Észak-Magyarország, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-25 / 170. szám
Ügyeletes riporterünk jelenti Súlyos sérülés a közúton Robbanó szódásüvegek Borsodi tűzoltók sikere A tegnapi meleghullámban az elmúlt napokhoz képest megszaporodtak a balesetek. A mentőknek gyakran kellett vijjogó szirénákkal sietniük a helyszínre. A legsúlyosabb közlekedési baleset a szerencsi műúton, az ongai elágazásnál történt, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár karambolozott. A motorkerékpár vezetőjét, Horváth József megya- szói lakost súlyos, utasát, feleségét pedig könnyebb sérüléssel szállították a miskolci baleseti sebészetre. A baleset ügyében a vizsgálat tart. Miskolcon, az Ilona és a Szabó Lajos utca sarkán is közúti baleset történt. Egy négyéves kislány csak néhány évvel idősebb testvérének kíséretében igyekezett a strandra. A szülői felügyelet nélkül, haladó két gyerek természetesen nem tudott kellő módon vigyázni, és egy motorkerékpár a négyéves kislányt elütötte. A kislány szerencsére csak könnyebben sérült meg, de a mentők a gyermeksebészetre szállították. Az ügyben a vizsgálat tart. * Több, különös baleset is történt tegnap. Miskolcon, az Arany János utcában egy idős asszony, Tóth Jánosné, Szondi utcai lakos négy szódásüveget cipelt. Az idős asz- szony az utcán elesett és két szódásüveg felrobbant. A szétfröccsenő üvegszilánkok több helyen is megsértették a szerencsétlen asszonyt, akit a Csabai-kapui rendelőintézetbe vittek a mentők. Az üveg Ernődön is sérülést okozott. Itt egy ugyancsak idős asszony esett le a ház lépcsőjéről, szerencsétlenségére éppen üvegek közé. Ugyancsak Ernődön, a vasútállomásnál történt egy másik, eléggé szokatlan baleset: egy fiatalember leesett a lóról, és térdsérülést szenvedett. * A tűzoltókról újra szó esik rovatunkban, méghozzá, az elismerés hangján. Tegnap tartották ugyanis Miskolcon, a Pamutfonoda udvarán az állami tűzoltók országrészi versenyét, melyben Hajdú, Szabolcs és Borsod megye tűzoltói mérték össze tudásukat. Érdekes verseny volt, melynek lényege tulajdonképp abból állt, hogy a vízsugárral célba kellett találniuk. A versenyzők két kategóriában indultak. Az egyikben a tiszaszederkényiek, a másikban a miskolciak győztek, így az augusztusi országos versenyen ez a két csapat képviseli az országrészt. / Napszemüveg vásár Átadás előtt a Misbolc-Nyékládh áza közötti vasűíszakasz Mint már hírt adtunk róla, átépítik Miskolc és Nyéklád- háza között az egyik vasúti sínpárt. A munkával a tervezettnél jóval nagyobb ütemben, s a vállalt időnek megfelelően haladnak. Az új alépítménnyel már elkészültek, lefektették a sínmezőket is. Most az utólagos beszabályoMmnM megállapodás Több éves vita zárult le azzal a megállapodással, amelyet a községek és a mezőgazdasági üzemek közös vízműve létesítésének irányelveiről kötött a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium, valamint az Országos Vízügyi Hivatal. Eddig ugyanis megyénkben is előfordult, hogy megegyezés hiányában ugyanabban a helységben a község és a termelő- szövetkezet, vagy állami gazMA F-menetrendiroda nyílik Miskolc belvárosában A miskolciaknak, a városon átutazóknak régi kívánsága volt: létesítsenek Miskolc belvárosában MÁV-irodát, ahol az utazni szándékozók jó előre megválthatják jegyüket. Most a,MÁV miskolci igazgatóságon közölték, hogy az utazók kívánságának megfelelően — amelyhez nyomatékot adott az Észak-Magyarország e kérést tolmácsoló cikke is —, a Széchenyi utcában, a Borsodi Nyomda volt épületében MÁV rhenetrendirodát létesítenek. Az átalakítással rövidesen elkészülnek, és az irodát várhatóan augusztus végén, szeptember elején át is adják rendeltetésének. Ennek létrehozása sok előnnyel jár: az utazni szándékozó napokkal, hetekkel előbb biztosíthatja jegyét. Más vonatkozásban pedig bizonyos mértékben tehermentesíti a Tiszai, és a Gömöri pályaudvar pénztárait. daság külön vízmüvet létesített. Több helyen pedig azt sérelmezték a termelőszövetkezetek, hogy a vízműtársulások igénybe vettek tsz-kutat, vagy egyéb vízellátó berendezéseket. A megállapodás moát egységes irányelvekben rögzíti a teendőket. Kimondja, hogy külterületi mezőgazdasági üzem külön vízművel gondoskodjék saját vízellátásáról. A községek belterületén levő mezőgazdasági üzemek azonban ivóvízfogyasztásuk arányában — ha nem rendelkeznek saját vízzel —, vízműtársulati érdekeltségi hozzájárulásra kötelezhetők. A megállapodás ismét leszögezi: hogy a jogszabályoknak megfelelően a vízműtársulat által létesített közcélú művek — kút, víztároló, fővezeték stb. — üzembe helyezésük után állami tulajdonba kerülnek, s a fogyasztók az illetékes csatornamű vállalatnak, vagy társulásnak vízdíjat kötelesek fizetni. zásokat és a sínek összehegesztését végzik. Ismeretes az is, hogy a Miskolc és Nyékládháza közötti vonalszakaszt a méterenként 54 kilogrammos sínekkel építik, amelyen a szerelvények 160 kilométeres sebességgel haladhatnak. Az új típusú sínekkel épített vonalszakaszon az első vonat várhatóan augusztus 31-én robog végig. A legújabb hazai olajkút A közelmúltban megkezdték a hazai olajkutatás eddigi legnagyobb mélységű — hatezer méteres — kútjának mélyítését a hódmezővásárhelyi 1. számú fúrási ponton. A speciális műszaki és szervezési feladatokat támasztó munkához egy, a közelmúltban Romániától vásárolt, nagyteljesítményű berendezést használnak. A hatezer méteres mélységben előreláthatóan 250 Celsius fok fölött van a hőmérséklet, ezért olyan iszap- és cement- recepturákat dolgoztak ki, amelyek alkalmazásával ilyen hőmérsékleten sikerrel folytatható a kút mélyítése. ÖÉényeskeÉís, sülycsenkítás - (egyelni „Az elmúlt héten csütörtökön megjelent a Pajtás újság és felhívást intézett a gyerekekhez, hogy a nyári táboroMilyen lesz a szőlőfermés? Más évek időszakához viszonyítva csaknem három héttel fejlettebb a szőlő Tokaj- Hegyalján. Levélzete haragoszöld, a fürtök pedig már most 20—25 centiméteresek. A bogyók átmérője is eléri a másfél-két centimétert. Egyedül a napfényes órák számúval elégedetlenek a vidék termelői. Az átlagoshoz viszonyítva körülbelül 80 órával kevesebb napfényt kaptak a tőkék, s ez észre is vehető a szőlőbogyók cukortartalmán. Az utóbbi napokban változott a helyzet, * igy most már remény van rá, hogy nemcsak mennyiségileg, Iranern minőségileg is jó lesz a termés. záshoz pénzhez juthatnak, ha az üres üvegeket visszaviszik a boltba. A közvetlen szomszédomban van egy hatodik osztályos kisfiú. Tanulmányi eredménye: jeles. Szólt nekem, van-e üres üvegem? Átadtam neki tíz darab különféle üveget, és boldog volt, mert nekik is van tíz darab, igy kap érte negyven forintot.” — így kezdődik Nyékládházáról a megyei NEB-hez küldött levél. A további sorok arról tanúskodnak, hogy a kedves figyelmesség kudarcba fulladt, s végül is fegyelmivel végződött. A kisfiú ugyanis hiába vitte be a nyékládházi 8-as és 7-es számú boltba a saját és az ajándékba kapott üvegeket. Szomorúan közölte az ajándékozóval, hogy a boltvezető nem fogadta el azokat, mondván, hogy nem onnan vásárolta. A levélíró a miskolci munkahelyéről hazaérkezve, személyesen vitte el a tíz sörösüveget. A 8-as számú bolt vezetője közölte vele, hogy csak úgy veszi át tőle, ha 10 üveg sört vesz. Nos, a levélíró nemcsak a boltvezető ön- kényeskedésére hívta fel a figyelmet, hanem olyan gyanújának adott kifejezést, miszerint ebben az üzletben elő-előfordul árdrágítás, megkárosítják a vevőt. A NEB intézkedésére az üzletben több ellenőrzést végeztek. Megállapították; a panaszok többsége fedi a valóságot. Több vásárlásnál követtek el a boltban árdrágítást, illetve súlycsonkítást. A fes- tékárut a megszabott egységárnál magasabb áron értékesítették, így például oxidvö- rös festéknél kilónként 14,60 forint helyett 26,50 forintot, az oxidfekete festéknél 15,60 forint helyett 20,70 forintot számoltak. A Nyékládháza és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet igazgatóságának elnöke B. S.-né boltvezetőt a sörösüvegek vissza nem vételéért, illetve az árdrágításokért és a súlycsonkítá- sokért fegyelmi büntetésben részesítette, és az ez évre esedékessé váló nyereségrészesedést teljes egészében megvonta. Legyen ez az eset, a fegyelmi figyelmeztető és emlékeztető, hiszen tapasztalataink is azt mutatják, hogy nemcsak itt, hanem másutt is el-elzár- kóznak az üres üvegek visszavételétől, és másutt is előfordul árdrágítás, súlycsonkítás. Cs. B. JEGKAU SAJOSENYÉN Az elmúlt esztendőben országos viszonylatban is kiváló eredményeket értek el a sajósenyei dohánykertészek. Az idén sajnos jégverés érte dohányukat. A súlyos jégkárt szenvedett dohánytáblából mintegy négy holdat ki is kellett szántani. U.I BOLT SA.IONEMETIBEN Sajónémetiben, a község új településének lakói kérték, hogy az ő körzetükben is létesítsenek üzletet. A körzeti általános szövetkezet mintegy 300 ezer forintos költséggel még az idén megépíti az új telepen korszerű élelmiszer- és háztartási boltját. GÉPBEMUTATÓ A megyéből húsz mezőgazdasági szakember látogatott el Mátészalkára, ahol a Német Demokratikus Köztársaság legújabb mezőgazdasági gépeit mutatták be. A legnehezebb mezőgazdasági munkát végző gépek megnyerték a szakemberek tetszését. UJ HÁZHELYEK Az elmúlt években több mint harminc családi ház építésére kértek engedélyt a putnokiak. A tanács, hogy elősegítse a magánépítkezéseket, az idén is hetven új házhelyet ad át értékesítésre az OTP-nek. TANFOLYAM A HAZASULOKNAK Ülést tartott a megyei nőtanács végrehajtó bizottsága, ahol az 1969—70-es év népművelési feladatait, valamint hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségek előkészítését tárgyalták meg. Szó volt a nőtanácsok új formájú oktatási tevékenységéről, a nők fórumáról és a KISZ-szel közösen szervezett Fiatal házasok és házasulandó fiatalok című tanfolyamról is. BERREGŐ A BUSZOKON A Miskolci Közlekedési Vállalat augusztus 1-től ber- regőket honosít meg a kalauz nélküli autóbuszokon. Ez jelzi majd, hogy a gépkocsivezető elindítja az autóbuszt, tehát, ha megszólal, sem fel- sem leszállni nem szabad. Mindez — miként Budapesten már évek óta — a gépkocsivezető munkáját könnyíti meg, s a baleset- veszély elhárítását is szolgálja. VESZCSENGÖ A kalauz nélküli autóbuszokon a jövőben piros felírásé vészcsengőkkel találkozunk majd, hogy az utasok bármelyike jelezhesse az általa észlelt veszélyt a gépkocsivezetőnek. ZASZLÖÁTADÁS, csak AUGUSZTUSBAN Hírt adtunk már arról, hogy a lyukói Gagarin ifjúsági szocialista brigádnak ítélte oda a KISZ Központi Bizottsága a vietnami elvtársak által felajánlott zászlót. A zászlóátadásra július 25- én került volna sor. Közbejött akadályok miatt azonban csak augusztusban egy későbbi időpontban tudják megtartani az ünnepélyes zászlóátadást. ÜJ ÉNEKKAR A mádi művelődési otthonban az idén énekkart szerveztek. Jelenleg mintegy húsz fiatal tagja van az együttesnek. Az új énekkart a tervek szerint ősszel bővítik. HARMINCNÁL több ESKÜVŐ Ormosbányán évente harmincnál több esküvőt tartanak. A községben műid népszerűbbek a gondosan előkészített, ünnepélyes K1SZ- esküvők is, ezekből évente hatot-hetet tartanak a művelődési otthonban. MÉREGKEZELÖI TANFOLYAM Szeptember—október hónapban toxikológiai méregkezelői tanfolyamot indít a Miskolc városi KÖJÁL. Az egészségügyi miniszter 1/1969. (III. 18.) számú rendeletében megjelöltek augusztus 15-ig dr. Kígyóssy Lajos járványügyi felügyelőnél jelentkezhetnek, Miskolcon a Baj- csy-Zsilinszky utca 13 szám alatt. NEGYVEN SZÁZALÉK A Cementipari Gépjavító Vállalat munkásszállásán jó eredményeket értek el a fiatalok szakmai továbbképzésében. A szálló lakóinak 40 százaléka vett részt az elmúlt oktatási évben valamilyen szakmai továbbképzésen, tanfolyamon. ELSÜLLYEDT A Silia nevű 'százezer tonnás norvég tartályhajó szer- dán hajnalban összeütközött a Földközi-tengeren egy francia személyszállító hajóval. Az ütközést a tartályhajón robbanás, majd tűz követté. A norvég hajó 39 főnyi legénysége közül tizenkilencet a személyszállító hajó fedélzetére vett. A tankhajó elsüllyedt; legénységének hiányzó húsz tagját keresik. SZEMLÉLTETÉS A balatoni nyári egyetemen csütörtökön, közkívánatnak örvendő témaként, a Balaton történelmi borvidékeivel ismerkedtek a hallgatók. Csopak, Somló és Badacsony szőlőkultúrájának múltjáról, jelenéről és jövőjéről hangzott el előadás. A nyári egyetem „tantárgyát” szemléltető anyaggal is kiegészítették. A hallgatók előadás közben megkóstolhatták a vidék reprezentatív borait. . KIDERÜLT A brüsszeli úszószövetség nagy ünnepséget rendezett a szövetségi edző működésének 25 éves évfordulója alkalmából. Amikor a jubilánsnak —■ aki egyébként kiváló edző — a medencében „tiszteletkört” kellett volna úsznia, kiderült, hogy egyáltalán nem tud úszni. TŰZ ELLEN Amerikai tudósok Los Angelesben 14 olyan növényfajt próbáltak ki, amely tűzben nem ég, hanem csak elszenesedik. Ha meghatározott távközben ültetett ilyen növényekből védősávot telepítenek, ezen a sávon a tűz nem tud áthatolni. Némelyik ilyen növényfajnak amellett olyan hosszú a gyökere, hogy a talaj megkötésére is felhasználható. Az „éghetetlen” növények közé tartozik a rozmaring is. „ ÉSZAK-MAGYARORSZ ÄG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. ti. 15. Központ: 36-152, 16-672, 35-380, 36-57:). Titkárság: 16-686, Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat.: 16-078. Belpolitikát rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067, Sportroval : 16-049. Munkáslevafc lezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: ö Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zs u. 15. Felelő? kiadó: BÍRÓ PETER Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel • Miskolc. Széchenyi i: 15—IV. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint Index: 25055 Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: i SZEMES ISTVÁN