Észak-Magyarország, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-27 / 172. szám

Vasárnap, 1969. július 27.

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5

„Mostan emlékesem...a

Boldog* kőváráról

Van

nfiv domb a Tóhegy, ' a Cserák, a Kerekhegy, a Magaska, a Hideg oldal és a Cank rét közelében. Olyan ez a domb, hogy mindig süti a nap. Mert a Cserék olyan derék hegy, hogy még a délutáni napsugarakat is megosztja a keleti oldalával. A tetején dölyfös szikla emelkedik hivalkodva. Innen a nevének az a része: kő.

De ne vágjunk a dolgok elébe, hiszen hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy neve legyen. Akkor még a Tóhegy sem Tóhegy, a Hideg oldal sem Hideg oldal volt — hiszen nem éltek ott emberek. Amikor pedig megjelentek, azonnal magára vonta a figyelmüket a sziklaszirtes, napfényes domb. Először csak csodálták. Mígvirgonc legény volt az én nagyapám, hirtelen természetű. A huszonöt bpt után kirúgta a hajdú fogát. Újra deresre húzták és megduplázták a büntetést.

4Line h Pedig Orosz And,l,fm n rás bácsi nagyapjáénál is nagyobb bűne volt, a tömlöcbe vettetett. Hírhedt volt az a börtön, kegyetlen. A lakótorony előtt faragták a sziklába a majdnem hatméteres „sötét Tömlöcsöt”, amelynek sem ablaka, sem ajtaja nem volt. A bolthajtás tetején keresztül bocsátották le a rabokat az átkozott, vigasztalan fogdába. A jobbágyok szenvedtek, robotollak — a vidék gazdag volt.

— Ameddig a szem ellát... Kincs volt ez a határ. A henem egyszer egy gazdag ember — a Tomaj nembeli Jaak fiára, Tyba ispánra gyanakszanak — is megszemlélte. Nem sokkal később szorgos szolgák verték fel a névtelen halom csendjét. Várat kezdtek építeni. A szikla legmagasabb pontjára négy- szögletes alaprajzú, hihetetlenül vastag falú tornyot emeltek, majd 103 lyukat véstek a köbe és palánkfalat húztak köré. A szép építménytől a kis domb előkelő lett.

De ennél még nagyobb megtiszteltetés is érte. Maga a király — IV. László — vetett rá szemet. A zalai dombokat adta érte cserébe Tyba ispánnak. Ettől kezdve mint királyi várra sütött rá a nap, de még a Cserák is megtold ta néhánnyal a napsugár ajándékát.

Később főnemesi családok és újabb királyok előtt ereszkedett le a felvonóhíd. Századok pusztították a kecses kis várat, el is puszították. A XV. és a XVÍ. század során építettek újat. Pompásabbat, tündöklőb- bet, mint a régi volt. Észak- déli irányban, hosszan elnyújtott alakban igazodott a szabálytalan sziklához.

Félkör alakú, emeletes kaputornyon keresztül lehetett bejutni, a toronyból „az Hajdúk tüzeltek” a nem kívánatos érkezőkre. A kaputoronyhoz a csonkabástya csatlakozott, amely alatt a sziklába több ágú pincét faragtak. Az élelmiszereket tárolták a hideg, föld alatti üregekben.

A várnak ma már csak a romjai vannak, de a pince ma is ugyanolyan hideg. A vár gondnoka, idegenvezetője nyaranta ezeknek a „hűtőszekrényeknek” egyikében tárolja a napi élelmét. Szerinte konkur- rál a „Lehel”-lel, csak jóval tágasabb.

A bástya földszintjén laktak n hajdúk, a tizedes, a lakatos. A lakatosokra szívesen emlékeznek az emberek, hiszen ártalmatlan iparosok voltak. A várón belül kisméretű kohóban olvasztották az ércet. Ilyen „összkomfort” pedig a középkor egyetlen várában sem volt Magyarországon. De a hajdúk, azok rettegett emberek voltak, ha csak végrehajtói is évszázadokon keresztül uruk parancsának.

A boldogkőváraljai Orosz András bécsi sok történetet tud a deresre húzásról.

— A nagyapám mesélte, neki pedig hihetek, igaz ember volt. Egyszer valami miatt nem tudott menni robotra. Másnap megjelentek a hajdúk. Elvitték, hogy végrehajtsák a mulasztásért kiszabott huszonötöt. De

gyek oldalai édes nedűt, tüzes bort termettek. A Cserák a Tokaj őse. A síkság gabonát, élelmet adott. Volt itt marha, volt itt kincs. Ezért is kedvelték a királyok — így mesélték ezt nekem, kicsi gyereknek annak idején.

És így, romantikába ágyazva adja tovább most a 78 éves Husztek János a boldogkővári élet apró történeteit.

— A vár nem volt jelentős harcászat szempontjából. Amolyan kis vár volt ez. De azért ezt sem kerülték el a törökök. No, nem hadsereg, csak afféle kóbor csapatok ostromolták, akik nem dicsőségre, hanem zsákmányra vágytak. Ki akarták éheztetni a várlakókat. De mivel gazdag volt a vidék — volt mit a tejbe aprítaniuk, a domb gyomra tele volt élelemmel. Meff is tréfálták a törököket. Felmálháztak egy szamarat mindenféle jóval és kiengedték a törökök közé. Értettek is ebből a pogányok, elkotród- tak a vár alól.

— Ott az az út, ami már nem is út, ott a vár északi oldalán, az a szamárút. Mert amilyen gazdag volt nedűben a Cserák, úgy nem volt egy csepp víz sem ezen a dombon. Szamárháton, szurkos vászonban hordták az ivóvizet a völgyből, mosáshoz pedig egy meddő kút- ban gyűjtötték az esőiét. Most is ott van az a kút a várban, 26 méteres.

Talán a vár vízhiánya szülte a vár környékén élő jobbágyok körében elterjedt meséket, babonákat.

Állítólag volt itt egy tó, amelyikben mindig két vadkacsa úszkált. Parányi, de mély tó volt. Sokan kifogták a kacsákat, de senki sem evett a húsukból, mert, amint kihalászták — eltűntek. A kimúlt állatnak hűlt helye maradt, de a tavon ismét ott úszkált mindkettő.

Egy kút is van a domb alatt. Amikor ásták, egy gyökérre bukkantak a mélyben. Elfűrészelték az erős nyúlványokat. Abban a pillanatban óriási víztömeg tört elő.

— Bizony, ökrös szekerekkel kellett hordani a követ, hogy el ne árassza az özönvíz a falut — mondják most is mély meggyőződéssel a leszármazottak.

A várnak romantikája volt és a várrom tovább vitte azt. Az ott élő embereknek csak a szeme szokta meg ezt a látványt. Az érzelemvilágukban, a lelkűkben ott él az a különös, amit nem minden falu lakói ismerhettek meg. A boldogkő- váraljaiaknak váruk van — gazdag emberek. Gazdag a képzeletviláguk és a történelemből is többet tudnak, nem iskolai tankönyvből kellett tanulniuk az országnak ezt a darabka történetét, hanem a nagyanyák, nagyapák mesélték. A történelem, a romantika és az egyszerűség viszont babonát, hiedelmet teremt. Ma rnár nem is hiszik, de talán félik kicsit a babonát az öregek.

Husztek néni érdekesen me- sél t

— /'Vem tudom ig^

hallottam. Ez is beszélte, az is beszélte, hogy itt, meg ott látta a vörös sapkás szellemeket. Beszélni ugyan senki sem beszélt velük, de látták őket. Azt mondják sokan, hogy látták. A várból jöttek mindig. Lehet, hogy csak kitalálták, de lehet, hogy nem, hiszen mindenki vörösnek látta a sapkájukat. Egyszer egy ember le is kapta egyiknek a sapkáját. Lehet, hogy csak hazudott, mert nem mutatta meg senkinek. Én csak azért mondtam el ezt a gyerekeimnek, amikor még kicsik voltak, hogy fel ne mász- szanak a sziklára. Féltettem őket, hogy leesnek. Minden boldogkőváraljai mesélt a gyerekeknek esténként a vörös- sipkásokról. Nem mondom, az ijedősebbek fel is riadtak éjszakánként, de a sziklára soha nem másztak fel a kisgyerekek.

— Én nem is tudom, voltak-e vörössapkás szellemek ...

Lévay Györgyi

Ami a tv-ndásból kimaradt

íCsaládtervezés—

vagy jövedelem

Bizonyára nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy az egész ország közvéleményét felbolygatta a televízió Nők fóruma című adása, amely három folytatásban tárgyalta, vitatta a családtervezést.

Talán kevesen tudják, hogyan és miért került a stúdióba egybehívottak közé éppen dr. Aszódi Imre főorvos.

Az országban egyedül Miskolcon működik sikeresen a nővédelmi gondozó, amelynek vezető főorvosa Aszódi doktor. Ezért hívta meg a televízió az adásra, s azt is elárulhatjuk, hogy a műsorhoz készített filmriport nagy része is itt készült. Több mint amennyit az adás során láttunk, ugyanis a harmadik, utolsó alkalommal a programtól eltérően zajlott le a vita, s nem jutott idő a miskolci intézet előre tervezett bemutatására.

Nem jutott szóhoz végezetül az egyik legilletékesebb, a nőgyógyász sem. Ezért felkerestük dr. Aszódi Imrét.

A Szentpéteri-kapui rendelőben elhelyezett intézetben most is igen nagy volt a forgalom. Az előszobában az asszonyok elmondották, hogy szívesen,

örömmel veszik igénybe ezt a „szolgáltatást” — ha szabad így nevezni —, csak az a baj, hogy sorakozni kell fél napot.

A főorvos szobájában érdekes grafikon hívja fel magára a figyelmet. Egy alulról induló, lassan, egyenletesen felfelé haladó fekete vonal és egy felülről lefelé haladó, szakaszosan eső piros vonal találkozik ösz- sze. A fekete vonal a gondozáson megjelenők számát, a piros vonal az abortuszok számát jelzi.

— Vitatták a műsorban, hogy nem szerencsés a családtervezés szó.

— Szerintem sem szerencsés — mondotta dr. Aszódi Imre —, jobb lenne nővédelemről beszélni, hiszen tulajdonképpen erről van szó. Ezért nevezzük mi is így intézetünket.

— Szükséges-e a születendő gyermekek számának meghatározása családon belül?

— Feltétlenül szükséges. Ezt azért nem egészen úgy kell elképzelni, hogy egy tizennyolc évestől megkérdezzük, hány gyereket akar.

— Hanem?

— Azt a gondolatot kell elfogadtatni az emberekkel, férBabterinesztési tapasztalatcsere Menyaszón

Megyénkben, de országosan is csökkent az elmúlt esztendőkben a szemesbab termesztés. A Borsod megyei MÉSZÖV és az általános szövetkezetek ezért széles körű mozgalomba kezdtek, hogy biztosítani tudják a lakosság igényeit kielégítő, elegendő mennyiségű szemesbab felvásárlását. Sikerült is több helyen, elsősorban Megyaszón fellendíteni a babtermesztést. Az Aranykalász Termelőszövetkezetben jóval több, mint ezer holdon termelnek köztesként babot s mintegy 15 vagonnal küldenek majd ebből a fontos élelmiszerből a piacokra. A MÉSZÖV és az általános szövetkezetek rendezésében a megye termelőszövetkezeti szakemberei részére július 29-én, kedden délelőtt 9 órai kezdettel babtermesztési tapasztalatcsere is lesz a me- gyaszói szövetkezetben. A nagy érdeklődéssel várt tapasztalat- csere előtt Csepesz István, a MÉSZÖV főosztályvezetője mond bevezetőt.

Meleg van. Kánikulái. A nagy iparváros, Miskolc házai között megreked a levegő. Az aszfalt olvadozik, a hőség mindenkit gyötör, s aki teheti, a strandok enyhítő vizeiben lubickol. De mi van a nagy, diósgyőri kohászatban?

A manipulátor-kezelő

A zömök ismos kovács, a hatodik X-et taposó Pásztor Gyula, szoborszerű mozdulatlanságban üldögél a másfél- száztonna súlyú, robosztus manipulátor vezetőfülkéjében. Félmeztelen testén a meg-meg- villanó tűzfényben vastag iz- zadságcseppek csillognak. Valaha, a 30-as években, amikor a szakmát kezdte, könnyű, laposfogóval tartotta az üllőre a fűzből kivett acélt. Most a manipulátor befogó „pofájával” 7—8 ezer kiló súlyú acéldarabot forgatott és a nagy- kovácsműhely 2 ezer tonnás sajtója engedelmesen formálja az izzó anyagot forgattyús tengellyé, gömbanyaggá.

— Hány fok meleg van a gépen? — kérdezzük. Tiszta, barátságos, kicsit bölcs pillantással néz ránk.

— 60—70 fok.

Beszélhetne öröméről, hogy háromszobás lakást épített, hoev minden három műszak után egy napja szabad. Beszélhetne gondjairól, hogyha 7—8 évvel ezelőtt nem ül a manipulátorra, névlegesen is kovács marad, akkor ma már nyugdíjban lehetne. Beszélhetne róla, hogy mégiscsak imádja a tűzi mesterséget. De csak eny- nyit mond:

— Megszoktuk már.

Es visszaül a robosztus gépre.

A hengerész

A finomhengermű finom során 5—6 tüzes „kígyó” tekeredik. Az ablakokon ferdén bevágó sugarakban vastagon csillognak a por- és reveszem- csék, erősen ködösít a gáz. A tűzkígyók elsiklanak. Az utolsó inegakad. Egy csíkos ingű hengerész két keze a „bárány” fogantyújára tapad, s a kétkerekű ütőeszközzel átlöki a hengereken az izzó szelvényt.

A zúgás elhalkul. Hengereket cserélnek. Nyúlánk fiatalember, Frigyik Zoltán, a brigád helyettes vezetője irányítja a munkát. Elmondja, hogy a brigádvezető az orvosi rendelőbe ment.

— Kicsit megégett — mondja, aztán iszonyatunkat látva, megnyugtat, hogy nem nagy eset, minden hengerész átesett már ezen a keresztségen, minden hengerész érezte már a saját bőrén, hogy a tűz nemcsak az ember segítője, hanem ellensége is lehet.

— Hány fok meleg van itt? — ismétli a kérdést. — A kas mellett van 60 fok is. De hát gondoljuk csak el, hogy van szelvény, amely 900—1000 fok melegen fut a sorok között. A levegő itt megreked, különösen azóta, amióta ide. mellénk telepítették a gépházat is.

A forrasztár

A durvahengerműben erősen zúgnak, nagv hőt árasztanak a kemencék. Minden izzó levegőt, hőséget lehel. A forrasztár, Gácsi József most bukkan elő a hajóból. A szelepeket szabályozta. Testén vastagon csurog a verejték. A hajóban „csak” 70—80 fok meleg van. Egy-két perc. s a legedzettebb test is ontja az olajos verejtéket.

— Hogy mennyi vizet iszunk. Legalább 8—10 litert műszakonként.

Amélykemencedar-us

Nyúlánk, olajos arcú férfi érkezik. Arca szinte lángol a hőségtől, mozdulatai, szavai elárulják, hogy idegei pattanásig feszültek. A forrasztár, mintegy magyarázatképpen közli:

— Meleg van. Kevés az ember. Páran le is számoltak, van, aki beteg.

A mélykemencék fölött járó daruk vezetőjét, Vahin Jánost az bántja, hogy valami ok miatt egy kicsit megakadt a munkája. És ilyenkor minden baj.

— Se szabadság, se ünnepnap. Kevesen vagyunk. Az ember hiába szól, mindenki csak kiabál. „Ne félj, majd lesz ember”, „Hé, anyagot”, „Viszem, csak ne üvölts”. Az ember a zúgásban annyira megszokja a kiabálást, hogy otthon az asszony rászól; mire való ez.

— Meleg van fenn?

A darus szeme csodálkozva villan, hogyan lehet ilyet kérdezni is.

