Észak-Magyarország, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-27 / 172. szám
Ä székesfehérvári Videoton Rádió- és Televíziógyárban so- £ rozgtban gyártják az első hazai sztereorádiókat. Június \ ' égéig több mint ölszáz sztereógép hagyta el a szalagot. ? Abaújszántótól az Aranyosnak elnevezett völgyben szalad az út Erdőbénye felé. Közben, egy helyen még leágazik Simán át Baskóhoz. Szép ez a táj, ezt vallja az Idegen és a helybéli is. De az utóbbiak még hozzáteszik: — Csak ne lenne annyira elzárva a külvilágtól! Vagy lenne jobb utunk ... A községbe egyetlen út vezet. De itt véget ér. Máshová nem lehet eljutni rajta, csak fel, a ,,baski hegyekben” lévő községhez. S ez az egyetlen út is nagyon-nagyon rossz állapotban van. Kátyúk, gödrök tarkítják. Ember legyen a talpán az a gépkocsivezető, aki arra vállalkozik, hogy nagyobb zökkenők nélkül felviszi kocsiját az eléggé meredek és nagyon rossz úton . Pedig elég forgalmas ez az út. Buszjárat viszi az ittenieket Erdőbényére, Abaújszántótól hozzák az élelmet, s ezen viszik le minden nap az ösz- szegyűjtött tejet. No meg a helybéliek is gyakorta mennek le rajta, hogy ügyes-bajos dolgaikat elintézzék. Mert . itt Baskón még posta sincs. Nyolc kilométer hosszú az út. Nyolc kilométer után kezdődik a „világ”. Pedig ha jó út lenne, akkor érdemes lenne itt élni. .. Legalábbis így mondják. Ebben az esztendőben végre Hűtési könyvesiiflltja Az Állami Könyvterjesztő Vállalat a Magyar Autóklubbal közösen „autósok könyvesboltját” létesített Budapesten, az V. kerületi Deák Ferenc utca 15. szám alatt. Szakmai kiadványokhoz és tnűszaki könyvekhez juthatnak így hozzá, minden nehézség nélkül az autóklubok tagjai. A bolt törzs- közönsége többféle kedvezményben is részesül. így mindenekelőtt folyószámlára vásárolhatnak az autós könyvbará- tbk, és elő is jegyezhetnek könyvekre. A rendszeres vásárlók pedig az év végén a számlák összegének tíz százalékáért szabadon választhatnak jutalomkönyvet. felcsillant a remény: megjavítják az utat. Igaz, a lakosságnak némileg kedvüket szegte, hogy áprilistól hiába várják az útépítő munkásokat. Pedig lehetőségükhöz mérten segítséget is ajánlottak. Száztízezer forint értékben követ és szállítóeszközt biztosítanak ... A községi tanácson végül is örömmel mondták: augusztusban, úgy a hónap közepe táján megérkeznek a KPM Közúti Igazgatóság emberei.. Por- lalanítják, járhatóvá teszik az utat. Igaz, egyelőre csak a leágazást, tehát a nyolc kilométert. Az Aranyos völgyben minden marad a régiben. Pedig — anélkül, hogy elégedetlenkedni akarnának — jó lenne, ha azt az utat is rendbehoznák. Egyszer, talán arra is sor kerül. De így is, rövid idő múltán, közelebb kerülnek a „világhoz”. Cs. A. Klemencsics Antal műszerész csomagolás előtt az új gyártmányok bizonylatait ellenőrzi. ÉDE^ ELET... Szerencsés a tizenötödik turnus. A harmincast súrolta a hőmérő higanyszála, amikor kiszálltak hétfőn az autóbuszból cs azóta sem adja alább. Igazi kánikula. Ebéd utáni sziesztára a Palotaszálló eszpresszóját választották a legtöbben. A bezárt, lefüggönyözött ablakok mögött tiszta, hűvös itt a levegő. Az üdülők a kényelmes fotelekben forró kávét, vagy jeges szódavizet szürcsölnek. Kisebb-nagyobb társaságokba verődve örülnek a szemmit- tevésnek, a szabadságnak. Mindenki vidám. Ahogy ők mondják, édes itt az élet. összetolt asztaloknál hét nő és két férfi beszélget. Üjdon- sült barátok. Valamennyien pestiek . — Milyen furcsa. Néhányan ugyanabban a kerületben és viszonylag közel laknak egymáshoz. Bizonyára sokszor találkoztunk már, de csak itt ismerkedtünk össze. —Látod, milyen jó barátnőt szalasztottál volna el, ha nem ismersz meg engem ... Az egyik férfi újságot olvas. A tekintetét fel sem emelve mondja: — Ilyenek ezek a nők. Mindig beszélnek. Meg van áldva ez az üdülő. A beutaltak 80 százaléka nő. — Űidonsült barátok — Milyen hosszú az alagút? — Utánuk! A bárba No, nem is kellett több a társaságnak. A feleséggel az élen csepülni kezdték az újságolvasó férfit. — Még szólni is mer! Egy olyan ember ne is nyissa ki a száját, aki az üdülése alatt is dolgozik. Ki is lehetne más, mint Frank Tibor, a MTESZ- től! — Én bezzeg, tnég a főnököm nevét is elfelejtettem ... — Azért nem tud este táncolni, mert délelőtt megerőlteti az agyát. A másik férfitárs kel csak védelmére: — Hát hogyan táncoljon az ember, amikor nem tud választani ennyi csinos nő közül? Nem igaz, barátom? — No, ki a legklasszabb ember a világon? — Bankos István nyomdász! Ezzel megélénkül a társaság, vége a sziesztának. Mintegy vezényszóra indulnak a napra. Még megjegyzik ugyan, hogy a kis medence vize hideg, és szennyes, meg hogy egyetlen tolltenisz-ütő van az egész üdülőben. Ezt a két dolgot hiányolják. T érmény bekor elá A taktabáji Béke Tsz udvarán szállításra készen az új gabona. A másik asztalnál szintén pestiek, rákosligetiek. — Jártak már Lillafüreden? — Azért jöttünk el újra, mert már jártunk. Ide minden évben eljönne az ember, ha lehetne. — Mi csak autóbusztúra alkalmával voltunk itt, ez az első lillafüredi üdülésünk. Másütt már üdültünk, de ilyen kedves vendéglátással még sehol sem találkoztunk. A Mattamovich és a De- mény házaspár egyébként közös programba bekapcsolódik. — Délelőtt a barlangokat látogatjuk meg, de ezenkívül megnézzük az Avast és Miskolcot is. Sőt egész napos autóbusz túrán veszünk részt, Sárospatakra és Aggtelekre látogatunk el. A presszó melletti terem legfelső zugában, egy pálmafa mögé húzódva ősz bácsi iro- ' gat. Komolyan rója egymás alá a sorokat. Kár megzavarni. Csak nem dolgozik ő is? —Azt már nem! — kacag fel. — Levelet írok. Éppen arról írok a nővéremnek milyen vidáman élünk itt. Apropó! Nem tudja véletlenül melyik Európa legnagyobb melegvizű tava? Elégedetten dörzsöli a tenyerét. — No látja! Én sem a Hévízre gondoltam. Nagy vitánk volt az este a kultúrossal. De nem hagyja annyiban, tovább kérdez. — Hány méteres az alagút? — Hogyan lehet három ötössel egy egyenletet felállítani úgy, hogy mindkét oldalának az eredménye 2 legyen? Később árulja csak el miért ez a szellemi totó. Azért, mert szellemi vetélkedő volt az este. — Ki lett a nyertes? — Én. Nem volt ám nehéz. A jutalom egy torta. Természetesen osztozik az asztaltársaság. Az operaénekes szobatársam dupla adagot kap. mert ő sem tudta melyik operában korcsolyáznak. A szellemi totó győztese, Kozmovszky József főkönyvelő olvasással szándékozik eltölteni a délutánt. — De csak öt óráig! Akkor kezdődik az ötórai tea. Három tagú beat-zenekar játszik. Kár, hogy csak egy órás a műsoruk. Hat órakor kénytelenek .vagyunk puccba vágni magunkat és követni őket a bárba... • Lévai Györgyi Itt a sztereorádió Házszámtábla Üj lakótelepen vitt el ütünk, ahol a kertes családi házak gomba módra nőnek fel az addig üres telkeken. Pontosan, szabályosan, egyenes utcácskákkal, ahogy a tervezőasztalokon a mappákra rajzolták. Az egyik házacska éppen most készült el, vagy százötven ölnyi lelek közepén. Csinos, palatetös épület, világos drapp színű falakkal, színes, műanyaglapos terasszal. Csupa ablak, csupa napfény az egész, mintha szemünk előtt vágták volna ki egy képeskönyvből. A mesterek leszedték az állványokat, kocsira rakták a mallcros ládákat, pemzli- ket, vakolókanalakat, és elvonultak A tulajdonos hosz- szan, elégedetten néz utánuk, aztán térül-fordul, s egy négyzetalakú, fehér lapocskával jön elő. Tejüveghez hasonló, műanyagból készült, 8-as szám feketéink rajta. Létrát támaszt, a falnak, néhány fokot megy rajta, és egy kis motozás, igazgatás után kiszegezi a számot. Ezzel — sok gond, munka, izgalom után — elérkezett a. házépítés legboldogabb pillanatához. Saját ház, pontos cím, friss házszámmal. így igazi, így végleges. Aztán lejön a létráról, s ránk tekint, mintha kérdezné: mit szólunk hozzá? Tetszik-e a ház? Gratulálunk, ismeretied új háztulajdonos, sok. örömet, hosszú-hosszú életet az Orgona utca 8-ban ... (hegyi) KÉT ÉVTIZED A BÉKÉÉRT Érdekes könyvet jelentetett meg az Országos Béketanács a magyar békemozgalom 20 éves történetéről. Az ' író, Pethő Tibor, a párizsi béke- világkongresszustól az arab— izraeli háborúig elemzi a békeharcosok fő eredményeit, az általános tennivalókat, és a szervezett békemozgalom fokozódó szerepét az antiim- perialista harc élvonalában. A könyv egyébként nagyon ízléses és szép kiállításiján kerül az érdeklődők kezébe. TÉRZENE Két helyen is találkozhatnak a miskolciak ma, vasárnap délután a MÁV Fúvós- zenekarral. Először Miskolc- Tapolcán szerepelnek fél 4- kor, majd két óra múlva a Szabadság téren adnak térzenét. A zenekart Bettes Ferenc vezényli. BETARTJÁK A HATÁRIDŐT A szerencsi Bocskai István Gimnázium régi épületének átalakításával határidőre — augusztus 15-re — elkészül a Községgazdálkodási Vállalat, s így szeptemberben elfoglalhatják az 1. számú általános iskola tanulói. A későbbiekben — a tervek szerint — még tovább bővítik az épületet: négy tantermet, tornatermet és tanári szobát építenek hozzá. KIRÁNDULÁST TERVEZNEK A Borsod megyei Fodrász Ktsz KISZ-fiataljai gyakran szerveznek közös programot. Augusztusban egy kirándulást szeretnének rendezni Egerbe. Elképzeléseik szerint találkoznak majd az ottani fodrászfiatalokkal is. TATAROZZÁK Szépül a községi művelődési ház Putnokon. A nyári holtidényben kijavítják a parkettet, újrafestik a helyiségeket és kívülről is tatarozzák az épületet, hogy zavartalanul kezdhessék meg a munkát az 1969—70-es népművelési évben. TANÁRI FELÜGYELET MELLETT A Miskolci Kertészeti Vállalatnál ezen a nyáron nemcsak diákok dolgoznak, hanem tanárok is. A vállalat kérésére elvállalták, hogy segítenek a munkavezetőknek a gyerekek felügyeleténél. S igy persze a szülők is sokkal nagyobb biztonsággal engedhetik el gyermekeiket dolgozni a vállalathoz. JUTALOM ÜDÜLÉS A Diósgyőri Gépgyár KISZ- bizottsága üdüléssel jutalmazza a legjobban dolgozó fiatalokat. A KlSZ-szervezet- ben és a szocialista brigádmozgalomban legkiválóbb eredményeket elértek közül harminckelten utaznak néhány napra Hajdúszoboszlóra. ÉGYETLEN FÉRŐHELY Megyénkben 18 ezren laknak ideiglenes, vagy állandó munkásszálláson. A szállók fenntartása, fejlesztése nagy összeget emészt fel, hiszen egyetlen új férőhely létesítése 30—40 ezer forintba kerül. AUGUSZTUS 1-ÉN ADJÁK ÁT A Miskolc és Nyékiádháza között korszerűsített vasúti vonalszakaszt augusztus 4-én adják át rendeltetésének. A vonalszakasz építése alatt korlátozták az egyes vonatok közlekedését. Ez a korlátozás megszűnik, s augusztus 5-én 0 óra 1 perctől Miskolc— Nyékiádháza között is az új menetrend szerint közlekednek a szerelvények. KIÁLLÍTÁS Horváth Ferenc budapesti festőművész kiállítása ma, július 27-én délután öt órakor nyílik meg a tokaji hely- történeti múzeumban. A megnyitáskor az ismert filmalkotó kettős, Jancsó Miklós rendező és Hernádi Gyula forgatókönyvíró méltatja a festő munkásságát, majd Orff Carmina Burana című oratóriuma egészíti ki a nyitóünnepséget. DÖMPING A STRANDOKON Tegnap, szombaton már kora reggel óta hosszú sorok kígyóztak a strandok pénztárai előtt. Tíz órára Tapolcán 5000, a miskolci Augusztus 20. strandon 3000 jegy kelt el. A tegnapi nap volt — a szabad, szombat és a 30 fokos meleg jóvoltából — az idei strandidény eddigi legforgalmasabb napja. A SZOLGÁLTATÁSRÓL Községi nőtanács titkári értekezletet, tartanak július 28-án, hétfőn Encsen, ahol a járási nőtanács és az ÁFÉSZ is képviselteti magát. A Bak- takék, Ilomrogd és Encs körzetében levő szolgáltatás jelenlegi helyzetéről és bővítéséről tanácskoznak majd. ÜJ BÜZAFAJTA Csongrád megyében újfajta kenyérgabonát próbáltak ki, a libellula olasz intenzív búzát, amelyet Jugoszláviából kaptak a gazdaságok. A makói Üttörő Tsz-ben 113 holdon átlagosan 30 mázsa kitűnő terméssel fizetett. A szövetkezet jövőre már túlnyomórészt ezt a fajtát kívánja termeszteni. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Központ: 36-132. 16-672. 35-380,36-579. Titkárság: J6-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078 Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés. panasztigyek: 16-046. Kiadla: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. Felelős kiadó: BIRO PETER Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint Index: 25055 Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN