Észak-Magyarország, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-13 / 186. szám

Halfogási bajnokság a Uodrouoií Vasárnap délelőtt rendez­ték meg Sárospatakon, a Bodrogon a Horgász Szövet­ség Miskolc vidéki Intéző Bi­zottsága VI. halfogási baj nokságát, Borsod-Abaúj­Zemplén és Heves megye ki­lenc egyesületi csapatának részvételével. Csapatonként négy felnőtt és egy ifjúsági horgász versenyzett. Ismeretes, hogy a múlt év­ben hazánkban, Dunaújvá­roson került sor a halfogási világbajnokságra. Ez a nemzetközi sport- esemény nálunk is fel­lendítette a versenyszerű horgászatot, amely nagyfokú ügyességet, kitűnő reflexeket kíván. Me­gyénkben elsősorban a mis­kolci Észak-magyarországi Horgász Egyesület verseny­zői értek el már kiemelkedő eredményeket, közöttük or­szágos válogatott kerettag is található. A mostani intéző bizott­sági bajnokságon is ők nyerték a csapatversenyt és közülük került ki az egyé­ni győztes, Dancsó Béla is, aki a kedvezőtlen vízviszo­nyok, s a rossz időjárás elle­nére is 325 halat fogott há­rom óra alatt, s 2885 pontot szerzett. A második helye­zett Horváth Csaba, szintén az Észak-magyarországi H. E. tagja, eredménye 102 hal, 1432 pont. A 3. helyezett Tóth József, az Egri H. E. versenyzője, 109 hallal, 929 pontszámmal. A csapatverseny második helyezettje az Egri H. E., harmadik a sárospataki Bod­rog menti H. E. csapata lett. Ma kezdődik a jóiéra tóra teljesítették TERVÜKET A borsodivánkai önkéntes ifjúsági építőtábor fiataljai már teljesítették egész nyár­ra kitűzött tervüket, így a negyedik turnus részvevői már terven felül dolgoznak. A borsodivánkai táborban részt vevő fiatalok tevékeny­ségének termelési értéke egy­millió forint körül lesz. A Tanácsköztársaság jubi­leuma tiszteletére rendezett ünnepségsorozatok befejező aktusaként ma délelőtt szer­te az országban fiatalok szá­zai indulnak el, hogy több napos túra során, felkeresve az ötven évvel ezelőtti ese­mények színhelyeit, kegye­lettel adózzanak a Idősök em­lékének. A jubileumi túra köz­pontjául öt várost — köztük Miskolcot — je­lölték ki. Szabolcs és Heves megye képviseletében ma délelőtt 25 fős csoportok indulnak el Debrecenből és Nyíregyhá­záról. Délelőtt 10 órára a megyei KISZ-bizottság épü­lete előtt is indulásra készen áll a Borsodot delegáló cso­port. Megyénk küldöttei ma este a tokaji Tisza-ln'd- nál fogadják a megye­határt átlépő szabolcsia­kat. A gyalogtúra útvonala ez­után Tarcalon, Szerencsen, Gesztelyen, Ongán vezet keresztül. Ez utóbbi két he­lyen a fiatalok megkoszorúz­zák a 19-es hősök emlékmű­veit. Szombat délelőtt Felső- zsolcán találkozik a három csoport. Szombat délben már a Csanyik-völgyben vernek tábort a jubileumi túra rész­vevői. Vasárnap Lyukóbá- nyára mennek, ahol találkoz­nak a bányászfiatalokkal. Hétfőn Fehérkőlápára és Bükkszentkeresztre kirándul­nak, este pedig a BM Kar­hatalom Központi Fúvósze­nekarának szereplésével megnyílik a csanyiki jubi­leumi tábor. Augusztus 19- én veteránokkal találkoznak, üzemlátogatásra mennek a fiatalok, sor kerül sportver­senyekre, szellemi vetélkedő­A tárgyalóteremből Aki a virágot szereti... Az emelkedett május I-i hangulatot Dáni Aladár, 23 éves ózdi lakosi élettársával D. T.-nével és barátjával Berki Rudolffal, 24 éves óz­di lakossal a Kékacél étte­remben igyekeztek még fo­kozni. Záróráig italoztak, majd. hármasban indultak haza az első májusi éjsza­kán. De nem jutottak mesz- szire. Az étteremtől alig száz méterre, az ív út sar­kán Berki Rudolf a járda­szigethez perdült és tépdes- ni kezdte az éppen nyiladozó tulipánokat.- — Add nekem — kérte D. T.-né, amikor visszament hozzájuk a járdára. — Nem adom. Kérd meg Dánit, tépjen neked. Dáni Aladár nem kérette magát sokáig. Az út közepé­re, a járdaszigethez sétált ő is és lehajolt a tulipánért. (Dáni Aladár 'egyébként a Városgazdálkodási Vállalat dolgozója. Ez a vállalat vég­zi a városban a parkosítást, ülteti a virágokat. Nappal!) Dáni éppen a virágágy fö­lött görnyedt, amikor egy férfi közeledett a néptelen utcán. Melléjük érve, rosszal­ló megjegyzést tett: — Nem azért ültették azt, hogy letépjék ... Berki állta el a virágok vé­delmezőjének útját, de félre­tolta őt Dáni. Ütött. A férfi elkapta fejét, hátrált a Kék­acél étterem irányába, köz­ben kérlelte: — Ne verekedjünk, hiszen nem is ismerjük egymást. Dáni újra ütött. A férfi hátrált, de Dáni követte. Berkit közben elszólította egy barátja, aki közben ér­kezett a buszmegállóba és ta­núja volt a történteknek. Az egyik ütés a férfi gyomrát érte. Meggörnyedt. A követ­kező erős ütés az állát talál­ta el. Leesett, elvesztette esz­méletét. A rúgásokat akkor kapta, amikor fel akart áll­ni. A hegyes cipő orra a sze­mét érte. Újra elvesztette eszméletét. Dáni Aladárék ezután — ahogy indultak — hármas­ban folytatták útjukat haza­felé, de öt perc múlva utol­érte őket a rendőrség URH- gépkocsija. Murányi Zoltánt, az Ózdi Kohászati Üzemek villany- szerelőjét az ■ ózdi kórházból Miskolcra szállították, de sé­rült szemét megmenteni már ott sem tudták. A rúgások mellett arcán szúrt sebet is találtak, mely az orvosszak­értő szerint zsebkéstől szár­mazik. A virágok védelme­zője másfél hónapig volt be­tegállományban, s fél szemé­nek elvesztésével 35 százalé­kos rokkantságot szenvedett. Az Ózdi Járásbíróság Dáni Aladárt súlyos testi sértés és garázdaság miatt 2 évi sza­badságvesztésre ítélte. Berki Rudolfot garázdaság miatt találták bűnösnek, ezért hat­hónapi szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet nem jog­erős. T. I. re is. Augusztus 20-án a jubi­leumi túra részvevői ott lesznek a Miskolci vá­rosi Pártbizottság által rendezett ünnepségen. A nyolcnapos tábor búcsú­esttel zárul, majd másnap, augusztus 21-én utaznak ha­za a jubileumi túrában részt vett fiatalok. Emlékmúzeum A magyar büntetőjog em­lékei 1514—1919 között cím­mel kiállítás nyílt a napok­ban a kiskunfélegyházi mú­zeumban, a hajdani kiskun­kapitányok épületében. A volt tömlöc termeiben régi büntetésvégrehajtási eszkö­zök láthatók, míg az eme­leti helyiségekben a Bach- korszak emlékei, s a híres rabmunkák. Ugyancsak ezen kiállítás tárja a látogatók elé az 1919-es Magyar Tanács- köztársaság kiskunfélegyházi mártírjainak emlékét is. Tcmjésztiik a vadkacsákátf A Mezőföldi Állami Erdő- és Yadgazdaság soponyai er­dészetében kísérleteznek mesterségesen nevelt vadkacsa- tcnyészcttel. Ügyeletes riporterünk jelenti Eperfának ment az autóbusz Figyelmetlen fsgatos Kerítést döntött a Trabant Ittas vezető Körülbelül húsz utasával száguldott a GA 49—47 rend­számú miskolci autóbusz hét­főn hajnalban, a II. kerület­ben levő Pesti úton. Vezető­je, Eördögh Imre nagy csécsi lakos a kanyarban is túlságo­san gyorsan hajtott, a nagy sebesség miatt rosszul vette a fordulót. A rohanó, nehéz autóbuszt így ott nem tudta többé engedelmességre kény­szeríteni, a busz letért az útról és egy eperfának üt­között. Az éperfa megállítot­ta a rohanó kocsit. Az ütkö­zés erejétől azonban Do­monkosi Károlyné jegykeze­lő 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az autó­busz is megrongálódott, kö­rülbelül 8 ezer forintnyi kár keletkezett. A vezető ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és társadalmi tulajdon gondatlan rongálása miatt indítottak eljárást. V »I* Súlyos balesetet okozott egy lovaskocsi a Hollóstető és Lillafüred közötti úton. Gyorshajtás éí/í-. — Én azt hittem, hogy a 60 kilométer személyenként ér­tendő. A lovaskocsi tulajdonosa, Hegedűs Antal bükkszentke- reszti fuvaros figyelmetlenül hajtotta fogatát. A lovak a kocsit az út közepére húzták, éppen akkor, amikor Sós Károly pereces! bányász mo­torkerékpárjával előzni kezd­te a fogatot. A motoros — hogy az összeütközést elke­rülje — hirtelen balra kor­mányozta motorkerékpárját és rászaladt az útpadkára. Ott azonban egy személy- gépkocsi állt. A motoros el­vesztette egyensúlyát és az autónak ütközött. A baleset következtében a motorkerék­pár utasa, Sós Károlyné sú­lyos, 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A figyelmetlen fogatos el­len megindult az eljárás. $ A miskolci Győri-kapuban hétfőn este Diósgyőr irányá­ban haladt Tóth György CE 49—38 rendszámú Trabantja, amikor a Binó Attila által vezetett CS 00—02 rendszá­mú Moszkvics hátulról be­leszaladt. Az ütközés a jár­dára lökte a Trabantot, majd a Trabant kidöntött egy léc­kerítést. A balesetnél egy 6 éves kislány — a Trabant utasa — 8 napon belül gyó- ‘gyuló sérülést szenvedett. A körülmények tisztázásá­ra a rendőrség vizsgálatot indított. Ároktő községben hétfőn este felborult egy motorke­rékpár. Mint kiderült, veze­tője: Bodonovics József ároktői rakodómunkás moto­rozás előtt szeszes italt ivott, a balesetet figyelmetlen, gondatlan vezetése okozta. Az esés következménye: a motorkerékpár utasa, ifj. Bodonovics József súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérülése. Az Ittasan motorozó apa könnyebben sérült meg. A rendőrség eljárást indí­tott Bodonovics József ellen. [LOBOGÓZZUK FEL [HÁZAINKAT! Miskolc megyei jogú vá­ros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága felkéri a város la­kosságát, a közületck, üze­mek, intézmények vezetőit, hogy augusztus 20-a, a Ma­gyar Népköztársaság alkot­mánya ünnepére lobogózzák fel a lakóházakat, középüle­teket, üzemeket, intézménye­ket. A zászlódísz augusztus 18-tól 21-ig köszöntse az ün­nepel. 15 MILLIÓ — UTAKRA Nem kis összeg sorsa fölött döntött a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága. Az elmúlt esztendőben különböző pénz­forrásokból mintegy 15 millió forint értékű tartalék képző­dött. Ezt az összeget elosztot­ták a megye járásai és váro­sai között, s mindenütt utat vagy hidat építenek belőle a községek vagy városok belte­rületén. AZ ŐSZI VÁSÁRON A Budapesti Őszi Vásáron az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztériumnak több mint tíz vállalata vesz részt. Hagyományos termékein kí­vül kiállít itt a Beton- és Vasbetonipari Művek többfé­le hétvégi házat, horgászla­kot) szerszámkamrát és előre­gyártott gépkocsigarázst is. SZÜLÖK AZ ISKOLÁÉRT A megyaszói körzeti álta­lános iskolában több mint 50 szülő dolgozott az elmúlt na­pokban. Takarították a tan­termeket, a folyosókat. így az iskola csaknem 15 ezer fo­rintot tudott megtakarítani. Az összegből — amelyet egyébként a nyári nagytaka­rításra fordítottak volna — szemléltetőeszközöket szerez­tek be. IFJÚSÁGI NAP KIRÁLDON Az Ózdi Szénbányászati Tröszt fiataljai ifjúsági napot és találkozót szerveznek Ki- ráldon, augusztus 20-án. Az egész napos programon részt vesznek a felsőtárkányi szov­jet—magyar barátsági tábor­ban levő szovjet'fiatalok is. OTTHON NEVELIK GYERMEKEIKET A gyermekgondozási se­gélyről szóló rendelet hatá­saként megyénkben a kereső szülő asszonyok 63,9 száza­iéira veszi igénybe a 600 fo­rintos állami támogatást. A dolgozó nők közül így 2619 gondozza, neveli otthonában a kisgyermekeket. 1 KÉPESLAPGYÜJTÖK ÖRÖMÉRE A Képzőművészeti Kiadó több újdonsággal gazdagította a postai képeslapok választé­kát. Festmények reproduk­cióival díszített 18 lap kerül a forgalomba. Csontváry, Lotz Károly, Munkácsy, Szé­kely Bertalan. Benczúr Gyu­la, Madarász Viktor örökbe­csű alkotásainak másolatát szerezetik be a képeslupgyűj- tők. KÜLFÖLDI MAGYAROK AZ ÓHAZÁBAN öt esztendő alatt megnégy­szereződött a külföldről haza­látogató magyarok száma: 1965-ben 20 ezer, az idén pe­dig forgalmi adatok és a je­lentkezések alapján mintegy 80 001) látogatóra számítanak. A magyarok világszövetsége egyébként 1970-ben mintegy 100 ezer külföldi magyar részvételével világtalálkozó szervezésére készül. A kotíós Tizenkilenc klscsibc sétál­gat az egyik falusi ház ud­varán. A kotlós anyai te­kintélye teljes tudatában tekintget jobbra és balra, merre lehetne több szemet találni a kicsiknek. Az udvaron egy favágó tökére helyezve szól a tás-, karádió. Szól, de nem azért, mert bárki is ráfigyel, csak már úgy megszokták, mi­ért ne szóljon. „Tánczene következik’* — mondja a rádió, és egy igazi őrjöngős beat-számot kezd játszani. Na, mi lesz ebből?! A kotlós felbőszül, a tol­láit felborzolja, egy kicsit hátrál, figyeli, hogy hon­nan jön a hang. Ahogy „felismerte”, hogy ez csak abból a dobozból jöhet, tel­jes kotlós-lendülettel neki­rontott a doboznak és cső­rével vagdosni kezdte. Hárman alig tudták kisza­badítani a rádiót a veszé­lyes . helyzetből. Egyikük megszólal: — Ekkora felhajtást, amit ez a kotlós csinál! Mit ten­♦ ne, ha látna is őket? ♦ (takács) VILLÁMCSAPÁS Villámcsapás érte a Tolna megyei Pincehely külterüle­tén Katona József 52 éves tsz-juhászt. A szerencsétlen ember a, helyszínen életét vesztette. PARÁDÉ 69 Az MHSZ budapesti veze­tősége megjelentette a „Pa­rádé 69’’ című kiadványt, melyben a budapesti, augusz­tus 20-i vízi és légi parádé' részletes műsorát közli. A hí­rek szerint az idei parádé minden eddiginél gazdagabb, látványosabb lesz. MENNYIT KÖLTÖTTÜNK? Tavaly megyénk vendéglátó­ipari egységeiben 1 156 400 000 forintot hagytak ott a ven­dégek. Ruházkodásra egymil- liúrd-háromszázhuszonötmil- lió-hétszázezer forintot köl­töttünk, vegyesipari cikkek­re pedig 2 133 500 000 forintot. GYALOGOST ÜTÖTT EL Riczkó Mihály tiszacser- melyi lakos jogosítvány nél­kül ült egyik barátja motor­jára. A megengedettnél gyor­sabban hajtott Tiszacsermely községben, s elütötte Justyán János 17 éves helybeli lakost. A baleset következtében mind­ketten megsérültek, de álla­potuk nem súlyos. EGÉSZSÉGÜGYI RAZZIA A Balaton partjain az üdü­lési szezon csúcsidőszakában hetenként háromszor szer­vezett egészségügyi razziát az illetékes KÖJÁL. Az el­lenőrzések során a legmegfe­lelőbbeknek, legtisztábbaknak a Hungária Vállalat egysé­geit találták. TAKARÍTÓ HALAK Mint nemrégiben Miskolc- Tapolcán, a csónakázótóban, most az Alsó-Duna völgyi csatornákba is növényevő amurokat telepítettek. A, szá- mításolc szerint az amurok „takarítási munkájukkal”, a csatornák gyomoktól való megtisztításával évente több mint félmillió forint hasz­not hoznak. ÉSZAK-MAG Y AROUSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megvet Bizottságának lapla Főszerkesztő: FODOB LÁSZLÓ Szerkesztőség! Miskolc, Balcsy-Zs. u. 15. Központ: S6-132. 16-672 . 85-380, 36-579, Titkárság: 16-888 Gaz­daságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat.: 16-078 Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. | Sportrovat: 16-049 Munkásleve. lezéa panasztlgyek: 16-046. Kiadla: a Borsod megye) Lapkiadó vállalat Miskolc Bajcsy-Zs. u. !*. Felelds Kiadd: BIUO PETER Telefon: 86-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szécöenyl u. 15—17. Telefon: t6-2i3 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethet/ a helyi oostaftivatalokná) és a kézbesítőknél Az előfizetés alia egy hőnapra 20 forint Index: 25055 Kőszül» a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom