Észak-Magyarország, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-19 / 65. szám

6 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A jogról mindenkinek Polcára jog: — büntetőjog MINDENKI által érezhető nagy különbség van például a következő két bírósági ügy között: ha valaki vásárol 1000 forintért egy rádiót, de az árát nem tudja, vagy nem akarja megadni, az aki a rá­diót eladta, előzetes felszólítá­sok után bírósághoz fordulhat, pert indíthat. Megint más, és jellegében más, ha valaki el­lop a másiktól 1000 forintot, és az, akitől ellopták a pénzt, feljelentést tesz, majd a tet­test bíróság elé állítják. Az egyik polgári ügy, a bí­róság előtt: polgári per. A má­sik büntetőügy, s ha a tolvajt bíróság elé állítják: büntető- eljárás folyik ellene. Bár a kettő megkülönbözte­tése így nem elég pontos, azt lehet mondani, hogy a polgári jog a vagyoni viszonyokat, a tulajdonjogi viszonyokat, szer­ződéseket, a károkozásért való felelősséget, öröklési jogviszo­nyokat stb. szabályozza. A büntetőjog pedig a társadalom­ra nézve veszélyes cselekmé­nyeket, magatartásokat sorol fel, és megszabja az emiatt ki­szabható büntetést. A POLGÁRI perben a felek­nek egymással szemben van­nak vitáik: állampolgároknak egymással, vagy az államnak az állampolgárokkal, illetve fordítva, de ezeknek a vitás ügyeknek alanyai lehetnek szö­vetkezetek, vállalatok is. Amikor két válni készülő házastárs fel akarja bontani a házasságot, ők mint egyen­rangú felek állnak szemben egymással. De ugyanígy van ez akkor is, ha valakit azért perel be egy állami vállalat, mert hosszú idő óta nem fizet lak­bért. Ezekben az ügyekben sem az államnak, sem magán- személyeknek nincs közvetlen fölérendeltségi viszonyuk. Az állami vállalat sem alkalmaz­hat közvetlen kényszert, a lak­bér megfizetésére, annak is bíróság elé kell vinnie az ügyet, és az ítélet szerint dől el a vita. A BÜNTETŐÜGYEKBEN más a helyzet: ha valaki bűn­tettet követ el, közvetlen kény­szert lehet alkalmazni vele szemben, őrizetbe lehet venni, meg lehet motozni. És nem­csak az állam alkalmazhat kényszert. A bűntetten tetten- ért személyt bárki elfoghat­ja, köteles azonban a legkö­zelebbi rendőri szervhez, vagy az ügyészséghez kísérni. A gyilkosságot meg lehet, sőt, meg kell akadályozni, ha vala­kinek módja van rá, úgy is, hogy a tettest lefogja, megkö­tözi stb. A bíróság előtt folyó polgári perben a felek egymással egyenrangú partnerként állnak szemben. A büntetőügy azért folyik, hogy az állam büntető­jogi igényét, a tettes megbün­tetését végre lehessen hajta­ni. Ez utóbbinál a bíróság előtt álló vádlottnak nincs egyen­rangú partnere. Megvan a joga, a védekezéshez, de tárgyalás azért folyik, hogy a bíróság a bizonyítékok mérlegelése alap­ján megállapítsa: elkövette-e a vádlott a bűntettet, vagy sem. A büntetőtárgyaláson nem a felek ülnek egymással szemben, hanem a vádlott ül a bíróság előtt, s egyik oldalon a vádló ügyész, a másik olda­lon pedig a vádlott védője ül. Az ügyek azonban sokszor érintkeznek egymással. Gyak­ran előfordul a tulajdon elleni bűntetteknél, hogy a büntető- tárgyaláson mondanak ítéle­tet a polgári jogi igény tekin­tetében is. TULAJDON elleni bűntet­teknél például az ügy nincs az­zal lezárva, hogy a vádlott bör­tönbe kerül. Ha sikkasztott, lopott stb., ezzel a más va­gyonában, tulajdonában kárt is okozott. Ezt a kárt meg kell térítenie, s ezért az egyszerű­ség kedvéért, bizonyos esetek kivételével a kártérítés meg­ítélésére a büntetőügyben is sor kerülhet Még talán lényeges megje­gyezni, hogy külön polgári és külön büntetőbíróság nincs. Egységes bíróságaink vannak, ezek tárgyalják a polgári és büntetőügyeket egyaránt. Van­nak viszont polgári és büntető­tanácsok a bíróságokon, asze­rint, hogy milyen ügyet tár­gyalnak. Dr. Eötvös Pál Alias t változtatna okle­veles cé-pészmérnök-ipar- Eazdász. Leveleket „14 éves gyakorlat 5041'* jel­igére a kiadóba, Széchenyi u. 15—17. Aszta lossegédet felveszek. Bacsó Béla u. 8C. Piros ribizli, fekete ri­bizli. egres, málna, eper, folyton termő Is, kapha­tó. Vig József, Hatvan, postafiók: 65. DKW személyautó 20 000 Ft-ért eladó. Ugyanott P 70-es la eladó. Petőfi n. 82. ____________________ Szép, új, kétszemélyes rekamlé eladó. Forrásvölgy utca 57. Dózsa György ut­ca folytatása. Tearózsatövek minden színben viszonteladóknak, vállalatoknak eladó. Ko­vács Eszter, Mezőtúr, Jó­zsef Attila u. 23. 5 mázsa takarmány el­adó. Pacsirta u. 3. ÍZ kalapácsos daráló 1 fázisú motorral és 220-as vlllanyhegesztő, 3,25-Ös pál­cáig hegeszt, eladó. Kosdy, Ady E. u. 5. ez. (8—1 óráig). ________ A sztali tízhely olcsón el­adó. Dcrkovlts utca 1. (Művésztelep mellett.) Üj íőcsös szekér eladó. Miskolc, II., . Csabavezér utca 111/a. Emődl (Istv&n-major) Új Élet Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet homokbá­nyájánál príma vakoló-, falazó- és pucolóhomok el­adó, korlátlan mennyiség­ben. Hajdúszoboszlón, a gyógy­fürdőhöz közel, üdülőuck Is alkalmas ház eladó. Ugyanott vállalatoknak üdültetés céljára külön bejáratú szobák kiadók. Miskolc, II., Csabavezér u. 66. Eladó a Komlóson tiszta oltvány szőlő-gyümölcsös, 1435 négyszögöl. Érdeklőd­ni: Miskolc, Hutás u. 17., 3. ajtó. Eladó Diósgyőr, Pecér- völgyben levő szőlő és gyü­mölcsös az alatta levő pin­cével, kb. 700 négyszögöl. Érdeklődni: Miskolc, III. kér., Vörös u. 12. Szőlő-gyümölcsös, COO négyszögöl, eladó a Pálin­kás-dűlőben. Érdeklődni: Batthyány János u. 20. 830 négyszögöl szántó Árok utca végében, közel a városhoz, eladó, vagy bérbe adó. Érdeklődni: Cse- lényl, Széchenyi ul. 76., I. Dolgozó nő szobatársat keres. I., Sánc u. 17. Nyckládliázi kétszobás, új házam miskolci egyszo­básra cserélném. Miskolc, III., Marx K. u. 70. Tóth. Telefon: 14-099. Tyúkszem, bőrkeménye- dés, láblzzadá3, hónalj- Izzadás, hajhullás, fcorpá- sodás, fejbőrzsírosod&s, mitesszer, pattanás, máj- folt, Gzeplőfehérítő. hatásos készítmények megrendelhe­tők postán. Vegylklsipa- ros, Budapest, XIV., Ilka utca 58. Rózsa, ribizli, egres, gu­mósnövényekről kérje ár­jegyzékemet. Székely. Bu­dapest III. Vörősvárl 18 Húsvéti esküvőjére már most válasszon készletem­ből elegáns, új, rövid. *agy hosszú menyasszonyi ^ ruhát. Gyopár u. 3. (Szent Anna templom után első villa­mosmegállónál.) lícrnádnémetibcn kétszo­bás, kertes hás eladó. Ráczkövi, Hernádnémctl, Bajcsy-Zslllnszky u. 12. Eladó szekrényes varró­gép, vasradiátor, külön­böző méretű csövek, tarto­zékok, kisebb pinceajtó.. Huba U. 1. Idám, hol vagy? Öles reklámok hirdet­ték hetekig szerte a vá­ros utcáin: a teremtés koronája, pontosabban az a bizonyos első férfiú adta az ihletet az üzlet névadóinak. Némi át­alakítás után nyílt mag Miskolc főutcáján az Adumhoz címzett cipő- bolt. Végre egyenjogúak teszünk, legalábbis a ci­pőfronton — jegyezte meg epésen egy ismerő­söm. Hát igen. Igazán nem reklámképpen jegy­zem meg, de tárgyila­gos szemmai nézve is bő választék, szép cipők — és jó pár szisszenést ki­váltó ár fogadja a néze- lődőt, vásárlót. S hggy mi adta az öt­letet a divatos slágertől kölcsönzött címhez? So­rozatos megfigyeléseim alapján mondhatom, a kiralcat előtt gyakrab­ban állnak meg a női nem képviselői. Nézik, nézik az árcédulákat, s ha éppen férjük, is ott van — gyorsan elhúz­zák a kirakat elől... (gy- h.) Siflist felívás! Terepasztal, Játék vll- I lány vonat, jelzőkkel és vál­tókkal, 350-es IZS motor- kerékpár kitűnő állapot­ban, rendszám nélkül, el­adó. Megtekinthetők dél­után 3—6 óráig. Miskolc, ín. kcr., József u. 47. sz. BORSOD-ABAŰJ-ZEMPLÉN MEGYE és Miskolc m. j. város Tanácsa V. B. művelődésügyi osztályai, valamint a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa Agitációs Propaganda és Kul­turális Bizottsága hazánk fel- szabadulásának 25. évforduló­ja tiszteletére irodalmi pályá­zatot hirdet szocialista mun­káséletünket. ábrázoló irodal­mi művek: kisregény, novella, egyfelvonásos színmű, irodal­mi színpadi műsor megírásá­ra; irodalmi színpadi műsor összeállítására. a pályázat célja: az irodalmi alkotómunka ösztön­zése, továbbá az öntevékeny színjátszó csoportok és irodal­mi színpadok repertoárjának bővítése. A pályázat jeligés, „Irodalmi pályázat” felirattal jeligésen küldendő be 3 példányban. A választott jeligét, vagy jel­mondatot, a szerző nevét és lakcímét zárt borítékban a pályamunkához kell mellékel­ni. A pályaművek beküldési ha­tárideje: 1869. augusztus 15. Cím: Miskolc, Szakszervezetek Megyei Tanácsa, MSZB tér 1. (Határidőn túl érkezett pálya- műveket nem veszünk figye­lembe!) PÁLYÁZATI FELTÉTEL: Pályázni csak más pályázatok­ra be nem küldött, nyomtatás­ban meg nem jelent művel le­het. Díjak és eredményhirdetés: Szépirodalmi művek: kisre­gény, novella, egyfelvonásos színmű, irodalmi műsor írása. L díj: 10 000 Ft n. díj: 6 000 Ft in. díj: 3 000 Ft Irodalmi színpadi műsorok összeállítása: L díj: 3 000 Ft n. díj: 2 000 Ft III. díj: 1000 Ft A beküldött .pályamunkákról bizottság dönt. A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG a díjak kiadásának, illetve meg­osztásának jogát fenntartja. A díjat nyert pályamunkákat ki­adásra, bemutatásra ajánlja. (A pályázatot hirdető szervei: pályamunkát nem adnak visz- sza!) A pályázat eredményhirdeté­sére és a pályadíjak kiosztásá­ra 1969. december 3-án, Mis­kolc város felszabadulásának évfordulóján kerül sor. A pá­lyázat eredményéről, a pálya­díjak kiosztásáról a pályázót értesítjük. Műanyag hajtatóházak, garázsok (600 forint), gépszínek, ponyvák megrendelhetők. Műanyagüzem, Pécs, Nagyposta völgy 39. Te­lefon: 17-04. Szabályozták az áprilisi bérfizetések időpontját Nagy gyümölcsű hollandi piros, fekete, íehór ri­biszketövek kaphatók, da­rabonként fi Ft-ért, Toro­nyi kertésznél. Békéscsaba, Sztraka u. 27. 6 hónapos süldő eladó. Árok u. 60/a. Méhcsaládok Hunor ra­kodó-, vándorkr.ptárakban, betegség miatt minden elfo­gadható áron eladók. Ér­deklődni: Csabavezér u. 43. ___________________ Hat darab 0 méteres síngerenda eladó. Irota község, Feczkó. Szép kétszemélyes rc- fcamlé, puff, szobaasztal el­adó. Kun Béla u. 12. Családi ház — beköltöz­hetően — nagy kerttel Ka­zincbarcikán eladó. Érdek­lődni: Kovács Györgynénét, Kazincbarcika, Táncsics út 10. ~AÍ ÉM Út- éi Vasút­építő Vállalat üres albér­leti szobákat keres dolgo­zók részére Kcjőcsabán és a Szentpéterl-kapu környé­kén. Jelentkezés a cement­gyárral szemben, a szállás- gondnoknál és a ozentpé- lerl-kapui lakótelep mö­gött, az Irodában. Eladó azonnal beköltöz­hető kertes családi ház. Görömböly, Madár u. 21. Diósgyőr, Klsszilvús­völgyben 230 négyszögöl gyümölcsös, szántó, szőlő éo diógyökér hálószobabútor sürgősen eladó. Miskolc, III., Székely n. 12. Felső- majláth. 1S4Ö négyszögöl szőlő gyümölcsössel a Felsőbe- dcphvölgyben eladó. Ér­deklődni: László Jenő u. 53. Eladó a Bogdán-dülőben 700 négyszögöl gyümölcsös. Érdeklődni: Sajó-port, VI- kendtelep (Barna). Harsányban 1400 négy­szögöl szőlő-gyümölcsös el­adó, részletfizetésre Is. Ér­deklődni lehet Harsány, Rákóczi u. 47. alatt, már­cius 22-én. Elcserélném egyszobás, konyha, spájsoo, kertes, különudvaros lakásomat bárhol, 2 szoba, összkom. fortos bérházira, I—VI. emeletig. ín., Gózon L. u. 22. Vasgyári temető mel­lett. Családi hátót fe­lelősséggel felépíti vidéken la Dobos, Bors vezér n. 26. Kiadó yállalatnak 2—3 személy részére bútorozott szoba, fürdőszoba-haszná­lattal. Miskole, Balogh Adóm u. 18. Boldván, Felszabadítók ti. 51. alatt eladó 735 négy­szögöl telken 3 «coba, konyha, több m el lékhely 1- ségből álló ház. Érdek­lődni lehet Ólmon Pálnál, Edelóny. (Borsodi Vízima­lomnál.) Belvárosban összkumíor- tos, bútorozott szoba Igé­nyesnek kiadó. Érdeklődni: Széchenyi u. 67., emele­ten. Két-három szobás házat, mellékhelyiségekkel vennék, Sütő János utca, vagy környékén. Ajánlatot: II. kér., Csabavezér u. 48., Kö­römi. Befogadó nyilatkozattal albérletet keresek, költség­megtérítéssel. Érdeklődni: 16-165. Már most rendelje meg: kerítéshez, üvegtetőhöz, műanyag tetőhöz, erkély­hez, teraszhoz a vasszer, lcezetet. Hozott anyagból Is minden méretben, kifogás­talan munkával, határidő­re készítek és szállítok. Kí­vánságra méretet veszek és helyszínen szerelek. Min­den külső én belső épület- lakatos munkát közületek feló Is felelősséggel válla­lok. Nyakas lakatosmester, Kun Béla u. 115. Ne várjon tovább! Hasz­nált, üzemképtelen televí­zióját most még magas úron átvesszük. Értesítsen, beszállítjuk. Kuzmlk, Ka­zinczy u. 4. Telefon.: 30- 300. Elveszett márciua 15-én este » Glőczban levő kis családi vendéglőben feke­te clpzáras táskám. Meg­találóját külön jutalma** zom, ha a táskában levő címre leadja. 167/45, elvált szakmun­kás megismerkedne házas­ság céljából lakással ren­delkező, dolgozó nővel. Pontos címre válaszol. Le­veleket „Fekete hajú 6045’* Jeligére kér a kiadóhiva­talba, Széchenyi u. 15—17. Gumijavító műhelyem megnyitottam. Autó, motor, kerékpár, mezőgazdasági gépek külső, belső vulka- nízálását vállalom. Misu- rálc István, Ernőd, Arany János u. 50. ka. Mérlegek javítását, híd­mérlegek szerelését állami hitelesítéssel, több mérleg Javítását a helyszínen Is vállalom. Székely Lajos mérlegjavító. Szeles u. 20. 23 éves, 105 cm magas, Jókedélyü, barna lány, tár­saság hiányában ezúton keresi rendes, Józan éle­tű férfi Ismeretségét, há­zasság céljából. Fényképes leveleket „Kölcsönös meg­értés, derűs otthon 7920” jeligére a hirdetőbe, pf. 13. Matematikából középisko­lás korrepetálását válla­lom. Semmelweis u. 23. A Magyar Nemzeti Bank a SZOT-tal egyetértésben az áp­rilis 4.-i és a húsvéti ünnepek miatt szabályozta az áprilisi bérfizetések idejét. Az április 2-án esedékes bé­I lizlonsáiBS közlekedésért Gondolt-e már valaki azok­ra a méretekre és számokra, amelyek a vasút előtt, vagy éppen már mögötte állnak? Csak egyetlen példa: 1969-ben 414,5 millió utast kell elszállí­tani, az áruszállítási terv pedig 115 millió tonna. A megnöveked.ett feladatok óriási erőfeszítést, hősies helyt­állást követet meg a vasúttól, az ott szolgálatot teljesítő vas­utasoktól. Egyetlen hatalmas gépezet a vasút, mely sok tíz­es százezer alkatrészből, csa­varból tevődik össze. Ezek együttműködése, a pontos, megbízható műszerek, s az ezeket irányitó emberek ösz- szehangolt munkája szükséges a balesetmentes közlekedés­hez. A vasút dolgozói nap mint nap azon fáradoznak, hogy megelőzzék a baleseteket, biztosítsák a zavartalan köz­lekedést. A sajnálatos ka­tasztrófák, amelyek az utób­bi időben a magyar vasúton előfordullak, figyelmeztetnek: még pontosabb, még figyelme­sebb és lelkiismeretesebb munka szükséges a biztonsá­gos közlekedés érdekében. Bodonyi József Kazincbarcika reket április 1-én, az április 3-án, 4-én, 5-én, 6-án és 7-én járó béreket pedig 2-án kell fizetni. Az állami és szövetkezeti építőiparban az április 11.-i bérfizetési nap helyett a gaz­dálkodó szerv a vállalat szak- szervezeti szervével egyetér­tésben a végelszámolás alap­ján járó munkabért április lil­án is kifizetheti, ha 11-ig a bérszámfejtést nem tudják el­végezni. ilyen halasztó esetben — a felügyeleti szerv rendel­kezése szerint — a dolgozók részére a március 28.-i rész­fizetéskor magasabb összeget, vagy április 3-án külön rész­előleget lehet fizetni. A Hajtómű cs Felvonógyár 4. sz. gyáregysége Nyíregyháza, Rákóczi u. 93., felvételre keres esztergáiyos, marős-gyaíus és köszörűs szakmunkásokat Fizetés megegyezés szerint. Magas kereseti lehetősé** Jelentkezés a munkaügyön. A Miskolci Építőipari Szövetkezet rövid határidővel ácsmunkát vállal. Cím: Miskolc. Szeles u 8. szám. Vállalatok, termelőszövetkezetek, figyelem! Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság termelési üzeme motorblokkok és hüv elyek henger túrását, hónolását soron kívül vállalja, az alábbi mérethatárok között: 35—240 mm-ig, 125—450 mm hosszban. Érdeklődés és megrendelés: Miskolc, Szemere u. 2. Kovács János. Telefon: 14-042. Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább férj. apa. após és nagyapa NAGY LÁSZLÓ MAV-nyugd. életének 69. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése március 19-én 15 órakor, a Deszka-temető ra­vatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett jó édesanya, nagymama, déd­anya özv. USKERT AltPADNÉ ITerbacsek Ilona életének 73. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése március 20-án 1 óra­kor, a Szent Anna temető ravatalozójából. A gyászoló család A Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres kőműves, ács-állv.i- nyozó, víz-. gáz-, központifűlcs-szerclő, villanyszerelő, hideg­burkoló, szigetelő, he­gesztő, lakatos, asz­talos, faipari gép­munkás', építőgép-ja­vító, -szerelő és TMK- lakatos szakmunkáso­kat, valamint építő­iparban jártas kubi­kosokat és segéd­munkásokat. Főétke­zés és munkásszállás biztosítva. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodá­sán. DEBRECEN, KÁLVIN TÉR II. ÉRTESÍTÉS! Értesítjük az alábbi ut­cákban lakó fogyasztóin­kat és üzemeli) közülete- ket, hogy munkálatok végzése miatt az áramszolgáltatást szüneíciteíni fogjuk 1969. március 20-án reggel 1 órától 16 óráig. Mikes Kelemen a. — Lázár V. u. — Benke J. u. — Knézics u. — Des- sewffy u. — Vasvári Pál u. — Szabadságharc u. ÉMÁSZ I. sz, kirend. Mélységes fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a nagyon szeretett férj és sógor MATTYASOVSZKY ANDOR volt pénzügyi főtanácsos, majd a Női Szabó Szövetkezet főkönyvelője, március 17-én, hosszú szen­vedés után elhunyt. Teme­tése március 20-án délután fél 4 órakor, a Mindszenti temető ravatalozójából. Felesége és sógornője Mély fájdalommal tudat­juk. hogy a legdrágább fe­leség, édesanya, nagymama, testvér és rokon NOVAK JÖZSEFNE Dáthori Zsófia életének 50. évében, hosz/- szű szenvedés után elhunyt. Temetése március 19-én déli 1 órakor, a vasgyári temetőben. A gyászoló család Fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették:, hogy drága jó férjem BÉKÉSI ÁRPÁD ny. MÁV főmozdonyvezető 72 éves korában, március D- én Szirmabesenyőn elhunyt. Temetése március 11-én volt Szirmabesenyőn. Gj'ászoló felesége KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondok mind­azoknak, akik drága jó fér­jem temetésén megjelentek, ravatalára virágot helyez­tek, részvétükkel, együtt­érzésükkel fájdalmamban osztoztak. Dr. Moldoványiné és a gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton értesítjük azokat, akik ismerték és szerették, hogy családunk büszkesé­gét,Zöldi Zoltánt, aki tragi­kus körülmények között itt­hagyott bennünket, március 10-én helyeztük örök nyu­galomra az izsófalvi családi sírboltba. Köszönetét mon­dunk mindazoknak, akik sírjára virágot helyeztek, szomorúságunkban velünk együttéreztek, köszönjük tanulótársainak, a lépcső- ház és környék lakóinak, az üzem vezetőségének, a ro­konoknak és a falu lakossá­gának részvétüket. Zöldi Albert és családja

Next

/
Oldalképek
Tartalom