Észak-Magyarország, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-10 / 157. szám
Útlevél nélkül külföldre Az aggteleki cseppkőbariang egy része Csehszlovákia területén húzódik a föld alatt. Az utóbbi időben, aki megtekinti a magyar barlangot, útlevél nélkül átlépheti a barlangban levő határt is. Az Idegenforgalmi Hivatal megbízottja, az aggteleki Barlang-szálló gondnoka a helyszínen kiállítja a csoportos névjegyzéket. A Domica barlangban 1800 méteres sétát tehetnek a magyar csoport tagjai. A túravezetés is magyar nyelven történik. A csehszlovákiai barlang látogatása 33 forintba kerül. Ezért a belépőjegyen kívül 12 korona zsebpénzt is adnak. Részletesebb felvilágosítást az Idegenforgalmi Hivatalban adnak Miskolcon, valamint a helyszínen. Mi történt Bonnyval Egyelőre rejtély, mi okozta Bonny, az amerikai űrmajom halálát. Emlékezetes, hogy június 28-án bocsátották fel űrhajóját azzal a programmal, hogy harminc napig kering majd a Föld körül. A majmot azonban nem egészen kilenc napi keringés után furcsa viselkedése miatt vissza kellett hozni a Földre, s visszatérése után 12 órával elpusztult. Dr. W. Ross Adey, a program egyik irányítója, a Los Angeles-i California egyetem agykutató intézetének munkatársa, kedden sajtóértekezletet tartott, s kijelentette, hogy Bonny szív-, illetve agyműködésében nem mutatkozott egyetlen olyan sajátos rendellenesség sem, ami kulcsot adhatna a probléma megoldásához. Tízen a Delfin Tfzszemélyes motoros yach- tot épített udvarában Szekeres Gyuia, a szekszárdi GELKA vezetője és munkatársa, Bihari László rádió-, televízió szerelő. A két gyerekkori barát két és fél évig minden szabadidejét rááldozta a kis hajó építésére. A modem vonalú hálófülkés hajót egy Volga gépkocsi motorja hajtja. A „Delfin” névre keresztelt yachtot Palánkénál tették a Sió vizére. Nem vesszük zokon, csal... Tegnap levelet kaptunk az egyik szakmunkásképző intézet; oktatójától. A levélben ez áll: „Tisztelt Szerkesztőség! A lap 1969. VII. 8-i szániában a Hírek című rovatban olvastam, hogy Tiszalúc községben is bőven költik a 'forintokat a lakosok, ugyanis a bolthálózat évi forgalma 26 millió forint.” Itt közbe kell vetnünk, hogy a hírben az is szerepel, hogy a lakosság száma 5000. A levél így folytatódik: „Gyors számolás eredményeként rájöttem arra, hogy ez fejenként és évente 433,30 forintot jelent. tJgy érzem, joggal tehető fel a kérdés, hogy sok-e ez? Különösen akkor, ha ebben az összegben az élelmiszerbolttól kezdve a vendéglőig minden üzlet benne foglaltatik. Joggal teszem fel a kérdést, vajon a hír közlője nem költ-e el ennyit havonta? Szerintem ez elég alacsony forgalom és nem dicsekvésre méltó szám. Ne vegyék zokon, hogy az ember néha számol, de az újságban ország-világ elé csak olyasmit illik tárni, ami valóban dicsekvésre való. Krausz István” Nem vesszük zokon azt, ha valaki számol! Csak azt vesz- szük zokon, hogy olyan gyorsan számolt, ahogy írta. Sokkal lassabban és alaposabban kellett volna számolnia, s akkor rájött volna, hogy ha 26 milliót eloszt 5000-rel. akkor az eredmény 5200 forint. Legalább azt szeretnénk tudni, hogy azt a 30 filléres pontosságot milyen úton szerezte? Ez a dolognak a számszerű oldala. Baj van azonban olvasónk figyelmességével is, mert a hírben szószerint ez áll: „Tiszalúcon a község boltjaiban is bőségesen költik...” Ez azt is maga után vonja természetszerűleg, hogy _ másútt is, ezenkívül tehát például Miskolcon. Úgy gondoljuk, közismert, hogy a városokhoz közel eső községek lakói sok mindent a városban szereznek be. Ezt jelentette a figyelmen kívül hagyott is. És még egyet! Tegyük fel, hogy az ötezerkétszáz sem bőséges. Csakhogy a lélekszámba bennefoglaltatnak a csecsemők és azok az idős emberek is, akik már nemigen vásárol- ■ nak tartós fogyasztási cikkeket. Sajnos előfordul, hogy a sajtó ördöge időnként számszerű tévedéseket, sajtóhibákat okoz. De mit gondol kedves olvasónk, nem elég nekünk azokért tartani a hátunkat, még az ön „gyors számolásáért” is mi restelljük magunkat? Üdvözlettel : A. I. Ügyeletes riporterünk jelenti Ketten ittak mérget —jobbra indexelt, halra kanyarodott — Legurult a lépcsőn, kijózanítóba vitték Sajnos, tegnap sem ültek tétlenül a miskolci mentők. Már a kora reggeli órákban egy balesethez riasztották a fehér autót. Mályi felé haladt egy teherautó, vezetője jobbra tette ki az indexet, le is húzódott a pesti műút jobb oldalára. Egy utána haladó motoros balról akarta előzni a gépkocsit. Ez azonban nem sikerült, mert a teherautó vezetője — pem tudni miért —, az utolsó percben balra kanyarodott, s emiatt a két jármű összeütközött. A motoros kezén és lábán szenvedett előreláthatólag csak könnyebb zúzó- dásokat. A rendőrségi vizsgálat még tart. Napközben két öngyilkosjelölthöz hívták a mentőket. K. Z. tizenkilenc éves miskolci fiú gyufaoldatot ivott. Szerencsére időben szállították be a kórházba, és megmentették. Ugyancsak majdnem a halálból hozták vissza P. M.-né sa- j óbábonyi lakost. Az asszony IBmpla vugy semmi- MÁY-módra Aprócska ügyben kötözkö- dünk — véljük hallani máris a leintést. Pedig a képzőművészeti ízlésnevelés egyik tömegméretű lehetőségének elfuserálása bosszant. Utazó nemzet is vagyunk. Az utas a vasúti fülkében útitársakkal és képekkel találkozik. A képeket nem lehet Magyar tervek alapján, budapesti vállalatok kivitelezésével épült fel Pozsony hajókikötő központja. A közeljövőben átadásra kerülő hajóállomás a város központjában, a múzeum előtt foglal helyet. A legmodernebb építészeti megoldásokkal, vasbeton, acél-, alumínium szerkezettel, üvegborítással készülő épület emeleti teraszán kávéházat létesítettek. nem látni. S nagyon tiszteletreméltó, hogy a MÁV vállalta a nemes szándékú művelődési missziót: értékes festmények reprodukcióival, művészi fényképekkel, plakátokkal, s akár üzleti hirdetésekkel is szolgálni az „Ismerd meg jobban —• ezt, meg ezt” mozgalmat. Valószínű, hogy kezdetben megvolt a tervszerűség és módszeresség szándéka is arra, milyen képek kerüljenek egymás mellé. Ma már azonban a leg- elrugaszkodottabb képzettársítással sem fedezhető fel semmiféle összefüggés abban, miért jutottak egy fülkében szomszédságba épp azok a reprodukciók, fényképek, plakátok, amelyek ott láthatók. Mi indokolja, hogy például a Sá- toraljaújelyből hajnalban induló személyvonat 5483-as fülkéjében két példányban is látható a telkibányai „Ezüstfenyő” turistaszálló képe, egy Szabó Vladimir festmény reprodukcióját közrefogva, szemben két érdektelen hirdetéssel, meg egy üresen ásító fémke- rettel? Pedig csak kicsikét több ügyszeretettel, egy fülkében, összefüggő kis tárlaton kaphatna érzékeltetőt a szemlélődő mondjuk Egry József művészetéből, vagy-az alföldi iskola alkotásaiból. S avatott szerző néhánv eligazító sora is a képek mellé kerülhetne. Vonaton mindenki újra elolvassa jobb híján a „Kihajolni veszélyes és tilos!” feliratot is. mind a négy, vagy öt nyelven. Ha csak minden századik olyan utas érdeklődését sikerülne ilyen módon felkelteni a szép képek iránt, aki eddig nem vett kezébe művészeti munkát — már megérné a vállalkozás. A cukorrépa-gyomirtás hazat eredményei már többször akart öngyilkos lenni, de most sem sikerült. Húsz Kossuth-cigarettát oldott fel még otthon, s bevitte magával a mérget a gyárba. Munka közben itta meg a dohányoldatot, a munkatársak azonban rosszullétekor azonnal kihívták a mentőket. Az életveszélyen túl van az asszony. Estefelé a Tiszai pályaudvaron randalírozott egy erősen illumináit állapotban levő ember. Legurult egy lépcsősoron, s amint azt a helyszínre hívott mentőorvos megállapította: az alkohol mámoron kívül egyéb baja nincs az embernek. A kijózanító állomáson gondolkozhat majd a részeg ember, érdemes-e annyit inni, hogy ne tudjon magáról... Lapzártakor tudtuk meg: Kesznyéten határában összeütközött egy Zetor és egy motorkerékpár. A baleset következtében két ember súlyosan megsérült. Az AGROTRÖSZT, a Borsod megyei AGROKER, valamint a Szerencsi Cukorgyár rendezésében szakmai tanácskozás és gyakorlati bemutató volt a napokban Szerencsen. A cukorrépa-gyomirtás hazai eredményeiről és tapasztalatairól esett szó a jól sikerült ankéton. A legújabb külföldi tapasztalatokról dr. Horst Tuch- lensky, a cukorrépa-gyomir- tószert előállító külföldi cég biológusa tartott vetített képekkel illusztrált előadást, a hazai eredményekről dr. SzaESZPRESSZÓ tiszaladAnyban Régi vágyuk a tiszaladá- nyiaknak, hogy presszó .legyen a községben. A Tokaj és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet — eleget téve a kérésnek — szép kis eszpresszót alakít ki a községi művelődési házban. GYÓGYNÖVÉNYSZÜRET Szedik a gyógynövényeket a zempléni hegyekben. A gönci általános szövetkezet 120 mázsa hársfavirágot vásárolt. Jelenleg a kakukkfüvet gyűjtik. VASUTASOK ALKOTÁSAIBÓL A Rónai Sándor Művelődési Központ előcsarnokában vasutas képzőművészeti szakköri tagok alkotásaiból nyílik kiállítás július 20-án. AZ I.KM JUBILEUMÁRA Július 8-án, kedden este, szellemi vetélkedővel zárult a Bartók Béla Művelődési Központban az „Ismerd meg üzemedet” sorozat. Az úttörők ekkor számoltak be róla, mennyire ismerik a 200 éves jubileumához közeledő Lenin Kohászati Művek történetét, jelenét, munkáját. KÖZMŰVESÍTÉS Megkezdték Szendrő közművesítését. A községen belül megjavítják a közutakat és új utakat építenek, nagyszabású parkosítást is terveznek. A Bódva-patak holtágát is feltöltik. KONFERENCIÁK A Jogász Szövetség és az Állami Biztositó által közösen szervezett biztosítási jogi tanfolyam a napokban zárult, melynek keretében 8 konferencia került megtartásra a téma iránt érdeklődő szépszámú részvevő részére. A konferenciák keretében a vállalatokat, termelőszövetkezeteket és a lakosságot közvetlenül érintő biztosítási konstrukciók kerültek megtárgyalástala Ödön, a Növényvédelmi Kutatóintézet igazgatóhelyettese tájékoztatta a tanácskozás részvevőit. A szerencsi Lenin Tsz fő- agronómusa, Hubay Kálmán a tsz kísérleteinek eredményét mutatta be és elemezte a gyomirtószer használatának gazdaságosságát. Az előadáson és a bemutatón részt vevő szakemberek meggyőződhettek róla, hogy megfelelő csapadékviszonyok mellett eredményes és kifizetődő a cukorrépa gyomirtása. 26 CELSIUS-FOK FELETT Nyáron, amikor a külső hőmérséklet 26 Celsius-fok fölé emelkedik, az LKM melegüzemeiben a különféle védőitalok és védőételek mellett feketekávét is kapnak a dolgozók. Műszakonként fél liter feketét osztanak szét közöttük. faiéi nil csinálhatnak? HÖRCSÖGÖK Szirmán, az állami gazdaság és a tsz lucernásán, mintegy 150 holdnyi területen, elszaporodtak a hörcsögök. A rágcsálók elsősorban a pillangós takarmánynövényeket. később azonban a gabonaféléket, a kukoricát is veszélyeztetik. A növényvédő állomás elrendelte a hörcsögök elleni védekezést. ELVESZETT MILLIÓK A különböző növényi kártevők hihetetlenül nagy károkat okozhatnak. A kár csupán Miskolc elhanyagolt gyümölcsöseiben évente több millió forint, A védekezéshez ma már körülbelül 250 féle védőszert használhatnak. BEIGAZOLÓDOTT Az amerikai Floridában kedden újabb rádióüzenetet kaptak a RA nevű papiruszhajóról, amelyen a Thor Heyerdahl vezette expedíció sikere már bizonyosra vehető, s egyben beigazolódott Heyerdahl azon állítása, hogy a papiruszhajó alkalmas az óceánon való átkelésre. A soknemzetiségű legénység egyébként nagyszerű egészségnek örvend és kitűnő hangulatban várja Latin-Ameri- ka partjainak felbukkanását. Hetilapjainkban már nagyon régen látható az egyik fővárosi vendéglátó csúcs- szervezet hirdetése, amelyben az olvasó figyelmébe ajánlja éjszakai szórakozóhelyeit, felcsillantva az ott látható műsor érdekességeit, többek között a sztriptízt. Sokféle hirdetésből, plakátról, egyéb reklámból meg már tudott, hogy o nálunk új szakma legjobb hazai művelői közé tartozik Iksz, Ypszilon és Zc kisasszony, akik felváltva, lokálról lokálra száguldva terjesztik a vetkőzéscs művészeti kultúrát a nagy magyar budapesti éjszakában. A minap az egyik fővárosi lapban terjedelmes kockahirdetést. találtunk, amelyben az:, Édc'n Night Club névre ki resítelt éjszakai intézményi hirdeti Bárkóstolő ciiijü :revüniű- sorát. Tizenkét;' ’ szereplőt név szerint is / felsorol a reklám. Köztük van Iksz, Ypszilon és Zé kisasszony is. Kilenc név mellett az is olvasható, hogy a névhez tartozó valaki mivel produkálja magát, s Így tudjuk, hogy A úr paródiákat mutat be, B6 úrhölgy sanzonokat intonál, C űr viszont zsonglörmutatt ányokkal szórakoztat. És így tovább. Csak éppen Iksz, Ypszilon é.s Zé kisasszonyok neve után nem olvasható produkciójuk műfaja, mibenléte. Vajon mit csinálhatnak? (b) SZÍNDINAMIKA Az LKM-ben a már meglevő és az új épületek, valamint a gépi berendezések festésénél a színdinamika alkalmazását írja elő az új vállalati munkavédelmi szabályzat. A színek változatossága — a tapasztalatok szerint. — kihat a termelésben részt vevő emberre. A sátoraljaújhelyi IBUSZ iroda jűl. 19-én egynapos társasutazást szervez autőbusz- szal Miskolc-Tapolcára. Részvételi díj: 100 forint. ÉSZAK-MAGYARORSzAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapis Főszerkesztő: FODOR t.ASZUO Szerkesztőség - Miskolc. Bajcsy-Zs u 15, -Cöz.Donr is-1.1? I6-S7Í 1S-380, 16-578 Titkárság: 16-886 Gaz- 1aságpe|iitka: rovat ié-035. Pártrovst: 16-078 Belpolitikai -ovat* 16-150 FCultdrrevat- 16-067. s portréval - 16-1149 Munkáslevo- lezés nanaszdtrv-k' 16-046. Klndla: a Borsod megyés G-aokiadé vállalat Miskolc. Baicsy-Zs. o. t3. Felelős kiadó: bíró pPter Telefon 16-tál Hl rd -rés f el vérei: Széchenyi g tiv—-17. Telefon: 16-211 rerles7tt » Magyat Posta Előfizethető a beik Do«iahivat.aIekrtá1 és a Kézbesítőknél áz előfizeté- 1fis »gv nőnapra W forint Index isos* Készült ■» Bor-ed- uvomdában Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN