Észak-Magyarország, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-30 / 74. szám

g KZAK-MAGYARORSZÄG Jelentés a frontról E3HSSE! A fronton lélegzetvételnyi iszünet van. Így sikerül zavar­talanul végig pillantani a SO méteres homlokon. A Mákvöl­gyi Bányaüzem, ahová Rudolf- telep is tartozik, erősen gé­pesíti a termelést. A hosz- szií aeéloszlopsorból álló flet- cheres önjáró biztosító beren­dezést, amelynek értéke túlha­ladja a 12 millió forintot, a múlt év végén hozták ide. A gigantikus berendezést parányi károk elfordításával, hidrauli­kus berendezés emeli, viszi to­vább. A láncos vonszoló most meg­rándul, és fölötte nagy zúgás­sal a maróhenger közeledik. 50—60 cm mélységű rést vág ki a két méternyi szénfalban. Mögötte fúrógép zümmög, a bányászok robbanóanyagot tol­nak a lyukakba, lefojtják. — Vigyázat, robbantunk, Viiigyázz! — hangzik a figyel-1 meztetés. Az emberek távo-i lább húzódnak. A víllanyiámpa fénye hunyorít egyet, léghu- zát csap végig, két gyors rob­banás, és jó 10 méternyi szén­fal hever a földön. A szívlapá- tok működnek és a kaparó A légajtók egész sora nyílik előttünk, s csattanva zárul mögöttünk. Már a fővonalon járunk. Távolból villamos moz­dony közeleg, jó 60 csille ro­bog csattogó kerekekkel mö­götte. Kísérőnk Tóka István ‘Bknamérmök a magasba emeli « karbidlámpáját, s figyelme­faordja, szállítja sok-sok tonna számra az anyagot. Es megint dolgozik a maró- henger, zümmög a fúrógép és J.. Ki tudja hányszor megis­métlődött mozzanat, jelenet »Röpbeszélgetés” az önjáró biztosítóberendezés tövében nen nézi, milyen szén áramlik kifelé. Láthatóan elégedett. — A szénnek — mondja — jő 70 százaléka a frontról jön. Naponta nyolcszáz—kilencszáz tonna. Oda, a frontra igyekszünk. Majdnem egy kilométerre van az akna szájától. Ez így egy-, szeri látogatásra is elég mesz- sze van. S a frontosok naponta teszik meg az utat, s műszak után többnyire izzadtan, fá­radtan visszafelé. lélegzetvételnyi tiílzot'i’tl »»o rrof ez. Mégis a szénportól barná­id arcokból elővillanó, figyel­mes szempárokból olyasmi ol­vasható ki, hogy a szénfal om- lasztása mindig izgalmat vált ki bennük. És nézzük az embereket. A maróhenger kezelője, Vi­rág András, lerántja kezéről a gumikesztyűt, s rövid időre megpihen. — 51-től vagyok bányász. A bátyám jött ide először. Hívott, jöttem és megszerettem a munkát. Azóta családot is alapítottam. Két gyermekünk van. Vágya? Saját ház, lakás. A frontbányász munkája már nem a régi. Igaz, kell még lapátolni, de csákány egyik kezében sincs, s a szakma in­kább szerelő jellegű. Érteni kell a villamossághoz, a gé­pészethez. Máskép nem megy. Virág például Jesztveczki Zol­tánnal együtt hegesztő tanfo­lyamra jár. Jesztveczki, a 19 éves izmos fiatalember ipari tanulóként tanulta meg a bá­nyászatot. Hogy került ide? — Láttam egy filmet és... Nem, nem bántam meg. Ne­héz, de nagyon szép munka ez. Miért tanulom a hegesztést? Azért mert most már több szakma ismerete kell ide. Takács József alig kilomé­terre lakik a bányától. Azt mondja, hogy már gyermek­korában is a bányászkodás volt a vágya. — Ha már több napig ott­hon vagyok, vágyom vissza — mondja —. Hiányzik ez a munka ... Lévai, a brigádvezető most beteg. Medve Ferenc helyette­síti. Tizennegyedik éve dolgo­zik a bányában, ő is végál lo­másnak tekinti a bányászko­dást. Elismeréssel beszél a 23 tagú brigádról, amelynek nagy része törzslagnak számít, s a legtöbb 8—10 éve dolgozik a kollektívában. Csak egy dolog bosszantja ókét, Biri Albert aknásszal egyetemben. Az, hogy a front még nem működik úgy, olyan sebességgel, ahogy ók szeret­nék. Derék, a bányászatot nagyon szerető emberek dolgoznak itt, akik olykor-olykor egy kicsit több társadalmi elismerést is érdemelnének. Ök tudják, hogy ma és hol­nap is kell még a szén. Csorba Barna Foto: Szabados Gy. „Szombat délután volt, én az udvaron tartózkodtam, az aprójószág elé szórtam magot. Jött $z úton a Berta fia, kiöl­tözve, nyalkán, a Jani gyerek meg a házuk kapujából leste, szalonnázott éppen, a kezében bicska volt.. .