Észak-Magyarország, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-01 / 98. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 Csütörtök, 1969, május 1. Eseményekről RÖVIDEN FELFALTA E] Óriáskígyó falt íel egy 8 éves gyermeket a kelet-pakisztáni Coxbazar körzetében. A kisfiú elindult falujából, hogy a környéken gyógyfüveket gyűjtsön. Amikor a késő délutáni órákban sem ért haza. a szülők a falu lakosaival együtt a gyermek keresésére indultak és közben egy őrt - ígyóra bu' kantak. A pitcnt megölték és megtalálták benne az eltűnt kisfiú holttestét. LEZUHANT 0 A mexikói Pachuca városában az utca kellős közepére zuhant egy helikopter. A gépen tartózkodó három személy azonnal meghalt. GYILKOLT ! 0 Letartóztatták Najibullah Khant, Ajub Khan volt pakisztáni elnök sógorát. Azzal vádolják, hogy meggyilkolt egy földesurat és földjét magának sajátította ki. HAT HALOTT 0 Megmérgezte magát egy éhező család az indiai Nagpur városában. A család hat tagja meghalt. A mérgezést csak az egyik 12 éves gyermek élte túl. HULIGÁNOK 0 Trágár szavakkal firkálják tele huligánok Lima épületeit. A rendőrség az elfogott tettesekkel ötezerszer íratja le a következő mondatot: „óvnunk kell a város tisztaságát”. KITÜNTETTÉK 0 A szabadság arany érdemrendjével tüntette ki Nixon elnök Duke Ellington neves amerikai dzsessz-zenészt, 70. születésnapja alkalmából. Merénylet a saigoni városháza ellen Szerdán kora reggel bombát dobtak a saigoni városháza épületére — jelentik a nyugati hírügynökségek. A hatalmas robbanás a városházát megrongálta. Az épület óriási vaskapuja kiszakadt és a vastag falak megrepedeztek. Egyelőre nem ismeretes, hogy emberéletben esett-e kár. Rendőri jelentések szerint a merényletet négy kerékpáros fiatalember követte el. A táskában elhelyezett négykjlónyi robbanóanyagot az egyik rádobta a városháza épületére, . majd kerékpárjukon elmenekültek. A rendőrség tüzet nyi- tolt és — jelentések szerint I — a merénylőket őrizetbe I vette. A merénylet vádjával letartóztatott egyik személyről később kiderült, hogy egy bolttulajdonosról van szó, aki a kora reggeli órákban levegőzni ment ki és amikor meghallotta a robbanást, futásnak eredt. Kedden heves csata dúlt Tay Ninh közelében amerikai páncélos egységek és a DN- FF fegyveres alakulatai között. Az amerikaiak harckocsikat is bevetettek a hazafiak elleni Kétórás csata után a harc lecsendesedett, de fél óra múlva a hazafias erők újult erővel rohamoztak. Saigoni bejelentés szerint a harcokban 47 partizán halt meg, vagy sebesült meg, míg az amerikaiak veszteségét 35 főben jelölik meg. Véleménycsere Április 28-án és 29-én Oslóban üléseztek Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország Kommunista Pártjának képviselői. Az északi országok kommunista pártjai a tanácskozás végén kiadott sajtó- közleményben felszólították kormányaikat, hogy haladéktalanul és egyértelműen támogassák az európai biztonsági értekezlet összehívásáról szóló budapesti felhívást. A tanácskozás részvevői elítélték azokat a próbálkozásokat, hogy az északi országokat vonják be az Európai Közös Piacba, majd állást foglaltak az északi országok kölcsönösen előnyös együttműködése mellett. A négy kommunista párt véleménycserét folytatott a kommunista pártok küszöbön álló nemzetközi tanácskozásáról is. Újpesti Dózsa—Göztepe Izmir 4:0 (1:0) Megyer; út, 18 000 néző, vezette: Tschenscher (nyugatnémet). Góllövők: Bene (3) és Nagy L. Rába ETO—Tatabánya 2:1 (2:1). Komló—Pécsi Dózsa 3:0 (1:0). Bp. Honvéd—Egyetértés 1:1 (1:0). Ferencváros—Eger 6:2 (3:0). MTK—Salgótarján 3:1 (2:1). Koszorúzás a Csanyikban A Himnusz hangjai után, egy pillanatra mély, ünnepélyes csend borult a csanyiki erdőkre, majd felhangzott a Munkás gyászinduló. Az emlékműhöz vezető 'sárga kavicsos út két oldalán piros- nyakkendős úttörők sorfala állt. Az emlékmű mellett munkásőr, karhatalmista, határőr és rendőr adta a díszőrséget. Miskolc város dolgozói tegnap, április 30-án déli 12 órakor a munkásmozgalom mártírjaira emlékeztek. A megyei és a városi párt- bizottság nevében Deme László, a megyei pártbizottság titkára, Havasi Béla, a városi pártbizottság első titkára és Tóth Tibor, a városi pártbizottság végrehajtó bizottságának tagja helyezett el koszorút a mártírok emlékművének talapzatán. A KISZ nevében Nagy Tibor, a megyei KISZ- bizottság titkára és Németh Tibor, városi KISZ-titkár, az SZMT nevében Kiss Béla megyei titkár és Pásztor Mihály, az SZMT munkatársa, a Hazafias Népfront nevében Hegyi József megyei titkár és Szuchy Róbert városi titkár helyezett el koszorút az emlékmű talapzatára. Elhozták koszorúikat az LKM, a DIGEP és a többi miskolci üzem és vállalat képviselői, a veteránok és az úttörők is. A lroszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. Mire vársz,Jankó ? N em, én soha többé nem megyek vissza abba a pártba — jelentette ki Kerekes harmadszor is, amikor a szervező megkérdezte. Az abba szót egy kicsit meg js nyomta. A hangsúlyból érezni lehetett, hogy „abban a pártban” Kerekest valami nagy sérelem érte. Legalábbis ő úgy gondolta, pedig a dolog nem volt olyan egyszerű. Az idő meg mindenkit sürgetett, mert a régi párttagok átigazolását május 1-ig lehetett kérni. Galambost, a szervezői bántotta, nagyon bántotta Kerekes makacssága. Az az igazság, hogy Kerekes Jankót — mert a hozzá közel állók csak így titulálták — az üzemben mindenki szerette. Éveken át ő Volt az alapszervezet agit.-prop. felelőse, lelkes, értelmes, csupaszív embernek ismerték, aki nemcsak beszélt, amikor tenni kellett. De mielőtt cselekedni kellett volna, mindig megfontolta. Talán éppen a lelkesedéséért és a megfontoltságáért szerették és tisztelték sokan, meg azért, mert soha sem gondolkodott úgy, hogy „fogjuk meg, és vigyétek”. — Tulajdonképpen mire vársz te, Jankó? Vagy mi az istennyila ütött beléd, hogy ennyire vérig sértődtél egy ember meggondolatlansága miatt? — És itt Galambos arra az emlékezetes október végi napra célzott, amelyen Szemák, a párttitkár egy viharos hangulatú rendkívüli taggyűlésen bizony megsértette Kerekest. Mert még ő is emlékezett rá, hogy Szemák milyen korholóan beszélt Kerekesről, aki a gyűlésen több hangoskodó ellenében kijelentette, hogy a kommunistáknak értelmetlen dolog lecsatlakozni a hangoskodik mellé, és még értelmetlenebb utcára menni és tüntetni, tulajdonképpen a rendszer ellen. És ekkor a párttitkár gyávának nevezte Kerekest. November közepén meg Szemák már az MSZMP-t szervezte. N ézd, Feri — mondta Galambosnak most Is. — Nekem nem veszi be a gyomrom egykönnyen az ilyen köpönyegforgatást! Az idő, te is tudod, engem nem cáfolt meg, amikor tiltakoztam, vagy legalábbis megpróbáltam gondolkodásra késztetni azokat, akik már elvesztették a józan ítélőképességüket. ö meg, párttitkár létére, engem nevezett gyávának a taggyűlésen. Hát ezért nem jelentkeztem mindjárt november 5-én, pedig hidd el, hogy lélekben ott voltam veletek, akik hozzáláttatok a párt újjászervezéséhez. És ezért nem kértem mind a mai napig az átigazolásomat és nem is kérem, amíg Szemák párttitkár lesz abban az alapszervezetben. — Nézd, Jankó. Te 45 óta sok mindent végigcsináltál, sokat tanultál és tapasztaltál. Azt is tudod, hogy a kommunista párt nálunk is, meg más országban is, nem egyszer került olyan helyzetbe, hogy tagjainak, funkcionáriusainak nehéz volt a döntés. Akkor meg, 56 őszén, nálunk igazán nehéz volt. Ne csodálkozz rajta, ha Szemák elvetette a sulykot. Magad is láthatod, nem sok idő kellett neki, hogy kijózanodjék. Én tudom, és ezt ő már nekem nem sokkal a történtek után i mondta, hogy megbánta, nagyon megbánta, hogy téged azon a taggyűlésen ledorongolt. — És mondd, Ferikém, Galambos elvtárs, te érted azt, hogy annyi idő óta nem jutott eszébe, hogy legalább két szóval megkövessen azért, ami akkor történt? Mert hozzám azóta se jött. Néha úgy érzem, hogy messzire elkerül. Vagy annyi munka van most a pártban, hogy egy ember, aki tizenegy esztendőt végigcsinált, az semmit se számít? — Hát, munka az van, hidd el. Különben azt te is el tudod képzelni, hogy sok, nagyon sok még a tennivaló. Én azt gondolom, hogy inkább restellj magát előtted. De neked, mint régi propagandistának túl kellene tenni magadat ezen a kis emberi gyengeségen. Neked előbbre kellene látni, annál minden esetre előbbre, mint ameddig most nézel. Jól gondold meg, most április 28-a van, két nap múlva már nem kérheted még te sem az átigazolásodat. Azt meg én biztosan tudom, hogy később te ezt nagyon meg fogod bánni. Tudod, hogy holnapután az utcára megyünk. Tüntetni a forradalmi munkás-paraszt kormány mellett, az úJfSrszervezett párt politikája mellett. Még sok híja van az előkészületeknek is, jóformán csak egy-két vörös zászlónk van, de se transzparens, se jelszavak. Szóval, te tudod, mi minden leéli egy ilyen tüntetéshez. Persze, a tüntetés meglesz nélküled is. És tudhatod, hogy most már nem is vágyunk olyan nagyon kevesen. De azért, hidd el, nagyon hiányzol. — No és, mit gondolnak: rólam, ha most egyszerűen oda állítok Szemák elé és azt mondom neki, hogy állítsa ki az ideiglenes tagsági igazolványt — kérdezte a vívódó ember és Galambos már érezte, hogy megtört a jég. — Mit mondana? Mit mondhat? Végtére is ez az egész ügy nemcsak személyes probléma és lehet, hogy nagyon megkönnyítenéd vele az ő helyzetét is. Különben, ha akarod, én meg- könnyíthetem a dolgot. Ha mégis úgy döntesz, hogy kéred az átigazolásodat, én édes örömest vállalom a parlamenter szerepét. H át, jól van, Galant bos elvtárs, győzték Ha te is úgy gondolod, nem bánom. Nekem nem voltak kételyeim egy percig sem az újjászervezett párt igazában, de mindig bántott az igazságtalanság, akkor is, ha más becsületes emberen esett, akkor is* ha rajtam. Beláthatod, hogy nem volt könnyű és most sem könnyű a helyzetem, de azt hiszem, abban neked van igazad, hogy végeredményben a személyes sérelmeket nem helyes a párton megtorolni. A világ nem állt meg 56-ban sem és mindig előre megy. Igaz, sokszor volt nehéz helyzetben a párt, egyik-másik tagja talán csetlett-botlott is a nehezebb helyzetekben, de a párt mindig kilábalt a válságból és azok, akik a nehéa helyzetben nem lettek renegátok, azok mindig megtaláltak az utat vissza isi Rendben van, intézd az átigazolásomat és reggel a dekorációs műhelyben találkozunk. Az elsejei programot meg ott majd részletesebben megbeszéljük... Csépányl Lajos hősek n í. ötven esztendővel ezelőtt, ezekben a napokban harcolt megyénk északi vidékén a híres 39. dandár, illetve annak kisebb egységei: a IV/10. zászlóalj, amely főleg Heves megyei, Eger és Gyöngyös vidéki vöröskatonákból állt. Az ő harcaik nyomában járván elevenítjük most fel a fél évszázad előtti küzdelmeket, melyeknek nyomán Borsodnádasd és Ózd is felszabadult a cseh intervenciós csapatok igája alól. A cseh intervenciós csapatok ugyanis meglepetésszerű támadást indítottak Eger irányába, hogy egyesüljenek a Tisza vonalán álló román bojár hadsereggel, és így ketté akarták szakítani a Vörös Hadsereg védelmi vonalait. A IV/10. zászlóalj Egerbakta és Sirok között állomásozott. Már sötétség húzódott a mély völgyekbe, amikor küldönc érkezett fáradt, habos lovon, sürgős paranccsal: „A IV/10. zászlóalj 3. százada vonuljon vissza az egri katonai lőtérhez és az erdőben foglaljon tüzelőállást.” Hajnalban fellángolt a harc. A győzelmesen előretörő légionárius zászlóalj parancsnokai nem ügyeltek az oldalszárnyak biztosítására. Így a lőtér melletti erdőben meghúzódó 3. század az ellenség hátához kerülhetett. Leide Richard századparancsnok gyorsan Mmérve a helyzet adta előnyt, tüzet vezényelt. Az egyetlen géppuska korbácsként verte végig a légionáriusok csatárláncát. A váratlan helyről jövő golyózápor szinte a földre nyomta az ellenséget. Pánikot, zűrzavart okozott. Késő délutánig ropogtak a fegyverek Eger körül. Végül is a jól felszerelt és arannyal fizetett, számbeli fölényben levő ellenség, ezen a frontszakaszon először, a szégyenteljes futásban keresett menedéket. Ekkor a már második napja nem pihent század késő éjszaka ért Egerbocsra, ahol végre előkerült a tábori konyha is. De a forró vacsorát riadó szakította meg. A parancs így hangzott: tovább indulni és állást foglalni a monosbéli völgyet határoló dombok peremén, arccal Monosbél felé! A hajnali derengés már elűzte az éjszaka sötétjét, amikor a raj megérkezett Monos- bélbe. Itt a lakosságtól szerzett értesülések alapján megtudták, hogy a csehek még az este folyamán elvonultak Bélapátfalva irányába, de innen is tovább futottak Szilvásvárad, illetve Borsodnádasd felé. A borsodnádasdi munkások erejükhöz és lehetőségeikhez mérten igyekeztek támogatni a század parancsnokát. Jelentették, hogy a csehek a gyár épületeiben tartózkodnak. De arra is felhívták a figyelmet, hogy a község feletti dombon megerősített osztag figyeli a vöröskatonák hadmozd alatait. A csehek még nem szereztek ugyan tudomást a század jelentéséről, de támadás előtt feltétlenül likvidálni kellett ezt az előretolt egységet, mégpedig zaj nélkül, a legnagyobbb csendben. A faladat végrehajtása veszélyes volt, ezért Dózsa István századparancsnok- helyettes, mint a vállalkozás megbízott vezetője, húsz önként jelentkezőt kért. Mivel az egész század jelentkezett, végül is a parancsnok maga választotta ki a kényes portyára induló különítmény tagjait. Két csoportban indultak. A csoportokat a terepet kitűnően ismerő borsodnádasdi munkások vezették. Szakadékok mélyén lappangva, sűrű bozótos hegyoldalakon átkúszva férkőztek a mit sem sejtő csehek közelébe. Amikor a vöröskatonák szuronyai megvillantak a légionáriusok előtt, a kezek ellenállás nélkül magasba lendültek. Meglepetésszerűen érte őket a támadás, nem védekeztek. Tizenhat légionárius esett fogságba a hadnagyi rangban levő parancsnokokkal együtt. A legnagyobb értéket azonban a zsákmányolt géppuska jelentette, mert erős tűzerejű fegyverekre nagy szüksége volt a századnak. A sikeres vállalkozás után ismét kettévált a bátor csapat. Egyik fele a foglyokat kísérte és a fegyvereket szállította vissza a századhoz. míg a másik fele Dózsa István parancsnoksága alatt Borsodnádasdra indult, hogy pontos adatokat szerezzen a gyártelepen tartózkodó ellenségről. A századnál tízen is megmarkoltak egy-egy fogoly légionáriust, de főleg a hadnagy jelenléte és gőgös magatartása váltott ki határtalan dühöt. A vöröskatonákban még élénken élt a korábban bestiálisán meggyilkolt bajtársak emléke. Leide Richard századparancsnok ezért nem is próbált gátat vetni a megtorlásnak ... Ám egy váratlan esemény megmentette a foglyok életét. Az erdei úton két lovas közeledett. Nagy sárga lovon egy markáns arcú katona vágtatotta parancsoláshoz szokott hangon az első lovas. — Kérem a parancsnokot! Leide századparancsnok kemény vigyázzállásban jelentette: — Dandárparancsnok elvtárs, Leide Richard, a IV/10. zászlóalj 3. századának parancsnoka, jelentkezem. A létszám 123 fő. Azután elmondotta, hogy miképpen fogták el a légionáriusokat. A történet tetszett a tott a csoportokra oszlott szá- kemény kezű dandárparancs- zad közé, akit egy bőrkabátos, noknak. Lenin-sapkát viselő férfi kö- — Cikrák, egri fiúk, büszke vetett. vagyok rátok! Jó munkái *ü— Mi történik itt? — kiál- geztetek. Ezt követően Karikás Frigyes — mármint a bőrkabátos, Lenin-sapkás lovas — beszélt a századhoz: — Mi a szabadság katonái vagyunk és nem gyilkosok. Ha ti is azt csináltok velük, mint ők cselekedtélc, tőrbe csalt bajtársaitokkal, gyilkosokká válnátok. Kérlelhetetlenek vagyunk a harcban, de nem ölhetünk meg fegyvertelen hadifoglyokat. Meg kell magyaráznunk, hogy nem mi vagyunk az igazi ellenségeik... A csodálkozó légionáriusokat cigarettával kínálták, majd két vöröskatona kíséretében Egerbe indították őket. Bár a Dózsa István vezetése alatt álló raj még nem hozott jelentést a borsodnádasdi helyzetről, a század erőltetett, biztosított menetben továbbindult. Ám mire megközelítették a községet és a gyártelepet, már csak a menekülő légionáriusok után küldhették néhány sorozatot a zsákmányolt géppuskával. Egy egész ellenséges zsázlóalj futamodott meg a tíz kiéhezett, fáradt vöröskatona elől. Siker volt ez a javából. Mire a század a gyártelepre ért, már elcsitult a harci zaj. A támadó raj nyolc foglyot — köztük egy zászlóst —• ejtett. De hadizsákmány is akadt bőven. Számtalan kerékpár és lőszer gazdagította a század leltárát. A legnagyobb örömet azonban a tábori konyhák okozták; amelyekben konzerv- hús melegedett a légionáriusok részére. Az éhes század bőséges ebédhez jutott az ellenség szakácsainak jóvoltából. Laczik János (Folytatjuk)
