Észak-Magyarország, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-12 / 159. szám
Helyiipari kiállítás Miskolcon Augusztus 1-től 10-ig rendezik meg ebben az esztendőben az immár hagyományossá váló helyiipari kiállítást •••••••••••••••••••a Mlfß. Bevallom, hogy nem syc- :ctek cipőt tisztítani, de négsem fogadom örömmel íereskedelmünknek, avagy iparunknak azt a törekvését, amellyel végképp le Is akar szoktatni erről a nem túl kellemes időtöltésről. A főleg nyáron hordott, világos színű lábbelik házi „karbantartásáról’* van szó. Miskolcon ugyanis lehetetlen hozzájutni világos, azaz színtelen színű cipőkrémhez. A minap végigjártam a.*, üzleteket... sajnos nincs. Mozgósítottam a családot is. Az eredmény: kislányomra rásózlak egy tubus fehér színű, tubusos bagarolt. Ez van, talán azért, mert drágább. Előnye, hogy nem Tehet kinyomni a tubusból. Azaz mégis, mert alul a tubus kiszakadt. Kitisztítottuk a család valamennyi világos színű lábbelijét. Másnap már ismét mentesültünk a cipő- tisztítástól, mert az alul kiszakadt tubusba teljesen belcszáradt a bagarol. Még szerencse, hogy barna, sárga, és fekete színű cipőpaszta kapható. Hamarosan úgyis vége a nyárnak, s lejár a világos színű cipők szezonja. Bízom benne, hogy addigra tele lesznek boltjaink színtelen színű pasztával. (p. s.) •• Ügyeletes riporterünk jelenti Két féldecit ivott — koponyaalapi törést szenvedett Kigyulladt egy függöny A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint Szentgotthárdon, a Szakszervezeteit Szakmaközi Kultúrotthonában megtartott 28. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 16 38 50 51 84 Miskolcon, a Palóczy utcai 2- es számú Szakközépiskolában. Az idei kiállítás lényegesen nagyobb lesz, mint a tavalyi. Közel hatvan kiállító jelezte már eddig, hogy részt kíván venni a helyiipar idei seregszemléjén. Az eddigi kiállítások sikerének tudható be az, hogy a tavalyihoz képest közel hússzal növekedett a részvevők száma. A Borsodban működő tanácsi vállalatok és kisipari termelőszövetkezeteken kívül más, a megyében működő könnyűipari vállalatok is megküldték nevezésüket a kiállításra. Sőt, idén első alkalommal más megyékből is érkeznek kiállítók: Hajdú-Bihar és Szabolcs néhány vállalata küldte el jelentkezését. A részvevők megnövekedett száma tette szükségessé azt, hogy a tavalyinál lényegesen nagyobb területen rendezzék meg a helyiipar idei seregszemléjét. Ezúttal három szintet foglalnak majd el a bemutatásra kerülő termékek. Az érdeklődők díjmentesen tekinthetik meg a kiállítást, ahol alkalmi postahivatal is működik majd. E héten a csütörtök szerencsés nap volt, a péntek már kevésbé. Tegnap délután 3 óra 57 perckor riasztották a mentőket Miskolcon. Súlyos baleset történt a Gömöri pályaudvaron. Hazafelé igyekezett munka után Debrétére Eperjesi Vilmos húszesztendős kőműves, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozója. Vonatához sietett, s nem vette észre, hogy begördül az állomásra egy tehervonat. A fiatalember a kerekek alá került. Szerencsére olyan koponyaalapi törést szenvedett, hogy a mentőorvos szerint nem élet- veszélyes állapotban szállították a baleseti sebészetre. Elsősegélynyújtáskor magához tért a sérült fiatalember, s bevallotta: két féldeci pálinkát ivott munka után ... Reméljük, hogy gyógyulása után meggondolja majd Eperjesi Vilmos, érdemés-e akár egy kortynyit is inni... • Este hat óra után két tűzoltó autó haladt szirénázva végig a városon. Elkészült a tízezredik háromrészes Bersidnádasdea autókerékahroncs A Borsodnádasdi Lemezgyárban elkészült a tízezredik háromrészes — úgynevezett trilex — gépkocsi kerékabroncs, megfelelő tartozékaival,', amelyhez az autóbuszok, tehergépkocsik gumiköpenyeit i erősítik, szerelik. Ezt a nélkülözhetetlen, fontos gépjármű- alkatrészt ez ideig nyugati importból, Olaszországból, Svájcból szereztük be drága valutáért. A borsodnádasdiak az import csökkentésére, illetve megszüntetésére új korszerű üzemet rendeztek be. az országos jármüfejleszlési programot is nagyban előmozdító kerékabroncsok gyártására. A modern üzemrészben — az ózdi kohászat alapanyagából — az idén még további 30 000. az eddig legyártottak!«] tehát összesen 40 000 trilex-készle- tet állítanak elő. illetve bocsátanak a hazai felhasználók rendelkezésére. Ezzel hozzávetőlegesen egymillió dollár importtól mentesítik a népgazdaságot. Jövőre az új üzem termelése fokozódik Eléri a 60 000 garnitúrát, ami természetesen még hatékonyabban járul az ország valutamérlegének javításához. Nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett izgatásért és ezzel halmazaiban hivatalos személy elleni erőszakért kétévi és egyhónapi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Járásbíróság Antal József bükkszentlászlói lakost, s mellékbüntetésül három évre Oltiltotta a közügyek gyakorlásától. A negyvenegy éves, s főleg vagyon elleni bűncselek- I ményekért többszörösen büntetett ember rendszeres munkát nem vállalt, csak alkalomszerűen dolgozott. A múlt év noÁrok is van, gödör is van BANDITÁK Egy hattagú banditakülönítmény hatoll be csütörtökön a londoni földművelésügyi minisztérium pénztárába. A brutális betörők ammóniá- kot fecskendeztek a pénztári alkalmazottakra, majd a súlyos égési sebeket szenvedett embereket hátrahagyva, a háztetőn keresztül megszöktek a pénzzel. A rendőrségnek eddig még nem sikerült a banditák nyomára bukkannia. vemberében élettársával Miskolcon nagyobb mennyiségű ital elfogyasztása után egy férfival összeverekedett, s amikor a rendőr elő akarta állítani, a Hősök terén a kísérő rendőrre támadt, dulakodott vele és az összegyűlt nagyobb számú embercsoport előtt a rendőrt, a kommunistákat szidalmazta. Végül is a dühöngő embert a rendőrségi riadóautón szállították el a kijózanító állomásra. A bíróság ítéletében Antal Józsefet kényszer alkoholelvonó kezelésre is kötelezte. Mint az ábra is mutatja, nem a legideálisabb útviszonyok mellett közelíthetik meg a gépkocsik a sajóparti MÉK- nagyraktárt. A málnát, barackot és más puha gyümölcsöt tartalmazó ládákból időnként sűrű lé folyik, mire megérkezik rendeltetési helyére a rakomány. Csak néhány száz méterről van szó, de ennek a sürgős rendbehozatala közvetlen a fogyasztók érdekét is szolgálná. Foto: Sz. Gy. Tózsér Gyula huszonhárom éves kondói lakos ez év március 15-én éjjel a béréntei művelődési otthonban tömény italt és sört fogyasztott, s úgy indult el motorkerékpárjával. Útközben a rendőrjárőr igazoltatta és vérvételre állította elő, ahol ittasságát megállapították. A Miskolci Járásbíróság, az egyébként büntetlen előéletű fiatalembert, ittas állapotban való járművezetésért — tárgyalás nélkül — kétezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. Ittas állapotban való jármű- vezetésért a Miskolci Járás- bíróság gyorsított eljárással ezerhatszáz forint pénzbüntetésre ítélte Molnár Káról;’ huszonöt éves mezőkeresztesi lakost, a miskolci Béke Termelőszövetkezet vontatóvezetőjét. Az egyébkérit büntetlen előéletű vontatóvezető nemrégiben két féldeci pálinka elfogyasztása után közlekedett járművévé) Miskolc belterületén. A Zsolcai-kapuban rendőrjárőr igazoltatta, s vérvételre állította elő, ahol ittasságát megállapították. Az ítélet jogerős. Polecskó Vince harminchét éves kazincbarcikai gépkocsi- vezető ez év május 21-én tehergépkocsijával szabálytalanul akart megfordulni az úttesten. Mögötte nagy sebességgel egy motorkerékpáros haladt, a tehergépkocsit már nem tudta megelőzni. így a tehergépkocsinak ütközött, s ennek következtében a motoros kisebb sérülést szenvedett. A Miskolci Járásbíróság Polecskó Vincét foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért — figyelembe véve büntetlen előéletét — ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. TOKIÓ SÜLLYED Tokió egyes kerületei 1967 óta gyorsuló ütemben süly- lyednek. A mérések szerint különösen erős süllyedés észlelhető a várost átszelő két folyó mentén. Az egyik keleti előváros 17, a másik 10 centimétert süllyedt. Jelenleg a város területéből 27 négyzetkilométernyi mélyebben fekszik a tenger szintjénél. GOMBATÜRA Nincs a gyönyörű zempléni hegyeknek olyan vadregényes tája, ahová ne szerveztek volna már túrát a sátoraljaújhelyi Petőfi Természet- barátok Körének lelkes tagjai. S e túrákon mostanában összekötik a kellemest a hasznossal, mert kirándulásaikról illatos, ízletes vargányával, ribizkével és rókagombával térnek haza. MÄSODVIRAGZÄS Egy hónapja sincs még, hogy a hegyaljai és bodrogközi akácosokban befejeződött a virágzás, de a hosszú idő óta tartó esős időjárás hatására máris új, friss fehér fürtök illatoznak az akácok ágain. Máskor is előfordult ez, az idén azonban korábban és szokatlan bőségben hozták második virágjukat a hegyaljai és bodrogközi akácok. TÁVFŰTÉS A jövő évre 278 tiszaszc- derkényi lakásba kapcsolják be a távfűtést. A városgazdálkodási vállalat mintegy kétmillió forintos beruházással valósítja meg a távfűtési programot. ESZPERANTISTÄK SIKERE Az országos eszperantó tanulmányi verseny szép sikert hozott a borsodi fiataloknak, akik közül Viszlai Judit szikszói gimnazista első helyezést ért el, és elnyerte az oktatási bizottság lcülöndíját, Sándor Mária abaújszántói gimnazista és Csik Terézia s2lr- mabesenyői általános iskolai tanuló második, Galvács Etelka szikszói gimnazista pedig harmadik díjat kapott. A Gyulán vetélkedő fiatalok közül a borsodiak érték el a legjobb eredményt. vásár Július 21. és szeptember 10. között iskolaszer- és táskavásár lesz a megyében. A Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat valamennyi papír- és vegycsáru-boltjában a vásár idején tombolajegyet ; adnak az 50 íorinf. értékű vá- : sáriás után. FAFARAGÖKIALLItAS . Kiállítás nyílik Ormosbányán Magyar András fafaragó munkáiból. A kiállítást július 12-én, szombaton délután nyitják meg az ormosbányai művelődési központban. ÜZENET AZ UTÓKORNAK Az 1970-es osakai világkiállításon lepecsételnek két kapszulát, amelyek közül az egyiket csak 2000-ben, a másikat csak 6970-ben szabad majd kinyitni. A kapszulák korunk 2068 jellegzetes tárgyát tartalmazzák, szájrúzstól a beatles-lemezig és a fogamzásgátló piruláig. PNEUMATIKUS ÍRÓGÉP ’ Az Egyesült Államokban sűrített levegővel működő írógépet szabadalmaztattak. Percenként 720 leütéssel lehet dolgozni rajta. AZ ELSŐ Csütörtökön meghalt Nyu- gat-Berlin első szívátültetéses betege. A beteg mindössze 9 órával élte túl a kezdetben sikeresnek ígérkező műtétet. Ázsia legrégibb szobra Afganisztán területén, az ország legrégibb lakosaitól származó, egyedülálló műalkotást találtak. Fából kifaragott emberi fejről van szó. A szakértők szerint az i. e. 20. században készült. Ez a legrégibb szobor, amelyet eddig az ázsiai kontinensen találtak. A vízesés halála ' A régi zuhatagnak már csak a nyomai látszanak a simára koptatott sziklákon, egy-egy elsodort gyökér a meredek falon, ma már csak emlék a valamikori vízeséstől. Mint egy csontváz, egy emberi maradvány, amiből az élet, az energia elhullt, elszökött. Már csak csordogál a viz, a régi robajra, a szétfröccsenő víz szivárványára csak az emlékszik, aki látta a lillafüredi vízesést egy évvel ezelőtt. Nem tudyi, milyen okból, a Szinva-patak vize az utóbbi időben nagyon megfogyott, néha teljesen kiapad, a diósgyőri vártól fölfelé, a hegyekben. Az emberek mégis kijárnak a halódó vízeséshez, kiránduló csoportok keresik fel régi hire alapján. De a vízesés egyre kisebb. Régi szépségét csak az emberek emlékezete ét a képeslapok őrzik. V. R. FOGMOSAS-PRÖBA A japán drogériákban a- vevők kedvük szerint kipróbálhatják és kiválaszthatják a számukra legkellemesebb ízű fogpasztát. Az üzletben különböző fogpaszták közül választhat a vevő, ezeket apró, zárt tubusokban, ingyen bocsátják rendelkezésére. A tubusok tartalma egyetlen fogtisztításra elegendő. A fogmosást ugyancsak ingyen felajánlott olcsó kis plasztik fogkefékkel, a helyszínen elvégezhetik. SZAKMAI KÉZIKÖNYVEK A szocialista brigádmozgalom keretében eddig 12 szakmai kézikönyvet adtak ki a Lenin Kohászati Művekben. A tervek szerint most újabb 4 szakma ismereteiből készítenek ilyen könyvecskéket, amelyekkel a szocialista brigádok tagjainak szakmai fejlesztését kívánják elősegíteni. 2800-AN TANULNAK A Lenin Kohászati Müvek 18 és félezer dolgozója közül évente több mint 2800-an tanulnak különböző tanfolyamokon és iskolákban. A kohászok szeretnék elnyerni a „Szocialista Munka vállalata” címet, s ejért 1970-re el akarják érni, hogy legalább 3500 dolgozójuk tanuljon évente. fiSZAK-MAGY ARORS7ÁG A Maskat SzodaUet» Munkáspárt Borsod cn eey Bizottságának lapja 6V5«?.é»rkesrt/>: pooon itASjfLO SterUesTtAfés Miskolc. Bajcsy-Zs. u lö. <tt*pont- »ft-1.?2 t6-«7? »S-33G, S&-570. ntkórsós; 1(1-686 G&Z* la«6cpolltlkai rovat: 16-039. Pártrov<it: |6-o?8 Belpolitikai •ovat? 16-4S0 Kultórr^’vaf 16-067. «portrovaf* Munkásévéle?és oana^fíevek' 16-046 Kjadla: o Bor«?:XJ mecryei Lao Triads vonalai Miskolc Bajcsv-Z? u 13. »'•elftlöp (eladó- BiRO »»FTER Tel “forr *6-131 Ri rd felvétel: Széehenv* a 15—1T Telefon: 16-írtf Terjes? ti e Macvar Po«ta ElömethrtC 8 Hely oo*T.ahivarjainknál é? a k-ézpéslt.óknéi A2 e!öfl7eré«. ni* nőnapra 8» fortn* index- *30» FCésrOlt a Borsodi Nyomdába» FeleJói» vezeti SZEMES ISTVÁN A tárgyalóteremből izgatásért, hivatalos személy elleni erőszakért kétévi és egyhónapi börtön Ittas vezetésért pénzbüntetés ítélet gondatlan veszélyeztetés miatt A Martintelepre siettek a készültségben levő tűzoltók. A Zagyva utca 12. szám alatti házban kigyulladt egy rezsó, s a lángok egy-kettőre felszaladtak az ablakon levő függönyre is. Szerencsére oly hamar értesítették a tűzrendészetet az esetről, hogy azok idejében közbeléphettek. így aztán a múló ijedtségen kívül csupán az elégett függöny emlékezteti majd a ház lakóit a gyorsan elfojtott tűzre.