** (Egy idős asszony, a szem­közti házból.) Előkészítik a robbantáshoz a szénfalat Dombok közé ékelt falucs­ka. A községnek különösebb nevezetessége nincsen. Olyan, mint akármelyik hegyi telepü­lés a Bükk oldalából kibugy- gyanó dombok között. Nem szegény emberek élnek itt. Lépten-nyomon új házak so­rakoznak, városba illő villák magas kőlábazatokkal, széles, redőnyös ablakokkal. A férfi­ak jó része az iparban dolgo­zik, ezer körül van a naponta eljáró munkások száma; a töb­biek a földdel gazdálkodnak. A tanácsházán a vb-elnök széttárja a karját: — Igazán nem tudom, mi érdekeset írhatnának erről a faluról. A nép csak olyan itt is, mint másutt. Valamikor ugye, sokat bicskáztak, nem volt bál, lakodalom vagy bú­csú kiadós verekedések nél­kül. Egymásnak ugrottak a „hadak”, háborúskodott az al­vég a felvéggel, egyik család a másikkal. Ha két család kö­zött valamiért harag támadt, az ellenségeskedés úgy örök­lődött nagyapáktól az unoká­kig, akár a juss. Alig kőhajításnyira széles völgyek. Békét sugall a han­gulatos táj, s úgy tűnik, bé­kesség tanyázik a takaros, szép házakban is. Aztán eszembe jut hirtelen, amit jegyzőköny­vekből másoltam noteszem lapjára: „...Jött az úton a Berta fia, a Jani gyerek meg a házuk kapujából leste, sza­lonnázott éppen, a kezében bicska volt...” — és borzon­gás fut végig rajtam. „Az én fiam szelíd termé­szetű, ám érzékeny minden szóra, amit rólunk mond va­laki. Biztosan komoly oka, volt rá, liogy azt tegye, amit tett...” (Jani apja.) rútság. Sok csúfot tett rajtam, amit már akkoriban se tűr­tem. Nékem, ugye, az apá- méknak kellett segítenem, nem nagyon jutott idő a leckézés- re, mint neki. Kigúnyolt, ne­vetségessé tett emiatt az egész osztály előtt. Elnevezett „tu­dós Eagoly Bálintnak”, s ez a gúnynév a mai napig se múlt el rólam, ö tanulni ment az iskola után, mesterséget szer­zett, én meg csináltam tovább, amit a földdel kellett. Utcán, ha találkoztunk, csak fitymált, megjegyzéseket tett rám a lá­nyok előtt is. (Jani anyja: — Olyan felvá­gós lett az egész családjuk egyszerre. Pedig a nagyapjuk sokat kilincselt, koldult az én jó szüleimnél lisztért, krump­liért. A Berta meg a disznók elől a vályúból is kilopkodta a főtt krumplit. Tán erre lettek annyira gőgösek?!... Jó, jó, a Bertának felvitte az isten a dolgát, mester a gyárban, mű­vezető. De az apja csak szá­nalomból lehetett még községi kisbíró is!) — Ha ritkán elmentem a bálba, mindjárt kezdte a kö- tözködést. Lökdösődött, aztán meg 6 tette a megjegyzéseket, hogy azt mondja, gyakoroljak előbb a csűrben, mert nem megy nekem a tánc. „Magas ez neked fiú, mint malacnak a karóra!” Hát miért lenne ő különb nálam? Mind a ketten dolgozunk, ő a gyárban, én a földdel, a jószággal a tsz-ben. A kezünk munkájából élünk egyformán, hát nern? (Jani anyja: — Megállított múltkor az utcán a Berta fe­lesége. Ha adunk nekik ötezer forint fájdalomdijat, azt mondja, nem visznek törvény­re. Szépen kaptunk zárszám­adáskor, van pénzünk, adhat-*' nánk. De inkább adom azt a pénzt ügyvédnek, mint nekik.) — Jani azt mondja, maga unos-untalan provokálta ezt a sértést. — Hazugság, kérem. Ö ne­vezett morénak, merthogy túl barna a képem. Irigy ránk az egész családjuk. Állandóan a múltat hánytorgatják, hogy senki-matyik voltunk, csak ez a rendszer vakart ki ben­nünket a koszból és ültetett magas lóra. Olyan buta volt az a fiú már az iskolában, hogy a tanítónak hordták a tyúk alól a tojást., azért nem buktatták el soha. S mert nincs túl sok esze, az erejé­vel támad? — Azt mondja, Janinak fi­zetnie kell. Igaz, hogy ötezer forint fájdalomdíját kértek tő­lük? — Mit gondol, kell nekünk az ő pénzük? Költsék patiká­ra. Tán éppen az fáj nekik, hogy nem szorulunk senki nyakára. Van péhzünk, amire kell, többszöröse az övéknek. — Mit tenne, ha Jani egy­szer azt mondaná, tessék, itt a bicskám, szúrj te is, hogy kvittek legyünk? — A legnagyobb lelki nyu­galommal szúrnék. Engem nem elégít ki az, hogy őt el­ítéli a bíróság. Tőlem is meg fogja kapni, amit én kaptam tőle. Szemet szemért, fogat fo­gért. Nem bocsátók meg sem­mit, és nem is felejtek... „Sole minden megváltozott itt az utóbbi idő során. Azt mondhatnám: a világ hozzá igazodott az emberekhez. Be az emberek csak nehezen iga­zodnak egymáshoz .. (Egy fiatal pedagógus, Jani és a Berta fiú volt osztálytár­sa.) „Csak írja ki őket az újság­ba, kedves elvtárs. Az ő fiuk szúrkálózott és azt várnák, kö­szönje meg a miénk, hogy megmaradt az élete? Az uram­nak fontos pozíciója van a gyárban. Ezek meg azt híresz« telik róla, hogy gyerekkorában a főtt krumplit lopkodta az ö disznóik elöl .. (Berta felesége.) A belső szobából hoznak széket. A család tagjai mind mereven állnak, s csak akkor engednek feszességükből, mi­kor azt mondom, nem a rend­őrségtől vagyok. A konyha szépen berendezett, a tűzhely felett falvédő: „Az én uram csak a vizet issza ...” Kérdem a gazdát, mennyi ebben az igazság. „Megiszom én a jó bort is, kérem...” — mondja, de egy arcizmát sem engedné mosolyra. Szinte riasztóan ösz- szeszűkül a szemük, amikor a Jani „gyerekről” kérdezem: miért emelt kést a Berta fiú­ra? — Régi nóta, már iskolás korban sem volt köztünk ba­Bertáék lakása. Az anyagi jólét hasonló jegyeivel, mint Janiék lakásában. A bútor is látnivalóan új. Együtt az egész család, mintha előre sejtették volna jövetelemet. Elsőként a fiatalembertől kérdezem: — Hajlandó volna a békülésre? — A rendőrségen azt mond­ták, amit Jani elkövetett, az hivatalból üldözendő cselek­mény. Nem úszhatja hát meg egy olcsó béküléssel vagy bo­csánatkéréssel. Janinak fizet­nie kell a tettéért. Én ebben az ügyben sértett vagyok, és ő sértett meg a zsebkésé­vel. Mert albérletben lakik. Dehát a kereset nem nagyon teszi ezt számára lehetővé. llj művek a miskolci könyvesboltokban Állandó ismertetésünk címé­vel ellentétben most elsőnek egy olyan könyvre hívjuk fel a miskolciak figyelmét, ame­lyet nem a könyvkereskedé­sekben, hanem a pártszerveze­teidnél és a Kossuth Könyvki­adó megyei kirendeltségénél vásárolhatnak meg. Ez pedig az az illusztrált, szép kiállítá­sú album, amely A magyar Tanácsköztá rsaság története Borsodban és Miskolcon cím­mel jelent meg. Dr. Lehoczky Alfréd, Rálki András, Nemes Fr'gúesné. dr. Deák Gábor, dr. Zó.dór Tibor, Tóth Pál tanul­mányait és Román János ko­rabeli dokumentum-válogatá­sát tartalmazza a háromszáz ok’ 'as impozáns album. A könyvesboltban található kő ' - vek közül is elsősorban az ötvmíves évfordulóra megje­lel' művekről adhatunk hírt. Mí'tr György krónikája az 1917 november 7. és 1919 március 21. közötti időkről, a „Vörös iclek a hadak útján” éppenúgy a dicső évekről em­lékezik, mint Petrás Kálmán műve Az első magyar mun­káshatalom szocíá.politikája, vagy Lengyel József újra ki­adott műve, az Én Prenn Fe­renc ..., és Rév Erika kötete, A népbiztosok pere. Ezt egé­szíti ki Arokay Lajos képes al- bumja a Vörös Hadseregről, a Jöjjetek ezrével. Nyilván sokan forgatják új­ra Bates regényének, a Bíbor­sivatagnak új kiadását és Heinrich Bull híres könyvét az Ádám, hol voltál?-t. Érdekes ifjúsági könyv Száva Istvánná. a Perikiesről szóló. Az istennő kegyeltje is. Akik németül is olvas­nak, azok válogathatnak több kalandregény között. Ilyen a Kamikaze, a Das Gesicht mit der Narbe valamint az Unter falschem Nahmen. Krimi-kö­tet az Er ging allein és a Spu­ren führen durch die Prairie. Vonzó szépirodalmi kötet Werfel világhírű műve a Die vierzig Tage des Musa Dagh. A magyar kovácsművészet nagy öregje Mindennap kezébe veszi a kalapácsot, és egy-két órát dol­gozik. Fáradhatatlanul tervez, fantáziája nem hagyja nyugod­ni és csábítja a tüzes vas. Bie­ber Károly Munkácsy-díjas ko­vácsművész, az ősi magyar művészi iparág művelője túl a 75. évén is gazdag képzelőerő­vel alkot. A műhely feletti bemutató- teremben fogadja a látogató­kat. A művész több mint fél­évszázados életművének leg­szebb alkotásai reprezentálják a hazánkban szunnyadó ipar- művészeti ágat. Gótikus, ba­rokk, empire stílus találkozik itt a legmodernebb elképzelé­sekkel a művészien formált csillárok, falikarok, rácsok, lak- berendezési tárgyak, használa­ti 'cikkek, dísztárgyak vonalai­ban. Hatvan éve, hogy a vas ava­tott mestere Bieber Károly. Ennyi idő alatt nemzetközi hí­rűvé váltak a keze alól kike­rült tárgyak. Az arabok a „vas atyjának” nevezték őt művészien megformált aján­déktárgyai láttán, akvárium­mal kombinált, rejtett világí­tásé órái közül Buenos Aires­ben is őriznek egyet Kész*'” svebék 'egére Véletlenül tudtam meg, hogy abban az iskolában, ahol nem­rég maga is tanult, van egy fiatal pedagógus. Együtt kop­tatta az iskolapadot Janival és a Berta fiúval, ma pedig helyettes igazgató. Kiváncsi voltam a véleményére. — Jól ismerem mind a két fiút. Amit az iskolaévekről mondtak', nem értékelhető olyan oknak, hogy annyi idő eltelte után akár említeni is érdemes. Emiatt nem lehetne ellenségeskedés közöttük. Sok­kal mélyebben ágyazódnak a gyökerek. Hogy megértse, volt itt nálunk egy törvény. Nem írta le senki, mégis törvény volt. Kegyetlen, gyalázatos. Aki nem tartotta be, annak nem volt becsülete a többiek előtt. Tudja: olyasféle törvény volt ez, mint a bibliabeli, amely azt mondja: meg kell büntetni az apák vétkeit az apákban vagy a fiúkban, he- tedíziglen. S nálunk ehhez tar­totta magát mindenki. Az imádságban is az áll, ugye: „ ... büntesd meg az ellened vétkezőket!” Hit szerint bün­tetni és törleszteni kellett. Ha valaki nem tudott törleszteni* az elégtételszerzést, mint vala­mi örökséget, ráhagyta a gye­rekeire. Adós, fizess! Erre ta­nította a nagyapám az apá­mat, ő pedig engem. így lett kerek az élet, ugye? Ezért marakodott egyik szegény a másikkal. — Sok minden megváltozott körülöttünk. A külső világ­ban. És az emberek bensőjé­ben? A fejekben még nem porladtak szét az előítéletek rácsai. Egyazon utcában ma is felnő két ember, előre elter­vezett ellenségeskedéssel, S jóllehet semmi közük a régi­régi haraghoz, ragaszkodnak az „örökséghez”, és szinte óva­kodnak, nehogy hűtlenek le­gyenek a „hagyományokhoz”* nehogy megsértse önérzetüket valami véletlenül adódó bé­ke ___ * S okat tűnődtem, visszafelé az úton. Türelmetlenül vallat­tam magam: mit kellene ten­ni, mit mulasztunk el naponta megtenni, hogy katalizátorként gyorsítsuk — az emberek gon­dolataiban is — a teljes fel- szabadulást.:? A fiatal pedagógus szavai jutottak eszembe: ..A fű sem nő ki egyszerre a földből.. A szűk völgyeket havat fel­kavaró fuvallatok szellőztették! Pataky Dezső HETEDIZIGLEN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom