Észak-Magyarország, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-11 / 158. szám
Péntek, 1969. július 11. ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 ~ Naptár. 1969. július 11, péntek A nap kelte 3.57, nyugta 39.41 órakor. A hold kelte 0.45, nyugta 17.52 órakor. Névnap: Lili. . Évforduló. öt éve, 1964. július 11-én halt meg Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt főtitkára. Atyja, nagyanyja bányász volt, s ő maga már 12 éves korában bányában dolgozott, majd földmunkás, s később folyami matróz lett. A munkásosztály harcaival is gyermek korában ismerkedett meg. A Szocialista Pártban egyik elöharcosa volt a Kommunista Internacio- nedéhoz történő csatlakozásnak. Ragyogó szónoki .tehetségével és szervezőképességével a kiemelkedő vezetők egyikévé fejlődött. 1930-ban választották a Franeia Kommunista Párt főtitkárává, 30 éves korában. Meg nem alkuvó eréllyel és bátorsággal küzdött a munkásosztály sorait megbontani szándékozók ellen. Több ízben állították bíróság elé és ítélték el. A német fasiszta megszállás éveiben, illegalitásból irányította az ellenállási harcot és készítette elő a francia népet a nemzeti felszabadító felkelésre, s vezetésével lett a Kommunista Párt Franciaország legnagyobb pártja. Rádió. Kossuth rádió. 8.20: A zene nem ismer határokat. 8.55: Magyar muzsika. 0.25: Üzletkötő növények. 9.35: A varázshegedű. Részletek Offenbach operettjéből. 10.05: Magányos telefon. Elbeszélés. 10.25: Gyurkovics Mária és Losonczy György énekel. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Édes anyanyelvűnk. 31.05: Zenekari muzsika. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népdalok. 3 3.45: Kinde a számlájára? 14.00: Ebe Stignani énekel. 14.18: Kóruspódium. 14.30: Zsibongó. 15.10: Jan Peerce Händel oratóriumokból énekel. 15.28: Tycho Tamás és együttese Játszik. 15.47: Európai folklór. IV. 16.05: Ogyessza lépcsői. 3 7.20: Üj lemezeinkből. Rach-mű- vek. 18.00: Mikro fórum. 18.24: n’ánczenc. 10.25: Pódium 69. Gép és ember. 22.20: Esti hangverseny a 22-es stúdióban. 23.20: Verbunkosok, népdalok. 0.10: Toronyzene Petőfi rádió. 8.05: Purce!l-mű- vek. 8.40; Titkos háború. VI. rész. P.OO: Ezeregy délelőtt. 11.49: Földindulás. Nagy Lajos és Móricz tfsigmoftd publicisztikai írásaiból. 12.00: a Pénzű győr-zenekar játszik. 12.15: Népi zene. 12.30: Beszélgetés az irodalmi groteszkről. 13.05: A vadorzó. Operarészletek. 14.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig. 18.10: Falusi esték. 19.00: Hanglemezgyűjtők húsz perce. 39.20: Nóták. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Kamarazene-est. Közben: 21.17: Láttuk, hallottuk. 21.37: A hangversenyközvetítés folytatása. 22.14: Ismeretterjesztő , előadás. 22.29: Operettrószletek. 23.10: Colette Do real énekel. 23.18: Berlioz: Harold Itáliában — szimfónia. BRATISLAVA 18.00: Hírek. 18.05: Teli Vilmos országában — ifjúsági műsor. 18.30: Filmhíradó. 18.40: Esti mese. 19.00: TV Híradó. 19.40: Az utolsó kanyar — filmriport. 20.05: Utazó kamera — Egy hap Hamburgban. 20.30: Dalos műsor. 20.50: A halál folyosója — bűnügyi tv- játék. 22.25: TV 'Híradó. A Magyar Rádió miskolci «tódlójának műsora (m 189 ro-e* ouUömhoasaon* is—!# óráig) Borsodi Tükör. Az új termésű kenyérgabona fogadásán. Napirenden: az újítóm ozgalom. Mi újság Kazincbarcikán? A Borsodi Vegyikombinátból jelentjük! . . . Legújabb lemezünk. Kulturális életünkből. Eredményes szakmunkásvizsga után. A dzsessz kedvelőinek. Hirdetőműsor. MISKOLCI GALÉllIA Déryné utca 5. Észak-magyarországi festő- és grafikusmfi vészek RAJZKIALLITASA Nyitva: július 27-ig hétfő kivételével 11—19 óráig Televízió. Időjárás BUDAPEST 17.58: Hírek. 18.05: Ml újság a Futrinka utcában? 18.35: Matematika. 19.05: Esti mese. 19.15: Magyar Dante-album. 19.40: Mongólia nemzeti ünnepón. 20.00: TV Híradó. 20.20: Az Idén végzett színinövendékek műsora. Kb. 21.20: Családtervezés. I. 22.10: TV IDr- adó — 2. Várható időjárás ma estig: változóan felhős, az évszakhoz képest hűvös idő, néhány helyen csővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk, néhány helyen erős északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19— 21 fok között. Három miskolci tcrmclüszövct- kezet közösen alkalmazna tsz-gya- korlattal és mérlegképes könyvelői oklevéllel rendelkező belső ellenőrt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni Béke Mg. Termelőszövetkezet. Miskolc-Görömböly (telefon: 34-846) irodahelyiségében. A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat műszaki ismeretekkel rendelkező, gépírni tudó általános adminisztrátort keres, önálló munkakörbe. Miskolc, Petőfi tér 4. Telefon: 16-638. A Mályl Téglagyár felvételre keres 2 fő erőátviteli szerelésben és karbantartásban jártas villanyszerelőt. Kedvezményes üzemi étkeztetést, munkásszállást biztosítunk. 44 órás munkahét. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet telefonon 16-603, vagy személyesen, a Mályi Téglagyár üzemlro- dáján. Az Avas Bútorgyár felvesz állandó munkára magas szakképzettséggel rendelkező asztalosokat fő- és mellékfoglalkozásba, valamint nyugdíjast is, továbbá kazánfűtőket és traktorszerelőt szintén fő- és mellékfoglalkozásba. Keresünk még férfi segédmunkásokat lietl 44 órás munkaidő mellett. Jelentkezés a gyár munka- ügvi osztályán (Miskolc, Tüzér u. 15—17.) hétfő, szerda és pénteki na. pon. Az Eszakmngyarországl Kőbánya Vállalat sátoraljaújhelyi üzemébe dömpervezetőket keres. Fizetés: 1800—2200 forint. Munkahét 44 óra, minden második szombat szabad. Kőbánya, Sátoraljaújhely, Némabegy. A Vilmány és Vidék© Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet igazgatósága a Boldogkőújfaluban családi alapon üzemelő 2 személyes vegyesboltjába szakképzett boltvezetőt keres. Jelentkezés az fmsz központi irodájában személyesen, vagy írásban (Vilmány, Petőfi u. 11. sz.). Fmsz igazgatósága, Vilmány. Gépírni tudó technikumi tanulókat nyári munkára felveszünk, 8 órás besorolással. Csepel-bázis, Zsolcai-kapu 16. Mád községben háromszemélyes vegyes élelmiszerboltba szakképzett boltvezetőt felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés Mád és Vidéke ÁFÉSZ, Mád, központi iroda. Telefon: Mád 9. A Kazincbarcikai Könnyűbcton- gyár felvesz karbantartó lakatost és nagy gyakorlattal rendelkező, villanyszerelő szakmunkást. ' Jelentkezés: Könnyűbctongyár munkaügyi osztályán, Kazincbarcikán. A Cement- és Mészművek hcJ6- csabai gyára felvesz: lakatos, hegesztő. villanyszerelő és vegyipari szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat, 1969-ben végzett kohóipart technikust, valamint gyors- és gépírókat. Munkarend: 40. illetve 44 óra. Jelentkezés munkaügyi osztályunkon 7—15 óráig. A Borsod—Heves megyei Vas- és Műszaki Nagykor. Vállalat miskolci telepe felvesz Diesel- és akkumulátoros targoncákhoz karbantartó szakmunkást (villanyszerelő, vagy lakatos szakmunkás bizonyítvánnyal). 2 fő kocsikísérőt és 3 fő segédmunkást. Jelentkezés: Vágóhíd ti. 6. sz. Tcslcpigazgatőnál. i§te&lakvei*senv WTiskolcon •/ A Papp József SE július 13- án, vasárnap délelőtt rendezi meg ez évi 4. salakversenyét a népkerti sportpályán. Ezúttal a junior kategóriába tartozó versenyzők 1969. évi országos bajnoksága I. fordulójára kerül sor. Mint ismeretes, junior kategóriába azok a salakversenyzők indulhatnak, akik az előző évek során az I—VI. helyre még nem kerültek fel. A Papp József SE rendelkezik a legtöbb fiatal salakmotorossal, s így 8 versenyző indulásával számolnak. A legnagyobb reményt Csathó Sándor iránt táplálják, hiszen ő legutóbb a Duna-kupa nemzetközi versenyen ért el jó eredményt. Csathó Sándor több mint 10 évvel ezelőtt tnolo-cross versenyzőként került az élvonalba és csak 4 éve tért át a salakversenyzésre. Kiváló képességeit eddig nem tudta bizonyítani, mert sorozatos sérülései visszatartották. 1967- ben gyulai salakversenyen egy előtte bukó gépben megakadt és a jobb csuklóját eltörte. Ezért abban az évben jelentősebb versenyen nem szelepeit. 1968-ban az edzőtábor végén az egyik futamban Gyepes előtt olyan szerencsétlenül bukott, hogy kisebb agyrázkódást szenvedett, ami ugyancsak visszatartotta jó ideig a versenyzéstől. A tehetséges versenyzőnek mindezek nem vették el a kedvét, és tavaly ősszel a lengyelországi szereplése során, majd ez évben az itthoni, továbbá jugoszláviai világbajnoki csapatversenyen szépen szerepelt és megvan rá a remény, hogy 1969-ben junior bajnokságot nyer. fTermészete- sen az ország többi egyesületének fiatal, tehetséges versenyzői is mindent el fognak követni, hogy méltó versenytársai legyenek Csathó Sándornak. Bajtársi segítség Nincs még egy sportág, ahol olyan döntő jelentőségű az együttműködés, kölcsönös segítségnyújtás, mint a kerékpársportban. Számos tanújelét láttuk ennek a szép emberi tulajdonságnak a IV. Bükk Kupa kétnapos versenyén is. A második versenynapon erősen párás, meleg időben rajtolt a mezőny. Alig haladtak néhány kilométert, amikor Nagy Gábor, az FTC versenyzője, aki Géra égjük legveszéINNEN ONNAN Javában tart a Tisza-túra. A az öttusa-válogatott tagjai is Sárospatakról indult úttörők részt vesznek rajta. Indul pedagógusok felügyelete alatt Balczó és Kelemen is. teszik meg hosszú túrájukat a . Tiszán. Üjabb vőltozásoik történtek a kontinensközi viadalra készülő amerikai csapatban. Fosbury, a magasugró olimpiai bajnok és Silvester, diszkoszvető világrekorder is csatlakozott a már korábban visszalépett súlylökő olimpiai bajnok Matsonhoz. • A hétvégi soproni magyar— osztrák nemzetközi lovasverseny érdekessége lesz, hogy Ha a jövő évi amszterdami kongresszus megszavazza, hamarosan megrendezik az első európai játékokat Franciaországban, az NSZK-ban, Svájcban. Hat-hét sportág versenyeire kerülne, sor. * Megjelent a Sportfejtörő rejtvény füzet, amely nemcsak játékosan népszerűsíti a sportot, de összesen 50 ezer forint nyereményt biztosít a szerencsés megfejtőknek. lyesebb ellenfele volt, defek- tet kapott Az első ember, aki a fővárosi versenjrző segítségére sietett, Kovács Károly, az MVSC edzője volt. Gyors szereléssel csökkentették hátrányát. Szabó László pedig, az FTC másik versenj’zője, amikor látta klubtársa helyzetét lemaradt az élbolyból, megvárta, amíg Nag>' Gábor kerékpárja ismét versenykész állapotba kerül és váltott vezetéssel haladva, Dédestapol- csánynál már beérték az élen haladókat. Nagy Gábor jelentős hátránya ellenére is, negyediknek érkezett a célba. Nagybarca után az előző két szakasz győztese, a végső győzelemre esélyes Géra robbantott. Tóth Imre, a Vasas versenyzője tudott csak nyomába szegődni. A külön verseny úgy végződött, hogy a Tamás-kút- ja melletti részhajrát Géra nyerte, a miskolci célba egészen Ids különbséggel, azonos időeredménnyel Tóth érkezett elsőnek. Az önzetlen segítség- nyújtás példáját szolgáltatta a két versenyző. Géra nyugodtan átadhatta versenytársának a szakaszgyőzelmet, hiszen az előző győzelmekkel szerzett előnye birtokában így is ő nyerte a Bükk Kupa összetett versenyét. Azután már csak azért izgultunk, hogy a másik miskolci versenyző, a fiatal Négyesi is az élen haladókkal érkezzék a célba. Ez a miskolciak csapatgyőzelmét jelentette volna. Csak fokozódott az izgalom, amikor megtudtuk, hogy Négyesi előnyös helyzetben, Lillafürednél defekt miatt leállt. A miskolci versenyzőt is az önzetlen bajtársi segítség mentette meg hátrányos helyzetétől. Gyors szereléssel és remek hajrával nyolcadiknak haladt át a célvonalon. Ez pedig a miskolci csapat győzelmét jelentette. Nemes Péter | Pingpong : a fércet í Napról napra látom az \ j> ablakból, hogyan ping- ? ; pongoznak a srácok a ját- í j szótéren. Ügy tűnik, soha- > lsem áll üresen az asztal, S < talán csak szomorú esőben j : és sötétedés után. ■ ( — Jaj, de szép volt! — > < kiáltja az egyik félmezte- > < len játékos. \ — Nézd meg — mutogat > J a másik félmeztelen a po- s < cakos bírónak, aki csíkos í < trikóban számolja a poé- \ •) nokat és ügyel a játékra. * '< Ropog az apró kavics az > f ugráló lábak alatt. Egész ^ \ kis mélyedést tapostak a \ í gyerekek az asztal két vé- J j généi. > ) Fordulnak. Vége az első , s játszmának. Alaposabban < 5 figyelem játékukat: ráfi- t < nált szervák, szép ütések, c < — Mennyi? — kérdezi a \ I dagadt. (, — Ne a csajokat bá- i múld! v Jól játszanak. Mire ész- $ he kapok, újabb meccset í vívnak. Így aztán nem > szólok közbe. Mindegy,) hogy kicsodák, hol tanul- > nah, hol laknak, hány < évesek. Lényeg, hogy pai- \ tog a kis fehér kaucsuk- < labda az asztalon — itt és l még sok miskolci játszóié- \ j ren. Jó ötlet volt ezeket az ) í asztalokat felállítani. Le- S í hét, hogy évek múlva i í nemcsak a focisták között { \ lesznek, akik egy téren ta- í í nullák egy játék techni- > \ káit, alapjait. | ny. p. ^ Sakkhírek A Népköztársasági Kupa csapatversenjrén még két Borsod megyei csapat küzd a továbbjutásért. Az egyik a Miskolci Spartacus, amely a hibás közléssel ellentétben 7,5:4,5 arányban győzött a Debreceni Építők ellen, a másik a Sajószentpéteri Építők. • Az idén Zalaegerszegen rendesük meg a már hagyományos Asztalos Lajos emlékversenyt. Nyolc magyar é6 nyolc külföldi mester vesz részt a versenyen, mely július 12-tól 30-ig tart. Megkezdődött a sportiskolások országos seregszemléje A napokban négy városban megkezdődött az országos sportiskolái bajnokság. AtlétiSok verejtékkel Talán egy éve annak, hogy elmarasztaló cikk jelent meg lapunkban a mezőkövesdi sporttelep állapotáról. Az írás felhívta a figyelmet a szabálytalan méretű, göröngyös labdarúgó-pályára, az elhanyagolt kézilabdapályára és a kerítésnek alig nevezhető valamire, ami a sporttelepet körülvette. Egy év nem nagy idő, mégis sok minden megváltozott a matyó fővárosban — többek közt a pálya állapota is. Gácsi Dezső TS-elnök nagy ambícióval és kevés pénzzel látott munkához. Az a 70 ezer forint, amit az MTS-től és a községtől kaptak, csak a munkák megkezdésére volt elegendő. A hiányzó összeget társadalmi munkával pótolták. És itt álljunk meg egy pillanatra. 800 köbméter, 560 köbméter, 650 folyóméter. E három számadat sok mindenre választ ad. Ennyi földet és salakot kellett a pályára hordani és 650 folyóméter fonott drótkerítés került a pálya köré — összesen 450 ezer forint értékben. Ma már úgy a labdarúgó-, mint a kézilabda- pálya a szabványoknak megfelelő méretű és az öntözést is korszerű csővezetékekkel biztosítják. Feltétlenül meg kell említeni a Mezőkövesdi Építőipari Ktsz önzetlen segítségét, s nem utolsósorban a társadalmi aktívák, a község sportszerető lakosainak sokszor verítékes munkáját. Egy év nem nagy idő, Mezőkövesden mégis sokat tettek a sportért, 365 nap alatt. F. V. ♦ Nemzetközi í labdarúgó-mérkőzés X Vasárnap 17 órai kezdettel X érdekesnek ígérkező nemzet- X közi labdarúgó-mérkőzésre ke- J rült sor Edelényben. X Az Edelényi Bányász ellen- X fele az NDK-bcli Mügén ♦ együttes lesz, mely hazai vi♦ szonylatban NB II-es játékerőt X képvisel. A mérkőzés előtt a X Szalonnái Tsz SK az Edelényi X Bánj-ász tartalék csapatával játszik. MÉMTE-ököIvívók DetaeÉeg A Debrecenben lebonyolított háromnapos Bocskay István minősítő emlékversenyen 12 egyesület 98 ökölvívója színvonalas küzdelmekben mérte össze tudását. Borsod megyét egyedül a MÉMTE képviselte — sikerrel. A felnőtt papírsúlyban. Csóka, az ifjúsági harmatsúlyban Helmed az első helj'en végzett. Ugyancsak az ifjúságiaknál papírsúlyban Csóka J., kisváltósúlyban Simonyi k második helyet szerezte meg. 170 diáknak — Balatonmária- fürdőn létesítettek minden igényt kielégítő edzőtábort. A felkészülés jól , sikerült, így nem csoda, hogy Tálas Barna, a miskolci sportiskola igazgatója bizakodva nyilatkozott a várható eredményekről. — Különösen a kosúriabdás lányok jó szereplésében bízunk, de atlétáink is sikeresen szerepelhetnek — mondotta.' A verseny után sem lesz sok idő a pihenésre. A sportiskolások továbbra is szorgalmasan edzenek, hiszen augusztusban kezdődik az országos seregszemle második fordulója. kában Egerben, kosárlabdában Budapesten, tornában Nyíregyházán, kézilabdában Debrecenben, míg labdarúgásban Salgótarjánban mérik össze tudásukat az ország legjobb sportiskolásai. A miskolci versenyzők szorgalmasan, kemény edzésekkel készültek a nagy seregszemlére. A kosárlabdázó és röplab- ciás lányok 80 tagú csoportja Kamarás István vezető edző irányításával Balatonfeny vesén készült a soron következő küzdelmekre. A többi sportágak versenyzőinek — mintegy Diósgyőri teniszezők sikerei Kecskeméten letett még szép siker: Kovács Zoltán bajnokságot nyert. Fiú párosban Szanyi Göndöczcel párban 3. lett, ugyanezt a helyet szerezte meg a DVTK leány párosa (Marton—Hütter), valamint a vegyespáros (Szanyi—Marton) is. Az idén Kecskeméten rendezték meg a vidék ifjúsági és serdülő teniszbajnokságát. Az eddigi legnépesebb mezőnyben 17 megye 287 vórsenyzője küzdött a bajnoki címekért. Az ifjúsági egyesen és pároson, valamint a serdülő 'leány egyesen kívül minden számban eredményesen szerepeltek a. diósgyőri teniszezők. Ä DVTK versenyzőinek helyezései. Leány egyesben Korpás és Tályai is 3. lett, viszont a párost ők nyerték meg. Vegyespárosban Tályai 2. helyet szerzett Dancs- csal (SZSE), míg a 3. helyet a Cseke—Korpás páros nyerte el. A serdülő fiú egyesben szü-