Észak-Magyarország, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-225. szám)
1969-09-07 / 207. szám
Vasárnap, 1969. szept. 7. eSZAK-WAGVARORSZÁG 9 Nagyobb lesz a választék Is 1975; évi 6 millió tonna kőolaj 106!) JÚNIUSÁBAN avatták íel Százhalombattán a Dunai Kőolajipari Vállalat és a szomszédságába telepített Djjnamenti Hőerőmű elkészült létesítményeit. A Dunai Kőolajipari Vállalat jelenlegi első kiépítési szakasza évente 3 millió tonna kőolaj feldolgozását jelenti. Egyes feldolgozó berendezések, melyek a teljes vertikális felépítettség- hez hozzátartoznak, még építés alatt állnak, befejezésükre 1970-ben kerül sor. A kőolajfeldolgozó 1970-es kiépí- tettségi szintjén a jelenleg működő kenőolaj-blokkon, desztilláló és reformáló üzemeken kívül a melléktermékek — tehát a parafin és a bitumen gyártása —, valamint a kéntartalmú gázolaj kénmentesítése, a reformált benzinből benzol, toluol és xilol gyártása és a kenőolajok hidrogénes befejező finomítása is megvalósítható lesz. A hőerőmű és a kőolajipari vállalat — mint két testvérüzem — a legszorosabb együttműködés jegyében egymást látja el. A finomító csővezetéken keresztül gudront szállít az erőmű tárolójába. Ez a hőerőmű tüzelőanyaga. Említést érdemel, hogy a gudron nehezen szivattyúzható, kis távolságra költségesen szállítható anyag, feldolgozása drága berendezéseket igényel, viszont melegen átszivattyúzva a közel fekvő erőműbe, gazdaságos tüzelőanyagot képvisel. Az együttműködés másik partnere, az erőmű, ugyanakkor elektromos energiát és gőzt ad a finimítónak. Ez egyben azt a megtakarítást is jelenti, hogy a finomítónak nem kellett önálló erőművet létesítenie. Együttműködés valósult meg a hűtővízkiemelésben is. Az erőmű 80 000 köbméter hűtővizet igényel óránként. A kőolajfinomító és a hőerőmű a Duna mellett közösen létesített vízkiemelő művet. Nagyarányú nein/cdtözi részvétel A gépi berendezések többségét a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió, Csehszlovákia és a Német Demokratikus Köztársaság szállította: nagyméretű desztillációs és reaktortornyokat, extraháló oszlopokat, nagyobb nyomás alatt működő hőcserélőket, valamint más vegyipari készülékeket, az ehhez tartozó szivattyúkat és az automatika egy részét. A nyugati országok gyáraitól egyes gépeket szerezlek be, így például hidrogéngáz- citkulációs kompresszorokat az NSZK-beli Halberg cégtől, ammónia hűtőkompresszorokat a Dorsig cégtől, légkompresszorokat az olasz Nouvo Pignone cégtől, az első desztillációs berendezés auloma- tikáját a francia COMSIP cégtől, ún. benzincsőkeverő / ~r berendezést az angol ACE Hartons cégtől. Ezenkívül elemző és tömegáramlásmérő műszereket vásárolnak a beruházás során különféle nyugati cégektől. A kőolaj finomító munkája a magyar gyártású kőolajszármazékok skálájában új jobb miiiőscgíí ííTuickek megjelenését eredményezte és eredményezi. Először a kenőolajok gyártására rendezkedtek be. 1965 és 1967 között hozták létre az ún. kenőolajblokk gyárrészleget. E gyárrészleg a Barátság I. kőolaj- vezetéken térkező szovjet kőolajból kellő dermedéspontú és megfelelő viszkozitás indexű kenőolajok, illetve a mai követelményeknek megfelelő motorolajok gyártását tette lehetővé. E kenőolajblokk termékei adtak módot arra, hogy Magyarországon is forgalomba kerülhessenek a többfokozatú „multigrade” olajok. Lehetővé vált a benzin oktánszámúnak növelése, kialakíthatták a 86 oktanszá- mos normál, a 92 oktánszá- mos szuper és a 98 oktúnszá- mos extra benzinfokozatot tartalmazó üzemanyagskálát. Végső kiépítési fázisában, 1975-ben JR-ipues u buszon Agyon vagyunk gépesítve Zajssa* ellik A zaj az újságok panaszrovataiból és a humoros karcolatok hasábjairól kezd átkívánkozni a társadalmi, publicisztikai írások újság-rovataiba; kezd tudományos elemzések és kutatások témája lenni, mert valóban túllépi az elfogadható határt. Hogy különösen a főváros, de már a vidéki városok is kezdenek elviselhetetlenül és feleslegesen zajossá válni — ez közhely, mindenki által ismert tény. Nem kell sorolni a zajkeltés részleteit, a jelenség apró és dühítő megnyilvánulási formáit. Pokoli — mondja az ember és okokat keres. Nem mindig szerencsésen. Mert a sokasodó „decibelek” számából... el lehet jutni technika-ellenes következtetésre is: sokat rajonganak a gépek, tehát ördög vigye őket, „ők az okai” a sok idegességnek, úgyis, általában „a sok gép az oka” ennek is, annak is, az a sok repülés, űrhajózás „nem vezet jóra”. Ez a kissé közvélemény-szélességben terjedő nézet balkezes és áltudományos jóslatokból is táplálkozik, és nem árt vele foglalkozni, mert olyanok is hangoztatják, akik (miközben életünk nyugalmát, poézisét, szépségét stb. féltik a gépektől) a televízió előtt ülnekj porszívóval takarítanak és az ételt természetesen hűtőszekrényben tartják. Ez ennek a furcsa, kései technikaellenességnek legkülönösebb vonása: hogy hangoztató! is csak — hangoztatják. És való igaz, legfeljebb a következetesség szigorú megkövetelő] igényelhetik tőlük, hogy ezekután ne nézzék meg a tévén kedvenc csapatukat — ne figyeljenek oda a fiatal gitáregyüt-tít lesre, ha véletlenül nekik tetsző dalba kezd, vagy söpörjpn az öreg cirokscprűvel a porszívó helyett minden „clgépiese dóstól” félő kortársunk. Dehát igazán van-e „ellechnizálódási” veszély? Valóban ; gépeki rabjai leszünk? Hogy egymillió év múlva vagy akár ezer év múlva az ak kori ember mire jut a komputerek és az addig kitalálandó ezernyi más okos gép révén, azzal nekünk még korai foglal-j koznunk. De egy bizonyos: akkor is és mindig a gép lesz az eszköz és az ember az alkotó, az ihlető, a mozgató. Most éppen eljutottunk arra a pontra, hogy például a ma gyár falu népének legnehezebb munkáit kezdi elvégezni ; kombájn és a kémia. Az aratásra és a kapálásra gondolunk — amelyek, főleg a legatóbbi, — azonban még egyáltalán nincsenek mindenütt és tökéletesen gépesítve. Akik sokallják a gépet, kissé figyeljenek jobban oda az iparra, amelynek anyag- mozgató munkáit ugyan nagyrészben daruk és targoncái- intézik — de csak, ami a legnagyobb terheket illeti. A kis- gépesítés, a belső anyagmozgatás azonban még nagyon-nagyon •sok helyen „hórukk” dolga. „Agyon vagyunk gépesítve?” Ebben csak az hisz, aki nem lát az üzletek előtt ládákat cipelő fiatal tanulólányokat és munkásasszonyokat. Egyszóval: távol vagyunk attól, hogy a gépek átvették volna a munka nehezét mindenütt; hogy a legpraktikusabban használnánk ki őket; igaz, persze, hogy _ kényelmes mivolluk- kal társítani, kell előbb-utóbb a hangtalanabb működtetés lehetőségét, dehát ez csak másodrangú kérdés. Ami pedig a szórakozás „elgépiesedését” illeti, abban bajos lennel az elektromos gitárt vagy a hangszórót elmarasztalni: ezek ^ a gépek mind kapcsolóval és erősítővel rendelkező eszközök. $ Ember kell hozzá, aki le is tudja őket halkítani. És le is$ akarja. ^ D e a tapintatlanság vagy a fegyelmezetlenség — a zaj $ két lefőbb oka — nem varrható a gépek nyakába. Az ^ egész „technika, te vagy az oka” vádirat kissé félre-H sikerült. ^ Rólunk, emberekről szól a mese. | a finomító 6,0 millió tonna kőolajat fog feldolgozni és ekkor négy fő feladat megoldásával jellemezhető majd I munkája. Ezek: magasfokú követelményeket kielégítő hajtóanyaguk, gurdon és könnyebb háztartási tüzelőanyagok, kenőolajok és végül petrokémiai termékek gyártása. Ekkor technológiai üzemeinek száma meg lógja haladni a 30-at. A 6,0 millió kőolaj szállítását a Barátság II. kőolajvezeték megépítése teszi lehetővé. Számítani lehet a magyar kőolaj feltárások növelésére is. A berendezések alkalmasak arra, hogy az eltérő minőségű nyersanyagot is feldolgozzák. azt Álmodtam, hogy színikritikus vagyok. Ezt ugyan már máskor is álmodtam, de most egészen különös formában jelentkezett ez az álom: nem valamely pódium benépesítőiről kell bírálatot írnom, hanem egy trolibuszsofőrről. Egészen pontosan: annak a trolibusznak a sofőrjéről, amelyben én, a színikritikus utazom. Felszálltam hát a jelzett járműre, és figyelni kezdtem bírálatom tárgyát: az éjszínű kormánykereket tekergető és virágos kedvűnek aligha minősíthető férfiút. Az ülések megteltek, teljes hosszában megrándult a kocsi. „Szerepindítását drasztikus erő jellemzi” — jegyeztem fel az előre kikészített kutyanyelvre. Az első pár száz métert a sétahajók nyáresti nyugal- t- mával tettük meg. „Csak intonációja harsány, alakításának motivációja idővel egy szenzibilis hangulatban oldódik fel” — vetettem tüstént papírra. A VÉLETLEN AZONBAN egy villamos sárga kígyóját csúsztatta elénk, s e merénylet oly tökéletesen sikerült, hogy a jármű tárt lökhárítókkal várta a találkozást. „Az a tekergő, stb.” — közölte emberem a véleményét, míg egy látványos gesztussal megállásra késztette masináját. „Motorikus egyéniség — summáztam ismét benyomásaimat —, sarkított helyzetekben szokatlanul éles árnyalatokkal színezi a rábízott figurát.” Néhány másodpercig zavartalan volt a kerekek per- gése. „Figurájának élesebb koloritját idővel lágyabbá satírozza" — körmöltem ekkor korábbi megjegyzéseim alá. A satírozás sem tarthatott azonban sokáig, mert egy gyermeteg- Trabant előttünk játékosan megtorpanván, a tányérsapkás — reflexeinek szigorú parancsára — kénytelen volt beletaposni a fékbe, amúgy istenesen. Az újabb minősítés is gyorsan összeállt: „Intuitív egvéniség, megérzéseire a legváratlanabb helyzetekben is bizton hagyatkozhat.” A megállóban még az előbbinél is később került sor az esedékes fékezésre, úgyhogy többen kénytelenek voltunk kapaszkodóinktól megválva, új helyet keresni magunknak a már elfoglalt üléseken. „Kitöréseit alkalmasint a kelleténél nagyobb láng hevíti —• írtam ekkor —, ilyen esetekben tűnik elő az a hibája, amit úgy hívunk, hogy rájátszás.” SAJNOS. EZ UTÓBBI GONDOLAT megörökítésekor rossz helyen állhattam, mert sofőröm barátinak aligha nevezhető hangon mordult rám: — Billenjen maga dagadt! Nem billentem arrébb, hanem az első adandó alkalommal leszálltam. A legközelebbi ház sarkának dőlve azonban még odaróttam papircetlim aljára: „Fellépésre alkalmatlan, veszedelmes ripacs!” Akácz László már arrébb, Vigasz esernyfö-iigifbeM Csak 3 percre van összeköttetésünk. Dobolj gyorsabban! Tudom, már sokan elvesztették esernyőjüket, de talán kevesen vannak olyanok, mint én: tizenkét órakor vásároltam bambuszutánzatú nyéllel ellátott esernyőmet és negyed egykor már nem is volt birtokomban. A forgalmas posta egyik ablaka előtt felejtettem. Amikor két perccel később visszasiettem, már bottal üthettem az esernyő nyomát. De nem üthettem, mert meggyfa botomat alig egyhetes használat után vesztettem eL Az esernyő elvesztését még valahogy kihevertem, volna, de ami azután jött... Ugyanis elkövettem azt a badarságot, hogy elpanaszoltam embertársaimnak az ernyőesetet. Az első, akinek említettem, másfél óráig vázolta, hogy ő mi mindent veszített el. Azután közölte: szórakozottság elleni eredményes védekezés céljából újabban mindent magához láncol. Megmutatta csavaros ceruzáját, amelyet vékony lánc kötött örök időkre órájának úgynevezett tisztiláncához. A tisztilánc viszont nadrágzsebéhez volt erősítve. Esernyőjét csuklójához béklyózta, teliét nem veszítheti el. Azt tanácsolta, kövessem ezt a módszert. Második számú vigasztalóm elmondotta: hallott egy esetet, amelynek szenvedő hőse a villamosmegállónál belebotlott ernyőjébe és a kerekek alá került. Legyek teliét boldog, mivel nincs már esernyőm. A harmadik vigasztaló papírt és ceruzát vett elő. — Mennyibe került az esernyő? — kérdezte. — Száztizenhét forintba — mondtam. — Mennyit keltesz hetenként totóra, lottóra? — 13 forint 20 fillért. Két totó, két lottó. — Egyet elhagyni. Ez heti 3,30, negyedévi 39 forint 60 fillér. — Mennyi feketét iszol naponta? — Három szimplát. De ülve ... — Ezentúl mindennap csak kettőt iszol, állva. A megtakarítás negyedévenként 159 forint. így tehát nemcsak megtérül az esernyő ára, hanem .,. Ez a beszélgetés egy presz- szóban zajlott le. Utána végigsétáltunk az úton. Vigasz, talóm ekkor vette észre, hogy kalapját a presszóban hagyta. Vissza akart rohanni érte. — Nem lesz már ott — mondtam. — De tegnap vettem — siránkozott. — Gyönyörű nyúlszőr kalap volt! — Ne izgulj! Ha húsz évig csak levest és főzeléket ebédelsz. akkor nemcsak a kalap ára térül meg. hanem vehetsz magadnak a megtaka- , rított pénzen egy Wartburg autót is — vigasztaltam barátomat. Palásti László Szahúlyos rúfisetés — Nem új dolog, hogy ami nem sért valamilyen szabályt, még nem biztos, hogy logikus is, azaz másképpen fogalmazva, ami szabályos, az nem biztos, hogy ésszerű — bölcselkedett kiváló ismerősöm a napokban. — S amikor azt firtattam, mi sarkallta e csodás következtetésre, a következőket mondta el: — Ha nem válunk történik, hanem csak meséli valaki, nem hinném. A közintézmény, amelynél dolgozom, egy gépkocsival rendelkezik, A gépkocsivezető elment szabadságra. A garázs nem tudott, a kocsinkra vezetőt adni. igy a kocsi átmenetileg leállt. Az élei azonban nem. Az intézménynek — jel legénél fogva — állandó szüksége voV a kocsira, mert munkatársainknál mindennap fel kellett keresniük a megye egyik vagy másik vidékét, Az in tézmény vezetősége kénytelen vol taxit rendelni, mivel azt a különbőzé rendelkezések és anyagi keretek lelte tővé teszik, egyébként is a gépkocsival rendelkező munkatársak már régóta vonakodtak saját jármüvük használatától. Ezt az a korábbi rendelkezés indokolta. amely a saját gépkocsival megtett hivatalos utak kilométer-díját annyira leszállította, hogy egyetlen ke csitulajdonos sem volt hajlandó kocsiját 70, illetve S0 fillérért rongálni, lilég a korábbi 1,30-as díj is kevés volt — mondják —, nemhogy a leszállított térítés. Ez viszont országos rendelkezés, tudjuk, helyileg nincs mit tenni vele, legfeljebb szorgalmazni kellene a megváltoztatását, mert a korábbi 1,30-as díjtétel mellett esetleg többen is vállalkoznának saját kocsival való utazásra, egyben munkatársak utaztatására, s ez arra is módot nyújtana, hogy egyszerre több munkatárs dolgozhasson vidéken, munkakörének megfelelően. — Mivel azonban ez lehetetlen, gondolom, megrendelték a taxit. — Természetesen. Minden napra. Ott ketyegett a. taxióra az intézmény előtt Teheti, magyar állam fizeti, fin is ki- mentem a minap vidékre a taxival. Néhány egymáshoz közeli községet keleti felkeresni. Az összes meglett út 'alami 120 kilométer lehetett. Ha erre távolságra egy saját gépkocsival ren- "alkező munkatárs megy ki és mind ö uaga, mind pedig útitársai elvégzik a lolgukat, a dupla vagy háromszoros munkavégzés mellett, ha térítésként a '.•ordbbi 1 forint 30-at fizetnék, akkor ’s csak valami 160 forintot lett volna ki a fuvarköltség. Ha térítenél: az 1,30- ■i. De nem térítik. A taxi órája mer ■lekor is ketyegett, amikor a kocsi a 'Minősben állt, ránk várva, amíg dől a unhat, intézzük, Hazaérkezve pedig S40 forintot mutatott, Azaz. 680 forinttal többet, mint amennyit a saját munkatársnak kellene fizetni a korábbi díjtétellel. De azt nem lehet. As- sza g bálytalan. A ráfizetés, az szabályos. $ — Ez bizony eléggé logikátlan, de$ bizonyára van valami oka. $ — Nem vagyok pénzügyi szakember $ nem ismerem a pontos okot. Azt be- ^ szelik, hogy azért nem lehet magasabb § díjtételt fizetni a munkatársnak, s \ azért lehet korlátlanul a taxinak, mert § egyéni zsebbe nem mehet állami ősz- $ szeg. a vállalati bevétel meg nem ^ egyéni, lianem társadalmi. \ — Egy pillanatra álljon meg a me- \ net! Ez napjainkban már csak részben $ lehet igaz. Mert. a iaxivállalal ugyan \ állami, de a taxi. maga a kocsi, gebines § kezelésben van. és ha utánaszámolunk. $ hogy cpy-cgy ilyen tárnáinál n gebines\ taxisnak mennyi a részesedése, ncar.l mint magánember mennyit leap a fu- : "ardijból, ágy teljesen indokolatlan- $ nak tűnik az előbbi megokolás. sj — Látja, ezért jutottam én arra a § ncgállapitásra, hogy ami nem sért va- \ ’amilyen szabályt, még nem biztos, § '■ogy logikus, és ami szabályos, az nem $ kötelezően ésszerű. Mert a taxi igény- $ bevétele szabályos, de nehéz volnti rá $ nzt mondani, hogy ésszerű. Kollégákat \ meg arra biztatni, hogy a lecsökken- ^ lett díjtételekkel kiszállásra menjenek ^ kocsijukkal, jó szívvel nem lehet. Csak ^ a gebines taxist invitálhatjuk. De azt nem is kilométerenként SG fillérért! |j (benedek)
