Észak-Magyarország, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-03 / 151. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 Csütörtök, 1969. júíius 3. Sa ját termésből ígérik Tallózás a Magyar Televízió szórakoztató és irodalmi műsortervében 'Pályádat Néprajzi szakkör A TERMÉSZET VILÁGA pályázatot hirdet természet­tudományos ismeretterjesztő cikkek írására. Bármely ki­emelkedő jelentőségű, széles körű érdeklődésre számot tar­tó téma tárgyalható, de külö­nösen kiemeljük: — az egy-egy tudományág közelmúlt fejlődését átfogóan ismertető témákat; — a különböző természet- tudományok határterületi problémáival foglalkozó té­maköröket ; — a pszichológia természet- tudományos módszereit ismer­tető (összehasonlító pszicholó­giai) témákat; — a tudományok kialakuló új szintézisével foglalkozó té­mákat; — azokat a témákat, ame­lyek a természettudományok tanításának szerepét tárgyal­ják a tudományos gondolko­dás fejlesztésében; — a gyakorlattal kapcsolat­ban álló kémiai kérdéseket; — a műszaki tudományok eredményeit érintő témákat és — a hazai kisebb tájegysé­gek ismertetéseit. A pályázat részletes feltéte­leit a Természet Világa 1969. 6. és 7. száma közli. A pályázat jeligés. A cik­keket 5 példányban kell be­küldeni. Beküldési határidő: 1969. szeptember 15. Pályadíjak: 1 db I. díj: 2000 Ft értékű, 1 db II. díj: 1000 Ft értékű és 2 db III. díj: 500 Ft értékű vásárlási utalvány. A Természet Világa szer­kesztő bizottsága Szerkesztőség: Budapest, VIII., Gyulai Pál u. 14. Kovács Károly, Szirtes Ádám és Tahi Tóth László jeleníti meg. Ugyancsak Horvai. Ist­ván rendezi Örkény István szatíráját, A Hanákné-ügyet, amely egy takarítónő nélkül maradt fodrászüzlet „válságát” rajzolja fel sok derűvel. A fő­szereplő ki más is lehetne: Gobbi Hilda. A Tanácsköztár­saság leverését követő napok egy izgalmas mozzanatát dol­gozza fel Örsi Ferenc új tv- játéka, a Legenda a páncél­vonatról. Zsurzs Éva rendezte. Végül az élő magyar írók so­rában Illés Béla érdekes, iz­galmas művét, az Augusztusi halandói látjuk, amelyben 1919 augusztusában kalandos körülmények között menekül­nek a forradalmárok az ellen- forradalmi terror elől. A ma­gyar művek sorában találjuk még Jókai Mór Sárga rózsá­jának Zsurzs Éva rendezte tv- változatát, amely bizonyára Igen széles közönségrétegek ér­deklődésével találkozik majd, és Esztergályos Károly rende­zésében, Egy önérzet története címmel a mártírhalált halt Gelléri Andor Endre novellái­ból szerkesztett játékot. Az élő külföldi irodalmat Sagan Térzenéje képviseli. Az írónő egy különös tartalmú végrendelet kapcsán mutatja be az örökségleső anyagiassá­got. A dráma központi alakja egy negyven körüli özvegy. Ruttkai Éva alakítja. A drá­mát Várkonyi Zoltán rendez­te. Szovjet vendégrendező vi­szi színre Turgenyev Vidéki asszonyság című vígjátékát, a másik külföldi klasszikus mű pedig Balzac híres regényének, a Gobsecknek tv-változata, amely Horváth Tibor rende­zésében pereg majd előttünk. ^smíssEsa A tizenegy tv-játékkal nem merült ki a saját termésű, igé­nyes szórakoztató program. Rényi Tamás és Palásthy György rendezésében tv-komé- dia készül Szerb Antal VII. Olivérjéből, Darvas Ivánnal a főszerepben, tv-előadásban lát­hatjuk majd Suppé A pajkos diákok című művét és Iikrvé Nebáncsvirág című operettjét. Lesz saját kabaréműsor Család ellen nincs orvosság címmel, és már e héten jelentkezik a Fórumkabaré című tarka, szó­Művészayaraló a Mályi-íó partján A MŰM. 102. számú Ózdi Ipari Szakmunkásképző Inté­zel tanulói néprajzi szakkör keretében nagy lelkesedés­sel végzik különféle néprajzi leletek, adatok gyűjtését. Elsősorban nekik köszönhető a nagy iparváros régmúlt­jának felderítése. De szép pásztorgyííjleményük van a környékbeli falvakból is. A bélapátfalvi rózsás edé­nyekből is érdekes és szép kollekciójuk van már. Mizcrák István felvétele Kórus született ! Huszonkét nő, egyforma fe­kete, sima ruhában, azonos alakú fehér gallérral. Nő a kórus vezetője is, s intésére felcsendül egy jól ismert mun­kásmozgalmi dal. Kulturált hang, biztonság a többszólam­ban is. S mindez a parasznyai kul­túrotthon színpadán. A műsorszám után néhány énekkari tag a nézőtéren fog­lal helyet, a tanácstagok kö­zött. Itt ugyanis tanácsülés van, s a kórustagok egy része maga is tanácstag. A szünet­ben Szternai Jánosnét. mutat­ják be, mint olyan valakit, aki illetékes rá, hogy az énekkar­ról szóljon. Szternainé is az énekkar egyenruháját viseli. — Szívesen beszélek erről a vállalkozásunkról — mondja. — Ugyanis ez lesz az első al­kalom, hogy hírt adunk ma­gunkról. — Még nem szerepeltek ide­genben? EZER HOLDNÁL is több volt egy darabban. Kezdődött a töltés szélétől, és lenyúlt egészen a folyó partjáig. Gazdája a fehér hajáról nevezett Kese uraság volt. Ennek a földesúrnak a gorombaságáról sokat beszéltek akkorában a környéken. Egy percig v.em állhatott előtte a cseléd. Sőt olyan eset is megtörtént, hogy korbáccsal húzott rajta végig. Mert ezt az ütleget soha nem felejtette el magá­val vinni. Egyébként is nyáron fehér lovaglóru­hát hordott és zsokésapkát. Ehhez pedig nagyon is jól illett a korbács. A nyári munka már a fűkaszálással megkez-. dődött. Harminc ember állt egy sorban. Elöl fia­mi, huszonöt év körüli legény vágta a rendet. S ahogy pár méter előnyt szerzett, csibukot vett elő, hogy rágyújt. De alig verte ki belőle a ben­ne maradt hamut, amikor a hátamögött meg­jelent az uraság. — Te bugris! — vágott végig nyomban kor­bácsával a fiatalemberen. — Még a többit is fé­kezni mered? A fiatalember szája megvonaglott, de nem szólt. A pipát azon nyomban belecsúsztatta a zsebbe, és munkához látott. A fűkaszálás után a repce, majd az ősziárpa került sorra. Míg végül Péter-Pálkor az igazi aratás következett. Azon a vidéken régi fennmaradt szokás volt, hogy az aratás első napján a gazda, ha kiment az aratók közé, akkor azok szalmakötéllel jelké­pesen megkötözték, hogy a következő évben is jó legyen a termés, súlyosak legyenek a kévék. A gazda viszonzásul szalonnát és bort adott az aratóknak. Csak egyedül a Kese uraság birtokán ■nem volt szabad gyakorolni ezt a szokást. Azon a. bizonyos nyáron azonban mégis történt va­lami. , Már kora délelőtt nagy volt a meleg. Ké­sőbb pedig úgy tüzelt a nap, mint egy óríásko- hó. Ezért az aratók már a reggel harmatjával megcsinálták a szükséges köteleket, hogy nap­közben ki ne száradjon. Még nem volt dél, a vakmelegtől a levegő sem rezdült. Csak a kaszák és sarlók villanása jelezte, hogy miként kerül kévébe a gazdag ter­més. S ekkor a fákkal szegélyezett csapáson, a nagy búzatenger szélén fehér lovaglóruhában feltűnt az uraság alakja. Idegesen lépkedett, Régi aratás munkához láttak. Közben, a még le nem vágott. részből a rekedt hangú fácánkakas lépett elő, majd visszaballagott a búzába — De 'mi ez? — hűlt meg a csőszben a vér. és a megkötözött emberhez rohant. — Méltósá- gos úr! — szólt elfehéredett arccal. Kést rántott elő, és szabdalni kezdte róla a köteleket. Az uraság azonban nem mozdult. Egy nedves búza­szál úgy fonta körül a nyakát, mint valamikor a kegyvesztett pasákét a selyemzsinór. — Méltó- ságos úr! — szólt a csősz ismét, aztán futásnak eredt, hogy jelentést tegyen. Az aratók még nem értek végig a megkezdeti pásztán, amikor a búzatábla szélében egy tiszt­helyettes vezetésével négy kakastollas jeleni meg. — Szerszámokat lerakni! — hangzott az ara­tók felé a szigorú parancs. — A tarló szélén so­rakozó! Az aratók lerakták szerszámaikat, és a kije­lölt helyen felsorakoztak. — A kezdeményező lépjen ki! — hangzott az újabb parancs. Néma csend — Mit gondoltok? — kapott ekkor pisztolyá­hoz a tiszthelyettes. — Talán dísznek jöttünk közétek? Még egyszer mondom, aki a búzaszálat a méltóságos úr nyakára húzta, álljon elől Semmi moccanás. — Na jó — szorította mindjobban pisztolyát a tiszthelyettes. — Akkor hátra arc! Szemben a nappal, guggolás! Karokat magasba! S míg a tiszthelyettes a guggoló sort szemlél­te, négy társa lövésre tartott puskával állt a sor előtt. — Néked mi az a forradás a nyakadtól lefe­lé? — állt meg a tiszthelyettes az élkaszás mö­gött. — Korbácsülés helye — válaszolta az élka­szás, még mindig guggolva. — Ügy látom, jómadár lehetsz. Állj csak fél­re. Majd az őrsön beszélgetünk egy kicsit. Az első gyanúsított kiállítása után a tiszthe­lyettes tovább vizsgálódott. — Te miért kerülöd úgy a tekintetem? — né­zett egy kuszálthajú, tömzsi emberre. — For­dítsd csak felém azt a mocskos képedet. így ni... Most pedig indulj a cimborád mellé. De élénkebben mozogj, mert felfrissítelek! A sor végén egy tizenhét év körüli legénykén állt meg a vizsgálódó szem. — A te ingedre hogyan kerültek azok a piros gombok, mi? Beszélj — markolta meg a tiszt­helyettes az ifjú mellén az inget —, mert úgy szakítom le rólad, mint a rongyot. — Így vettük — mondta a legény alig hall­hatóan. — Szóval így vettétek! Na akkor, mars te is a. másik keltő mellé. Aztán intett a társainak: — Vasat rájuk! Ti pedig — veletfe fejét a gug- golókra — munkára fel! Ronda népség. Az emberek elgémberedett tagokkal fogtak munkához. A tiszthelyettes pedig még megvárta a halottas kocsit, majd ő is távozott. ÖREG ESTE VOLT MÁR. A hegy mögé bu­kott napnak még az uszálya sem látszott. Az aratók keresztekbe rakták a kévéket, és már in­dullak hazafelé, amikor felettük nagy brügéssel elhúzott a fácánkakas. Csobod Árpád — Nem. Varbóiak vagyunk, 3 csak tavaly novemberben alakult az énekkar. Eddig csak otthon léptünk fel, ez az első alkalom, hogy szomszéd falu­ba „merészkedtünk” — mond­ja, s huncutkásan megnyomja az utolsó szó hangsúlyát. Szternai Jánosné a varból nőtanács elnöke, különben egészségügyi dolgozó. Azt mondják, az ő nevéhez fűző­dik az énekkar megteremtése. — Valamennyien szerettük volna. Már régen — helyes­bíti a rávonatkozó információi. — Amint látja, az énekkar .tag­jai 20—40 évesek. Fiatalabbak is voltak, de azok elmarad­tak ... — Kikből tevődik össze » kis társaság? — Van köztünk pedagógus, hivatalnok, fizikai munkás az erdőgazdaságból, óvónő, házi­asszony, s még sorolhatnám. Valamennyien szeretünk éne­kelni, s most nagyon örülünk, hogy végre rátaláltunk Bódi Antalnéra, az énekkar vezető­jére. — Olyan nehéz volt rátalál-' ni? — Nem is hiszi, hogy mi­lyen nehéz. Mi, asszonyok, el­határoztuk, hogy alakítunk egy énekkart. Fellépünk majd helyi rendezvényeken, társa­dalmi ünnepeken, névadókon, esküvő alkalmával, csakhogy nem találtunk vezetőt. A köz­ségünkben nem merték vállal­ni a pedagógusok, s egy to­vábbképzésük alkalmával el­mondották, hogy kórusvezető kellene Varbóra. Bódiné, aki Sajólászlófalván tanít, szívesen vállalta, hogy eljár hozzánk, foglalkozik velünk. Nagyon megszerettük őt, s elmondha­tom, hogyha volt is bennünk lelkesedés az alakuláshoz, a megmaradáshoz, az együttma- radáshoz a kitartást már neki, az ő szívós lelkesedésének kö­szönhetjük. Ügy érezzük, szí­vesen foglalkozik velünk. Azt mondja, érdemes velünk dol­gozni ... — Arra nem gondoltak, hogy esetleg társadalmi teme­tésekre is felkészülhetnének? — Egyszer már volt róla szó. Akkor azt mondták, oda inkább férfikórus kell. Mi szí­vesen vállalnánk azt is, hiszen repertoárunkban már most is komoly, klasszikus számok is szerepel nejt. Ügy gondolom, el­bírnánk színvonalban... A kis női kar kiegyensúlyo­zott, fegyelmezett fellépése joggal támasztotta azt a gon­dolatot bennünk, hogyha tá­mogatják őket, valóban alkal­massá válhatnak minden jelle­gű társadalmi megmozduláson való fellépésre. Varbón olyan kórus szüle­tett. amely megérdemli a na­gyobb figyelmet. A. L. szített „Érdért” típusú fa­panelekből szerelték össze, s az üdülő kialakítására saját erőből mintegy 250 ezer fo­rintot költöttek. A kényelmes szobák mellett főzőfülkék, mosdók és egy korszerű tár­salgó biztosítja a kulturált környezetet. Az összeget a na­gyobbrészt színházi előadáso­kon kívül megtartott rendez­vények bevételéből gyűjtötték össze. A miskolci színészek új nyá­ri nyaralóját tegnap, szerdán délben bensőséges ünnepély keretében avatták fel. A Miskolci Nemzeti Színház művészei a szakszervezeti bi­zottság kezdeményezésére és segítségével tetszetős és ké­nyelmes üdülőt építettek a Mályl-tó partján. Az építkezés három évvel ezelőtt kezdődött és a sivár telep helyén valóságos kis üdülőtelepet létesítettek a mű­vészek. Csak a parkosításra 50 köbméter földet használtak fel és még egy kis, szökőkutat is építettek a parkba. A hat szo­bából álló 12 személyes nyári házat a Sátoraljaújhelyen ké­A napokban tette közzé c Magyar Televízió a III. negyed­év műsortervét, amellyel c másfél milliónál több készüléh előtt ülő, mintegy 5—5,5 mil­liónyi néző igényeit kívánj* szolgálni. A vázlatos műsori minden napilap ismertette Most azt nézzük meg e terv­ben, mik azok a saját alkotá­sok, amelyekkel szórakoztatni, és irodalmi igényeket kívánnak kielégíteni. A szórakoztatás fogalma elég tág, s aligha szorítható műfaji keretek közé. Nem tar­tozik a szórakoztató műsorok kategóriájába, mégsem lehet tagadni, hogy százezrek szóra­kozását jelenti például a Tv Mintaboltja sorozat, vagy pél­dául a Kék fény, millióknak meg a változatos sportműsor jelenti a legfőbb szórakozást. A továbbiakban nemcsak eze­ket hagyjuk figyelmen kívül, hanem a különböző filmsoro­zatokat és egyedi filmeket, a saját készítésű olyan szórakoz­tató műsorokat, mint a rend­szeresen jelentkező Show-hi- vatal, a Könnyűzenét Kedve­lők Klubja, a különféle dzsessz­adások, táncdalfesztivál, l-f-2 műsorok. Ez alkalommal pusz­tán azokat a műsorokat is­mertetjük olvasóinkkal, ame­lyek az irodalmi igényű szóra­koztatást szolgálják, s amelye­ket a Magyar Televízió maga készített, nemcsak közvetít. A három nyári hónapra ter­vezett tizenegy televíziójáték­ból nyolc magyar szerző mű­ve, három külföldi. Az. élő magyar irodalmat képviseli Karinthy Ferenc Víz című drámája, amely egy le- vitézlett, kabinossá lett hajda­ni pólózó emlékezésein át mu­tatja meg az emberi élet öreg­ségbe torkolló folyanvatát. Adám Cttó rendezi, s a sze­replőgárda élén Básti Lajost keil megemlítenünk. Horvai István rendezi Németh László munkáját, a Petőfi Mezőbe- rényben címűt. Ebben a tra­gikus véghez közeledő szabad­ságharc légkörét ábrázolja az író, Petőfit Iglódi István ala­kítja. Gáli István három nem­zedék életét mutatja fel Trip­tichon című novellájában. Eb­ből Mihályfi Imre rendezett tv- játékot. A három generációt rakoztató műsor: Tessék kér- aeznl — ha tudunk, felelünk. Igényes' szórakozást ígér a Nyári esti dal, amelyben ver­sek, jelenetek, sanzonok, tán­cok idézik majd a nyár han­gulatát, egy estét meg a sok­oldalú Sinkovils Imrével tölt­hetünk. Ha még hozzávesszük a budapesti kerületek vetélke­dőjének szeptemberi folytatá­sát, a Vízszintes-függőlegees további adásait, s a Történel­mi lecke című ifjúsági, de mindenkinek izgalmas soroza­tot. amely felszabadulásunk 25. évfordulójára készülve sajátos riportokban idézi fel egy le­tűnt korszak utolsó hónapjait, bátran állíthatjuk, hogy saját stúdióban készült termésből is igen változatos programot kí­nál a televízió. Ha a fentieket még kiegé­szítjük a nem saját készítésű műsorokkal, a sok-sok filmmel, zenei adással, színházi és egyéb közvetítéssel, úgy látszik, a III. negyedév szórakozási kíná­latával — legalábbis mennyi­ség és műfaji változatosság te­kintetében — elégedettek le­hetünk. Jó lenne, ha a minő­ségről is ezt mondhatnánk el majd utólag. (benedek) mint mindig. Kezében az elmaradhatatlan kor­bács. A kaszások felgyűrt ingujjban, izzadt homlok­kal vágták a rendet. Utánuk a nők, ugyanolyan szorgalommal szedték a markot. Tőlük valami­vel távolabb a csősz lépkedett, és a kaszák után elmaradt szálakat tépdeste. A még le nem vá­gott részben rekedt kiáltással fácánkakas hívta a párját. Ekkor a fehér lovaglóruhás férfi, mintha át­vette volna a csősz szerepét, korbácsával csap­kodni kezdte az elmaradt szálakat. Abban a pil­lanatban kaszák, sarlók a földre hulltak, és száz torok egyszerre kiáltotta: „Isten éltesse a mél­tóságos urat! Isten éltessel Kívánjuk, hogy jö­vőre is súlyosak legyenek a kévék!” Aztán elő a nedves kötelekkel, és az uraság máris ott feküdt előttük a, tarlón. Tőle nem messze a korbács. A szokatlan köszöntő után, mintha semmi nem történt volna, az aratók szépen visszamen­tek a helyükre, felszedték a szerszámokat, és

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom