Észak-Magyarország, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-01 / 124. szám

Eredményes tárgyalások a magyar—osztrák kapcso­latok fejlődésének jelen­tős és örvendetesen eredményes állomása volt az az öt nap, amelyet Fock Jenő miniszterelnök és kísérete a héten Ausztriában töltött. Vi­szonyunk a nyugati szomszéd­dal immár sok év óta korrekt és zavartalan. Fock Jenő miniszterelnök látogatásától már előzetesen is sokat várt a közvélemény és most, hogy tárgyalásainak eredményei közismertté vál­tak, teljes elégedettségünket fejezhetjük ki. A megbeszélé­sek két témakörét külön is kiemelhetjük: a magyar—oszt­rák gazdasági kapcsolatokban tett előrelépést, valamint az európai béke és biztonság ér­dekében kifejtett állásponto­kat. Mindkét vonatkozásban olyan sikereket mutat fel a ta­lálkozó, hogy nemcsak a ha­zai, de a nemzetközi figyelmet is felkeltette. « gazdasági együttműkö­désben szemmel látha­tóan a kölcsönös elő­nyökre való törekvés vezette a feleket, amikor egy 50 millió dolláros magyar timföld-szállí- tási üzlettel szemben az osztrák fél ipari berendezések pro­dukálására vállalkozott. A már eddig is összekapcsolt villa­mosenergia-hálózat mintájára javasoltuk, hogy hasonló köz­vetlen összeköttetést létesít­sünk kőolaj- és földgázvezeték­rendszereink között. Fock elvtárs tárgyalásai so­rán nagy nemzetközi figyelem kísérte az európai béke és biz­tonság kérdéséről szóló véle­ménycserét, nevezetesen az európai biztonsági értekezlet ügyében elfoglalt állásponto­kat. Elégedettséggel és meg­nyugvással vehetjük tudomá­sul, hogy íx magyar és az oszt­rák álláspont két lényeges alapkérdésben megegyezik, a konferencián való részvételt nem szabad feltételekhez köt­ni, továbbá aktívan kell tevé­kenykedni a tanácskozás elő­készítése érdekében. Különböző társadalmi rend­szerű országokról lévén szó, nem tekinthető meglepetésnek, hogy a nemzetközi helyzet ••megítélésében vannak véle­ménykülönbségek is. E vonat­kozásban említésre méltó, hogy a magyar kormányfő kifejtet­te álláspontját a német kér­désről. Mint mondotta, • ha az NSZK teljes mértékben elis­merné a Német Demokratikus Köztársaságnak, mint önálló államnak a létét, akkor az európai biztonsági konferencia előtt álló feladatok jelentős ré­sze már megoldottnak lenne tekinthető. M iniszterelnökünk és a kí­séretében volt személyi­ségek eredményes tár­gyalásokat folytattak Auszt­riában. Aligha túlzott az a fel- tételezés, hogy ennek nyomán a magyar—osztrák kapcsola­tok megélénkülésére lehet szá mítani nemcsak a gazdaság­ban, hanem a politikában és a kultúra területein is. ViLAd PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! SS­A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXV. évfolyam, 121. szám AUA: 1 FORINT Vasárnap. 1969. június 1. Fock Jenő visszaérkezett ausztriai látogatásáról Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, aki az osztrák kor­mány meghívására — felesége társaságában — hivatalos lá­togatást tett Ausztriában, szombaton délután visszaérke­zett Budapestre. Megérkezése után Fock Jenő a pályaudvaron adott rövid nyilatkozatában egyebek kö­zött a következőket mondotta: — Nagy várakozással indul­tunk el Ausztriába, hogy Klaus kancellár két évvel ezelőtti magyarországi látogatását vi­szonozzuk. Most a látogatás befejeztével azt mondhatom — és szívesen mondom —, hogy az ötnapos látogatás kellemes is volt, s úgy érzem, hasznos is. Természetesen a konkrét eredmények majd később mu­tatkoznak meg. Ez a látoga­tás — várakozásom szerint — mindenki előtt világossá teszi azt, hogy Ausztriával minden szempontból erősíteni, bővíte­ni kívánjuk kapcsolatainkat. A két kormányfő megbeszé­léseiről záróközleményt adtak ki, amely a hivatalos tárgya­lás eredményeit rögzíti és a kétoldalú kapcsolatok tovább­fejlesztését húzza alá. A köz­lemény a továbbiakban nem­zetközi kérdésekkel foglalko­zik. iiittii Iillisi nyilatkozata a nemzetközi tanácskozás előkészítő bizottságának befejező ülésszakáról A kommunista és munkás­pártok június 5-én Moszkvá­ban kezdődő nemzetközi ta­nácskozásának előkészítő bi­zottsága pénteken, a szovjet fővárosban befejezte munká­ját. Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, az előkészítő bizott­ság munkájában részt vevő magyar küldöttség vezetője, válaszolt Hável Józsefnek, az MTI és Nemes Jánosnak, a Népszabadság moszkvai tudó­sítójának kérdéseire: az aláb­biakban közöljük Komócsin Zoltán nyilatkozatát. KÉRDÉS: Hogyan érté­keli Komócsin elvtárs a kommunista és munkás­pártok tanácskozását elő­készítő 15 hónapos itlö- ‘sTakot és az előkészítő bizottság most befejező­dött moszkvai üléssza­kának eredményeit? VALASZ: Ismeretes, hogy a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának előkészítése a múlt év február­jában, a Budapesten megtar­tott konzultatív találkozóval kezdődött meg. A tanácskozás előkészítő bizottsága 1968 no­vemberéig Budapesten több ülést tartott. A budapesti találkozókon be­ható véleménycsere folyt a testvérpártok között, amelynek egyik fő feladata az volt, hogy közös tervezetet készítsen a nemzetközi tanácskozás elé. E véleménycsere keretében nagy lépést tettünk az egyeséges ál­láspont kialakítására, és jelen­tős haladást értünk el a test­vérpártok egy részével fenn­álló nézeteltérések csökkenté- összefogás kilátásai összeha- sében, illetve leküzdésében. sonlíthatatlanul jobbak, mint A nemzetközi tanácskozás (Folytatás a 2. oldalon) elé terjesztendő fo dokumen­tumtervezetet egy munkaeso- I------------------------------------­p ort készítette elő, amely Bu­dapesten működött. Ez év már- I ciusában, pártunk javaslatára, I a testvérpártok egyhangú aka- | rátának és elhatározásának megfelelően, Moszkvában foly­tatódott az előkészítő munka. Ez fejeződött be az előkészítő bizottság mostani, május 23— 30. közötti ülésszakán. Az előkészítő bizottság mun­kájában részt vett testvérpár­tok képviselői nagy feladatot oldottak meg. Többször Is, részletekbe menően megvitat­ták a fő dokumentumterveze­tet, és a testvérpártok köz­ponti bizottságainak állásfog­lalásai után most alapul elfo­gadták és a nemzetközi ta­nácskozás elé terjesztik azt. Az előkészítő bizottság ala­pul elfogadta és a nemzetközi tanácskozás elé terjeszt még három fontos dokumentum­tervezetet: a vietnami nép harcával való szolidaritás nyi­latkozatát; a világ népeihez intézendő békefelhívást; vala­mint a Lenin-centcnárium megünneplésére felszólító ál­lásfoglalásnak tervezetét. A testvérpártok túlnyomó több­ségével együtt mi is azt vall­juk, hogy a fő dokumentum- tervezet teljes mértékben meg­felel a múlt év februárjában, a budapesti találkozón a nem­zetközi tanácskozásra közösen elfogadott napirendnek: „Az imperializmus elleni harc fel­adatai a jelenlegi szakaszban és a kommunista és munkás­pártok, valamint az összes an- tiimperialista erők akcióegysé- ge”. KÉRDÉS: Eszerint az Pedagógusokat köszöntöttünk „EGS” (ELÉGSÉGES) A MI ISTENÜNK ... A közismert diákfohász nyomán támadt gondolatok el­visznek minket a még közismertebb jelszavakig: kihúzom a nyugdíjig, csak semmi beleavatkoz-ás, intézzék a fejesek. Hol és mikor alakul ki ez a kisszerű, elégséges magatar­tás? Erre válaszol a publicista. (4. oldal) FATALIZMUS ÉS FELELŐSSÉG Emberekről, emberi sorsokról van szó, olyan feladatok­ról, amely soha meg nem szűnő figyelmet és felelősséget követel mindenkitől, dogozótól és vezetőtől egyaránt, mert a nemtörődömséget tragédia követi. (5. oldal.) előkészítő munka tő eredménye abban ftssze­gczlietö. hogy elkészül­tek a fő okmánytcrvczc- tek? LEGFELSŐBB FOKON ELUTASÍTVA Tanulságot ígér az írás, amikor bemutatja egy modern, új ház fedele alatt lakó hat pereskedő fél őrlödését, a nap­ról napra elmérgesedő helyzetet, a fokozódó gyűlöletet, amit bírói úton már igen nehéz rendbe hozni. (7. oldal.) CSÓK ÉS SZÉPSÉG Honnét származik a csók? A keletkezéséről szóló ismere­teket foglalja össze a kutató és közben több meglepő meg­állapítást, észrevételt tálal az olvasó elé. (9. oldal.) VÁLASZ: Mi a magunk ré­széről az egész előkészítő mun­kafolyamat nagy jelentőségét abban látjuk, hogy fokozatosan, lépésről lépésre előrehaladva egyre erősebb lett az egység­re való törekvés a kommunis­ta és munkáspártok között. Ennek során kifejezésre jutott a testvérpártok egységes aka­rata az antiimperial ista harc egyéb erőivel való szorosabb együttműködésre. A tévedés veszélye nélkül még azt is állíthatjuk, hogy a tizenöt hónapos előkészítő munkának — egyébként, min­den mást megelőző — legna­gyobb eredménye, amiért ér­demes volt időt áldozni és erő­feszítéseket tenni az, hogy ma a nemzetközi munkásmozga­lom egysege erősebb, a közös A XVIII. pedagőgusnap elő- napján, szombaton szerte az országban ünnepségek voltak. Az iskolákban a tanulók, a szülői munkaközösségek, párt-, állami és társadalmi szervek köszöntötték a nevelőket A miskolci ünnepség Borsod megye és Miskolc város alsó- és középfokú tan­intézetekben működő pedagó­gusaink központi ünnepsége szombaton kora délután volt a szakszervezetek megyei szék­házának klubjában. Eljöttele az ünnepségre a párt-, állami és társadalmi szervek vezetői, ott volt dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára. Havasi Béla, a Miskolci városi Párt- bizottság első titkára, dr. La­dányi József, a Borsod megyei Tanács vb-elnöke, dr. Fekete László, a Miskolci városi Ta­nács vb-elnöke, Tóth József, az SZMT vezető titkára, Ha­vasi Béla, a KISZ megyei Bi­zottságának titkára, valamint a XVIII. pedagógusnapon ki­tüntetésben részesült alsó- és középfokú intézményekben dolgozó nevelők. Azary Zoltán, a Pedagógu­sok Szakszervezete Borsod me­gyei Bizottságának titkára nyi­totta meg az ünnepséget, majd egy úttörő Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című ver­sét mondta el, Bíró Katalin pedig Bartók románcát adta elő zongorán. Ezt követően Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront Miskolc városi Bi­zottságának titkára mondott ünnepi köszöntőt. Szólt a pe­dagógusok áldozatvállalásáról, értékes, eredményes munkájá­ról, és az őket körülvevő álla­mi és társadalmi megbecsü­lésről. Hangsúlyozta, hogy ez az ünnepség a Borsod megyé­ben működő 5 és fél ezer neve­lőnek szóló köszöntés, de ter­mészetesen a legnagyobb ér­deklődés és kiemelt tisztelet azoknak szól, akik most veszik át /(itüntetéseiket, és akikkel együtt Borsodban 342-re, Mis­kolcon 177-re emelkedik a ki­tüntetett nevelők száma. Az ünnepi köszöntőt köve­tően a Borsod megyében mű­ködő nevelőknek dr. Ladányi József, a miskolciaknak dr. Fekete László adta át a kitün­tetéseket. Kitüntotctt pedagógusok A pedagógusnap alkalmából — mint már jelentettük — Budapesten vette át a kiváló tanár kitüntetést Szabari Sza- niszlóné kazincbarcikai nevelő és Károly Gyula, a miskolci 4. sz. Általános Iskola tanára, a kiváló tanító kitüntetést Rusz- kay Sándor bódvaszilasi álta­lános iskolai igazgatóhelyettes, a kiváló óvónő kitüntetést pe­dig Gintner Józsefné tokaji vezető óvónő. Miskolcon a szombati ün­nepségen a következők vették át kitüntetéseiket. Az oktatás­ügy kiváló dolgozója kitünte­tést kapta a Borsod megyei nevelők közül Merész Pál se­UMztatásikGöriiprszágílan Négy napon belül 65 embert tartóztattak le Athénben és Szalonikiben és ebben a szám­ban nem szerepelnek a tarto­mányi székhelyeken feltehe­tően ugyancsak letartóztatott királypárti személyek — je­lenti Athénből az AFP hír- ügynökség. Ismeretessé vált. hogy a nyugalmazott táborno­kok letartóztatása, amelyet csak háromnapos késéssel, pénteken jelentettek be, nem volt elszigetelt jelenség. Az Athén környékén foganatosí­tott 65 letartóztatás jobbolda­li politikai beállítottságú, ro­yalista köröket sújtott, közöt­tük nyugalmazott tábornoko­kat és ezredeseket, valamint aktív katonatiszteket és rend­őrtiszteket. Pénteken este arról érkezett hír, hogy négy ismert újság­írót vettek őrizetbe Athénben. Közülük ketten úgynevezett „szabadúszók” voltak, a másik kettő pedig nagy példányszá­mú athéni lapok munkatársa. rényfalvi általános iskolai igazgató, Hornai László sátor­aljaújhelyi általános iskolai tanár, Boldizsár Eszter felső- gagyi iskolavezető, Hajdú Ist­ván sárospataki középiskolai szakfelügyelő, Simon István, a Miskolci járási Tanács tanul­mányi felügyelője, Szalay Lászlóné vattai szakfelügyelő, Anger Árpád a megyei ta­nács tanulmányi felügyelője, Kuik Károly tiszapalkonyai általános iskolai igazgató- helyettes, Kónya István, az ózdi városi művelődésügyi osz­tály gazdasági felügyelője, Zemlényi Belőné szerencsi ta­nító, Vaszil József módi ta­nár és Károlyi Gizella szikszói tanár. A miskolci nevelők kö­zül az oktatásügy kiváló dol­gozója kitüntetésben Vass Ivánná, a 12. sz. Általános Is­kola tanára, Ivády Vilmos, a 4. sz. Általános Iskola tanára, Schmidt Fcrencné az 1. sz. Ki­segítő Iskola gyógypedagógiai tanára, Angyal Istvánná, a 37. sz. Általános Iskola tanítója és Kovács Marianna Márta, a Kossuth Gimnázium igazgató- helyettese részesült. Miniszteri dicsérő oklevelet , kapott a megyeiek közül Batta Dczsöné ti szakarád-nagyhomoki tanító, Barthalis Jánosné ózd-bánszál- lási vezető óvónő, Páricsi Vik­tor sátoraljaújhelyi gimnázi­umi igazgatóhelyettes és Csé- pányi Bcláné arlói tanár. A miskolciak közül Sztrikinácz Mátyásné, a Herman Ottó Gimnázium tanára és Szabó Istvánná, a selyemréti óvoda óvónője. Végül kiváló dolgozó kitüntetésben részesült a me­gyéből Gyöngyösi Ernő sá­toraljaújhelyi hivatalsegéd, Vincze Sándorné alsózsolcai élelmezésvezető, Ambrus Lász­ló baktakéki hivatalsegéd és Gál Gyuláné emődi hivatalse­géd. A miskolciak közül Pál Józsefné, a Központi Leány­kollégium szakácsnője és dr. Kovács Dezső, a Kilián György Gimnázium gazdasági vezetője. ^ A kitüntetettek nevében Károly Gyula, kiváló tanár címmel kitüntetett nevelő mondott köszönetét és tett ígéretet a további jó munká­ra. Ezt követően a megye és a város, valamint a pedagó­gus-szakszervezet megyei ve­zetői fogadást adtak a kitün­tetett nevelők tiszteletére. (lun) Épül a miskolci sportcsarnok

Next

/
Oldalképek
Tartalom