ahol két mérkőzést játszik a csapat. 12-én leszünk újra idehaza. 20-án itthon játszunk barátságos mérkőzést a Salgótarjánnal. Ny. P. \r?77777777Z^,7777717/77^//m22M/^ Fegyelmezés W I Az augusztus 24-i Mezö- csát—Tiszapalkonya járási első osztályú labdarúgó- mérkőzésen történt szabálysértés miatt a Mező- csáti Járási Labdarúgó Szövetség mellett működő fegyelmi bizottság Apostol Józsefet (Mezőcsát) két bajnoki mérkőzéstől eltiltotta, Percze Imiét (Tiszapalkonya) pedig szigorú dorgálásban részesítette. Apostol Józsefet utánrú- gás miatt állította ki Tamás Zoltán játékvezető. Sajnálatos, hogy a játékos levonulásakor a játékvezetőt sértegette. így véleményünk szerint enyhe büntetésben részesült. Különösen, ha figyelembe vesz- szük, hogy a feg3relmi bizottság indoklásában ez áll: „. . . a fegyelmezetlenséget §j sorozatosan követi el**. Percze Imrét állandó rek- lamálásért és a bíró által leállított labdák elrugdosá- ^ sáért állította ki a jjáték- ^ vezető. Tóth Gyula az Európa- bajrsoki csapatban Ma délután 3 órakor Budapesten lép pályára a DVTK labdarúgó-együttese az előtte egy ponttal vezető MTK csapata ellen. A Diósgyőr a Rába ETO elleni mérkőzés után jó hangulatban készült az MTK ellen. Tegnap délután eldőlt, hogy Gál Béla még nem játszik a kezdő csapatban, de tartalék lesz Feketével együtt. Így a DVTK összeállítása: Tamás — Kovács, Salamon, Herr, Sáfrány — Ruttkai, Hajas — Vass, Horváth, Haffner, Cass. A szokásos 4—2—4-es sor felállásban közöltük a DVTK-t, bár nem tudni hogy alakul a Diósgyőr hadrendje, hiszen az MTK nem ad csapatösszeállítást csak a mérkőzés előtt, mert sok a sérült. A Diósgyőr a Rába ETO mérkőzésen látott taktikát választja és lehet, hogy Salamon ismét embert fog a Hungária úti pályán. Tátrai Sándor mesteredző egy pont megszerzését tűzte ki a játékosok elé. — Most elég zilált az MTK, legalább egy pontot kell szereznünk. A védekezés mellett kellő gondot fordítunk a támadásokra is — mondta Tátrai Sándor. — Elégedett-e a DVTK eddigi szereplésével? — Igen. Bízom benne, hogy a szükséges pontokat összeszedjük és nem lesz kiesési problémánk. A Magyar Atlétikai Szövetség kijelölte az Athénban megrendezendő Európa-baj- nokságon részt vevő magyar atlétákat. A szeptember 16 és 21 közötti nagy versenyre 24 magyar férfi és' 17 nő utazik cl és küzd az Euró- pa-bajnoki helyezésekért, illetve bajnokságért. Borsodból Tóth Gyula, az Ózdi Kohász kitűnő futója indul Athénban, maratoni távon. Ezt a versenyt valószínű, hogy az eredeti „marathoni” útvonalon rendezik meg, amely bizonyára nagy eredményre ösztönzi az ott küzdő hosszútávfutókat. /Vem tetsz Botrány játékvezetés miatt Szombaton Sajószentpéteren^ bonyolították le a Borsodi Bányász—Volán SC NB Il-es labdarúgó-mérkőzést. E találkozóról a magyar sajtóban nem jelent meg részletes tudósítás, csupán az eredmény, mely szerint 3:l-re győzött a Volán SC. Mérkőzés közben és a találkozó után olyan események történtek, melyek miatt egyszerűen lehetetlen volt a tudósítást leadni. Ezzel kapcsolatban szerkesztőségünk is kapott egy levelet a sportkör vezetőitől. A levél eredetijét pedig Kovács József elvtársnak, a JT elnökének címezték. 15 csapat 17 pont A levélben az áll, hogy Schopp Károly játékvezetése miatt a sportkör vezetői tiltakozást jelentettek be a JT-nél. Indoklásul felhozták, hogy olyan nagytudású játékvezetőnél, mint Schopp Károly, a szabályok kétértelmű alkalmazása nem lehet egyszerű tévedés. Majd megemlítik azt is: szeretnék 15 NB-s együttesünk 17 pontot szerzett a legutóbbi fordulóban, ami jónak mondható, hiszen az összteljesítmény 56,6%-os. Teljes sikert, 100%-os eredményt értek el NB I. B-seink (MVSC, Ózd), viszont az NB Il-esek gyengébben szerepeltek a szokottnál. NB I. 1 ___ 1 — 1 :1 1 NB I. B 2 2 — 3:1 4 NB II. 5 1 2 2 7:9 4 NB III. 7 3 2 2 15:8 8 összesen 15 6 5 4 26:19 17 ki csoportjában. S a Kazincbarcikai Vegyész 5 pontot szerzett a három mérkőzésen! Éspedig nem is akármilyen ellenfelektől. Két bajnokjelölttel és egy titkos bajnokaspiránssal szemben álltak helyt kitűnően (Volán, Kisterenye, BVSC). Bravó! 30 gól Ennyi született az NB I. B legutóbbi fordulójában. Enelkerülni, hogy a játékvezetői ténykedésekkel kapcsolatos idegeskedés és veszekedés miatt társadalmi munkát végző szakosztályvezetők és intézők végleg hátat fordítsanak a sportnak. Mi váltotta ki mindezt? Talán vannak, akik emlékeznek rá, hogy 1965. novemberében a Borsodi Bányász—Ganz- MAVAG mérkőzés a köd miatt félbe szakadt. Schopp játékvezető akkor is olyan ítéletekkel sújtotta a Bányász-együttest, amelyről éveken át sokat beszéltek Sajószentpéteren. A találkozó után nagy botrány volt, de Schoppot a karhatalom segítségével elvitték. Négy évig nem vezetett mérkőzést Sajószentpéteren. A sportkör vezetői meglepetéssel vették a Volán mérkőzés előtt, hogy ismét ő jött. Azonban nem tartották ildomosVendégek—hazaiak 15:8 nél több csak május 25-én volt ebben a bajnokságban. nak, hogy tiltakozzanak egy FIFA-játékvezető ellen, 4 évvel ezelőtt történtek miatt. Jó napjuk volt a vendég- csapatoknak az NB I. legutóbbi fordulójában: a 16 pont felét megszerezték, fi mérkőzésen 8 pont lett a vendégeké! A gólarányt tekintve még kedvezőbb a vendégek helyzete. A hazai csatárok ugyanis csak 11, míg a vendégek 16 gólt értek el! A legfeltűnőbb kétségkívül a Tatabánya 4 gólja az egriek hálójában. Egyre kevesebb... Egyre csökken a gólok száma, az NB II. Északi csoportjában. A nyitány 33 gólt hozott, azonban a második fordulóban már csak 22 gól esett. A harmadik fordulóban tovább csökkent a gólok száma, csak 18-szor rcz- dült a háló. Vajon milyen lesz a folytatás? Ősszel 5 pont Az őszi harmadik fordulónál tartanak az NB II. ÉszaKülönösen Szegeden, Székesfehérvárott és a Bp. Spartacus- pályáján estek sűrűn a gólok. Azért mi a miskolci és az ózdi „gólterméssel” is elégedettek vagyunk. Csak ősszel Milyen eredményt értek el csapataink — csak ősszel? S mivel a lejátszott mérkőzések száma nem azonos, százalékban számoljunk. 1. Tiszaszederkény 100 % 2. Kazincbarcika 63,3% Rudabánva 83,3% 4. Sátoraljaújhely 66,6% Alberttelep 66,6% 6. Ózd 50 % Edelény 50 % Miskolci B. 50 % 9. DVTK 40 % 10. Borsodi B. 33,3% Somsály 33,3% MEAFC 33,3% 13. MVSC 25 % 14. Ormosbánya 16,6% 15. Papp J. SE 0 % B. K. Az első húsz percben nem volt különösebb baj. Pedig a vendégek vezettek. Az egyenlítés után azonban Schopp szabályellenes ítéletek sorával sújtotta a Borsodi Bányászt. Talán közrejátszott néhány Volán-játékos „színészi’’ alakítása is. (Egy-egy összecsapás után a nézőtéren is hallható kiáltások hangzottak el.) A Borsodi Bányász levelében részletesen és szakszerűen elemzi ezeket a súlyos hibákat. Mi nem tartjuk szükségesnek itt elemezni mindazt, amit ezen a találkozón láttunk. Egyet azonban mindenképpen hangsúlyozni kell. Nagyon sokat árt az egyetemes magyar játékvezetésnek az olyan bíráskodás, amilyet Schopp játékvezetőtől láthattunk Sajószentpéteren. Manapság sok szó esik a játékvezetés rangjáról, tekintélyéről. Azonban egyetlen ilyen mérkőzéssel tárgyilagos szurkolók százait lehet kiábrándítani a játékvezetésbe vetett bizalomból. A levél, amelynek másolatát szerkesztőségünknek címezte a Borsodi Bányász vezetősége, azóta eljutott a JT elnökéhez is. Bízunk benne, hogy e tekintélyes szerv vizsgálatot indít az ügyben, és olyan intézkedéseket tesz, amelyekkel elejét veszi a hasonló esetek megismétlésének. Sehogysem tartjuk helyesnek azt, ha játékvezetők ténykedése miatt csaknem botránykrónikát kell írni egy mérkőzésről, tudósítás helyett. Pnulovits Ágoston