— Jöjjenek fel, és próbálják meg csak 10 percig! — aztán megenyhül, s mondja, hogyha lent van 30 fok, akfcon fenn legalább 90-nel lehet számolni.

— Hűtés?

— Ugyan! — legyint és elrohan. Kis idő múlva zakóját vállára csapva siet utánunk.

— Vége van a műszaknak, hazafelé?

— Dehogy. A négy darura hárman vagyunk. Itt elvégeztem a mnunkát és megyek a durvahengermű másik végéi-e. Ott már „befűtve” vár a másik daru.

Búcsút int és sietős alakja belemerül a zúgó, a nagy hőt árasztó hengerműbe.

(csb)

fiákkal és nőkkel egyaránt, hogy tudatosan vegyék elejét á nem kívánt terhességnek. Akkor következzék a gyerek, mikor minden vonatkozásban tudják vállalni felnevelését.

— Sokan azért idegenkednek a családtervezéstől, mert. ez új, régebben nem volt.

— Életformánk sok vonatkozásban változott. Az emberi kultúra emelkedésével együtt csökken a gyermekek száma. De ez csak viszonylagos, hiszen régen az újszülöttek elhalálozása igen magas volt. és a gyermekhalálozás szintén. De különben is. a megelőzéssel nem a szülések, hanem az abortuszok számát akarjuk csökkenteni.

A televízió műsorában elhangzott vita során is érzékelhettük, hogy ez a nővédelmi, terhesség-megelőzés, felvilágosítás, mint valami labda, kézről kézre jár az orvos, a pedagógus és a szülő között. •

— ön szerint kinek a feladata?

— Nem kifejezetten orvosi probléma, de az orvosnak is kell vele foglalkoznia. Egyes fogalmak más színt és értelmet kapnak családon és társadalmon belül. Például a szülés az egyénnek gyermekáldás, öröm forrása, ugyanez a társadalomban népszaporulat, Az abortusz az egyénnek kellemetlen, negatív élmény, esetleg későbbi betegség előidézője, a társadalomban mindez évi 200 ezer ápolási napot jelent, s további esetleges munkanapkiesést. Ezeket az egyéni és társadalmi vetületeket kellene valahol egy szintre hozni, feloldani.

— Milyen segítséget nyújt mindehhez a nővédelmi gondozás?

— Működésünk két irányú. Mint abortuszbizottság, felhívjuk a figyelmet a nőnek a védekezésre, s a nők nagy többsége abortusz után jelentkezik is a gondozáson, tanácsadáson.

— A nőgyógyásznak mi a véleménye a nálunk kapható fogamzásgátló szerekről?

— Sok mindent elmondtak erről az adás során is. Többféle létezik már, s mód van rá. hogy orvosa segítségével mindenki kiválaszthatja a neki legmegfelelőbbet. Az ilyen hibából bekövetkezett terhesség a jelenlegi abortusz szám tíz százalékát sem tenné ki, ha a nők rendszeresen élnének a védekezés lehetőségével.

A főorvos elmondotta, hogy Miskolcon á nőtanáccsal karöltve szűkebb körű, pedagógusokból álló csoportot hoznak létre, amelynek a jó ügyre vállalkozó tagjait kiképezik a fel- világosító munkára. Mikor ezzel kapcsolatban megkérdeztük, hogy a következő tanévben számíthatunk-e intenzivebb, ilyen irányú foglalkozásokra a középiskolákban, a főorvos legnagyobb meglepetésünkre azt mondotta, hogy esetleg két év múlva.

— Miért kell ehhez két esztendő?

— Mert hosszú és nehéz feladat lesz rávenni a pedagógusokat a kényes kérdésekre adandó helyes és szakszerű válaszra. Hallatlanul erős gátlásokat leéli leküzdenünk.

Bizony, valljuk be. nem könnyű ezekről a dolgokról sokszor még egymás közt sem beszélni, nem még a serdülőkkel. A szükség azonban sürget, s ha a televízió három adásával nem is tett többet, minthogy néhány gondolatsort elindított az emberekben, az is dicséretes és hasznos.

Adamovics Ilona