Észak-Magyarország, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
Vasárnap, 1969. május 4. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG Az anyaság ölön Mit éreztek eddig dolgozó asszonyaink az anyaság öröméből ? Háromhónapos pici, szinte még öntudatlan csecsemőt gondozhattak, majd amikor már a gyermek értelme bontakozni kezdett, az anya helyett idegen figyelte életét. Az anyának csak az estétől reggelig alvó kicsi jutott. A 600 forintos gyermekgondozási segély, mint az újabb szociális juttatás igénybevétele, most kezd elterjedni. Felkerestünk két mamát.. Mit szólnak ők, a legilletékesebbek? Hogyan rendezik be otthoni életüket? Hogyan hasznosítják a hosszú szabadságot? Ha valaki örül, az cu vagyok! Miskolcon, a Martintelep szélső házainak egyikében lakik a villamosvezetőnő. Még csak 26 éves, s most a harmadik gyerekkel maradt otthon. — Sokan még meg is szóltak a telepen, hogy minek ennyi gyerek — tört ki belőle elsőnek a láthatóan szívére vett pletyka. — Pedig mi is hatan voltunk testvérek... Nem mondom, hogy olyan nagy családót szeretnék, de három, az ugye nem sok? — Jó hallani, hogy ilyen fiatalon, megfontolt anyává érett. Akkor szórakozásra nem is nagyon jutott eddig ideje. — Dehogynem. Férjemmel együtt KISZ-tagok voltunk a vállalatnál. Minden rendezvényen ott voltunk. Még szerepeltem is. A szomszédban lakik az édesanyám, olyankor otthagytuk a gyerekeket. Amíg kettő volt. Ezzel a harmadikkal vége a KISZ-életnek. De már ki is nőttem belőle... — Meddig veszi igénybe a gyermekgondozási szabadságot? — Végig. Ha valaki örül neki, az én vagyok. Az első kettővel igen sokat kellett fizetésnélkülit kérnem. Ez a 600 forint sokat segít. Ne nevessen ki A kicsi éppen alszik a szobában, nem zavarjuk. A konyhában beszélgetünk, hogy az anyuka az üveges ajtón szemmel tarthassa az udvaron játszadozó másik két gyereket. Nekik is nagyon jó, hogy a mama itthon van. — Alig merem megkérdezni, maradt-e valami szórakozásra? Jut-e ilyesmire idő? Az anyuka mosolyog. A tűzhely előtt, kisszéken ül, kezével összekulcsolja térdét. — Ne nevessen ki, de a Rejtő-könyvek a legkedvesebb szórakozásom. Tudja, ilyenkor olyan olvasmány kell, amelyik teljesen és könnyen, gyorsan kikapcsol, szórakoztat. — Mikor jut rá ideje? — Így, hogy itthon vagyok, egészen más a munkarendem. Délelőtt megfőzök, kitakarítok, délután leteszem aludni a gyerekeket, s utána van egykét órám. Két újság is jár, azt is átnézem. Ugyanis még se rádiónk, se televíziónk nincs. Ezt a házat magunk vásároltuk. Erre kellett eddig a pénz. De azért néha — sőt hetenként többször is nézzük a tv-t szüleimnél. Sajnáltam rcogelentc Szentpéteri-kapui új lakótelep. A ház, ahol a gyógyszerész mama lakik, fenn van a teraszos partoldalon. Még nehéz erre a közlekedés gyalogosan is. A csengetésre zavart fiatal- asszony nyit ajtót. — Ó, éppen festés van! — Ne zavartassa magát, hi- szén éppen arra vagyunk kíváncsiak. hogyan, mivel telik a szabadság. Helyet keresünk a felgöngyölt szőnyegek közt, s csakhamar eloszlik a zavar. A gyógyszerésznőnek második gyermeke hozta ezt a szabadságot. — Nem panaszkodhatom a bölcsődére, igazán nem — mondja —, de a csecsemő szempontjából feltétlen előnyösebb, ha az első évet az anya mellett tölti. Egyéves koráig feltétlen vele maradok ... A legrosszabb volt az első gyereknél, amikor költeni kellett. Ügy sajnáltam reggelente. A kisfiam annyit alhat, nyugodtan, amennyit akar. S ez nagyon fontos. — És a gyerekkel való kapcsolat. — Az külön szempont. Néhány hónap után már igényli a gyerek, hogy foglalkozzanak, játszanak vele. S ez, őszintén szólva nekem legalább olyan örömet okoz majd, mint a kicsinek. Amit lehet, házilag — 'Anyagilag mit jelent az, hogy itthon marad? — A fizetésem 2700 forint körül volt. Most csak 600 lesz —, de tudja, más az, ha az ember nyugodtan itthon gazdálkodik, jobban ki lehet jönni a pénzből. A vásárlás is másként zajlik reggel, mint este hazafelé jövet, futtában. A férjem fizetése is alig több 2000-nél, de azért végig igénybevenném a 3 évet, csakhogy ez a lakás szövetkezeti. Így megért, ugye? Ismét rátér a festésre. — Most hogy itthon vagyok, ilyesmibe is bele mertünk vágni, mint ez a festés. Ugyanis a férjein fest. Ráérünk, ez is spórolás. Különben is sokat barkácsol, dísztárgyakat a lakásba, s ami szükséges. Ha dolgoznék, ő sem érne rá, mert nekem kellene segítenie. — Szórakozás? A háta mögött levő könyvtárra mutat. — A vastagabb és több kötetes regényeket mostanra tartogattam. Talán nem ildomos, hogy súlyra mérem a kultúrát, de hiába, a munka után a gyerek mellett az újságon kívül, ha elbeszélésekre futotta. Nekem a versekhez is nyugalom, idő kell... A szomszéd szobában felsír a kisfiú. Követeli a mamát. A mama pedig nyugtalanul mozdul, vége a „fogadásnak”. Bizony, a boldog kis ember itthon egyeduralkodó. Adamovics Ilona Szozopoli kikötő Mazsaroff Miklós munkája. Mit visznek a vásárra vegy ipari üzemeink? Rohamosan közeleg az idei Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitásának időpontja. Megyénk üzemeiben is az utolsó szakaszához érkezett a készülődés. Lelkesen készül három vegyipari üzemünk is, amelyek közül a BVK ismét nagydíjra pályázik. A TVK-sok május elsejei ünnepi felvonulásukon be is mutatták azt a saját tervezésű és saját gyártmányú TE—65-ös extrúdert, amelyet a többi között, szintén kiállítanak majd. A hagyományos termékeken túl több - új termékkel jelentkezik a BVK is, a fővárosi tanács nagydíjára pedig két termékkel pályáznak. Az egyik a bonamid, a másik pedig a mű- anyag-stabílizátor. Az Északmagyarországi Vegyiművek is felvonultatja majd legújabb gyártmányait, többek között a gyógyszeralapanyag termékeket. Visznek festékgyári alapanyagot és bemutatót rendeznek az új növényvédőszerekből is. Lesz egy újdonságuk is: a gumiöregedést gátló szer. A TVK a különböző műanyagfeldolgozó gépeken, vegyipari keverőműveken kívül a NIM pavilonjában kiállítja az új festékféleségeket is. A Hernádi elvitte a Kakukkot „Made in Diósgyőr” ievehálon A nagy termékválasztékot gyártó diósgyőri kohászatban szinte nincs olyan speciális igény, amelyet ne elégítenének ki készségesen. Ennek ismeretében a külföldi cégektől a legkülönfélébb, szabványoktól eltérő rendelések is jönnek. A közelmúltban például az egyik afrikai cég különféle szögacélokból a szokásos mérettől eltérően három méter hosszban kérte a szállítandó hengerelt árut. A Lenin Kohászati Művek szakemberei igyekeztek a rendelőt rábírni, hogy a hatméteres darabokra vágott árut fogadják el, mert azok nagyon megfelelnek a szállítás követelményeinek, de az átrakások lebonyolításának is. Ám a cég képviselője ragaszkodott a rövidebb méretekhez, mert amint elmondotta, a rendelt hengereltárü a felhasználás közvetlen színhelyére már teveháton érkezik. Rövid, de meggyőző érvelés után á diósgyőri vezetők a termelt szögacélokat a kért méretben szállították. Félreértés ne essék, nem egy folyó és egy gyenge madár egyenlőtlen párharcáról van szó Az új encsi vendéglátó kombinát az április utolsó napján megejtett „keresztelőn”, az ava- tó-dinomdánomon a „Her- nád” nevet kapta, és ezzel az aktussal befejezte földi pályafutását a nem híres, hanem hírhedt Kakukk vendéglő, végleg lekerült a közegészségügyi hatóságok napirendjéről, magyarán: bezárták. Május 1-én még „üzemelt". Encs valóban járási székhellyé vált, ezen a napon több volt benne a vidéki, mint a belhonos, és a modern, kiillemileg minden igényt kielégítő szórakozóhely szűknek bizonyult — ezért a Kakukk még egy napra, egyetlen napra „menlevelet” kapott, a Hernádot tehermentesítette. Igaz, a kiszolgáló személyzetnek már sörbontója se volt, még a legszükségesebb eszközök is átvonultak a szemben levő új épületbe — a kantinos nő egy fiók fogantyúján kinlódta le a sörösüvegek kupakját. Szegény Kakukk! Mit szegény?! Magyarország egyik legdrágább vendéglátó épülete volt, az elmúlt másfél évtizedben annyit toldozták-foltozták, hogy árából futotta volna újra is — ráadásul nem is volt a földművesszövetkezet tulajdona. Hosszúra nyúlt életét a szükségnek köszönhette. Eredeti neve mellé beceneveket is szerzett, nem egészen hízelgőket: „Bömbölde”, „Koplalda” stb. A Hernád még előkelőén új, van tánczenekara, táblája is, hogy „Tánc közben lekérés nincs!” Majdan talán a becenevekre is rászolgál. reméljük nem a „Bömböldére” és a „Kópiáidéra... (Gumi) A kis örökmozgó Szőke Peti, akit megszámlálhatatlanul sok szeplője miatt mindenki csak pettyesnek hívott a faluban, ebéd közben hirtelen letette a kanalat: — Én már nem eszem... — s zsíros ujjait a terítő sarkába törülve leereszkedett a karoslócáról. Lesöpörte a ruhájába kapaszkodó kenyérmorzsákat és két macskaugrással kint termett a lakásból. A ház előtt orgona virított. Virágot gyűjtő méhek dongták körül. A kis pettyes letört egy gallyat és kiiramodott a kapun. Mint egy szeles kiscsikó! Az édes tavaszi meleg bi- zsergett ereiben. Szaladt végig a hosszú utcán, nagy ívben kikerülte az útjába jövő embereket, futott galoppozva a falu szélén kezdődő széles nagy határ felé, ahol most any- nyi minden történik. Az utolsó háznál, a kovácsműhely előtt megtorpant. A kovács és az inasgyerek ritmikus ütemben emelgették a kis- és nagykalapácsot, s az ütések nyomán szikrázva repültek a hiccelő vasdarabok. Peti nézte: ez éppen olyan, mint a csillagszóró, amikor édesanyám a karácsonyfán meggyújtja — gondolta és egészen bele feledkezett a nézésbe. A kovácsmester azonban észrevette és rákiáltott: — Gyere ide, hadd sarkantyúzzalak meg!... Elszaladt. Ügy nyargalt, mintha puskából lőtték volna ki. Keskeny dülőútra tért, amelyen jobbfelől a cseresznyéskert, balfelől zöldellő árpaföldek kísérték. A keményre taposott gyalogúton klappogott a gumicsizma, s elzavarta a mesgye szélén sütkérező mezei pockokat. Peti tulajdonképpen a cseresznyéskertbe igyekezett. Itt dolgoztak a fogatosok, s itt dolgozott Jani is. A JANI! Csupa nagy betűvel... Az édes, drága testvérbátyja, akire Peti oly büszke volt és akit úgy szeretett. Peti szemében Jani volt az erő, a hatalom maga, aki megvédi őt minden veszélytől, különösen azoktól, akik a szeplői miatt csúfolják. Jani szőrmentén ülte meg’a lovat, s ha kellett, versenyt itta a pálinkát a felnőttekkel is. Mindez hatalmassá, naggyá tette őt a kis pety- tyes szemében és csüngött rajta áhítattal, csodáló gyönyörűséggel. Valaki utánaszólt: — Hová szaladsz. Pettyes? — A Janihoz! — kiáltotta és futott tovább. Az elnök vette észre, szólt is az idősebb Szőke fiúnak: — Oda nézz: az öcséd. Ügy szalad, mintha a tatárok űznék. — Majd adok én neki! — kiáltott emez és a lovak közé csapott. — Megint elszökött. A Jani kiáltó ellentéte volt ennek a ragaszkodó szőke kis gyereknek. Nem szerette, ha utána mászkál, ö már a legények sorába tartozott, ősszel katonának megy, de ez a kis pettyes még ezt nem érti. Csak csüng rajta, mint a kis- cica az anyja mejjén. A lovak megugrottak. Szakadásig feszült az istráng és a szekér zörögve tért ki a rázós kövesútra. De a gyerek utolérte. Belekapaszkodott a saroglyába, kalimpálva átvetette magát a láncon és a lemetszett gallyak tetején előre csúszott egészen a bátyjához. Kuncogva boldogan lökte oldalba: — Hé, Jani!... A kis Pettyes — Mi kell? — mordult rá Jani és hátra sem nézve a lovakra legyintett — mi az istennek mászkálsz utánam? Pettyes nem szólt. Megérezte, hogy most csakugyan haragszik a bátyja. Odébb csúszott a rőzse tetején, hogy alkalmas pillanatban, ha muszáj, leugorhasson a kocsiról. Jani pedig magában dohogott: egy lépést nem tehetek tőle. A múltkor is eljárt a szája ... Hirtelen hátrafordult és az ostorral a gyerek kezefejére csapott: — Kotródj! A hűséges kutya sem ugrik a gazdájának, ha megüti, összekucorodik és várja az újabb rúgást, vagy a bocsánatkérő simogatást, ami olyan igen jólesik. Peti — bár könnyeket csalt a szemébe a fájdalom, nem mozdult. Megnyalta a kezefejét és még erősebben kapaszkodott a rőzsecsomóba. Jani is megbánta már, s hátrafordult: — Fájt? — Ne... hem ... nem fá .. .hájt — sírt most már a vörösre gyúlt arcú szeplős kisgyerek és két kézzel kapott bátyja simogató jobbja után: — Na... hagyon fáhájt... — Na — mondta ekkor Jani és kijjebb húzta a bekecse szélét, hogy Peti is elférjen rajta — ülj ide, mellém. Volt, nincs: egy pillanat alatt elmúlt a sértés, a fájdalom. Jani még azt is megengedte neki, hogy amíg cigarettára gyújt, a kezébe vegye a gyeplőt. Boldogan, mint egy parádés kocsis, úgy ült a bakon. Éppen a kertészet mellett haladtak el, s a kis pettyes berzenkedve oda kiáltott a lányoknak: — Hé, á szoknyátok alá látok!... — Na! — kiáltott rá a bátyja, de azért valami belső melegséggel megveregette a vállátát — te kis büdös ... A kocsma előtt megálltak. — Csak egy féldeci — mondta Jani és megfenyegette a bakon maradt kölyköt: — de ha megint eljár a szád, agyonverlek! Várt, várt a kis aranyos. Várta a büszke, gőgös Janit, a hatalmasat, a nagyot. De az bizony nem jött. Türelmetlenkedtek a lovak, hát bement. — Gyere mán, Jani... A kis félénk, cérnahangra felegyenesedtek a biliárdo- zók. Köztük Jani, Már régen játszottak. Fröccsbe. Meg is látszott rajtuk. Jani ütésre emelte a biliárddákót: — Te még mindig itt vagy. te kis taknyos... Megint szaladt, mint valami megvert jószág. Szegény kis pettyes! Annyira, de annyira szereti ezt a Janit és mégis: mindig szaladni kell neki. Nem is vacsorázott. A keserű fájdalomtól eltelve bújt az ágyba. Csak Janin járt az esze. Meg azon, hogy hallotta, amikor Janinak azt mondta délután az elnök: osztón el ne feledkezzen róla, hogy jön a fagy és füstölni kell a cseresznyést ... De bizony a Jani erről elfeledkezett! Csak éjfél felé jutott eszébe ki tudja, hányadik fröccs után. S akkor feltámadt benne a lelkiismeret is: a cseresznyés! ... Szaladt Jani, mint a ^’tten ért tolvaj. Bukdácsolt a sötétben és ezerszer megfogadta, hogy soha többé nem vesz a kezébe biliárddákót. S ahogy közeledett a cseresznyéshez, érezte, hogy azon a felén, ahol az ő reszortja van, csípős, émelyítő füst terjeng az árpaföldek irányába. Valaki égeti a kikészített vizes szalmát. De ki lehet az? Ha az elnök, akkor ... akkor neki... vége van. Várt, hallgatott. Aztán félénken, majd erősebben kiáltott: — Ki az? Ki van itt? D e senki nem felelt Jani csak azt hallotta, hogy a másik oldalon a falu felé szalad valaki. Valaki, akinek kicsi az alakja és a keményre taposott gyalogúton klappog a lábán a gumicsizma ... Ónod vári Miklós
