Észak-Magyarország, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-15 / 136. szám
ESZAK-MAGYARORSZÄG 4 Vasárnap, 1969. Junius 15. Hárem töprengés a moziban gött is észre kell vennünk a filmnek esetlegesen olyan mondanivalóját, amellyel a mi társadalmunkban nehéz egyetérteni, és amelyeket a film alkotói éppen az érzelgősséggel ellensúlyoznak, vagy inkább lepleznek. Beszélgető partnerem az érzelmeket fogadta el. És még nagyon sokan, hiszen a filmnek nagy közönségsikere volt. Hasonló módon lehetne még nagyon sok példát felhozni rá, hogy egyes filmeknél az ér- zelmesség, az érzelmekre való túlzott hatás miként takar valamilyen, többségében káros eszmeiséget, s az a nézőréteg, amely a moziban csak a szép képet, a látványos, érzelmes szórakozást veszi észre, lassan magáévá teszi az érzelem mézével, vagy szirupjával magába szívott téves eszmeiséget is. Ez a jegyzet nem alkalmas az érzelmes filmek eszmeiségével kapcsolatos gondolatok szélesebb körű kifejtésére, de mert bevezetőben a moziba járó emberek különböző igényéről és a mozibeli magatartásról is szóltunk, nem mel-; lőzhető az érzelmi hatás feljegyzése sem. Nem kívánjuk az érzelemre ható filmeket száműzni a mozik vásznáról. A jó filmeket! Mert az érzelemre hatás ezt nem zárja ki. De az olcsó hatásvadászat, a könnyzacskókra való apellálás már nem rokonszenves. A film igen sokrétű és sokszínű művészet. Sokfélét kínál, amiben nem elsődlegesen az érzelmek túlcsordulása dominál. De egy moziban vetítik az Elzát, és a Nagyítást, A hallgatag embert és a Tiltott területet. A különböző filmek kedvelői sokszor ülnek együtt a nézőtéren, s a látott kép nem mindegyikük lelkében egyformán rezonúl. Nézzük el, ha valaki elérzéke- nyül egy érzelgős filmnél, de ugyanígy tiszteljük azt is, akinek ez az elérzékenyedés már idegen, vagy éppen a filmnek ez a tendenciája idegesítő. Benedek Miklós wnmUVWWAMWWV/A Illusztrálható-e a lírai költemény? Borsos Miklós rajzói Ady Léda- és Csinszka-verseihez menlálások. Nemcsak bizonyos erotikus képzeteket keltő jelenteknél, hanem a legkülönbözőbb filmmozzanatoknál. A .jó ízlést sértő magatartás, a triviális szavak nyilvános használata, a nemi életre vonatkozó nyilvános megjegyzések, a közszemérmet sértő emberi megnyilatkozások tételes törvényeinkbe ütköző cselekedetek, amelyeket nyilvános elkövetésük esetén minimálisan szabálysértésként kell kezelni, és büntetni. Lehetséges, hogy a mozik sötétje az egyetlen hely, ahol bántódás, a szabálysértési büntetés veszélye nélkül lehet gorombáskod- ni, hangoskodni, egymást zavarni, közszemérmet sértő módon, triviális kifejezésekkel feltűnősködni? Jó lenne, ha hatóságaink módot találnának a mozikban „működő” rendzavarok hathatós megfékezésére. 3 Érzelmek Nem egyforma ízlésű emberek ülnek a moziban. Van, aki szereti az érzelmes történeteket, és van, aki megmosolyogja azokat. Mindkettőnek joga van a Saját ízlése szerint elfogadni, vagy elvetni a filmet, mindaddig, amíg egymás szórakozását nem zavarják ezzel. A közelmúltban az Elza a vadon szülötte című film kapcsán egy idősebb nézővel volt alkalmam beszélgetni. A kritikus véleményével ellentétesen, neki nagyon tetszett a film, mondván: kell olyan történetet is látni, amelynél a néző időnként egy kicsit jól kisírhatja magát. E néző 56 éves hölgy volt. Tiszteljük ízlését, ízlésvilágát még akkor is, ha nem fogadjuk el és például az Elza a vadon szülötte című film kapcsán nem elsődlegesen arra gondolunk, menynyire lehet megszelídíteni egy vadállatot, hiszen a filmen látott oroszlánt legalább másfél tucatnyi oroszlán „játszotta”, hanem arra figyelünk fel, mit sugalmaz a film. A túlcsorduló érzelmek möA mozi százezrek szórakozó és önművelő lehetősége. A moziban -a legkülönbözőbb felkészültségű és igényű emberek találkoznak, nagyon sokszor egyazon filmnél. A moziban vetítenek olyan filmeket, amelyek gyermekeknek szólnak, és olyanokat, amelyek csak felnőtteknek. A mozi kollektív szórakozás, ahol illik tisztelettel és figyelemmel lenni más ember szórakozására is. Ezekről jegyzőnk fel az alábbiakban néhány gondolatot. /. Korhatár Elsőként talán azt kellene megnéznünk, milyen filmhez, kik járhatnak moziba. A magyar mozihálózat nem teszi lehetővé napjainkban még — és nagyon hosszú ideig ezután — a külön gyermekmozik létesítését, ezért aztán ugyanazon a mozivásznon pereg a gyermekeknek szánt meseí'ilm, amelyen a következő előadáson egy idegfeszítő krimi, naturalista eszközökkel élő társadalmi drá- 'ma, vagy éppen szex-jelenetekben nem szűkölködő játék pereg. Az idevonatkozó rendelkezések korlátozzák ugyan egyes filmek megtekintésének lehetőségeit a fiatal korosztályok számára, ez a korhatár-korlátozás azonban teljesen vagylagos és nem egyszer illuzórikus. A 16 és 18 éves korhatár — úgy tűnik — teljesen a véletlenen múlik, s a gyakorlatba# lényeges különbség a kétféle korlátozás között nem fedezhető fel. De maga e korhatári tilalom is sok töprengésre ad' okot. Nagyon sokan a korhatári korlátozás okát kizárólag az erotikum körül kérésije, holott feltétlenül kizárandók a mozilátogatók közül a gyermekek az olyan filmtörténeteknél is, amelyekben nincsen erotikum, de a történet feszültsége, annak egyes fordulatai, a naturalista ábrázolás- mód, különböző kínzás! és véres jelenetek stb. rossz hatással lehetne a serdülők ideg- rendszeri fejlődésére. Az erő-' tikum, mint a korhatári korlátozásnál igen jelentős tényező, a gyakorlat szerint nehezen határolható körül. Nem ritka eset ugyanis, hogy az a film, amely eredetileg 18 éven aluliaknak volt tilos, később már csak 16 éves korhatárhoz kötődött, más film meg, amély korábban.. 16 éves koron felüliekhez szóltak, a későbbiekben minden korosztály számára szabadon megtekinthetővé vált. Pedig a benne levő szex-jelenetek nem enyhültek. Találkoztunk már olyan filmekkel, amelyeknek reklámfeliratán korhatári korlátozás -nem szerepelt, de a filmben hosszú képsorokon jelentkeztek szex- jelenetek, máskor viszont kizártuk a fiatalságot a moziból, mert néhány másodpercre felvillant a vásznon egy félmeztelen nőalak, minden szex-körítés nélkül. Jó lenne pontosan tisztázni, melyik film milyen korosztályú nézők által látogatható, s ezt a korlátozást érvényben tartani a későbbiekben is. Sok vitának vehetnénk ezzel elejét, s nem lenne e téren a napjainkban tapasztalható nem kívánatos káosz. És nem lenne egyes értékes filmek közben éretlen suhancok triviális megjegyzéseitől hangos a mozi nézőtere. 2. Magatartás És már el is érkeztünk egy másik gondolathoz. A mozikban tanúsítandó magatartáshoz. A mozi — mint bevezetőben írtuk — kollektív szórakozás, ahol mindenkinek tisztelnie kell a másik néző igényét, szórakozási vágyát, s lehetőleg u minimálisra csökkenteni az egymást zavaró tényezőket. Az előbb említett nézőtéri hangoskodások, sértő megjegyzések, igen sokszor származnak olyan fiataloktól, akik még éretlenek a látott filmhez, de sajnálatos módon felnőtt néző részéről is igen gyakran tapasztalhatók a filmen látott jelenetekkel kapcsolatos durva, sokszor a közszemérmet sértő hangos megjegyzések, komlegnagyobb bestseller-je, az Emberé a munka és a regény második része az Istené az áldás című könyv. Több novella-gyűjtemény, egy Strinberg-fordítás egészíti ki a sort. A művek szaporasága, az írónő fel- szabadulás előtti termékenysége felcsigázza a riporteri kíváncsiságot: mi történt 45 után? Az írónő már várta a kérdést. Valószínű régi és új barátai, ismerősei többször megkérdőjelezték már a hallgatást. — Református lelkész családból származom. Máig is vallásos vagyok, műveim egy része jól tükrözik ezt. Mivel regényeim többsége kisemberekről, elesettekről vagy haladó történelmi személyiségekről szól, kézenfekvő, hogy hallgatásom nem politikai természetű. Én már a magyar történelem nagy változásának időszakában, 1945-ben is öreg voltam. Lehetséges, hogy az új rend átéléséhez nem volt már elég fürge a szellemem. S persze az igazsághoz tartozik az is, hogy az elmúlt 20 esztendőben hivatalos irodalompolitikus nem nyitotta rám az ajtót. f — Egy tárcája megjelent az 1964-es Lányok Évkönyvében. — A Móra Kiadó levélben kért rá, hogy mint Debrecenismerő, írjak valamit az egyik legszebb mágyar városról. Elküldtem A főnixmadár városa című munkámat. — Az írás friss, hangulatos. Bizonyára akad tarsolyában néhány nyomdaérett, a mának szóló emlék. — Lehetséges, de én félek a visszautasítástól. Vagy két esztendővel ezelőtt az egyik pesti ismerősöm újra kiadásra javasolta a Szabad hazában című, Jósika Miklósról szóló regényemet. A kiadó lektora sok jót írt a könyvről, de a regény újrakiadása nem valósult meg. A tértől, időtől független, tiszta életpéldák, emberi erények mai szemléletünk, s igényeink szerint valóban kissé légüres térben lebegnek. De Szentmihá- lyiné Szabó Mária legtöbb könyvében jelenlevő stílusérték, gazdag cselekmény-vezetés sok meglepetést tartogat azok számára, akik nyomon szeretnének követni egy olyan ellentmondásos iroK ékeden, egy pusztulásra ítélt Mátyás korabeli kastélyban él Szentmihályiné Szabó Mária, a harmincas évek egyik népszerű írónője. Az ódon, repedezett boltívek alatt zegzugos folyosók vezetnek a nyolcvanegyedik esztendejét élő író szobájáig. A jobb napokat látott lak legutolsó tulajdonosa Melczer Lilla volt. Rokonsága kihaltával, áz egykori dzsentri fészket elmagányosult öregek vették birtokukba, vagy inkább a kastély zárta be őket egy-egy szobába, hogy a gyorsan múló időben élő szemtanúkként valljanak a külső világnak az ember és a" ház eggyé öregedésének fázisairól. Mint zenében a szinkópa, olyan a kastély lakóinak kapcsolata a pezsgő faluval; a hangsúlytalan és hangsúlyos érintkezése ez, néha nagyon is szükséges érintkezése, mert Szentmihályiné Szabó Mária múltból átmentett szellemi kincse, a jelentős és jelentéktelen kor- társak ismerete, egy általunk, a fiatalabb generáció által ismeretlen korszak szellemi életének szemtanúja hidat alkothat a türelmes beszélgetéshez. Az írónő apró termetű, valószínűtle- nül kék szemekkel, frisseséggel és szellemi készenléttel. Pedig (ezt az Irodalmi Lexikon is tanúsítja) munkás évtizedek, kötetek tucatjai, műfordítások, cikkek, tárcák ezrei állnak mögötte. Szűkös birodalmát, a bútorokkal, könyvekkel és fényképekkel telezsúfolt szobát, némi röstéllkedéssel mutatja be, s arról beszél, milyen volt egykor ez a munka-műhely, még 1944-ben, amikor a bombázások elől végleg leköltöztek Kékedre. — Romlásnak indult kastély, ódon öregség — mutat magára és környezetére, de ritmusos mozgásával gyorsan ellentmond önmagának. Ezek itt a könyveim. Saját müveim becsülésében nem vagyok pedáns, csak • legjobbakat őrzöm. E gy pillantás a szép kötésű művekre: itt sorakozik egymás mellett a Felfelé, a Szabad hazában, a Lorántfly Zsuzsanna, 'az Appassionáta és a harmincas évek derekának egyik Romok között—romos élet A kékedi író-remete otthonában dalmi korszakot, mint amilyen a két világháború közötti irodalomé volt. Úgy hiszem, a kékedi író-remete ebben a hiearchiában azok között foglal helyet, akik a kor középosztályának ízlésvilágát, az értelmiségi pályán dolgozó nők igényét szolgálták. Szentmihályiné Szabó Mária autodidaktaként lépett a pályára, miként Veres Péter. Az írónő mesélte: a félelmetes tudású, paraszti sorból jött író nem vett róla tudomást, társaságban, kerülte, pedig távolról ismerték egymást. Ma már világos a képlet: Veres Péter nyilván azért neheztelhetett a népszerűségben fürdő írónőre, mert a kapa mellől (mint falusi pap-lány, aprócska birtokon kezdte meg felnőtt életét) a paraszti sorsnál fényesebb miliőbe vezetett írói útja. A z írónő erre azt válaszolta: arról a környezetről maradtak fenn élményei, amelyben élt; atyai nagyapja és barátai paplakokban beszélgettek a világ folyásáról, ott értékelték a 148-as szabadságharc bukásának okait, a kiegyezést. Az tagadhatatlan, hogy a szülői háznál kialakított politikai értékrend határozta meg az írónő tevékenységét. Sok minden megfordul az ember fejében egy-egy zsúfolt, élménydús beszélgetés alatt. Szentmihályiné Szabó Mária szobájában minduntalan az a kérdés foglalkoztatott, hogy miképpen lehet legyőzni az elhagyatottságot. Az írónő életének nagy ajándéka, meghitt élettársa, a férje még a hatvanas évek elején a kelj ed i domboldalba költözött. Rokonai Erdélyben élnek. Van egy egészen közeli unokahúga, aki irodalmunk megbecsült személyisége, de ő, ha lehet szóra sem érdemesíti a harmincas évek regényíró csillagát, s aki ma ezzel a rokonsággal nem dicsekszik. A falu és vezetői szeretik a szerény, csendes éle,tű írónőt, aki meglepően tájékozódott a világ eseményeiről, mert egyetlen, s egyedüli társa az Örökké zsongó tranzisztoros rádió. A nyolcvanegy esztendős írónő, akinek fénykorában német, holland angol nyelvre is lefordították regényeit, két világháborút ért meg. Első munkáit 1918-ban publikálta, az utolsót 1964-ben. Szinte elképzelhetetlen, hogy a sokat látott, tapasztalt asszony em- ’éktárában ne akadjon néhány olyan epizód, amelyet a mi nemzedékünk él- értékesíteni, gyümölcsöztetni ne tudna ... Párkány László tan és sugallálos szabatosággal beszélő költeményeihez. Ady gyakori és kedves szava a hajó, a csolnak, a vitorlás ... S az ezzel összefüggő igékkel, képekkel az élet iram- lását, a szüntelen folyamatot, s ugyanakkor az emberi küzdelmet idézi föl. Nos, Borsos rajzain nem egyszer hajó és csolnak nélkül is „csónaksze- rűen” és „evezés-szemen” hajlanak és mozognak az emberalakok .. Ady elmélkedő-szemlélődő, a külvilág ihletéseit is mindig mélyen magába tekintve visz- szaadó költő volt. Ennek megfelelően Borsos rajzai többnyire homályban hagyják a szemet, a tekintetet, az ember- alakok befelé vagy egymásra néznek, nem az olvasóra!. ■. Némelyik rajzra külön is fel szeretném hívni a figyelmet. A fehér csönd-höz készült illusztráció sejtelmesen-konk- rét, finoman hajló vonalai a vers első sorát keltik életre, a mozgást: „Karollak, vonlak s mégsem érlek el” ... A Lédával a Tavaszban illusztrációja az ébredést, a még zsenge, tiszta, épp hogy csak élni kezdő életet és szerelmet fejezi ki „poéta-ceruzával”, azi, amiről maga a vers így beszél, sóvárog: „Az ő testét, s az enyémet is, Óh. Tavasznak sokfajta nedve, Száguldjatok be vetekedve.................Legyünk a Tavasz gyermekei, Kik arcukat vetik az Égnek, Kik nedvesek s mégis elégnek". Gondolta volna-e valaki, hogy ezt, éppen ezt — „meg lehet rajzolni”?!... Ellentétes párja ennek a Két szent vitorlás „törött hajókat” idéző-igéző rajza, mely olyan tökéletes, olyan kikerekített, pontos — pontos a lényeg kiemelésében, nem a részletek elaprózásában 1 —, mint valamely költői kép egy Tóth Árpád-versben ... A Valaki útravált belölünk illusztrációja nem a verset ^„rajzolja meg”, hanem a verset í életrehívó lélektani helyzetre, {magatartásra utal: a számadási sát — a végsőt — készítő (vagy {épp most elkészített) emberire... Tanulmány-terv is le- f hetne egy síremlék-szobor- ]j hoz.... f Ennek a Léda-vers illusztrá- c dónak ellentéte — mint ahogy fa két nő is más-más típus volt { — az egyik Csinszka-versé: \ Az elhagyott kalóz-hajók-hoz f készült rajz Adyt, a napsuga- í ras ifjút, a szárnyaló „pacsirta- í álcás sirályt” röpiti fel való- t Sággal (de persze, nem nalu- íralisztikus „hűséggel”!): „Haj- J nalodik s végre: az én hajó-’ lmon, Az igazin, szállók virágig fedetten. Nem ismerek a vén, {elszánt kalózra, Hurrák, vá- f gyak pompás legénye leltem ... J... Tűz-szememen bekacag a iNap: Sohse látott, csodábbat <• J hajónál, Sohse látott hajóst {még hajnalibbat."... { Végül hadd szóljak, az Őrizzem a szemed-hez készült rajziról, mely sorsláttató erővel, de I gyöngéd vonalakkal sűríti {egyetlen képbe a csüggedést és fáz élniakárást, a „földi” és az C„égi” szerelmet, „világok pusz- I tulását” s „az Ember szépbe {szőtt hitét”!... , Az a líé/í«oás/n.eroda■ lom és a rajzművészet, a lírai J vers és az illusztráció, Ady köl- {tői világa és Borsos Miklós j újjáteremtő alkotói szerénysége f s öntudata között történt a (Léda- és Csinszka-versek gyűjteményének megjelentetése al- {kaiméból — arra is jó. hogy fhirdesse: Ady nem „avult el", ‘pina is „modern”, sőt, a legmo- ' dernebb költőnk, hiszen ő tu- Jdott, élt ál és tárt fel legtöb- • bet az Emberről... — Aki nem i érzi ezt a versekből ■- prózai ! méltatásokra pedig -ükét”, {úgy véljük: elhis: torsos ‘Miklós rajzainak’... 1 Gyárfás Imre Lehet-e jó rajzot, fametszetet készíteni olyan -vershez, olyan versről, melynek „tartalma” szinte „megfoghatatlan”? Hiszen nem külsőséges cselekmény alkotja e tartalmat, hanem érzés- és gondolatfolyamatok, olykor sejtések, hangulatok, érzékietek és kápráza- tok csupán ... Meggyőződtem azonban, hogy lehet. Borsos Miklósnak, főleg szobrászként számontarlott nagy művészünknek rajzai győztek meg. Ezeket ő ahhoz az Ady-kiadáshoz alkotta, mely a Léda- és Csinszka-ver- sélc gyűjteménye, s az év elején, a költő halálának ötvenedik évfordulójára jelent meg, méltó és vonzó emlékezésként. Ezek a rajzok: remekművek, s éppen ezért: jó lírai vers- illusztrációk. Kilenc Léda-ver- set és három Csinszka-verset kísér és elevenít meg Borsosrajz. A tizenkét kis remekmű közül hetet egészen kimagaslónak is bátran merek nevezni. Miért lehettek Borsos Miklós rajzai méltó társai Ady verseinek, miért érezzük, hogy ezek a rajzos „kísérők” a versekkel egyenlő értékű, sőt nélkülük is teljeset nyújtó, önálló művészi alkotások? Mindenekelőtt Ady egész költői világának alapos ismeretében, átélésében Eogantalc. Nem csupán egy-egy kiválasztott verset illusztrálnak, hanem ennek „ürügyén” rajzi eszközökkel érzékeltetik ízt az egész sajátos és egyéni — s ugyanakkor mélyen közösségi — látásmódot, mellyel íz Ady-költészet ajándékozott meg bennünket. Továbbá azért, mert az illusztrált vers hangulatát, legfontosabb sorát ■agy részleteit elevenítik meg. (légül pedig azért, mert mind- ízt ezek a rajzok rendkívül kevesen, leheletfinom vonalakkal, egyszerűen, bonyolultság léikül teszik — úgy, ahogyan íz illik Ady számunkra már .eljesen érthető, mindig nyílGyeniiclilinroin °^;nd! máig szeretem a képekkel, rajzokkal díszített szépirodalmi műveket. Természetesen csupán akkor, ha a kiadványban a legmagasabb rendű irodalomhoz vele egyenlő értékű és együttérző grafikai, képzőművészeti alkotások társulnak. Az ilyen szövetkezést mindig egészségesnek és zavartalannak éreztem. Sohasem jutott eszembe, hogy a két művészeti ág bármelyike is „feláldozta” volna a maga elvont „tisztaságát” a másiknak a kedvéért, „másodrendűvé” vált volna társának „megalázó” szolgálatában, lemondva „öntörvényeiről”. Nem fölösleges erre az önvallomásra szót vesztegetni. Hiszen számosán akadnak — s nemcsak a különböző művészek, de az egyszerű (s még- inkább a sznob) műélvezők, a nagyközönség körében is —, akik ezzel ellentétes véleményen vannak. Azt hirdetik, hogy csak az „abszolút”, a minden „irodalmisúgtól”, tehát mondanivalótól, valóságtartalomtól független „tiszta” zenének, festészetnek, szobrászatnak, grafikának, filmnek van igazában értéke, sőt, pusztán létjogosultsága is. Hogy például irodalmi művekhez illusztrációkat készíteni: ugyanolyan reménytelen és szinte természetellenes vállalkozás, mint — a fából vaskarika ábrándja ... Nem érdemes (és e kis cikk keretei sem teszik lehetővé) vitába bocsátkoznunk az ilyesféle — időnként eltűnő, majd jellegzetesen újra fel-felbukkanó — nézetekkel. Elég, ha arra utalunk, hogy szinte a művészetek egész története tanúskodik irodalom és zene, irodalom és képzőművészet, zene és képzőművészet termékeny kölcsönhatásairól. Ám azon magam is tűnődtem, hogy valójában illuszt- rálható-e a lírai költemény. «WJVA W.,JVW'^M.”ÄWU
