Észak-Magyarország, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-30 / 122. szám

Péntek, 1969. május 30. ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Naptár. 1969. május 30, péntek %VWWVWVVWVVVVVVVVWVVWV^VVV^ A nnp keltő 3.52, nyugta 19.32 órakor. A hold kelte 18.47, nyugta 2.32 órakor. Névnap: Janka. Évforduló. B 5 éve, 1964. május 30-án halt meg 66 éves korában ES Szilárd Leó magyar származású világhírű fizikus, atom­tudós. Gépészmérnöki tanulmányait Budapesten végez­te, az első világháborúban fronikatona volt. A proletár- diktatúra után Németországba emigrált, ahol Einstein munkatársa lett. Később Londonba ment. Angliai tu­dományos munkásságának eredménye a fizikában a Szilárd—Chalmers-effektus. 1917-ben Amerikába te­lepült. A chicagói egyetem biofizika professzora lett. Enrico Fermivel ő építette az első atomreaktort. Fermi, Einstein és az ugyancsak magyar Wigner Jenővel együtt kezdeményezője volt az uránhasadásl reakció katonai felhasználására irányuló terv kidolgozásának. Vezér­alakja volt az Egyesült Államok és a Szovjetunió kö­zötti megegyezésért, a lefegyverzésért, a nukleáris fegy­verkezés korlátozásáért síkraszálló tudósok úgyneve­zett Pugwash-mozgalmának. Ettől fogva az atomfizika helyett inkább a, molekuláris biológiával foglalkozott. Rádió. Kossuth rádió. a.IS: Népdalok, néptáncok. 9.00: AtalaJdtható-e a virágok neme? Előadás. 9.10: Ze­nekari muzsika. 10.05: Előhang a Jövő hónap magyar irodalmi mű­soraiból. 10.30: Operarészletek. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Édes anyanyelvűnk. 11.05: Nem kelepei többé vízimalom... ni. 11.40: Kodály-kórusművek. 1Z.30: Táncze­nei koktél. 13.15: Népi zene. 13.45: Stúdium műszaki, gazdasági veze­tőknek. 14.00: Éva. Operettrészle­tek. 14.30: Róka Móka bábszínháza. 15.10: Mai dalok Vietnamról. 15.19: A Rádió Hangmúzeumából. 15.22: Bach-lemezek. 10.05: A fegyverko­vács. Operarészletek. 10.37: Beszél­getés Gillemot László egyetemi ta­nárral. 10.47: Gyulai Gaál János: Pisztráng-változatok. 17.20: Könyv­sátor. I. 19.35: Az MRT Szimfoni­kus Zenekarának hangversenye. Közben 20.10: Láttuk, hallottuk. 20.30: A hangversenyközvetítés iolytatása. 21.18: Slágerek ABC- bem. 21.45: Operarészletek. 22.20: Operett. 23.05: Kamarazene. 0.10: Ljeptn filmzenéiből. Petőfi rádlő. 8.05: Kamarazene. 8.40: Titkos háború. V. rész. 9.00: Ezeregy délelőtt. 11.40: Fiatalok stúdiója. 12.01: Fúvószene tánerit- musban. 12.13: Művek és megol­dások. 13.05: Elisabeth Schwarcz- kopf énekel. 13.25: Első pillantás­ra. Elbeszélés. 14.00: Mindenlcl kedvére kettőtől hatig ... in.10: Nóták. 10.51: Munkásszemmel az irodaházról. Riport. 19.01: Verdi Othello című operájából. 19.15: Könnyűzene 19.35: Hófehérke és a hét óriás. Operettrészletek. 20.25: trj könyvek. 20.28: Anyegin. Pus­kin elbeszélő költeménye, n. r. 21.20: Nemes Katalin zongorázik. 21.35: Egv karrier vége. 21.50: A Stúdió 11 Játszik. 22.10: Kár lenne elmulasztani... 23.10: Hatvani Mezei Gyula népi zenekara ját­szik. 23.40: Könnyűzene. Televízió. 8.03: Iskola-tv. Élővilág. 9.00: An­gol nyelv. 9.55: Fizika. 11.05: Élő­világ. 11.55: Francia nyelv. 13.10: Élővilág. 14.55: Fizika. 15.50: Élő­világ. 17.05: Pedagógusok fóruma. 17.53: Hírek. 18.00: Nótaszó. 18.25: Matematika a gazdasági életben. 10.05: Esti mese. 19.15: Befutott emberek, megvalósult álmok . .. 19.35: Parabola. 20.00: TV Híradó. 20.20: Fekete, fehér — igen, nem? lvb. 22.20: TV Híradó — 2. ki­adás. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon« 1»—It óráig) Borsodi Tükör. Vásár után — a Diósgyőri Gép­gyárban. Szocialista brigádvezető a mik­rofonnál. Húszéves az ózdi kórház. Legújabb lemezünk. Kulturális életünkből. A sárospataki diáknapokról Je­lentjük! ... Az Ismeretterjesztő Társulat miskolci munkájáról. A dzsessz kedvelőinek. Hirdető m ű sor. Időjárás. Várható Időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, elsősorban a Dunántúlon zá­porok, zivatarok. Időnként élénk, helyenként átmenetileg erős déli, délnyugati széL Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet 26—30 fok között. Színház. 89, péntek. Charley nénje (7). Bemutató bérlet. $1* szombat. Chaney nénje (D. Bérletszünet. S3 névtelen levél (fél 8). Csfky bérlet. 1, vasárnap. Charley nénje m. Bérletszünet. Charley nénje (féi 8). Bérlet­szünet. S, hétfő. Hangverseny (fél 8). S. kedd. A kaktusz virága O). Bérletszünet. 4, szerda. A kaktusz virága o>. Bérletszünet. 5, csütörtök. Charley nénje co. Nehéz, de megérdemelt Sjozeiem DVTK—Egyetértés 3:2 (2:0) lesrérdemelt Soroksár, 3 ezer néző, vezet­te: Vincze dr. DVTK: Tamás (8) — Kovács (7), Salamon (8), Sáfrány (7), Gál (7), Hajas (7), Vass (7), Fekete (6) (Ruttkay 6), Hor­váth (5), Haffner (5), Sikora (6). Edző: Tátrai Sándor. A mérkőzés előtt az öltöző­ben Tátrai edző a védők fi­gyelmét a nyugodt, magabiz­tos játékra hívta fel, a csatá­rokat pedig arra biztatta, hogy szívvel-lélekkel hajtsa­nak. A második csapat 5:l-es ve­resége után nagy hangpárbaj közepette a DVTK kezdte a játékot. Már a 2. percben gól­helyzet alakult ki. Haffner— Fekete—Vass volt a labda út­ja. A szélső lövésszerű beadá­sát Varga alig tudta kapu fö­lé öklözni. 2 perc múlva Ta­más tisztázott a veszélyesen felfutó Halászi elől. Üjabb 2 perc múlva Vass mintaszerű beadását Fekete óriási helyzet­ben fölé fejelte. A 9. percben megszületett a DVTK vezető gólja. Egy látszólag veszélyte­len támadás után Haffnerhez került a labda, aki mintegy 14 méterről váratlanul, laposan nagy gólt lőtt, 1:0. A 17. perc­ben Hajas lövésszerú beadásá­ról alig maradt le Fekete. Ez is gólhelyzet volt. \ Most már néhány veszélyes támadást vezetett az Egyetér­tés is. Karába és Halápi azon­ban rendre elügyetlenkedték helyzeteiket. Egy esetben Sá­tori már csak Tamással állt szemben, de holtbiztos gólhely­zetben közelről fölé lőtt. Az Egyetértés nagy nyomására góllal válaszolt a vendégcsa­pat. A 26. percben egy diós­győri támadás során az egyik hazai védő kézzel ütött a lab­dába. Vincze dr. határozottan mutatott a 11-es pontra. A büntetőt Gál értékesítette. A félidő hátralevő részében még mindkét oldalon adódott helyzet, de az eredmény már nem változott. A második félidőben már a 3. percben sakk-matt lett vé­delmünk. Karába azonban or­dító helyzetben most is fölé lőtt. Egy perc múlva Sátori 11-est hibázott. A 62. percben Halápi egy csel után tisztára játszotta magát a 11-es pon­ton és szép gólt lőtt, 2:1. A gól meghozta a hazai csa­pat támadókedvét, de a DVTK most is újítani tudott, s a 71. percben Vass elfutása után Si­kora közelről a hálóba lőtte újabb gólunkat, 3:1. Mindösz- sze 6 percig örülhettünk a ve­zetésnek, mert a 77. percben az üresen hagyott Kecskés 15 méterről a meglepett Tamás mellett hatalmas gólt lőtt, 3:2. A játék hátralevő részében Ruttkay nagy lövéseit két esetben is csak bravúrral tud­ta védeni Varga. Végered­ményben az okosan, lelkesen és szervezetten játszó DVTK nehéz, de megérdemelt győ­zelmet aratott, annak ellenére is, hogy a hazai csapat csatá­rai egy vagonra való gólhely­zetet hagytak ki. Jók: Tamás, Salamon, Ha­jas, Gál, Vass. Nyikes Imre Csepel—Tatabánya 0:0 MTK—Eger 4:2 Bp. Honvéd—Pécs 3:0 Ferencváros—Komló 0:0' Newcastle—Cjpesti Dózsa 3:0 (0:0) Foci-foci tarka! A színész-újságíró csapat kapitányát, Makai Sándort hiába kerestük Miskolc város valamennyi sporttelepén, egyi­ken sem találtunk rá. Végre „igazi posztján”, a színpadon fedeztük fel a Charley nénje főpróbáján, ahol éppen át­mozgató edzést tartott. Talpig parókában ropta a táncot csa­patának kapusával. Vargha Gyulával. Az első félidő, illet­ve az első felvonás szüneté­ben, sportszárát, illetve jelme­zét igazgatva a következő nyi­latkozatot adta: — Helyzetem a tavalyihoz képest sokkal bonyolultabb, mert az idén nagynevű ven­dégjátékosokkal, az „aranycsa­pat” volt játékosaival erősítet­tem meg a csapatot. Ezért kénytelen vagyok a taktikai utasításokat telefonon közölni Deáknak, Várhidynak, Szuszá­nak és Grositsnak. Remélem zökkenőmentesen tudnak majd beilleszkedni csapatunkba jú­nius 8-án, a DVTK-stadionban. ök egyelőre külön erőnléti ed­zést tartanak, mi pedig a „Bükk-kupa” keretén belül jú­nius 2-án, hétfőn tartjuk utol­só előkészületi mérkőzésünket a DVTK poklában az orvo­sok csapatával fél 5 óra leö­rül. Taktikánk lényege: állan­dó góllövéssel megzavarni az ellenfél védelmét. Remélem a főpróba jól sikerül (zárt ka­puk mögött!!) és taktikánkat június 8-án, az igazi rangadón is meg tudjuk valósítani. Még több kérdésünk lenne Makai Sándorhoz, a csapatka­pitányhoz, de éppen a pályára, illetve a színpadra szólítják a Charley nénje fő próbáján. Egyemiíneh a farafc! Madách bérlet. Közlemény — Értesítjük a t. utazóközönséget, hogy az új, 1969—70. évi autóbusz- menetrend 1969. június 1-én 0 óra­kor lép életbe Autóbusz menetrendkönyveket Miskolcon, a Béke téri autóbusz­pályaudvaron és a vidéki szolgá­lati helyek elővételi pénztáraiban árusítunk. S. sz. AKÖV Miskolc •mm A Miskolci Asztalos Ktsz fel­vesz asztalos szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés: Miskolc, Laborfalvy U. u. 16. sz. Az edclényl szövetkezet Jogtaná­csost keres, azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet Edelény, Hősök tere 10. sz. alatt. Önköltséget fel­vétel esetén térítünk. Jó kereseti lehetőséggel^ — új gépeink kiszolgálására — női mun­kaerőket felveszünk 16—30 év kö­zötti életkor mellett. Jelentkezni lehet: a Miskolci Pamutfonóban, Miskolc, József Attila u. 74. sz. Kutatóintézet segédmunkásokat, takarítónőt és bérelszámolót alkal­maz. Jelentkezés: Tüzeléstechnikai Kutatóintézet, Mlskolc-Egyetcmvá- ros. A Miskolci Ingatlankezelő Vál­lalat asztalos, tetőfedő, kőműves, villanyszerelő, bádogos, és vizes szakmunkásokat, valamint férfi segédmunkásokat és szállítómun­kásokat felvesz, heti 44 órás mun­kaidőben és 2 hetenkénti szabad szombattal. Jelentkezni lehet Zsol- éai-kapu 4—6. sz. alatt. Magasnyomó gépmestert azonnali belépéssel felvesz a Somogy mc- Ryel Nyomdaipari Vállalat, Kapos­vár. A tó fölött megszakítás nél­kül járják kerge táncaikat szélúrfiék, fittyet hányva a meteorológusok csendes, derült napot ígérő jóslataira. A bod- ros vízfelületen suhanó karcsú hajókat gyakran billenti ki egyensúlyukból a pajkos dzsin- nek játéka. Ám a kajakosok fáradhatatlanul róják bemele­gítő köreiket. A magas parton fázósan toporognak a verseny- bíróság tagjai, s öklömnyi kö­vekkel nyomtatják le a jegy­zőkönyvek példányait a rakon­cátlan szélrohamok miatt. Egy­szóval — csendélet. De mond­hatnánk úgy is: megszokott verseny előtti kép a Csorba­telepi tavon. Nagy Gyula, a kajakszövet- ség elnöke borús szemmel te­kint a haragoszöld tóra, s iga­zi „víziemberhez” méltó szűk­szavúsággal jegyzi meg: — Hinárosodunk. — Mór nem sokáig — nyug­tatja társát Jencsel József fő­titkár. — Éppen most hallot­tam, hogy júniusban jön a nyéki kavicsbánya kotrógépe, s végre elkezdődik a három tó egyesítése. A hínárt egyébként is rövid úton felszámoljuk, mert már útban vannak a fe­hér amúrok, amelyek majd gondoskodnak a tó tisztán tar­tásáról. A főtitkár bejelentése álta­lános tetszést vált ki a jelen­levőkből, s az időmérő kivéte­lével mindnyájan érdeklődve figyeljük, amint pálcával a ho­A Kohászati Gyárépftő Vállalat építőipari gyáregység föépitésvez.c- tőségc, Miskolc, (LKM területén), azonnal felvesz kubikosokat, bri­gádok előnyben. Bérezés: időbér plusz prémlumos rendszerben, 15 százalék idénypóllckot, különélés! pótlékot, kedvezménves utazást és munkásszállót biztosítunk. Jelent­kezni lehet Bartba Sándor munka­ügyi vezetőnél. Telefon: 34-245. A Bors >d megyei Állami Építő­ipart Vállalat 16. évet belöltőtl diákokat a nyári szünidő Blau foglalkoztat, tellcstimenybérezés- tcn. Felvételhez az Iskolaigazgató engedélye szükséges. Naponta egy­szeri étkezést biztosítunk, térítés ellenében. Jelentkezni lehet Mis­kolc. Magyar—Szovjet Barátság tét 4. sz., a munkaerő-gazdálkodáson A KOM Építőipari Vállaló' azonnali belépésre belföldi é' tartós külföldi munkára felvető kőműveseket, műköveseket, par- kettázóknt, burkoló é* lakatos szakmunkásokat, valamint gépke­zelőket. kubikosokat, «zállttómtin- kásokat és építőipari segédmun­kásokat. A teljesltménvbér mel­lett Idénypouékoi és vidékieknek különélés) dijat fizetünk. Mun­kásszállással rendelkezünk. Kül­földi kiküldi tés esetén az átlag- kereseten (elül külföldi kikülde­tési dijat biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Bp., X„ Bihari u. I6/b. mokba rajzolt ábrákon ma­gyarázza a tavak egyesítésének tervét. — Itt a nagy tó, s mögötte a kicsi. A kettő közötti gát ki­termelésével egy 1000 méter hosszú vízfelület keletkezik, majd ezt L alakban összekötik az amófi tóval. Közben a K 1-es férfiak me­zőnye húz el a célbírói emel­vény előtt A megbeszélés meg­szakad, mindenki a részered­mény rögzítésével foglalatos­kodik. Amikor az utolsó hajó is áthalad az ellenőrző bójáit között, visszatérünk a témára. — Mit eredményez majd a kajaksport szempontjából a ta­vak egyesítése? — Nagy fejlődést — válaszol lelkesen a főtitkár —, hiszen a mostani 500-as egyenes he­lyett nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas 2000 méteres pályánk lesz, méghoz­zá a jelenlegi szigetek nélkül, egyenletes vízmélységgel! — Mikorra várható a mun­kák befejezése? — Ha minden jól megy, 1971-ben nagyszabású nemzet­közi versennyel már fel is avatjuk az új létesítményt! Nemzetközi verseny a Csor­ba-telepi 2000-es kajakpályán! Elképzelni is szívet-lelket me­lengető érzés. Csak hát ad­dig ... Mert a tó fölött továbbra is megszakítás nélkül járják kerge táncaikat szél úrfiék. Monostori Gyula 900 általános iskolás vett részt a kisdobos sportversenyeken Rendkívüli vezefoséqválasztó ÜÉiilözgyíílés a DVIK-nál Ma délután 5 órakor rend- közgyűlésen választják meg az kívüli vezetőségválasztó kül- elmúlt napokban lemondott döttközgyűlésrc kerül sor az , .... _.. „ . , ... L KM Ifjúsági klubjában. A P sthy G>orKy sportkori elnök viharosnak ígérkező küldött- Kódját. Városunk 18 általános isko­lájából több mint 900 tanuló vett részt a II. miskolci kisdo­bos sportjátékokon. A hosszú ideig tartó versenysorozatra (a szervezők tudatosan töreked­tek rá: minél tovább biztosít­hassanak versenyzési lehetősé­get a tanulóknak) a kisdobos­vezetők és testnevelő tanárok jóvoltából a gyerekek nagy­szerűen felkészültek. Erejüket, tudásukat atlétikában, torná­ban, zsinórlabdában, labdarú­gásban és kézilabdában mér­ték össze. A legjobbakat az előkészítés során 2000 kispaj­tás közül válogatták ki. Az egyes sportágak győztesei ma már a Miskolci Sportiskola hallgatói. A versenysorozat győztesei a következők, összetett bajnok­ság: 1. 8. sz., Selyemréti Alt. Isk. (igazgató: Demeter Sán­dor, kisdobosvezető: Kiss La- josné), testnevelő tanár: Ma- leczky Ferenc), 2. 35. sz., Kili- án-északi Ált. Isk., 3. 32. sz., Miklós utcai Ált. Isk. Az egyes sportágak győztesei. Leány­torna: 8. sz. Ált. Isk. Zsinór­labda: 35. sz. Ált Isk. Kéri-í labda: 8. sz. Ált. Isk. Fiú torna: 8. sz. Ált. Isk. Kézilabda: 6. sz., Fazekas utcai Ált Isk. Labdarúgás: 8. sz. Ált Isk. A verseny megrendezéséért és lebonyolításáért a városi úttörőszövetséget és a Miskolci Sportiskolát illeti dicséret Borsodi sikerek — A Fejér megyei TS rfi- ■jjj dióamatőr szakszövetsége — Balatonakalin rendezte meg — 16 megye 210 versenyzőié­rt nck részvételével a Bala- 2 ton-kupa rádióiránymérő — (rókavadász) versenyt. Bor­si sód megyét 14 versenyző = képviselte. E Eredmények. Rövidhulla­“ mű, női kategória, csapat: — 3. Borsod. Egyéni: 5. Bállá S Mária (Borsod). Rövidhulla­— mú, Ifjúsági kategória, csa­li pat: 2. Borsod. Egyéni: 3. 1 — Kovács Zoltán, 6. Eszlárl" — Zoltán (mindkettő Borsod). Ultrarövid hullámú, vegyes — kategória, csapat: 5. Bor- = sód. Egyéni: S. Kacsándi _ = Dénes, 9. Eszlári Zoltán S (mindkettő Borsod). Rusznyák sikere Bulgáriában Véget ért a Dankolov sza­badfogású birkózó-emlékver­seny Várnában. A versenyen Bulgária, Szov­jetunió, Irán, Románia legki­válóbb szabadfogású birkózói léptek szőnyegre. A magyarok közül Rusznyák szerepelt leg­jobban, súlycsoportjában a harmadik helyen végzett. MNK­mérkőzések Gyöngyösi Spartacus—Bor­sodi Bányász 3:1 (2:0). A ha­zai csapat végig nagy fölény­ben játszott. G.: Csipke. Mező Imre SE—Papp J. SE 1:2 (0:0). A miskolciak az utolsó percben lőtt góllal sze­rezték meg a győzelmet, G.: Krisztián és Tarr XI. Keresünk közgazdasági egyetemet, vagy közgazdasági technikumot végzett — ipari mérlegképes könyvelői ké­pesítéssel és több éves számviteli-pénzügyi, vezetői gya­korlattal rendelkező — férfi munkaerőt miskolci adat- feldolgozó központunkhoz adminisztratív vezetői munkakörbe Felveszünk továbbá katonai időt letöltött elektromérnököket, elektrotechnikusokat gyengeáramú elektromosság- és impulzustechnikában gyakorlattal rendelkező férfi munkaerőket, 30 éves ko­rig. Szakmai kiképzésüket tanfolyami úton biztosítjuk Fenti munkakörökre csak miskolci illetőségűek jelent­kezzenek. Levelet — részletes önéletrajzzal és fizetési igény megje­lölésével — „Számítástechnika 333” jeligére kérünk - Budapesti (V., Felszabadulás tér 1.) Hirdetőbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom